- Kihyun szemszöge -

Ezen a kora reggelen csak egy dologra vágytam. Addig aludni ennek az erős férfinak a karjaiban, ameddig csak akarok. Persze, tisztában voltam vele, hogy erre semmi esély sincs, mivel hamarosan várható volt az ébresztőóra hangja, de ettől sokkal kellemetlenebb ébresztésben lett részünk. Az egész testem összerezdült, ki is pattantak a szemeim, a „rendőrség" szó hallatán pedig úgy éreztem, hogy elhűlt a vér az ereimben. Valami rossz történhetett. Hevesen dobogó szívvel szorítottam össze ajkaimat, hogy még véletlenül se adjak ki hangot, annak a reményében, hogy hátha elmennek, de Hyunwoo kezdett furcsán nézni rám. Hát... Ebből a helyzetből sehogy sem tudtam kimenekülni.

- Kinyitod te? - suttogtam neki könyökeimre támaszkodva, majd végig tartva a szemkontaktust, továbbra is zajtalanul tápászkodtam fel a kanapéról.

- Én? - nézett rám kérdőn, aztán szemeivel igyekezte mutatni nekem, hogy ha esetleg elfelejtettem volna, öltözetét jelenleg csak egy alsónadrág képezte.

- Szerinted hivatalosan be vagyok ide jelentve? - kezdtem kicsit ingerültebben, továbbra is suttogva meggyőzni őt arról, hogy miért is nem nekem kéne megtudakolni, hogy mit is akarnak a hívatlan „vendégek".

- Én meg nem is lakok itt - válaszolt vissza már majdnem elnevetve magát, de közben már belebújt öltönynadrágjába, az övének becsatolása közben lépdelt el az ajtóig.

Gondoltam, addig lefoglalom Csokit, hisz ha meglátja, hogy ismeretlenek ácsorognak az ajtóban, biztosan bekapcsol a házőrzőüzemmódja, akkor pedig az egész lakóépületet fel fogja rázni a hangjával. Szinte lábujjhegyen mentem el a hálószobám ajtajáig, éppen benyitottam volna, amikor nagyon megütötte a fülemet Hyunwoo és a rendőrök párbeszéde.

- Jó reggelt, biztosurak - köszöntötte őket egy biccentés közben.

- Jó reggelt. Bejelentés érkezett, hogy a lakóparkban több lakásba is betörési kísérletet tett két ismeretlen elkövető. A földszinti lakosok szerint ez az emelet is érintett. Esetleg tud valamilyen információval szolgálni? - kérdezett rá a rekedtes hangú, idősebb férfi, elővett egy jegyzetfüzetet is.

- Nem. Itt nem történt semmi ilyesmi - siettem oda Hyunwoo mellé, komoly arckifejezéssel, határozottan adtam választ. Ami történetesen egy hazugság volt.

- Egészen biztos benne? - pillantott rám kissé meglepetten az úr, de én csak bólintottam.

- Igen, teljesen biztos - szusszantam fel, összevont szemöldökeimmel pedig igyekeztem sugallni feléjük, hogy itt az ideje a távozásnak.

- Ezesetben, elnézést a zavarásért. Ha bármi probléma adódik, jelezzék a lakópark tulajdonosának, vagy a rendőrségnek. Viszontlátásra! - köszöntek el, bár mintha gyanakvó tekintettel méregetett volna minket az egész idő alatt csendben ácsorgó fiatalabb rendőrtiszt.

Egy nagy szusszanással csuktam be az ajtót, majd csak lehuppantam a kanapéra, elgondolkodva néztem ki a fejemből. Láttam ám, hogy hyung értetlen arckifejezéssel bámult, még a karjait is összefonta.

- Miért nem akartad elmondani, hogy hozzád is be akartak jönni? - ült le mellém végül, a derekamat átkarolva hajtotta fejét az enyémre. Ah... A ma hajnalban történtek után érezhetően másképp ért hozzám. És ez jelen helyzetben kicsit zavarba hozott.

- Nem akarom, hogy rendőrségi ügy kapcsolódjon a nevemhez. A munkám miatt sem szeretném. Az én vallomásom nélkül is el fogják kapni őket, ne aggódj - magyaráztam el neki azt, amit ő valószínűleg nem érthet meg teljesen, majd viszonoztam ölelését.

- Jogos. Talán jobb is lesz így, ha nem folyunk bele ebbe az egészbe - szusszant fel, közben hüvelykujjával simogatott.

Éppen a szemeimet is lehunytam már, annyira kellemes volt ez az ölelkezés ezen a hűvös reggelen, amikor a szobában megszólalt az ébresztőm, miszerint hét órát ütött az óra. Annak érdekében, hogy az egyre hangosodó, idegesítő hangtól minél előbb megszabaduljunk, sietve keltem fel, amint beléptem az említett helyiségbe, imádott kiskutyám ki is száguldozott a nappaliba. Ezen a jeleneten halványan elmosolyodva folytattam az utamat az éjjeliszekrényig, ahol a telefonom volt. A rendőrség okozta ijedtség miatt ezidáig nem is annyira vettem észre, de nagyon-nagyon furcsán éreztem magam. Mi Hyunwooval... Lefeküdtünk. Mintha csak egy lázálom lett volna. Ha csak bevillant egy félhomályos kép, vagy szinte éreztem őt, ahogy kitöltött... Borzalmasan égni kezdett az arcom. Egy dolgot tudtam biztosra, nem bántam meg egy másodpercre sem. Egy elnehezült levegővétellel vettem az irányt újra a nappali felé, kiérve pedig egy számomra nagyon kedves kép tárult elém. Barátom a kanapén ült, már teljesen felöltözve, Csoki pedig lehetetlen pozíciókban, össze-vissza ficánkolva játszott az ölében, hagyta, hogy vendégünk jól megvakargassa a pocakját. Sajnos, nem bírtam a véremmel a történtek után, ahogy elhaladtam az ülőalkalmatosság mögött, elnyújtottan simítottam tenyeremet az általam igen vonzónak talált férfi tarkójára, majd vállát is végigcirógattam.

- Mindjárt készítek reggelit, rendben? - mosolyodtam el kipirulva, Hyunwoo rögtön elhesegette a kis szőrgombócot, elém lépett, újra átkarolt. Olyan csodálattal tudott rám mosolyogni... Kicsit el is vesztem szemeiben, de gondoltam térjünk rá a lényegre. - Csak először kérem a jutalmamat a mai hajnalért - haraptam be alsó ajkam, mellkasára csúsztatva tenyereimet. Egy pillanatra meglepettnek tűnt, talán csak nem jutott eszébe hirtelen, hogy mire gondolok.

- Hmm... A Vadóckám egy csókot szeretne? - mosolyodott el szórakozottan, miközben el is kezdett közelebb hajolni.

- Nem-nem-nem! - húztam be a nyakamat, miközben igyekeztem megállítani őt továbbra is mellkasán tartva kezeimet, majd komoly arccal, a szemkontaktust nem megszakítva nyúltam hátra farzsebéhez, egyetlen mozdulattal magamhoz vettem a papírpénzt, amit állítása szerint nekem szánt. Egy félmosollyal hajtottam össze még kisebbre, anélkül, hogy megnéztem volna mennyi is volt az összeg.

Ledöbbent arckifejezését látva nem igazán tudtam eldönteni, hogy sértve érezte-e magát, vagy csupán hitetlenkedett, hogy már másodjára is ezt csináltam. Vicces volt. És valamilyen szinten imádnivaló is.

- Szóval... A pénzért adtad magad nekem? - nevette el magát keserűen, miközben én már úton voltam a fürdőszoba felé, hogy a konyhai műveletek előtt felöltözhessek.

- Nem. Mert úgy megkívántalak, hogy azt hittem megőrülök - mosolyogtam rá hátra az ajtóból, de már majdnem elnevettem magam, ezen mondatom hallatára frusztráltan felsóhajtva pillantott félre, a nadrágját igazítva.

Szólásra nyitotta ajkait, de nem vártam meg, hogy bármit is mondjon, becsuktam magam mögött az ajtót, reggeli rutinom első lépéseként most rendhagyó módon az arcmosást akartam elvégezni, mivel úgy éreztem, hogy lángol a bőröm. Még csak a csapot sem volt időm megnyitni, Hyunwoo nagy lendülettel nyitott be, szorosan mögém állva ölelt át hátulról, állát vállamon támasztotta meg, arcán egy aranyos mosoly volt, de a szemei... Azok szinte izzottak.

- Csak azt akarom mondani, hogy nagyon boldoggá tettél azzal, amit az előbb mondtál - kezdte simogatni hasamat hatalmas tenyereivel, miközben egyértelműen engem bámult a tükörben. Mondjuk én is őt.

- Azért prosti még nem vagyok... - nevettem el magam halkan, kezeimet az övéire rakva simultam karjaiba.

- Mi az, hogy „még"? - kuncogott fel jóízűen, miközben játékosan kezdett csikizni derekamnál, orrával pedig nyakamnál.

- Ki tudja mit hoz a sors - válaszoltam teljesen csak poénból, amikor lecsillapodott nevetésünk, kicsit hevesebben emelkedő mellkassal szemeztünk tükörképeinken keresztül.

- Egyébként... Jó volt? - szólalt meg körülbelül egy percnyi csönd után, ha nem értettem volna rögtön, hogy az együttlétünkre gondol, akkor is egyértelművé tette volna azzal, hogy milyen forrón kezdte csókolni nyakamat.

- Mmh... - szusszantam fel inkább a mosdókagyló szélében kapaszkodva, jólesően hunytam le szemeimet pár pillanatra, aztán tovább néztem magunkat. - Nagyon jó voltál - húztam ajkaimat egy félmosolyra, ez után viszont belém rekesztette a levegőt azzal, hogy az államra fogva hirtelen fordította oldalra a fejemet.

- Orgazmus közben lehet kicsit elragadtattam magam. Ne haragudj - vigyorodott el, én pedig csak félszemmel láttam ugyan, hogy miről beszél, de rögtön görcsbe rándult a gyomrom, ahogy megláttam az enyhén kékes harapásfoltot az ütőerem mellett. - Remélem nem fájt nagyon - puszilt oda újra, én pedig lesütöttem a szemeimet.
Talán... Majd egyszer elmondom neki ezt a titkomat is. Hogy mennyire elképesztően izgatónak találom, ha nézhetem magunkat a tükörben, miközben örömet okozunk egymásnak. Már most kezdtem azt érezni, hogy túlságosan is beindultam, így jobbnak láttam, ha kitessékelem ezt az álompasit a fürdőszobámból.

- Észre sem vettem - nyugtattam meg először is, majd karjaiban megfordulva néztem fel rá. - Most már készülődnék - biccentettem neki az ajtó felé, ő pedig egy szórakozott mosollyal bólintott, és ki is ment.

A történtek után főleg muszáj volt hideg vízzel hűtenem arcomat, aztán elvégeztem a reggeli rutinomat, annyival egészült ki ez a körülbelül tíz perces folyamat, hogy a nyakamon lévő foltban gyönyörködtem. Igen... Tervezgetek, hogy mit mikor osztok meg vele, pedig amikor megismertem őt, azt sem akartam, hogy az életem része legyen. Igazság szerint, valószínűleg hatalmas hibát követtem el azzal, hogy egyre jobban magamhoz láncoltam, sőt, már a testemet is neki adtam...

Önbíráló, negatív gondolataimnak köszönhetően kicsit komoly arccal tértem vissza a nappaliba, egy fekete melegítőnadrágot és egy vastagabb pulóvert viselve, ma csak itthoni ruhákba öltöztem, tekintve, hogy késődélutánig nem terveztem elhagyni a lakást. Hyunwoo a kanapén ült, rögtön mosolygásra késztetett, amikor megláttam, hogy meg is ágyazott, így nekem már csak annyi dolgom volt, hogy elrakjam a takarót és a párnát. Jaj... Amikor találkozott a tekintetünk, már megint olyan szerelmesen nézett rám. Zavaromban halkan elnevetve magam indultam egyenesen a konyha felé, neki láttam a rántottás szendvicsek elkészítésének. Annyira megmelengette a szívemet, hogy nem voltam egyedül.

- Kihyun-ah... Akkor ma ideiglenes kollégák leszünk, igaz? - ült át vendégem a pulthoz, feltételezem azért, hogy közelebb lehessen hozzám. Valaki nagyon belém zúgott. Mondjuk, ezt már az eleje óta tudtam.

- Ha van kedved jönni, akkor igen - pillantottam fel rá egy mosollyal, de most kivételesen nem engem nézett, hanem a telefonját nyomkodta.

- Akkor... Munka után hazamegyek, Papa már biztosan hiányol, aztán ott találkozunk. Én is nyugodtabb leszek, ha nem vagy egyedül a sok részeg férfi között - bólintott határozottan.

Szavaira most nem reagáltam szavakkal, csak egy széles mosollyal. Annyira féltett mindentől... Kedveltem benne ezt a védelmező tulajdonságot. Ha nem lett volna ilyen, talán már nem is léteztem volna... Ez a súlyos gondolat miatt egy pillanatra megálltam a tojások összekeverésében, egy gondterhelt sóhajjal hunytam le a szemeimet, erőt vettem magamon, és folytattam. Ennek nem lesz jó vége.

Együtt megreggeliztünk, majd egy szoros öleléssel búcsúztunk el egymástól, ő a szembeszomszéd irodaházba ment, én pedig vissza a lakásba. Amíg fellépcsőztem a megfelelő emeletre, csak azon járt az eszem, hogy milyen rohadt jó volt csókolózni vele, és igazából most is megismételhettük volna, de nem tettük.

Általában egy fárasztó munkanap előtt csak lustálkodni volt kedvem, most sem volt másképp, amint felértem, nagyjából egy óra alatt összetakarítottam, aztán betértem hálószobámba, kicsit visszafeküdtem még szundítani. A tegnapi nap annyira varázslatos volt. Énekelhettem közönség előtt, egy színpadon, ráadásul mondhatni sikeres is lett az előadás. Aztán még teljesen ennek az élménynek a hatása alatt egy romantikus estét töltöttünk együtt azzal a férfival, akihez megmagyarázhatatlanul vonzódom. Nem is akartam azon rágódni, hogy mi lesz később, miután Csoki bebújt a takaróm alá, egyenesen a karjaim közé kuporodott, boldogan mosolyogva hunytam le a szemeimet.

Nem tudom mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy jelzett a telefonom. Valamivel kipihentebben nyúltam a készülékért, egy nagy szusszanással olvastam el a főnök üzenetét.

„Ma este tánc lesz, készülődj" - írt szokásosan csak ennyit, nekem pedig hirtelen az életkedvem is elment.

Énekelni egyértelmű okokból sokkal komfortosabb volt, és azt teljes szívemből csináltam. Nem csak a túlélési ösztönök miatt. Már éppen rávettem magam, hogy induljak rendbe szedni magam, amikor beugrott, hogy ma Hyunwoo is végig velem lesz. Akaratom ellenére is egy kis mosoly fagyott az arcomra, mivel egyelőre nem voltam biztos benne, hogy hogyan fog reagálni, ha esetleg lesz öltáncot kérő vendég. Ez... Vicces lesz.

Ezen különleges alkalomra úgy döntöttem, hogy felavatom a múlthéten vásárolt „fellépőruhámat", még csak fel sem próbáltam, amióta hazahoztam. Mielőtt átöltöztem volna, ebédet főztem, ez a folyamat pedig valamilyen oknál fogva sokkal több időt vett igénybe, mint szokott. Talán csak az lehetett az a rejtélyes miért, hogy körülbelül öt percenként írt nekem a srác a szembeszomszédból. Olyan könnyedén meg tudott mosolyogtatni... Már nem is volt sok időm készülődni, úgyhogy el is köszöntem Hyunwoo-tól, evés után elfoglaltam a fürdőszobát.

Lezuhanyoztam, hajat is mostam, elég sokáig szépítkeztem még, köntösben elintéztem a vasalást is, ezt követően a tükör előtt próbáltam fel a ma esti szettet. Az új „munkaruhám" egy fekete harisnyából állt, egy fekete rövidnadrágból, ami valamivel rövidebb volt, mint a régi, felsőnek pedig egy mesh anyagú, átlátszó fekete garbót vettem. Ahogy még nem bújtam bele a szintén ugyanilyen színű ingbe, elég... Kihívó, túlfűtött hatást keltett, el is bizonytalanodtam, hogy biztosan ezt vegyem-e föl, de már nem igazán volt időm kitalálni valami mást. Begomboltam az inget, a rövidnadrág fölé felvettem a vászonnadrágomat, aztán alaposan, igényesen kivasaltam kissé borzos tincseimet. A sminkemet még nem vittem túlzásba, hiszen azt mindig a bárban szoktam megerősíteni, így csak egy halvány alapozóréteget vittem föl.

Mire mindennel elkészültem, esedékes volt egy délutáni étkezés is, aztán egészen indulásig Csokival foglalkoztam, játszottunk, illetve megtöltöttem tálkáit is. Néha nagyon nehéz volt itt hagynom őt egyedül az estére, de talán most csak azért volt kedvem dolgozni menni, mert tudtam, hogy Hyunwooval lehetek. És mert látni akartam, hogy hogyan fog viselkedni, ha mással lát. Vegyes érzéseim voltak, kicsit el is nehezedett a szívem, amikor már úton voltam a munkahelyem felé. Amikor legelőször sétáltunk itt, én figyelmeztettem őt. Talán ma, ha lát engem munka közben, végleg ki fog ábrándulni belőlem. Még mielőtt súlyosabban sérülne...

Mivel Juan már átadta nekem a kulcsokat tegnap, most én nyitottam ki a helyet, ezért is jöttem korábban, még volt néhány teendő, de hamarosan megérkezett a társaságom is. Ugyanolyan lendülettel nyitotta ki a bár ajtaját, mint azon a napon, amint összenéztünk, ábrándosan mosolyogva lépdelt közelebb a pulthoz.

- Jó estét, Kihyun-ah - támaszkodott le a pultra szövetkabátjában, én pedig a fejemet kissé oldalra döntve vesztem el szemeiben. Jó volt a hangulat így kettesben.

- Jó estét, kolléga - kuncogtam halkan, majd meg is kerültem a bárpultot, hogy átvehessem tőle kabátját, fel is akasztottam az alkalmazotti fogasra. Már kellemes meleg volt idebent, szerencsére hamar érezhető volt a fűtés hatása. - A főnök üzente, hogy ma táncoljak, attól tartok néha helyettesítened kell majd az italfelszolgálással - tudattam vele a mai tervet, miközben magamhoz vettem egy köteg itallapot, és végigjártam az asztalokat, mindegyikre kihelyeztem egyet.

- Tényleg? Hát rendben van - bólintott párat, de kicsit mintha elkomolyodott volna. Ezzel rögtön egy mosolyra késztetett. Az arcára volt írva, hogy valami mást is mondani szeretett volna, de nem tette.

- Ha éhes vagy, itt a kishűtőben van nekünk vacsi, melegítsd meg nyugodtan, vagy csak szólj nekem - siettem is vissza hozzá, vettem egy nagy levegőt, amit ki is fújtam, ahogy megálltam vele szemben.

Néhány másodpercig csendben néztem fel rá, aztán kezeimet derekára simítva, fokozatosan öleltem át, fejemmel vállához bújtam. Igazából egyébként sem nagyon beszédes, de most különösen szótlannak tűnt, ahogy újra felnéztem rá, látszott is rajta, hogy valószínűleg nehéz napja lehetett a munkahelyen.

- Minden oké? - kérdeztem rá legörbített szájjal, egy halvány mosollyal zárt a karjaiba. Már éppen megszólalt volna, amikor megláttam, hogy nagy jövés-menés látszott a bejáratiajtó üvegén keresztül. - Nyitásra jöttek volna? - ráncoltam a szemöldökeimet az órára pillantva.

Már pont idő volt, így miután bocsánatkérő szemekkel megsimogattam karját, oda is siettem az ajtóhoz, elfordítottam rajta a táblát. Még csak időm sem volt megmutatni barátomnak, hogy mi hol van, így én is odaálltam mellé a pultba, együtt vettük fel a meglepően sok - öt ember - rendelését. Őszintén, semmi bajom nincs Juannal, de így sokkal szórakoztatóbb volt.

- Hétfő este ekkora a forgalom? - kérdezte meglepetten ideiglenes munkatársam a pultnak támaszkodva, én egy poharat törölgetve figyeltem a két magányos férfit és a háromfős társaságot. Kezdtek kicsit zajosabbak lenni.

- Hol van az előadó? - hallatszott egy kis zúgolódás, elégedetlenkedés a vendégek felől, kicsit összezavarodottan pillantottam Hyunwoo szemeibe.

- Úgy tűnik, híre ment az énekes madaramnak - rugaszkodott el a pulttól egy büszke mosollyal, majd mögém lépve dörzsölgette meg a karjaimat. - Na, állítsuk össze azt a színpadot - biccentett az említett emelvény felé, majd oda is siettünk.

Én a mikrofon magasságát igyekeztem minél gyorsabban beállítani, Hyunwoo pedig felhozta az egyik bárszéket, majd a hangosítást vette kezelésbe. Mielőtt elfoglaltam volna a helyemet, elvonultunk a zenelejátszóhoz, hogy segítsek dalt választani. Amíg én a listát görgettem, segítőm hátam mögé lépve bújt hozzám, lélegzetét nyakamon éreztem.

- Egyébként... Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy - súgta fülembe egy mosollyal, mielőtt bármit is válaszolhattam volna, már vissza is sétált a pult mögé.

Egy mosoly fagyott az arcomra, amint megtaláltam a megfelelő jazz alapot, egy nagy levegőt véve léptem fel a színpadra, amit úgy megszerettem a múlt éjjelnek köszönhetően. A pultossrác bíztató mosolya az én izgatott mosolyommal találkozott, de mielőtt kiejtettem volna a dalszöveg első szavát a számon, a vendégek újra zúgolódni kezdtek. Égő arccal figyeltem, ahogy az egyik magas, jókiállású, körülbelül 50 éves, öltönyös férfi felállt az asztaltól, és... Félreérthetetlenül a tudtomra adta, hogy nem ilyesmi előadásra gondoltak. Egy pillanatra bepánikolva néztem Hyunwoo szemeibe, aki rögtön leállította a dalt, visszakapcsolta az alapzajként szolgáló rádiót.

- Akkor... Még készülődnöm kell... - mondtam kicsit félénken az úrnak, hiszen türelmetlennek tűnt. Na meg pénzesnek.

- Így is jó vagy, ezen ne múljon - lépett egyenesen a színpad elé, teljesen úriember módjára segített le az emelvényről, bármennyire is ellenkezett most minden porcikám ez az egész ellen, de nem tehettem semmit. Hisz ez a munkám. A férfi pedig abszolút nem is szegte meg a szabályokat, talán még túlságosan is udvariasan kért meg arra, hogy táncoljak neki. Pedig már érezhetően nem volt teljesen józan.

Amint visszaült székébe, derekamra fogva, meglepően erősen rántott az ölébe, egy pillanatra megremegve álltam tekintetét, amíg félre nem pillantottam zavaromban. Sokkal nehezebb volt így dolgoznom, hogy közben Hyunwoo bíráló tekintete égetett. Félve pillantottam barátom felé, de ő csak felhőtlenül rendezgette az italokat és a poharakat, nem is nézett oda, mintha nem is történne semmi olyan dolog, ami őt esetleg zavarhatná. Igazán? Hirtelen azt éreztem, hogy elmúltak a gátlásaim, mint általában ilyenkor szokott, szóval az ingem felső gombjait kigombolva kezdtem az éppen szóló zene ritmusára vonaglani a vendég ölében, szemeimet pedig le sem vettem Hyunwooról. Az nem lehet, hogy ennyire figyelmen kívül hagyjon engem.