Megalázás. Lehet, hogy úgy gondoljuk, ez nem is olyan nagy dolog, hogy kit érdekel a büszkeségünk... pedig igenis, foglalkoztat. Igenis borzalmasan tud fájni, ha megszégyenítenek, higgyétek el, kibaszott rossz.
Az ágyamon feküdtem, néztem a párnám sötét zöld ágyneműlyét, és arra gondoltam, mégse jó szexinek lenni. A szép lányok így járnak, mint én, nem akarok szép lenni.
20 éves létemre én csak egy komolyabb kapcsolatra vágytam, még jó, hogy, valaki velem egyidősen már férhez ment.
A parton töltött idő csodálatos volt, aztán pedig kiderült, hogy egy ócska színjáték. A férfiak miért csak a szexre gondolnak folyton? Alex óriási személyiség, és ezt a farka elhomályosítsa. És egy pöcsfej lesz. Egy orbitális pöcsfej.
De hagyom is a témát, nem akarok rá gondolni. Igazából senkire sem akarok gondolni, csak egyedül depizni a szobámban.
- Elena! Elena, most azonnal felkelsz és össze szeded magad! Már bocs, de, hogy nézel ki? Az ott a nagyi köntöse?
Természetesen ha létezik egy Donna a világon, ez sose fog megtörténni.
- Most mi bajod vele, szerintem cuki.
- Szerintem is... de most nem ezt fogod viselni. - lépett a szekrényemhez, és kutatni kezdett.
- Kösz, hogy eldönthetem.
- Na, ezt vedd fel. Ez nagyon szép. És most nem kell szexisnek lenned, csak egyszerűen szépnek.
Donna pasztell kék, spagettipántos ruhát mutatott elém, combközépig érő, vékony anyagot. Ezt még... ezt még Tony vette nekem.
- Biztos nem veszem fel.
- Miért?
- Tonyitól kaptam. Nem is tudom, eddig miért nem dobtam ki. - léptem a szekrényemhez, és gyorsan kirángattam, egy fehér croc toppot, és rövid, natúr farmert.
-Mondjuk azt, hogy ez is szép. - bólogatott Donna, és a kék ruhát a kukába hajította.
A tudat, hogy ma is kell dolgozni menni, teljesen elvette a maradék életkedvemet is. Nem akartam látni se Alexet, se Tonyit. Igazából senkit sem.
Donna mégis elráncigált a Klubba, és engem megint odatettek főzni, a sok, izzadt férfinak.
Mindig szerettem főzni, kiskorom óta, így a konyha most is egy kicsit kiengesztelt.
A bukóra nyitott ablakon át beomlott a nap aranyló fénye, a paradicsom szósz csillogott.
Tudtam, hogy áll valaki az ajtóban, és engem szugerál, nem figyeltem rá. Nem érdemli meg a figyelmem, mégis, a tekintete égetett, és egyre nehezebben tudtam a fövő tésztára figyelni, mint Alexre.
- Nem unod még? - szólaltam meg végül, és felé fordultam.
Tökéletes arca mosolyba borult.
- Ezt soha.
Csak megforgattam a szemem, és kavargattam tovább a paradicsom szószt. Ne nyáladzon itt nekem.
- Bocsánat a tegnapiért. Nem úgy gondoltam.
- Akkor mégis hogy? - csattantam fel- Hogy lehet azt másképp gondolni, hogy leribancozol?!
- Én csak... - feszülten beletúrt a hajába - Össze vagyok zavarodva.
- Nem érdekel. - szorítottam össze a szám.
- Miért nem? - lépett közelebb.
-Talán mert egy seggfej vagy? Egy elviselhetetlen ember?
- Szerinted miért viselkedek így?
-Mert egy ribancnak tartassz.
-Nem. Talán, mert... kedvellek.
- Kedvelsz? Na ne nevettesd ki magad.
Mégis, a gyomromban őrült táncot kezdtek járni a pillangók.
- Tényleg kedvellek, Elena- felnéztem rá, arca komolyságot tükrözött.
Közelebb léptem, megálltam előtte.
- Milyen ember az, aki a kedvelését megalázásban, és köcsögöskedésben fejezi ki? Nem fordítva kéne ez legyen? Ha kedvelsz valakit, legyél kedves vele. Neked csak a testem tetszik Alex. Azt pedig nem kapod meg.
Alex rezzenéstelen arccal hallgatta végig a mondandómat, nem vágott a szavamba, csak mikor elhallgattam, akkor szólalt meg.
- Rendben - oda hajolt az arcomhoz, puszit nyomott rá, és elment.
Fura volt, hogy nem kötöszködött, vagy győzködött, és mivel ez nem vallott rá, nem tekintettem lezártnak az ügyet.
De azért, Alex Russo kedvel, nem semmi! Bár lehet, hogy csak a szája járt.
Ettől függetlenül, mikor Donnával kiosztottuk az ételt, Alex végig nézett, ahogy Tony is, borzalmasan éreztem magam.
Otthon a vacsoránál ugyanúgy égetett a vastag nyakú tekintete, Carlos aggódóan nézett kettőnket, későbbi kifejtése szerint félt, hogy mindjárt egymásnak ugrunk.
Apa nem vett észre az egészből semmit, de anya igen, rá is kérdezett.
- Össze vesztünk, de nem nagy dolog.
- Megbántott?
- Hát... igen, mondhatjuk így is.
- Szerintem gondold át, tudod láttam a szemeit.
Értetlenül meredtem rá.
- Én is, és?
-Apád pontosan így nézett rám, ilyen tekintettel.
- Ne akard nekem beadni, hogy szeret!
- Én nem akarom kicsim, csak... gondold át mégegyszer. - mosolygott rám, és megsimította az arcom- Kérlek.
- Rendben- sóhajtottam megadóan- Átgondolom.
Tényleg átgondoltam, de Alex alig egy kis idő alatt kétszer megbántott, elég durván. Vajon így bízhatok benne? Szeretnék, de nem megy.

Borzalmasan sajnálom a késést, a napokban még számítsatok rá, de ígérem igyekszem Mybaek.
Ha tetszett, légyszi komizzatok, próbálok sietni.
Legyetek rosszak a köviig, puszi. 😎😘