- Egy ember áll az ajtóban, és éppen minket bámul azon a kicseszett ablakon – nézett oda futólag Nathan. – Minek kell egy ajtó mellé két ablak?

 - Akár ki is nyithatnád – javasolta Natalie grimaszolva. – Úgy is látja, hogy itt vagyunk.
Nathan megforgatta gyémántkék íriszét, majd vonakodva szélesre tárta az ajtót. Innen pont nem láttam rá az érkezőre, tekintve, hogy a kanapé belső oldalán ültem. Jayce-re néztem, de nem bírtam leolvasni arcáról a válaszokat. Valószínűleg ő sem ismerhette.

 - Üdv! – csendült fel egy női hang. – Violet vagyok. Öhm... épp nyaralni indultunk a férjemmel, aki... a kocsiban vár rám – Mi van? – Láttuk, hogy ég a villany, és gondoltuk... - akadt el a szava hirtelen a nőnek. – Elnézést kérek, hogy ilyenkor zaklatom, csak... szóval most költözött ide a családjával? Pár éve elhunyt a húgom, és azóta teljesen lakatlan volt a ház. Nem tudtuk eladni, mert jogilag a volt férjének a lányának az öröksége, ezért nem tudtunk mit tenni. Viszont maga eléggé... hasonlít Natalie-re. Talán rokonok?

 Nathan küldött felénk egy segélykérő pillantást, majd Natalie-re vándorolt tekintete. Felsóhajtott, majd visszanézett – mint kiderült – Mary nővérére. Ennél kellemetlenebb dolog kevés történhetett volna. Ötletem sem volt, mit kellett volna mondanunk neki. Ráadásul hivatalosan ő volt Jonathan egyetlen hivatalosan élő rokona, tekintve, hogy Lucifer papíron nem létezett az emberek között, mint Jonathan Jones.

 - Natalie bátyja vagyok – nyögte ki végül Nathan. – Az enyém a ház – közölte vele kimérten.

 - Ó – suttogta a nő elég megilletődötten. – Én úgy tudtam, hogy Natalie bátyja... eltűntnek lett nyilvánítva nagyjából nyolc évvel ezelőtt – hebegte Violet.

 - Nos, előkerültem – felelte Nathan, mire Morgan felnevetett a konyhában. Én is visszafogtam egy kuncogást. Jayce az ajkát harapdálta, ahogy félig oldalra dőlve a nőt figyelte. Natalie csak a homlokát ráncolta.

 - Natalie – súgtam neki. – Ismered?

 - Aha – bólintott piciket. – Sokszor járt ide régen. Jóban voltak Mary mamival.

 - És... - folytatta a nő. – Esetleg... nem tud valamit az unokaöcsémről? Eltűnt, miután Mary... elhunyt – sóhajtott fel az asszony. – Örökbe szerettük volna fogadni, de Jonathan nincsen állami gondozásban. A maga apja és Mary halála után nem maradt senkije. Természetesen magán kívül. Talán önnél van?

 Nathan ismét felém nézett, arcáról leolvasható volt a döntésképtelenség. Egyértelműen nem volt jó ötlet elárulni, hogy Jonathan éppen itt aludt tőle pár méterre a kis szobában. Találkozókat vont volna maga után, és akár jogi herce-hurcát is. Emellett ott volt az érem másik oldala: egy aggódó nagynénit tudtunk volna megnyugtatni azzal, ha eláruljuk, hogy életben van és jól.

 Végül a szívemre hallgattam az eszem helyett, és felemelkedtem a kanapéról, és odasétáltam Nathan mellé.

 A nő eléggé hasonlított Mary-re. Barna haja a válláig ért, középen szétválasztva terült el a fején. Testalkatra is hasonlítottak. Nem volt túlsúlyos, csak egy picit teltebb alkatú. Barna szeme engem figyelt, majd tekintete a hasamra siklott. Sejtettem, hogy minek festett a dolog. Úgy néztem ki, mint egy tizenhat éves kislány, termetemből adódóan pedig még fiatalabbnak nézhettek, ha nagyon akartak. A pocakomról viszont egyértelműen leolvasható volt a terhességem. Elég sok előítéletet kovácsolt a tiniterhesség, így sejtettem, hogy most is éppen abba ütköztem, még ha nem is mondta ki. Arckifejezése elárulta, hogy teljesen megdöbbent látványomtól.

 - Jó reggelt – üdvözöltem illedelmesen. – Jonathan jól van – mosolyogtam rá halványan.

 - Igen – karolta át Nathan a derekam. – Valóban rendben van.

 - A barátnője? – emelte Nathanre barna szemét.

 - Szerintem tegeződjünk – sóhajtotta Nathan. – És nem, a feleségem.

 Oké, azt hiszem kivertük a biztosítékot Mary nővérénél ezzel az információval. Konkrétan kétszeresére tágult a szeme.

 - Ne haragudj, de hány éves vagy? – érdeklődött csodálkozva arcomat kémlelve. Szólásra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. Most tulajdonképpen hány éves voltam?
Egy gyors fejszámolást követően rájöttem a válaszra. Idén töltöm a huszonegyet, tehát...

 - Húsz vagyok – adtam meg a választ picit késlekedve.

 - Értem – mosolyodott el, úgy tűnt mulattatta, hogy fiatalabbnak nézett. – Nagyjából tizenöt-tizenhatnak néztelek. Az én hibám, sajnálom – kezdett heves szabadkozásba, de csak megcsóváltam a fejem.

- Semmi baj! – legyintettem felé.

- Na, és... Jonathan itt van? Feltételezem igen...

 - Igen, alszik – válaszolta Nathan, majd egy másodpercig habozott. – Örökbe fogadtuk, miután apám meghalt.

 Végül is ez egy elfogadható magyarázat lett volna, ha a nő szeme nem csillant volna fel a szavak hallatára.

 Nathan a háta mögé lesett, majd szakaszosan fújta ki a levegőt tüdejéből.

- Nathaniel? – Lucifer hangja a nappali túl végéről hangzott fel. – Mit csináltok, fiú?

 - Ez... - ráncoltam homlokát Violet. Talán felismerhette a habitusát? Lehetetlennek gondoltam. Morgan hirtelen rontott ki a konyhából, majd egyenesen Lucifer elé szaladt.

 - Csend már! – sziszegte neki.

 - Ugyan már, leány! – magyarázott Lucifer szokásához híven. – Mi ütött beléd?

Számat összeszorítva néztem oldalra Lucifer irányába, aki előtt Morgan kapálózott egy darabig, majd megcsóválta a fejét, és visszakullogott a konyhába. Amikor elhaladt mögöttünk, odaintett Violetnek.

 - Ő meg ki? – érdeklődött Violet, majd egyszeriben felsóhajtott. – Elnézést, semmi közöm hozzá. Lényegében semmihez, azt hiszem. Egyedül az unokaöcsém érdekel. Esetleg találkozhatnék vele?

 - Elég nehezen aludt el – kezdtem bele a kifogások gyártásába. – Nem kéne felverni. Esetleg máskor...

 - Kérem, én... nagyon aggódtam érte – vált hangja könyörgővé. Nathanre emeltem tekintetem, majd Luciferre, kinek szemöldöke felszaladt. Talán rájöhetett, hogy ki állt az ajtóban. Eléggé szoborrá fagyott állapotban vert gyökeret a TV jobb oldalán. Aztán egyszeriben rám kapta pillantását, és Violet felé kezdett mutogatni kezével, hogy engedjük be.

 - Gyere be – mondtam ismét a nő felé nézve, majd futólag összenéztem Nathannel, aki elég elégedetlen fejet vágott.
Violet elmosolyodott, majd átlépte a küszöböt, de a szőnyeg szélénél megtorpant, és először Jayce-re, majd Luciferre bámult elég értetlenül.

 - Üdv – emelte meg Jayce a kezét hanyagul, majd hagyta visszaesni a kanapé karfájára. – Jayce vagyok.

 - Violet – nyögte a nő megilletődve. Nathan becsukta az ajtót, majd vett egy igazán mély levegőt, és megindult a gyerekek szobája felé. Amikor apja mellett haladt el küldött felé egy igencsak szúrós pillantást, majd halkan benyitott a kicsikhez. Violet szeme a már a kanapén kuporgó Natalie-re esett. Ajka elnyílt, amikor rájött, hogy ki ült vele szemben.

 - Szia – mosolygott rá Natalie. – Hogy vagy?

 - Natalie? – hüledezett Violet. – Te magasságos Jézus Krisztus! – Luciferből egy akkora sóhaj szakadt ki, hogy azt hittem, légszomja lesz. – Mekkorát nőttél!

 - Igen – rántotta meg vállát Natalie.

 - Örülök, hogy látlak – kapta tenyerét Violet arcához, majd végigmérte Lucifert. – És maga? Maga talán az idősebb Jonathan rokona?

 - Így van – vágta rá Lucifer. – Én lennék a bátyja.

 - Aha, hát... talán... én.. – kapkodta íriszét Natalie és Lucifer között. Feltűnhetett neki a hasonlóság, ugyanis Lucifer valószínűleg szándékosan vett fel egy olyan formát, ami hasonlított a gyerekeire. Ugyanazokat a kék szemeket viselte, mint Nathan vagy Natalie, amik eleve feltűnőek voltak, de így... Adhatott okot némi aggodalomra a kinézete jelenleg. Láttam róla képet Jonathan Jonesként, és egy cseppet sem hajazott egyik gyerekére sem az akkori formája.

 - Elnézést kérek – motyogta Violet. – De muszáj megkérdeznem. Maga eléggé hasonlít Natalie-ra, és a bátyjára is. Talán valami családi ügyről lehet szó, de mégis felteszem a kérdést. Biztos Jonathan gyerekei és nem az öné?

 - Ne vicceljen – válaszolta Lucifer magabiztosan. – Megkérdőjelezné a bátyám hitelességét? Ez elég sértő.

 - Már értem, miért nem hozta magával önt John a családi összejövetelekre – emelte meg a szemöldökét flegmán Violet.

 - Ennyi volt – kiáltott Nathan a szobából. – Felkelt mind.

 - Miért is? – fonta össze karját mellkasán Lucifer, míg én elszivárogtam Violet mellett, hogy a gyerekekhez menjek. Kezdett személyeskedésbe átfordulni a beszélgetés, és nem igazán akartam belefolyni. Ráadásul szegény nőnek fogalma sem volt róla, hogy ugyanazzal a személlyel beszélgetett.

Nathan megjelent az ajtóban Jonathannel, aki elég bágyadtan hajtotta fejét a vállára. Violet azonnal őt kezdte vizslatni, de előtte még kioktatta Lucifert nem túl kellemes módon.

 - John is egy arrogáns idióta volt, de látom maga is ugyanolyan, mint ő. Mindig mondtam Mary-nek, hogy hagyja el, de nem hallgatott rám. Meg is szenvedett rendesen mellette. Nevelhette a kölykét, és viselhette a sok beteg baromságot, amit állandóan összehordott. Ez lett a veszte. Ki tudja, mibe keverte magát, a maga öccse halála előtt. Lerítt róla, hogy nem egy tisztességes ember volt.

 - Hé! – csattant fel Natalie. – Violet, ne beszélj így az apámról!

 - Ne haragudj, édesem – fordult felé Violet. – Nem ellened irányult, amit mondtam. Te nem tehetsz róla, hogy milyen volt az apukád.

 - Ha azért jöttél, hogy apánkat sértegesd, akár mehetsz is – jegyezte meg Nathan is, mire Lucifer megemelt szemöldökkel felé pillantott. Nem volt hozzászokva, hogy a gyerekei ily módon a védelmére keljenek, de úgy tűnt, hogy jól esett neki. Tett egy lépést hátrafelé, majd Jonathanre nézett.

 - Anya – kukucskált ki Nael a szobából, mire rámosolyogtam, majd rögtön fel is emeltem magamhoz.

 - Szia, kicsikém – csókoltam arcon. – Jót aludtál?

 - Igen – karolta át a nyakam, majd ráhajtotta buksiját a vállamra. Megsimogattam a hátát, majd Nathan mellé álltam.

 - Elnézést kérek – sütötte le a szemét Violet. – Csak az unokaöcsémet szeretném látni. Utána megyek is.

 Nathan odament Violet elé, majd lefejtette magáról Jonathan karját, és Violet felé fordította a kisfiút.

 - Szia, drágám – mosolygott rá Violet. – Nagyon gyönyörű vagy. Hasonlítasz anyukádra.

 - Nathan – húzódott hozzá közelebb Jonathan. – Ki ő?

 Én eközben leültem Naellel a kanapéra, és az ölembe húztam. Lassan kezdtem simogatni őt, míg ő nekem döntötte kis buksiját. Natalie közelebb jött hozzám, majd fintorogva Violet felé emelte tekintetét. Úgy tűnt, haragudott rá, amiért az imént Lucifert minősítette.

 - Ő anyukád testvére – magyarázta Nathan öccsének a helyzetet. – Találkozni akart veled.

 - Én nem akarok – húzódott el Jonathan, majd Lucifer felé nézett.

 - Gyerünk, fiú, ismerkedj meg Violettel! – sétált Nathan mellé Lucifer, majd elvette tőle a gyereket, és Violet felé nyújtotta. Amint Jonathan a nő karjába került kivágta a hisztit. Zokogva nyomta magát tőle távolabb, így Violet a talpára állította, majd leguggolt elé, és nyugtatni kezdte.

 Eközben Nathan visszament a szobába, és kihozta magával Naylee-t és Deont. Mindkettő elég élénknek tűnt a korai keléshez képest. Naylee egy szemet gyönyörködtető vigyorban részesített, míg Deon felém integetett.

Jonathan elhúzódott Violettől, majd Lucifer lábába kapaszkodva kezdte őt vizslatni. Láthatóan nem volt ismerkedős kedvében.

 - Apa, ki néni? – mutatott Violet felé Naylee.

 - Ő Jonathan anyukájának a testvére – adta tudtára Nathan, majd megcsókolta az arcát. – Szaladj Morganhez a konyhába! Tudod mit csinál? – mosolygott rá a lányunkra.

 - Nem – csillant fel Naylee kék szeme.

 - Sütit süt – súgta a fülébe, mire Naylee felkiáltott izgatottságában, majd amint apja lábára állította odarontott a konyha irányába. Csak úgy szedte a kis vékonyka lábát. Ahogy elnéztem őt, szinte rögtön sejtettem, hogy ugyanolyan pici marad, mint amilyen én is voltam. Persze láttam a tizenhat éves változatát, és az a kislány még nálam is alacsonyabb volt. Reméltem, hogy nem így alakul. Én is állandóan megszenvedtem apró termetemmel.

Violet felsóhajtott, ahogy harmadjára fordult el tőle Jonathan, majd felegyenesedett, és Luciferre nézett.

 - Magába van zárkózva – állapította meg. – Pedig úgy látom van itt elég gyerek, akivel tudna játszani. Vagy talán a saját gyerekek mellett nehezetekre esik úgy kezelni őt is?

 - Elég lesz, Violet – figyelmeztette Lucifer. – Ideje lenne távoznod.

 - Nem megyek én sehova nélküle – kapta fel a vizet a nő. – Rohadtul semmi közötök nincs ehhez a fiúhoz. A húgom fia, az a két gyerek, pedig szemmel láthatóan a tiéd és nem Johné. Ezáltal én és a férjem vagyunk a vérszerinti rokonai. Jogi útra fogom terelni ezt az egészet, és magammal viszem az unokaöcsém, hogy normális gyermekkora lehessen, és ne csak egy másodhegedűs legyen a sok másik között – folytatta a kifakadását Violet, majd rám emelte pillantását. – Te pedig szégyellheted magad, amiért ilyen fiatalon ennyi gyereket vállaltál egy ekkora házba, és emellé még Jonathant is elvállaltátok.

 Jayce szemöldöke felszaladt, Nathan felmordult, míg Lucifer oldalra döntötte a fejét. Végül saját magam védelmére keltem. Nem voltam én már kislány, hogy meg kelljen engem védeni.

 - Ne haragudj, tudom, hogy idősebb vagy, és tisztelet meg minden. De minden tisztelettel mondom, hogy rohadtul semmi közöd ehhez az egészhez, és még csak nem is ismered egyikünket sem. Mit gondolsz magadról, hogy idejössz és ítélkezel? Pálcát törsz felettem, mert vannak gyerekeim? A másik meg, hogy be sem kellett volna engednünk ide – kiabáltam vele magabiztosan. – Az egész a mi jóindulatunkon múlott. Nem gondolod? – harsogtam a fiamat szorongatva. A kitörésemre még Nael is felkapta a fejét. – És akkor ide jössz, és fenyegetőzöl, sértegetőzöl és követelőzöl? Mégis kinek képzeled magad?

 - Túnya néni – jegyezte meg Nael. – Ne bántsd anyukám! – mordult rá.

 - Te most maradj inkább csendben, Nael – pillantott rá Nathan. – Nem szükséges beszélned, Violet már egyébként is távozni készült.

 - Egy lépést sem teszek innen, amíg nem árulod el a neved – nézett Violet egyenesen Luciferre. Tudomást sem vett az előbbi kioktató hangnememről. Kicsit meg is sértődtem, hogy nem vett komolyan.

 - A nevem? – tett felé egy lépést Lucifer, majd a karjába vette Jonathant. – Biztos tudni szeretnéd, Violet?

 - Igen – bólintott a nő határozottan. Még az orrát is megemelte.
Lucifer elvigyorodott, majd felé nyújtotta jobb kezét. Violet lepillantott rá, majd elfintorodott, de nem fogta meg.

 - Eléggé kihoztál a sodromból – jelentette ki Lucifer. – Nem kedveltelek soha, Violet, de te se engem különösebben. Ezt általában a tudtomra is adtad elég keményen, ahogy az imént is megtetted. Mindig is túl okoskodó voltál és erőszakos. Emellett még rosszindulatú is vagy, a lelked feketébb, mint egy esős éjszaka. Nem sokat változtál, én viszont azt hiszem, eleget ahhoz, hogy most hátráljak egyet és ne tegyek semmi olyasmit, ami az elmúlt tíz percben megfordult a fejemben veled kapcsolatban. Kérlek, távozz, mielőtt meggondolom magam.

 - Nem tudom, hogy miről beszélsz, de nem távozom, amíg nem tudom meg a neved! – kötötte Violet az ebet a karóhoz. Lehet tipikusan olyan nő volt, aki csak azt hallotta meg, amit akart.

 - Lucifer vagyok – kunkorodott felfelé az ajka elég ördögien.

 - Lucifer? – grimaszolt Violet, majd lenézően végigmérte Lucifert. – Mint a sátán?

 - Pontosan! – szélesedett ki az előbbi rémisztő vigyor, majd gondolkodott egy picit és folytatta. – De hívhatsz máshogy is, elég sok nevem volt az évezredek folyamán. Nemrégiben Jonathanként ismerhettél meg.

 Nathan megforgatta szemét, majd leült a kanapé karfájára mellém Deonnal. Úgy tűnt, innentől ő elengedte ezt a dolgot.

 - Valami itt nem stimmel – mormolta Violet. – Úgy beszélsz, ahogy ő tette.

 - Így van – helyeselt Lucifer. – Nos, most, hogy ismered az igazi nevem akár távozhatsz is.

 - Nem értem... - hátrált egyet Violet. – Te...

 Lucifer vett egy mély levegőt, majd egyszeriben alakja megváltozott. Pont olyan lett, ahogy azon a régi fotón láttam. Világosabb barna haja lett, a magassága nem változott, viszont arca nem keveset. Sokkal markánsabb állkapcsa lett és nagyobb orra. Vetett egy pillantást Nathanre, és rákacsintott. Nathan felnevetett rajta, majd megrázta a fejét.

 - Jézusom – suttogta Violet. – Édes Jézus Krisztus! – kapott a szívéhez, ahogy az ajtó felé kezdett hátrálni.

 - Így már megismersz? – érdeklődött Lucifer megemelt szemöldökkel. – Ha igen, akkor javaslom iparkodj, Violet.

 - Te ölted meg a húgomat! – suttogta. – Megölted Mariát!

 - Még a feltételezés is bántó! – reflektált a sátán, miközben valóban elég sértődött fintor szaladt át az arcán.

 - Te halott vagy! – ütközött Violet az ajtónak. – Ott voltam a temetéseden!

 - Valóban? – csodálkozott Lucifer. – Nathaniel szerint remek mulatság volt. Még sosem mondtak papok imákat a lelkemért.

 - Remek mulatság? – löktem meg Nathan felkarját. – Te normális vagy?

 - Én nem így fogalmaztam – védekezett suttogva. – Csak túloz.

 - Az egy borzalmas nap volt – sziszegtem felé összeszorított fogakkal.

Aznap Nathaniel meghalt előttem, és beteljesedett a rólunk íródott prófécia. Nathan megkapta az apja erejét, én pedig összeroskadtam egy teljes hétre egy motelszobába, miközben rájöttem, hogy beleszerettem ebbe a szerencsétlen hazudozóba. Jó, az már egy másik dolog, hogy azóta is szüntelenül szerelmes voltam belé.

 - Tudom – simította meg a hajam. – Ne haragudj rám.

 - Idióta... - motyogtam visszafordítva tekintetem Lucifer felé, aki immáron Violet előtt állt, míg a nő elég rémülten pislogott felé, majd a kezében tartott Jonathanre.

 - Ki... ki vagy te? – hebegte Violet.

 - Tudod, hogy ki vagyok – nyúlt Lucifer a kilincs felé, majd jelentőségteljesen Violetre pillantott, aki ijedten lépett oldalra. Lucifer kitárta az ajtót, majd fejével kifelé bökött egyet.

 - Isten mindenkit megvéd a gonosztól! – rebegte Violet, ahogy átlépte a küszöböt.

 - Van itt szemben egy templom – hozta fel Lucifer. – Ugyan ő nem lesz ott, de egy próbát megérhet. Viszlát, Violet. Kellemes... kocsikázást. Üdvözlöm Arthurt! – csukta rá az ajtót Violetre orrára, majd letette Jonathant, és felénk fordult.

 - Erre tényleg szükség volt? – esett apjának Nathan habozás nélkül.

 - Igen – bólintott Lucifer, majd Natalie-ra emelte pillantását. – Csillagom, mi a véleményed Violetről?

 - Nem kedvelem őt, apuci – válaszolta Natalie. – Mary mami kedves volt, de Violet nem igazán. Sokszor beszélt rólam csúnyán.

 - Sokszor elképzeltem, hogy miként mártogatom a hajánál fogva lávába – merengett Lucifer, majd megrázta a fejét, és visszaváltozott általunk megszokott alakjába. – Ezen is túl vagyunk. Ideje lesz megvitatnunk a fontos dolgokat – emelte már kék szemét Deonra.

- Szia – integetett felé Deon mosolyogva, majd kimászott Nathan karjából, és Lucifer elé szaladt.

– Haragszol rám? – kérdezte Lucifertől.

 - Nem, gyermek – válaszolta Lucifer. – Mondd csak, fiú jól érzed itt magad közöttünk?
Deon körbe pillantott mindenkin a szobán, majd Naelen állt meg a szeme, és összeszorította száját.

 - Nael utál – közölte végül Luciferrel.

 - És te, hogy érzel felőle? – érdeklődött tovább Lucifer.

 - Én nem utálom – válaszolta Deon. – Nem tudom, miért utál.

 - Deon elvesz anyukám – mászott ki Nael az ölemből, majd odaszaladt Deon mellé, és őt kezdte figyelni. – Én anyukám – bökött felém.

 - Már megint kezdi – érintettem meg Nathan karját. – Csinálj vele valamit, hogy befejezze!
Nathan csak felsóhajtott, de nem szólt semmit. Megvárta, amíg Lucifer dűlőre jut a gyerekekkel.

 - Nael, fiú – meredt rá elég dühösen a sátán. – Miért csinálod ezt, gyermekem? Uralkodj az indulataidon.

 - Nem akarom az anyukád – szólt Deon Naelt nézve. – A saját anyukám akarom! Anyukám meghalt! – kámpicsorodott el hirtelen. Azonnal megsajnáltam. – Neked van anyukád, nekem nincs! – kezdett sírdogálni.

 Nael reakciója megdöbbentett, amikor odalépett Deon elé, majd átkarolta őt karjával egy pici habozás után.

 - Nem sír – mondta neki. – Baba sír. Deon nem sír.

 Azért kezdtem egy kicsit megnyugodni, hogy mégsem volt annyira kezelhetetlen a gyerekem. Volt benne együttérzés, ami kimondottan boldoggá tett. Picit el is mosolyodtam a látványukra.

 - Na, nézzenek oda! – hümmögött Lucifer, majd végül rajtam állapodott meg tekintete. – Gondolkodtam azon, amit elég nyersen közöltél velem. Tán igazad lehet.

 - Mármint nekem? – böktem a mellkasomra.

 - Kancsalnak tűnök, leányom? – emelte meg szemöldökét, mire megcsóváltam a kobakom.

 - Nem – rántottam vállat. – Ez azt jelenti, hogy Deon marad?

 - Egyelőre – morgolódott Lucifer. – Viseljük a gondját közösen.

 - Megleptél, apám – emelkedett fel Nathan mellőlem. – Nem gondoltam, hogy beadod a derekad. Lehet már nagyon megvénültél, és azért lettél ennyire könnyelmű – cukkolta Lucifert vigyorogva.

 - Fogd be a szád, szenvtelen gyermek! – jött a mérges válasz.

 - Elég jámbor lettél az utóbbi időben – folytatta Nathan Lucifer mellett elhaladva. – Biztos, te vagy a sátán?

 Lucifer elkapta a grabancát, majd pólójánál fogva rántotta maga elé. Megragadta felsője tetejét, majd vészesen közel húzta magához.

 - Igen, fiú, és nem ajánlatos szórakozni velem – mondta egyenesen az arcába.

 - Papa! – hőbörgött Nael a lábánál. – Nem bánt apukám!

 - Most nagyon megrémültem, apám – kuncogott fel Nathan. – Jaj! Segítség?! Valaki segítsen?!

 - Nael segít – ugrált Lucifer lábánál. – Papa! Papa nem bánt apa!
Lucifer vérvörös szemmel nézett le Naelre, majd megemelte, és Nathan kezébe nyomta.

 - Menj, a nagyszájú gyermekeddel együtt! És akkor csodálkozol, hogy állandóan szájal a fiú, mikor ezt hallja tőled? – eresztette el Nathant, aki jóízűen nevetett apja kiakadásán, majd bement Naellel a konyhába.

 - Egyébként hol hagytad apát? – hozta fel Jayce Lucifert szuggerálva.

- Michael ragaszkodott hozzá, hogy végignézze, ahogy felhúznak egy oszlopot a palota kapujában, és utasításokkal lássa el a sok szerencsétlent – felelte Lucifer kimérten. – Nem tudom, miért foglalkoztatja az építészet, elég unalmas témakör.

- Tényleg az – kapta kezébe Jayce a távirányítót, majd felhangosította a TV-t egy kicsit. Valami nő kornyikált benne éppen, és nagyon erőteljesen tapsoltak neki, ahogy a színpad közepén vonaglott.

 - Förtelmes – pillantott oda Lucifer. – Azt hiszem, ennél még az építészet is érdekesebb. Indulok is.
Lucifer hamar távozott köreinkből kinyilatkoztatása után. Én a nappali közepén elveszetten toporgó Deonra szegeztem zöld szemem, majd felsóhajtottam.

 - Deon – szólítottam, majd előrébb csúsztam a kanapén. Deon felém kapta kék íriszét majd elmosolyodott, és elém sétált. – Hogy vagy? – kérdeztem tőle, miközben megfogtam a kezét.

 - Jól – rántott vállat, majd felmászott közém és Jayce közé a kanapéra. Jayce-t kezdte vizslatni. Jayce is lepillantott rá, majd megemelte szemöldökét.

 - Mi a helyzet kisember? – érdeklődött ő is. – Szereted a sütit? Morgan éppen azt csinál.

 - Igen – fordult felé Deon teljes testtel. – Milyen süti?

 - Csokis – kacsintott rá Jayce. Úgy láttam meglesznek, így rám már nem volt szükség.

Felemelkedtem, és a konyha ajtóba sétáltam. Felkuncogtam, ahogy ott tömörültek az aprócska konyhában Morgan körül a gyerekeim és Nathan is. Morgan éppen becsukta a sütőt, majd odébb tolta Nathant, aki Naellel a kezében állt fölötte, és figyelte minden mozdulatát. Naylee a pulton ülve tette ugyanezt, miközben egy szalvétát gyűrögetett ujjai közt.

 Elmosolyodtam látványukra. Annak ellenére, hogy éppen hajnali fél öt volt, és egy háborút hagytunk a hátunk mögött, azt éreztem, hogy boldog vagyok. Itt volt körülöttem mindenki, aki számított, és ez többet ért mindennél, amire egy magamfajta egyszerű lány vágyhatott.

Nathannel találkozott a tekintetünk, rögtön egy térdremegtető mosolyban részesített, amit lelkesen viszonoztam irányába. Szerettem őt, és mindenki mást is, aki ebben a házban tartózkodott.