You are my sin

Poppy Jones

———————————

Mindennél jobban ezt a pillanatot vártam. Ezt a percet. Ezt a másodpercet, amikor végre a karjaim közé zárhatom az én:

Jacob Williams szerelmemet

Életem egyik legrosszabb és egyben legszenvedősebb napjain vagyok túl. Amióta haza jöttem Kanadából csak is azt vártam ,hogy belépjen az ajtón, hogy aztán rám nézzen a csillogó tekintetével és azt mondja ez meg sem történt. Az ,hogy összevesztünk aztán kibékültük azt ,hogy a szüleink valójában egy párt alkotnak. Azt ,hogy talán soha sem lehetünk egy igazi pár.

Lehetetlen, hogy ne gondoljak ezek összességére minden áldott nap. Egyszerűen rendszerességgel vág pofán az a tudat, hogy valójában mit is művelünk.

Annyi kockázat ,megannyi szenvedés ,és mind ez megéri nekünk?

Abszolút.

Ma pedig végre szombat. Ami azt jelenti ,hogy már csak pár óra választ el tőle.

Olyan voltam az elmúlt napokban mint egy élő zombi akinek kicsit se normális hangulatingadozásai vannak. Csak enni jártam le, minden más amire szükségem lehetett meg volt a felső emeleten is. Jacobot pedig szinte soha nem tettem le. De tényleg! Folyamatosan hívásban voltunk. Sőt még hívásban is együtt aludtunk el. Csoda, hogy a telefonjaink bírják a strapát.

Annyi minden játszódott le a fejemben nap mint nap. Főleg arról ,hogy mit is fogok neki mondani. De mostanra már azt sem tudom hogyan hívnak.

Feszengve öltöztem át már legalább harmadszorra. Fogalmam sincs ,hogy a fehér pántos vagy a fekete csipkés felső legyen a nyerő.

Most komolyan egy ilyen kérdésnél ragadok le amikor a szüleink egy párt alkotnak?!

Mindig tudtam ,hogy nem vagyok normális. Na de ennyire?

—Poppy lejönnél már végre? Lassan landol a gépe és mi még mindig itthon toporgunk.—anya kiabálására szinte összerezzentem.

A szívem pedig akkorát dobbant ,hogy a torkomban éreztem meg.

Lassan landol, ezt a két szót ismételgettem a fejemben folyamatosan.

Végül egy piros trikó mellett döntöttem ami tudom már csak részlet kérdése de ha már ennyit variáltam rajta muszáj megosztanom.

A gyomrom fel alá liftezett, egyszerűen nem tudtam eldönteni ,hogy hányni fogok vagy nevetni.

Komolyan kezdek megőrülni.

A kocsi ajtaját olyan remegő kézzel fogtam meg ,hogy még anya is szóvá tette minden rendben van e. Persze egy jó hazugsággal megtudtam oldani a problémát. Ami miatt pedig már csak bűntudatom sem volt. Ez a kapcsolat a szerelmen kívűl ha még valamit megtudott tanítani az a hazugság.

[...]

Egyik lábamról a másikra támaszkodva próbáltam kiszűrni a távoli alakok közül Jacobot. Ahogyan pedig végre megpillantottam sötét hajkoronáját a gyönyörű mosolyát azonnal rohanni akartam hozzá és meg nem állni amíg előtte nem termek. Annyira átakartam szelni a köztünk lévő távolságot és olyan közel engedni magamhoz mint még soha.

De ehelyett csak csendesen anyáék mellett kellett állnom és megvárni még a két saját lábán ide nem vánszorog hozzánk. Ahogyan pedig ismerem ezt a fiút, pontosan tudja mennyire kicsattanok a bőrömből ,hogy végre már magam mellett tudhassam és ő pontosan ezért is váratott meg. Imád kínozni ,erre már rájöttem. Annyira élvezi ha sóvárgok utána, hogy az már kegyetlen.

Komolyan nem viccelek olyan lassúsággal toporgott elénk ami miatt este még tuti kinyírom.

—Fiam te aztán nem a gyorsaságodról vagy híres úgy látom.—ezen nevettem egy jó ízűt ugyan is úgy tűnik nem csak nekem tűnt fel.

—A jó dolgokra várni kell.—egy alig láthatót pedig rám kacsintott ami miatt csak még melegebb lett a hangulatom.

Gyorsan adott két puszit anyának is aztán végre én jöttem. Ahogyan felém fordult majd elém lépett már a testéből áramló hőt azonnal megéreztem. A levegő csak úgy vibrált közöttünk amelyet remélem ,hogy csak én és Jacob éreztünk. Karjait derekam köré fonta én pedig karjaimat összekulcsoltam a tarkójánál. Ágaskodva szívtam magamba férfiasan fűszeres illatát miközben ő is hasonlóképpen cselekedett. Közelsége oly annyira megbénított ,hogy a bőröm elkezdett zsibbadni ahol csak hozzam ért.

—Menjünk gyerekek otthon vár a kaja.—nevettek zavartan egyet.

Gyorsan leheltem egy titkos puszit nyakára mire bőre libabőrös lett, én pedig hazudnék ha azt mondanám ,hogy nem váltott ki belőlem is hasonló reakciókat.

Szétváltunk egymástól ami miatt azonnal könnybe lábadt a szemem. Nekem ennyi közel sem elég.

[...]

Belépve a bejárati ajtón. Azonnal felrohantunk az emeletre azzal a címszóval ,hogy kezet mosunk. Azonban mind a ketten tudtunk miért is megyünk fel igazából.

Tolongva csaptuk be magunk mögött az ajtót és zártuk kulcsra a zárat. Ujjai azonnal körbefonták derekamat és emeltek fel a pultra.

Lábaimat ösztönösen széttártam és engedtem ,hogy minél közelebb fészkelje magát hozzám. Ezek után már csak csókra éhezve tapadtak ajkaink egymásra. Olyan izgalommal teli gyomorral csókoltuk egymást mintha csak az első ilyen alkalmunk lenne. Nyelveink olyan hevesen váltottak csatát egymással amihez rendesen kellett tartani az iramot. Ott értünk egymáshoz ahol csak lehetett és amelyet nem szégyelltünk.

Levegőért kapkodva, ziháltam váltunk el egymástól és döntöttük homlokainkat egymásnak.

—Szeretlek Poppy.—súgta ajkaimra miközben szemei egy percre sem hagytak magamra.

—Szeretlek Jacob.

Tenyerét nyújtotta felém ,melybe belemélyesztettem sajátomat és úgy ugrottam le a talajra. Lábaimra inbolyogva érkeztem meg. Mivel még mindig a pár perccel történt események hatása alatt álltam.

Elindultam a folyosóra azonban lépteit nem hallottam magam mögött. Kérdőn fordultam felé.

—Te nem jössz?—ült ki az értetlenség arcomra.

—De, de nekem kell még pár perc. Te addig indulj el nyugodtan.—mosolygott egyet zavartan mire nekem azonnal leesett a tantusz.

Utoljára azért még egy pajzán mosollyal végig mértem ,különös tekintettel azon a tájékon.

Nevetve értem le anyáékhoz akik legnagyobb meglepetésemre pezsgőt bontottak és töltötték szét négy kristály pohárba.

Azonnal összeszorult a gyomrom és most nem ,nem azért mert tudtam , hogy Jacob a közelemben van hanem azért mivel pontosan tudtam anyáék milyen okból akarnak koccintani.

Homályosan kezdtem el látni amelyet nem tudtam eldönteni ,hogy egy rosszullét okoz vagy a feltörni kívánó könnyeim.

—Gyere Jacob ,ünneplünk!—mosolyogva adtak a kezébe egy poharat ahogyan az enyémbe is.

Nem mertem ránézni ,nem mertem megmozdulni csak is álltam egyhelyben remegve és fókuszálva egy bizonyos pontra.

—Először is emeljük poharunk arra ,hogy végre haza értél más rész pedig arra ,hogy Poppy-it felvették a Párizsi divattervezői egyetemre.

Ujjaim szépen lassan elengedték az eddigi szorításomban lévő poharat. Úgy éreztem, hogy lassított felvételben esett le a padlóra és tört apró szilánkokra.

Viszont ennek ellenére is hallottam ahogyan hatalmas nyelt velem ellentétben , ugyan is az én torkom olyan száraz volt mint a sivatag.

Ezen a bizonyos ponton éreztem úgy ,hogy ezt már nem fogjuk tudni megoldani.