Cesca elnevette magát. Talán éppen egy ilyen bolond lányra volt most szüksége, még ha határozottan fiatalabb is volt annál, amit keresett. Serafina jó ha húsz éves lehetett, márpedig Cescát az ilyen mértékű korkülönbség mindig zavarta, különösen a saját javára.

Kézenfogta a lányt, és keresztülrángatta a klub konzervheringgé összezsúfoldó tömegén az emeletre felvezető lépcsőhöz.

A pult előtt elhaladva Gina odakacsintott Cescának, amolyan "na látod, megmondtam én" jellegű mosoly kíséretében, aztán visszafordult kiszolgálni a rá várakozó sort.

A lányok kerestek maguknak egy boxot az emeleten, annyira messze a dübörgő zenétől, amennyire az az adott helyen lehetséges volt. Nyilvánvaló volt, hogy itt is csak kiabálva fognak tudni kommunikálni, de itt legalább érthető volt a beszéd a másik fülébe üvöltés nélkül is. Amint helyet foglaltak, és Serafina meglátta Cesca arcát a box pislákoló fényénél, azonnal alatt elállt a lélegzete.

- Ba-basszus. Francesca Wu!

- Akkor nem Brünhilde? - nevette el magát Cesca.

- Ne-nem... mármint... öm... hogy-hogy...

Francesca igyekezett komolyságot erőltetni az arcára, de állati cukinak találta Serafina zavarát.

- Igen?

- Nem... úgy értem... mármint... nem vagy te... egy-egy kicsit... állatira híres?

Francescából kiszakadt a nevetés.

- Nem hiszem. Te vagy életemben talán a harmadik ember, aki arcról megismert idehaza.

- De... dehát te... te vagy... a világ LEGMENŐBB haditudósítója.

- Ez nem az a szakma, ahol autogrammokat kérnek az embertől.

- Dehát...

Cesca a lány vállára tette a kezét.

- Visszatérhetnék ahhoz, ahol az előbb jártunk? Te egy állati cuki, kicsit bolond lány vagy, én meg Brünhilde, ha úgy tetszik, oké?

Serafina vett egy nagy levegőt, hogy kicsit összeszedje magát, de nem sokat sikerült javítania a helyzetén.

- Nem érted... HATALMAS rajongód vagyok. Olvastam... olvastam minden riportodat. És-és te is leszbikus vagy! Mintha-mintha nem lettél volna már így is elég menő. Olyan... olyan akarok lenni, mint te.

A kezdeti szórakozás lassan kezdett igazán kényelmetlenné válni Cesca számára. És ez csak nagyon kis részben volt annak betudható, hogy nem szokott hozzá, hogy a szakmáján kívül bárki felismerje. Persze, egy rakás ember tudta ki ő, alig akadt a világon olyan tűzfészek, ahol ne lettek volna összeköttetései, de az egész másfajta ismertség. Odahaza, vagy bárhol, ahol olvasták a tudósításait, csak egy név volt az általa írt cikk alján. Vagy legfeljebb egy párpixeles avatár, a cikk főcíme alatt az online felületen. És ehhez hozzájött még az is, hogy nem a sztárvilág rovat neves újságírója volt, de még csak nem is egy oknyomozó, aki korrupt politikusokat csukat le. Hiába volt Európaszerte az egyik legelismertebb újságíró a maga területén, az a terület a nyilvánosságot nem kifejezetten vonzotta.

És mégis, most itt ült egy lánnyal szemben, aki úgy tekintett rá, mint a világ legnagyobb sztárjára. Ha az még nem lett volna elég, hogy akár az anyja is lehetett volna, szemmel láthatóan a lány rajongott is érte, és így már kezdett iszonyatosan kínossá válni a helyzet. Igaz, hogy nem keresett többet egy, vagy legfeljebb két-három forró éjszakánál, mielőtt indul Szíriába, de azt olyasvalakivel akarta, aki tudja mire vállalkozik.

- Nézd - sóhajtott hatalmasat. - Azt hiszem hibát követtem el. Állati kedves és cuki lány vagy, és nem tehetem meg veled... - A Serafina arcára kiülő rettenet megállította. - Mi az?

- Sem-semmi... csak... elszúrtam, igaz? El-elijesztettelek. Hülye-hülye Sera!

- Nem, nem elijesztettél. Csak rádöbbentem, hogy kihasználnálak.

- De... de miért? Megtehetsz velem akármit, amit akarsz.

- Na, látod, épp ez az. Az ég tudja miért, de példaképként tekintesz rám. Egy ilyen helyzettel csak egy utolsó mocsok élne vissza.

- De-de nem visszaélnél vele. Én-én mindig is ezt akartam. Ha-ha tudnád mennyit masztiztam rád gon... - megtorpant, de azzal már nem tudta megakadályozni, hogy az arca egyetlen pillanat alatt napbarnítottról skarlátvörösre váltson. - Árggh! Idióta! Nem... ezt ugye nem...

- Hallottam? Nem, nem hallottam, hogy a maszturbációról beszéltél - nevetett fel Cesca.

- Basszus!

- Nyugi. Fiatal vagy még. Messze nem ez volt a legnagyobb hülyeség, ami elhagyja majd valaha a szád.

- Ne-ne mondogasd, hogy fiatal vagyok. Nem lehetsz olyan sokkal idősebb.

- Mennyinek gondolsz?

- Nem-nem tudom. 28-30?

- Mikori az első tudósításom, amit olvastál?

- Kettőezeeeer... hat? Azt hiszem.

- Hagylak kicsit számolni akkor - mosolygott Cesca.

Serafina eltűnődött egy pillanatra, aztán a homlokára csapott.

- Hülye-idióta! Nem hiszem el! Totál leégetem magam előtted.

- Dehogyis - mosolygott rá megnyugtatóan Francesca.

- Dehogynem... Csak... annyival szebb vagy... mint a képeken, amit láttam rólad... és... és nem gondolkodtam.

- Nyugodj meg. Nem értem, hogy miért, de előhoztam belőled valami fangirl görcsöt, ami ezt csinálja az emberrel.

- Nem hiszed akkor, hogy hülye vagyok? - nézett rá kérlelő szemekkel Serafina.

- Szerintem ha hülye lennél, akkor nem olvasnál haditudósításokat. Vagy úgy bármi mást celebhíreken kívül.

- Úgy érted... hogy te is... te is jártál így?

- Ja, nem, én nem. De majd tedd fel újra a kérdést, miután találkoztam Lzzy Hale-lel - nevette el magát Cesca.

- Kivel?

- Ummm... Neked ez a fajta zene a stílusod, igaz? - mutatott körbe maguk körül Cesca.

- Igen.

- Akkor legyen elég annyi, hogy egy énekesnő.

Megjelent egy pincérlány mellettük két pohár viszkivel.

- Nem rendeltünk semmit - nézett rá csodálkozva Cesca.

- Gina küldi - mosolygott rájuk a lány miközben letette közéjük a két italt. - Azt mondta szükséged lesz rá.

- Mondd meg neki, hogy jobbak anélkül is tudnak csajozni, hogy leitatnák a kiszemeltet - kacsintott Cesca. A pincérlány nem különösebben vette a poén, csupán egy udvarias félmosollyal felelt, miközben felegyenesedett, és továbbment végezni a dolgát.

Mire Cesca visszanézett Serára, az már le is hajtotta az italát, és mély levegőket véve próbált úrrá lenni magán.

- Na, megnyugodtál egy kicsit?

- Talán. De akkor van nálad... tudod... valami esélyem?

Cesca sóhajtott egyet.

- Nem tudom. Úgy értem... nézd, állati kedves és dögös vagy, de messze túl befolyásolható még ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel ki merjek veled kezdeni.

- Miért baj az, ha valaki befolyásolható?

- Mert nekem az. Voltam átverve, nem akarok senkit olyan helyzetbe hozni.

- De... de nem hozol semmilyen helyzetbe. Egy álmom vált valóra azzal, hogy találkoztunk. Bármivel, amit kapok tőled, egy álmom válik valóra.

"Ilyen érzés lehet rocksztárnak lenni?" futott át Cesca agyán. Serafina teljesen normálisnak tűnt amúgy, de ez a fajta rajongás amit kapott tőle bőven túlzónak tűnt.

- Nézd... ha úgy érzem majd a beszélgetésünk végén, hogy Brünhildét kedveled, és nem a belém vetített fantáziát, akkor megfontolom, oké?

- OKÉ! - kiáltott fel boldogan Serafina, de tette ezt olyan hangerővel, hogy egy pillanatra a zenét is túlharsogta. Legalábbis úgy egy méteres sugarú körön belül.

- Na, akkor próbáljuk meg újra - mosolygott rá Francesca. - Cesca vagyok, te pedig Serafina.

- Csak Sera - mondta remegő hangon Serafina. - Ezt így könnyebb kimondani.

- Akkor Sera. Gyakran jársz ide?

- Még csak harmadszor vagyok itt. És-és te?

- Először, és ha veled nem futottam volna össze, ez lenne az utolsó is.

- És így?

- Így talán meggyőzhető vagyok, hogy újra jöjjek - mosolygott Cesca.

- Nem tetszik a hely?

- Szerinted? - húzta fel a koktéldressze ujját Cesca, kivillantva ezzel a jobb karján csuklótól vállig végigtekergő tetoválást. Egy hatalmas sárkány, ami emberi koponyákon taposva mászik felfelé egy hegyen, ami felett egy női szellemalak arca lebeg.

- Szóval metállady vagy? - mosolygott Serafina.

- Nem vagy túl jó kukkoló, ha eddig ezt nem sikerült kiderítened.

- Hé, nem vagyok kukkoló. Csak elolvastam minden cikked egy csomószor, meg kinyomtattam a legjobb képet, amit találtam rólad, és kitettem a szobám falára. És... umm... a harmadikat tudod.

- Csak ennyi? Semmi arcom odaphotoshopolása egy közös képre veled?

- Ne-em.

- Aham. Nem közös képre akkor?

- Hát...

- Akarom tudni?

- Nem tudom. Akarod?

- Csak ha olyan képre tettél rá, ahol a lánynak vannak mellei - vigyorgott Cesca.

- Hogy... hogyhogy nem zavar az ilyesmi?

- Úgy, hogy nem csak te vagy itt zizi. Igazából hízelgő is a dolog. Saját kukkolóm van.

- Nem vagyok kukkoló!

- Ha ettől jobban érzed magad. Kukkoló!

- Nem úgy volt, hogy egy korodbéli nőnek éretten kellene viselkednie?

- Nem úgy volt, hogy késő huszonévesnek hittél?

- De, de most a késő huszonéves is túlbecslésnek tűnik.

- Baromság, az alvós plüssmacim megmondaná, ha gyerekes lennék.

- Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a rossz hírt, asszonyom, de az alvós plüssmacija egy hazug disznó - dugta ki a nyelvét Sera. Szemmel láthatóan ahogy visszatértek a csipkelődős útra, kezdett kicsit újra ellazulni.

- Ezt vond vissza, de azonnal!

- Bocsánat, de valakinek muszáj volt megmondania az igazat.

- Grrrrr - kezdett morogni Cesca, mire Serafina elnevette magát.

- Nagyon nem olyan vagy, amilyennek hittelek.

- Az írásaim alapján, vagy akkor, mikor a karjaim közé hullottál?

- Az előbbi.

- Na, miért? Milyennek hittél?

- Hát, először is, heterónak.

- Eeee! Sosem voltam az.

- Úgy érted aranycsillagos vagy?

- Egy frászt. Egyszer voltam pasival, és kizárólag azért, hogy ne legyek az.

- Miért?

- Mert irritálnak, akik azzal kérkednek, hogy azok. Na és te?

- Úgy érted voltam-e már pasival?

- Nem, az kicsit sem érdekel. Az lenne a kérdés, hogy lánnyal voltál-e már.

- Baj lenne, ha nem?

- Bármely más helyzetben nem, de egy héten belül elhagyom az országot, szóval nincs időm az első alkalommal járó érzelmi kötelékek kezelésére.

- Ez szörnyen romantikátlanul hangzott.

- Muszáj volt megerőszakolnod az olasz nyelvet?

- Muszáj volt kiölnöd a vadromantikát a találkozásunkból?

- Lenne esély, hogy belém esel, ha nem teszem?

- Azzal már elkéstél.

- Akkor muszáj volt.

- Azért megnyugodhatsz, voltam már más lányokkal.

- Tényleg? Többesszám?

- Annyira hihetetlen?

- Csak tesztellek.

- Miért? Milf naccság hány lánnyal volt már együtt?

- Hé! Én nem kértem pontos számot.

- Az te vagy.

- Komolyan ennyire fontos ez, harmincnyolcaska?

- Harminchéttel? - ámult el Serafina.

- Nem tudom, csak benyögtem egy számot.

- Hogyhogy nem tudod?

- Úgy, hogy nem számoltam.

- Na jó, de csak emlékszel mindegyikre, nem?

- Hát, ébredtem úgy néhány reggelen, hogy nem tudtam, egyedül töltöttem-e az estét.

- Hú, te aztán nagy ribi lehetsz!

Cesca felhúzta a szemöldökét.

- Ezt most bóknak, vagy sértésnek szántad?

- Ha elmondanám, hol maradna a titokzatosság?

- Azt már elvesztetted, mikor bevallottad, hogy egy photoshoppolt meztelen képemre szoktál maszturbálni.

- Nem is! Én azt sosem... állítottam.

Cescából hangos nevetés szakadt ki.

- Na, és miben vagyok még más, mint ahogy elképzeltél?

- Nem tudom. A cikkeid alapján olyan komolynak tűntél.

- És te erre buksz? - kérdezte Cesca, miközben gondolkodó értelmiségi pózba vágta magát, amitől Serából azonnal kiszakadt a nevetés.

- Nem, a stílusodra buktam. És... um... tetszenek... az... - Sera hangja egyre halkabb kezdett lenni, ami persze az adott környezetben csak a kiabálásból való visszavételt jelentette.

- Ázsiai lányok? - fejezte be a mondatot Cesca.

- Baj? Úgy értem... nem szeretném, hogy... hogy rasszistának tarts.

- Szerintem ez pont a rasszizmus ellentéte.

- Na jó, de ha ilyesmi alapján ítéllek meg, az rasszizmus, nem?

- Ha csak lányok vonzanak szexuálisan, az szexizmus?

- Nem.

- Akkor miért lenne rasszizmus, ha valaki azért tetszik, mert ázsiai?

- Nem tudom. Nem ítélsz el akkor ezért?

- Miért tenném? Egyébként is, egy rakás ázsiai lányt találsz a neten, mégsem olvastál miattuk unalmas haditudósításokat, nem?

- Nem is unalmasak.

- Tényleg? Nem sok húszéves gondolja így.

- Azok hülyék. Szerintem állati jó a stílusod. És amikbe belementél... meg a képeid is nagyszerűek. Úgy értem... tudom, hogy nem fotóriporter vagy, de valami eszméletlenül jól tudod megragadni a pillanatot. Sokkal több embernek kéne olvasnia a cikkeidet, hogy tudják, mi zajlik a világban.

- Te aztán tényleg elvégezted a házifeladatod - mosolygott Cesca. - Nem tán a leendő konkurenciám tisztelhetem benned?

- Nem, a szüleim nem engedik. De ha elvégzem az orvosit, talán eljutok az Orvosok Határ Nélküllel ilyen helyekre segíteni az embereknek.

- Tényleg? Orvosnak készülsz?

- Angiológusnak.

- Az nem valami high-tech sebész, ami többéves gyakorlat után lehet csak valaki?

- Olyasmi.

- És már az orvosi elvégzése előtt tudod, hogy az leszel?

- Hát... a szüleim ragaszkodnak hozzá. Az apám kifejezetten örült is a coming outomnak, mert azt mondta, leszbikusként pluszban tolnak is majd előre a kórházak, nehogy diszkriminációs vád érje őket.

- Hát, ez is egy felfogás.

- Neked nem származott ebből soha hátrányod?

- Nem igazán. Előnyöm se. Muszlim országokban a nőket nyomják el, odáig már el se jutottam, hogy a leszbikusságom legyen baj. A munkaadóim meg magasról tettek az egészre. Olyan helyekről írtam cikkeket, ahova nem nagyon mert más elmenni, örültek, hogy valaki egyáltalán elvállalja az ilyesmit, nemhogy még válogassanak is.

- Szóval sosem csináltál belőle titkot?

- Azt azért nem mondtam. De nagyon rég nem.

- És... nálad mit szóltak hozzá?

- A családom?

Sera bólogatott.

- Hááát... elsőre a szüleim lesokkolódtak. Szerencsére az eminens kishúgom úgy találta, hogy az ellenem hangolódó közhangulat ideális ahhoz, hogy besunnyogja, nem megy egyetemre. Nem nyert - mondta vigyorogva Cesca.

- Az nagyobb bűn volt?

- Fogalmazzunk úgy, hogy öt perccel a coming outom után az őseink már nem velem üvöltöztek. És igazán azóta sem szóltak miatta egy szót sem. Tudod, ázsiai szülők - zárta le a témát széles vigyorral az arcán Cesca.

- Az nem csak valami buta sztereotípia? - tágultak el Sera szemei.

- Nem tudom, csak ugratlak. Nálunk én voltam a fekete bárány, akitől a szüleink kábé csak annyit vártak el, hogy ne a börtönben kössek ki végül, a húgomban viszont már ott látták Olaszország első ázsiai származású miniszterelnökét.

- Még lehet az, nem?

- Egy modenai ügyvédi irodában titkárnő. Szóval nem hiszem.

- És még most is te vagy a fekete bárány?

- Már kevésbé.

- Óh - konyult le Sera szája.

- Mi a baj? A lázadó hősnőd jobban bejött? - kacsintott Cesca.

- Nem, a hősnőm nem volt lázadó. Viszont Brünhilde...

- Ahá! Mennyire nagyon vagyok más, mint azt elképzelted?

- Hááát

- Teljesen?

- Nem... teljesen. Dögös vagy, azt úgy is képzeltem.

Cesca végignézett magán.

- Emiatt? Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy ez az egyetlen ilyen ruhám van, és ez is csak ma délután óta?

- Nem csak a ruha... - Sera megtorpant, mintha csak most esett volna le neki Cesca mondatának második fele. - De komolyan?

- Aham.

- Akkor most hogy-hogy?

- Hát, gondoltam egyszer az életben nekem is kijár az, hogy valaki engem csábítson el.

- El akarsz csábítódni?

- Aham.

- És hogy haladok?

- Miért? Talán próbálkozol? - nevette el magát Cesca.

- Ez most fájt.

- A fájdalom lehet néha jó dolog - kacsintott az ázsiai lány.

- Tapasztalat?

- Hol marad a titokzatosság, ha erre most felelek?

- Szóval tapasztalat - bólogatott széles vigyorral az arcán Sera.

- Hé, nem úgy volt, hogy félénk vagy?

- Az már elmúlt, ez a másik énem.

- Szóval skizofrénia - állapította meg eltűnődő arccal Cesca.

- Nem, csak megőőőőrülök érted - vágott elmebeteg fejet Sera.

Cesca elnevette magát.

- Hát te tényleg nem vagy százas.

- Ha nem tudnám, hogy ez dícséret volt tőled, most megsértődnék.

- Biztos vagy benne, hogy dícséret volt?

- Remélem. Mernél sértegetni egy skizofrént?

Cesca megint felnevetett.

- Na jó, talán hajlandó leszek eltekinteni attól, hogy eleinte bálványoztál. - Sera arca felderült, de mielőtt bármit mondhatott volna, Cesca még gyorsan hozzátette. - Mondom talán. Hosszú még az este.

És Cescának fogalma sem volt róla, hogy ezzel mennyire telibetalált.