Az alább olvasható kis szösszenet szintén a történethez kapcsolódik. Biztos vagyok benne, hogy elment az eszem, amiért képes voltam kétszer megírni ugyanazt két szemszögből, de üsse kő, én nem bánom, ha ezzel bemutathatom nektek Nathaniel személyiségét egy kicsit jobban. Most is a ő szemszögből játszódó könyvből hoztam egy részletet.
Az életet, életért  és a Szeretet ereje című fejezetből olvashattok egy részletet, pontosan azt, amikor Eleanor feláldozza életét a szerelemért.  


Nathaniel Caiden Jones

Visszanéztem Lunára. Arcán egy kósza könnycsepp szaladt végig, száján bánatos mosoly ült. Aztán egyszeriben a szíve megszűnt dobogni. A sokk eluralkodott rajtam, ahogy kétségbeesetten megráztam a testét, de nem mozdult többé. Elment. Itt hagyott ezen az átkozott világon egyedül.
Jayce üvöltve bömbölt mellettem, míg Michael csak térdelt lánya holtteste mellett.

Beszívtam a levegőt a tüdőmbe. Megemeltem fejemet az ég felé, mert többé nem volt menekvés a sátán bosszúja elől. Én magam voltam az.
Valami megváltozott körülöttem. A bennem tomboló tűz felgyulladt. Valaki fellocsolta a bensőmet alkohollal, majd hanyagul beledobott egy gyufát, mert a harag, amire gerjedtem egyáltalán nem evilági volt.
Lassan egyenesedtem fel a földről, miután letettem Eleanor testét magam elé.
Ökölbe szorított kezem megremegett mellettem, ahogy kitártam a szárnyaimat. Valami nem volt rendben, mert az érzés ismeretlen volt. Elmém teljesen elfeketedett, az agyam nem funkcionált többé normálisan. Egy dolog lebegett a szemem előtt. Gyilkolni akartam. Minden egyes kicseszett mennyeit meg akartam ölni egytől egyig, akinek köze volt az angyal lány halálához. Elvették tőlem. Nem neki kellett volna ma meghalnia.

A káosz tombolt testemben, ahogy lehajtottam a fejem a talaj felé, majd hagytam, hogy a bennem cikázó végtelen erő teljesen elszabaduljon. Ordítva adtam ki magamból minden egyes sérelmemet, amit életem során elszenvedtem, de a legnagyobb mind közül életem szerelmének elvesztése volt. Eleanor nem volt többé, csak a kín, ami utána maradt.
Nem tudtam, mi történt pontosan, mert nem bírtam odafigyelni, de egyszeriben teljesen lemerültem, ahogy kieresztettem magamból a fenséges erőt, amit Eleanor adott nekem azon a napon, amikor felélesztett. Lerogytam a térdemre, majd megtámasztottam magamat ökleimen.
A düh eltűnt az erőmmel együtt, egyedül a kétségbeesés maradt meg. Eleanor nélkül megsemmisültem. Mintha lehúztak volna a lélegeztetőgépről, ami eddig életben tartott. Nem bírtam visszafogni a kitörő érzéseimet.

 - Nathan – szólított apám, de nem bírtam reagálni. Ömlöttek a keserű könnycseppek a szememből, ahogy lehajtott kobakkal némán zokogtam a fájdalomtól, amit átéltem. – Kisfiam!

Apám elkapta a vállamat, majd lehúzott maga mellé, és átölelt. Teljesen mellkasához szorította arcomat, míg én megállás nélkül zokogtam. A gyötredelem, és a bűntudat súlya teljesen agyonütött. Nem bírtam gondolkodni. Alig kaptam levegőt a kíntól, ami mellkasomban körözött. Odaszorítottam a kezemet, mert úgy éreztem, hogy a szívem menten kiszakad a helyéről.
Életemben nem éltem még át ilyen heves érzelmeket mint amiket Eleanor volt képes kiváltani belőlem. Ő volt az én mentőövem, a lány, aki egy bugyuta lovas pizsamában szaladgálva láncolt magához, és többé nem eresztett. Agyam kivetítette elém az emléket, ahogy ott álltam a fa alatt, és csak őt néztem. Újra és újra lejátszottam magam előtt kedves mosolyát, és elképzeltem, ahogy a karjaimba szorítom őt.

A sírás nem kegyelmezett. Rázkódtam, mint egy óvodás, de nem érdekelt. Meg kellett éljem a fájdalmam, mielőtt elmegyek, hogy elpusztítsak mindenkit, akinek köze volt Luna halálához.
Teljesen elcsendesedett körülöttem minden, csak őt láttam magam előtt, és a szép arcot, amibe beleszerettem.

 - Nathan – hallottam meg apám hangját. – Elmegyünk innen.

 - Ne – súgtam csukott szemmel. – Itt akarok maradni vele örökre.

Apám megragadta a kezemet, majd megnyílt alattunk a föld.
Seggre érkeztem a tanácskozóba, ahol négykézláb másztam be a sarokba, majd felhúztam a lábamat, és nagy levegőket vettem. Az elmém brutális módon vetítette elém Eleanor alakját.

 - Nathan – guggolt le elém apám, majd megérintette a térdemet. – Mi lett veled, fiú?
A szemébe néztem, mire megcsóválta a fejét.

 - Mi? – kérdeztem remegő hangon.

 - Nézd meg magad – ragadta meg a szárnyamat, majd a végét felém hajtotta. Ajkaim elnyíltak a látványától. Vörös volt, és kopasz. Egy darab toll nem volt rajta.
Nem feleltem, csak lehajtottam a fejemet. Újabb könnycseppek zúdultak le arcomról.

 - Ölj meg – kértem apámtól. – Kérlek.

 - Nathaniel – hördült fel. – Ne szórakozz velem, fiú! Inkább figyelj ide rám nagyon. Azt hiszem a leány nem sokára jól lesz.

 - Nem – ellenkeztem fejem rázva. – Meghalt, vele együtt én is.

 - Ne csináld ezt, kisfiam – sóhajtotta. – Hidd el nekem, hogy minden rendben lesz. Szoktam én hazudni neked?

 - Nem tudom – suttogtam magam elé meredve. – Meg akarok halni.

 - Nathan, fiam, tisztában vagy vele mit tettél? – szegezte nekem a kérdést, mire megcsóváltam a kobakom. – Az egész mennyei sereget eltüntetted a föld színéről.

 - Tessék? – kaptam fel a fejemet, majd néztem bele szemébe. – Mármint én?

 - Te, fiú – bólintott, mire újra lehajtottam a fejemet. – Viszont azt akarom, hogy nyugodj meg most. Mit érzel?

 - Semmit – feleltem bánatosan. – Bűntudatot... ha nem hagyom, hogy Jayce... felülkerekedjen rajtam, akkor Eleanor most... életben lenne – szakadt ki belőlem újra a sírás. – Az én hibám, amiért nem akartam önző lenni. Én akartam meghalni.

 - De miért, fiú? – kérdezte apám lágy hangon. – Mégis miért akartad eldobni magadtól az életed?

 - Mert nincs értelme – suttogtam. – Megtettem, amire születtem. Ennyi volt a szerepem.

 - Nathaniel, ezt te sem gondolod komolyan – dorgált azonnal. – Mi bajod az életeddel, fiú? Azt hittem a leány boldoggá tett.

 - És már ő sincs – ráztam a kobakom, miközben halkan bőgtem.

 - De, bármikor megérkezhet.

 - Nem! – vágtam rá erőszakosan. – Meghalt!

- Michael érte adta az életét, ha jól vettem ki szavaiból. A leány jól lesz.

- Hazudsz – rázkódtam meg a gyötredelemtől. – Ne hazudj nekem!

Az ajtó kinyílt, de nem néztem fel. Nem vártam senkit. Az egyetlen személy, akit látni akartam, már sosem állhatott ott. Így nem volt értelme megmozdítanom a fejemet.

 - Fiam! – kiáltott apám. – Hinned kell nekem!

 - Nem! – szögeztem le markánsan. – A saját szememmel láttam, hogy meghalt.

 - Nathaniel! – üvöltött rám a lehető legszigorúbb hangján, mire felkaptam a elnehezedett kobakom.

 Hátrahőköltem, ahogy megláttam az ajtóban őt. A leggyönyörűbb angyalt az egész világon. Engem nézett, arcán döbbenet ült.

 - Eleanor? – hebegtem hitetlenül.

UPDATE: A KÖNYV ELÉRHETŐ A PROFILOMON FROM HELL WITH LOVE CÍMEN.