-Szóval a csapatok kisorsolódtak. -szólt Jooheon, és mindenki beállt a párja mellé.

Kihyun ahogy mellém ért, hevesebben kezdett el verni a szívem. Magam sem tudom miért, talán félek, hogy megint veszekedni fogunk.

-Minden csapatot külön-külön elszállítunk egy helyre, ami azonos távolságban lesz a céltól. Az a csapat nyer, aki először ér a kijelölt területre, a feladatokat megoldva. Összesen csak egy kamerás tart veletek, aki nem adhat segítséget nektek. -adta ki a feladat további információit a producer, mi pedig bólintottunk. -Minden csapat üljön be a kijelölt autóba!

Mi, mint csirke csapat, egy fekete autóhoz lettünk vezetve, és beültettek minket a hátsó ülésekre. A kamerás az anyósülésre ült, de hátrafordulva kamerázott minket.

-Vajon milyen feladatok lesznek? -kérdezte Kihyun hirtelen, mire feleszméltem az ablakból való bámulásból.

-Fogalmam sincs, de mi fogunk nyerni. -néztem a kamerába, és belekacsintottam, remélve, hogy ez tetszeni fog a Monbebeknek.

-Pff.. -nevetett fel Kihyun édesen, ami miatt nekem is mosolyognom kellett.

Egy 10 perc autókázás után megálltunk az erdő ugyanolyan részén, mint ahonnan indultunk. Legalábbis számomra tökugyanúgy nézett ki. Fogalmam sincs hogyan fogunk innen kijutni.

Ahogy kiszálltunk az autóból, az már el is húzott, és egyedül maradtam Kihyunnal és a kamerással. A kis törpe odatotyogott a fához kihelyezett laphoz, amire egy feladat volt írva.

-Kedves csirke csapat. Az első állomás eléréséhez kövessétek azokat a fákat, amelyekre kék kereszt van festve, de ahhoz, hogy az állomásra érve továbbmehessetek, hat darab, sárga tölgylevelet kell összeszednetek. Sok sikert, mihamarabb végezzetek a feladattal! -olvasta fel a papírt.

-Szuper. -forogtam körbe, hátha találok már most egy sárga levelet. De nem igazán volt sehol.

-Szerintem induljunk el arra. -mutatott Kihyun a legközelebbi fához, amin egy kék kereszt volt.

Követtem őt, de közben pásztáztam a földet, és észrevettem egy sárga levelet, pont amilyet gyűjtenünk kellett.

-Ott van egy! -mutattam a földre, és egyszerre hajoltunk le érte, ami miatt sikeresen összekoccant a fejünk. A kamerást is hallottam felkuncogni, Kihyun pedig az ütközéstől felborult, mint egy krumplis zsák.

-Jól vagy? -nevettem fel, és odanyújtottam neki kezemet, hogy felhúzzam.

-Úgy ahogy. -fogta homlokát, én pedig felrántottam a földről, de túl erősen rántottam meg, ezért az arcom előtt állt meg egy centivel. Közelsége miatt hevesen kezdett verni a szívem, és még szívesen néztem volna mogyoróbarna szemeit, de mivel a kamerás ott állt mellettünk, felvéve ezt a jelenetet, Kihyun egy kis torokköszörülés után ellépett mellőlem.

Ez után kínos csönd lepte be utunk további részét, és csak csöndben szedegettük fel a leveleket. Szerintem ez a rész ki lesz vágva a ray-ből, túl uncsi hozzá. Vagy bevágnak alá szomorú zenét, és esőcseppeket, vagy...

-Ott az ellenőrzőpont! -mutatott a távolba hirtelen Kihyun, megzavarva gondolkodásomat.

-Hol? -hunyorítottam a rengeteg felé, mert lehet, hogy a látásom rossz, de nem láttam semmit.

-Ott...ahj. -mutatott újra abba az irányba, de látta, hogy nem sokat segít, ezért sóhajtva megragadta a csuklómat, és kocogásba kezdett.

-Miért kell futni? -kérdeztem tőle, miközben húzott maga után.

-Mert én akarok lenni az első!

-Egyáltalán megvan a hat levél? -kérdeztem kissé lihegve, mire hirtelen megtorpant, én meg a hátának ütköztem.

-Őőő. Egy, kettő, három...Nálad mennyi van? -nézett rám, de én kezemben csak kettőt tartottam.

-Csak öt darab.

-Ne már...így nem leszünk elsők, tuti a többiek már beértek.. -dünnyögte alsó ajkát lebiggyesztve, ami miatt széles mosoly ült ajkaimra. Annyira édes.

-Vagy mégis azok leszünk. -hajoltam le, majd felvettem lába mellől egy tölgylevelet. Nagy szemekkel nézett rám, majd vigyorogva kikapta a leveleket a kezemből, és mind a hattal rohant a kis asztal felé, amin az egyik stábtag várt minket.

A kamerás is utána rohant, ezért egy kicsit egyedül maradtam anélkül, hogy felvettek volna. Ezt kihasználva sóhajtottam egy hatalmasat, és próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. Nem tudom, hogy miért nem nyugszik le, miközben már rég nem is futok...

Megláttam, ahogy Kihyun kezével mutatja, hogy toljam oda én is a képemet, ezért megindultam, de elkiáltotta magát, hogy "siess!" szóval újra futnom kellett.

-Na végre. Csak akkor mehetünk tovább, ha te is itt vagy.

-Az rhemek...igazhán nem khellett volna mhegvárni .. -lihegtem térdemre támaszkodva.

-Hyungwon ne már! Alig futottál valamit. -nevetett fel, de szemem sarkából ránéztem, és gyilkos pillantást küldtem felé, ami miatt rögtön abbahagyta a röhögést. Helyes, én is így gondoltam.

-Ügyesek vagytok, összeszedtétek a hat tölgyfalevelet, ezért továbbmehettek. -kezdte az egyik stábtag az asztalnál.

-Ezaz. -indult volna el Kihyun, de a lány folytatta.

-Csak előtte valamelyikőtöknek el kell énekelnie egy gyerekdalt visszafele. -mondta mosolyogva, mire én összeráncoltam a szemöldököm.

-Visszafele?

-Csak a szavakat kell megfordítani.

-Áh értem. Ezesetben Kihyun. -fordultam az idősebb felé, aki erre eltátotta a száját.

-Mi? Nem én fogok! Sokkal több levelet gyűjtöttem mint te.

-Az nem számít, hogyha én találtam meg, de te hajoltál le érte! -háborodtam föl.

-Dehogynem, nem tehetek arról ha lassú vagy. -rántott vállat, mire megforgattam a szemeimet. Most komolyan levelekről veszekszünk.

-Oké, akkor éneklem én. -fordultam a lány felé. -Legyen a télapó itt van.

-Tavasszal? -szólalt meg Kihyun összeráncolt szemöldökkel.

-Nem mindegy? -néztem rá idegesen, mire sóhajtva elfordult tőlem.

-Oké, akkor majd szólj ha nem leszel hisztis. -indult el, és vagy 20 méterre tőlem leült egy kivágott fatörzsre.

Már megint rám keni azt, hogy semmiségeken veszekszünk. Sosem tudja bevallani, ha ő hibázott, és már kezd elegem lenni. Újra felé néztem, ahogy ült ott, és egy bottal piszkálta a földet. De miért nem tudok haragudni rá? Olyan édes...aish.

-Bocsánat. -néztem a stábtagra, aki azóta várta hogy énekeljek.

-Bocsánat. -szólalt meg a kamerás is, mire ránéztem. -Kérlek ne veszekedjetek, mert azokat nem tudjuk leadni.

-Oké... -sóhajtottam egy aprót, hogy lenyugodjak, és úgy tudjam folytatni az éneklést, hogy jó kedvem legyen.

-Van itt télapó, subája a hó, cipője a jég, szakálla a leng, zsák teli zsák zsák, aranyág alma piros. -énekeltem el az idiótán hangzó gyerekdalt, és még magam is meglepődtem, hogy sikerült elsőre.

-Remek, továbbmehettek a következő ellenörzőpontra! -adott kezembe egy papírt, amin az igazolás volt, hogy itt jártunk.

Elindultam Kihyun irányába, azzal a szándékkal, hogy bocsánatot kérek tőle, de mikor odaértem, hirtelen fölállt, és szemeimbe nézve ő kezdte el azt, amit én akartam.

-Hyungwon, ne haragudj, hogy megint veszekedtünk. -ölelt meg hirtelen, én pedig levegőt is elfelejtettem venni.

Hogy hogy hirtelen ő lett a kisbárány aki bocsánatot kér a fiatalabbtól? És miért kezdett el ilyen hevesen dobogni a szívem az ölelésétől? Hisz nem először öleltük meg egymást...és mi a szarért veszi fel ezt a kamerás???

Sziasztok csibéim!🐥❤

Hogy telik a hétvége? Ahhoz képest, hogy nálunk se péntek se szombat nem volt suli, gyorsan elment😞

Ti mi jót csináltatok, vagy fogtok csinálni?😊

De nem húzom itt tovább a szót, remélem tetszett a 3. rész, ha igen, hagyjatok nyomokat🌟💬

Legyen csodás napotok/estétek drágáim! Puszi: Niki~