Valami nagy simult az oldalamhoz. Megemeltem a kezem, hogy megtapogassam. Érdes volt és kemény a bőr, amihez hozzáértem. Aztán lassan az első hangok is eljutottak tudatomig.

 - Anya! – tapogatta egy pici kéz az arcom.

 - Anya! – szólalt meg egy vékonyka hang.

 A torkom teljesen kiszáradt, a halántékom lüktetett, ahogy minden erőmet összeszedve felnyitottam szemhéjam. Sötétség vett körül, és a bűz gyomorforgató volt. Egyből a hasamhoz kaptam, majd felülve levegő után kezdtem kapkodni. Zihálva kerestem szememmel valamit, amibe megkapaszkodhattam. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol voltam. Végül csak kezdett derengeni, hogy valószínűleg elájulhattam. Két gyémántkék szempár kémlelt engem aggódóan, ahogy magam elé pillantottam. Rögvest magamhoz húztam Naelt és Naylee-t.

 - Jól vagyok – lihegtem. – Minden... - kezdtem volna bele, de szavam elakadt, ahogy egy hatalmas robbanás töltötte be a teret. Egy vörös fény rohant át rajtunk, majd hirtelenjében minden hang megszűnt körülöttünk, ami odafentről szűrődött eddig le. Minden elcsendesedett, nyugalom költözött a pokolra. Nem volt több halál sikoly, se ordítás. Valami történt. Valami óriási.

Bolo felugrott mellőlem, majd orrával a hasamat kezdte böködni. Lehunytam a szemem, és a babáim szívverésére kezdtem koncentrálni. Egy pici dobbanás, még egy. Oké.
Kifújtam a levegőt, amint tudatosult, hogy jól voltunk. Mindannyian rendben voltunk.

 Eltoltam magamtól Naelt és Naylee-t, majd felálltam. Mindkettőt Bolo hátára ültettem fel, mert képtelen lettem volna cipelni őket.

 - Menjünk – paskoltam meg a pokolkutya oldalát. Tettem egy lépést előre, de nem voltam a legstabilabb. Tanácstalanul kapaszkodtam az oldalába, nem tudtam mi tévő legyek. Aztán beugrott valami. – Nael, édesem. Segítesz anyának is felülni Bolora? Megemelnél, kincsem? Anya nagyon kimerült.

Nael nem habozott. Talpam a levegőbe emelkedett, majd óvatosan lerakott a háta mögé. Előtte Naylee ült, míg én így leghátul helyezkedtem el. Nem lovagoltam még pokolkutyán, de úgy tűnt, eljött az ideje.

 Egyszerre karoltam át mindkét gyereket, amennyire tudtam. Nyeltem egyet, hátha eltűnik a torkomba tanyázó gombóc, de nem így lett.

 - Bolo, vigyél ki innen minket! A palota elé! – parancsoltam neki. A pokolkutya vigyázva indult meg. Döbbenten vettem tudomásul, hogy valóban végtelenül intelligens lény volt Bolo. Tisztában volt vele hogy vigyáznia kellett ránk.

A börtönből kiérve végigügettünk a folyosón. Lábammal kapaszkodtam többnyire, hogy ne zuhanjak le róla. Bolo átvágott a palotán, ahol végig tetemek sorakoztak. Letépett szárnyú mennyei katonák, elvágott torkú démonok. A nagykapun érkeztünk a kastély bejárata elé.

Odakint szintén hullák feküdtek egymás hegyén-hátán. Vér szaga terjengett a levegőben, de csend volt. Iszonyatosan rémisztő csend.

Bolo lelassított, ahogy közeledni kezdtünk néhány felhevült hang felé. Rögtön megláttam Lucifert, Jayce-t és Michaelt háttal nekünk. Nathan előttük ült a porban. Tenyerét arcába temette. Reméltem, hogy nem sebesült meg.

 - Szóval az én hibám? – ordítozott Jayce fennhangon.

 - Nem, nem a tied – nyugtatta Michael. – Meg fogjuk őket találni!

 - Nem fejeznétek be a veszekedést? – vetette fel Lucifer. – Meglesz a leány és a gyermekek is.

 - És ha nem? – folytatta Jayce.

 - Itt kell lenniük valahol! – erősködött Michael.

 - Nincsenek! – üvöltött rájuk Nathan. – Mindenhol kerestem őket!

 - Öhm – köszörültem meg torkom, amikor három méterre kerültünk tőlük. – Minket kerestek?

 Egy fél másodperc alatt kapta felénk mindenki a fejét. Nathan arcáról olyan megkönnyebbülést olvastam le, mint még talán soha. Felpattant a földről, majd egyenesen elénk suhant.

 - Eleanor – ragadta meg a kezem. – El sem tudod képzelni, min mentem keresztül.

 - Miért? – simogattam meg az arcát.

 - Jól vagytok? – nézett végig rajtunk egyesével kérdésemmel nem törődve, majd levette először Naylee-t. – Édes kicsim – csókolta meg az arcát. – Annyira örülök, hogy rendben vagy!

 - Mintha megbeszéltük volna, hogy nem jössz ide le, leányom – sétált Lucifer Michael és Jayce társaságában mellénk.

 - Sajnálom – szorítottam össze a számat. – Naylee eltűnt, és én...

 - Ne szabadkozz, a lényeg, hogy jól vagytok – rázta fejét Lucifer rosszallóan.

 - Kicsi Naylee – vette át Jayce a lányunkat. – Rendesen megijesztettél minket.
Nathan eközben Naelt is megpuszilgatta, majd átadta Lucifernek, aki ezután rendesen megdorgálta.

 - Három órája kereslek titeket! – mondta Nathan, miközben leemelt Boloról. – Három kibaszott órája!

 - Sajnálom – kapaszkodtam bele a karjába. Az sem érdekelt, hogy nyakig fürdött a vérben a feje búbjáig. – Nael azt mondta, hogy tudja hol van Naylee, ezért... visszajöttünk – meredtem a szemébe, mire idegesen megcsóválta a fejét. – A börtönben volt. Gabrielnél.

 - Ezt nem hiszem el! – fakadt ki Nathan. – Mi lett Gabriellel?

 - Megöltem – jelentettem ki elég bágyadtan. – Szíven szúrtam a rohadékot.

 - Én meg fél órára rá, hogy elmentél, odamentem Mason Citybe, de Morgan azt mondta, hogy eljöttél Naellel. Képzelheted mennyire ideges voltam. Hát, itt az eredménye – bökött kezével a tornyosuló halottak felé.

 - Hol?

 - Megint megtette – rázta fejét Lucifer. – A mennyei seregnek annyi.

 - Tényleg? – kuncogtam fel. – Basszus, annyira sajnálom! – léptem hozzá közelebb komolyságot erőltetve magamra. – Én azt hiszem, kicsit lepihentem, miután meggyógyítottam Naylee-t. Gabriel fojtogatta, és nem tudtam lett-e baja.

 - Miről beszélsz?

 - Elájultam – vallottam be. Nathan akkorát sóhajtott, hogy azt hittem menten kiszakad a tüdeje, majd magához húzott, és átölelt. – De Bolo végig ott volt velem.

 - Hogy gondoltad? – esett nekem Nathan, miközben lágyan eltolt magától. – Miért nem vagy képes egyszer az életben azt tenni, amit kérek tőled?

 - Legalább volt annyi esze, hogy szólítsa a kutyát – kelt védelmemre Lucifer.

 - És ha nem csak elájulsz? – folytatta Nathan roppant mérgesen. – Még csak nem is tudtalak megtalálni, mintha eltűntél volna mindenhonnan!

 - De jól vagyok – szorítottam rá a karjára. – Viszont... azt hiszem, le kéne pihennem. Én... eléggé kimerültem.

 - Nagyon aggódtunk! – kezdett bele Michael is. – Egy órája folyamatosan felváltva kerestünk titeket!

 - Ne haragudjatok rám – szorongattam Nathan karját. – Nagyon sajnálom!

 - Baszki, Luna! – zendített rá Jayce is. – Azt hittem, megfojtalak, ha megtalállak!

 - Sajnálom – motyogtam erőtlenül. A combom ismét megremegett. Határozottan nem éreztem jól magam. Újfent rám tört a szédülés és a hányinger egyvelege. Jóformán szorongani kezdtem.
Nathan észrevehette, mert gyengéden a térdhajlatom alá nyúlt, majd a kezébe emelt. Lehunytam szemem és a kobakom a mellkasára hajtottam.

 - Szerintem nem maradt ép helyiség a palotában – hallottam Lucifer hangját. – Valószínűleg a Colonie-i ház is romokban, hiszen onnan jutottak be a palotába az ottani portálon át. Javaslom menjünk el Mason Citybe, amíg itt az alattvalók rendet teremtenek. Én majd levezénylem. Nathaniel te menj, mosakodj meg, fiú, és gondoskodj róla, hogy ott rendben menjenek a dolgok.

 - Rendben, apám – jött a felelet Nathantől. Vettem egy nagy levegőt, de a szemhéjam eléggé elnehezedett.

 - Induljunk! – szólt Michael.

 - Igen – válaszolta Nathan.

 - Akkor ott találkozunk! – Jayce.

 - Nathaniel, fiú – mondta Lucifer. – Büszke vagyok rád, nálad büszkébb senkire sem vagyok.

◄◄ ►►

Puha és meleg. Ez volt az első gondolatom, amikor szempillám megrebbent és laposakat pislogva megpróbáltam megtudni, hogy hova kerültem. Megmozdítottam elgémberedett karom, majd a hátamra fordultam, hogy megnyújtóztassam izmaim. Miután ez megtörtént hagytam, hogy a gyógyítőerőm kicsit átjárjon. Olyan éhes voltam, mint egy oroszlán, aki napok óta nem evett.

Felültem az ágyban, és akkor jöttem rá, hogy bizony Mason Cityben voltam, ráadásul a hálószobában. Az ágy feletti ablak felé pillantottam. Odakint sötétség honolt. Vajon meddig aludhattam? Reméltem, hogy ezúttal nem éveket. Habár eléggé terhes voltam még, így annyira nem rágott az aggodalom emiatt.

Az ajtó halkan nyílt ki. Nathan lépett be rajta, majd egyből rám mosolygott, amikor meglátott. Úgy tűnt megmosakodott, bár gondoltam volt rá ideje, míg Csipkerózsikát játszottam már megint.

- Na, hány évig voltam kiütve? – kérdeztem, miközben leereszkedett mellém az ágyra. Kérdésemre szemöldökét összevonta. Nem tetszett neki, azt hiszem.

- Nagyon vicces – mormolta. – Hogy érzed magad? – simogatta meg arcomat.

- Jól – bólogattam, és tényleg így volt. Kipihent voltam, viszont rettentően éhes. Éppen gofriról álmodoztam vagy egy nagy tál popcornról. – De komolyan, mennyit aludtam? Sötét van – lestem futólag az ablak felé.

- Olyan tizenhat órát – felelte, mire szemem elkerekedett. – Kipihented magad – fogta meg a kezem. – Éhes vagy?

- Aha – másztam hozzá közelebb, majd belekuporodtam az ölébe és átkatoltam felsőtestét. Nathan viszonozta ölelésem, és egy puszit nyomott a hajamra.

- Jayce hozott egy hadseregnek elég pizzát – hozta fel Nathan.

- Itt van mindenki?

- Igen. A gyerekek alszanak a másik szobában.

- Miért vagy ilyen lehangolt? – simogattam meg az arcát.

- Nem sok dolognak örülök azon kívül, hogy jól vagytok – meredt rám lehangoltam. – Na, meg... Jamian meghalt. Elég sokat tett értem, és tudod nem számítottam rá, hogy elmegy. Persze benne volt a pakliban, hogy lesznek halottak, és vannak is, de pont ő...

- Nagyon sajnálom – karoltam át a nyakát. – Hogy segítsek?

- Sehogy – motyogta, majd felsóhajtott. – Nem tudsz, majd lejátszom magamban ezt a dolgot. De ez még nem minden – rázta meg a fejét.

- Mi van még? – méregettem aggódva.

- Baal elmenekült Koballal együtt. Abaddon fia meghalt, szóval elképzelhető, hogy... ő is inkább lelép vagy átáll. Nem tudom.

- Basszus, szegény – hajtottam le a fejem. – Egész normálisnak tűnt, már abban a két percben míg beszélgettem vele. Egyébként meg nem biztos, szerintem inkább a bosszú lebeg a szeme előtt. Van még valami?

- Romokban a palota, de legalább a halottakat eltüntették. Ezen kívül semmi – mondta halkan. – Maradunk itt néhány napot.

- És mi van Colonie-ban? – érdeklődtem arcát kémlelve.

- A ház... nincs többé – nézett a szemembe. – De talán ez a legkevesebb. Újraépítjük, vagy nem tudom. Amit szeretnél. Tűzesetnek álcázták, lényegében minden megsemmisült. Ó, a Chevy megmaradt – mosolygott rám halványan. – Tekintve, hogy egy random bolt parkolójában maradt.

- Hú! – tettem a szívemre a kezem. – Legalább az.

- Úgyhogy elég rosszul áll a szénánk, de... győztünk.

- Mint mindig – kunkorodott felfelé ajkam. – De csak azért, mert ilyen erős vagy – érintettem orrom az övéhez. – A legerősebb.

- Mondtam már, hogy szeretlek? – szaladt át egy halvány mosoly arcát, majd gyengéden megcsókolt. Ezúttal lassan simogatta meg nyelvével az enyémet, míg ujjaim hajába szaladtak. Egyik karja derekam köré kulcsolódott, míg másik kezét arcomra simította meg.

- Ma még nem – lihegtem, amikor elhúzódott tőlem, hogy levegőhöz jussunk.

- Te amo, amica mea – nyomott még egy puszit az ajkamra. – Nagyon szeretek – húzta végig ujját állam vonalán. – Nagyon féltem, hogy valami bajod esett. Eléggé kiborultam, amikor nem találtalak.

- Sajnálom, amiért nem hallgattam rád, de... nem hagyhattam ott.

- Megértem – sóhajtott fel, majd a hasamra simította a kezét. – Azért nem semmi, amit már megint csináltál – mormolta. – Meglepsz, mindig.

- Most épp mivel?

- Hát – csóválta meg a fejét. – Tulajdonképpen négy gyerekkel és egy pokolkutyával vágtattál végig a poklon – nevetett fel halkan. – Hihetetlen vagy.

- És újra kinyírtam Gabrielt – kuncogtam fel. – Ezúttal élvezettel, bármennyire szomorú is ez.

- Apám mesélte mit csinált Naylee, amikor betört egy angyal a szobába.

- Megölte – szorítottam össze a számat egy pillanatra. – Nem örülök neki, hogy öltek. Mindketten öltek, és ez... nem oké.

- Engem jobban elkeserít, hogy ennyire fiatalon kellett megtapasztalniuk, hogy mivel jár egy háború, és sosem akartam, hogy így legyen. Ezekről a dolgokról nem mi döntöttünk, de mindent meg fogok tenni, hogy többször ne történjen ilyen. Ezért is... beszélgettünk elég sokat az elmúlt órákban a többiekkel, és... azt hiszem, hoztunk egy döntés. De érdekelne a te véleményed is.

- De mégis miről pontosan?

- Arra jutottunk, hogy Deon nem maradhat velünk.

- Akkor mégis hova teszed? – ráncoltam homlokom értetlenkedve.

- Michael kiderítette ma korábban, hogy Alexis szülei életben vannak. Egész normálisnak tűnnek. Arra gondoltunk, ha emberek nevelnék fel, akkor nagyobb eséllyel válna belőle egy normális személy.

- Ez egy baromság! – húzódtam tőle hátrébb. – Miért? Az első adandó alkalommal megy el érte Rafael, és veszi magához.

- Igazából, ez nem a mi problémánk.

- Nem? – háborogtam. – És ha véletlenül meghal vagy megölik? Mit csinálunk, amikor Naelre száll ez az egész szar?

- Nem ölnék meg, túl fontos, hogy normális neveltetésben részesüljön. Emellett szerintem rájöttek, hogy rosszabbul járnának Naellel. Aztán ott van még az is, hogy így legalább lenyugodnának egy időre. Megkapnák a saját fél hibridjüket.

- És mindenki egyetért ezzel? – csodálkoztam arcát kémlelve.

- Igen – bólintott. – Mindenki belátja, hogy van elég gondunk, és lesz is – bökött a hasamra. – Nem kis felelősség négy kisgyerek. Emellé nem fér bele egy ötödik, akit Nael és Naylee megrögzötten utál. A saját érdekeinket kell nézzük most, bármennyire is önzőség. Nem fogom kockáztatni a saját gyerekeim életét még egyszer, hogy megvédjem Arden kölykét. Ő fordított esetben megtenné az enyémért? Nem hiszem.

- Épp ebben különbözöl tőle. Mert te megtetted, és egyébként is meg kéne tennünk. Hiába Ardené az a fiú, hozzánk tartozik. Miért akarná Rafael dédelgetni Lucifer unokáját? A te unokaöcsédet? Ez nonszensz, Nathan. Ezzel csak azt érjük el, hogy lesz egy kisfiú, aki tisztában lesz vele, hogy a családja eldobta magától, és rohadt dühös lesz, amikor felnő. Ugyanúgy, ahogy Arden. Miért nem tanulunk Arden példájából? Most halt meg az anyja, a legfontosabb személy az életében. Eltelt azóta két hét, most pedig eldobjuk egy idegennek? Te is tudod, hogy amint egy ember kezébe kerül, elmennek érte.

- Luna...

- És amúgy is – másztam ki az öléből. – Kapjátok be, amiért nélkülem hoztok döntéseket! – lódultam meg az ajtó felé, majd feltéptem és kivágtattam a nappaliba. Felzaklattam magam, nem is kicsit. Itt mindenkinek elment az esze?

Lucifer, Michael és Jayce a kanapén ültek. Morgan a konyhában matatott valamit. Beálltam eléjük a mellem alatt összefont karral, majd dühösen végigmértem őket.

- Látom felébredtél – jegyezte meg Jayce egy szelet pizzát majszolgatva.

- Igen, és rohadt mérges vagyok – csaptam bele a közepébe. – Hülyék vagytok mind?

- Most miért mondod ezt, holdacskám? – értetlenkedett apa.

- Komolyan képesek lennétek csak úgy átadni Deont Rafaelnek? Ráadásul mindenki csak bólogat erre?

- Nem a mi gondunk továbbá – közölte Lucifer.

- Nem? – emeltem meg a hangom. – Akkor mégis kinek a gondja? Biztos örülni fog mindenki, amikor felnő az a kisfiú és realizálja, amit Arden is, hogy kurvára nem kellett a családjának. Pontosan az ilyen dolgok miatt válik valami olyanná, mint Arden volt. Még az is lehet, hogy teljesen más ember lett volna, ha nem kerül Jadishoz Lilith miatt.

- Ez mind csak feltevés – reflektált Nathan, ahogy nekidőlt a falnak a kanapé mellett.

- Tényleg? – ordítottam tovább. – Feltevés? Mi a feltevés abban, amit mondtam? Miért akarnánk magunk ellen fordítani ezt a gyereket, mikor egyértelműen idetartozik? Mégis milyen rokona van neki odafent? – kapálózam a karommal a plafon felé, miközben felhevülten magyaráztam. – Senki! Te a kibaszott nagyapja vagy! – förmedtem Luciferre. – Vedd a fáradtságot, és gondoskodj róla, ha már rajtad kívül nem maradt senkije. Aztán még te beszélsz a családról? Szedjétek össze magatokat, bassza meg! – fejeztem be, mint egy őrült, majd berontottam a konyhába, és Morgant kikerülve ittam egy pohár vizet. A pultnak dőlve vettem pár nagy levegőt.

- Látom kiakadtál – állapította meg Morgan.

- Ki! – kiabáltam rá. – Mert mind idióták vagytok, és azt hiszitek megkerülhettek egy problémát, közben meg egy sokkal nagyobbat generáltok ezzel az egésszel. Nem tudom ki volt az ötletgazda, de legszívesebben pofán vágnám.

- Én voltam – vállalta magára Lucifer odakintről. – Megpróbálkozhatsz vele, leányom.

- Akkor még nagyobb faszfej vagy – hajoltam ki az ajtón, majd visszacsörgettem a konyhába, és visszadőltem a pultnak.

- Lefaszfejezted a sátánt? – tágult ki Morgan szeme.

- Hallottad, nem? – fordultam el tőle, majd magamhoz vettem egy szelet pizzát, és felültem a pultra, hogy elfogyaszthassam.

Nathan beállt az ajtóba, majd nekidőlt az ajtófélfának, és engem kezdett bámulni. Idegesen forgattam meg a szemem. Még frusztráltabb lettem, ahogy azon kezdtem gondolkodni, hogy milyen gyönyörű szeme volt, és milyen szexi is volt valójában, ahogy ott állt abban a rohadt gyászos fekete pólóban, ami elég izgatóan ráfeszült az izmaira. Morcosan fordítottam el róla a tekintetem és inkább a padlót kezdtem fixírozni, miközben elképzeltem, ahogy megsimítom...

Oké, köszönjük, Eleanor. Éppen mérges vagy rá, nem?

- Hát, oké... – motyogta Morgan, majd kisétált a konyhából.

- Ne bámulj már! – mordultam Nathanre, de ő csak kinevetett, majd elém sétált, és a combomra simította a tenyerét. Rácsaptam egyet, de nem húzta el. Oldalra döntötte fejét, és úgy szugerált tovább. – Idegesítesz – mormoltam továbbra is sértődötten.

- Nem baj – rántotta meg a vállát, mire felsóhajtottam, majd betömtem az utolsó falat pizzát a számba. – Egyél még! – javasolta vigyorogva. – Hátha jobb kedvre derülsz tőle.

- Te is egy faszfej vagy – motyogtam néhány mérges pillantás között.

- Biztos családi vonás – tette hozzá odakintről Lucifer. Úgy tűnt mélyen a lelkébe tiportam, de nem érdekelt. Gondoltam kicsit feszegetem még a határokat, így odaszóltam.

- Biztosan az!

Nathan felkuncogott, majd megpuszilta a homlokom.

- Édes vagy – súgta a fülembe, majd végighúzta ajkát az arcom oldalán. Nem bírtam ellenállni neki, hogy ne érjek hozzá, így a vállára simítottam a kezem.

- Te rohadék – motyogtam. – Akkor sem megy sehova Deon. Ha kell én fogom örökbe fogadni!

- Tudjátok mit? – csattant fel Jayce odakint. – Lunának igaza van! Meg, amúgy sem tanácsos vitatkozni vele. Általában az ember megtörik egy idő után – halkította le hangját a végére.

- Jól beszélsz – kommentáltam Nathan vállát tapogatva.

- Annyira akaratos vagy – emelte meg Nathan az állam.

- Akkor vesd alá magad az akaratomnak – kuncogtam fel kétértelmű megjegyzésemen.

- Jó – húzta végig ajkát az enyémen. – Legyen úgy, ahogy szeretnéd – nyomta rá száját végre az enyémre.

- Úgy hallod Nathant is elvesztettük – szólalt meg odakint Morgan.

- Igen – válaszolta neki Nathan. – Határozottan megváltozott a véleményem.

- Michael, a leányod elragadta a fiamat – mondta Lucifer elég vádló hangon.

- Szerintem ez fordítva történt – reflektált apa. – A fiad ragadta el az én lányom. Aztán végigcipelte a fél országon!

- Ugyan már, Michael! Te is tudod, hogy ez nem igaz. Nathanielnek nem voltak hátsó szándékai.

- Csak neked? – esett neki apám.

- Talán – válaszolta Lucifer, mire felkuncogtam. – Ne nevess, Eleanor!

- Egyébként ez nem is igaz – mormolta Nathan, de arca még mindig elég közel volt az enyémhez. Homlokunk egymásnak dőlt. – Az igazság az, hogy te rángattál engem végig az egész országon.

- És megbántad?

- Nem – hümmögte. – Semmit sem bántam meg, egy dolgot kivéve – puszilta meg az orrom. – Ha újrakezdhetném sosem hazudnék neked arról, hogy az a szerencsétlen ott kint az apám.

- Hallak, fiú, és felmérgelsz! – szólt ide Lucifer elég morcos hangnemben, de egyikünk sem törődött vele. Hadd mérgelődjön, ha már ő volt Deon lepasszolásának fő felbújtója. Haragudtam rá, és nem is terveztem egyelőre elrejteni sértettségem, legalábbis Lucifer elől.

- Na, jól van – csúsztam előrébb fenekemmel a pulton, mert feltett szándékomban állt elmenni, és lezuhanyozni. Mocskosnak éreztem magam, és másra sem vágytam, mint egy frissítő zuhanyra. – Megyek és megmosakszom – jelentettem ki még mindig izmos vállába kapaszkodva. Nem terveztem belemenni jobban a hazudozós témába, így ezt inkább figyelmen kívül is hagytam az imént. Ismerte a véleményem ezzel kapcsolatban, jobban, mint bárki a világon.

- Nem szeretnél előtte még enni? – érdeklődött Nathan mosolyogva. Nem értettemm honnan jött elő ez a jókedv hirtelen, de az én sértődöttségem is elmulasztotta gyengéd közeledésével. Legalábbis irányába. Az apját meg tudtam volna jelenleg fojtani.

- Nem – simítottam nyakára kezem, majd fokozatosan felvezettem arcáig. Összeérintettem ajkunkat, és egy pici puszit leheltem szájára, majd elhúzódtam tőle, és lekászálódtam a segítségével a pultról.

Amikor elhaladtam Lucifer mellett pár lesúlytó pillantással jutalmaztam remek ötletét, amire mindenkit felbujtott. A fürdőbe érve rögtön magamra csuktam az ajtót. Megszabadultam két napos ruháimtól, majd a tükör elé álltam. Egészen addig hátráltam a mosdótól, amíg meg nem láttam benne teljes testemet. Rögtön összeszorítottam a számat, ahogy hasamra pillantottam. Nem voltam elégedett a méretével még akkor sem, ha éppen terhes voltam. Rásimítottam a tenyerem, majd végighúztam a kis dudoromon, ami nem is volt annyira kicsi. Hozzám képest elég nagy volt. El sem mertem képzelni mi lesz itt, miután visszamentünk a pokolba, és ismét vészes növekedésnek indulnak a kicsikéim. Mozogni sem fogok tudni az óriás pocakomtól.

Egy mérges sóhaj hagyta el számat, majd lepillantottam megduzzadt mellemre. Megnyomkodtam őket, de ezek sem tetszettek különösebben. Vagy teljes önképzavarban szenvedtem, vagy tényleg visszataszítóan festettem. Nehéz volt megállapítani, mert sosem voltam kibékülve pálcikavékony combommal és csontos vállammal. Emellé még alacsony is voltam. Egyedül a fenekem tetszett magamon. Legalább nem voltam lapos, most meg főleg nem. Leginkább egy golyó jutott magamról eszembe. Egy golyó, amiből kezek és lábak álltak ki.

Fintorogva fordultam a zuhany felé, majd megnyitottam a csapot, és hagytam, hogy rám zúdúljon a melegvíz. Egyből ellazultam, ahogy a fejem búbjától a lábujjamig átjárt a finom cseppek ölelése. Egész komfortosan éreztem magam. Csak egy valami hiányzott. Vagyis inkább valaki. Arra vágytam, hogy Nathan itt legyen mellettem és megcsókoljon. Lehunytam a szemem egy pillanatra, majd vettem egy nagy levegőt. Akartam őt, de nem csak lelkileg, testileg most még inkább. Ismét előtört belőlem a vágyakozás, azonban tudtam, hogy most nem éppen volt alkalmas az időpont a szeretkezéshez. Mégis annyira szerettem volna, hogy majd' belebolondultam. Ajkam rágcsálva tűnődtem egy darabig mi tévő legyek. Végül nyeltem egyet, majd hátam a csempének vetettem, és ujjammal rátaláltam a legérzékenyebb pontomra. Rég csináltam ilyet. Mióta Nathannel együtt voltunk egyszer sem, ami tulajdonképpen elég felvillanyozó gondolat volt. Képes volt mindent megadni nekem szexuális téren, amire csak szükségem volt.

A kilincs hirtelen lenyomódott, mire sebtében elkaptam a kezem nőiességemtől, és ellöktem magam a faltól.

- Hoztam neked ruhát – csatlakozott hozzám Nathan. Nos, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy berántom magam mellé, mint egy kiéhezett csitri a kiszemeltjét, de ilyet mégsem tehettem most. – Baj van? – kérdezte, amikor legalább egy percig nem válaszoltam. Csak meredtem a fürdőszoba szőnyegre, miközben a víz csak folyt a nyakamba megállíthatatlanul.

- Nincs – kaptam rá tekintetem, de nem kellett volna. Elég közel voltam hozzá, hogy elveszítsem önuralmam. Magam sem értettem, hogy mi ütött belém, de olyan beteg módon akartam őt, hogy többé nem bírtam magammal. – Ide jöhetnél – haraptam ismét ajkamba.

Ahogy Nathan végigmért kék tekintetével még jobban fellobbant bennem a tűz. Érezhetően tetszett neki, amit látott, és ez oly módon tett boldoggá és egyszerre vágyakozóvá, hogy kiszakadt belőlem egy sóhaj.

Aztán végre levette magáról a pólóját, majd fokozatosan a többi ruháját, és elfordította a zárat a kilincs alatt. Azt hiszem, ez jót jelentett, legalábbis számomra. Nem, mintha bárkit megállíthatott volna Morganen kívül, de nem bántam. Ha bejönnek, ha nem, én meg akartam kapni, ami járt nekem.

Nathan felém fordult, tekintetem pedig merev férfiasságára esett. Egy apró mosoly átszaladt arcomon, ahogy szemügyre vettem keménységét. Visszanéztem szemébe, mire vállat rántott, majd beállt mellém a zuhanyba. Ajkam elnyílt, ahogy gyönyörű mellkasán végigcsurgott az első pár vízcsepp. Egy reklámfilmben éreztem magam, ahol éppen tusfürdőt reklámoztak kigyúrt férfiakkal. Középső két kockájára simítottam tenyerem, majd felpislogtam rá. Tekintete megvillant, ahogy engem nézett. Megemelte államat, majd rányomta meleg ajkát az enyémre. A tánc, amit szánk lejtett kimondottan heves volt. Nyelve megsimogatta enyémet, míg tenyere a fenekemre szaladt, és belemarkolt. Alig bírtam visszafogni egy nyögést. Érezni akartam őt magamban, de most már piszkos módon. Ujjaim hosszára kulcsolódtak, és végighúztam rajta a kezem párszor. Amikor legközelebb szemébe néztem vad csókunk után, már éjfeketében tündökölt. Kicsit zihált, ahogy benyúlt fenekem alá, majd megemelt. Lábam automatikusan kulcsolódott a dereka köré, míg kezem már feszes vállát tapogatta.

Szája újra rátalált az enyémre. Nyelve már megint az enyémet cirógatta, miközben férfiassága masszívan nekem feszült. Beletúrtam barna hajába, és szinte téptem magamhoz. Nem akartam elszakadni tőle. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Odalent pedig már perzselt a várakozás.

Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Óvatosan vezette belém méretét, majd egy fél centire elhúzódott ajkával az enyémtől.

- Minden rendben? – tudakolta a szélnél is halkabban, mire bólogatni kezdtem. Nem habozott, rögtön mozogni kezdett. A nyakam hátrabicsaklott, fejem hátulja a csempét súrolta az élvezettől. Sikoltozni akartam, annyira átadtam magam a feltörekvő érzéseimnek. Levegő után kapkodva szorítottam rá vállára, még talán a körmöm is belevájtam.

Nathan magabiztosan nyomott neki a zuhanyzó kicsempézett oldalának. Lökései gyorsak, határozottak és égetően kellemesek voltak. Teljesen a falnak préselődtem, ahogy rányomta ajkát enyémre, és falni kezdte. Úgy éreztem magam, mint egy szomjazó a sivatagban, aki végre talált egy oázist. Csak ittam és ittam a gyönyört, ami folyamatosan ott körözött bensőmben.

Szinte felrobbantam, ahogy megéreztem, hogy elérkeztem a végére. A combom beleremegett az érzésbe. Meg kellett kapaszkodjak Nathan nyakában, hogy ne kezdjek vad sikoltozásba az élvezettől.

Amikor lecsendesedtek a testemben hullámzó káosz, durva lihegésbe kezdtem. Nathan végighúzta nyelvét alsó ajkamon, majd gyengéden ráharapott, és kihúzta maga felé. Szorosabban kulcsoltam csípője köré a lábam, így még mélyebben érezhettem őt magamban. Finom volt, és rettentően izgató minden egyes vággyal teli lökése. Aztán végül ő is megfeszült felettem. Erőteljesen csókolt meg, miközben átkelt ő is a gyönyör óceánján. Azt hiszem, ez volt az ő módja arra, hogy elnyomja a nyögést, ami kiszakadt volna belőle. Nem mintha bántam volna.

Elhúzódott tőlem, egy darabig még egymás szemébe meredve ziháltunk, majd végül nyomott egy puszit a számra, aztán tett egy lépést hátra, és megvárta, míg leengedtem a lábamat.

A kéj, amit átéltem az imént, minden várakozásomat felülmúlta. Pontosan erre volt szükségem.

Nathan egy huncut vigyorban részesített, majd ázott még egy kicsit velem, aztán kilépett a zuhany alól. Megtörölközött, majd belebújt a ruháiba. Felkuncogtam, amikor kilépett az ajtón, majd a küszöbről még rám kacsintott. Úgy éreztem magam, mint valami csintalan tinilány, akihez beszökött a barátja egy menetre. Holott a felesége voltam, és éppen terhes a gyerekeinkkel.

Ezután hamar végeztem én is. Felvettem a mosdó szélén hagyott gyászruhát, amit elképzeléseim szerint gondosan csak nekem válogatott ki, majd egy széles mosoly kíséretében kiléptem a fürdőből. Az sem érdekelt, hogy talpig feketében voltam. Olyan jókedv telepedett rám, hogy úgy éreztem, semmi sem tudta elrontani a hangulatom. Teljesen megfeledkeztem Lucifer remek ötletéről Deon lepasszolásával kapcsolatban.

Amikor kiértem a nappaliba már csak Jayce és Morgan ültek a kanapén. Lucifer és Michael eltűntek. Nathan a konyhába csinált valamit.

Leültem Jayce jobb oldalára, majd ránéztem. Nagyon csendesek voltak. Morgan is csak ült, és meredt előre, mint egy kicseszett szobor.

- Mi van veletek? – tettem fel a kérdést. Egyébként félreérthető volt. De azt sem bántam volna, ha választ kapok arra, hogy mi zajlik valójában kettejük között.

- Semmi – rántott vállat Jayce, majd nyomkodni kezdte a kezében tartott távirányítót. A Tv iszonyat halkan szólt csak. Csoda, hogy hallottuk egyáltalán. Valami dögunalmas tehetségkutató műsor ment benne.

- Morgan megsértődött – dőlt Nathan a konyha ajtófélfájának. Éppen egy szelet pizza felénél tartott. Örömmel vettem, hogy enni láttam.

- Min? – pislogtam barátnőm felé.

- Jayce egy igazi barom – közölte Morgan duzzogva. – Épp az imént kövérezett le.

- Te tényleg nem érted, hogy nem ezt mondtam? – fordult felé Jayce ingerülten.

- Tényleg nem ezt mondta – bökött Morgan felé Nathan a pizzával. – Csak megjegyezte, hogy két szelet pizzát ettél, az nem ugyanazt jelenti.

- Értem – csattant fel Morgan, majd észbe kapott, és lehalkította hangját. – Tehát szerinted is dagadt vagyok.

- Agykárosodást szenvedtél? – grimaszolt Jayce. – Egyáltalán nem vagy kövér. Csinos vagy!

- Na, tessék! – kontrázott rá Nathan. – Szerintem sem vagy dagadt. Na, ehhez mit szólsz?

- Azt, hogy bekaphatjátok mindketten – mutatott be egyszerre mindkét fiúnak. Felkuncogtam sértettségére, majd hátradőltem a kanapén, és keresztbe vetettem a lábam.

- Morgan, jól nézel ki – adtam tudtára. – Szerintem még fogytál is.

- Tessék? – hajolt át Jayce-en. – Szóval szerinted meg régebben voltam kövér?

- Nem – nevettem visszafogottan. – Sosem voltál az.

Natalie régi szobájának ajtaja kinyílt, majd kicsoszogott rajta a kisasszony. Natalie ránk emelte kék szemét, majd elfintorodott.

- Nem tudok aludni! Hány óra van? – rogyott le velünk szemben a szőnyegre.

- Hajnali fél négy – válaszolta Nathan az ajtó feletti órára pillantva. – Miért nem tudsz?

- Rosszat álmodtam – sóhajtott Natalie, majd megdörzsölte szemét, és megtámaszkodott könyökével combján.

- Akkor egyél egy kis pizzát – javasolta neki Nathan mosolyogva. – Nem vagy éhes?

- Nathan, te mosolyogsz?- emelte meg Natalie a szemöldökét bátyját figyelve. – Mirabile.

Elképesztő.

Várjunk... mi? Most komolyan lefordítottam, amit mondott? Tegnap, vagy tegnapelőtt, franc se tudja mikor az énokit is megértettem. Mikor alakult ki szótár a fejemben? Eddig nem tudtam latinul, de egy büdös szót sem.

- Natalie, inkább egyél – fordult be Nathan a konyhába, majd melegített neki egy szelet pizzát és a kezébe nyomta a tányért.

- Megtenné valamelyikőtök, hogy elkezd latinul beszélni? – néztem felváltva Nathanre és Natalie-ra.

- Quomodo te habes Luna? – pillantott rám Natalie.

Hogy vagy? Oké, valami határozottan nem volt rendben az agyammal. Tulajdonképpen mi történik?

Az arcomra lehetett írva a feszültség, mert Nathan összevont szemöldökkel kezdett kémlelni, míg én azon tűnődtem, hogy vajon fordítva is működik-e. Vagy csak megértem? De, ha megértem, akkor elméletileg válaszolni is kellett volna tudnom.

Jól vagyok – akartam mondani. Me bene habeo. Ugrott be, így szólásra nyitottam a számat. Egy próbát megért.

- Me bene habeo...? – nyögtem ki.

- Akarom tudni mi zajlik éppen? – érdeklődött Nathan.

- Azt hiszem, szótár nőtt a fejemben – pislogtam körbe értetlenül. – Amikor jöttek az angyalok megértettem, amit mondtak. És énokiul beszéltek.

- Komolyan? – ráncolta szemöldökét Jayce, ahogy engem kezdett figyelni.

- Igen – bólogattam. – Most pedig ezt is értettem – böktem Natalie felé. – Most lehet éppen kisül az agyam és haldoklom?

- Mert rosszul érzed magad? – vizslatott Nathan aggódó tekintetével.

- Nem, igazából egyáltalán nem – fontam össze ujjaim hasam tetején. – Jól érzem magam, csak valamiért megértek olyan nyelveket, amiket sosem tanultam.

- Ez alapvetően nem baj – világított rá Nathan. – Bár ez az énoki furcsa. Én is megértem valamennyire, de nem annyira, mint akármelyik másikat. Nehéz nyelv.

- Szerintem menő, hogy megérted úgy, hogy nem kell a könyv felett ülni hónapokig – harapott a pizzába Natalie, majd teli szájjal folytatta. – Örülj neki szerintem.

- Mindegy – mormoltam orrom alatt. Hihetetlen volt, hogy tényleg értettem ezeket a lényegében holt nyelveket.

- Amúgy furcsa itt lenni – váltott témát Natalie.

- Miért? – kérdezte tőle Morgan.

- Mióta idejöttünk azon gondolkodom, hogy mennyire kedves volt Mary mami – eresztette le a tányért az ölébe, majd lesütötte szemét. – Mindig csinált nekem csokis sütit. Miért azok halnak meg, akik jók? – pillantott ránk elszontyolódva. – Nem igazság.

Szomorú volt látni, hogy mekkora fájdalom volt ebben a pici kislányban. A legmegdöbbentőbb azonban az egészben az, hogy felfogott mindent akkoriban, ami történt.

- Ne szomorkodj, Natalie – foglalt helyet mellette a szőnyegen Nathan, majd átkarolta a vállát és megpuszilta a haját. – Ez mindig is így volt. Nézd a jó oldalát, Mary lelke nincs a pokolban és ha szeretnéd, akkor csinálhatunk sütit is. Habár fogalmam sincs, hogy kell... de megpróbálhatjuk.

- Ez jó ötlet! – lelkesedett érte Morgan is egyből. Fel is ugrott, és berohant a konyhába. – Van kakaópor, liszt és tojás is. Ennyiből valamit összeütünk!

- Vagy elmehetek a boltba – ajánlotta Jayce. – Csak van itt valami éjjel-nappali.

- Nem kell! – szólt Morgan. – Minden van, ami kellhet! Gyere ide szépen, Csillagszemű, és add a kezem alá a dolgokat.

- Megyek – emelkedett fel Nathan, majd futólag rám mosolygott, és bement Morgannek segíteni. Natalie vett egy nagy levegőt, majd elfogyasztotta a maradék pizzáját. Továbbra is elég lehangoltnak és fáradtnak véltem. Azon tűnődtem, hogy talán jót tett volna neki, ha kibeszélheti magából, ami bántotta a pici lelkét. Mindenkinek jól esik, ha meghallgatják általában, és figyelmet szentelnek az érzéseire.

- Natalie, mesélsz nekem Mary-ről? – hoztam fel mosolyogva, mire a kislány vállat rántott, majd bólintott.

- Mary mami mindig kedves volt, és úgy bánt velem, mint a sajátja lennék – kezdett bele a szőnyeget fixírozva. – Együtt jártunk boltba, és finomakat főzött. Jonathan születése után sem változott meg, és szerintem szerette apucit is. De apuci már csak apuci – mosolygott rám kedvszegetten. – Mary mami mindig vett nekem babákat, és nagyon sokat beszélgetett velem. Megtanított sakkozni – csillant fel a szeme. – Nekem ő volt az anyukám, nem Lilith.

- És régen tényleg idejött hozzád Lilith? – érdeklődtem szemöldököm ráncolva, mire Natalie bólintott.

- Igen – felelte Natalie elgondolkodva.

- De mit akart? – lesett ki Nathan a konyhából.

- Nathan! – ragadta meg egy kéz a vállát, majd rántott vissza. – Ide koncentrálj, mert elrontjuk az arányokat! – dorgálta Morgan kimondottan morcosan.

- Dehogy rontjuk! – jött a magabiztos válasz. – Ez egyszerű...

- Csend! – csitította Morgan. – Ez itt az én terepem, te vagy a kukta. Tedd, amit mondok!

- Utálom, amikor meg akarják mondani, hogy mit tegyek, Morgan – válaszolt feszülten Nathan. – Most miért nézel rám így? Nem kell azért megölni a szemeddel. Mindegy. Add csak ide, majd én összekeverem.

Megráztam a kobakom, miközben Jayce-szel együtt felnevettem. Natalie is hátradőlt picit, hogy belessen a konyhába a roppant kellemes párbeszéd hallatára. Végül ismét előre dőlt, majd rám emelte kék pillantását.

- Szóval... - folytattam volna a társalgást, de elvonta a figyelmem az ajtón felcsendülő kopogás. Rögtön az órára esett tekintetem. Hajnali négy óra három perc volt. Ki a franc érkezett vendégségbe ilyenkor? Egyáltalán vártunk bárkit? Ha igen, hajnali négyre?

Nathan kisétált a konyhából, majd tanácstalanul felénk fordult.