Eleanor Luna Owens

A tavaszi nap késő délutáni sugarai lágyan nyaldosták arcomat, miközben az 1980-as Chevrolet Impala Wagon-om motorterében matattam kiváló magabiztossággal. Kénytelen voltam lekötni valamivel a figyelmemet.

Alig két hónapja veszítettem el a kisbabámat. A kín szünet nélkül karcolta lelkem peremének halványodó valóját. Úgy éreztem, hogy teljesen elfeketedtem, mióta Nathan, a szerelmem, és én összekapcsolódtunk, hogy kettőnk közös erejével verjük le a lázadást, amit Lucifer két gyermeke, Ahira és Arden tervelt ki pár hónappal ezelőtt a pokol megszerzésének céljából.

 Ugyan a terv bevált, mégsem sikerült tűpontossággal véghezvinni. A lázadó testvérpáron kívül sikerült kiürítenünk az egész poklot. Még azok is meghaltak, akik a közelben sem jártak. Jóformán üresen kongott az egész. Napjainkban mindössze 567 főt számlált velünk együtt.
Egy maréknyi démon maradt csak életben. A többiek holttestét egy nagy kupacba gyűjtöttük, majd elégettük.

Egy gyilkosnak éreztem magam, méghozzá egy kimondottan könyörtelennek, mióta a magzat elment, és Nathan segítségével több ezreket mészároltunk le pusztán véletlenül. Nem állt szándékunkban ártatlanok ölni, mégis sikerült.

Azt hittem, hogy Gabriel, a nagyszájú arkangyal meggyilkolása padlóra vágott, azonban a nemrégiben átélt tragikus eseményekhez képest teljesen eltörpült egy piti gyilkosság. Tény, hogy azt is akaratomon kívül tettem, mégsem vígasztalt egyáltalán.

 Arden, és Ahira kimúltával lecsillapodtak a kedélyek. Minden lenyugodott, csak én lelkem háborgott megállíthatatlanul a kíntól, ami méretes tőrként hasította keresztbe bánatos szívemet.

Azóta sem derült ki, hogy Arden miként került birtokába Lucifer erejének.
Lucifer szerint így kárpótolta őt az univerzum, amiért a bátyja, Nathaniel lett a „kiválasztott".

Örökölhette egy cseppjét ennek a féktelen erőnek, ami itt keringett bennem is egy újabb véletlen folytán. Nathan átadott belőle nekem egy szeletet, amikor összekapcsolódtunk. Nem mintha használtam volna, engem különösebben nem vonzott a fejtépkedés, vagy a bútorok és emberek emelgetése. Elfogadtam, hogy így alakult, és túlléptem rajta.

Az életünk visszafordult unalmas, vontatott valójába, miután leszámoltunk a minket romba dönteni kívánó összes fenyegetéssel. Iskolába jártunk, mintha mi sem történt volna.

Idegesített, hogy mindenki úgy tett körülöttem, mintha a vetélésem meg sem történt volna. Egyedül Nathaniel volt az, aki valamelyest tudomást vett bánatomról. Kénytelen volt így tenni, ugyanis elég sokszor rázott a sírás a terhesség megszűnése óta éjszakánként. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből, hogy én okoztam a saját gyerekem halálát.

 Eleinte féltem a terhességtől, aztán elvesztettem, és teljesen megváltozott a véleményem az egészről. Azt szerettem volna, hogy a szerelmünkből fogant kisbaba megszülessen, és a kezembe foghassam. A lehetőség elúszott, amikor kirobbant belőlünk az a fékezhetetlen energia, ami mindenki mást is magával sodort. Döbbenetes és egyben fergeteges volt, mégis kegyetlen és fájdalmas.

Ledobtam az olajos rongyot magam mellé, majd nekidőltem fenekemmel az autó elejének. Nagy levegőt vettem, miközben azon tűnődtem, hogy mégis mikor jutottam el odáig, hogy teljesen érdektelenné váljak a környezetemmel kapcsolatban. Egyszerűen nem érdekelt senki, és semmi.

Csak a depressziómmal voltam képes foglalkozni, mióta megtörtént a baleset. Igyekeztem nem tudomást venni a körülöttem lévő emberek jókedvéről. Leginkább csak elvonultam a szobámba, és az ablakom alatt búslakodtam az elmúlt időszakban. Még Nathan sem volt képes kirángatni ebből az átszellemült állapotomból. Alig ettem, alig ittam, csak vonszoltam magam a borús hétköznapokon, ahogy végigmeneteltem életem romjain. Nem éreztem teljesnek magam, mégsem tehettem semmit.

Nathan egyébként kimondottan támogatónak bizonyult. Mindenben a segítségemre szeretett volna lenni, de házsártos viselkedésem miatt elég nehezen jutott dűlőre velem. Elég sokat vitatkoztam vele az elmúlt hónapban, mégsem haragudott rám egyáltalán. Elképzelhető, hogy ezért szerettem őt ennyire mélyen, és visszavonhatatlanul.

Ellöktem magam a gépkocsitól, majd felmarkoltam a szanaszét hagyott szerszámokat, és visszadobáltam őket az autó csomagtartójában tartott szerszámos dobozba.

 Nem elvárható egy nőtől, hogy ilyesmikkel üsse el az idejét, de én ennek ellenére mégis megtettem. Szerettem a kocsikat, és valamelyest értettem is hozzájuk. Apával elég sokat szórakoztunk a Dodge Ram szerelgetésével, amíg vele laktam, és még életben volt.

Hiányzott az édesapám. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, mióta feláldozta értem az életét, amikor én ugyanezt tettem meg Nathanielért a háborúban, mikor a mennyei sereg betört az alvilágba, hogy kioltsák az életem Gabriel haláláért cserébe. Tulajdonképpen sikerrel is jártak, csak azt nem vették számításba, hogy Michael legalább annyira akaratos volt, mint én. Talán tőle örökölhettem a személyiségem ezen részét. Szerettem, ha úgy történtek a dolgok, ahogyan én elképzeltem őket.

- Gyönyörűm – szakított ki gondolataim legmélyebb zuhatagából Nathaniel, ahogy a verandán állva egyenesen rám szegezte elkápráztató gyémántkék tekintetét. – Gyere, Morgan főzött valami furcsa állagú ételt. Azt üzeni, hogy neked ízleni fog.

 - Mekkora egy pöcs vagy – csendült fel odabentről Morgan felháborodott kiáltása.
Elmosolyodtam heves válaszára, majd becsaptam a csomagtartót. Lassú léptekkel indultam meg a ház felé, ahol immáron már nem csak hárman laktunk Jayce-szel és Nathannel.

 Morgan február közepén csatlakozott hozzánk, miután sikeresen rávette az édesanyját, hogy velünk folytathassa a gimnáziumot itt, Colonie-ban. Logikus volt, mégiscsak hozzánk tartozott legjobb barátnőm is fél-ivadék mivolta lévén. Továbbra is viccesnek tartottam, hogy Morgan lényegében Nathaniel unokahúga volt félig-meddig Nathan anyai ágról származó féltestvére, Beherit által. Tény, hogy Lilith ötletem sincs hanyadik fia már halott volt, mégis végigfutott a borzongás a hátamon az említésétől is.

Nathan mellé érve felpillantottam rá, mire ő rám mosolygott, majd egy lágy csókot lehelt a homlokomra.

 - Megmosakszom – közöltem, miután átléptem a küszöböt, majd felsiettem a lépcsőn keresztül az emeletre. A fürdőszobába lépve egyből megdörzsöltem a karomat, majd megtörölköztem, és csatlakoztam Morganhez és Nathanhöz a konyhába.

Morgan mióta ideköltözött, nagyon lelkesen magára vállalta a főzést. Sosem volt egy konyhatündér, de legalább próbálkozott, amit mind értékeltünk. Ittlétének első két hetében még szendvicseket is csomagolt nekünk az iskolába. Feletébb humorosnak tartottam volna anyáskodó viselkedését, ha éppen nem rázott volna két óránként egy pánikroham, vagy a sírógörcs a történtekre tekintettel.

Leültem Nathan mellé, majd rápillantottam az előre kikészített tészta szerűségre. Talán sajtos makaróni akart lenni.

 - Arra gondoltam – vágódott le velünk szembe Morgan. -, hogy ideje lenne tartani egy bulit!

 - Nem, nem lenne – válaszolt helyettem Nathan. – Felejtsd el, Morgan! Senkinek sincs kedve bulizni.

 - Lun? – pislogott rám óriásiakat barna szemével, míg várakozóan felemelte villáját.

 - Nem akarok semmi ilyesmit – motyogtam a tányéromat kémlelve.

 - Jót tenne neked! – erősködött Morgan.

 - De nem szeretném! – adtam tudtára a kelleténél erélyesebb hangnemben, majd eltoltam magam az asztaltól, és felsiettem az emeletre. Magamra vágtam a szobám ajtaját, majd leültem az ablak alatti kipárnázott ülőkére, és térdemet felhúzva nekidőltem az üvegnek.
Amúgy sem voltam evős kedvemben, de a parti említésétől még a gyomrom is teljesen felfordult. Nem volt indokom ünnepelni.

 - Luna – nyílt az ajtó, majd belépett rajta Nathan egy tál étellel a kezében. – A kedvemért ennél belőle egy pár falatot? – ült le mellém, majd odanyújtotta a tányért. Hezitáltam egy darabig, majd végül elvettem tőle. Nem voltam éhes továbbra sem, de három napja nem ettem egy falatot sem, így talán célszerű volt némi tápanyagot bevinnem elhanyagolt szervezetembe az életben maradás margójára.

Megragadtam a villát, majd belekanalaztam a számba egy falatot. Tényleg nem volt rossz ízű, csak a kinézete nem volt túl étvágygerjesztő.

 - Megmondod Morgannek, hogy nem akarok bulizni? – kérdeztem Nathan arcát kémlelve. Feszülten figyelt engem, úgy tűnt, hogy aggódott értem, ahogy a vetélésem óta folyamatosan.

 - Ne aggódj, nem fog itt semmit sem rendezni – nyugtatott meg habozás nélkül. – Kirakok innen mindenkit.

 Erre már nem reagáltam, csak némán tudomásul vettem válaszát. Nem sok kedvem volt beszélgetni sem, hiába próbálkozott Nathan szüntelenül szóval tartani. Azon sem csodálkoztam volna, ha inkább úgy döntött volna, hogy rám unt. Nem voltam túl jó társa az elmúlt időszakban. Titkon hálás voltam törődéséért, mert úgy látszott, hogy nem tervezte feladni unszolásom.

 - Te nem eszel? – kérdeztem tőle, miután az étel felét elfogyasztottam.

 - Majd később. Előbb megbizonyosodom róla, hogy nem halsz éhen – méregetett elég mérges szemekkel.

 - Szerintem képtelen vagyok rá – sóhajtottam gondterhelten. – Pedig mennyivel egyszerűbb lenne.

 - Eleanor, ne mondj már ilyeneket! – pirított rám várakozás nélkül. – Nem szeretem, amikor bármilyen formában kapcsolatot keresel magad és a halál között. Csak ne csináld.

 - Bocs – mormoltam, majd megcsóváltam a kobakom, és elfogyasztottam a maradék tésztát is.

 - Ezek szerint ehető – jegyezte meg, amikor konstalálta, hogy a tányér kiürült. Bólintottam, mire kivette kezemből az edényt, majd eltűnt vele.

Átvonszoltam magam az ágyig, majd bemásztam közvetlen a fal mellé, és a nyakamig magamra húztam a takarót. Úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a mai napot. Egyébként is csütörtök délután fél hat volt. Ráuntam erre az egészre, így nemes egyszerűséggel lehunytam a szemem, majd vártam, hogy kiszakítson gondolataim mardosó tömkelegéből a nyugtató álom.

***

Sötétség honolt a szobában, amikor legközelebb kinyitottam a szemem. Nagyokat pislogtam a rózsaszín falra. Éreztem, ahogy a negatív energiák teljesen ellepték a testemet.

Elkámpicsorodtam, ahogy megfordultam a szerelmem ölelő karjai között, majd belefúrtam a fejem mellkasába. Nem tudtam, mikor csatlakozott hozzám, de jó esett közelsége. Magamba szívtam az illatát, és hagytam, hogy magához szorítson. Halkan sírtam, nem szerettem volna, hogy más is meghallja, habár talán már mindegy volt. Mindenki tisztában volt vele, hogy egy jó ideje borzalmas állapotban voltam.

- Ne sírj, gyönyörűm – simogatta Nathan kitartóan a hajamat. – Mit tegyek, hogy jobb kedved legyen? Kérlek, áruld el nekem, mert nem bírom elviselni, hogy ennyire magad alatt vagy – Hangja szinte könyörgő volt, amitől még jobban felzaklattam magam. A pólójába kapaszkodva zokogtam megállíthatatlanul. Még válaszra sem futotta, mert alig kaptam levegőt a feltörő érzésektől a könnyzáporom kellős közepén.

- Luna, szerelmem – kérlelt megállás nélkül, ahogy minden alkalommal, amikor hasonlóan viselkedtem.

Lágyan eltolt magától, majd kisimította az arcomhoz tapadt hajszálakat, és végigcsókolta állam vonalát. Apró puszikkal lepte be az egész orcámat, mire egy bánatos mosoly szaladt át az arcomon. Elmondhatatlanul jól esett törődése és felém irányuló őszinte szeretete.

Átkaroltam a nyakát, és magamhoz szorítottam őt, miközben igyekeztem nagy levegőket venni. Teljesen kifulladtam a bőgéstől.

- Szeretnék valamit kérdezni – súgta a nyakamba, mire elengedtem, majd átmásztam rajta az éjjeliszekrényig, és felmarkoltam egy csomag zsebkendőt. Nekivetettem a hátamat a falnak, majd megtörölgettem arcom és kifújtam az orrom. Megsemmisülve vártam az imént említett kérdést.

- Kérdezz – motyogtam fáradt sóhajok közepette.

- Láthatóan teljesen összeroskadtál a... magzat elvesztése óta – állapította meg a nyilvánvalót, majd felült és íriszembe nézve folytatta. – Azon gondolkodom folyamatosan, hogy mivel rángathatnálak ki ebből az állapotodból. Egy dolog jutott eszembe, és... én nem is tudom. Szeretnél egy gyereket? Mármint tőlem?

Önkéntelenül kuncogtam fel esetlen kis kérdésén. Aranyos volt, ahogy feltette. Mégis ki más gyermekére vágytam volna, ha nem a szerelmemére?

- Szeretnék – suttogtam elhalóan. – De nem most. Talán pár év múlva. Egyelőre csak megpróbálnám átvészelni ezt az időszakot.

- Akkor mégis, hogy segítsek? – hajolt előrébb törökülésben, míg könyökét a térdére támasztva figyelt engem.

- Csak legyél itt velem – nyújtottam felé a kezem, mire odamászott mellém, majd belehúzott az ölébe. Hátamat mellkasának döntöttem, míg fejemet hátrahajtottam. Átkarolta a hasamat, hogy magához öleljen.

- Itt vagyok, de ez láthatóan nem segít – mormolta gondterhelten.

- De – feleltem magabiztosan. – Csak időre van szükségem, amíg... enyhül a fájdalom.

- Azt hiszem, időnk az van, csak rossz ezt látnom, tudod? Szeretném, ha mosolyognál, és boldog lennél. Ezért kérdeztem, hogy gyereket akarsz-e, mert ha ez szükséges ahhoz, hogy te jól legyél, akkor én benne vagyok. Nem érdekel semmiféle prófécia, ha végre mosolyogni látlak.

Minden szava gyógyírként hatott szomorú szívemre, mégsem gondoltam azt, hogy egy gyerek segítene ezen a helyzeten. Jelenleg képtelen lettem volna rá. Túl friss volt még a veszteségem. Emellett az általa említett prófécia sem derített fényesebb kedvre. Világosan kimondta, hogy a sátán vérének elsőszülötte lesz ennek a világnak az elpusztítója, ami már önmagában elég sok kérdést vetett fel.

Eszem ágában sem volt újra elszakadni emiatt Nathantől, mégis zavart ez a helyzet. Nem értettem, hogy miért kellett állandóan ilyeneken őrlődnünk. Talán ez volt a sorsunk.

- Akkor még te magad mondtad, hogy jobb ez így, most meg már te akarsz gyereket? – érdeklődtem összevont szemöldökkel.

- Nem tudtam, hogy ekkora fájdalmat okoz neked ez a dolog. Sajnálom, ha megbántottalak. Nem állt szándékomban.

- Nem haragszom – motyogtam a világosszürke lepedőt fixírozva. – Csak úgy érzem, hogy egyedül vagyok ezzel, és rosszul esik, hogy senki sem vesz tudomást az érzéseimről. Mindenki úgy csinál, mintha sosem történt volna meg.

- Ez nem igaz – vont magához még közelebb. – Engem igenis érdekel. Folyamatosan azon őrlődöm, hogy mit tegyek, hogy jobban legyél, de... nem könnyíted meg a dolgom, gyönyörűm.

- Sajnálom – suttogtam. – Nem direkt viselkedem így, csak... folyamatosan rossz kedvem van, és az sem segít, hogy mindenki azt mondta, hogy jobb ez így, tudod? Mintha nem is számított volna, közben nekem nagyon sokat jelentett. Ráadásul tisztában vagyok vele, hogy a mi hibánkból halt meg, így... még szörnyűbb ez az egész.

- De, szerelmem – sóhajtotta. – Ez nem a mi hibánk. Erről csak, és kizárólag Arden és Ahira tehettek. Ha ők nem szítanak felkelést, akkor nincs szükség rá, hogy összekapcsolódjunk. Egyébként meg nem tudhattad, hogy ez lesz a vége. Kérlek, ne emészd magad emiatt, ez egy baleset volt. Rengeteg gyermekünk lehet még, megjövendölés ide vagy oda.

- Mindegy – mormoltam, mert nem volt kedvem konfrontálódni vele ezen ügy kapcsán. Ahányszor eddig erről beszélgettünk mindig veszekedés lett a vége. Most nem volt hozzá hangulatom egyáltalán. Csak azt szerettem volna, hogy itt legyen mellettem, és átöleljen.

Mondhatott bármit, nem változtatott a tényen, hogy egy könyörtelen gyilkos voltam a magam furcsa bájával. Senki sem nézte volna ki belőlem, hogy tömegeket mészároltam le, mégis így történt.

Tökéletesen odaillettem a sátán és fia oldalára a pokol legmélyebb bugyrába. Nem, mintha bármelyikük is kegyetlen lett volna, mégis volt némi jelentése annak, hogy őket választottam. Talán ennek így kellett lennie. Én nem bántam. Szerettem Nathant, és Lucifert is megkedveltem. A lázadás során saját gyerekei ellen fordult miattam, ami elég nagy szónak számított egy olyan lénytől, akit nem feltétlen az erkölcsösségéről ismertek. Mégis megmentette az életem azon a napon.

Az én meglátásom szerint Lucifer egy kemény falat húzott fel maga köré, de belül mégis teljesen normális volt. Mondhatott bárki bármit nekem, az én véleményem szerint egyáltalán nem volt a sátán egy romlott, elkárhozott szörnyeteg. Lehet az idő múlása változtatta meg, vagy a második bukásának mély sebei forgatták ki önmagából. Nem tudtam, csak azt, hogy akit én ma ismertem Luciferként, az nem volt egyáltalán gonosz. Csak házsártos, modoros, makacs, és kiábrándítóan nagyhangú. Egy szó, mint száz bírtam Lucifert, még ha ezzel saját magamat ítéltem az alvilág oldalára, akkor is. Nem terveztem tágítani se mellőle, sem Nathaniel mellől. Számomra ők jelentették a családot a szüleink halálra óta. Meg természetesen Jayce, az öcsém, aki az elmúlt időszakot kizárólag a barátnőjével, Anabellel töltötte. Nem örültem neki. A csaj kimondottan bökte a csőrömet az idegesítő viselkedésével. Volt is néhány kéretlen megjegyzésem felé a múlt héten, amikor kötözködni próbált velem egy bugyuta történelem feladattal kapcsolatban. Neki mindent jobban kellett tudnia mindenkinél.

- Luna, van kedved kicsit levegőzni? – simított végig a karomon Nathan ezzel kiszakítva merengésemből.

- Mire gondoltál? – érdeklődtem.

- Felmehetnénk a tetőre. Még csak hajnali fél kettő van. Vihetnénk fel takarót, és kifeküdhetnénk a csillagok alá. Mit szólsz hozzá?

- Benne vagyok – egyeztem bele ötletébe várakozás nélkül. Tulajdonképpen meglepően jól hangzott.

Nathan nyomott egy puszit a hajamra, majd kimászott mögülem, és a kezembe nyomott egy nagyméretű plédet.

- Menj előre ezzel, én hozom a többit.

Kikászálódtam az ágyból, majd feltoltam az ablakot, és kimásztam a tetőre. Ugyan lejtett egy picit lefelé, de nem okozott gondot a rajta való mászkálás hibrid mivoltomból kifolyóan. Nem volt tériszonyom, mióta megtanultam repülni.

Feljebb sétáltam, majd kiterítettem a plédet a legtetejére, és leültem rá.

Bőrömet a hold békés sugarai teljesen bevilágították, míg a csillagok egyenként villantak meg a tágas égbolton. Monumentálisak voltak, és döbbenetesen gyönyörűek.

Néhány csillagképet is felfedeztem, amiket Nathan mutatott nekem fél évvel ezelőtt, amikor egy Mason City határában fekvő motelban ütöttük el az időnket a rólunk kikiáltott prófécia beteljesülése után.

Nathan széles mosollyal az arcán érkezett mellém, majd ledobott a pokrócra egy párnát, és kihozta a kék, kiskutyás takarót is az ágyunkból.

- Itt fogunk aludni? – tudakoltam meglepetten. Egy hangyányit mulattatott ötlete. Sosem csináltam még ilyesmit.

- Nem terveztem aludni – helyezkedett el mellettem, majd megigazította a párnát, és ledőlt rá. Elkapta a vállamat, majd odahúzott maga mellé. Nem ellenkeztem vele. Szerettem rajta feküdni, minden fajta formában. Ezúttal a vállára hajtottam fejem hátulját, míg ő átkarolta az enyémet, és buksiját az enyémnek döntötte.

- Ez egész kellemes – vallottam be, ahogy megállás nélkül a csillagokat bámultam.

A mai éjszaka kimondottan nyugodt volt. Néhány tücsök ciripelt odalent a hátsó kertben, vagy a házunk előtti füves részen. Nem tudtam eldönteni, mert mindenhonnan hallható volt magabiztos énekük. Az utca teljesen kihalt volt az éjszaka ezen időszakában. Nem sokan jártak errefelé ilyenkor. Tavasz kezdete lévén már csípős hideg sem volt. Habár emiatt nem kellett aggódnom, mióta hibriddé váltam, ugyanis teljesen máshogy érzékeltem azóta a hőmérsékletet. Nem fáztam, és még csak melegem sem volt. Lényegtelen volt, hogy idekint nulla vagy negyven fok volt.

Ennek ellenére imádtam bebugyolálni magam egy puha takaró ölelésébe. Ez nem változott az elmúlt fél év során. A melegség békességgel és megnyugvással töltött el.

- Innen is látszik az Androméda – mondta halkan. – Tudod, az a...

- Részeg pálcikaember – vágtam szavába, ugyanis tökéletesen emlékeztem, hogy legutóbb pont így jellemeztem.

- Igen – nevetett fel lágyan mellettem, majd az ég felé bökött mutatóujjával. – Ott pedig a Sárkány, és ha elnézel balra, akkor ott az Aranyhal is.

- Szép – feleltem immáron a holdat vizslatva. Telihold volt. Lényegében elkápráztató látványt nyújtott, ahogy gyengéd fénye ránk vetült a komor sötétségben.

- Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz valaki, akivel szívesen csinálok ilyeneket – kuncogott fel Nathan. – Elég... nyálas, nem gondolod?

- Egy kicsit – vallottam be egy halvány mosollyal az arcomon. – De nekem tetszik.

- Nekem is – súgta a fülembe, mire belőlem is kitört egy apró nevetés. – Ezt már jobban szeretem hallani – cirógatta meg az arcomat.

- Szeretlek – pillantottam felé, mire ajka egyből felfelé kunkorodott, majd felém hajolt, és egy lágy csókot lehet a számra.

- Én is szeretlek, gyönyörűm – puszilta végig az arcom, majd a nyakam, és végül újra az ajkam felett állapodott meg. Végighúzta rajta sajátját, majd gyengéden megcsókolt. Szánk egész sokáig szerelmes táncot járt. Amikor ennyire közel voltunk egymáshoz, szinte teljesen megfeledkeztem az égető fájdalomról, ami szüntelenül nyomta mellkasomat belülről. Nathan csókja képes volt minden kínom elfelejtetni velem. Néha azt kívántam, hogy egy-egy ilyen pillanat sose érjen véget, de sajnos végül mindig elhúzódott tőlem, hogy levegőhöz jussunk. Most sem volt másképp.

- Mit szólnál hozzá, ha ezt csinálnánk reggelig? – vetettem fel, mire összevonta szemöldökét.

- Mármint?

- Ezt – húztam oda magamhoz, hogy egy apró csókot adjak a szájára.

- Szóval csókolózni akarsz velem? – vigyorgott rám, mire azonnal bólogatni kezdtem.

- Igen – feleltem végül.

Vállat rántott, majd arcomra simította a tenyerét, és újra odanyomta puha ajkát az enyémhez. Ezt egyértelműen beleegyezésnek vettem, így beletúrtam barna hajába, hogy még közelebb húzhassam magamhoz életem szerelmét.

Immáron tíz teljes perce feledkezhettünk bele egymás nyelvének lágy táncába, amikor Nathan egyszercsak végighúzta kezét az oldalamon, majd bejárta vele az egész testemet. Alapvetően nem tiltakoztam volna a dolog ellen, de jelen helyzetben nem voltam biztos benne, hogy szeretkeznünk kellett volna. Legalábbis éppen egy elmúló félben lévő havibajjal küzdöttem. Ezen kívül más gond nem volt. Érezhetően kívánt engem, és én is őt, tekintve, hogy a vetélés óta nem csináltunk semmi ehhez hasonló dolgot. Nem volt hozzá hangulatom, lekötött a bánatom. Emellett rettegtem is, hogy véletlenül újra teherbe esek.

Végighúzta kezét a mellemen, mire felsóhajtottam.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – motyogtam ajkába. Elhúzódott tőlem egy picit, de még mindig húsz centire volt az arcunk egymástól.

- Sajnálom – húzta vissza kezét a csípőmre. – Én azt hittem, hogy te is akarod.

- Nem erről van szó – védekeztem azonnal. – Szeretném, csak...

- Nem – rázta meg a fejét szavamba vágva. – Nem kell miattam. Ráérünk egészen addig, amíg te... - kezdett bele, majd egy másodperc alatt elkomorodott az arca. – Vagy már sosem akarod a történtek után?

- Nem – vágtam rá, mire összeszorította a száját, úgyhogy azonnal helyesbítettem. – Mármint de. Szeretném, csak most nem biztos, hogy alkalmas.

- Nem értelek – pislogott rám elég értetlenül.

- Én is vágyom rád – adtam tudtára rögvest, mielőtt még teljesen elkeseredett volna. – Csak azért mondtam, mert megvan. Gondolom nem szeretnél vérben tapicskolni.

- Akkor nem velem van problémád? – kérdezett vissza, mire felkuncogtam.

- Buta vagy – mosolyogtam rá. – Megőrülök érted, Nathan. Minden formában veled szeretnék lenni.

- Nem úgy tűnt az elmúlt időszakban... - sütötte le a szemét egy másodpercre. Leolvasható volt arcáról a bánat.

- Tudom – pillantottam oldalra zavaromban én is. – Sajnálom, én... nem miattad, csak... nem bírtam ezen gondolkodni, mikor...

- Ne kérj bocsánatot – csókolta meg a homlokom. – Nincsen ezzel baj, csak az előbbi szavaidból azt vettem ki, hogy már nem úgy érzel esetleg, és... megijesztettél. De akkor ezek szerint minden rendben van. Nem akartalak sürgetni, sajnálom.

- Egyáltalán nem sürgettél – pirítottam rá azonnal. – Én is szeretném, de hát... - böktem nőiességem felé.

- És ilyenkor nem esne jól neked?

- De, épp ezt mondom – válaszoltam kimérten.

- Engem nem zavar ez, ha téged sem – mondta, mire felvontam a szemöldökömet. – De tényleg csak akkor, ha biztosan szeretnéd.

- Igazából... - mormoltam. – Én nagyon szeretném.

Valóban így volt. Jóformán égett odalent minden, annyira vágytam már rá, hogy magamban érezhessem őt. Azért két hónap sok idő, talán elég volt mostanra a búslakodásból. Egyébként is eleget vártunk.

- Akkor... - pattant fel mellőlem hirtelen, majd fél percen belül visszatért egy óvszerrel a kezében, és ledobta mellém. Elmosolyodtam eltökéltségén, de nem voltam meglepve. Eléggé kiéheztettem, az biztos.

Visszafeküdt mellém, majd ránk húzta a takarót, felém hajolt és gyengéden megcsókolt. Ujjaim bejárták a haját, míg keze levándorolt nadrágom felé, majd benyúlt a fehérneműm alá, és legérzékenyebb pontomra simította ujját. Lassan kezdett körözni rajta, mire egy elégedett sóhaj szökött ki belőlem. Azt hiszem szükségem volt már erre. Tulajdonképpen az sem érdekelt, hogy a tetőn voltunk, és bárki végignézhette volna az akciónkat. Bár a takaró takart, és az utca is kihalt volt. Senkinek sem jutott volna eszébe egy háztetőn szeretkezni.

Legalább három percig kényeztetett, majd leügyeskedte rólam a nadrágomat, és a fehérneműmet a takaró alatt. Odanyúltam merevségéhez, majd végighúztam rajta a kezemet párszor. Ezután elkezdtem lehúzni róla a gatyáját, de ő gyorsabb volt nálam. Elég hamar kiugrott nadrágjából, és alsójából is. Felnevettem rajta, mert úgy tűnt, hogy tényleg kiéheztettem.

Gondosan eligazgatta rajtunk a takarót, majd felhúzta az óvszert, és felém mászott.

- Biztos vagy benne? – aggodalmaskodott, mire azonnal átkaroltam a nyakát.

- És te? – mosolyogtam, miközben kék szemét figyeltem.

- Én? – ráncolta homlokát. – Mindjárt szétszakad a farkam, annyira akarlak.

Felkuncogtam válaszán.

- Akkor dugj már meg – vigyorogtam rá, mire egyből belém vezette eddig szeméremdombomhoz simuló hosszát. Az érzés földöntúli volt, ahogy újra egymásba fonódtunk elég hosszú idő eltelte után. Mintha újra ez lett volna az első, de közben mégsem.

Halkan felnyögtem, ahogy lassan mozogni kezdett bennem. Lehúztam magamhoz egy csókra, miközben kiélveztem minden lökésének mámorát.

- Sokkal jobban csúszol így – súgta a fülembe, majd megharapta fülcimpámat, mire szorosabban kapaszkodtam a nyakába. – Őrülten izgató vagy és gyönyörű.

Nem bírtam felelni, mert az érzelem teljesen felkúszott bennem. Rányomtam ajkam az övére, ahogy testemet váratlanul elöntötte a gyönyör. Belenyögtem a csókunkba, ahogy két hónap után belefeledkeztem az élvezet csodájába, a vártnál talán sokkal gyorsabban, de nem bántam.

- Basszus – lihegtem, miután elkészültem. – Ez rohadt jó volt.

- Tényleg? – nyalta végig alsó ajkam, mire combjaim megremegtek. – Szeretnéd még egyszer?

- I... igen – rebegtem, mert annyira szerelmes voltam, hogy szavakkal le sem bírtam írni. Kezem bejárta izmos vállát, miközben folyamatosan határozottan mozgott bennem. Minden egyes lökésével egyre közelebb kerültem egy szívrohamhoz.

Végigcsókolta a nyakamat, majd lágyan megszívta. Felsóhajtottam az izgalomtól, ami átszaladt alakomon. Ajka visszatalált az enyémre, mire ismét felnyögtem. Hátrahajtott fejjel sóhajtoztam, míg lábammal átkaroltam a derekát, hogy minél mélyebben tudhassam magamban kényeztető méretét. Még a csípőmet is megemeltem egy cseppet, mire Nathan felnyögött.

- Ne csináld ezt, mert így nem fogom sokáig bírni – súgta, miközben lassított a tempón. – Baszki, Eleanor, annyira szerelmes vagyok beléd, hogy mindjárt megbolondulok – méregetett immáron éjfekete íriszével. Elvigyorodtam szavaira, majd erősen megcsókoltam.

Nyelvemmel végigsimogattam az övét, mire felmordult. Szánk édes keringőt lejtett, keze megállapodott a mellemen, és lágyan megcsípte a mellbimbómat. Emellett ismét gyorsított a lökéseken, mire felsóhajtottam, mert éreztem, hogy újra közeledtem a csúcshoz. Talán tíz másodpercen belül ért el ismételten a gyönyör. Combjaim remegtek, ajkamat szorosan Nathanéhoz szorítottam, ahogy átkeltem a kéj óceánján.

Ő is hamar követett engem, ahogy korábban megmondta. Amint megérezte, hogy testem teljesen megremegett alatta, megfeszült fölöttem, miközben felnyögött halkan.

Homlokát enyémnek vetette, orrunk összeért, míg jobb kezét az arcomra simította. Egyszerre kezdtünk fékezhetetlen lihegésbe, ahogy egymás tekintetét keresve meredtünk a másikra. Egy apró mosoly körvonalazódott a számon, amikor gyengéden végighúzta orrát az enyémen, majd egy pici csókot lehelt a nózim tetejére.

- Tíz perc múlva még egy? – kérdeztem tőle huncutul, mire felkuncogott. Levakarhatatlan vigyorra húzódott vékony ajka.

- Legyen öt perc – csókolta végig az állam ívét, majd lágyan kihúzódott belőlem.

~~~***~~~

Halihó!
Még sosem kezdtem könyvet az első fejezet végén pikáns jelenettel, de ami késik, nem múlik, szóval remélem, hogy nem haragszotok meg érte. :) 

Ez lett volna a bevezető, azonban ígérem, hogy innentől sokkal izgalmasabb lesz a dolog. 

Köszönöm, hogy végigolvastad, nyugodtan hagyj némi véleményt, amennyiben megfogalmazódott, szívesen veszem.

Lizim02