- Idefordítanád felénk? – kérte Michael, mire Nathan felsóhajtott, majd megemelte a srácot, és a levegőben felénk irányította.

 Döbbenetemben elkaptam Nathan karját. A fiú, aki előttünk lebegett rémisztően hasonlított Nathanielre. Az egész arca és fejformája is pontosan ugyanolyan volt, mint a szerelmemé, a szeméről nem is beszélve. Egy ijedt, gyémántkék szempár vizslatott minket. Nem néztem többnek tizenhatnál. Legalább háromszor végigmértem, és pislogtam is párat, de az idegen továbbra is ugyanolyan maradt.

 A helyiségre néma csend telepedett, ahogy mindenki tátott szájjal, megilletődve figyelte a fiút, aki szólásra nyitotta a száját, de végül inkább mégsem beszélt. Várakozóan kapkodta íriszét csoportulásunk tagjai között.

 - Mi a neved, gyermek? – szegezte neki a kérdést Lucifer, majd egyenesen elé sétált, és megszagolta.

 - Na.. Nael vagyok – hebegte, mire ajkam elnyílt. Nael?

 Nathannel összepillantottunk. Ő is elég meglepettnek tűnt. Én pedig jóformán megfagytam mellette. Földbe gyökerezett lábakkal vártam, hogy mi sül ki ebből.

 - Nael? – kérdezett vissza Lucifer. – Érdekes. Áruld el, hogy ki vagy!

 - Senki – közölte. – Nem tennél le? – nézett Nathan felé. – Kérlek!

 - Előbb mondd meg, hogy ki vagy – követelte Nathan is. – Állhatunk itt egész nap, én hozok magamnak egy széket. Neked kényelmetlenebb lesz.

 - Mintha nem lenne egyértelmű – mormolta Nael az orra alatt. – A fiad vagyok, ha nem tűnt volna fel.

 - Nem lehetsz a fiam, nincs gyerekem – közölte vele Nathan.

 - Még – felelte a fiú. – Majd lesz.

 - Rendben – mondta Nathan egész nyugodtan. – Akkor most halljuk az igazságot.

 - Igazat mond – állt mellé Lucifer. – Bűzlik a vére.

 - Apám, mégis hogy lehetne egy ekkora gyerekem? – bökött felé a kezével. – Legalább tizenöt éves!

 - Tizenhat vagyok – kotyogott közbe a fiú. – Letennél, kérlek?

 - Azt mondom, Nathaniel, hogy engedd el, és hallgassuk meg – sétált vissza mellénk Lucifer. – Engem kimondottan érdekel a mondandója.

 - Nath, ez a gyerek nagyon hasonlít rád! – szólt Jayce mögülünk.

 Nathan nem felelt, csak felsóhajtott, majd leeresztette a talpára Naelt. A srác átmozgatta a kezeit, majd egyenesen rám emelte kék szemét, és elmosolyodott.

 - Vedd le róla a szemed, mert megfojtalak – fenyegette Nathan.

 - Sajnálom – emelte maga elé védekezően a tenyerét Nael. – Csak... mindegy.

 - A jövőből érkeztél? – tette fel a következő kérdést Lucifer, mire Nael bólogatni kezdett.

 - Igen, szükségem van a segítségetekre – pillantott rám, majd Nathanre. Tekintete végül ismét rajtam állt meg. Elég szomorúan vizslatott engem egy darabig, majd nyelt egyet, és összeszorította a száját.

 - Nem értetted, hogy ne nézz rá? – kiáltott rá Nathan, mire a srác összerezzent.

 - Én.. – hebegte zavartan. – Én csak... szóval...

 - Ne dadogjál már, gyermek! – pirított rá Lucifer. – Nem tudsz rendesen beszélni? Szedd már össze magad!

 - De, igen – emelte rá pillantását Nael. – Azért jöttem, hogy segítsetek nekem. Eléggé elszúrtam a dolgokat.

 - Azt sem tudjuk, hogy ki vagy – mondta Michael. – Miért kéne elhinnünk, hogy Nathaniel gyermeke vagy?

 - Mert ő is tudja – felelte Nael. – Érezned kell! – meredt rá Nathanre. – Ha nem éreznéd nem tudtál volna elkapni most. – Az információra még jobban kétségbeestem. Én miért éreztem?
 Egyértelmű volt, mégsem mertem kimondani még magamban sem.

 - Mit rontottál el, fiú? – érdeklődött Lucifer. – Áruld el azonnal!

- Ahonnan én érkeztem ott... nem sok minden van. Én hibáztam, és... tisztában vagyok vele, hogy amit tettem megbocsáthatatlan, mégis azt kérem, hogy valahogy segítsetek nekem. Csak rátok számíthatok, most, hogy végre rájöttem, hogy miként utazhatok vissza a múltba. Azt is tudom, hogy nem kéne itt lennem, mégis itt vagyok, és azt várom, hogy segítsetek.

- Tízszer elmondta, hogy segítsünk, de nem mondaná, hogy miben! – hőbörgött Michael.

 - Sajnálom – szabadkozott Nael. – Máris a lényegre térek, csak... kicsit fura ez így. Mármint az ott Jonathan? – hajolt picit oldalra, hogy Morgan felé nézzen. – Natalie meg... ez elég durva.

 - A lényeg? – emelte meg a hangját Nathan. Úgy tűnt, elfogyott a türelme.

 - Igen – rázta meg a fejét Nael. – Szóval tegnap érkeztem először. Ki kellett derítenem, hogy milyen év van. Ez sikerült, viszont nem ide akartam jönni. Azonban csak erre az időpontra vagyok képes ugrani. Hiába próbálkoztam odajutni, ahova akartam, nem sikerült. Nem tudom, hogy miért... Úgyhogy kénytelen vagyok itt segítséget kérni.

 - Csak terel – állapította meg Lucifer. – Te mégis mitől félsz ennyire, fiú?

 - Tőle! – mutatott Nathanre, mire ő megemelte szemöldökét.

 - Mert? – értetlenkedett. – Ennyire rémisztő vagyok?

 - Nem, csak fél éve nem láttalak, és most rettentően be vagyok szarva tőled.

 - Miért is?

 - Az előbb már említettem, hogy elrontottam – vett nagy levegőt Nael. – Az én jelenemben ti mind halottak vagytok.

 - Mind? – tudakolta Michael. – Már megint meghalok? Mikor?

 - Mindenki meghal – tárta szét a karját Nael. – Sokat gondolkodtam, hogy mi erre a megoldás, és arra jutottam, hogy meg kell változtatni a jövőt! Ezt csak ti tudjátok.

 - Elpusztítottad a világot? – kérdezett rá Lucifer, mire Nael összeszorította a száját, majd bólintott egyet.

 - Na, hát! – csapta össze a tenyerét Lucifer. – Ez rendkívüli! Mikor születsz meg, gyermek?

 - Nem mondom meg – felelte Nael. – Nem akarom teljesen szétrombolni az idővonalat, nem vagyok hülye.

 - Már megtetted, mihaszna fiú – kunkorodott felfelé Lucifer ajka. – Épp most. Azzal, hogy beszélsz velünk már minden megváltozott. Úgyhogy küldetés teljesítve. Menj haza, mielőtt nagyobb gondot okozol.

Nael egy másodperce elgondolkodott, majd a következő másodpercben eltűnt a szemünk elől. Döbbent pillantásom Nathanre kaptam, ő pedig rám.

- Mi a fasz? – nyögte Jayce is.

 - Nem, nem változott – jelent meg újra Nael, mire összerezzentem. – Úgyhogy csináljatok valamit, kérlek! Nem akarok egyedül lenni! – emelte rám újra könyörgő kék pillantását. Annyira szomorúan méregetett engem, hogy egyből megsajnáltam. Segíteni szerettem volna neki.

 - Miért bámulod ennyire a lányomat? – furakodott mellém Michael. – Mondd el!

 - Miért? – tárta szét karját Nael újra, majd hagyta visszaesni a combjához. – Mert hiányzik az anyukám, azért.

 Még a levegő is belém szorult, ahogy kimondta a nyilvánvalót. Kikerekedett szemekkel figyeltem az előttünk toporgó fiút. Úgy markoltam Nathan karját, mintha az életem múlt volna rajta. Nem bírtam megszólalni. Gondolkodni is alig, ahogy lassan tudatosult, hogy Nael a mi gyerekünk volt. Az enyém és Nathané.

 Lucifer Michaelre nézett, majd felnevetett. Apám arckifejezéséről kizárólag elképedés és felismerés jeleit bírtam leolvasni. Én is hasonlóan éreztem magam, azt hiszem.

 - Valljuk be, barátom – mulatozott a sátán. – Ennél humorosabb dolog nem sok történhetne, nem igaz? Egy gyermek, aki mindkettőnkhöz kapcsolódik a vérét illetően. Váratlan, és mégis várakozásokkal teli.

 - A legrosszabb rémálmom áll ott! – mutatott Michael Naelre.

 - Ugyan már, Michael! – sétált Lucifer Nael mellé. – Egész összeszedettnek tűnik a gyermek – karolta át a vállát. – Ráadásul hasonlít is a fiamra.
Nael Luciferre sandított, eléggé halálra vált arckifejezést öltött magára.

 - Én megnézem közelebbről – szólalt meg először Morgan, majd belenyomta Jayce kezébe Jonathant, és odasétált Nael elé, aztán az arcába hajolt. A fiú hátrahőkölt, ahogy Morgan őt szuggerálta. – Hallod, Csillagszemű. Ez kétségkívül a te gyereked. Lényegében egy kicsi Nathan.

 - Csodás – sóhajtotta Nael. – Mintha nem hallottam volna már elégszer.

 - Mit? – eresztette el Lucifer. – Mit hallottál?

 - Amit Morgan mondott – válaszolta lehangoltan. – Egész életemben így hívott.

 - Mármint kicsi Nathannek? – kérdezte Morgan. – Várjál! – sikoltott fel. – Egész életedben? Ez azt jelenti, hogy ismersz engem?

 - Igen, Morgan – válaszolta Nael. – Megtennéd, hogy ezúttal nem sikoltozol?

 - Ugyanolyan ünneprontó vagy, mint az apád! – sértődött meg Morgan, majd visszament Jayce mellé, és újra a karjába vette Jonathant.

 - Te most engem sértegettél? – fordult felé Nathan. – Ne hívj az apjának! Nincs gyerekem!

 - Pedig itt van! – erősködött Lucifer. – Szagold csak meg. A tietek. Gratulálok.
Michael odalépett Nael elé, majd megemelte az állát. Ezután elengedte, majd körbejárta, mintha csak egy szobor lenne, vagy egy helyi látványosság.

 - Nagyon furán viselkedsz, papa – suttogta Nael. – Utálsz engem?

 - Papának hívtál? – állt be végül vele szembe Michael. – Miért?

 - Te vagy a nagyapám – motyogta Nael. – De, ha nem akarod, akkor... nem hívlak így, sem sehogy.

 - Mondd csak, Nael – állt be Michael mellé Lucifer. – Egyedül jöttél a világra?

 - Én... - akadt el Nael szava. – Nem tudom, hogy elmondjam-e.

 - Tehát nem – vonta le a következtetést Lucifer. – Van még egy fiú? Hol van?

 - Nincs! – vágta rá Nael. – Nincs senki, egyedül vagyok.

 - Nem érdemes hazudni – szorongatta Lucifer. – Mi az igazság, gyermek?

 - Nem kéne elmondanom – rebegte Nael.

 - De, fiú, hát nem érted, hogy már amúgy is mindent tönkretettél azzal, hogy idejöttél, és beszélsz hozzánk? Nem tudsz nagyobb gondot okozni azzal, ha elmondod ezeket az információkat, hiszen a jövő ezzel már megváltozott. Vagy meg fog változni, amint kidob téged magából. Már csak az a kérdés, hogy milyen katasztrófát von ez maga után.

 - Oké, hát akkor nem. Nem egyedül születtem – rázta meg a kobakját Nael. Ajkam elnyílt válaszára. Két gyerek?

 Lepillantottam a testemre, majd vissza arra a magas gyerekre ott előttem, akit éppen két nagyapja bombázott elég erőszakos módon. Mégis hogy férne belém két gyerek egyszerre? Kezdtem teljesen bepánikolni a hír hallatán.

 - Remek – reflektált Lucifer mellkasán összefont karokkal. – Hol a másik fiú?

 - Nincs másik fiú! – felelte Nael. – Lány volt. – Újabb csapás ért. Megállás nélkül szorongattam Nathan karját. Úgy tűnt, ő is csak kamillázott mellettem. Tátott szájjal hallgatta az eseményeket.

 - Volt? – döntötte oldalra a fejét Michael.

 - Meghalt, veletek együtt – vált suttogássá Nael hangja. – Én... csak vissza akarom kapni a családomat.

 - Nem kellett volna megölni őket, vagy... minket? – jött a velős válasz Michaeltől. – Talán gondolkodhattál volna előre!

 - Tudom, papa – fakadt ki Nael. – De megtörtént, és csak rátok számíthatok. Így is túl sokáig tartott rájönnöm, hogy miként jöhetek vissza a múltba. Nem hajthattok el! Mégis kihez forduljak, ha nem a szüleimhez és a családomhoz?

 - Mondjuk viseld tetteid következményét – rántott vállat Lucifer. – Utólag lehet már ríni, fiú, csak felesleges.

 - Igen, vállalom is, papa – bólintott Nael. – De ettől még kérhetek segítséget. Nem fog senki sem segíteni rajtam, ha nem nyitom ki a szám. Inkább megalázkodom, csak kapjam vissza a családom az én jelenemben.

 - Haver – súgta Jayce Nathannek mögülünk. – Én simán elhiszem, hogy a ti gyereketek. Ahogy beszél... rémisztő. Te is állandóan ilyeneket mondasz.

 - Tényleg? – fordult felé Nathan. – Majd odafigyelek ezentúl.

 Vettem egy nagy levegőt, majd minden bátorságomat összeszedve odasétáltam Nael elé. Átfurakodtam Michael és Lucifer között, hogy szembe állhassak meg vele. Kétkedve pislogtam az arcába, próbáltam elképzelni, hogy mégis miként lehetséges az, hogy egy gyerek ennyire hasonlítson az apjára, de nem ment. Elég ijesztő volt a gondolat, hogy ez az ember előttem, belőlem fog kijönni a jövőben. Belőlem...durva.

 - Szia, anya – mosolygott rám bánatosan. – Jó látni téged. - Anyának hívott. Nem bírtam reagálni, csak bámultam rá, mint egy idióta.

 - Tényleg... - hebegtem félénken. – Tényleg én vagyok az anyád?

 - Igen – szélesedett ki a mosolya. – Oda akartam menni hozzád tegnap, de... nem mertem.

 - Tegnap? – jött közelebb Nathan. – Mikor tegnap?

 - Amikor először idejöttem csak anya volt itt. Vagyis ért pont haza, én pedig elmenekültem – vallotta be Nael.

 - Milyen képességeid vannak, fiú? – Lucifer nem bírt magával. – Meséld el nekünk!

 - Nem túl izgalmasak – hátrált egyet Nael. – Nem tudom, hogy mire vagy kíváncsi.

 - Mindenre, gyermek! – szidta egyből Lucifer. – Azonnal áruld el, hogy mire vagy képes!

 - Jól van – védekezett Nael. – Nem kell nekem esni... ha szépen kéred is megmutatom.

 - Ugyanolyan szenvtelen, mint te Nathaniel – folytatta Lucifer fennhangon. – Biztos vagyok benne, hogy a te gyereked.

 - Csodás – sóhajtotta Nathan.

 - Gyerünk már, fiú! – noszogatta tovább Lucifer, mire Nael megrázta a kobakját, majd Luciferre emelte kék tekintetét, aki egyszeriben felemelkedett a levegőbe, majd fejjel lefelé fordult. – Tegyél le, vagy lávába hajítalak, gyermek!

 - Hát persze – vigyorgott Nael, majd leejtette fejjel lefelé a földre.

 - Kedvelem a fiút – nevetett fel kárörömében Michael.

 - Még egyszer megpróbálod, neveletlen gyermek, nem állok jót magamért! – fenyegette Lucifer, amint talpra állt. – Esküszöm neked, hogy cellába vetlek!

 - Szóval képes vagy arra, amire Nathaniel – állapította meg Michael. – És még?

- Lényegében mindent tudok, amire egy hibrid képes lehet – mondta Nael bizonytalanul. – Azt hiszem.

- Mióta vagy ennek az erőnek a birtokában? – érdeklődött a sátán.

 - Öhm... - motyogta Nael. – Egyéves korom óta?

 - Egyéves? – tört ki Nathanből. – Egyévesen képes voltál ilyenekre?

 - Igen – rántott vállat Nael. – Miért? Ez baj?

 - Ez katasztrófa! – fakadt ki Nathan.

 - Ez rendkívüli! – lelkesedett Lucifer. – Ez a gyermek is az! Az első tisztavérű hibrid. Példátlan és hihetetlen. Kíváncsi lennék, hogy... - elmélkedett Lucifer, még a mondat közepén is megakadt, majd felcsillantak szemei. – Fiú, tudsz harcolni?

 - Lehet – válaszolta Nael.

 - Nathaniel, ejtsük meg, amit tegnap megbeszéltünk! – javasolta Lucifer izgatottan. – A földbe döngöllek, aztán megteszi ez a gyermek is. Látni akarom, hogy mire képes.

 - Milyen bizakodó vagy, apám – rázta a kobakját Nathan. – Benne vagyok, csináljuk!

- Miben? – érdeklődött Michael.

- Nathaniel kihívott engem. Elfogadtam. Most megvívunk a pokol törvényei szerint.

 - Hű, de izgalmas – forgatta a szemét Michael. – Mintha nem lenne egyértelmű az eredmény, de menjünk. Én is látni akarom, hogy végre valaki pofára ejt téged, Lucifer. Mármint ezen a kisfiún kívül itt – bökött Naelre.

 - Szóval a fiamra fogsz, barátom? – vigyorodott el a sátán. – Legyen így! És ti? – nézett végig rajtunk.

 - Én rád, apuci! – szaladt oda hozzá Natalie, aki eddig türelmesen álldogált Morgan és Jayce mellett a háttérben.

 - Enoj! – kiáltotta Jonathan, mire felkuncogtam, majd elvettem Morgantől a kisfiút. Vidáman kacagott, ahogy odabújt hozzám.

 - Én a Csillagszeműre – csapta meg Morgan a vállát.

 - Jayce? – emelte meg szemöldökét Lucifer.

 - Én is Nathre, sajnálom – vigyorgott rá öcsém.

 - És te, leányom? – kérdezte tőlem, mire elmosolyodtam.

 - Én is rá – simogattam meg Nathan felkarját.

 - Rendben. És te, újonnan érkezett fiú? – fordult vissza Nael felé.

 - Én... én...

 - Miért dadog? – nézett rám Nathan. – Nem értem.

 - Nem tudom – rántottam vállat. – Talán fél tőled. Az előbb azt mondta.

 - Ez hihetetlen – hüledezett Nathan kobakját csóválta. – Ennyire szörnyű lennék?

 - Nem – válaszolta Nael. – Nem úgy félek tőled, csak... te vagy az apám, és elég rémisztő ennyi idő után találkozni veled úgy, hogy amikor utoljára láttalak eléggé dühös voltál rám, amiért nem hallgattam rád. Aztán... ez bennem maradt, miután... - sóhajtotta bánatosan. – Miután meghaltál.

 - Bűntudata van – vigyorgott Lucifer. – Ez bámulatos.

 - Te mennyire örülsz ennek – hitetlenkedett tovább Nathan. – Aztán te vagy az a legjobban ellenzi ezt – mutatott Naelre.

 - Persze, hiszen nincs szükségünk hibrid poronytokra. De így, hogy a jövőből érkezett, a nagyon távoli jövőből... – pillantott Naelre szigorúan, aki elmosolyodott, majd felkuncogott. – Ezek szerint nem? Fiú, ne hozz ki a sodromból! Honnan jöttél?

 - Legyen meglepetés – mondta Nael. – Miért lőjem le a poént?

 - Mert én azt mondtam! – parancsolt rá Lucifer. – Mikor születtél?

 - Szeptemberben – válaszolta Nael. – Megfelel?

 - Melyikben? – tudakolta Michael is.

 - Ebben az évben – jelentette ki Nael, mire a szemöldököm felszaladt. Egy gyors fejszámolást követően lehajtottam a fejemet. De ha Nael sosem született meg, mert elvetéltem januárban, akkor mégis miként lehetett életben a jövőben? Januárban voltam maximum négy hetes terhes, az a gyermek szeptemberben született volna meg.

 - Az nem lehet – mondta ki Nathan hangosan a gondolataim. – Ahhoz Lunának már három hónapos terhesnek kellene lennie, de egyértelműen nem az, hiszen... elvetélt – nyögte ki a végét, majd rám pillantott, hogy mennyire vettem a szívemre szavait. Egyáltalán nem. Tényeket közölt.

 - Ez nem feltétlen igaz – hozta fel Michael. – Legalábbis... abban biztos vagyok, hogy Eleanor és Jayce sem kilenc hónap alatt fejlődött ki Emmában.

 - Mert? – kaptam fel a kobakom az információra. – Nem értem.

 - Ezt én sem – lépett mellém Jayce.

 - Anyátok augusztus másodikán közölte velem, hogy terhes. Utána eltűnt két hónapra a pokolba, ahonnan október elsején két gyerekkel jött vissza – bökdösött felénk az ujjával kitartóan. – Nem vagyok hülye. Valami miatt hamarabb fejlődtetek ki.

 - Azért mert az anyjuk egy démon – közölte Lucifer. – A pokolban felgyorsul ez a folyamat a démon vértől. Szerinted miért szaporodnak úgy a pirosak és a sárgák, mint a nyulak? Mármint általában.

 - Ez fél-ivadékoknál is így van? – kérdezte Michael felvont szemöldökkel.

 - Így, bizony – helyeselt Lucifer. – Olvassatok utána a könyvtárban, ha nem hiszitek szavam. Le van jegyezve.

 - És ha az apa a démon? – vetette fel Michael. – Ha az ember anya lemenne a pokolba akkor is így történne?

 - Nem volt még ilyenre példa – rántott vállat Lucifer. – De kipróbálhatjuk!

 - Inkább ne! – tiltakozott Michael. – Jobb lesz, ha nem teszünk ilyesmit.

 - Ahogy akarod, barátom – felelt semlegesen a sátán. – Ez esetben induljunk a birodalmamba.

 Megilletődve toporogtam egyhelyben. Ezek szerint volt rá esély, hogy még ebben az évben legyen egy gyerekem. Vagy kettő? Mégis mit kezdünk két kisbabával, akiknek egy éves koruktól kezdve akkora erejük van, mint Nathannek? Egyáltalán akarom én ezt?

 A kérdések kezdék teljesen felőrölni az elmémet, ahogy kavarogtak benne megállás nélkül. Nem bírtam elképzelni magamat anyaként, azután, amin keresztül mentem az elmúlt két hónapban.

 Eléggé megrémültem, ahhoz, hogy teljesen lefagyjak ismét. Csak bámultam az alattam húzódó parkettára egész hosszan. Talán három perc is eltelhetett, amikor felkaptam a kobakom Nathan hangjára.

 - Luna – emelte meg az állam. – Jössz?

 - Mi? – fordultam körbe értetlenül Jonathannel a kezemben – Hol van mindenki?

 - Lementek a pokolba – nézett rám értetlenül. – Minden oké?

- Csak.. megdöbbentem – adtam tudtára. – Most... ilyenkor mi van?

- Nem tudom, szerelmem – válaszolta együttérzően. – De ha te másként akarod, mint ahogy állítólag történni fog, akkor nem úgy lesz – jelentette ki. – Úgyhogy ne félj. Mindent úgy alakítunk, hogy neked jó legyen, oké?

 - Jól van – bólogattam elég nagy levegővételek közepette. Nehezen múlt a sokkos állapotom.

 - Akkor menjünk! – karolta át a derekam, majd megnyitotta a portált a lábunk alatt. Átszaladt rajtam a fagy, ahogy áthaladtunk rajta, majd egyenesen a palota elé érkeztünk.

 Lucifer már elhelyezkedett, csak azt várta, hogy Nathan felálljon vele szemben. Nathan adott egy puszit a homlokomra, majd odasétált apjával szembe, és rávigyorgott. Elég magabiztosnak tűnt, úgyhogy abszolút nem aggódtam érte.

Odaaraszoltam Michael mellé, majd felpillantottam rá. Összevont szemöldökkel várta az öszecsapás kezdetét. Másik oldalán Jayce, Morgan és Natalie álldogált. Nael kimért léptekkel állt át az én jobb oldalamra, majd rám mosolygott.

 - Nem baj, ha... itt maradok melletted? – kérdezte tőlem, mire szégyenlősen ránéztem.

 - Nem – válaszoltam, majd visszafordítottam a fejem Nathan felé.

 - Biztos vagyok benne, hogy apa fog nyerni – jelentette ki, mire futólag ráemeltem tekintetem, majd nyeltem egy nagyot. Nem voltam hozzászokva, hogy anyának és apának hívjon minket bárki. Konkrétan belém szorult a szó ismét, annyira megrémisztett a mellettem álló fiú.

 - Aha – motyogtam válaszul.

 - Ne beszéljek hozzád? – kérdezte, mire újra felé fordítottam a kobakom. Nem akartam megbántani, egyszerűen csak annyira idegen volt a helyzet, hogy nem tudtam hogyan kellett volna kezelnem.

 - De, nyugodtan – mondtam bizonytalanul. – Csak még meg kell barátkoznom a helyzettel – igazgattam a karomban Jonathant.

 - Oké, sajnálom, anya – lépett egy picit messzebb tőlem. Határozottan empatikusnak tűnt és együttérzőnek, ami némileg megnyugtatott még azzal az információval is a birtokomban, hogy egyébként a mellettem álló fiú - aki állítólag a fiam volt -, mindenkit elpusztított, aki kedves volt neki a saját idejében.

 Lényegében tiszteletben tartotta távolságtartásom, ami kicsit Nathanre emlékeztetett, legalábbis azokra az időkre, amikor megismertem. Azóta már jobban szerettem, ha egy hajszálat sem bírtak közénk illeszteni.

Hátrapillantottam, mert meghallottam, hogy valaki közeledett felénk.
Jamian nagy léptekkel sétált elő a palotából, majd futólag rám mosolygott, és megállt előttünk két méterrel. Azt sem tudtam, hogy honnan került elő hirtelen.

 - Vegyétek fel formátokat! – kiáltotta el magát.

 Ezek szerint Lucifer rendelte ide bírának, vagy mi a fenének.

Lucifert nem kellett kétszer kérni, hogy magára öltse eredeti mivoltát. A piros denevérszárnyak kinőttek a hátából, miközben csapzott tollak hullottak a porba mellette. Arca eltorzult, sebhelyek fedték fel magukat rajta, míg bőre vörösesbarnává alakult és érdessé. A vérvörös tekintet Nathanielt kémlelte egy széles vigyor kíséretében.
Michael állát simogatva figyelte a sátánt, talán még hümmögött is párat közben.

Felvontam szemöldököm, amikor Nathan is átváltozott. Ezúttal feketésvöröses szárnya nyílt ki hátából, fekete szemével ránk pillantott, majd vissza apjára. Eleve vékony arca ilyenkor még beesettebb lett, míg homloka szoros ráncokba szaladt. Meghosszabbodott, elszürkült karja végén éles karmok sorakoztak.

 Egyébként laikusként meglehetősen rémisztő látványt nyújthattunk teljes hibrid formánkban.

 - Mikor kapta vissza Nathaniel a szárnyait és a szemszínét? – érdeklődött Michael Nathant szuggerálva.

 - Kiderült, hogy ő dönti el, milyen legyen. Nem tudom, pár hónapja jöttünk rá.

 - Te jöttél rá! – kiáltotta Nathan, mire felkuncogtam.

 - Igen, én voltam – mosolyogtam apára.

- A fer küzdelem fejében képességet csak egy alkalommal lehet használni. Mindenki saját belásáta szerint cselekedjen. A harc első vérig tart! – harsogta Jamian magabiztosan. – Kezdhetitek!

Legalább két percig néma hadviselés folyt. Egyikük sem tett egy lépést sem, csak feszülten bámulták egymást.

Aztán végül Lucifer mozdult először. Váratlanul Nathan háta mögé teleportálva kicsapta szárnyaival alóla a lábát. Szerencsétlen elég nagyot taknyolt. Jayce felkuncogott mellettem barátja esetlen esésén.

Nathan talpra szökkent, majd felreppent a magasba, hogy apja mögé kerüljön, de Lucifer gyorsabb volt, és időben felé fordult ahhoz, hogy elkaphassa a nyakát, és elhajítsa a messziségbe. Legalább tíz métert repült, és négyet csúszott a kemény talajon.

Felsóhajtottam, mert nagyon úgy tűnt, hogy Lucifer fog felülkerekedni Nathanielen.

Nathan váratlanul került apja háta mögé, majd nyaka felé csapott karmaival, de Lucifer könnyedén kihajolt előle, majd karjával fia felé csapott. Nathan is kitért a támadás elől.

Ezután Lucifer oldalra döntötte fejét, majd vigyorogva magasba emelte képességével Nathant. Kezei oldalához szorultak, teste megmerevedett a levegőben. Francba!

Megforgattam a tekintetem, mert nem igazán volt fer lépés rögtön egy támadás után igénybe venni az egyszeri lehetőséget. Bár talán ez volt a lényege a küzdelemnek. A ravaszabb kerekedik felül, sajnos.

- Milyen érzés, amikor legyőznek, fiam? – röppent be egyenesen Nathan orra elé a sátán.

- Nem tudom, apám – húzódott Nathan ajka vigyorra. Ekkor már sejtettem, hogy ennek itt még nincs vége. – Mondd meg te.

Nathan egy másodperc alatt szorította gúzsba apját a levegőben. Úgy tűnt az ő ereje nagyobbnak bizonyult, mint apjáé. Elcsodálkoztam, és egy pici mosoly szaladt át az arcomon.

Nathan lábai földet értek, míg Luciferé a magasban lebegett. Az öreg ördög elég dühösen meredt gyermekére, ahogy odasétált mellé, és nemes egyszerűséggel végighúzta karmát a karján. A vér kiserkent a sátán érdes bőréből, mire Nathan ledobta a földre, majd visszaváltozott, és apja felé nyújtotta kezét.

Lucifer ránézett, majd megragadta fia tenyerét, és letépte maga mellé a földre.

- Erős vagy fiú, de ne nyújts kezet ily buta mód az ellenségnek, mert a veszted lehet.

Mindannyian felnevettünk, ahogy Nathan feltápászkodott apja mellől, majd neki is felfelé kezdtek kunkorodni ajkai.

- De apám, te nem vagy az ellenségem – közölte vele.

- Ez jó volt – jegyezte meg Nael vigyorogva.

- Elgondolkodtató inkább – felelt Michael helyettem. – Rémisztő Nathaniel ereje. Mi történne, ha véletlenül rossz célra használná?

- Nem fogom! – kiáltotta Nathan, mire felnevettem.

- Ezt a hallgatózót – vihogott Morgan is. – Katasztrófa!

- Nekem ne mondd! – kacagtam vele.

- Nathaniel a nyertes! – hirdette ki az eredményt Jamian. – Van még kihívó?

- Az a gyermek ott – bökött Nael felé Lucifer, miután visszaváltozott. – Gyere csak fiú, lássuk mit tudsz.

- Én nem akarok – ellenkezett Nael habozás nélkül.

- De én azt mondtam, hogy odaállsz, és megmutatod, mire vagy képes! – parancsolt rá a sátán fennhangon, mire Nael felsóhajtott, majd elég leverten kikullogott a harctér közepére.

Lucifer odaállt mellém Nael eddigi helyére, majd összefonta karját a mellkasán.

- Kíváncsi vagyok, mennyire erős a fiú – kezdett bele izgatottan. – Vajon képes felülkerekedni Nathanielen? Vagy esetleg Nathanielben lenne annyi erő, hogy legyőzzön egy tisztavérű hibridet?

- Érdekes felvetések – reflektált Michael. Én megszólalni sem bírtam, csak tartottam Jonathant, aki elég vehemensen akart kiugrani a karjaim közül egész idő alatt.

Naelt kezdtem figyelni, ahogy felállt Nathannel szemben. Jamian elkiáltotta magát, mire a fiú kivonta szárnyait. Hasonló volt Nathanéhoz, azonban az övében sokkal erőteljesebb piros csíkok húzódtak - elég vastagon - a feketeségben.

A szeme döbbenetesen különleges volt, ahogy a fekete íriszekben piros csíkok úsztak. Az egész látvány ijesztő volt, és egyben érdekfeszítő is. Miért voltak piros csíkok az egyébként éjfekete pillantásában? Ráadásul alig észrevehetően.

A bőre neki is elszürkült, ahogy Nathannek átváltozáskor, azonban sokkal világosabbnak hatott még ebben a poros, piros ködben is, ami itt uralkodott az alvilágban. Beesett arca és ráncos homloka nem keltett bennem félelmet. Teljesen átlagos volt számomra.

Nathan is követte őt az átváltozásban, majd összevonta szemöldökét, ahogy Naelt kezdte bámulni.

- A szabályok ugyanazok! – csapta össze a kezét Jamian. – Kezdhetitek!

Úgy tűnt Nael kivárt.

Nathan mozdult először, majd Nael háta mögé kerülve bele akart karmolni a hátába. Nael egyszerűen csak elteleportált előle. Döbbenten kerestem szememmel a fiút, aki hirtelen Nathan háta mögött termett. Szárnyával suhintott egyet, mire Nathant elsodorta egy óriási széllökés. Michael hümmögni kezdett, míg Lucifer állát kezdte simogatni. Én csak nagyokat pislogva figyeltem az eseményeket. Kezdett gyűlni bensőmben a feszültség.

Nathan - amint talpra kászálódott -, egyből meglódult Nael felé, de mielőtt elérhetett volna hozzá Nael leszorította a talajra. A képesség, amit használt rendkívüli volt és veszélyes, pont, mint Nathané. Tulajdonképpen az övé volt és Luciferé.

Mintha egy láthatatlan kalapáccsal csapták volna tarkón Nathant úgy hullott le a porba. Nem bírt mozdulni, de még csak a fejét sem bírta felemelni. Arca a kemény földnek nyomódott, míg keze füle mellett pihent. A fiú szorosan tartotta, amíg megindult felé. Nagyjából öt méter lehetett kettejük között. Nael apró léptekkel szelte át a távolságot.

Nathan nem tudom mit csinált, de mintha láttam volna, ahogy megpróbálta feltolni magát karjával, de Nael egyszerűen visszaszorította. Már maga a tény is meglepő, hogy a gyermek ennyire erős volt. Nael Nathan felé állt, de nem igazán csinált semmit, csak meredt rá.

- Nael – szólt hozzá Nathan. – Sebezz már meg, az ég szerelmére!

- Nem tudsz kiszabadulni? – szegezte neki a kérdést a fiú.

- Nem, úgyhogy eressz! – szólt rá erélyesebben.

- Nem! – vágta rá a fiú, mire szemem elkerekedett. – Szabadulj ki magad!

- Egyre érdekesebb – somolygott Lucifer mellettem. – Vajon ki tud szabadulni, vagy a gyermek ereje sokkal hatalmasabb?

Az orromon fújtam ki a levegőt, ahogy Nathant szuggeráltam megállás nélkül. Azt akartam, hogy kitörjön onnan, és jól megcsapkodja ezt a szenvtelen gyereket.

- Nem? – ordított fel Nathan. – Azt mondtam, hogy eressz! – kiáltotta vészjóslóan, majd egyszeriben feltolta magát a földről. Talán egy apró piros fénycsóvát is felfedeztem körülötte, aztán lehet csak én képzeltem oda.

Nael hátrarepült, és a hátára érkezett. Nathan felé hajolt, majd nyakánál fogva megemelte.

- Ha legközelebb azt mondom, hogy eressz, akkor eressz el, értetted? – parancsolt rá, majd végighúzta karmát a fiú nyakán kétoldalt.

- De... - hebegte Nael a kezei közt. – Csak kiszabadultál.

- Vajon hagyta nyerni? – elmélkedett mellettem Lucifer. – Vagy tán Nathanielben tényleg ennyi erő lenne?

Nathan ledobta a földre a fiút, majd egyenesen mellénk röppent. Nael felkászálódott a porból, majd ő is megindult felénk.

- Nathaniel a nyertes! – zúgta Jamian. Hangjából rejtett büszkeséget véltem kihallani.

- Mondd csak, fiú – kezdett bele Lucifer, amikor Nael csatlakozott hozzánk. – Hagytad nyerni ezt a mihasznát?

- Nem – rántott vállat a fiú. – De egyértelmű volt, hogy nem tudom legyőzni. Sosem tudtam.

- Miért nem? – emelte meg Nathan a szemöldökét. – Lényegében te nyertél, csak nekiálltál szórakozni.

- Így van, azért veszített, mert habozott – állapította meg Lucifer. – De te, fiam meg kiszabadultál onnan is. Hogy csináltad, Nathaniel?

- Csak ki akartam szabadulni – mondta hetykén, majd visszaváltozott emberi alakjába. – Sikerült! – vigyorodott el.

- Van még jelölt? – érdeklődött Jamian.

- Én megnézném, ahogy ti ketten összecsaptok – mutogatott rám és Nathanre Jayce.

- Én meg nem – válaszolta Nathan. – Biztos, hogy nem. Vegyük úgy, hogy megtörtént, és vesztettem.

- Tán félsz a leánytól, Nathaniel? – cukkolta őt apja somolyogva.

- Igen – bólintott, miközben megmakacsolta magát.

- Akkor gyere te, Jayce! – vigyorogtam rá. – Elverlek szívesen.

- Komolyan? – lépett előrébb Jayce. – Azt hiszed, el tudsz verni?

- Nem hiszem, tudom! – kuncogtam fel.

- Lássuk – lelkesedett fel apánk is. – De ne öljétek meg egymást, ha lehet.

- Fogd! – nyomtam Nathan kezébe Jonathant, mire idegesen megrázta a kobakját. – Nyugi már! – paskoltam meg a karját.

Odasétáltam a harctér közepére, és megvártam, míg Jayce felállt velem szemben. Jamian jelzésére mindketten teljes hibrid formánkba változtunk.

- A szabályok ugyanazok. A küzdelem első vérig tart! – kiabált Jamian. – Kezdhetitek!

Jayce nem habozott. Várakozás nélkül meglódult felém. Felröppentem a levegőbe, és megvártam, amíg követni kezdett. A terv remek lett volna, ha nem kapta volna el a lábamat, és dobott volna le a kemény talajra. Legalább egy métert csúsztam, és még a kobakom is bevertem, de nem adhattam fel. Nem az a fajta voltam, így összeszedtem magam, és hamar hagytam, hogy a gyógyító erőm átjárja a testemet. Talpra ugrottam, és kivártam, amíg Jayce leszállt velem szemben. Engem nézett, én pedig őt. Elvigyorodott, majd hirtelen felém ütött kezével, ami elől kitértem. Szárnyammal suhintottam lába alá, így esett egy nagyot, de túl hamar felugrott. Belém akart karmolni, de nem hagytam neki. Megvártam, amíg újra felém csapott öklével, majd egyszeriben a háta mögé teleportáltam, és végighúztam a karmaim a szárnyain. Öcsém felnyögött, majd idegesen megfordult. Felkacagtam fancsali képe láttán.

- Mondtam, hogy én nyerek – boxoltam bele a vállába.

- Eleanor a nyertes! – kiáltotta Jamian. Visszarepültünk a többiekhez, majd becsuktam szárnyam, és Nathanre vigyorogtam.

- Jöhetnek a pénzek – kuncogott Morgan. – Michael ezt rendesen elbuktad.

- Már kezdek hozzászokni – morgolódott apa.

- Te ellenem fogadtál? – kértem számon nevetve. – Ez nem túl kedves.

- Persze, hisz én magam tanítottam harcolni az öcsédet! – szabadkozott.

- Az jó – rántottam vállat. – Engem senki.

- Van még kihívó? – kérdezte Jamian.

- Morgan? – nézett rá Jayce. – Van kedved elverni Eleanort?

- Ezek után? – fintorgott Jayce-re. – Nincs, kösz.

- Akkor menjünk! – nyomta Nathan apja kezébe Jonathant, majd összekulcsolta ujjainkat.

- Álljál meg, fiú! – háborgott Lucifer. – Ezt a gyermeket itt ne hagyd nekem! – mutatott Naelre. – Vidd magaddal szépen, a te fiad!

- Mégis mit kezdjek vele? – rázta meg a fejét Nathan morcosan. – Nekem nincs gyerekem.

- Pedig itt áll, és bűzlik a vére a tietektől – bökött Nael felé újra. – Úgyhogy gyerünk, foglalkozz vele!

- Ez egyszerűen hihetetlen! – idegeskedett Nathan. – Akkor gyere ide, Nael, vagy mit tudom én.

- Itt vagyok – állt mellém, majd elmosolyodott. – Szia, apa.

- Ne hívj így! – kiáltotta Nathan, majd felsóhajtott. – Hazamentünk!

- De cukik – hallottam meg Morgan szavait még mielőtt megnyílt volna a portál a lábunk alatt.

A nappaliba érkeztünk, ahonnan Nathan szinte futólépésben sietett ki a konyha felé, majd engem eleresztve feltépte a hűtőt. Nael szégyenlősen toporgott a nappali és a konyha közötti ajtó küszöbén.

- Éhes vagy? – foglaltam helyet a konyhaasztal mellett, és idéztem kérdésem Nathanhöz.

- Éhen döglök – sétált be Jayce az előszoba felől, őt Morgan és Michael követte. – Nem csinálunk valami jó kaját?

- Mire gondolsz? – pillantottam felé.

- Pizzára! – vágta rá Jayce. – Menjünk, vegyünk hozzá cuccost, aztán csináljuk meg!

- Te szereted a pizzát, kicsi Nathan? – érdeklődött Morgan Nael felé nézve.

- Igen – felelte csendesen.

- Akkor haladhatnánk? – türelmetlenkedett Nathan, miközben elég dühös tekintettel vizslatta Naelt. Úgy tűnt, hogy nem bízott benne.

- Alku! – vágódott le mellém Jayce. – Én vállalom a tészta elkészítését, ha valaki elmegy a boltba.

- Én szívesen megyek – ajánlottam fel.

- Akkor elmegyünk Lunával a boltba, ti addig csináljatok amit akartok – grimaszolt Nathan.

- Én is mehetek veletek, apa? – kérdezte Nael.

- Fogd már fel, hogy nem vagyok az apád! – pirított rá a megszeppent fiúra. – Ne hívj így!

- Pedig szerintem te vagy az – szállt vitába vele Michael. – A gyermek nagyon hasonlít rád.

- Nem érdekel! – fakadt ki Nathan tőle szokatlan módon. – Nem bízom benne. Amikor legutóbb megjelent valaki, aki a rokonom volt az megpróbálta meggyilkolni Lunát. Úgyhogy, ne is nézz rá!

- De ő az anyukám! – emelte meg a hangját Nael.

- Leszarom!

- Mit tegyek, hogy elhidd, hogy nem akarok rosszat, csak a segítségetekre van szükségem? – sétált közelebb Nael Nathanhöz.

- Csak maradj csendben! – fújta ki a levegőt Nathan. – Menjünk!

Nem is szólt többet egyszerűen csak meglódult az előszoba felé, majd becsapta maga mögött az ajtót. Nem tudtam hova tenni viselkedését. Egyelőre nekem nem tűnt rossz szándékúnak Nael, így nem értettem, hogy miért aggódott ennyire. Ardennél már az első perctől kezdve éreztem, hogy nem volt őszinte velünk.

◄◄►►

Sziasztok! Egy picit hosszúra nyúlt ez a fejezet, azonban nem láttam értelmét ketté szedni. Remélem, senkit sem rémítettem meg nagyon vele. Várom a véleményeket! :)