- Itt vagyunk! - mondtam. A palota előtt álltunk, tudom hogy ha bemegyek, már lehet, hogy nem fog velem lenni többé. Azzal is tisztában vagyok, hogy engem is megölhetnek, mert miattam alakult ki a vita. Mindent tudok, bármi történhet és én vagyok érte a felelős, de amit tudok most meg teszek.
 - Bemegyünk? - kérdeztem egy nagyot nyelve.
 - Induljunk - bólintott a bátyám.
 A palotába belépve, egyből megpillantottam a mostohaapját, az anyukáját, az őröket és Adam-ot. Összeszorult a szívem, mikor a nyakánál fogva térdeltette Adam-ot. Mindenki felénk kapta a fejét.
 - Nocsak, nocsak - nézett rám gúnyosan a mostohaapja. - Visszajöttünk? Szerelmedet akarod? - kérdezte nevetve. - Megkapod, halva! - üvöltötte el magát.
 - Ne tedd! - nézett rá könyörgően Adam anyja. Ő is le volt fogva.
 - Nem, szó sincs arról, hogy bárkit is megakarok menteni. - ráztam a fejem. - Azért jöttem, hogy ne őt ölje meg, hanem engem - tettem karba a kezem, mire mindenki csodálkozva nézett rám.
 - Ohhh, hős szerelmes - mosolygott Adam mostohaapja, Stefán.
 - Ne tedd! - hallottam Adam hangját, de erre az apja még jobban szorítani kezdte neki a nyakát.
 - Megölhet - kezdtem mondani a mondanivalómat. - Ha elengedi Adam-ot és az anyukáját - léptem Stefán elé.
 - Rendben - engedte el Adam-ot, aki levegő után kapkodott.
 - Neeem!!! - húzott le magához Adam. Ráestem és az arcunk, majd nem összeért. - Nem teheted ez magaddal! Nem veszíthetlek el újra! - nézett rám és kapásból megcsókolt. Ebben az összes, de tényleg az összes érzelme benne volt.
 - Sajnálom - mondtam, mikor elváltunk és felálltam.
 - Tudod, Dorothy hercegnő - nézett rám Stefán. - Nem gondoltam, hogy ilyen hülye vagy és egy fiúért feláldozod az életed - mondta röhögve és a kezemet megfogva a földre taszított és a nyakamra tette az egyik kezét.
 - Megölöm magát! - dühösen jött felénk a bátyám.
 - Még egy lépés és meghal - szólt mindenkire.
 - Így is megfogja ölni! - ordította Kath.
 - Igaz - nevette el magát és egyet szorított a nyakamon és lecsuktam a szemeimet. - Ne hogy már ilyen könnyen meghaljon valaki - röhögte el magát és ott hagyott a földön. - Mit akartok? - hallottam megdöbbenő hangját.
 - Megölni magát, amiért a tesóm is meghalt! - hallottam szaladást. Aztán kardok karcolását. Zuhanásokat.
 - Vége, lehet hogy többen vagytok, de mindjárt jönnek az új őrök és megölnek titeket! - röhögött Stefán.
 - Mi? - kérdezte Kath. Mocorgások és visszafojtott sikolyok.
 - Nyertem! - halottam egy örömhírt.
 Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Előttem egy kard volt és egy láb. Nagy nehezen elértem a kardot. Feltápászkodni már sokkal nehezebb volt.
 - Ennyi, nyertem! Enyém egy egész királyság! Ti meg nem tehetettek semmit! Meghalt Dorothy is. Szóval ennyi, nyertem! - hallgattam a boldogságot.
 - Uram - mondta az egyik őr.
 - Mi van - szúrta le. - Most éppen örülök!
 Felálltam, a hajam a szemembe lógott és nem volt sok erőm, de remegő kézzel, a karddal közelítettem Adam mostohaapjához. Aztán egy nagy erőt véve beleszúrtam a szívébe és nyomban összeesett. Aztán én is elgyengültem és földre zuhantam. Nem hallottam semmit, nem éreztem semmit.

Bocsi, hogy ilyen rövid lett, de nem tudtam mit kitalálni. Szóval, most lehet, hogy vége lesz itt, de még nem tudom... Remélem elkap az ihlet és pár nap múlva tudok írni egy jót, de ha nem akkor egy záró rész lesz...