«Jorge»

Elena a szívére célzott és meghúzta a ravaszt. A lövés után pár másodperc alatt a földön feküdt a lány.
- ELENA! - üvöltöttem és odarohantam hozzá. Magamhoz öleltem a felsőtestét.
- Elena, ne tedd ezt velem! Nem teheted ezt! - szólongattam, de nem reagált. Meghalt. Szikrázó tekintettel néztem Juanra. Ahogy ő is rám.
- Miattad halt meg! - mondtuk egyszerre. Juan pisztolyt fogott rám, de valaki ezt megakadályozta. Csupán annyit láttam, hogy a fejét érte egy lövés és elterült a földön. Dorotea lőtte le.
- Mi történt vele? - kérdezte könnyezve tőlem Elenára utalva.
- Szíven lőtte magát. Az apja mondta, hogy ölje meg az ellenséget és magát ölte meg! - szorítottam mégjobban magamhoz a lányt.
- Sajnálom, Jorge. Engedd el és gyere - simította meg a vállam Dorotea.
- Nem! Egyszer már valahogy túl élt egy ilyen lövést! Most kis túl fogja!
- De akkor Nicolnak kell őt látnia és ő a hadiszálláson van. Gyorsan kéne cselekedni, de mire visszaérnénk vele őt már nem lehetne megmenteni! Elena már nem fog felébredni soha!
- Ne mondj ilyet! Dorotea, kérlek! Megkell menteni Elenát! Biztos van valami esélye! Kell lennie!! - üvöltöttem vele.
- Számára már nincs semmi - felelte csalódottan.
- Jó, ha ilyen negatív vagy akkor én megmentem őt - emeltem fel a földről a lányt és elindultam vissza.

***

- Nicola, segítened kell! - rohantam a szobájába.
- Mi történt?
- Elena megölte magát, segíts kérlek! - sírtam férfi létemre. Azonnal felpattant az ágyáról és átszaladt Elenához. Megfogta a fejét, majd a szívét.
- 48 perce halott. Csekély az esélye, hogy felébred, de egy próbát megér - nézett rám a húgom.
- Csak próbáld meg kérlek!
- Jó, de akkor menj ki - kérte, mire kimentem.

***

- Jorge - jött ki Nicol a szobából, mire azonnal felkaptam a fejem.
- Én minden tőlem telhetőt megtettem. Hagyd pihenni és reméljük a legjobbakat - nézett rám, mire szorosan megöleltem.
- Köszönöm!
- Szívesen - puszilt meg. Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Alejandro hívott.
- Jorge, hol vagy?!
- Elenát hoztam haza, miért?
- Most rögtön told ide a segged, minden emberre szükség van!
- Jó megyek - tettem le.
- Vigyázz rá - hagytam ott a húgom a folyosón. Gyorsan visszamentem és pár Vadászt sikeresen lelőttem.
- Na végre! - szólt nekem Alejandro.
- Bocs - lőttem egy srácra.
- Semmi gond. Hasalj! - szólt rám, mire lehasaltam a földre, így meglőtt egy idős bácsikát. A Vadászok egyre kevesebben lettek, de tőlünk is fogytak emberek.
- Norberto! - szólt neki az ikertestvére, de késő volt. Egy Vadász hátulról lelőtte, Berto pedig összeesett.
- Neee, Berto - futott hozzá a fivére.
- Te voltál a legjobb testvér, Ale - mondta a zöld szemű ikrének, majd rám nézett.
- Megtiszteltetés volt a bizalmasodnak és a barátodnak lenni - nézett rám nagyokat pislogva, majd lehunyta a szemeit... örökre.
- Részvétem, Ale - fogtam meg a vállát.
- Norberto - sírt Alejandro. Összeszorult szívvel néztem őt. Sajnáltam. Őszintén.

***

Akik túlélték a vérfürdőt azokkal visszamentünk a hadiszállásra. Akik pedig tőlünk az életüket vesztették azokat pedig tisztességesen eltemettük. Alejandro szomorúan ballagott vissza. Őt támogatni kellett. Mikor beértünk a sebesülteket elvitték ellátni, a többiek pedig elvonultak a szobáikba. Én egyenesen Elenához mentem. Benyitottam a szobájába. Csukott szemekkel feküdt az ágyon. Csendben bementem és leültem az ágyának a szélére. A kezét a kezembe vettem és úgy figyeltem az ő gyönyörű arcát. Nem akarom elveszíteni Elenát, hiába volt ő is Vadász. Beleszerettem. Egyszercsak gyengén megszorította a kezemet és nagyon lassan kinyitotta a szemeit.
- Sajnálom, Jorge. El kellett volna mon... - nem hagytam, hogy befejezze, mert egy csókkal beléfojtottam a szót. Miután elváltak az ajkaink mosolyogva figyeltem az arcát.
- Ne sajnáld. Az a fő, hogy élsz - pusziltam meg a homlokát.
- Igen - mosolygott bágyadtan.
- Te vagy a legnagyobb csoda az életemben.
- Te meg az enyém. És most mi lesz?
- Talán megfogadom Dorotea tanácsát és feloszlatom a maffiát - simítottam végig a haján.
- Nem félsz, hogy az apád csalódna benned?
- Nem, mert már nem számít, hogy mit mondanak mások. Engem csak a te véleményed érdekel - mosolyogtam rá. Elena csendben nézett rám.
- Feküdj mellém, kérlek - suttogta, mire tettem amit kért. A fejét a mellkasomra hajtotta és így nyomott el mindkettőnket az álom. Elena többé már nem kelt fel.