A tizenkettedik és a harmincnegyedik sarkán parkoltunk. Az utca végében egy lepukkant palacsintázó volt csak nyitva, félóránként betévedő vendégekkel, akik leginkább csak a kinti hideg miatt húzták meg magukat odabent.

Az órára pillantottam, ami pontosan éjjel fél kettőt mutatott. A rádió halkan szólt és a fűtést is bekapcsolva hagyta Liam, hogy átvészeljük valahogy az egyre hidegebb időjárást.

Harry az anyósülésen ült, a térdei fel-le jártak, ahogy idegesen járatta lábait, csizmájának sarka néha hangosabban koppant egyet. Én hátul ültem, Louis és Zayn között, akik végeláthatatlan vitába merültek valamelyik buliról, amelyikre egyikük se emlékezett valami tisztán.

Harry idegesen a hajába túrt, mikor Niall felbukkant az út túloldalán és lassan kocogva az autó felé közeledett. Mikor ideért, Harry oldalán kettőt kopogtatott az ablakon. A téli, hideg levegő késként szúrt az arcomba, ahogy leengedte Harry az ablakot.

-A tag azt mondta, hogy várjunk itt.- Niall légzése nehéz volt és lassú, forró lehelete látszott a hidegben.

-Csessze meg! Már vagy egy órája itt várunk... hogy is hívják...? Sonnyra?!- Louis idegesen csapott Liam ülésének hátuljába és hangosan fújtatva lökte magát vissza az ülésbe.

-Higgadj le, Louis!- Liam szem forgatva pillantott hátra.

-Vincent egy pöcs, de legalább sose várat meg minket.- morogta utoljára az orra alatt.

-Minden ezen a találkozón múlik, szóval értékelném, ha abbahagynád a nyavalygásodat!- Harry hangja mély volt és érdes, szavai élesek voltak és kifejezetten türelmetlenek.

Kétség sem fért hozzá, hogy mindenki feszült volt a kocsiban. Louis, Zayn és Harry az egész hetüket Sonny felkeresésével töltötték, míg nem végül a nyomára akadtak és megszervezték a találkozót.

Sonny Mantegna nem volt más, mint a maffia főnökének, Frank Mantegnanak a fia és egyben alvezére. A hasam görcsbe rándult akárhányszor csak belegondoltam, hogy Harry egyfolytában őt hajtja, hogy beszélni és találkozni akar vele. És most itt voltunk, hatan Sonnyra várva egy elhagyatott utcában, fények, vagy akár szemtanúk nélkül.

A találkozó pofon egyszerűnek tűnt: Mantegna terjeszkedni akart, Harry pedig támogatást és segítséget kért Vincent hatalmának teljes lerombolásában. Harry nem akart utána a helyére lépni, vagy valami egészen új dolgot véghezvinni a városban. Ha minden a terv szerint történik, Frank Mantegna utána vígan terjeszkedhet New Yorkban, ez volt a legutolsó dolog, ami izgatta Harryt vagy a többieket.

-Még mindig maradni szeretnél, Rose?- Niall tekintete felém tévedt, könnyedén elfeledtetve velem a pattanásig feszült hangulatot Louis mellett ülve.

Egy szó nélkül bólintottam, ezzel kiérdemelve Harrytől egy továbbra is dacos és szúrós pillantást. Kezével azonban hátranyúlt és ujjait enyéim közé csúsztatta, finoman végigsimítva kézfejemen – két, teljesen eltérő érzelmet bemutatva ezzel, de megmagyarázhatatlan és érthetetlen módon én tudtam, hogy valójában ez csak egy dolgot jelent.

Mutatóujjamat végigsimítottam bőrén, elidőzve kereszt tetoválásán. Szemei csillogva figyeltek, ajkai halvány mosolyra húzódtak, amit az utca másik végéből közeledő autó tökéletesen megvilágított.

Niall megütögette háromszor vagy négyszer az autó tetejét, kizökkentve a burokból, ami hirtelen elzárt Harryt és engem a külvilágtól.

-Itt van!- emelte meg hangját és két lépéssel odébb állt az autótól, dzsekijének zsebébe dugva kezeit.

A többiek szinte egyszerre szálltak ki az autóból, egyedül Zayn hagyta nyitva az ajtót, arra várva, hogy kiszálljak. Harry lassan engedte el a kezem és utolsóként szállt ki utánam az autóból. A levegő még hűvösebb volt, kabátomat összehúztam magamon, bár teljesen fölösleges volt, mert ugyanúgy fáztam.

Az ismeretlen autó leparkolt, majd Sonny kiszállt egy ismeretlen pasassal. Sonny ugyanúgy nézett ki, mint ahogy elképzeltem. A ruhái drágának tűntek, hibátlanok voltak, egyetlen gyűrődés nélkül. A nézése határozott volt, és ha az ember jól megfigyelte, észrevehette, ahogy a könyörtelenség megcsillan a pillantása mögött.

-Uraim...- biccentett, miután kezet fogott mindenkivel.- Én odabent folytatnám a beszélgetést.- a mellettünk lévő üres, romos épületre mutatott.

Meg sem várva a válaszunkat, előre ment. Louis szintén várakozás nélkül követte Sonnyt, majd maga Sonny névtelen kísérője ment utánuk Zaynnel az oldalán. Niall oldalához szegődve én is elindultam, de Harry ujjai körbefogták karomat és egy lépésnyire visszahúzott, magával szembe fordítva.

-Te idekint maradsz.- pillantása kérlelő volt, míg hangja ellentmondást nem tűrő.

-Miért tenném?- kérdeztem szemöldök ráncolva.

-Mert ez a kicseszett maffia, Rose! Azért!- hangja visszafojtott volt és haragosabb, mint az utóbbi időben bármikor.

-Megbeszéltük, hogy eljövök és egymás mellett maradunk. Miért gondoltad meg magad hirtelen?- makacskodtam, továbbra is laza szorításában állva.

-Mert nem akarom, hogy közöd legyen bármihez is, amit odabent beszélünk meg.- hangja elkínzott volt és fáradt a kis vitánktól, ami már-már megszokottnak számított az ilyen helyzetekben.

Tenyerei közé fogta arcomat és tekintete szemeim között cikázott, biztosra véve, hogy elhiggyem és elfogadjam szavait. Pár pillanattal később lassan, alig észrevehetően bólintottam. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és homlokát enyémnek döntötte, szemeit egy rövid pillanatra lehunyva.

-Liam idekint marad veled és vigyáz rád, amíg megvársz.- mormolta lehunyt szemekkel.

-Mintha bárhova is mennék nélküled.- suttogtam, kisebb nevetést kiváltva belőle.

-Nem kockáztatok.- nevetése elhalt és elhúzódott tőlem, csak hogy egy egészen rövid, de mégis lélegzetelállító csókot adjon.

Kezeit elhúzta arcomtól és Liam felé biccentett. Mély lélegzetet véve nézett még utoljára rám, majd ő is besétált az épületbe.

-Gyerünk, várjuk meg őket az autóban mielőtt idefagysz.- Liam kedvesen elmosolyodott és kezét hátam közepére téve kísért vissza a kocsihoz.

Eleinte csak a fűtéssel bíbelődtünk és percekig meg sem szólaltunk. Aztán a percek egyre lassabban teltek és hiába próbáltam megfeledkezni arról, hogy Harry és még három barátom éppen két maffiózó társaságában üzletel, nem tudtam. Ki tudott volna elfelejteni ilyesmit egyáltalán?

-Annyi dolgunk volt a múlt héten, hogy meg sem tudtam kérdezni, hogy érzed magad.- Liam hangja könnyed volt, fejét pedig felém fordította, válaszra várakozva.

Vállat rántottam és egy pillanatra megfontoltam, hogy mit is mondhatnék.

Az arcomon és a bordáim környékén még mindig látszódtak a zúzódások és a horzsolások és megszámlálhatatlan percet és órát töltöttem azzal, hogy Ivan érintéseit lemossam magamról, hiába. A foltok nem tűntek el, sem Vincent hidegvérű hangja. Az éjszakáim felét álmatlanul töltöttem, míg a másik felét rémálmok között hánykódva Ivanról, Leonról, és Vincentről.

De Harry mellettem volt, segített kimagyarázni Lananál, hogy miért nem tudok bemenni dolgozni és az első napokban, amikor semmilyen smink és ima nem takarta el a foltokat az arcomon, ő ment el a dolgaimért a lakásomba, ezzel sikeresen kivédve, hogy Perrie is láthasson ilyen állapotban.

-Jól. Azt hiszem.- sóhajtottam fel és halványan elmosolyodtam, amit Liam azonnal viszonzott is.

-Oda van érted.- törte meg a csendet, percekkel később. Fejemet felé kaptam és ha akartam volna se tudtam volna visszatartani a mosolyomat.- És szerintem már feleannyira se akarja ezt az egészet.

-Én mellette vagyok, bármi is következzen.- vágtam rá a lehető leghatározottabban és megpróbáltam nem belegondolni Liam szavaiba.

-Pontosan ezért gondolom így.- mondta halkan, arcomat tanulmányozva.

Nem szóltam semmit és már maga a gondolat is nevetséges volt, hogy Harry érzései irántam többet jelentenének, mint a testvére halálának a bosszúja – amit már évek óta tervez. Egyedül csak a saját érzéseimmel voltam tisztában: és én vakon követtem volna őt, ahova csak megy.

Az idő lassan telt, mint minden éjjel az utóbbi időben. A palacsintázóban egyetlen vendég volt csak és komoly fejfájást okozott még belegondolni is, hogy miért vannak egyáltalán nyitva, pláne az éjszaka közepén. Ha nem ezen törtem a fejem, Liammel beszéltem pár szót, de szinte már a falra másztam a kíváncsiságtól, hogy mi tarthat ennyi ideig. Mit beszélnek, mik Sonny kérései Harryével cserébe.

Aztán, fél órával és egy örökkévalósággal később kisétáltak a házból. Mindannyian nyugodtnak tűntek és kezet rázva Sonnyval – majd a kísérőjével is -, köszöntek el és sétáltak vissza az autóhoz. Niall csak intett egyet és az út túloldalára sietett, ahol az ő kocsija parkolt, a többiek pedig beszálltak a hátsó ülésre.

-Ezek mind olyanok, mintha egy karót döftek volna a seggükbe?- ezek voltak Louis első szavai, tekintetével pedig végigkövette, ahogy Sonny beszáll az autóba és elhajtanak.

-Remélem te meg se szólaltál odabent.- nevetett fejét ingatva Liam és beindította a motort.

-Minden rendben ment.- Harry hangja nyugtató volt és a szavai is ugyanazt bizonyították.

Louis felsóhajtva fintorgott, Zayn pedig azonnal rámordult.

-Inkább te vagy olyan, mintha az a karó már jó régóta ott lenne a seggedben!

-Oh, hát kösz Za-

-Elég legyen már!- kiáltotta el magát Harry, mire mindenki megrezzent. Liam mindkét kezét a kormányra tette és halkan motyogva meredt az útra, míg hátul végre lenyugodott a hangulat.

-Mit kért cserébe?- kérdezte kisebb csönd után Liam.

-Pénzt.- adta az egyszerű választ Harry.

-Egy valagra való pénzt.- tette hozzá Zayn mögöttem.

-Honnan fogjátok rá megszerezni?- kérdeztem, kisebb aggodalommal a hangomban, fejemet pedig hátra fordítottam, hogy Harryre nézhessek.

-Vincenttől, természetesen.- vigyorodott el és nem tudtam mit tenni, az én arcomra is kiült a mosoly.

-Holnap este, nem halogathatjuk.- informálta Zayn Liamet, aki csak bólintott és a kormányt elfordítva bekanyarodott a következő utcába.

Még egy utolsó pillantást vetettem Harryre, hogy mennyire nyugodt volt, szinte már látta a kiutat ebből a zűrből, ami körülöttünk volt már hónapok óta – de én, ugyanakkor, nem tudtam figyelmen kívül hagyni az érzést, ami marokra szorította a gyomromat és megállás nélkül csak azt sugallta, hogy valami nincs rendben, vagy nem is lesz.

i=e.&<e