Május huszadika volt. Morgan nagy erőkkel rángatott végig egy ajándékbolton, és noszogatott, hogy válasszak már egy ajándékot Nathaniel holnap esedékes huszonegyedik születésnapjára.

Meglepetés bulit akartunk neki szervezni, azonban a helyszín egyelőre még nem volt megbeszélve. Luciferrel kellett ehhez leülni alkudozni, hogy megtarthassuk a tanácskozóban. Ennek ellenére Morgan már megvette a fekete lufikból és „Boldog szülinapot" feliratból álló díszítést. Én már előre rosszul voltam Nathan kiborulásától. Sokszor említette, hogy nem szereti a születésnapját, mégis úgy voltunk vele, hogy eljött az ideje, hogy rendesen megünnepeljük.

Emellett ott volt a fejemben egy gonoszul zúgó hangocska, aki figyelmeztette naiv elmémet egy korábbi ígéretemre. Legalább akkora meglepetést érdemelt Nathan a holnapi napra, amekkorát én kaptam tőle az enyémen. Persze nem akartam tönkretenni ezt a napot számára, csak emlékezetessé tenni.

- Ez nem jó? – fogdosott Morgan egy bögrét, amire egyedi képet lehetett volna nyomtatni. Fintorogva toltam hátrébb a polcon.

- Adjak neki egy bögrét a születésnapjára? – sziszegtem idegesen. – Konkrétan ötletem sincs, hogy mennyibe került ez a szar – ráztam meg orra előtt a holdas karkötőm jelentőségteljesen. -, de biztos vagyok benne, hogy ötszáz dollár felett volt. Nem fogok neki bögrét adni, Morgan.

- Akkor mit keresünk itt? – forgott egyet a sor közepén. – Itt filléres cuccok vannak.

- Nem tudom! – vágtam rá hevesen. – Te vagy túlbuzgó!

- Akkor mit adsz neki? – forgatta Morgan barna szemét. – Valami... egyedit kéne.

- Van egy ötletem – csillant fel a szemem. – Gyere! – ragadtam meg a kezét, majd kihúztam egyenesen a pláza folyosójára.

Éppen Los Angelesben járkáltunk, mint két szerencsétlen a kedvenc üzleteink között. Otthon azt hazudtuk, hogy csak eljövünk vásárolgatni, csajos napot tartani, de ez természetesen nem volt igaz.

Elsiettem - Morgant magam után cibálva - egy ékszerboltig. Belépve elkerekedett a szemem az áraktól, de nem tántorodtam vissza. Túladtam egy hónapja azon az arany színű kupán, ami XVI. Lajosé volt állítólag. Bevizsgálta egy múzeum, és bizonyosságot nyert, hogy valóban így volt, így szereztem vele egy „kis" pénzt. Nem, mintha szükségem lett volna rá. Apa elég buzgó módon vonszolt magával engem és az öcsémet is egy bankba, hogy számlát nyisson nekünk, amire ezentúl minden hónapban pénzt akart utalni nekünk. Nem is értettem, mi ütött belé, mert ezt eddig is megtehette volna. Mondjuk nem különösebben foglalkoztam ezzel a dologgal. A lényeg az volt, hogy bőven jutott ételre és szórakozni is.

- Megkéred a kezét? – érdeklődött Morgan, mire felkuncogtam, majd a nyakláncok felé sétáltam, és vizslatni kezdtem őket.

- Igen, egyértelműen – feleltem barátnőmnek. – Kérje meg ő az enyém.

- Igent mondanál még mindig?

- Igen – vigyorogtam Morganre. Volt időm ezen kattogni az elmúlt időszakban. Már egyáltalán nem viszolyogtam a házasság gondolatától. Nem is sürgettem, sőt... szóba se hoztam, de ha úgy alakult volna, azt sem bántam volna. Nathan mellett képzeltem el az életem, papír ide vagy oda.

- Nézd azt – mutogatott Morgan az üvegen keresztül egy vastagabb szemű fehérarany nyakláncra. Persze nem olyan vastag volt, mint ami 50 Cent nyakában lógott általában, de egy picivel nagyobbak voltak rajta a szemek, mint az én nyakláncomon.

- Tényleg szép – mosolyogtam rá. – Legyen az? Valami medállal?

- Simán – lelkesedett Morgan. – Legyen dögcédula, az menő.

- Valami egyedi felirattal?

- Igen, valami nyálassal – vigyorgott rám Morgan, mire megforgattam a szemem. – Amúgy a pasiknak jól áll a nyaklánc. Neki is jól fog.

Végül a Morgan által javasolt láncot választottam ki, és egy dögcédulába belegravíroztattam, hogy „Az életemnél is jobban". Ennek volt némi jelentése a számunkra. Nathan többször is említette nekem, hogy az életénél is jobban szeret, én pedig meghaltam azért, hogy ő élhessen. Reméltem, hogy nem fogja visszataszítónak gondolni, de jobb ötletem nem volt. A „szeretlek" vagy egy „L+N" elég elcsépelt lett volna. Oké, bevallom, lehet, hogy ez is az volt, de mindegy. Most már ez maradt. Morgan egyébként odavolt érte. Cukinak találta.

- Akkor vegyünk pár göncöt, hogy ne legyen feltűnő, hogy üres kézzel térünk vissza – javasolta Morgan, miközben átszeltük a pláza tágas folyosóját. Elkapta a kezem, majd beráncigált az egyik kedvenc boltunkba, a Nike-ba. Szombat lévén elég sokan voltak, így átfurakodtunk a tömegen, majd megálltunk a sportmelltartók mellett. Morgan nagy elánnal kezdett kutatni köztük.

- Minek neked ez? – értetlenkedtem.

- Kitaláltam valamit! – húzott elő egyet, majd belenyomta a kezembe. Alig győztem elvenni tőle.

- Jaj – nyögtem fel. – Mit?

- El fogunk menni futni együtt.

- Minek? – sápítoztam kínomban. – Negyvennyolc kiló vagyok, lassan elfogyok, Morgan. Nézd már meg a vállam. Konkrétan kiáll a csontom.

- Azt nézd meg, hogy milyen kövér vagyok – paskolta meg a pocakját. – Csak hízom, mióta veletek lakom.

- Egyáltalán nem vagy az – méregettem lapos hasát. Igazából elég dögösen festett a haspólóban, amit viselt. Hozzá egy farmer rövidnadrágot vett és egy sportcipőt. Abszolút csinos volt, így nem is értettem ezt a kifakadást.

- Akkor izmosodni fogunk.

- Mégis minek? – csóváltam a kobakom, majd elkaptam a vascsövet, amin a ruhák lógtak, és rászorítottam teljes erőmből. A cső összeroppant ujjaim alatt.

- Felvágós – lökte meg a vállam.

- Te is képes vagy rá – jeleztem neki megemelt szemöldökkel. – Csak mondom, ha esetleg megfeledkeztél volna róla, hogy nem csak egy egyszerű emberke vagy, Morgan.

- Nem érdekel – rántott vállat. – Menj és próbáld fel azt, ezzel itt – dugott az orrom alá egy elég szűk rövidnadrágot. – Indulj! – parancsolt rám, mire fújtatni kezdtem, majd idegesen megindultam a próbafülke felé.

Elrántottam a függönyt, majd levettem a farmerom, és világoskék egyszarvús mintával rendelkező pólómat, aztán magamra erőszakoltam a Morgan által választott sportszettet. A rövidgatyából szó szerint kilógott a fenekem, annyira szűk fazon volt, a melltartóval nem volt gond. Pont passzolt rám.

- Na, milyen? – türelmetlenkedett odakint Morgan. Arrébb téptem a függönyt, majd ránéztem és csípőre tett kézzel megfordultam, hátha magától is felfogja, hogy mi volt a gondom ezzel a nadrággal. Nem reagált legalább egy fél percig, csak felkuncogott, mire felé fordultam. A telefonját nyomkodta éppen.

- Mit csinálsz? – kértem számon rögtön.

- Semmit – vihogott kárörvendőn.

- Lefényképeztél? – sóhajtottam feszülten.

- Igen – vigyorgott rám, majd zsebre vágta a telefonját. – Lehet nemsokára felhív a Csillagszemű. Mióta használja a telefonját nagyon vicces dolgokat szoktam neki küldeni, csak sosem nézi meg. Reméljük ezúttal igen.

- Szerintem azt sem tudja, hogy hol van – nevettem fel, majd megcsóváltam a fejem. – Ez nekem nem kell – böktem a gatya felé, majd visszahúztam a függönyt és magamra applikáltam saját ruháimat.

Morgan mobilja odakint megcsörrent, mire barátnőm felkacagott.

- Morgan? – hallottam meg Nathan hangját. – Mit csináltok?

- Ruhát vásárolunk, miért, minek tűnik? – válaszolt neki Morgan, mire elhúztam a függönyt, majd elég mérges tekintettel ránéztem.

- Nem tudom! Miért küldesz ilyeneket?

- Nem tetszett? Most fogjuk megvenni ezt a nadrágot, és Lun átveszi, mert melege van.

- Mi van? – kiáltott Nathan a telefonba, mire felnevettem.

- Elég ebből! – téptem ki Morgan ujjai közül a készüléket. – Szia – szóltam bele. – Morgan csak szórakozik, mielőtt teljesen kiborulnál.

- Elrontod az ember kedvét – nyávogott mellettem Morgan.

- Furcsa veled így beszélni – mondta Nathan, mire ismét felkuncogtam. – Utálok telefonálni, rájöttem. Nem egyszerűbb személyesen? Odamenjek? – Morgan felé kaptam a kobakom.

- Ide akar jönni – tátogtam hevesen, miközbe a karom tárogattam, hogy mondjon már valamit.

- Jöjjön – mutogatott Morgan is a kezével. – Tíz perc múlva.

- Gyere – motyogtam a mobilba. – De csak tíz perc múlva, mert... én azt mondtam.

Morgan a homlokára csapott hitetlenkedésében.

- Mert dolgod van még tíz percig, és én nem láthatom? – jött a számonkérés rögtön.

- Ami azt illeti, igen – bólogattam, hogy magam is elhiggyem. – Elég nagy a sor, minek állnád végig velünk?

- Hol vagytok amúgy?

- Ó, Los Angelesben.

- Azt mondtad, hogy csak a boltba mentek!

- Lun! – rángatta meg a kezem Morgan. – Menjünk már! – beszélt jó hangosan. – Még megnézem a pólókat. Segíts választani.

- Ez is bolt. Több bolt – kuncogtam fel. – Na, tíz perc múlva – nyomtam rá a telefont, mielőtt méltatlankodni kezdhetett volna.

- Add ide – csavarta ki Morgan a kezemből az okoseszközt. – Vedd meg ezt – mutatott a sportmelltartóra. – Az jó!

- Jó, csak haladjunk már, még ezeket el is kéne dugni – ráztam meg a kezemben cipelt szatyrot, amiben a díszek voltak és a szülinapi ajándéka.

Morgan bólintott, majd megindult a kasszák felé. A sokat mutató rövidgatyát visszatettük a helyére, majd fizettünk, és megindultunk a lány wc felé. Ketten vonultunk be egy fülkébe. Képzelem, mit gondolhatott rólunk a másik öt ember, akik épp kezet mostak, vagy kifelé tartottak a mosdóból.

Megragadtam Morgan karját, majd egyenesen a pokolba teleportáltam. Nathant Jayce foglalta le, ha minden igaz volt, így szabad volt a terep számunkra. Elsiettünk a tanácskozóig, mert szándékosan egy folyosóval arrébb érkeztem, nehogy véletlenül Nathanbe ütközzünk. Kitártam a kétszárnyú vörös ajtót, mire Lucifer és Nael felénk fordultak. Ötletem sem volt, hogy mit keresett itt Nael.

- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk. – Mondom, mi lesz! – kezdtem bele ellentmondást nem tűrő hangon. – Itt fogjuk megtartani Nathan születésnapját holnap!

- Leányom, azt hiszed, te diktálsz idelent? – emelte meg Lucifer a szemöldökét.

- Mindenhol én diktálok! – kuncogtam fel. – Úgyhogy dugjátok ezt el valahova – raktam le a szatyrot az asztalra. – Díszítés van benne – kivettem a Nathannek szánt ajándékot belőle, majd bevágtam a farzsebembe. Azt mindenképpen magamnál akartam tartani, és még a meglepetés buli előtt átadni neki.

- Díszítés? – emelte meg a hangját Lucifer. – Nem fogod kidekorálni a poklomat, leány. Teljesen elment az eszed?

- Nincs erre időm – közöltem vele markánsan, mire még az álla is leesett a sátánnak. – Ne kéresd magad.

- Papa, szerintem ez jó ötlet – állt mellém Nael is. – Apa biztos örülni fog neki.

- Ez egy kivételes alkalom – nézett rám Lucifer. – Te pedig szenvtelen leány, tegyél lakatot a szádra, különben szólok apádnak, hogy nem tudsz viselkedni.

- Ne fenyegess! – vigyorogtam rá. – Köthetünk alkut is.

- Nem – rázta meg a fejét Lucifer. – Nem alkudozom veled, leányom. Legutóbb is behúztál a csőbe.

- Akkor mi mentünk is – mosolyogtam tovább magabiztosan. – Megcsináljátok a díszítést holnapra, igaz?

- Én megcsinálom! – ajánlotta Nael.

- Szuper! – vágtam rá. – Sziasztok! – kaptam el Morgan kezét, majd visszateleportáltam a Los Angeles-i pláza budijába. Kimentünk, majd leültünk egy padra. Morgan a mobilját kezdte nyomkodni, míg én elmerengtem a messzeségbe. Azon tűnődtem, hogy Nathannek tetszeni fog-e az ajándékom, amit neki szántam.

Elmélkedésem egy ismerős alak felbukkanása szakította meg. Tíz méterre tőlünk bolyongott két fiú, és nagyban beszélgettek egymással.

- Morgan! – kaptam el a karját. – Induljunk innen!

- Miért? – pillantott rám. – Most mi bajod? Még válaszolnom kell pár üzire.

- Aha, ott meg Aaron jön Adam társaságában.

- Mi? – ugrott fel mellőlem, mire én is talpra szökkentem. – Basszus, belenéztem Adam szemébe. Fussunk!

Adam Morgan exe volt, míg Aaron az enyém. Ez egy gyönyörű találkozó lehetett volna, ha nem utáltuk volna mindkettőt megrögzötten.

- Morgan! – csendült fel Adam hangja.

- Hát ez kurva jó! – mormoltam, majd kikaptam a telefonom a zsebemből, és felhívtam Nathant.

- Most már te hívogatsz engem? – szólt bele, mire nevettem volna, ha nem lépett volna be elénk Adam és Aaron.

- Merre vagy?

- Lunus! – vigyorgott rám Aaron.

- Eleanor? Miért vagy azzal a seggfejjel?

- Nem vagyok vele! Idejönnél?

- Nem, érezzétek jól magatokat! – emelte meg sértődött hangját, majd kinyomta a rohadt telefont.

Tettem két lépést hátra, mintha fel sem tűnt volna, hogy ideértek, és újra felhívtam ezt a féltékeny szerencsétlent, de nem vette fel.

- Morgan, jól nézel ki – nyúlt felé Adam, mire Morgan mellém hátrált.

- Kösz – vetette oda.

- Kajáljunk egyet! – hozta fel Adam, mire elfintorodtam. – Meghívlak titeket!

- Ez kedves, de épp indultunk – felelt Morgan.

- Ne legyél már pöcs, Morgan – grimaszolt Adam. – Mi bajod van? Amúgy is azt kamuztad, hogy elköltöztél.

- Ne beszélj így vele! – figyelmeztettem Adamet. – Ne is szólj hozzá!

- Felbátorodtunk, Lunus? – nyúlt felém Aaron. – Eddig még a kis barátod mellett is behúztad füled-farkad. Csak nem véget ért a nagy szerelem?

- Nem! – vágtam rá határozottan. – Hagyjatok békén minket! Menjetek a dolgotokra!

Aaron mögém pillantott, majd egy elég nagy fintor szaladt át az arcán. Aztán egy kéz simult a derekamra, mire felnéztem. Nathan állt mögöttem, elég dühös arckifejezést vágott.

- Aaron, ha nem takarodsz el innen egy percen belül, kitépem a gerinced – fenyegette elég komor hangon.

- Adam – lökte meg Aaron barátja karját. – Menjünk, a csávó... a csávó nem... ember.

- Hát mi? – értetlenkedett Adam. – Állat? Nekem embernek tűnik.

- Nem baj, menjünk – biccentett Aaron a másik irányba. – Még ma!

- Komolyan beszartál ettől a gyerektől? – mutogatott Adam Nathan felé. – Ne viccelj már, tesó!

- Adam, fejezd be! – motyogta Aaron. – Menjünk. Nem kell balhézni.

Kitört belőlem a kuncogás Aaron reakcióira és szavaira. Úgy tűnik megtanulta a leckét, amikor pár hónapja Nathan kihajította a házunkból, amikor azzal állított oda, hogy Nathaniel a sátán, és jött eladni a lelkét.

- Te min nevetsz? – mért végig Adam, hangja elég lenéző volt, ahogy tekintete is.

Nathan átlépett közöttünk, majd beleállt Adam arcába.

- Ne nézz rá! Még csak ne is beszélj hozzá! Menj el, amíg szépen kérem!

- Gyere már, Adam! – rántotta meg Aaron a karját, mire Adam oldalra tántorodott a lendület hatására. Aaronra nézett, majd vissza Nathanre. Végül felsóhajtott, és hagyta, hogy Aaron elráncigálja onnan.

Amint eltűntek a szemünk elől, Nathan felénk fordult.

- Ezért jöttetek ide? – vont kérdőre habozás nélkül. – Velük találkozni?

- Te keversz le neki egy hatalmasat, vagy nekem kell? – meredt Nathan felé elég mérgesen Morgan.

- Ha ezt gondolod minek jöttél ide? – fontam össze karom mellem alatt.

- Te mondtad, hogy jöjjek.

- Te meg azt, hogy nem jössz, mikor láthatóan szükség volt rád – szálltam vele vitába.

- Jól van – adta be a derekát Nathan elég hamar. – Ne essetek nekem. Sajnálom. Túlreagáltam.

- Sajnálhatod is! – dramatizált tovább Morgan.

- Fejezd be! – jött közelebb Nathan hozzánk. – Én is abbahagytam.

- Majd később esel nekem? – folytattam én is szemöldököm ráncolva.

- Nem – emelte meg az állam, majd nyomott egy csókot az ajkamra. – Eláruljátok, hogy mit csináltok itt?

- Igen – emeltem meg a szatyrot, amiben a melltartóm volt. – Vettünk sportmelltartót, hogy futni járhassunk.

- Luna, minek mennétek futni?

- Morgant kérdezd – rántottam vállat. – Ő akar.

- És melltartóban fogtok szaladgálni? – ráncolta homlokát.

- Tudod, ezt arra találták ki – oktatta ki Morgan.

- És hol a tiéd? – pislogott Nathan Morgan felé.

- Nem volt a méretemben. Most akartunk bemenni ide – bökött az egyik ruhabolt felé. – Segíthetsz választani! – karolt bele Nathanbe, mire össze kellett szorítanom a számat. Egész jól hazudtunk, azt hiszem. Legalábbis reménykedtem benne, hogy így volt, és nem látott át rajtunk.

Morgan bevezette Nathant a ruhaboltba. Elég feldúlt pillantásokban részesített, ahogy haladtam mellette. Morgan egyenesen a női osztályra húzta magával, majd megállt a melltartók előtt.

- Én megvárlak kint titeket – motyogta Nathan.

- Nem, nem – rázta a kobakját Morgan. – Segíts választani, ha már itt vagy!

- Miért kínzol engem? – nyafogott Nathan. – Én már olyan sokat szenvedtem, nem érdemlem meg.

- Nem érdekel! – pirított rá Morgan. – Nézd ezt! – emelt le egy rózsaszínt. – Ez jól néz ki, nem?

- Igen, én ezt választanám a helyedben – helyeselt Nathan. Azt hitte, ennyivel megúszhatja, de minden nő tudta, hogy ez sosem volt ennyire könnyű választás.

- Á, nem – akasztotta vissza Morgan, majd legalább két percig elmélázott a választék felett. Végül egy szürkét vett magához. – Erről mit gondolsz?

- Ez... nagyon szép.

- Nem – lombozta le Morgan. – Szerintem szörnyű.

- Én ezt nem bírom! – mormolta Nathan, majd rám emelte kék íriszét. – Luna, kérlek, hadd menjek!

- Te akartál jönni – kulcsoltam össze a kezünket. – Most legyél bátor!

- Kösz – motyogta, majd felsóhajtott. – Morgan, szerintem vedd azt a sötétkéket – mutatott rá.

- Hmm – emelte magához Morgan. – Egyébként tényleg nem rossz. Felpróbálom!

- Jaj! – szenvedett Nathan elég látványosan. – Ránézésre jó!

- Hát persze – vigyorgott rá Morgan. – Menjünk! – lódult meg a próbafülke felé, ahova követtük őt. Odakint megálltuk, míg Morgan besasszézott az egyikbe.

- Azt mondta nekem ma Anabell, hogy szörnyű a hajam – kezdett bele Nathan, amíg Morganre vártunk. – Miért mondta ezt? Tényleg az? – húzta végig rajta kezét. Felkuncogtam, majd beálltam elé lábujjhegyre, és megpróbáltam eligazgatni neki a fenti hosszabb szálakat, de nem igazán akart összejönni.

- Néha használhatnál fésűt – javasoltam neki.

- Szóval szerinted is az?

- Téged mióta érdekel a hajad? – döntöttem oldalra a buksim. – Megbolondultál?

- Igazából nem érdekel – rántott vállat, majd ismét beletúrt. – Anabell lelépett Naylee-vel. Viszont Naylee szerint Anabell idegesítő. Most meg mégis elkísérte... hát... körmöket csináltatni?

- Ez roppant érdekfeszítő – mosolyogtam rá. – Lehet nekem is kéne valami műköröm – emeltem magam elé a kézfejem. – Ilyen jó hosszúak.

- Akkor csináltass – ragadta meg a kezem, majd lehelt rá egy apró csókot.

- Kész vagyok! – robbant ki Morgan a fülkéből. – Mehetünk haza!

- Ezt egész könnyen megúsztam – örvendezett Nathan. – Mit szólnátok hozzá, ha ennénk valamit? Biztos van itt valami étterem. Mondjuk McDonald's...

- Minket ma mindenki kajálni akar vinni – nevetett Morgan. – Én benne vagyok.

- Én is – kulcsoltam össze ujjainkat, majd elindultunk kifelé. Morgan fizetett, majd átballagtunk az éttermekhez. Természetesen volt McDonald's, így Nathan kiélhette magát. Fel is vásárolta a világ összes sajtburgerét és sültkrumpliját. Én nem értettem, hogy mégis hogy volt képes ennyit enni ebből, de nem is firtattam. Én nem akartam elvenni a gyermeteg örömét a McDonald's-al kapcsolatban. Gondolom, gyerekként nem sokszor vitte el őt Lucifer hamburgerezni.

Kerestünk egy szabad asztalt a tömegben, majd lecsüccsentünk. Én és Nathan egymás mellé, míg Morgan velünk szembe foglalt helyet.

- Ez király – harapott bele Morgan a szendvicsébe. – Rég ettem ilyen szemetet.

- Ne sértegesd! – szidta Nathan. – A sajtburger a világ egyik legjobb kajája.

Megcsóváltam a fejem, majd nekiláttam egy csomag sültkrumplinak.

- Tegnap dumáltam Dailannel, és azt mondta, hogy kövér vagyok – mesélte teljesen beleéléssel Morgan. – Ezért kell futni menni. Le kell adjak néhány kilót.

- Most már lesz miben – nevettem két falat burgonya között.

- Én nem akarom, hogy fuss – pislogott felém Nathan. – Így is mindjárt elfogysz mellőlem, inkább egyél – tolt elém egy sajtburgert. – Egyél kettőt, vagy inkább hármat.

- Nem látod, hogy eszem? – emeltem meg a sültkrumplit.

- De ne azt a két szálat!

Morgan elég türelmesen hallgatta az evésről való vitánkat egészen addig, amíg meg nem zizzent a mobilja. Összevonta szemöldökét, majd a háta mögé nézett. Követtem tekintetét, majd felsóhajtottam. Kate és Emily álltak mögöttünk, és vehemensen integettek felénk. A két lánnyal januárban eléggé meggyűlt a bajom. Azt hitték, hogy csak hazudtam arról, hogy Nathaniel a barátom, és meglehetősen csúnyán viselkedtek velem emiatt. Nem örültem, hogy újra találkoznunk kellett.

- Már megint ezek? – kérdezte Nathan. – Nem kedvelem őket, gyönyörűm – pillantott felém.

- Sziasztok! – léptek az asztalunk mellé, majd széles mosollyal az arcukon végigmértek minket. Kate műszempillái furcsán nyúzottak voltak. Arcán a vakolat szembetűnően látványos volt, míg szőke haját egy szoros copfba fogta a feje búbjára. Kék írisze Nathanön állapodott meg. Eközben Emily kiengedte festett barna haját, majd megigazgatta. Feltolta szemüvegét az orra tetejére, míg elég nagyokat pislogott Nathaniel felé zöldeskék szemével. Sejtettem, hogy ez a műsor Nathannek szólt.

- Helló – vetettem oda érdektelenül. Nem tartoztam nekik semmivel sem. Legszívesebben elküldtem volna mindkettőt melegebb éghajlatra a dráma miatt, amit múltkor okoztak nekem.

- Mi a helyzet? – támaszkodott Emily az asztalra, de nem hagyta volna abba Nathan bámulását.

- Semmi – válaszolt Morgan. – Minden szuper.

- Nem is írtál, hogy hazajöttök – csóválta meg a kobakját Kate.

- Kate, nem beszéltünk hónapok óta – válaszolta Morgan grimaszolva, majd harapott még egyet a szendvicséből.

- Mert nem válaszol egyikőtök sem! – esett nekünk Kate. – Pedig ezerszer bocsánatot kértem!

- Bocs, lefoglalt a suli – mosolyogtam rá elég gúnyosan.

- Meglep, hogy még együtt vagytok – emelte meg a szemöldökét Emily Nathant szuggerálva. – Maximum két hónapot adtam volna nektek Luna miatt. Mennyi ideje is tart ez? Négy-öt hónapja?

Nathan nem felelt, csak egy apró mosoly szaladt át az arcán, mire Emily megcsúszott, majd szó szerint dobott egy hátast. Kate döbbenten fordult felé, majd segítette fel a földről. Nem győztem megállni egy halk kuncogás nélkül. Morgan is csak vigyorgott mellettem.

- Baszki, Em – sziszegte Kate. – Rohadt béna egy picsa vagy, ez a karma, én mondom neked. Minek kell beleállni Lunába? Ahelyett, hogy normális lennél!

- Menjünk, Kate – nyögte a lány, ahogy Kate felkanalazta onnan. – Nagyon bevertem a térdem.

- Jó volt látni titeket – intett Kate, majd átkarolta Emily derekát, és kisegítette az éttermi részből.

- Kate egész normális volt – jegyezte meg Morgan.

- Meglep – folytattam a krumpli majszolását, majd futólag Nathanre néztem. – Mekkora bunkó volt már megint, ugye?

- Utol is érte a karma – nevetett, majd belekezdett immáron az ötödik sajtburgerbe.