-Készen állsz? Biztos tegyem fel?-kérdezte legjobb barátnőm, Flóra, hátra pillantva válla felett, miközben a számítógépes egeret szorongatta a kezében.

-Biztos.-biccentettem magabiztosan komoly tekintettel. Fló (beceneve) egy sóhajtás kiséretében a képernyő felé fordította tekintetét és rá nyomott a feltöltés gombra. Kissé izgultam, mivel sosem csináltam ilyesmit, de ha megszeretném mutatni a világnak a hangom, akkor valahonnan el kell kezdeni. Fló is támogatja az ötletem, miszerint megkell mutatnom gyönyörű hangom, de abban nem egyezik, hogy Youtubera "rakjam fel tehettségem". Na most az jár az apró kis kobakotokban, hogy mi a frász karika folyik itt, nemde? Akkor kezdem az eleén.

Nevem Sam RaRa. Legalábbis a koreai, de mivel az igazit nem szeretem így mindenki csak RaRa-nak becéz. 16 éves vagyok. Fiatal tudom, de mégis több eszem van, mint a 18 éves uncsitesómnak. Szerbiában születtem, de magyarul beszélek. Igazság szerint nem is szeretem az anyanyelvem. Na de a Koreai, meg a Japán az annál inkább! Kedvenc tevékenységeim, a zene hallgatás, éneklés...és jah. Ennyi. Régen imádtam rajzolni, meg ilyen kézműves dolgokat készíteni, és még mindig van tehetségem is hozzá, csak nagyon meguntam így elkezdtem a zenére koncentrálni. Igaz rajz gimibe járok, de mint mondtam. Ebben vagyok a legjobb. Na meg a zenében, de ebben az országban olyan sulit esetleg csak szerb nyelven lehet találni, de még úgy sem nagyon. És nekem a magyar jobban megy mint a szerb. Tehát ja. Most itt ülök az ágyamon és várom, hogy történjen valami.

-Hát...-kezdett bele Fló, ezzel kizökkentve gondolat menetemből.-Szerintem akkor én megyek is, mert nem szeretném ha a Pinki leszedné a fejem.-vigyorodott el szélesen, majd felpattant az írószékről és az ajtó felé lépkedett.

-Azt én sem.-eresztettem meg egy halvány mosolyt.-És nagyon köszi a segítséget!-mondtam miközben mellé lépkedtem a kissé hideg padlón.

-Máskor is.-ezzel elhagyta a szobám.

Na ja. Azt elfelejtettem mondani, hogy koliba lakom. Tehát mivel már fél tízet ütött az óra barátnőmnek nem szabadott tovább nállam lennie a felügyelő tanár miatt. Ha egy megadott idő után valakit másik szobájában lát, azonnal sívákolni kezd, ilyesmiket hogy: "Maga mi az ördögért van még mindig itt?", "Takarodjon a saját szobájába!"...meg hasonlók. És hogy miért is Pinki? Mert olyan mint valami cica baba és szinte mindig rózsaszinben van. Egyébként meg, vannak szobatársaim is, de...hát nem vagyunk valami jóban. Mármint, nem vagyunk rosszban, csak nem beszélünk, meg ilyesmik. Csak ha kell valami, akkor egymáshoz szólunk, meg némikor köszönünk.

Sóhajtva vissza bandukoltam az emeletes ágyhoz, majd a létrán felmászva az én emeletemre, előkaptam mobilom. Mivel szobatársaim valahol a koli folyosóit vagy mit jártak, addig megnéztem az imént feltöltött videót. Meglepetésemre volt rajta már 100 megtekintés és 16 like. Unottan elindítottam a videót, miközben kényelembe helyeztem magam az ágyon, majd végül a képernyőnek szenteltem figyelmem. Természetesen én voltam rajta, össze fogott hajjal és lila keretes szemüvegemmel. Háttérben ment az a zene amire eppen énekeltem. Sad Song. Ez volt az az első szám amit még álltalánosban az osztályomnak énekeltem. Emlékszem nagyon izgultam, szinte már beleremegtem a földbe mint, valami buldózer. Na jó ennek semmi értelme nem volt.

Miután végig néztem a pár perces videót, felraktam mobilom tölteni és elmentem lefürödni. Tízkor sajnos takarodó.

*ugorjunk egy kicsit az időben, másnapra*

-Kelj már fel ember!-rángatott a hangjából itélve szobatársam, mire hirtelen kipattantak szemeim és felültem az ágyon. Ha gyorsan nem realizálom a helyzetet le is eshetett volna, de időben elkaptam csuklóját.

-Bocsi...-töröltem meg szemeim fáradtan egy ásítás kiséretében.

-Semmi baj, de kérlek kapcsold ki a mobilod, mert egész éjjel csak szólt.-ment le lassan a lépcsőn, majd feldobta az ágyamra a készüléket és a fürdőbe ment. Másik szobatársam viszont még nagyban szunyókált. Hát őt sehogy sem lehet fel kelteni.

Egy utolsót ásítva felnyitottam a készüléket és kitágult szemekkel vettem tudomásul a rengeteg Youtube értesítést. A kis sokk hatására telefonom az ölembe esett, ami fájdalmasan koppant lábamon. Kissé ijedten a fájó pont felé nyúltam és végig simítottam rajta. Mobilom újra a kezembe véve, rányomtam az egyik értesítésre és izgulva vártam, hogy betöltse az oldalt. Mikor ez sikeresen megtörtént megpillantottam a tegnap felrakott videómat, és alatta vagy 600 kommentett. Nem is haboztam, rögtön a megtekintésre vezettem tekintetem.

10 021 megtekintés és 1134 like...

-Mi. A. Szar.?-meredtem magam elé, egy kis ideig, majd újra a kommentekre tekintettem.

"Gyönyörű hangod van!"

"Te nem egy híresség vagy?"

"Dát fáking vójsz íz szó bjutiful!!!"

Ezen elkuncogtam magam. De a legfurább az volt, hogy volt aki Angol volt, volt aki német, és voltak akik Japánok és Koreaiak.

Egy hatalmas vigyor kiséretében szó szerint leugrottam az ágyról, majd össze-vissza kezdtem ugrándozni és ujjongani.

-Beléd meg mi ütött?-szólalt meg az eddig szunyókáló Anna, mire felé kaptam tekintetem. Haja tiszta kóc volt és szinte az égnek állt, amitől se perc alatt elröhögtem magam.

-Csak boldog vagyok. Nem szabad?-mondtam mosolyogva, mire megrázta a fejét.

*ugorjunk az időben csak még egy kicsit*

-RaRa...-rángatta kezem Fló, miközben a laptopja képernyőjét bámulta.

-Hm?-érdeklődtem elég értelmesen, miközben mellé raktam egy széket és én is a képernyőre pillantottam.

-Ezt. Muszály. Látnod.-kapkodva vissza hajtott a videó eleére, majd elindította. Gyorsan elolvastam a címet. Stray Kids új videót töltött fel. Akkor velük kapcsolatos.

Jisung egy mobilt tartott kezében és körülötte állt a többi fiú, akik szintén a készüléket bámulták. Tátott szájjal bámultak csak a képernyőre és síri csend volt, amit nem értettem. A kamerás közelebb ment hozzájuk, így tökéletesen láttam a készüléken...magam.

-Mi a szar?-kérdeztem tisztára kiakadva, miközben tovább bámultam a képernyőt. Barátnőm nem mondott semmit, csak figyelte tovább az eseményeket. Mikor vége lett a videóban az ÉN videómnak, a fiúk "Hú!"-zni kezdtek, majd egymásra pillantgattak.

-Nagyon szép hangja van.-kezdett bele Chan, a leader, mire mindenki a fiúra tekintett.

Azt nem említettem, hogy valamennyire tudok Koreaiul? Na akkor most igen.

-Szerintem is.-szólalt meg Jisung is.

-I love your voice girl!-mondta elismerően egy like-ot mutatva kezével a kamera felé Felix. Aranyos akcentusa megmelengette szívem, és valamiért izgulni kezdtem. Az ő szavai, még videón keresztül is nagy hatással voltak rám. És igen. Ő a biasom.

-Hallod...-meredt továbbra is a képernyőra Fló fejét rázva.-Te most az Ő videójukban szerepeltél!-ragadta meg hirtelen két karom és felém tekintett kivirult arccal. Értetlenül pillantgattam, hol rá, hol a laptopra, amin még mindig ment a videó. És ekkor realizálódtam teljesen.

-Úr Isten! Tényleg!-pattantam fel ülő helyemről, majd fel alá kezdtem sétálni a helyiségben, fejem fogva.

-Ember, híres leszel!!!-vigyorodott el Fló, mire felé kaptam értetlen egyben kissé aggodalommal teli tekintetem és megálltam.

-Persze-persze.-forgattam szemem, miközben keresztbe raktam karjaim és gondolkodóba estem, de barátnőm ezt nem hagyta.

-Ha én mondom, akkor biztos!-veregette meg vállam, amitől újra a laptopra vezettem tekintetem. A videó már nem ment, így úgy döntöttem, hogy vissza megyek szobámba kicsit lepihenni, még suli előtt, hisz délután kezdődik nálunk a tanítás. Vagyis minden második hónapban.

-Szerintem megyek kicsit pihenni.-mutattam az ajtó felé.-Így is lesz ma doga, tehát arra kell koncentrálnom.-egy sóhajtás és egy köszönés kiséretében elhagytam a szobát, majd a sajátomba mentem, ahol mint mindig senki sem volt. Fel tuszkoltam magam kényelmes ágyamba, majd hátamra feküdtem és a plafont kezdtem el kémlelni. Az agyam nem is hogy össze-vissza kattogott volna, hanem csak állt és pihent. Nem tudtam semmire sem gondolni, ami nállam álltalában meg esik és félelemmel tölt meg. Ez nállam egy olyan dolog, hogy olyan érzés kerít el mintha nem is léteznék. Mintha egy üres valami lennék. És ez mindig megrémiszt. Ezért mindig valami jóra, vagy inkább a sulira kell gondolnom. Hogy miért is a sulira? Inkább gondolok olyan dologra, mint a doga, vagy tz, mint hogy az ürességre. Nem is hogy a haláltól félek, hanem...áááh...ezt nehéz elmagyarázni. Most egyébként is azon kéne gondolkodnom, hogy hogy a fészkes fenébe találták meg azok a fiúk a videómat.-Basszus...-temettem arcomat kezeimbe. Össze voltam zavarodva.-Inkább koncentrálj a dogára, baszki...-hajamba beletúrva lekászálódtam a lépcsőn, egészen az asztalig és a már kikészített füzetemet kezdtem bújni. Sikertelenül.

Vagy fél órán keresztül próbáltam valamit a fejembe vésni, de nem ment. Fejem egy cseppet sem fájdalmasan az asztalba vertem, gondolva, hátha úgy megtanulom amit kell. Persze hogy ez a tervem sem sikerült, legalább arra sem, hogy a videót kiverjem a fejemből.

És mi van ha letörlöm? De baszki, már látták és egyébként is azért raktam fel, hogy mások lássák. De nem ők...

Sóhajtva becsuktam füzetem, majd belecsúsztattam táskámba és elővettem egy sima kis füzetet, amibe csak akkor rajzolok, mikor unatkozom. Na meg mikor a figyelmem el akarom terelni. Fülesem fülembe raktam, majd telómról indítottam valami olyan zenét ami nem pont a Stray Kids-től volt és kezembe véve ceruzám rajzolni kezdtem.

Mire feleszméltem addigra pont kellett mennem órára, így sóhajtva-és üres fejjel-felkaptam hátamra táskám, majd a suliba vettem az irányt.

Talán nem lesz olyan borzalmas az a doga...hehehe...