- Én mondom neked, ez a hely sem olyan már, mint régen!

- Mégis miről beszélsz?

- Tele vagyunk divatleszbi picsákkal, akiknek semmi hajlandóságuk nincs semmire, csak arra várnak, hogy megadjuk nekik, amit egy pasi nem volt képes.

- Ne legyél már ennyire negatív!

- Már miért ne lennék!? Nézd meg ott azt a sárga csajt is például - bökött a beszélő a pultnál, tőlük legfeljebb két-három méterre ülő lány felé. - Kirittyentette magát kisestélyibe. Le merném fogadni, hogy azt hitte az "operaház" nem csing-csang betűkkel írva úgy néz ki, hogy Figlie Di Sappho, most meg itt csodálkozik, hogy Nápolyban csak gusztustalan leszbikusok élnek.

- Csendesebben! Na és ha érti amit mondasz?

- Dehogy érti! Ha értené, tudta volna hova jön, és szerinted akkor kiöltözött volna, így?

- Nyilván nem, ha tudom, hogy egy rasszista tehénnek így nem fogok tetszeni - jegyezte meg félhangosan, hibátlan olaszsággal az ázsiai külsejű lány a pult túlsó oldaláról.

Az eddig csak dühösen szitkozódó nő szemei egy pillanat alatt vérben kezdtek forogni.

- Mit mondtál nekem, te kis kurva?

Az ázsiai lány a viszkijét egykedvűen a pohár alján táncoltatva felnézett.

- Elnézést, azt hittem én vagyok, aki csak csing-csangul beszél, és te vagy itt az árja olasz.

- Mégis mit képzelsz te magadról!? - indult meg a feldühödött nő, de a pultoslány azonnal rákiáltott.

- Filippa! Ha balhét csinálsz itt, kereshetsz magadnak másik törzshelyet!

A nő megtorpant, és dühösen gesztikulálva a mixerre nézett.

- Képes vagy a sárga kis kurvát védeni a törzsvendéged helyett?

- Nem, egy fizető vendégemet védem valakitől, akinek épp 50 Euró lógása van a számláján.

A dühös nő fújtatott még egy sort, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy jobban fél a törzshelye elvesztésétől, mint amennyire móresre akarta tanítani a tiszteletlen ázsiai picsát. Sarkon fordult, és sietős léptekkel a bár bejárata felé indult, de közben azért még odavetette:

- Veled még nem végeztünk, sárga kis kurva!

- Jó, de a kolompot akaszd majd le a nyakadból, különben nem tudsz hátulról megtámadni - kiáltotta utána az ázsiai lány, amitől Filippa ökle egy pillanatra görcsberándult, de aztán láthatóan úgy döntött, hogy úgy jöhet ki a legjobban a helyzetből, ha ezt inkább meg se hallotta.

Ez egyébként nem is lett volna annyira hihetetlen, tekintve, hogy a klub most kezdett ébredezni. A zene már dübörgött, és a tömeg is lassan kezdett gyülekezni. Később nyilván a táncparkett, az azt glóriaként körülölelő galéria boxai, és a parkett területéből jókora szeletet kiharapó patkóforma bárpult is tömve lett volna vendégekkel, de most még csak a legelvetemültebbek voltak itt.

- Elnézést Filippa viselkedéséért - lépett oda egy pohár viszkivel a kezében a mixer az ázsiai lányhoz.

- Még ezt sem fejeztem be - mutatta fel mosolyogva poharát a megszólított.

- Erre a ház vendége vagy - kacsintott a pultoslány.

- Hát, akkor köszönöm.

- Nem sokan mernének így beszólni Filippának.

- Tudd be annak, hogy nem tudtam, félni kéne tőle.

A pults felvonta a szemöldökét.

- Miért van olyan érzésem, hogy talán őt védtem meg jobban a közbelépéssel?

- Mert csing-csung kung-fu nindzsa kínai vagyok - mutatott karatemozdulatot a karjaival az ázsiai lány.

A mixer elnevette magát.

- Van humorod, ez tetszik.

- Törzsvendég amúgy a csaj?

- Sajnos - húzta félre a száját a pultoslány.

- Hát, én nem sokáig fogom zavarni a vadászterületét.

- Igazán?

Az ázsiai lány egy félmosoly kíséretében megvonta a vállát.

- Én sajnálnám, ha nem jönnél többet - kacsintott neki a mixer.

- Kibe tölthetnéd itt literszám a legdrágább viszkidet, igaz?

- Az. IS. Amúgy - nyújtotta a kezét a pultoslány - Gina.

- Cesca - érkezett a válasz a pult tulsó végéről, miközben kezet fogtak.

- Cesca?

- Francesca rövidítve.

- Nem nézel ki Francescának.

- Nem elég csing-csang neked?

- Ne már! Nem úgy értettem.

- Tudom - mosolygott Cesca. - Legyen elég annyi, hogy a családom olyan rég olasz, hogy már a szüleim se tanultak meg rendesen kínaiul.

- A szüleid SE? Tehát akkor te...

- Egy viszkit se tudnék rendelni kínaiul.

- Szörnyű hiányosság - nevetett fel Gina.

- Hát, legalábbis ha valaha Kínában járok majd, annak fogom érezni.

- Gina! - kiáltotta el magát valaki a pult túlsó feléről. A pultoslány felnézett, és ekkor tudatosult benne, hogy fél perc alatt egy kisebb sort gyűlt össze, csak arra várva, hogy kiszolgálja őket.

- Elnézést, hív a munka - fordult Cesca felé.

- Semmi baj, egy darabig még nem megyek sehova.

Francesca nagyon kortyolt a poharából, ahogy nézte Ginát ellibbenni dolgozni. Egy ideig még figyelte, ahogy a lány gyakorlott mozdulatokkal kiszolgálja a vendégeket, de lassan kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a kis csevegésük érdemi része ezen az estén eddig tartott.

Megfordult a székével, hogy szemügyre vegye kicsit a környezetét.

Volt valami igéző abban, ahogy a hosszú fénycsóvák utat vágtak maguknak a klubban gomolygó füstön keresztül, hogy pillanatnyi fényárba borítsanak valakit a robajló zenére vonagló tömegből. Mikor Cesca belépett ide, még alig 20-25 lány lehetett itt összesen, mostanra viszont személyes becslése szerint a táncparketten egy négyzetméterre jutott ennyi. Nyilván kétség sem fért hozzá, hogy bármely normális lányt épp ez a fajta közeg vonzott ide, ő viszont nagyon rég nem érezte magát ennyire oda nem illőnek valahol. Életében először járt itt, de már jóval a Filippával való összezördülése előtt eldöntötte, hogy nem lesz második alkalom. Már az otthonról elindulás előtt is előre átkozta magát, amiért engedett a nyomásnak, és eljött ide, ahol nyilván egy nyomorúságos este várt rá, olyan zenét hallgatva, ami helyett inkább döfne csavarhúzót a dobhártyájába, és olyan nőkkel körülvéve, akiket világéletében ösztönösen lenézett.

Igaz, hogy rengeteg lánnyal volt a klubban, de ahogy körbejáratta a tekintetét, mást sem látott, csak kilógó fenekű libákat, akiknek a ruhamérete az intelligenciájukkal volt arányos, és butch lányokat, akik tendenciózusan szabadultak meg minden feminim külső jegyüktől. Nincs rajta mit szépíteni, Cesca mindkét típusnál többre tartotta magát.

Őszintén megvallva nem is igazán tudta volna megmondani, hogy minek jött egyáltalán ide. Vagyis inkább azt, hogy mit várt pontosan attól, hogy idejön. Igen, ha új élethelyzetbe kerülünk, az nyilván rá tud venni sok dologra, de volt ő már ennél tovább is magányos, készült már korábban is több hónaposnak ígérkező kiküldetésre, szóval bármi emberi logika szerint semmi oka nem volt rá, hogy feladja az elveit, és eljöjjön egy ilyen diszkó jellegű létesítménybe.

Mindig kerülte az ilyen helyeket, most mégis itt szemezett a szembelévő falon rózsaszínül fluoreszkáló "Figlie Di Sappho" felirattal. Azzal a felirattal, ami a nápolyi leszbikus közösség számára gyakorlatilag egyet jelentett a féktelen hedonista életmóddal. Bár a hedonizmus Cescának sem volt ellenére, kizárólag magának hazudott volna azzal, ha azt állítja, hogy így jóval a harmadik X felett is erre vágyik.

Persze meg kellett nézni, hogy milyen a hely, ha másért nem, azért, hogy leszerelje az új kolleganőjét - vagyis pontosabban az egyik új kolléganőjét, hisz számára mindenki az volt, mióta elhagyta Rómát - aki hetek óta azon erősködött, hogy egy leszbikusnak a Figlie Di Sappho-t mindenképp fel kell keresnie egyszer az életben. Hiába súgta Francesca minden ösztöne, hogy szörnyű ötlet, végül mégis engedett a nyomásnak, és így most itt támaszthatta a bárpultot, azon tűnődve, hogy vajon mennyi idő után nem érezné totálisan kidobott pénznek a belépő árát.

Egy hatalmas korttyal kiürítette a utolsó csepp viszkit is a poharából, majd megfordult a bárszékkel és hatalmasat sóhajtott maga elé. Gina azonnal ott termett, töltött neki, és közben együttérzően rámosolygott.

- Vársz amúgy valakire?

- Tessék? - zökkent ki a gondolatai közül Cesca.

- Azt kérdeztem vársz-e valakire - kiabálta Gina, tekintve hogy a korábbi beszélgetésük óta a zene hangereje akkorára nőtt, ami lehetetlenné tette a normál társalgást.

Francesca némán a fejét ingatta.

- Csak tartss ki, itt mindenki megtalálja a számítását előbb-utóbb - kacsintott a mixerlány, majd továbbállt, hogy kiszolgáljon egy másik vendéget is, így Francesca ismét egyedül maradhatott a pult mögötti tükörből visszabámuló tükörképével.

Akár egy idegennel is szemezhetett volna, annyira nem volt megszokott számára a látvány. Erőteljes, de azért ízléses smink, barna haja mindkét oldalt leeresztve, eltakarván, hogy alatta oldalt homlokmagasságig tüsire van nyírva, elegáns vérvörös koktéldressz ami simogatóan ölelte körül kecses alakját, kitakarva lényegében a testét borító összes tetoválást, egyedül a jádezölden csillogó szeme emlékeztette hétköznapi önmagára. Nem mintha errefelé sokan értékelték volna a jelenlegi külsejét. Ha másban nem is, abban igaza volt Filippának, hogy jócskán túl volt öltözve a hely jellegéhez képest. Talán mégis okosabb lett volna az interneten tájékozódni előre, mielőtt idejön ma este. Vagy nem tájékozódni egyáltalán és maradni odahaza, ahol mindene megvan. Kényelmes ágy, könyvek és sorozatok garmadája, játékok. Egyáltálan miért hitte, hogy ilyen hamar vissza kell pattanni a lóra? Még csak öt hónapja szakított azzal a hazug, álnok, hűtlen ribanc Mariával. Ötévnyi kapcsolat nyomait nem lehet csak úgy kitörölni az ember fejéből. A hülye szajha miatt adta fel a haditudósítói karrierjét, ami több, mint egy évtizden keresztül az élete volt, hogy aztán alig pár hónappal később megtudja, "szerelme" arra használta az ő kiküldetéseit, hogy fűvel-fával összefeküdjön.

Elhagyta a közös lakásukat, elhagyta a jólfizető állását, ami a kisebbik áldozat volt, hisz eleve csak azért vállalta el az irodai munkát, hogy ne tűnjön el hetekre, hónapokra Maria mellől, elhagyta Rómát is, az egyedüli, amit nem tudott lecserélni, a darabokra tört szíve volt.

Meglepő módon a klubban tobzódó tömeg képes volt még tovább nőni, ami Francesca hangulatát a kezdeti pocsék után viharos sebességgel vitte el az ótvar tartományba. Az ötödik pohár aljánál járhatott, mikor a mellette üresen álló bárszékre ledobta magát egy két lábon járó butch sztereotípia. Bő farmer, kockás ing, tüsi haj, szélesre gyúrt vállak, gyakorlatilag minden, ami Francescát egy nőben taszítani tudott. Az érzés azonban nem bizonyult kölcsönösnek.

- Szépen kicsípted magad kisanyám! - vetetted oda neki a csaj lazán. - Mi az, meguntad a fütykösöket és gondoltad megismered milyen az igazi szex?

Francesca laposan végigmérte a másik lányt, de nem szólt semmit. Bár igaz, hogy továbbra is képtelen volt eldönteni, hogy mit várt ettől az estétől, abban biztos volt, hogy egy húsz körüli pofátlan butch lányra nem kíváncsi.

- Nyugi csak viccelek veled - folytatta a kéretlen hódoló. - Az elsőalkalmas hetero lányokkal mindig finoman bánok - nyomatékosításul még kacsintott is egyet a végén.

Cesca vett egy mély levegőt, hogy elmagyarázza neki, rossz ajtón kopogtat, de aztán inkább csak intett a pultoslánynak, aki óramű pontossággal érkezett is az újabb pohár viszkivel.

- Nem szégyen az, hogy kezdő vagy, kisanyám - folytatta a beszédet a lány. - Nem tudhatja mindenki a kezdetektől fogva, hogy mire is van szüksége.

Cesca oldalra pillantott, majd hatalmasat húzott az italából. Nem volt kedve finoman leszerelni a lányt, de újabb jelenetet sem akart rendezni, így maradt az, hogy kivár, hátha a hallgatás is elég lesz.

Nem úgy festett, hogy a taktika sikerrel járna.

- Megszeppentél? - erősködött tovább a lány. - Nyugi, tudom, hogy elsőre ijesztőnek tűnhetek, de hidd el, nem harapok... nagyon - tette a kezét Cesca combjára. Ha tudta volna, hogy mi következik, valószínű meg sem fordul a fejében elkövetni ezt a hibát. Egy másodperccel később már a földön térdelt, és a hüvelykujja olyan szögben volt visszahajlítva a háta mögé, ahogy egy hüvelykujjnak határozottan nem kéne hát mögé visszahajlítva lennie.

Csak egy rövidke pillanatig tartott, és Cesca már el is engedte udvarlója kezét. A lány hangosan átkozódott, de arra volt épp elég esze, hogy felmérje, egy pár napig fájdalmasan sajgó ujjnál többet is kaphat, ha nem áll odébb, így néhány halkan maga elé mormolt trágárság kíséretében elsomfordált.

Gina, fejét kissé rosszallóan ingatva odalépett Cescához.

- Ne legyél olyan szigorú Alessandrával. Jó lány, és a többiek pont ezért a stílusáért szeretik.

- Nagy kár, hogy én meg pont ezt a stílust nem szeretem.

- Miért, milyen stílust szeretsz?

Cesca Gina felé biccentett a fejével.

- Ó, szívem - felelte a lány. - Elnézést, ha félrevezettelek, de nekem van pasim.

- Pasid?

- A klub a "girls only", nem én.

Cescának egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kibökje, nem párt keres, csak valakit, akivel legalább egyszer jól érzi magát, mielőtt újra visszatér egy háborús övezetbe tudósítani, de aztán úgy döntött, annyira még nem süllyedt szánalmas szintre, hogy ilyen kétségbeesett próbálkozást megengedjen magának.

Még csak most kezdett igazán élni az éjszaka, de Francescának már végképp elege is volt belőle. Az egyetlen, aki kicsit is érdekelte volna, elérhetetlen volt, a dübörgő zene, és az embertömeg egyre hangosabb morajlása pedig inkább zavarta, mint hangulatba hozta.

- Jobb is - mosolygott azért Ginára. - Így legalább nincs értelme tovább ittmaradnom.

- Ne menj! Hidd el, jól érzed majd itt magad.

- Nézd, tényleg nem bántásból, de nem nekem való ez a hely. Te voltál még, aki itt tartott, de érthetően nem érsz rá, és még szabad sem vagy, szóval tényleg nincs miért maradnom.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld, a hiba bennem van. Látom, hogy mindenki más nagyszerűen érzi magát.

- Gyere még vissza. Szívesen beszélgetnék veled.

Cesca elmosolyodott, és közben odacsúsztatta egy cetlin a számát Ginának.

- Beszélgethetünk, de ide erősen kétlem, hogy visszajövök még egyszer.

A lány felvette a cetlit a pultról, és a blúza zsebébe dugta.

- A szavadon foglak ám.

- Ne fenyegess - nevette el magát Cesca.

- A későbbi viszontlátásig - kacsintott még búcsúzóul Gina mielőtt ismét belevetette magát a munka közepébe.

Cesca kiürítette a poharát, és a kijárat felé indult.

Ahogy nagy nehézségek árán átszuszakolta magát a tömegen, és az ajtóhoz ért, megállt hogy még egyszer utoljára szemügyre vegye a helyet, ahová BIZTOS, hogy soha többé nem teszi be a lábát. Keresett valami égi jelet, üzenetet, bármit, ami arra próbálta volna sarkallni, hogy maradjon, de semmi ilyet nem talált.

Viszont a jel sikeresen találta meg őt.

Ahogy megfordult, hogy az ajtóhoz lépjen, az kivágódott, kishíján orrba verve őt, és egy földöntúli tünemény libegett be rajta. Bár a libegés kicsit talán erős szó az ajtó előtti magasított lépcsőfokban való megbotlásra, de a végeredményen ez nem változtatott. A lényeg, hogy a végállomás Francesca karjai között volt, kishíján a földre sodorva mindkettejüket.

A lányokat egy pillanatra ledermesztette a meglepetés. Cesca karjai a lánya hóna alatt, a lány arca Cesca mellei közé fúródva, és egy röpke másodpercre egyikük sem tudta, hogy mit kellene most kezdeniük. Végül Francesca eszmélet először, talprasegítette a libegő jövevényt, és rámosolygott.

Ez volt az a pillanat, ahol a lélegzete bent akadt.

A félhomály pásztázó fényei egy gyönyörűségesen szép barna szempárt, és egy olyan édesen cuki mosolyt világítottak meg neki, amivel jéghegyeket lehet olvasztani. A lány göndör aranybarna fürtjei már tényleg csak a habot jelentették ezen a csodálatos kis tortán.

Megbabonázva nézték egymást másodpercekig, bár a fénycsóva továbbhaladtával gyakorlatilag csak foltokat láttak egymásból. Végül Cescának sikerült végre megtalálnia a hangját.

- Mondták, hogy itt az ölembe hullanak majd a szépségek, de nem hittem volna, hogy ezt szó szerint kell venni.

A lány elkacagta magát, de olyan édesen csilingelő hangon, mintha angyalok ráznák a csengettyűiket.

- Nekem is mondták, hogy itt majd levesznek a lábamról - replikázott a lány - de azt nem, hogy ilyen gyorsan.

- Mit mondhatnék? Szédítő vagyok.

- Örvendek, Szédítő - húzta fel kihívóan a szemöldökét a lány. - Az én nevem Serafina.

- Gyönyörű neved van, Serafina.

- Köszönöm, a szüleimtől kaptam szülinapomra.

Francesca elnevette magát.

- Kicsit bolond vagy, ez tetszik.

- Csak kicsit? - konyult le Serafina szája széle.

- Jó, akkor nagyon - mosolygott Francesca. - Csak az a kérdés, hogy be merjek-e mutatkozni egy bolond lánynak.

- Titkolnád a neved, Szédítő?

- Tetszik a Szédítő.

- Nekem is - mosolygott Serafina - Amúgy is biztos valami ronda neved van, mint Brünhilde, vagy Chlotilda.

- Brünhildének nézek ki?

- Nem tudom, ebben a sötétben azt se venném észre, ha nem lenne arcod.

- Pedig biztosíthatlak, hogy van.

- Ezesetben a nevedet illető tippem a Chlotilda lesz.

- Miért, egy Brünhildének nem lehet arca?

- Ahááá, lebuktál, akkor tuti Brünhildének hívnak.

- Affene.

- Hova igyekezett Brünhilde naccság, mielőtt szerény személyem szíveskedett karjába hullani?

- El innen - sóhajtotta Cesca.

- Nélkülem?

- Hát, akkor még az volt a terv.

- Most már nem?

- Most már az, hogy meghívlak egy italra, és hagyom, hogy lenyűgözz.

- Hé! Mi az, hogy még nem nyűgöztelek le?

- Válogatós vagyok.

- Ezesetben kihívás elfogadva! Mutassa az utat, Brünhilde naccság!