Sziasztok! 

Nem szokásom a fejezetek közé írogatni mindenfélét, azonban szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy ez a rész +18-as tartalmakat foglal magába. Jöjjön a fejezet :)

***

- Értékelném, ha nem aludnátok át az egész napot! – Egy öblös hangra ébredtem. Pislogtam párat, majd megakadt a tekintetem az ágy végében karba font kézzel ácsorgó Luciferen. – Nathaniel! Mégis mire véljem ezt?

 - Apám – mormolta Nathan, majd megemelte kobakját. – Évek óta nem aludtam ilyen jót.

 - Később folytathatjátok ezt a szánalmas tevékenységet – mondta keményen az ördög. – De most dolgunk van!

 - Mi? – dünnyögte Nathan a szokásosnál vékonyabb hangon.

 - Elvégeztem helyettetek a piszkos munkát, és megtaláltam Belzebubot !– dörögte határozottan. – Melyikőtök is engedte szabadon az árulót?

 - Én voltam, apám – felelt Nathan, majd feltápászkodott, és ülésbe húzta magát. Rákaptam a pillantásom, ugyanis tudtam, hogy éppen engem védett. Én engedtem el nagyapámat.

 - Azt hittem, már megtanultad, hogy hazudni bűn – dorgálta fiát, de nem kiabált, nem ordított, egyszerűen kimérten ejtette ki a nyilvánvalót. – Tudom, hogy a leány volt.

 - Valóban én voltam – hebegtem zavartan, majd én is ülésbe kecmeregtem.

 - Semmi gond – mosolygott rám. – Majd most befejezheted, amit elkezdtél.

 - Majd inkább én – vágott közbe idegesen Nathan. – Én megoldom!

 - Persze! – helyeselt Lucifer. – Te is ott leszel, fiam, de a leány fejezi be amit elkezdett. A vén kecskének már amúgy is mindegy, képtelen begyógyítani az unokája által ejtett sebet.

 - Akkor Lilithnek hogy sikerült? – vetettem fel, mire Lucifer szeme megvillant. Upsz... lehet érzékeny témára tapintottam.

 - Őt is megsebezted? – kérdezte érdeklődően. Hogyhogy nem tud róla? - Mikor történt ez?

 - Hát... - motyogtam. – Picit több, mint egy hete?

 - Hmm... – hümmögött a sátán. – Érdekes. Nem lehetett sok neki hátra.

 - Nem úgy nézett ki tegnap, mint akinek nagy fájdalmai lennének – közöltem csöndesen.

 - Te kimutatnád az ellenségnek, hogy haldokolsz? – kérdezte Lucifer oldalra döntött fejjel.

Nagyot nyeltem, mert megijedtem vizslató kék szemétől. Kérdése költőinek hangzott, de nem mertem nem felelni.

 - Nem hiszem.

 - Milyen lírai ez, igaz, fiam? – nézett Lucifer Nathanre. – A leány már azelőtt megölte, hogy tudott volna róla.

 - Csodás – morogta Nathan lehajtott fejjel.

 - Ha már így alakult, akkor ezt is befejezhetitek együtt – csapta össze tenyerét Lucifer, majd kitárta maga előtt az ajtót még mielőtt odaért volna. A küszöbön megtorpant, majd visszanézett egyenesen a fiára. – Azért, Nathaniel, ettől még büszke vagyok rád – mondta ridegen, majd hozzátette. - Viszont remélem, hogy egy darabig még a farkadat a nadrágodban tudod tartani. Nincs most időm holmi csintalan kis hibrid porontyokkal foglalkozni.

 Azt hiszem, belepirultam kijelentésébe. Már maga a gondolat is erkölcstelennek hangzott, de mégis tetszett az ördög által elénk tárt jövő képzete.

 - Apám! – csattant fel Nathan megjegyzésére. – Ezt most tényleg kellett?

 - Miért? – fordult vissza felénk a sátán egy igazán ördögi vigyorral az arcán. – Ne mondd, hogy neked még nem jutott eszedbe – villant meg tekintete. – Mondjuk a hajnal folyamán? A kínzó, feltörekvő vágy... - Jesszus!

 - Apa, kérlek! – könyörgött kínjában Nathan. Mulattató volt a szituáció, ahogy a sátán éppen megkísértette saját fiát.

 - Ezek szerint nem? – kérdezett vissza komolyan Lucifer. – Biztos a gyermekem vagy? Túl szelíd vagy.

 - Nem tudom, apám, döntsd el te – felelt Nathan, majd megrázta buksiját, mire Lucifer szemöldöke felszaladt, de nem firtatta tovább.

 - Iparkodjatok! A nagyteremben várlak benneteket! – Ezzel eltűnt a nyitott ajtó mögött.

 - Sajnálom – fordult felém Nathan azonnal. – Ez... elég kínos volt.

 - Kicsit vicces – kuncogtam fel. – De amúgy igaza van.

 - Mi? – tátotta el csodálkozva a száját.

 - Szóval... az van – rántottam meg vállam nemtörődöm módon. –, hogy még nekem is megfordult a fejemben éjjel, milyen lenne veled... úgy – vallottam be félénken. Nathan olyan hirtelen gördült felém, és nyomott le a párnák közé, hogy még a levegő is belém szorult közelségétől.

 - Kideríthetjük – súgta, majd egy puha csókot lehelt az ajkamra.

Lábam megremegett, kezemmel a pólójába kapaszkodtam, ahogy igyekeztem nem elájulni forróvá alakuló csókja közben.

 - Nathaniel! – Egy feldühödött hang rázta meg a helyiséget, mire Nathan felsóhajtott, majd felnevetett. Kobakját ringatta jobbra-balra.

 - De nem most – mondta, majd megpuszilta orrom, és elhúzódott tőlem. – Gyere! Úgysem hagy nyugodni, amíg nem kapja meg, amit akar.

Felültem, majd vettem néhány nagy levegőt, hogy pulzusom visszakerüljön egészséges állapotába. Ezután felvettem cipőm, kicsit megmostam az arcom, hogy magamhoz térjek.

Rettegés és iszonyat között cikázó aggodalommal indultunk el a fránya kecskés terem irányába. Nem akartam gyilkos lenni. De hiába, már réges-rég az voltam. Nem tetszelegtem soha erőszakos teremtésként, mégis több életet vettem el, mint valaha szerettem volna. Sőt, nem is szerettem volna. Egy ördögi körbe kerültem, de szó szerint.

A láthatatlan kötél újfent megjelent nyakam körül, és egyre csak szorongatta.

Nathaniel kitárta előttem a terem ajtaját, viszolyogva léptem be.
Tartottam tőle, hogy még ott fekszenek a tegnapelőtti kitörésem áldozatai. Elöntött a megkönnyebbülés, amikor körbenéztem, és nem voltak sehol a démonok tetemei.

Belzebub középen térdelt, kimerülten lihegett. Úgy tűnt, fájdalmai lehettek. Háta mögött két piros állt őrt.

Lucifer előtte téblábolt, amikor megérkeztünk ránk vigyorgott.

 - Végre!

 - Könyörülj rajtam Lucifer nagyuram! – nyögte Belzebub elfúló, rekedtes hangon. – Minden vétkemért bocsánatodért esedezem!

 - Ugyan már, Belzebub! – felelt a sátán. – Ezt már annyiszor eljátszottuk!

Nathan megfogta a tenyerem, majd odavezetett apja mellé. Nagyapám rám emelte könyörgő tekintetét.

 - Leányom! Ne hagyd, hogy elvegyék az életem! Kérd uraid, hogy legyenek kegyesek! – Lefagyva álltam szavaira, nem bírtam felelni, csak idegesen toporogtam.

 - Belzebub! – csapta össze tenyerét Lucifer, ajkán mosoly húzódott. – Áruld el nekem, mégis mit reméltél ettől az aprócska lázadástól, amit szítottál gyermekem anyjával?

 - Hiba volt, nagyuram!

 - De tényleg! – érdeklődött Lucifer. – Miből gondoltad, hogy sikerrel járhatsz? Mi volt a terved? – guggolt le nagyapám elé, majd mélyen a szemébe nézett. – Áruld el nekünk, mit terveztél a prófécia beteljesedése után?

 - A leányom erejével kutattalak volna fel, nagyuram. Bebiztosítottam volna uralmam a pokol felett, oldalamon a leánnyal és a fiúval. – Eltátottam a szám, illetődötten pislogtam.

 - Szóval azt mondod, hogy ez a két gyermek itt mellettem képes lenne elpusztítani engem? – Megugrott pulzusom kérdése hallatára.

 - Azt gondoltam, Lucifer nagyúr. De tévedtem, a leányom irgalmas szívű. Megkímélte életem – mondta, majd megtámasztotta magát öklével a földön. Hasán gennyedző seb kandikált ki köpenye mögül. Megrendülten vettem tudomásul, hogy azt bizony én okoztam.

- Hát ez... - csattant fel Lucifer, majd felegyenesedett, és felénk fordulva folytatta. – Rendkívüli!

 - Életemért esedezem! – szólalt fel újra Belzebub. – Leányom, kérlek, szólj nevemben pár jó szót!

Kezdtem már nagyon belefáradni kicsinyes rimánkodásába. Untam és egyszerre dühített is.
Nem bírtam kiverni gondolataim közül, ahogy végigtépett anyám nappalijának padlóján, de előtte még jól belerúgott a lelkembe. Jobban fájt, amikor behajította Nathant a pokolba, mint amikor belökött ebbe a terembe, és egyenesen a térdemre zuhantam.
Eszembe jutottak a szavak, melyeket Colonie-ban említett, miután keservesen megnyomorította a szívem.

 - Ne ríjjál, nagyapám, szánalmas! – Minden egyes szót magabiztosan ejtettem ki.
Arcán döbbenet szaladt végig, ahogy saját szavaira ismert.

 - Azta! – lelkesült fel az ördög kíméletlen kinyilatkoztatásomra. – Hát ez jobban alakul, mint vártam!

 - Mi lesz követőim sorsa, nagyuram? – kérdezte Belzebub szuszogva.

 - Ugyanaz, amit te szántál nekem – felelt Lucifer kimérten. – Mindenki elnyeri méltó büntetését.

 - Kíméld meg gyermekeim életét, kegyes nagyúr! – Belzebub szinte esedezett Lucifer lába előtt.

 - Úgy, ahogy te is meg akartad óvni, az én fiam életét? – hördült fel a sátán. – Nemes egyszerűséggel ítélted kárhozatra! – mennydörögte.

 - Tévedés volt, nem tudtam, hogy a gyermeked.

 - Semmirekellőnek nevezted, harmat gyengének, egy porszemnek! – Lucifer feldühödve rivallt nagyapámra, majd elé lépett és megragadta nyakát. – Fél-ivadéknak...

 - Tévedtem – erőlködött Belzebub. – Térdet hajtok életemért cserébe!

 - Térdet hajtasz? – Lucifer megemelte torkánál fogva az öreg démont, majd a magasba emelte, végül ledobta Nathaniel lábai elé. – Kezdheted!

 - Esedezem kegyelmedért, gyermek! – hörögte Belzebub lehajtott fejjel, de Nathan nem felelt. Ráemeltem szorongó tekintetem, de ő nem figyelt rám. Az előtte heverő démont kémlelte.

- Van neve a fiamnak, Belzebub – figyelmeztette vészjóslóan Lucifer. – A nevén szólítsd!

- Nathaniel nagyúr – kezdett volna bele Belzebub, de annyira szürreálisan hangzott, ahogy kiejtette a száján, hogy önkéntelenül felkuncogtam. Mindenki rám kapta tekintetét, Lucifer oldalra döntött fejjel pislogott rám.

- Bocsánat! – Igyekeztem komolyságot ölteni magamra, de nem ment, ismét felnevettem.
Nathaniel nagyúr... - visszhangzott megállíthatatlanul az elmémben. – Elnézést! Folytassátok!

Aztán ennyi volt, kitört belőlem a kacagás. Egyáltalán nem bírtam visszafogni magam. A helyzet kifejezetten abszurd volt. Szinte felszabadultan vihogtam.

 - Sajnálom! – Nathan is engem nézett, szája szélén mosoly bujkált. Röhej volt, ami itt zajlott.

 - Látod Belzebub? – csattant fel Lucifer. – Még a leányod is csak kacagni bír szenvedéseden. Azt mondom, vessünk véget neki! Gyerünk, Eleanor! Tied a megtiszteltetés, hogy befejezhesd, amit elkezdtél!

 Hirtelen abbamaradt röhögcsélésem. Megdermedtem Lucifer szavai hallatára, majd riadt pillantásom Belzebubra kaptam.

 - Apám, nem csinálhatnám inkább én? – Nathan először szólalt meg, mióta beértünk a terembe.

 - Fiam, te már bosszút álhattál édesanyádon. Hagyd meg Eleanornak is a lehetőséget!

Vészesen forogtak agyam kerekei. Nem akartam többet gyilkolni, még akkor sem, ha egy szívtelen démonról volt szó. A félelem átjárta egész alakom, majd végül nagyot nyeltem, és Luciferre lestem.

 - Én nem ölném meg – hoztam fel bátortalanul, mire Lucifer összevonta szemöldökét. – Valóban alig pár napja lehet hátra, ahogy elnézem a sebhelyét.

 - Mire gondolsz?

 - A gyors halál megváltás egy árulónak! – jelentettem ki fennhangon. Magamban somolyogtam zsenialitásomon. – Azt javaslom, várjuk meg, amíg magától meghal!

 - Ez aztán elég könyörtelen – jegyezte meg bazsalyogva Lucifer, mire belém hasított a bűntudat. Nem ez volt a célom. Egyszerűen csak nem akartam ölni, még akkor sem, ha Belzebubnak már teljesen mindegy volt.

 - Luna – fordított maga felé Nathan. – Biztos ezt akarod?

 - Igen – bólintottam bizonytalanul.

 - Hm... – Lucifer állára simította ujjait, majd elgondolkodva ránézett piros őreire. – Vessétek cellába! Jelentsétek, ha elpusztult!

Ezzel a két démon megragadta Belzebub elernyedt karját, és kivonszolták a helyiségből. Az öreg nem küzdött, elfogyhatott az ereje. Egyszerűen hagyta, hogy kicipeljék.

Kifújtam a levegőt tüdőmből, majd óvatosan kisimítottam az arcomba hulló hajszálakat.

Megkönnyebbültem, amint Belzebub elhagyta a termet. Megoldottam a szituációt konkrét gyilkosság nélkül. Titkon büszke voltam magamra.

 - Most, hogy ezen túl vagyunk – fordult felénk Lucifer elégedetten –, arra gondoltam, hogy ma este ünnepelhetnénk!

 - Mire gondolsz, apám? – tudakolta Nathan.

 - Legyen esküvő! – kiáltotta örömtelien a sátán. – Összeadunk benneteket! Mit szóltok?
Pupilláim kitágultak elborult ötlete hallatán.

Ugyan szerettem Nathanielt, de azért nem akartam idejekorán megházasodni, és még elég morcos is voltam hazugságai miatt.

Még, hogy a prófécia nem kényszerházasságról szól, mi?

 - Apám! – szólt Nathan kobakját csóválva. – Nem lesz esküvő, ez nem így működik.

 - Kár! – szontyolodott el Lucifer. – Szeretem az esküvőket. Akkor mit javasolsz?

 - Leginkább semmit – rántott vállat Nathan.

 - Ünneprontó vagy, fiam! – dorgálta ismételten Nathant. – Akkor legalább vacsorázzunk együtt ma este, ha már legutóbb tönkretettétek! Illetve szánhatnál egy kis időt a húgodra, hiányol.

 - Jól van – bólintott Nathan beleegyezően. – Legyen így.

 - Remek! – Lucifer kezével a terem ajtaja felé intett, ami engedelmesen kitárult. – Visszatérhettek semmitmondó tevékenységetekhez. De továbbra is fenntartom, hogy nincs szükségünk egyelőre porontyokra, fiam. Érted mire gondolok, vagy fejtsem ki? Mostanában mintha nem itt járnál.

 - Világos, apám – morogta Nathan. Ezzel az ördög szélsebesen kisuhant a teremből.

Nathan felsóhajtott, majd elkezdett a kijárat felé húzni.

Szorosan követtem, ahogy végigsiettünk a folyosón, majd végül visszatértünk a nemrég elhagyott szobánkba.

 - Szóval most mit csinálunk? – érdeklődtem, miközben kibújtam cipőmből, és leültem az ágy szélére. Nathan elvigyorodott, majd hirtelen előttem termett.

Elkapta csípőm, majd magával rántott az ágyra. Elmosolyodtam, ahogy felém hajolt, és egy lágy csókot nyomott elnyílt ajkamra.

Gyémántkék pillantása tündökölt, miközben íriszem kémlelte.

 - Arra gondoltam – lehelte, majd egy lágy puszit nyomott nyakamra –, hogy... – A következő csókot a nyakam másik oldalára adta – kideríthetnénk... – Aztán visszatért ajkamhoz és az utolsót oda kaptam – azokat a bizonyos dolgokat, már ha még kíváncsi vagy.

 - És ha apád ránk ront? – kérdeztem kétségek között, de nem volt kérdés, hogy bármilyen formában vele akarok-e lenni kételyeim ellenére is. A szerelem teljesen eluralkodott rajtam.

Gyomromban nem pillangók repkedtek, hanem tankok szántották végig, ahogy szinte teljesen hozzám simult. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor  végleg eladtam a lelkem a pokolnak, de nem érdekelt. Akartam őt, mindig. Mindenhogy.

 - Épp nincs itthon – vigyorodott el kisfiúsan, majd egy puha csókot lehelt arcomra, aztán így folytatta ajkammal egészen lefelé a csípőmig.

Óvatosan feltűrte a pólóm, majd lassan végigcsókolta lapos hasam egészen a csípőmig. Légzésem felgyorsult, a szívem érzékeny közeledésétől egyenetlenül kalapált.

Aztán váratlanul rám kapta babakéken világító tekintetét.

- Eleanor... - Szemében furcsa bizonytalanságot véltem felfedezni. – Kérlek, szólj, ha bármit rosszul csinálok!

- Nyugi – súgtam mosolyogva. – Semmit nem tudsz elrontani.

Tenyerem a vállára simítottam, majd gyengéden közelebb húztam magamhoz. Hagytam, hogy ismét megcsókoljon. Szédületes érzések keringtek bensőmben, ahogy lassan felhúzta a felsőm, majd levette rólam. Ezután nadrágom tetejéhez húzta ujjait, és azt is eltávolította rólam. Ott feküdtem előtte kiszolgáltatottan, egy szál fehérneműben.

Apránként egyenesedtem fel, majd mikor sikerült ülésbe helyezkednem, átkaroltam a nyakát, és fordítottam egyet pozíciónkon. Így ezúttal én kerekedtem felül.

Lovaglóülésbe helyezkedtem a csípőjén, majd nemes egyszerűséggel levettem a pólóját. Hamar végigmértem szálkás felsőtestét és izmos karját. Elégedettséggel töltött el, hogy ilyen pusztítóan vonzó fiút találtam magamnak.

Nathan egy vigyorral jutalmazta előbbi bátor cselekedetem, majd ajkához szorította az enyémet. Megállás nélkül csókolt, vágyakkal telien. Nyelve rátalált az enyémre ajkunk vad keringője közben. Még a szívem is megdobbant, ahogy végigsimított nyelve hegyével az alsó ajkamon.

Derekamra simított tenyerét fokozatosan lejjebb vezette fenekemig. Végigsimított rajta, majd felszaladt keze a hátamra. Pillantásomat kémlelve kapcsolta ki a melltartóm.

Egy másodpercig csodálattal bámulta meztelen felsőtestem, végül egy-egy csókolt lehelt mindkét mellemre. Még mindig zihálva ültem derekán, alig kaptam levegőt a felfűtött érzelmektől. Őrült módjára vágytam már rá.

- Biztos akarod? – suttogta kétkedve, mire ujjammal megemeltem állát, majd bólintottam. Nem volt kérdés. Ha ez lett volna egyben az első és utolsó alkalom is, akkor is akartam volna. Betegesen akartam őt.

Agyam megtelt boldogsághormonokkal, miközben bátran kikapcsoltam farmerja gombját, és leügyeskedtem róla a nadrágot, utána visszaültem ölébe, és megpusziltam a száján.

Két karjával átkarolta hátam, ezúttal ő fordított át engem. Belesüppedtem a párnák közé, nagyokat nyeltem, ahogy megéreztem, hogy férfiassága gatyáját keresztül a combomnak feszült.

Továbbra is őrült módjára vágytam már rá. Egyáltalán léteztek ilyen felfűtött érzések?

Újra végigcsókolta testem a nyakamtól, a mellemen át, a hasam aljáig, végül ott megállt, majd engedélykérőn rám emelte földöntúli kék szemét, mire rámosolyogtam.

Értette minden gesztusom.

Lábam megremegett, ahogy lépésről lépésre lehúzta rólam az alsóneműm.

Légzésem akadozott, agyamban csak az cikázott, hogy sose szűnjön meg ez a érzelmekkel teli pillanat. Meztelen voltam és közben elviselhetetlenül szerelmes.

- Nathan – szólítottam bájosan, mire újfent rám emelte kéjtől villanó tekintetét. – Akarlak – jelentettem ki, s összeszorítottam a szám. Kinyilatkoztatásomra elnyílt az ajka, majd lassacskán kifújta a levegőt orrán keresztül, és lehúzta magáról alsónadrágját.

Ezután felém hajolt, így rögtön mellkasára simítottam tenyerem, ahogy megéreztem, hogy merevsége üdítő óvatossággal belém csusszant. Ajkam megremegett, a melegség felkúszott agyamba.

Lehunytam a szemhéjam egy percre a gyönyörtől, aztán felpillantottam rá.

Úgy tűnt, minden normális, leszámítva éjfeketében úszó pillantását.

Szemem elkerekedett, mire kifújta a levegőt tüdejéből, de nem mozdult. Csak egyszerűen bennem volt.

- Jól vagy? – motyogtam megszeppenten, ujjaimat orcájára simítottam. Segíteni szerettem volna neki, hiszen tisztában voltam vele, hogy számára ez volt az első alkalom. Tulajdonképpen felvillanyzott a gondolat, hogy én lehettem számára az első.

- Sajnálom – zihálta, majd pislogott gyorsan párat, de nem történt változás. – Nem bírok uralkodni magamon. - Szavaira elvigyorodtam, majd tarkójánál fogva közelebb húzva a füléhez emeltem a szám, és belesúgtam:

- Engem nem zavar – mondtam vágyakozva. Izgatóan hatott koromfekete szeme.

- Biztos? – kérdezett vissza tanácstalanul. – Mert ha igen, akkor...

- Nathan – vágtam közbe immáron arca két oldalát fogva. – Megtennéd, hogy befogod a szád, és egyszerűen csak... megdugsz?

Egy pillanat erejéig döbbenten kémlelt, majd végül eleget tett kérésemnek.

Egyik kezemmel megragadtam az arany színű takaró oldalát, ahogy mozogni kezdett bennem, másikkal nyakát karoltam át.

Lábammal átkulcsoltam a derekát, mert minél mélyebben akartam tudni őt magamban. Mialatt ezt megtettem, Nathan felnyögött, szája elnyílt az élvezettől.

Fülig érő szájjal szorítottam rá egyre erősebben csípőjére a lábamat.
Ha nem tudtam volna, hogy teljesen tapasztalatlan volt szexuális téren, azt hittem volna magabiztos lökéseire, hogy ezerszer csinálta már.

Ajka rátalált az enyémre, csókja drogként hatott minden egyes porcikámra, így nem tartott kimondottan sokáig a pillanat, mert heves állapotomban nagyjából egy perc alatt éreztem, hogy bensőmet elöntötte a gyönyör. Megmerevedtem, a fejem hátradöntöttem, végül én is felnyögtem a csodára, ami a testemben történt.

- Te most...? – suttogta elfúló hangon.

- Ühüm – feleltem hümmögve. Már csak ő volt hátra.

Nem beszéltük meg, hogy mi lesz a végén, de ebben a percben kimondottan nem is érdekelt. Látni akartam, ahogy befejezi, ezért megint magamhoz húztam, és vadul megcsókoltam. Nyelvem végigszántotta az övét, ujjaim a haját markolták, míg szabad kezemmel feszes vállát tapogattam. Továbbra sem eresztettem őt lábammal. Odadörgöltem csípőmet az övéhez, még a derekam is megemelte egy picit, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz tökéletes méretét. Mintha egymáséhoz szabták volna a testünket. Tökéletesen szinkronban voltunk.

Nem kellett sok, azonnal éreztem, hogy megfeszült fölöttem, ajka megremegett, majd egy szempillantás alatt visszatért a kék csillogás tekintetébe. Zihálva meredt rám legalább fél percig, míg én vigyorogva vártam, hogy lecsillapodjon heves szívverésem. Nathan szép lassan kihúzódott belőlem.

- Baszki – súgta elfúló hangon, miközben elterült mellettem az ágyon. – Hát ez...

- Nem evilági volt – fejeztem be lihegve mondatát.

***

Meztelenül feküdtem a franciaágyon, a testem mindössze egy arany színű takaró fedte.
Nathan mellettem pihent, szintén a lepel takarta derekától lefelé. Nem, mintha fáztunk volna a pokolban, de adott egy kis kényelemérzetet a puhaság.

Nathan fejét tenyerébe támasztva fürkészte az arcom.

 - Hogy vagy? – szegeztem neki a kérdést csöndesen, mire szája szinte a füléig szaladt örömében.

 - Boldog vagyok – súgta mosolyogva. – Inkább te válaszolj.

 - Én is az vagyok – feleltem ujjammal a lepedőn körözve. – Határozottan boldogabb, mint tegnapelőtt.

 - Ha szeretnéd, minden órában bocsánatot kérek – hozta fel homlokát ráncolva, utalván az ominózus, kiábrándító napra.

 - Nincs rá szükség – oldoztam fel. – De ha még egyszer hazudni mersz nekem bármiről, esküszöm, hogy nem állok jót magamért! – riogattam összehúzott szemöldökkel.

 - Ne fenyegess! – vigyorodott el, majd végül komolyan folytatta. – Megígértem, hogy őszinte leszek. Be szoktam tartani az ígéreteim.

Forgattam agyaim fogaskerekeit, ugyanis mindenképpen bele akartam kötni, de nem tudtam. Azon tűnődtem, milyen ígéreteket tett nekem eddig. A legutóbb azt mondta, hogy sosem enged el többé el maga mellől, ez végül is igaz volt. Legalábbis eddig.
Korábban talán azt ígérte meg, hogy nem hagy ott Morgannél... De ezen kívül, más nem ötlött eszembe, így legörbítettem az ajkam.

 - Ajánlom, hogy így is legyen! – böktem felé mutatóujjammal, aztán eszembe jutott valami gonosz. – Tudod mit? – Nathan pupillái kitágultak. – Én is teszek egy ígéretet!

 - Mégpedig? – hunyorgott érdeklődve.

 - Megígérem, ha még egyszer, de csak egyetlen egyszer azon kaplak, hogy nem mondasz igazat... De csak egy ilyen icike-picike dologról is legyen szó – hagytam két ujjam közt egy hajszálnyi rést. – Akkor egyszerűen csak itt hagylak. Szó nélkül.

 - És mégis hova mész? – Megrántottam a vállam. A terv nem volt még teljesen kidolgozva.

 - Világgá!

 - Értem – kuncogott fel. – Nem hagyhatom, hogy elmenj.

 - Akkor ne hazudj! – ismételtem önmagam. Reméltem, tudatosul benne, hogy komolyan beszéltem.

 - Nem fogok! – biztosított róla mosolyogva, majd arcom felé nyúlt, hogy megcirógassa.

 - Komolyan beszélek – suttogtam kék szemét kémlelve. – Egyetlen egy esélyed van, Nathan. Szeretlek, de nem szeretnék olyannal lenni, aki nem őszinte velem.

 - Megértettem! – vágta rá egyből. – Köszönöm – ragadta meg a kezem, majd odahúzott maga mellé, és átkarolta a csípőm. Egy csókot nyomott a homlokomra. – Csodaszép vagy!

Elmosolyodtam bókjára.

- Te sem panaszkodhatsz – paskoltam meg a vállát.

 - Nemrég még azt mondtad, hogy nem akarsz velem lefeküdni – hozta fel. – Azért jó érzéssel tölt el, hogy ez megváltozott.

 - Akkor nem is akartam – feleltem őszintén. – Azóta megváltoztak a dolgok.

 - Az biztos – simogatta meg ismét az orcám. Aztán váratlanul lefagyott arcáról a mosoly, és rémülten az ajtó felé kapta a fejét. – Rábasztuk!

Az ajtó szélsebesen kicsapódott, Lucifer komótosan sétált be rajta. Valóban rábasztunk.

- Kisfiam! – kezdett bele fennhangon. – Szerinted amikor hozzád beszélek, akkor csak úgy jár a szám a vakvilágba?

 - Nem, apám – válaszolt Nathan hamis magabiztossággal. – Miért kérded?

 - Nem említettem valamit az utódok nemzéséről? – kiáltott a sátán dühében. – Mintha a falnak beszélnék!

Összeszorított szájjal húztam magamra a takarót. Zavaromban szégyenlősen pislogtam Lucifer felé. Ennél kellemetlenebb dolog kevés történhetett volna.

 - Apám – Nathaniel felült, majd megigazította az ágyékát fedő takarót. – Nem csináltunk semmi ilyesmit, félreérted.

 - Valóban, Nathaniel? – csattant fel Lucifer, majd odarontott az ágy elé, és nemes egyszerűséggel letépte rólunk a biztonságot nyújtó leplet.

Először csak megdermedtem, végül elég apróra összehúztam magam elég, hogy minél kevesebbet lásson belőlem.

 Szégyenkezve emeltem tekintetem Nathanre, aki csak felsóhajtott, majd végül felállt, és magára húzta a nadrágját, aztán apjához sétált, kivette kezei közül a takarót, aztán rám terítette. Egy cseppet megnyugodtam, ahogy a selymes szálak újra bőrömet takarták.

 - Apám, mi csak beszélgettünk.

 - Meztelenül? – vonta össze szemöldökét a sátán haragosan. – Tényleg úgy nézek ki, mint akin bohóc sipka van, Nathaniel?

Nathan megrántotta a vállát, majd elnevette magát apja szavai hallatán. Lucifer szeme kitágult reakciójára, majd minden további nélkül tarkón vágta. Nem erősen, azt hiszem, csak tanító szándékból.

 - Indulj! – szólt hangosan. – Hozz a leánynak valamit, ami megakadályozza, hogy megfoganjon még egy ilyen szenvtelen, szófogadatlan, értetlen gyermek, mint te. Vagy esetleg előre gondolkodtál, és volt nálad védszer?

 - Nem igazán – motyogta Nathan, majd magára kapta a pólóját és a cipőjét. – Mégis hova menjek?

 - Nathaniel!– rivallt rá az apja. – Megháborodtál, míg az emberek közt jártál? Vagy csak rájátszol? Mert kezdesz nagyon kihozni a sodromból!

 - Sajnálom, apám! – szabadkozott karját széttárva. – De tényleg nem tudom, hova menjek.

 - Felmész az emberek közé – hörögte Lucifer –, aztán bemész egy gyógyszertárba, és megvásárolod az emberek pénzén!

 - Nem mehetek vele? – vetettem fel bátortalanul.

 - Nem! – jött a válasz mindkettőjüktől egyszerre.

Lehajtottam a fejem, majd pislogtam párat, hogy magamhoz térjek az események kavalkádjában.

Nem értettem, miért ennyire felbőszült Lucifer. Hiszen azért nem egyik percről a másikra esik valaki teherbe.

 - Igyekezz, fiú! Ne vesztegesd az időnket!

 - De hát... - hápogott Nathan. – Hogy menjek fel?

 - Nem hiszem el! – Lucifer ráüvöltött a fiára, majd felém fordította dühben forgó, vörösen izzó szemét. A látványtól hátrahőköltem, jobban kizökkentett, mint amikor Nathan éjfekete tekintetével vizslatott legelőször. – Eleanor! – Összerezzentem, ahogy kimondta nevem, végül békésen fejezte be kérdését. – Neked esetleg van ötleted?

 - Nem.. nem tudom – rebegtem aggódva. – Talán nyiss olyan portált... vagy... öhm... hát... repülj?

 - Hallod ezt fiam? A leány alig pár hete ismeri világunkat, mégis több esze van, mint neked! Repülj gyermekem! Indulj!

 - Nem lehetne inkább a másik? – tiltakozott Nathan.

 - Akkor nyiss portált. Lássuk!

 - Nem tudom, hogy kell – vallotta be zavarodottan, majd idegesen megrázta a kobakját.

 - Neked semmit sem tanítottak ezek a semmirekellők, míg évekig birodalmam romjai között raboskodtál?

 - Hát nem éppen kis királyként kezeltek! – csattant fel Nathan. – Akár el is hozhattál volna, vagy megakadályozhattad volna, hogy elvigyenek. De inkább hagytad, hogy kínozzanak és verjenek! – kiáltotta pusztító fájdalommal a hangjában. – Főleg azért, mert tudtad, hogy szolgát akarnak csinálni belőlem! – Ajaj! Az indulatok kezdtek egy cseppet eluralkodni Nathanielen. Íriszei koromfeketébe borultak, ahogy egyenesen az apja arcába üvöltött.

 - A pokol megedzi az embert, fiam. Másképp sosem erősödtél volna meg.

 - Te is tudod, hogy ez nem igaz!

 - Az ördög a részletekben rejlik – vigyorodott el Lucifer szellemes kijelentésére. – Indulj Nathaniel, nem kérlek még egyszer!

 - Nem megyek sehova!

 - Hogy mondtad? – háborodott fel a sátán.

 A következő pillanatban oldalra döntötte kobakját, mire Nathan a falnak csapódott. Mozdulni sem mertem. Markoltam a takarót, mint egy gyáva kislány. Mégis mit tehettem volna az ördöggel szemben, ráadásul meztelenül?

 - Azt mondtam, hogy nem megyek! – üvöltött fel Nathan, mire az apja a túloldali falnak repült.

 - Hogy mersz rám támadni, gyermekem? – Lucifer öles léptekkel szelte át a szobát, végül megállt egyenesen Nathaniel orra előtt. – Ne élj vissza a tehetséggel, amit tőlem kaptál! – sziszegte a fogai között.

 - Nem lehetne – szólaltam fel félénken, mire mindketten felém kapták feldühödött pillantásukat –, hogy ezt befejezzétek?

 - Tessék! – csattant fel Lucifer önelégülten. – Megrémítetted Eleanort!

 - Igazából te voltál az, amikor berontottál ide – motyogtam halkan.

 - Rendben fiam! – nézett vissza Nathanre. – Akkor most megtanítom, hogy kell portált nyitni! – Olyan hirtelen csapott a földre lába mellett, hogy reagálni sem volt időm. Egy másodperc alatt váltak köddé Nathannel együtt.

Felugrottam, majd megilletődötten körbefordultam. Eltűntek, mint a kámfor. Egyedül maradtam a pokolban.

Sebtében kapkodtam magamra a ruháimat, hogy még azelőtt felöltözhessek, hogy visszatérnének.

Egyáltalán visszajönnek?

Ijedten járkáltam fel-alá a helyiségben, öklömet csípőre téve, feszülten várakoztam.

Aztán egyszer csak Nathan lepottyant mellém a plafonról.

 - Hogy kerültél ide? – tártam szét a karom szinte visítva.

 - Átdobott vagy tíz rohadt portálon!

 - Hol van? – hebegtem zavartan.

 - Itt vagyok, leány – lépett be az ajtón bazsalyogva, majd felém dobott egy dobozt. – Parancsolj, Nathaniel sikeresen megoldotta a problémánkat. Bár kellett egy kicsit noszogatni az úton.

Tátott szájjal néztem a kezemben pihenő esemény utáni tablettára, majd vissza az ördögre.
Hát ez hihetetlen!

- Apám – tápászkodott fel a földről Nathan. – Most már megnyugodtál?

 - Amint biztosítasz róla, hogy megtanultál portált nyitni, egyből megnyugszom – felelt összehúzott szemekkel.

Nathan morcosan ráncolta szemöldökét, majd végül felsóhajtott, és a padlóra csapott.
Lucifer alatt megjelent a vörös csóva, majd elnyelte a föld.

 - Ezt most miért kellett? – kérdeztem továbbra is csodálkozva. – Így is tajtékzik!

 - Nyugi! – vetette át vállamon lazán a karját. – Olyan, mint egy kistermetű kutya: ugat, de nem harap. – Szemem ezerszeresére tágult szavai hallatán.

 - Szenvtelen egy gyermek vagy – Lucifer a hátunk mögött szólalt meg, összerezzentem, mert nem számítottam rá, majd hátrapillantottam. Tenyerét fia vállán pihentette. –, de azért néhanapján büszkévé teszel.

 - Egy nap alatt kétszer említetted, apám – vigyorgott Nathaniel. – Nem szokásod dicsérni.

 - Mihaszna kölyök – legyintette meg újfent a tarkóját. – Gondoskodj inkább róla, hogy Eleanor rendben bevegye a gyógyszert.

Ezután kivonult a szobából az ajtót jó hangosan becsapva maga után.
Úgy álltam, mint aki gyökeret vert. Még mindig a ujjaim között forgattam az apró dobozt.

 - Nagyon sajnálom! – fordult velem szembe Nathan. – Azt hittem, tovább lesz távol.

 - Lehetett volna rosszabb is – motyogtam, mert eszembe jutott, hogy akár megjelenhetett volna az aktus közben is. Leültem az ágy szélére, és megint lepillantottam a dobozra. – Sosem használtam még ilyet – ráztam meg.

 - Azt mondta a patikus – kezdett bele. –, hogy beveszed és kész.

 - Tényleg? – kuncogtam fel. – Komolyan beküldött egy gyógyszertárba?

 - Igen! – vágta rá azonnal. – Kintről nézte végig, ahogy leégetem magam.

 - Ez elég...

- Ördögi?

- Azt hiszem – nevettünk fel egyszerre.

 - Viszont – vigyorgott rám –, ha már ott jártam... - Ezzel előhúzott a zsebéből egy csomag óvszert. Felkacagtam, aztán szinte azonnal elkomorodtam.

 - Biztos, hogy nem! – jelentettem ki. – Legalábbis amíg apád itt ólálkodik körülöttünk.

 - Évekig váratnál? – nyaggatott szelíden.

 - Igen! Van ezzel valami problémád?

 - Igazából nincs - simította meg a hátam, ahogy leült mellém. – Ha kell, akkor várok.

Rásandítottam, de nem mosolygott, halál komolyan beszélt.

 - Hülye vagy! – paskoltam meg a combját.

 - Most miért? – háborgott kedvesen. – Csak szeretlek.

 - Biztos? – küldtem felé egy huncut pillantást.

 - Már megint kezded – sóhajtott.

 - Mégis mit?

 - Játszol az érzéseimmel.

 - Nem igaz.

 - De igen.

 - Hát mondom, hogy nem!

 - Eleanor, fejezd be!

 - Mit? – Erre már felkacagtam, de nem nevetett velem, ezért megragadtam az állát, és felegyenesedtem, hogy megcsókoljam. – Nathan, én is szeretlek!

 - Biztos? – jött a kérdés.

 - Nem tudom – feleltem mosolyogva. – Még gondolkodom rajta.

- Jól van, akkor miközben csinálod vedd be azt a szart kérlek, mielőtt visszajön, és nekiáll magyarázni – mondta száját oldalra húzva jobbra, majd balra.

Úgy döntöttem szót fogadok, ezért lenyeltem a gyógyszert, majd visszanéztem Nathanre.
A tegnap nap ötlött elmémbe, amikor ott állt előttem a pompás szárnyaival.

 - Egyszer elszóltad magad – jelentettem ki vigyorogva, mire Nathan összevonta szemöldökét.

 - Miről beszélsz?

 - Azt mondtad Jayce-nek, hogy "nincsenek szárnyaim épp".

- Rákérdezhettél volna, nem tudtam volna mit mondani – kuncogott fel mellettem.

 - Aha, biztos, hogy valami olyasmit mondtál volna, hogy "jaj, Eleanor, csak rosszul hallottad, nem is mondtam ilyet" – kezdtem bele újfent mélyebb hangú kifigurázásába. Igazából élveztem hozzávágni a sérelmeimet. – " Már megint csak a fejedben léteznek ezeket a dolgok" aztán "Nem minden van ám úgy, ahogy a kis fejedben összerakod", igaz? – Egyre mérgesebben kezdtem arcát vizsgálni. – És akkor jött a "senki sem tudja, hová tűnt Lucifer" duma. – Már ráztam a fejem, ahogy folyamatosan felrémlettek a dolgok.

 - Senki sem tudta – kontrázott rá, majd megfogta derekam és egyenesen maga elé húzott. – Csak én.

 - Ez esetben várom már a közös vacsorát – folytattam, ahol abbahagytam. – Feltéve, ha lesznek ezüst kanalak és láva. – Nathan felnevetett feldúlt kijelentésemre.

 - Olyan aranyosan próbálsz éppen lelkileg megnyomorítani – kuncogott.

 - Aranyosan? – kiáltottam. Megütköztem szavain. Én komolyan beszéltem.

 - Igen, rettentően cuki vagy – mondta, majd átkarolta a csípőm, ahogy előttem ült az ágyon, fejét hasamra hajtotta.

Toporogtam a két térde között, de nem öleltem vissza. Kezdtem újfent dühös lenni. Nem akartam se aranyos, se cuki lenni. Én csak azt akartam, hogy komolyan vegyen.

 - Nathan! – toltam el magamtól, majd karba font kézzel léptem egyet hátra. – Ez nem vicc! Borzalmasan bánt, amit csináltál. Ha belegondolok, akkor azt is hazugság árán érted el, hogy beléd szeressek.

 - Ne mondd ezt, kérlek! – Szemében bánatos fény csillant, majd megpróbált felém nyúlni, de még egyet hátráltam.

 - De így van! Fogalmad sincs róla, mit éltem át, amikor meghaltál előttem – súgtam csöndesen. Éreztem mindent, amit akkor. – Aztán röhögtél a markodban, hogy beteljesedett a prófécia. Szerintem téged nem igazán érdekelt, hogy teljesen magamba fordultam utána.

 - Dehogynem! – vágta rá azonnal, kék íriszében harag kezdett pislákolni.

 - Ugyan már Nathan! – kiáltottam feldúltan. Ismét felgyülemlettek bennem a negatív energiák. Csak a fennakadó szeme és élettelen arcát láttam magam előtt. – Most is csak hazudsz! Lehet végig benne voltál az agyamban, és igazából nem is szeretlek. Csak önző mód elcsábítottál, hogy most itt legyek veled! – Nem hangzottak logikusnak a szavaim, de kiborult belőlem, mint a bili.

 - Szóval ezt gondolod igazából – horkant fel.

 Düh és kétségbeesés villant át arcán, majd felpattant, és megállt előttem. Idegőrlően közel hajolt hozzám. Az orrunkat egy centi választotta el.

Még jobban felpaprikáztam magam, ahogy szívem egyre hevesebben kezdett kalapálni közelségére. A rohadt életbe!

- Lehet most is a fejemben vagy – vágtam hozzá elbizonytalanodva feltörő vágyakozásomtól, hogy megcsókoljam. Testem szép lassan kezdte megcáfolni a szavaimat.

 - Sosem voltam a fejedben – sziszegte felém összeszorított fogakkal, majd folytatta. – Ezerszer megkértelek, hogy ne játssz az érzéseimmel, de te mégis szüntelenül azt csinálod.

 - Én csinálom? – Most már szinte ordítottam. Rögtön elmúlt a csókra való késztetésem. – Te hagytad, hogy végignézzem, ahogy meghalsz! Vagy az teljesen rendben van, hogy én szenvedek? Önző vagy!

 - Így is, úgy is megtörtént volna. Ha nem aznap, akkor egy nappal később. Mindenképpen végignézted volna a halálom. Hát nem érted, hogy nem mindenről én döntöttem? A prófécia ott volt, meg kellett történnie!

 - Tényleg? – felháborodottan hátráltam ki közeledéséből. – Végül is csak a pokol visszafoglalása állt a háttérben. Végig hátsó szándékok vezérelve hazudoztál nekem szerelemről, meg ilyen szarságokról.

 - Eleanor! – Úgy rivallt rám, hogy megrökönyödtem. Koromfeketévé alakult szemében, mintha vörös villámok csaptak volna össze. Eltátottam a szám a feltörekvő félelemtől.

 - Most fogsz megölni? Már úgy is megvoltam. Nincs többé szükséged rám – Feszülten, de mégis bátran mondtam ki, mire ajka megremegett a dühtől. Végül nem szólt semmit, egyszerűen hátat fordított nekem, és kisétált a szobából.

Ott maradtam kétségek között, indulataim csordogáló, apró patakjában.
Lerogytam az ágy szélére, és tenyerembe temettem az arcom.

Azt hittem, már megbocsátottam neki, de a teljes feloldozásához időre volt még szükségem. Tudtam, hogy ezúttal megbántottam, ahogy váratlanul nekiestem, de pislákolt bennem a méreg, nem bírtam kiverni tudatomból tetteit. A haldokló arcát...

Nem volt velem őszinte, csalódást okozott, mégis szerettem. Talán velem volt valami gond. Én nem voltam normális, amiért a történtek után is vágytam a szerelmére. Arra, hogy engem öleljen, megfogja a kezem, és még ezerszer bocsánatot kérjen.

A nagy, vizslató kék tekintetére, ahogy mosolyogva magához von, és megsimogat.

A fenébe már!

 Már megint csak ezen agyaltam, és már hiányzott is. Pedig a haragom felé legalább akkora volt, mint a szerelmem. Nem véletlenül mondják, hogy szerelem és gyűlölet között hajszálnyi a határ.