"- Teremtettem magamnak egy világot, mert a tiétek nem fogadott be...
- Talán veled van a baj..."

Álmosan rohantam át a sötétbe burkolózó falun, a palotaőrök a nyomomban voltak... tudtam, hogy esélyem sincs elmenekülni, mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom... sajnos beigazolódott az elméletem, az egyikük lovon mellém ért és gyakorlott mozdulattal elkapta a derekamat és már vágtatott is a palota felé.
Minden évben ez volt. Minden évben összegyűjtötték a falu tizenhat éven felüli lányait és a palotába cipelték őket.
Az a hír járta, hogy az ifjú herceg a vérükben fürdik és a szívüket eszi, mert a saját szívét eladta a szépségéért.
A palota fényes csillagként ragyogott a sötét, falubéli utcákhoz képest, ahogy fogvatartóm átlovagolt az oda vezető hídon, mintha ragyogni kezdett volna minden, a rengeteg világító lámpástól.

Egy sorba állították a falubelieket, néhányukat látásból még ismertem is, csak hát, olyan szegények voltunk, hogy egyikük sem állt velem szóba soha... én csak egy tolvaj lánya voltam, míg ők nemes családok sarjai.
Nem is igazán vágytam a figyelmükre... tekintetem a palota egyik sarkába vándorolt, ahol mozgásra lettem figyelmes... a csacsogó hiénák, beteges elképzeléseiket tárgyalták ki, sikítozva a démoni hercegről, mikor az egyik őr hozzájuk lépett.
- Elhallgassatok! A herceg, mint minden évben, idén is kiházasítja a falu leányait a fővárosba, a béke fenttartásáért. Nem térhettek vissza. Hamarosan indulnak a lovaskocsik. Te! - mutatott rám. Még épphogy az információk befogadásánál tartottam, hát csak kiházasítja a lányokat... tehát mégsem magának gyűjti be őket...
- Igen uram? - megremegett a hangom, talán ez jelenti a halálomat...
- Itt maradsz.

A tekintetemet újra magára vonzotta az a szinte mozdulatlan alak... rémisztő volt. Talán csak egy szobor, vagy az éjszakai fényben, a rengeteg lámpás fénye játszik a képzeletemmel... gondoltam.
A palotaőrök két lovaskocsiba tuszkolták az összesen hat falubeli lányt, akik nemesek lévén, csendesen vagy épp örömmel vették, a jó házasság lehetőségét.
Én biztosan nem lettem volna képes erre. Lehajtott fejjel követtem egy szolgaasszonyt aki értem jött. Pufók volt, mégis gyors léptű.
-  a nevem ChasJu JeonJa - hadarta... soha nem hallottam még ilyen nevet korábban. - de elég ha Cha asszonynak hívsz. Gondolom szeretnéd tudni, mi történik - állt meg hirtelen, majd felém fordulva barátságosan elmosolyodott...
- Jó lenne...
- Nos, a herceg idén lett 21 éves, így amellett, hogy a kötelességét teljesítve elkülde azokat a... hölgyeket a városba az uraságoknak, itt az ideje, hogy ő maga is megházasodjon...
- Remek és ki a menyasszonya?
Az asszony jóízűen nevetett egyet, mintha csak vicceltem volna, de aztán komoly tekintettel nézett, mikor észrevette az értetlen ábrázatomat.
- A herceg mellé minden bizonnyal egy gyönyörű hercegnő érkezik majd... neki szüksége lesz szolgálóra... gondolom... - merengtem el... de Cha asszony befogta a számat.
- Ne fecsegj annyit. Itt én vagyok a szolgáló és te vagy a hercegnő... - csattant fel bosszúsan... rajtam volt a sor, hogy nevessek, de nem tudtam a befogott csipogóm miatt.

- Cha asszony, tegye meg, hogy a kedvemért elengedi a hercegnőm száját. - hallottam meg egy hangot az egyik sarokból, mire a dundi asszonyság eleresztett, a koszos ruhámat leporolgatta, de mind hiába... attól még én maradtam a falu tolvajának a lánya, aki értetlenül állt a történtek előtt... szemben a herceggel, akinek az arcát egy maszk fedte.
Meghajoltam, hiszen ezr követelte az illem.
- Nézz rám és felelj, hogy hívnak?
- Areum vagyok uram.
- Nem vagyok úr... a hivatalos megszólításom, számodra mától... Hercegem, ha a palotán belül egy helysiégben csak mi ketten vagyunk, szólíthatsz a nevemen. Hyunjin vagyok.
- Megtisztelő, hercegem - feleltem némi gúnnyal a hangomban, amit nyilván észrevett, de nem foglalkozott vele.
- Cha asszony, kérem, tanítsa meg a hercegnőnek, hogy hogyan illendő viselkednie... - morogta, azután eltűnt a palota egyik rejtett ajtaján át.
Nem akartam... az egészet.

A herceg nyilvánvalóan kattant, egy maszkban járkál és lányokkal kereskedik. Amitől még kevésbé volt az egész helyzet bizalomgerjesztő.
Cha asszony, mégis jót kuncogott rajta és olyan csillogó szemekkel nézett, mintha csak valami csoda lennék.

Azután az éjszaka után nem láttam hetekig a herceget. Először is megpróbáltam megszökni, de a palotaőrökig sem jutottam, azután Cha asszonynak igyekeztem agyvérzést okozni, azzal, hogy mindent ellenkezőleg csináltam, mint ahogy kérte.
De csak mosolygott és azt mondta, mindegy mit teszek, elkerülhetetlen a sorsom, amiért Hyunjin herceg engem választott így lassan beletörődtem a helyzetbe és azt láttam, hogy Cha asszony,  SiGan és YangCho urak, akik a herceg fő tanácsadói voltak, őszintén örülnek ennek.

Amikor elérkezettnek vélték az időt, kitűzték az időpontot én pedig egyetlen dolgot szerettem volna csupán. Hogy az apám ott lehessen, mikor összekötöm az életemet a maszkos herceggel.

Ezért a palota folyosóin kapkodva a lábaim, haladtam a herceg lakrésze felé.
Cha asszony azt mesélte én is ott lakom majd, mikor egybe keltünk.
Engedélyt kértem az őt vigyázó őrtől a belépésre, pont úgy, ahogy tanultam, mikor megkaptam azt, alázatosan beléptem, meghajolva előtte.
- Úgy látom, Cha asszony alapos munkát végzett. Nem akarsz már megszökni tölem?
- Nem, hercegem, viszont, engedelmeddel kérnék valamit.
- Nézz rám, nyugodtan, ha hozzám szólsz. - hallottam, hogy elmosolyodik a maszk mögött.
- Nászajándékot kérnék tőled, Hyunjin. - bátran ejtettem ki a nevét, hiszen csak ketten voltunk ott.
- Mit óhajt a hercegnőm?
- Szeretném, ha apám itt lehetne amikor egybekelünk, ha ezt a kérésemet teljesíted, életünk végéig hűséges és odaadó leszek... - mosolyogtam rá.
- Rendben, de add nekem magad, önszántadból...
Egy hatalmasat nyeltem, hiszen pontosan tudtam mire gondol, Cha asszony erre is felkészített. Zavaromban a számba haraptam...
- Hozathatok teát és beszélgethetünk... előbb? - kiszáradt a torkom.
- Rendben hercegnő, beszélgethetünk. - mikor a szolgáló elszalad teáért helyet foglaltunk.
- Látni fogom valaha az arcodat hercegem? - kérdeztem meg azt, ami a leginkább érdekelt.
- Igen, ha már szeretsz majd... anélkül, hogy tudnád milyen a külsőm... szerelmet szeretnék...
- Megértem, de így nem lenne célravezetőbb, ha udvarolna hercegem? - kérdeztem szemtelenül.
- Ez itt az én világom, ha így tetszik, miért változtatnék?
- Egy maszkot viselsz, az őszinte szerelem reményében... mi ez ha nem őszintétlen... bezárkózol a palotába... miért?
- Teremtettem magamnak egy világot, mert a tiétek nem fogadott be...
- Talán veled van a baj... nem az egész világgal - vágtam rá meggondolatlanul...
- Szemtelen vagy.
- Te pedig makacs... a dolgokon és szokásokon lehet változtatni, ha nem jók úgy, ahogy vannak...
- Egész életemben azt tanultam, hogy legyek politikus és uralkodó, taníts hát te, a tolvaj leánya... hogyan kéne uralkodjak... - mordult rám
- Te akarod, hogy hercegnő legyek... tudtad előtte is, hogy honnan hozattál ide.
- Pont azért tettem, mert másnak látlak... a sok... nemesi leány... nem lenne benne kihívás...
Egyre jobban tetszett a herceggel való cívódás, de ezen megdöbbentem.
- Kedvelem hercegnőm... - jelentette ki. - őszintén remélem ez hamarosan kölcsönös lesz...

A napok teltek és minden alkalmat megragadott, hogy tartalmas beszélgetéseket folytassunk, mindamellett, ugyan továbbra sem láttam az arcát, mégis egyre inkább hiányzott, mikor nem volt mellettem.
Talán a taktikája, mégiscsak jónak bizonyult... hiszen megkedveltette magát velem. Már a maszk sem igazán zavart, egészen megszoktam. Beavatott a politika részleteibe is és képes volt a tanácsomat vagy véleményemet kérdezni bizonyos ügyekben.
- Már csak három nap és egybekeltek, izgatott vagy? - ugrált körbe Cha asszony... de képtelen voltam rá figyelni... Hyunjin minden gondolatomat kitöltötte...
- Nem tudom mi van velem... olyan furcsa érzés. Egészen olyan, mintha beférkőzött volna az agyamba, ő tölti ki minden gonsolatomat...
Az asszony elmosolyodott...
- Enned kéne valamit.
- Hogy tudnék enni, miért beszélsz nekem az evésről egyáltalán...
Elnevette magát.
- Most meg miért nevetsz... kínlódok te meg kacagsz...
- Minden bizonnyal szerelmes vagy a hercegbe. - közölte.
Döbbenten néztem rá...
-... de hogyan szerethettem bele valakibe, akinek soha nem láttam az arcát...?
- Másképp éreznél, ha tudnád milyen?
- Nem. - jelentettem ki magabiztosan
- A herceged... - suttogta a fülembe... - azért takarja el az arcát, hogy őt magát szeresd meg, ne a külsejét...
- El kell mondanom neki! - pattantam fel, a kádból, ahol mosdatott, majdnem fellökve Cha asszonyt.
Miután felöltöztetett, végigrohantam a megszokott útvonalon, már sötétedett odakint, a herceg testőre kissé rosszallóan nézett rám, mikor engedélyt kértem a belépésre... de szólt a hercegnek ő pedig, hallottam, ahogy izgatottan beleegyezett a látogatásba.

Mikor beléptem a helyiségbe, ott állt, a maszk az arcán, én pedig éreztem hogy máris majd kiugrik a szívem... a torkom kiszáradt és a kezeim remegtek.
- Mi a baj hercegnőm? - kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Én csak... azt hiszem... el akarok mondani valamit neked.
Elém lépett és végigsimított az arcomon, én pedig a szemeibe néztem. Boldognak látszott. Talán mondanom sem kellett semmit... mégis, úgy éreztem ki kell adnom magamból az érzéseimet, nyitott könyv akartam lenni, őszinte ebben a házasságban.
-... elmondhatsz bármit... - bíztatott.
Éreztem, ahogy könnybelábadnak a szemeim, a szám megremegett, pedig nem volt okom sírni, de a szívem úgy vert, hogy féltem, kiugrik.
- Mi a baj, miért sírsz? Megijesztesz - fogta két tenyere közé az arcomat...
- Én csak... csak el akartam mondani, hogy szeretlek... - úgy rebegtem el a vallomásomat, hogy féltem meg sem hallotta... hiszen egy végtelen pillanatig csak állt és nézett...
Nem szólt semmit, elengedett, mire a szívem repedezni kezdett volna, de nem lépett el mellőlem, lassan mozdulva a maszhoz nyúlt... és elhajította azt.

Ott állt előttem a világ legszebb arcú hercege. Talán a szerelem vak, de hibátlannak láttam és akkor értettem meg, hiszen, ha nem lett volna a maszk, a gyönyörű arca talán, hamis érzéseket válthatott volna ki belőlem. Türelmesen várt, amig az arcának, minden apró részletét fel nem fedeztem, a mosolya aranyos volt, kissé talán szemtelen, ott és akkor hittem el, hogy tényleg csak huszonegy éves. Szemeiben barátságos, huncut fény csillant. Olyan közel állt, hogy elég volt csak kinyújtanom a kezem, hogy ujjaimmal végig tudjam simítani az arcát. Édesen lehunyta a szemét, a tekintetem a húsos ajkaira vándorolt. Talán... megcsókolhatnám, gondoltam, magamat is meglepve, hiszen tiszteletlenség már az is, hogy az arcához értem. Mégis, pár pillanattal később, kiolodotta a csatokat, majd hosszú ujjait a hajamba vezette, végigfésülve a tincseimen, finoman hátra húzva a fejem, hogy egyenesen a szemébe nézzek. A számon éreztem a lehelletének forróságát. Képtelen voltam behúnyni a szemem, csak bandzsítva figyeltem, ahogy közeledik felém. Egy lágy puszit nyomott a számra. Az ajkai épp olyan puhák voltak, mint, amilyennek kinéztek, de éppen egyetlen apró érintéssel később elnevette magát.

- Ne legyél ennyire megrémülve hercegnőm... - mosolygott édesen
- Én csa..ak... nem csókolt meg még soha senki... - motyogtam, mintha bizony a tizennyolc évemmel, annyi mindenkivel kellett volna csókolozzak. Gondolatban fejbevágtam magam, azért amit mondtam.
- Még szerencse, most meg kéne ölessek valakit... - motyogta egy drámai szemforgatás közben, amin nevetnem kellett, de ő nem hagyta.
- Már szeretsz engem és én is téged... megengeded, hogy megtanítsak neked valamit?
- Persze...
- Ígérd meg, hogy nem ellenkezel, rendben?
- Rendben Hyunjin.

A herceg óvatos mozdulatokkal kioldotta a ruhám szalagjait és lassan megszabadított minden rétegtől, míg végül, csak egy vékony, szinte áttetsző anyag fedte csak a testem.
Izgatott voltam, szinte beleremegtek a lábaim, amikor a derekamat átölelve magához húzott és ezúttal a csókját nem szakította meg. A szememet behúnytam és csak az édes, bizsergető érzésre figyeltem, amit az ajkai okoztak a testemben. Nem voltam ostoba, tudtam, hogy mi a vágy, hiszen a falubeli lányok közül néhányan rendszeresen szórakoztatták a népet történetek mesélésével, persze a hercegem nem tudott erről... amiről én nem tudtam, az viszont az volt, hogy Hyunjin oktatásának részét képezte, minden fajta tudomány megismerése, így, míg én csak a fantáziámra hagyatkozhattam, ő pontosan tudta, mit csinál.

Könnyed, édes csókokkal lepte el a nyakam, a kulcscsontom vonalát, lassan, egyre le-letolva bőrömről az utolsó ruhadarabot, felfedve melleimet, amik addigra szinte könyörögtek egy csókért. Mikor végül a herceg, a nyelve henyével végignyalta az érzékeny csúcsot, a lábaim kis híján összecsuklottak a hirtelen érzéstől. Tovább csókolt, a derekam mentén, le egészen a köldököm alá, majd letolta a ruhát a földre, felegyenesedve állt előttem végigmérve a testemet. Az arcom lángolt a tekintetétől, a szájába harapott, majd megfogta a kezemet és maga után húzott, a hálóterem felé.

Percekkel később már a hátamon feküdtem, ő pedig feltérdelve vette le magáról a ruhákat. Magas volt, mégis izmos és vékony egyszerre, mintha csak egy mester műalkotása lenne.
Mikor mellém feküdt, már semmi nem takarta a testét és vágya, amit én okoztam, igen jól látható volt. Mégsem volt olyan, mint a férfiak a történetekben. Gyengéden simogatni kezdett, ujjaival végigcirógatta korábbi csókjai nyomát, de nem állt meg. Kapkodni kezdtem a levegőt, mikor az addig csak bizsergést okozó testrészeit különös lassúsággal és odaadással mozgatni kezdte odalent a testem legérzékenyebb pontján. Szégyentelen sóhaj hagyta el a számat és képtelen voltam nem megmozdítani a csípőmet. Többet akartam abból az érzésből, amit az ujjai tánca okozott a testemben. A karjába kapaszkodtam.
Hyunjin csak elégedetten mosolygott, mikor rápillantottam. A testem nem figyelt már az agyamra, ami a tisztességes viselkedésre intette volna. A herceg vállába kapaszkodtam, ahogy fölém hajolt haja addigra kibontva omlott előre... olyan csókba invitált, ahol nyelveink édes csatában harcoltak egymással, ahol végül nem volt ki vesztesként került volna ki. Ujjai türelmesen simogattak tovább míg az a mámotító, feszítő érzés elviselhetetlenné vált, az ujjaim a bőrébe vájtak, a lábujjaim tól felfelé minden izmom meg, megfeszült... a szívem úgy vert, mintha ki akarna szakadni a helyéről, sürgető érzés kerített hatalmába, hogy méginkább az ujjaihoz dörzsöljem magam... azután megtörtént... egy mindent elsöprő robbanásként jött az egész, az az érzés ami leírhatatlan. Az egész testem hullámzott a kéjtől, ami szétrobbant bennem... úgy kapaszkodtam a vállaiba, mintha félnék, hogy belelezuhanok az élvezet okozta érzésbe. Még csak levegőhöz jutni sem volt időm, mikor újra az ajkaimon éreztem a gyönyörű száját, onnan áttért a kulcscsontomra újra, hajtincsei végig cirógatták a bőrömet... közben odalent egy hirtelen feszítő érzéssel kitöltött belülről... megtörtént. Bennem volt. Egy pár pillanat kellett, hogy rendezze kissé a légzését.
- Nem okozok fájdalmat neked?
Megráztam a fejem, ő pedig lassan mozogni kezdett.
A korábbi eufórikus érzés lassan tért vissza, de akkor átvette a feszítő kellemetlenség helyét és újra, egyre inkább mozgásra bírta a csípőmet, hogy minél inkább magamban tudjam... Mikor újra közeledett az a sürgető érzés már jó ismerősként fogadtam, a herceg mozgásával ellentétesen próbáltam mozdulni, hogy siettesem az élvezetet... azon a bizonyos elképesztően vékony határon billegtem, ami miatt sóhajaim nyögéssé erősödtek, mire a tenyeremet a számra szorítottam, de a herceg elhúzta onnan... és a helyére nyomta ajkait... újra vad csókolózásba kezdünk mígnem a mozgása felgyorsult ezzel áttaszítva engem a képzeletbeli határvonalon. Az izmaim fájdalmasan, mégis jólesően megfeszültek, az egész testem megremegett. Hyunjin körém fonta karjait, szinte védelmezően a széteséstöl... közben azonban az ő zihálása is hangosabbá vált, mígnem egy a levegő a tüdejében nem akadt egy pillanatra... összeszorította a szemeit és láttam a pillanatot az arcán, mikor az ő élvezetének pillanata bekövetkezett...

Pihegve dőlt le mellém.
- Ez elképesztően jó érzés volt... - húzott magához, a mellkasán pihentethettem a fejem... - remélem érted, hogy nem vagyok hagyománykövető... pár dologban. Nem fogok szeretőket tartani, sem pedig kényelmetlenül aludni... rendben? Valamint, természetesen, tartom magam az ígéretemhez. Holnap az egyik bizalmasom elhozza apádat és ott lehet az esküvőn...
Tetszett amit mondott és már én magam akartam vele lenni. Kényelmes ruhát kéretett, amit Cha asszony maga hozott fel nekünk és öltöztetett át, miután lemosdatott újra.
Így ölelkezve aludhattunk el, az első közös éjszakánkon a hercegemmel, aki hol a kalandjairól mesélt, hol pedig csak szerelmes szavakat suttogott a fülembe, míg mosolyogva át nem léptem az álomvilág kapuján... azon az első és az utána következő, összes éjszakán...