Colonie-ban terpeszkedtem a kanapén, amikor Anabell és Naylee beállítottak a házba, és levágódtak mellém az ülőgarnitúrára. Nathan és Jayce videójátékoztak, ha jól értettem, míg Nael továbbra is a pokolban lézengett Lucifer oldalán. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinálhattak ezek ketten ennyi ideig.

Délután fél öt körül érhettünk vissza a plázából. Amíg Morgan lekötötte Nathant, eldugtam az ajándékát az éjjeliszekrényem aljába egy tamponos dobozba. Oda biztos nem tervezett belenyúlkálni a drága szerelmem.

A terv az volt, hogy este tíz óra körül lecsapok Nathanielre, és elrángatom Mason Citybe „legyünk kettesben" címszó alatt. Már csak meg kellett volna valósítani, tekintve, hogy este fél tizenegy volt már, és a fiúk még mindig a monitor előtt tespedtek odafent.

Ezáltal másnap reggel Morgan tudott gondoskodni a tortának a pokolba való szállításáról, míg mi távol voltunk. Az elgondolás remek volt, már csak indok kellett, hogy kicibáljam onnan Nathant. Habár úgy tűnt, hogy jól érezte magát.

- Nézd – dugta az orrom alá Anabell a műkörmeit. Kékek voltak és még csillogtak is.

- Szép lett – mosolyogtam rá kedvesen. – Hol voltatok ennyi ideig?

- Kajálni – vigyorgott rám Naylee. – Olaszosat ettünk.

- Király – nyugtáztam egy újabb mosollyal.

- Anya, arra gondoltam, hogy hétfő délután elmehetnénk együtt vacsizni valahova. Mit szólsz hozzá?

- Én benne vagyok – rántottam vállat. – Menjünk, persze.

- Lun! – sikoltott Morgan odafentről. Felsóhajtottam, majd megemelkedtem és lassú léptekkel felbandukoltam az emeletre, majd benyitottam a szobájába, és magunkra csuktam az ajtót. – Idő van! – súgta a szélnél is halkabban.

- Mégis mit mondjak neki? Játszanak.

- Anabell! – visított Morgan, mire felkuncogtam. Anabell bedugta a fejét két percen belül, majd csatlakozott hozzánk. – Van kedved eljátszani, hogy nagyon fáj a fejed és aludni akarsz? – súgta neki ötletét. Ismét némán nevettem Morgan szeleburdiságán.

- Miért? – ráncolta homlokát a lány.

- Ki kéne robbantani Nathant onnan – suttogta Morgan. – Menj, add elő magad. Hisztizz nagyon!

- Az menni fog! – vigyorodott el a lány, majd vett egy nagy levegőt, és meglódult kifelé a szobából. Együtt kukucskáltunk ki Morgannel a folyosóra. Anabell benyitott Jayce-hez, majd drámaian megszólalt. – Jayce! Nem hagynátok már ezt abba? Annyira fáj a fejem, itt sosem lehet pihenni? Nagyon elfáradtam!

- Jesszus, Ana – motyogta Jayce odabent. – Ezt befejezhetjük?

- Nehéz lenne abbahagyni? – folytatta a műduzzogást Anabell. Meglepően jól csinálta. – Egész nap tudtatok játszani, most már aludni akarok!

- Jól van – sóhajtott egy elég mélyet Jayce. – Akkor... kikapcsolom.

- Kösz! – vetette oda Anabell, majd felém fordult, és rám kacsintott.

Nathan kiaraszolt a szobából, mire Morgan megtolt a folyosó felé. Eljött az én pillanatom. Ideje volt magammal cipelnem Mason Citybe.

- Jót játszottál? – álltam be elé, mire egy széles mosoly körvonalazódott az száján.

- Elment – ragadta meg arcom két oldalát, majd nyomott egy csókot az ajkamra.

- Van egy ötletem – simítottam tenyerem a mellkasára, miközben kislányosan pislogtam rá. – Mit szólnál hozzá, ha lelépnénk most?

- Hova is? – emelte meg szemöldökét, mire vállat rántottam.

- Repüljünk egyet, aztán kitaláljuk – javasoltam a leghihetőbb verziót, ami eszembe jutott. Túl átlátszó lett volna, ha egyszerűen közlöm vele, hogy indulunk Mason Citybe. Nem vallott volna rám egyáltalán.

- Remek – motyogta Nathan, mire felvontam szemöldököm. Nem értettem, mi baja volt az ötletemmel.

- Nathaniel! – csendült fel Lucifer hangja odalentről, így rögtön megértettem, hogy nem nekem válaszolt az imént, hanem apja érkezésére reflektált a maga módján.

- Eleanor! – hallottam meg Michael hangját.

- Mi történik? – pislogtam elég nagyokat Nathanre. Ő is elég értetlen fejet vágott, így világossá vált, hogy ő sem tudta mi állhatott a háttérben.

Michael és Lucifer felsétáltak az emeletre, majd megálltak velünk szemben a lépcsőtől nem messze.

- Velem jössz, fiú! – parancsolta Lucifer Nathan alakját figyelve. Egyből lepergett előttem az életem, ahogy rájöttem, hogy Lucifer épp meghiúsítani próbálta a ma esti terveinket.

- Te pedig velem! – bökött rám Michael, mire hátrahőköltem. Ketten akartak az utamba állni? Még össze is beszéltek volna? Nem értettem, mi folyt itt, de meglehetősen zavart.

- Hova is pontosan? – érdeklődött Nathan.

- Beszélgetünk! – jelentette ki Lucifer ellentmondást nem tűrő hangon.

- És ha nekem más terveim vannak? – szegült ellene Nathan habozás nélkül.

- Nem tart sokáig – nyugtatta Lucifer. – Mason Citybe megyünk, gyerünk, Nathaniel.

- Mi? Miért oda?

- Kedvet kaptam hozzá – felelt Lucifer sejtelmesen.

Oké, ez nem volt akkora probléma. Tulajdonképpen kapóra jött.

- Menj, majd ott találkozunk – mosolyogtam Nathanre, mire felsóhajtott.

- Még ma, Nathaniel – sürgette Lucifer. Nem értettem, hogy mi volt ez a nagy sietség, de fényt akartam deríteni rá.

Nathan megforgatta földöntúli kék íriszét, majd nyomott egy csókot a homlokomra, és megindult apja felé, aki nem is tétlenkedett tovább. Portált nyitott mindkettejük lába alatt, majd eltűntek a vörös csóvában.

- Gyere! – lódult meg felém apa, majd megragadta a karomat, és egyszeriben elteleportált velem. Csak kamilláztam, ahogy a házának a nappalijába érkeztünk. Nagyokat pislogtam a bézs színű falra, ami hirtelen elém került. Michael a kék színű kanapé felé bökött, mire leültem rá. A vele szemben elhelyezkedő TV-re meredtem. Eléggé aggódó arckifejezést vághattam, ahogy egyenes háttal leereszkedtem az ülőgarnitúrára. Michael elém húzott egy méretes fotelt, majd velem szemben helyet foglalt. Apám arcára emeltem zöld szemem, majd felvontam a szemöldököm. Nem bírtam érzelmet leolvasni róla, ami kellőképpen megrémített ahhoz, hogy a szívem hevesebben kezdjen dobogni. Félelem tört elő belőlem. Magam sem értettem, hogy miért.

Apa letámasztotta könyökét a fotel két széles karfájára, majd megköszörülte a torkát.

- Beszélnünk kell – adta tudtomra elég határozott hangnemben. Ijedtemben lepillantottam a halvány kék szőnyegre, ami a kanapé előtt húzódott egészen a TV-állványig, amin a méretes UHD készülék kapott helyet.

- Miről? – kérdeztem vissza, amikor összeszedtem eléggé magamat ahhoz, hogy bármit is kinyögjek. Valami baj történt volna, amiért ily módon szétválasztottak bennünket?

- Elképzelhető, hogy rájöttünk mi a megoldás a két gyermek problémájára.

Homlokom elég hamar szaladt ráncokba. Ez tök jó dolog lett volna, csak továbbra sem volt tiszta, hogy ehhez miért kellett elválnunk egymástól Nathaniellel, mikor mindkettőnket érintett ez a gond, hiszen a mi jövőbeli gyerekeinkről volt szó.

- És...?

- Hogy viszonyulsz a pokolhoz?

- Tessék? – dőltem hátra megilletődve. – Nem értem.

- El tudnád ott képzelni az életed hosszútávon?

- Apa, te most mégis miről beszélsz? – suttogtam döbbenten. Hosszútávon a pokolban? Mégis miért? Nem értettem semmit.

- Tudnál a pokolban élni életvitelszerűen? – tette fel újra a kérdést, mire szemem elkerekedett. Sosem gondolkodtam még ezen, de a hely nem volt túl izgalmakkal teli. Mégis mit csinálhattam volna ott egymagam?

- Attól függ – adtam választ végül. – Mármint egyedül?

- Nem – felelte apa. – Nathaniellel az oldaladon.

- Kezdesz megijeszteni – közöltem vele halkan. – Mire akarsz kilyukadni ezzel? Hogy jön ehhez Nael és Naylee?

- A jövőt általában olyan döntések határozzák meg, amit egy adott időben, egy adott ponton meghoz valaki. Ha egy olyan elhatározásra jutsz, amit egyébként nem szívesen tennél meg, az merőben megváltoztat mindent. Képes lennél meghozni egy olyan döntést két meg nem született gyermekért, ami azt vonná maga után, hogy megszűnne a földi életed? Legalábbis egy időre biztosan.

- Mármint most be akartok börtönözni minket a pokolba? – kérdeztem elhűlve.

- Csúnyán szólva, igen. Ez természetesen nem azt jelentené, hogy sosem jövetnétek fel a Földre. Nyilván szabad átjárással, de az életetek nagy részét ott kellene töltenetek.

- Továbbra sem értem.

- Lucifer hajlandó lemondani a tisztjéről a fia javára. Azt szeretné, hogy Nathaniel vegye át a pokol irányítását.

Akkorákat pislogtam, hogy azt hittem menten elgurulnak a szemgolyóim a helyükről. Forgattam agyam megnyúzott kerekeit, de nem bírtam elképzelni azt, hogy ebbe Nathan belemenne. Én sem voltam oda az ötletért. Kezdtem összerakni a képet az agyamban, miről is lehetett szó pontosan.

Ezek szerint arra jöttek rá, amennyiben meghozzuk ezt a döntést, és Nathan átveszi az alvilág felett az uralmat, az élére lép, mint „király", az egy olyan meghatározó döntés lehetne, ami kihatással lenne a jövőnkre, ezzel együtt a gyerekeink életére is. Itt az egyetlen kérdés az volt, hogy Nathaniel hajlandó lett volna-e arra, hogy áldozatot hozzon két gyerekért, akik meg sem születtek a mi jelenünkben. Abban biztos voltam, hogy Nathan a háta közepére sem kívánta az uralkodást, és az azzal járó terheket, viszont szín tisztán emlékszem, hogy tett Naelnek egy ígéretet, azzal kapcsolatban, hogy segít neki. Ezáltal pedig egy kényszerhelyzetben került. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, minden körülmények között igyekezett tartani a szavát. Emellett abban is biztos voltam, hogy rettenetesen letaglózta ez az egész, amit éppen Lucifer valószínűleg ebben a másodpercben tolt bele az arcába.

Hogy én miként viszonyultam ehhez? Talán ugyanolyan rosszul, mint Nathan. Nem akartam a pokolban élni, így részemről is egy áldozat lett volna ez az egész.

Tisztában voltam vele, hogy a prófécia elkerülhetetlen volt, így azzal is, hogy valamilyen formában világra fognak jönni a gyerekeink, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Előbb utóbb be kellett következzen, így nekem sem sok választási lehetőségem maradt.

Mondjuk azzal nem volt gondom, hogy Nathan mellett kellett lennem. Vele bárhol szívesen voltam. Érte bármit megtettem volna. Így azt hiszem, ez el is dőlt részemről.

- Hú! – Ennyit bírtam kinyögni. De most őszintén. Mi a fasz?

Eddig sem volt könnyű az életünk, de jelenleg azt éreztem, hogy egy mázsás deszkával vágtak tarkón.

- Ez még nem minden – szólalt meg apa csendesen, mire tekintetem arcára vándorolt. Száját összeszorította, majd szólásra nyitotta, de végül nem mondott semmit, csak megcsóválta a kobakját.

- Mi van még? – hebegtem megtörten.

- Lucifer egy elég érdekes dologgal hozakodott elő – kezdett bele pici alakom kémlelve. Láthatta rajtam, hogy teljesen megrökönyödtem. – Azt akarja, hogy együtt álljatok a pokol élére. Te és Nathaniel.

- Mi? – szaladt mély ráncokba homlokom. – De, hát... én nem vagyok ott senki.

- A fiú ragaszkodik hozzád, ez nyilvánvaló. Ahogy észrevettem, ez fordítva is így van. Amikor megtörtént a csoda a pokolban, amit te is mutattál nekem – emelte magasba a tenyerét egy másodpercre. -, akkor egyértelművé vált, hogy nem csak a Lucifer által kikiáltott prófécia rendelt egymáshoz benneteket. Ez valami sokkal több. Egy olyan dolog, amit én magam sem értek, Luna. Ami titeket összeköt az túlmutat egy egyszerű szerelmi kötődésen. Ez... bármennyire is nehéz elfogadnom, de te és az a fiú nagy valószínűséggel egymásnak lettetek teremtve. – Nyeltem egyet, ahogy tudatosult, hogy miről beszélt. – Így nincs más lehetőségem, mint beletörődni ebbe, és kihozni a legtöbbet a biztonságod érdekében. Én mindent megtettem, hogy ne kerülj a pokol közelébe, de már belátom, hogy minden próbálkozásom feleslegesnek bizonyult. Ennek valamiért így kellett lennie, de azt hiszem, nem bánom, ha eközben én is veled tarthatok az utad során. – Ismét a szemöldököm ráncoltam. – Elköteleződtem a pokol mellett a minap, Luna. Sosem gondoltam, hogy valaha képes leszek erre, de megtettem, és bármennyire undorító ezt kimondani, hűséget fogadtam Lucifernek. Persze ettől még nem lettünk legjobb barátok, sőt... továbbra is fenntartásokkal kezelem, de látom rajta, hogy valóban nincs rossz szándékkal irányotokba. Ez meglepő, és nagyszerű is egyben.

Apa elcsendesedett egy kicsit. Hagyta, hogy feldolgozzam az eddig elhangzottakat. Mondani akartam valamit, de csak tátott szájjal bólogatni volt erőm. Rendesen összezavarodtam.

- A pokol törvényei szerint állhat két ember a birodalom – forgatta meg arany szemét – élén. Erre egy módon van lehetőség. Nathaniel a törvényes „örökös" – mutatott idézőjeleket a levegőbe. – Ő születési jogon átveheti az uralmat, amennyiben Lucifer a háttérbe vonul szabad akaratából. A te helyzeted egy kicsit kellemetlenebb. Ahhoz, hogy törvényesen Nathaniellel uralkodhass valamilyen formában kötődnöd kell hozzá.

Felkaptam a kobakom, ugyanis eddig a szőnyeget szuggeráltam, mintha lett volna rajta bármi érdekes. De nem volt. Egy egyszerű, kék, bolyhos szőnyeg volt.

- Apa – nyögtem elfúlóan. – Ha jól értem házasságról beszélsz? Mégis mi ütött beléd? – hajoltam felé zaklatottan. – Két hónapja még a kapcsolatunkról sem akartál hallani, most pedig hozzáadnál a sátán fiához?

Bevallom, nekem nem lett volna problémám ezzel. Szerelmes voltam Nathanbe, és amennyiben ő úgy döntött volna, hogy megkéri a kezem gondolkodás nélkül igent mondtam volna neki. De az, hogy Michael, az édesapám, aki halálából visszatérve vérszemet kapott attól is, ha egy mélyebb pillantást váltottunk Nathannel, házasságról beszélt, ez teljesen kikészített. Megháborodott?

- Nem – szögezte le elég gyorsan. – Vagyis a későbbiekben elkerülhetetlen. Egyelőre elegendő lenne, ha jegyben járnátok. Az egy ígéret a pokol alattvalói számára, és nem követel azonnal elköteleződést sem részetekről. Ott lóg a nyakadban az a gyűrű. Azt mondhatnánk, annak a pár démonnak, akik jelenleg ott élnek, hogy jegyben jártok. Ezzel ki lehet húzni pár évet, aztán... nyilván összeházasodnátok majd, a későbbiekben.

- És ezzel te egyetértesz? – hüledeztem megállás nélkül.

- Ez egy kompromisszum. Részetekről is, és részemről is. Sőt, még Lucifer részéről is. Mindenkinek lemondásokkal jár. Mivel a megjövendölés beteljesedése elkerülhetetlen, így ez egy elfogadható megoldás lenne mindenki számára. A gyermekeknek megváltozna a jövő, és titeket sem fenyegetne továbbá a prófécia által megjósolt teher. Ez az a döntés, legalábbis szerintünk. Egy teljes hónapja vitatkozunk erről, és tegnap jutottunk közös nézőpontra. Mi a véleményed erről? Persze, ha nem akarod, az sem gond. Én melletted állok bármilyen döntést is hozol. Viszont, Holdacskám számolnod kell azzal, hogy más esetben vagy el kell szakadnotok egymástól a fiúval, hogy véletlenül se következzen be a terhesség, vagy marad ez az opció, amit felvázoltam. Ez egy igen kellemetlen helyzet mindenki számára, de a döntés a ti kezetekben van. Beszélgessetek Nathaniellel, és holnap mondjátok el, hogy mire jutottatok közösen.

- Eléggé... lesokkoltam – vallottam be továbbra is tágra nyílt szemmel. – Ez mikortól lenne érvényes?

- Miután leérettségiztetek – bólogatott apa. – Ebből se én, se Lucifer nem csinált problémát. Egyetértettünk.

- Ez Lucifernek miért éri meg? – kérdezősködtem tovább.

- Egyrészt látta, hogy mire vagytok képesek együtt. Másrészt Nathaniel legyőzte őt két hónapja. Megbizonyosodott róla, hogy erősebb nála. Ettől még nem válik jó vezető belőle, de sokkal nagyobb esélye van veled az oldalán leverni egy esetleges lázadást, amit Lilith okozhat. Ő csak azt akarja, hogy a családja kezében maradjon a pokol. Neki ez a szívügye. Mi más lenne... – sóhajtotta lenézően.

- Ő hova menne?

- Mármint Lucifer? – döntötte oldalra a fejét, mire bólintottam. – Természetesen maradna a pokolban, csak a háttérbe húzódna, mint egy... tanácsadó.

- Értem – motyogtam a térdemet bámulva. Próbáltam fogást találni az információk forgatagában, de elég nehezemre esett jelenleg összefüggő mondatokat alkotni a fejemben.

- Amennyiben a döntés megszületik és pozitív, abban az esetben fel kell készülnünk rá, hogy Naelt és Naylee-t kidobja magából az idő – figyelmeztetett apa. – De ez nem gond, hisz egyikőjük sem idetartozik, hiszen nem születtek még meg.

- Oké – mormoltam felzaklatott állapotban. A kanapé karfájába kapaszkodtam, hogy ne boruljak le róla. Sok volt egy így egyszerre, és Nathannel akartam beszélni azonnal. Tudnom kellett, hogy ő mit gondol erről az egészről.

- Jól vagy? – hajolt felém apa, majd a térdemre simította a tenyerét.

- Nem – nevettem fel kínomban. – De majd feldolgozom ezeket, és minden oké... lesz. Reméljük.

- Jól van, kicsim – dőlt vissza a fotelbe. – Én itt vagyok, és mindenben segítelek.

- Köszönöm, apa – mosolyogtam rá. Boldog voltam tőle, hogy újra az életem része lett. Mindig is közel álltunk egymáshoz a kis összetűzésünk ellenére is. Most pedig itt volt, és eltökélten az én pártomat fogta, ami melengette pici szívemet. Szerettem az édesapám.

- Akkor most... kérdeznék valami elég kínosat – felvontam a szemöldököm, mire egy másodpercre összeszorította a száját. – Most... szóval... védekeztek?

- Apa – kuncogtam fel. – Igen!

- Jó – fújta ki a levegőt feszülten. – Sajnálom, de tudnom kellett. Én nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülünk. Elég megdöbbentő, hogy azon kell agyalnom, hogy a tizennyolc éves lányom vajon mikor esik teherbe.

- Ne aggódj emiatt. Többnyire az eszünknél vagyunk – nyugtattam nem túl profi módon.

- Többnyire? – vált arca halálra egy másodperc alatt. – Luna...

- Nyugi! – helyezkedtem a kanapén. – Tényleg odafigyelünk.

- Merem remélni – csóválta kobakját, majd felegyenesedett. – Na, gyere, menjünk.

- Ilyen hamar? – emeltem meg a szemöldököm. – Valószínűleg Nathan még nagyban kiabál Luciferrel, vagy éppen egymást fojtogatják.

- Azért csak tudnak beszélgetni is, ha a szükség megkívánja – mosolygott rám apa. – Induljunk – nyújtotta felém a kezét, mire vettem egy nagy levegőt, majd felálltam és megfogtam a tenyerét.

A következő másodpercben elteleportáltunk innen, és egyenesen Mason Citybe érkeztünk a házhoz. Konkrétan a bejárati ajtó elé hozott minket apa, majd megnyomta a csengőt. Felpillantottam rá, majd felkuncogtam.

- Komolyan becsöngettél?

- Úgy illik, nem? – pillantott rám apa épp akkor, amikor az ajtó kinyílt magától.

Beléptem a nappaliba, majd egyből Nathanre kaptam a tekintetem. Úgy ült a kanapén, mint egy elhasznált szivacs. A hátát a támlának vetette, míg karja csak lógott mellette mozdulatlanul. Amikor meglátott, rám emelte kék íriszét. Arcáról csak és kizárólag döbbenet és tehetetlenség sugárzott. Figyelt engem egy teljes percig talán, majd végül visszavezette szemét a padló felé.

- Azt mondom, hagyjuk őket kettesben – sétált Lucifer a mögöttem álló Michael mellé, majd egyszeriben eltűntek mindketten egy portálon keresztül.

◄◄ ►►

Sziasztok! Garantálom, hogy a következő részben fixen eldobjátok az agyatok attól, ami következik. :D (Remélem.)