Utána még beszélgettünk és egy kényes témát kérdeztem tőle.
 - És mért is nem házasodtál meg? - furakodtam kicsit kényes témában.
 - Mát elmondtam, mert mikor megláttalak újra beléd szerettem, de ha részletesen szeretnéd hallani elmondom - csak bólogattam egyfolytában. Erre ő röhögni kezdett. - Hát az esküvőt direkt a közeletekben tartottam, hátha felbukkansz, és az esküvőn is az igen előtt kerestelek.
 - Engem? Azt hittem mást...
 - Nem, téged kerestelek. Mikor elkiáltottad magad, csak csodálkoztam, hogy biztos, hogy jól hallottam, ez a Dorothy hangja volt? De mikor megláttalak, lesokkoltam és csak néztem, hogy komolyan te vagy élet nagyságban, aki azt bemerte kiabálni, hogy nem szabad összeházasodnunk. Aztán a tesód, Todd még jobban bebizonyította, hogy te vagy. Mikor észhez tértem csak néztelek, hogy mennyit változtál. Arra jutottam, hogy sokat. Hosszabb haj, tiszta szőke, ami eredeti, szépen felöltöztél, pedig utálod ezeket a ruhákat. Amúgy megsúgom jól állnak - kacsintott rám, én pedig csak egy szemforgatással ajándékoztam meg. - Na visszatérve a dologra, nagyon sokat változtál, de ugyan olyan szép maradtál, sőt még szebb. Mikor kiborultál, hogy flegmáztam, muszáj volt utánad mennem és megölelni. Muszáj lett volna megcsinálnom az esküvőt, de mikor őszintén mindent elmondtál... Nem tudom...valahogy nem ment visszaállni az oltárra és végig csinálni az egészet. Szóval elmentem a helyszínről. Utána kaptam letolást, de nem érdekelt. Tudtam hol vagy, de arra is gondoltam, hogy most időre van szükséged és inkább nem zavarlak. De mikor Todd telefonált, hogy a kórházba vagy, mert vért veszítettél egyből mentem és ott voltam egész végig, míg össze nem vesztünk. Szüleid csak mosolyogtak, de nem szóltak semmit. És hát most meg itt vagyunk és mesélek neked, mikor te egyfolytában a csuklódat nézed és ez fáj nekem, mert miattam tetted. Miattam kerültél életveszélybe - mondta és egyből el szégyeltem magam. Csak hát így még jobban néztem a csuklóm. Mikor észhez tértem, hogy még mindig a karomat bámulom, a hátam mögé húztam.
- Most már nem nézem - mondtam a lehető leghalkabban.
 - Jajj, te lány - mondta röhögve és magához húzva megpuszilta a homlokomat. - Meddig maradsz? - én pedig lesokkoltam, mert erre még nem gondoltam.
 - Talán ma este visszamegyek. Nem akarok zavarni és otthon is várnak -bólogattam egyfolytában.
 - Tudod, nem zavarsz és akkor veled visszamegyek, de maradj pár napig.
 - Rendben, de nem akarok bajt okozni és... - nem bírtam befejezni, mert a szám elé tette a kezét.
 - Soha nem okozol bajt, és ha okozol is, nem számít, mert engem az nem érdekel. Az a lényeg, hogy itt vagy velem - csak mosolyogtam és nagyon lágyan megcsókolt és utat kért a nyelvévvel. Utat adtam neki és már táncoltak is a nyelveink. Még 5 percig csináltuk és nagy nehezen elszakadtunk egymástól.
 - Na most mi lesz? - kérdeztem és nyomtam egy puszit az arcára.
 - Bemutatlak anyának és a tesómnak - ahogy kimondta már rántott fel a földről és futottunk le. Már annyira elgyengült a lábam a sok futástól ( nem is szabadna ), hogy összeestem, magammal rántva Adam-ot.
 - Jól vagy? - kérdezte rémülten. 
 - Persze, csak most a szaladás nem az erősségem - ismertem el.
 - Ja, bocsi. Gyere akkor viszlek - és már fel is emelt.
 - Hallod, nem kell. Van attól még egy jó lábam - mondtam, de rám se hederített. Így vitt végig mindenki előtt és mikor az anyukájához és a húgához megyünk be, letett. Megfogta a kezem és kinyitotta az ajtót. Odasétáltunk hozzájuk és csak az anyukájával szemeztem. Nem bírtam semmit kiolvasni a szeméből, de tudom, hogy nem örül annak, hogy én és a fia...
 - Anya - szólt Adam. - Ő itt Dorothy, tudom nincs róla jó véleményed, de nem kezdhetnénk újból az egészet? Szerintem mindenkinek jobb lenne.
 - Rendben fiam, de mielőtt ez megtörténik kérdeznem kell valamit Dorothy Hercegnőtől. - nézett rám az anyja. - Komolyan gondoltad, amit a fiamnak mondtál, mielőtt kimentél, otthagyva mindenkit? - fonta össze a karját.
 - Igen, én nagyon szeretem a fiát, sőt imádom - néztem a cipőm orrát.
 - Értem, és örülök is nektek - mondta, majd megölelt. - Köszönöm, hogy miattad végre megint mosolyogni láthatom a fiamat - súgta a fülembe. Mikor felfogtam visszaöleltem és annyit mondtam, hogy én köszönöm, hogy együtt lehetek a fiával.
 - Annyira vártam már, hogy együtt legyetek! És mikor ma megjelentél, tudtam, hogy kibékültök. Maradj még! - mondta szívből.
 - Anya! Te hazudtál nekem? - csodálkozott Adam.
 - Hát igen... De már nem fontos. Na menjünk enni.
 Mikor megvacsoráztunk, játszottunk Adam kis tesójával és annyira elment az idő, hogy már 9 óra volt és Stephanie-nak már rég aludnia kellene. Elmentem letusolni, és mire kijöttem, egy szál törölközőben, már ott volt Adam is.
 - Öhm... nincs semmi alvós cuccom - mondtam tiszta vörös fejjel. 
 Kutatni kezdett a szekrényben és egy kisebb polót odadobott nekem.
 - Köszi - mondtam és visszamentem a fürdőbe. Felhúztam a pólót és a bugyimat.
 Nagy nehezen kiléptem az ajtón és ott meg is álltam.
 - Mi a baj? - kérdezte. Csak megráztam a fejem, hogy nincs semmi. - Akkor mi van? Félsz? - bólogattam. - Mitől? Gyere ide! - mondta és nagy nehezen odatipegtem. - Mitől félsz? - kérdezte meg újból. - Nem lesz semmi baj és itt vagyok. És ha azért féltél, mert mit fogok szólni, hogy csak egy póló és egy bugyi van rajtad, akkor csak annyit mondok, hogy így is szép vagy - kacsintott rám. Én pedig megcsókoltam.  Mikor elváltunk egymástól rám nézett és felállt.
 - Most én megyek, de sietek. Ha elalszol, addig akkor jó éjt! - és ezzel eltűnt a fürdőszobába. Persze, hogy nem tudtam elaludni. Csak néztem ki a fejemből és vártam, hogy visszajöjjön. 5 perc se volt és megjelent előttem egy szál gatyába. Befeküdt mellém és egy puszit nyomot a homlokomra.
 - Szeretlek - mondtam ki hirtelen.
 - Én is szeretlek - ahogy kimondta, megfordultam és ő átölelt.
 Így aludtam el.

Sziasztok! Ez az utolsó rész a héten, mert holnap versenyre megyek. Jövőhéten jelenkezek!