A zene bömbölt a nappaliból, míg én Nathan oldalán álldogáltam a hátsó kertben. A házunkat idegenek lepték el. Legalábbis nem sok ember ismertem az évfolyamtársaink közül. Így a harmadik pohár vodka után, nem kimondottan érdekelt egyébként az egész, csak felejteni akartam, és kiszakadni a fájdalmas valóságból.

Morgan, Jayce és Dailan már hasonló állapotban voltak, mint én. Egyedül Nathan nem volt hajlandó egy kortyot sem inni az elmúlt két óra alatt. Hiába dugtam az orra alá több fajta opciót, mindegyiket elutasította.

- Van egy ötletem – táncikált Morgan Dailan jobb oldalán, míg a fiú kikerekedett szemekkel figyelte őt. – Üvegezzünk! – kiáltotta, mire Jayce egyből fellelkesedett, és azt hiszem, én is.

Morgan felkapott a földről egy kiürült boros üveget, majd levágódott a fűbe. Jayce és Dailan követte a példáját. Nathan nagy sóhajok közepette ereszkedett le Jayce jobb oldalára. Én Morgan és Nathan között helyezkedtem.

- Csatlakozhatok? – lépett mellénk Evelyn. Erőteljesen kirajzolódhatott az arcomra az undor. Mégis ki hívta meg ide?

- Persze! – vágta rá Morgan gondolkodás nélkül. Talán annyira illuminált állapotban volt már, hogy igazán fel sem fogta, hogy Evelyn akart velünk játszani.

- Sziasztok! – szólalt meg a hátam mögött egy ismerős hang, mire odafordultam. Noah állt felettem. Hogy került ide? Ki hívta meg?

- Eljöttél, sátánista? – vihogott Morgan. – Gyere, ülj ide a másik oldalamra.

Így máris világossá vált, hogy Morgan invitálta legújabb évfolyamtársunkat a partiba. Noah lecsüccsent Morgan másik oldalára, míg Evelyn Dailan és Jayce között foglalt helyet.

- Azt mondom, hogy turbózzuk fel kicsit ezt a dolgot! – kiabálta Jayce felhevülten. – Ha valaki elutasít egy feladatot, akkor iszik!

- Én inkább kiszállok – közölte Nathan, majd elkezdett felemelkedni mellőlem, mire elkaptam a karját és visszarántottam.

- Nem! – tiltakoztam. – Azt akarom, hogy itt maradj, és szórakozz velünk!

Nathan habozott egy másodpercig, végül csak visszaereszkedett a fűbe, majd fejét rázva összekulcsolta a kezünket.

- Csak azért, hogy jobb kedved legyen – súgta a fülembe, mire rávigyorogtam.

- Itt a pia! – dobott be Jayce középre egy teli üveg Everclear vodkát. Szemem elkerekedett a látványára. Legutóbb, amikor ezt ittam teljesen kifordultam önmagamból. Hm... talán most pont erre volt szükségem.

- Ki kezd? – visította Morgan. – Kezd te, Noah! Te vagy az új fiú!

- Legyen – kunkorodott felfelé Noah szája, majd megforgatta a boros üveget, ami egyenesen rajtam landolt. – Felelsz, vagy mersz, Eleanor?

- Felelek! – vágtam rá felbátorodva.

- Nem vagy valami bevállalós – szúrta oda, majd elgondolkodott egy pillanatra. – Hány pasid volt eddig?

- Kettő – bólogattam, majd megragadtam az üveget, és megforgattam középen. Természetesen Evelynen landolt az üveg szája. – Evelyn?

- Felelek.

- Oké. Mégis ki a franc hívott meg ide? – szegeztem neki a kérdést a kelleténél durvábban, mire a lány arca grimaszba szaladt.

- Senki – rántott vállat. – Hallottam, hogy buli lesz, nem tudtam, hogy meghívó szükséges – duzzogott a lány, majd forgatott egyet a borosüvegen. - Noah, felelsz vagy mersz?

- Merek! – vigyorgott a fiú. Evelyn egy ördögi mosolyt villantott.

- Csókold meg Eleanort – mondta, mire hevesen csóválni kezdtem a fejemet. Nathan halkan felmordult mellettem, így rászorítottam a kezére. Eszem ágában sem volt ilyet tenni. Nem ment el az eszem.

- Nem, nem, én inkább benyakalom azt az egész üveg vodkát – böktem felé ujjammal.

- Ne legyél már gyáva! – sértegetett Evelyn. – Ez csak egy csók!

- Akkor hajrá, Evelyn – szólalt fel Nathan. – Mutasd meg nekünk, hogy ez csak egy csók!

- Legyen! – pattant fel Evelyn, majd leguggolt Noah elé és a szájára tapasztotta a sajátját. Jayce füttyentett egyet mellettem, míg Morgan felkuncogott. Én csak igyekeztem visszafojtani a hányingert, amit Evelyn váltott ki belőlem.

- Ez így is érvényes volt? – kérdezte Noah, miután Evelyn visszaült a helyére.

- Elfogadjuk – bólogatott Morgan.

- Király – vigyorgott Noah, majd megpörgette az üveget, ami egyenesen Nathan-ön landolt.

- Felelek – nyögte ki viszolyogva.

- Hány nővel voltál eddig? – tette fel a kérdést Noah, mire Nathan felsóhajtott, majd az Everclear után nyúlt. Kibontotta, és ivott belőle egy elég nagy kortyot. – Ne már, haver! Komolyan? Ilyen sokkal? – Igyekeztem pókerarcot vágni Noah kérdésére, hiszen pontosan tudtam, hogy csak velem volt.

- Passzoltam, mint láthattad – fintorgott, ahogy visszacsavarta a kupakot a helyére. Letette középre, majd megforgatta az üveget.

- Evelyn – grimaszolt. – Felelsz vagy mersz?

- Felelek, Nath – váltott a lány egyből nyávogós hangnemre. Meg akartam fojtani a puszta kezemmel.

- Mikor hagysz már engem békén végre?

- Soha – vágta rá a lány. – Addig küzdök, míg vissza nem kaplak. - Kitört belőlem a vihogás tévképzeteire. – Te minek örülsz?

- Csak vicces, amit mondtál – vettem nagy levegőket, hogy lenyugodjak. – Felejtsd el. Inkább pörgess! – Evelyn nem felelt, csak megforgatta az üveget, ami újra Nathan-ön landolt. Felnyögött mellettem kínjában, majd Evelynre nézett.

- Felelek.

- Szerettél engem valaha? – kérdezte Evelyn várakozva.

- Nem – jött a kiábrándító válasz, legalábbis Evelyn számára. – Sajnálom.

- Ez ciki – motyogta Noah. – Ti jártatok?

- Alig egy hónapig – válaszolta Nathan. Evelyn maga elé meredt egy darabig, majd nyelt egy nagyot. Dühösnek tűnt, ami kimondottan mulattatott.

Nathan következett.

- Jayce? – vigyorgott rá.

- Merek! – csapta össze tenyerét öcsém.

- Figyelj, állj már kézen egy percig – mondta neki, mire már előre rázott a nevetés. Jayce felugrott, majd megpróbálkozott a dologgal. Talán öt másodpercig meg is tartotta magát, majd egyenesen Dailanre borult. Morgan, én és Nathan is egyszerre kacagtunk fel. Evelyn komor pofával figyelte az eseményeket, míg Noah csak vigyorgott.

- Ez fájt! – jegyezte meg Dailan, ahogy öcsém lekászálódott róla.

Jayce megpörgette az üveget, ami Morganen landolt.

- Felelek, Jayce – ugrált Morgan a fenekén megállás nélkül.

- Hány sráccal voltál eddig együtt? – hunyorgott rá öcsém, mire Morgan felkapta a vodkát és inkább meghúzta. – Azt hittem, erre könnyen válaszolsz.

- Kapd be, Jayce! – sértegette Morgan, majd pörgetett. - Noah?

- Felelek – emelgette meg szemöldökét a srác. Sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint délelőtt az iskolában. Talán az alkohol elvitte a gátlásait.

- A körben ülők közül ki a legjobb csaj, és ki a legjobb csávó? – kérdezte Morgan, mire Noah szeme körbejárt.

- Határozottan ti ketten – bökött rám és Nathanre ujjával. – De nyugi, Nathan, én nem akarom a csajodat, mielőtt kiakadnál, de azért van szemem.

- Vedd le róla akkor – morogta Nathan összeszorított fogakkal.

- Bocs – védekezett Noah, majd pörgetett egyet. Az üveg egész sokáig forgott, majd megállapodott rajtam. – Várj, becsukom a szemem, nehogy gond legyen. Úgy fellökted azt a csávót, aki nekem esett ma a folyosón. Én nem is merek ellentmondani neked, Nathan.

- Merek! – villantottam felé egy mosolyt.

- Hívd fel az itt lévők közül a legidősebb személynek az anyját vagy apját, és mondd el neki, hogy szereted – Összevontam szemöldököm, majd felkuncogtam. A legidősebb Nathan volt közülünk, így Luciferrel kellett volna telefonálnom.

- Csináld meg, Lun! – sikoltotta Morgan. – Kérlek! Nagyon szeretném!

- Erre én is befizetek – vigyorgott Dailan is.

- Te vagy a legidősebb? – kérdezte Nathantől Noah.

- Úgy tűnik – mormolta Nathan, majd rám emelte gyémántkék szemét. – Felhívod apámat?

- Fel! – kuncogtam fel, majd kihalásztam a telefonomat a zsebemből, és Nathan kezébe adtam, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy mi volt Lucifer telefonszáma. Sosem hívtam még fel a sátánt.

- Tessék – adta vissza nekem, miután beütötte. Rányomtam a zöld kis telefon ikonra, majd kihangosítottam.

- Eleanor? – szólt bele Lucifer, mire kitört belőlem a féktelen vihogás.

- Szia, kihangosítottalak, mert éppen játszunk sok-sok emberrel itt körülöttünk.

- Mit akarsz? – mordult rám. – Nem érek rá szórakozni, Eleanor!

- Csak szerettem volna elmondani, hogy szeretlek – kuncogtam megállíthatatlanul. A vonal végén néma csend lett egy darabig. – Itt vagy még? Ennyire meghatottalak?

- Rendben, van még valami? – kérdezte ingerülten.

- Igen, Nathan is szeret – nevettem, majd a szerelmemre néztem, aki megforgatta a szemét.

- Nagyon hízelgő – felelte, mire felnevettünk mindannyian.

- Én is szeretlek! – kiáltotta Jayce. – Mind szeretünk!

- Én kicsit szorongok a jelenlétedben – hajolt közelebb Morgan. – De ettől függetlenül én is szeretlek!

- Mihaszna kölykök – morogta a telefonba. – Használjatok védszert! – parancsolt ránk, majd kinyomta a telefont. Újfent mindenki vihogott, még Evelyn arcán is átszaladt egy mosoly.

- Zavarba hoztuk a s... - kezdett bele Morgan, de elharapta a végét. – Szóval biztos jól esett apukádnak – bólogatott Nathan felé, mire az odanyúlt a vodka felé, majd rendesen meghúzta.

- Mi történik? – hajoltam közelebb Nathan-höz. – Eddig hallani sem akartál az alkoholról.

- Azt mondtad apámnak, hogy szeretem őt – súgta a fülembe elég halkan. – Szerintem eléggé kiborult, így gondoltam könnyebben viselem majd az ordítozását.

- Jól van – paskoltam meg a combját. – Igyál még, szerelmem. Rád fér. – Megfogadta tanácsom, és meghúzta elég rendesen azt a vodkát.

A boros üveg után nyúltam, majd megforgattam. Egyenesen Evelynen landolt, mire megforgattam a tekintetem.

- Felelek – meredt rám elég semlegesen.

- Ki a legrosszabbul öltözött személy közülünk? – vettem fel, mire Evelyn gonoszan felnevetett.

- Te – válaszolta, mire elvigyorodtam. Abszolút nem voltam meglepve a válaszán. Még mindig farmerban voltam, és egy egyszerű fekete pólóban, hozzá egy fehér sportcipővel. Teljesen átlagosan festettem.

Nem reagáltam sértésére, inkább úgy döntöttem, hogy felhúzom egy kicsit a lányt. Odahajoltam Nathan-höz, majd az ajkára nyomtam az enyémet. Gondolkodás nélkül viszonozta a csókomat, majd a végén elmosolyodott.

- Miért kaptam?

- Csak úgy – rántottam vállat.

- Nath, felelsz vagy mersz? – kérdezte tőle Evelyn.

- Merek – vállalta be végre Nathan is.

- Csókolj meg engem – jelentette ki a lány.

- Inkább még hat év a pokolban.

- Micsoda? – kérdezte Noah, mire Nathan felé kapta a fejét. – Miről beszélsz?

- Én sem értem – ráncolta a homlokát Evelyn.

- A javítóintézetről – mentettem a menthetőt. – Igaz? – simogattam meg az arcát.

- Igen! – helyeselt Nathan. Úgy tűnt beütött nála is a pia. Mondjuk ez a vodka bitang erős volt, főleg egy olyannak, aki nem ivott még soha életében alkoholt. – Nagyon kicsi szobák voltak, és sok fájdalom – mesélte, mire ránéztem, majd felsóhajtottam. Rögtön beugrott a kép, amit mutatott pár hónappal ezelőtt a fogságról, és a verésről, amit neki szántak.

- Talán ezt máskor beszéljük meg – javasoltam szelíden.

- Jaj, Csillagszemű – mászott ide Morgan mellénk, majd Nathan nyakába borult. – Annyira sajnálom, hogy ezen kellett keresztül menned! – tört ki Morganből a sírás.

- Ne sírj, Morgan – paskolta kitartóan a hátát Nathan. – Voltak jobb napok is, akkor csak napi kétszer vertek meg.

- Jézusom – mormolta Noah. – Ez szörnyen hangzik.

- Nekem ezt sosem említetted, Nath – fakadt ki Evelyn.

- Persze, hogy nem, Evelyn. Örültem, ha végre elhallgattál két percre – válaszolta neki Nathan. – Annyira sokat beszéltél, és utálom a helyszínelős sorozatokat is, baszki!

- Nem a sorozat volt a lényeg! – kiáltotta Evelyn. – Hanem a szex, te idióta!

- De nem érted, hogy nem tudok veled mit kezdeni? – háborgott Nathan még mindig Morgant tartva.

- De miért nem? – hisztizett Evelyn.

- Mert nem tetszel, hát nem érted? – emelte meg a hangját Nathan, majd Morganre lesett. – Morgan, jobban vagy már? Szeretnél még ölelkezni? – Morgan nem felelt, csak szorította a szerelmemet. Kedves volt tőle ez a reakció, és nagyon őszinte.

- Nem zavar, hogy a csaj a csávódon csüng? – érdeklődött Noah.

- Nem – rántottam vállat. Morgan Nathan fél unokahúga volt, így nem gondolnám, hogy valaha is egymásra fanyalodnának. – Sőt, én is odamegyek hozzájuk – másztam át Nathan másik oldalára, majd én is csatlakoztam az öleléshez.

- Beszarás, a csávónak egyszerre két csaj is jut – sóhajtozott Noah. – Elárulod a titkod, Nathan?

- Persze, tölts hat évet a pokolban, aztán csak úgy szaladnak majd utánad, mert együttéreznek veled, és ölelkezni akarnak. Igaz, Dailan? Ez neked is bevált.

- Én... én... nem... Nathaniel.

- Ne félj, Dailan! Már nem haragszom rád – mondta neki átszellemülten, majd nyomott egy csókot először az én arcomra, majd Morganéra is. – Hagyjátok ezt abba. Vagyis... igazából jól esik. Maradjatok.

Felkuncogtam, ahogy kiszabadította egyik kezét, hogy megtartsa vele a derekamat.

- Kész vagy, Nath – nevetett mellettünk Jayce. – Nem iszol még?

- De! – vágta rá Nathan habozás nélkül. – Engedjetek! – tolt el minket magától, majd meghúzta a vodkát. Ivott belőle legalább hat nagy kortyot, majd felsóhajtott. Morgan eközben visszakúszott előző helyére, míg én belemásztam Nathan ölébe.

- Szia! – mosolyogtam rá.

- Te milyen gyönyörű vagy – húzta végig ujját az arcomon. – Nagyon!

- Áruld már el, hogy mi szép rajta! – kelt ki magából Evelyn.

- Mi? – kapta felé a kobakját Nathan. – Minden. Nem látod, Evelyn? Nézd meg, milyen gyönyörű az arca és a szeme. Arról nem is beszélve, hogy milyen szemrevaló alakja van. Nem véletlenül akarja mindenki elrabolni tőlem – szorította körém a karját. – De én nem adom, mert szerelmes vagyok belé azóta, mióta megláttam.

- Ez már vallomás – bólogatott elismerően Noah. – De vajon holnap is így fogja gondolni józanon?

- Mindig – helyeselt Nathan. – Még akkor is, amikor kiabál velem, vagy veszekszik. Nincs kivétel ez alól. Mindig!

- Jól van – simogattam meg az arcát. – Nathan, nem maradnál egy picit csendben, szerelmem?

Eléggé megszaladt a nyelve az alkoholtól, és féltem, hogy valami olyasmit mond, amit nem kellett volna. Nem gondoltam volna, hogy ezt hozza ki belőle, de egyébként rettentően cuki volt, ahogy azt ecsetelte, hogy mennyire szerelmes belém, és milyen szépnek is tartott valójában.

- Miért? – pislogott le rám az elkápráztató szemével. – Épp most akartam elmesélni, hogy mennyire szomorú is voltam valójában, amikor elve...

A szájára simítottam a tenyerem, majd vettem egy nagy levegőt. Pontosan ettől tartottam.

- Amikor elvették a jogosítványod? – mentegettem magunkat, mire összevonta szemöldökét.

- Nem, nem tudom miről beszélsz – folytatta, amint elvettem tenyerem a szájáról. – Én arról beszélek, amikor...

- Nincs kedved lepihenni egy kicsit? – hoztam fel, mert úgy tűnt, hogy esélytelen voltam.

- Nincs! – vágta rá.

- De, Nath! – emelkedett fel mellőlem Jayce. – Gyere, segítek!

- Nem kell, Jayce! – tiltakozott Nathan, majd hátradőlt a fűbe engem magával rántva. – Eleanor, miért nem hagyod, hogy elmondjam mennyire fájt, amikor el...

- Kérlek – hajoltam bele az arcába, ahogy ismét az ajkára nyomtam a tenyerem. – Ne mondd ki.

- Mit? – kötözködött Evelyn. – Mit akartál mondani, Nath?

- Meghalt a ...

- Az anyja – vágott közbe Jayce. – Tavaly meghalt az anyja, és fájt neki az elvesztése, arról beszél.

- Részvétem, haver – mondta Noah. – Nincs túl jó sorsod.

- Nem baj, mióta megtaláltam Lunát boldog vagyok – motyogta arcomat kémlelve, ugyanis még mindig rajta feküdtem, és arca felé hajoltam. – Eleanor, nem jössz hozzám feleségül?

- Most lánykérés van? – nevetett fel Noah. – Először el sem akartam jönni, de nem bántam meg.

- De, egy napon igen – feleltem halkan. – Viszont most menjünk fel a szobába, jó?

- Nem akarok – vigyorgott rám, majd latinul kezdett beszélni.

- Mi a fasz? – szakadt ki Evelynből. – Ez latin?

- Kérlek – könyörögtem neki. – Nathan!

- Várjál még, szerelmem – meredt az égboltra, de nem eresztett volna tartásából. – Ne meséljem el a...

- Semmit se mesélj el, kérlek – suttogtam neki. – Menjünk fel, légy szíves!

- De jól érzem magam – motyogta, majd megemelte fejét, és egyenesen Morganre nézett. – Morgan, jól vagy?

- Igen – kuncogott fel Morgan. – Már jól.

- Örülök neki – válaszolta Nathan. – De tényleg, Morgan! Nem vagyok annyira gonosz, mint amilyennek hisztek, még annak ellenére sem, hogy Lu... - Újra befogtam a száját.

- Nathan, ha szeretsz engem azonnal feljössz velem a szobába – sziszegtem neki alig hallhatóan. – Ha most nem jössz fel, elhagylak!

- Azt nem hagyhatom... – mormolta, majd végre eleresztett, és gépiesen felült.

Talpra kecmeregtem, ugyan én sem voltam teljesen tiszta, de mégis józanabbul gondolkodtam jelenleg, mint Nathan.

- Gyere, Nath – nyúlt a karjáért Jayce, majd felhúzta a földről.

- Jayce, tudok egyébként járni – válaszolta neki, de Jayce ennek ellenére sem eresztette. Betámogatta a házba, míg én odaintettem Noah felé, majd követtem őket befelé a házba. Jayce az ágyra lökte Nathant, majd a szoba sarkába húzott.

- Vidd le a pokolba – mondta nekem. – Nem maradhat itt, még véletlenül valami meggondolatlanságot tesz. Így is hajszálhíján kiselőadást tartott mindenről, amiről nem kellett volna.

- Oké – bólogattam elég kábán. – Megyek.

Odabotorkáltam az ágyhoz, majd megragadtam Nathan kezét, és elteleportáltam vele. Egyenesen a tanácskozó szőnyegére zuhantunk mindketten.

- Áú! – nyögte, ugyanis eléggé beverhette a fejét esetlen érkezésünktől.

- Mit kerestek itt, leányom? – kért számon Lucifer.

- Apa! – lelkesedett fel Nathan, majd felült. – Éppen azt kezdtem mesélni a barátainknak, hogy mennyire szomorú voltam, amikor Eleanor elvetélt – kezdett bele ugyanabba.

- Segítenél berakni egy ágyba? – emelkedtem fel, majd pillantottam Luciferre, aki elég döbbent képet vágott. – Megivott majdnem egy egész üveg vodkát és eléggé kivan.

- Szánalmasak vagytok – jegyezte meg Lucifer. – Kelj fel onnan, fiú, mielőtt én téplek fel! – szólt rá Nathanre elég erélyesen.

- Nem akarok, apa – tiltakozott Nathan. – Itt most jó.

- Hogy lehettek ennyire felelőtlenek? – esett nekem Lucifer. – Teljesen elment az eszetek, Eleanor?

- Csak jól akartuk érezni magunkat – motyogtam bűnbánóan. – Így is mindig olyan rosszul vagyok. Jól esett elfelejteni mindent.

- Nathaniel – ordított rá Lucifer mit sem törődve gyenge magyarázatommal. – Állj a lábadra, fiú!

- Jó – mormolta Nathan eléggé elhúzva az „ó" betűt. Először négykézlábra kecmergett, majd ellökte magát, de mielőtt talpra állhatott volna meglódult hátrafelé, és konkrétan dobott egy hátast. Felnevetett saját szerencsétlenkedésén, vele együtt én is, mert elég vicces és egyben szokatlan látványban lehetett részem.

- Véres pokol! – tombolt Lucifer, majd elkapta Nathan karját, és feltépte a kőpadlóról. – Lódulj meg, fiú, mielőtt lávába hajítalak, amiért így viselkedsz!

- Felmászhatok a hátadra? – kérdezte Nathan apjától.

- Nem! Nem vagy már öt éves, fiú – dorgálta a sátán. – Gyerünk! – rántotta meg felkarjánál fogva, majd elkezdte maga után húzni. Szegény Nathan csak botorkált mellette, mint egy kis elesett, sánta kisállat. Én is követtem őket a folyosón át, végül Lucifer benyitott az egyik szobába, majd rálökte az ágyra Nathant. Kitárta karjait maga mellett, majd vigyorogva latinul kezdett hablatyolni.

- Mit beszél? – érdeklődtem Lucifer mellett megállva. – Jaj! – kapaszkodtam meg a kezében, mert kiestem az egyensúlyomból. – Sajnálom, inkább leülök.

Lecsüccsentem az ágy végébe.

- Lényegtelen dolgokat. Kezdj vele valamit, hogy holnapra használható legyen – fordított hátat Lucifer, majd kirontott az ajtón, ami határozott csattanással zárult be mögötte.

- Eleanor – nyávogta Nathan az ágyon. - Említettem már, hogy szeretlek?

- Igen – másztam oda mellé, majd szemügyre vettem az állapotát, már amennyire magamnál voltam én is. – Figyelj, vedd le ezt a sok ruhát magadról, jó?

- Most? – emelte meg a fejét, majd visszaejtette a párnára és felkuncogott. – Szexelni fogunk?

- Nem – szögeztem le előre. – Aludni fogunk.

- Kár – sóhajtotta, majd ülésbe tornázta magát. – Te milyen gyönyörű vagy! – mért végig ismét.

- Köszi, de most foglalkozz a vetkőzéssel – paskoltam meg a vállát. – Aztán feküdj oda le.

- De legalább mellém fekszel? Nem akarok nélküled semmit sem csinálni. Szeretlek!

- Igen – nyugtattam. – Én is aludni fogok. Együtt fogunk aludni!

Nathan egy elég szívdöglesztő mosolyt villantott felém, majd levette a cipőjét, és a pólóját, majd tanácstalanul lepillantott az öve felé.

- Folytasd! – biztattam kuncogva. Levetette magát a hátára, majd megszabadult a nadrágjától is, és ledobta maga mellé a padlóra.

- Luna, szeretsz engem? – kérdezte, miközben elég nagyokat pislogott felém.

- Igen, szeretlek – adtam tudtára, majd ráhúztam a takarót, és megpróbáltam betakarni őt, de elkapta a karomat, és odarántott maga mellé. – Nathan, várjál!

- Nem – ellenkezett velem. – Meg akarlak ölelni!

- Legalább a cipőm hadd vegyem le – kérleltem, mire lazított a szorításán, így meg tudtam szabadulni a lábbelimtől. Én is leügyeskedtem magamról a nadrágom, és kicsatoltam a pólóm alatt a melltartóm, majd kihúztam alóla. Nem volt kényelmes melltartóban aludni.

Bemásztam a takaró alá, majd ráhajtottam a fejem a mellkasára. Karja körém kulcsolódott, majd felsóhajtott.

- Én is szomorú vagyok – simogatta a derekam. – Nem szeretem, amikor te az vagy.

- Most nem vagyok az – simogattam meg az arcát. – Csukd be szemed.

- De akkor nem látlak – közölte, mire újra felkuncogtam.

- Nem baj, majd látsz holnap – vihogtam önfeledten.

- Annyira sajnálom! – tört ki belőle. – Sosem akartalak bántani, szerelmem. Én annyira szégyellem magam, amiért ilyen helyzetbe hoztalak. Annyira sajnálom! Bocsáss meg nekem!

- Milyenbe? Miről beszélsz? – emeltem meg a buksim, hogy szemébe nézzek.

- Amikor hazudtam neked olyan sokáig – motyogta, majd megragadta az arcomat, és odahúzott magához egy csókra.

- Nem haragszom – mosolyogtam rá, miután elhúzódtam tőle. – Azóta nem hazudtál, ugye?

Nathan elgondolkodott egy pillanatra, majd vett egy nagy levegőt.

- De – húzta el az „e" betűt. – Minden nap hazudok neked, amikor azt mondom, hogy szeretlek.

Kezdtem teljesen összezavarodni.

- Miért? – komorodtam el azonnal. – Nem szeretsz?

- Igen is és nem is – válaszolta, mire szemöldököm felszakadt. – Amit irántad az érzek az több, mint szerelem. Tehát ha azt mondom, hogy szeretlek az nem igaz, mert annál sokkal erőteljesebb dolgot érzek itt – mutatott a mellkasára. – Érted, kukacka?

- Teljesen hülye vagy – ráztam meg a fejemet, miután lenyugtattam magam, hogy csak baromságokat beszélt. Visszabújtam hozzá, majd átkaroltam a hasát. – Csukd be szemed, Nathan.

- De nem mész sehova, ugye?

- Hova mennék? – kérdeztem vissza. – Nem megyek, aludhatsz nyugodtan.

Erre már nem felelt, ezért felkukucskáltam arcára. A szeme csukva volt, így kifújtam a levegőt, majd szorosan odabújtam hozzá. Tenyere bejárta egész alakomat, így szinte biztosra vettem, hogy nem fogunk rögtön aludni, amikor keze megállapodott fenekemen.