A 42. és a 80. rész alapján!

T/N = te neved

Egy rangombeli lányhoz egyáltalán nem méltó módon szaladtam. Futottam a Rokoczay kastély felé. Megtudtam, hogy Zalán végre felébredt a szörnyű, alagútban történt balesete után.

Nagyon siettem, de közben ügyelnem kellett arra, hogy ne essek hasra a szoknyámban. Viszont nagy szerencsémre biztonságban elértem a kastélyhoz. Odabent csak úgy repültem felfelé az amúy vizes lépcsőn, és elhaladtam valaki mellett, akit csak néhány pillanat múlva ismertem fel.

– Anna? – fordultam vissza a lépcsőket súroló, szolgáló ruhát viselő barátnőmhöz.

– Á, szia, T/N – nézett fel rám.

– Te mit csinálsz? Vagyis látom mit csinálsz, de miért?

– A szüleim rájöttek, hogy a Babától tanulok orvoslást, és a fejükhöz vágtam, hogy inkább lennék szolgáló, mert akkor tanulhatnék.

– És ennyire komolyan gondolták?

– Hát, látod. Tudod mit? Nem is tartalak fel. Siess Zalánhoz! – mosolygott.

– Rendben. Neked meg jó... takarítást – mondtam, majd új erőre kapva folytattam sietős utamat a személyzet szobái felé. Amint megtaláltam Zalánét, kopogás nélkül benyitottam. Csak ő nem egyedül volt, hanem valami oknál fogva ott tartózkodott a báróné is.

– Te mit keresel itt? – kérdezte.

– Én... meghallottam, hogy Zalán felébredt, és eljöttem meglátogatni – válaszoltam halkan, ő pedig minden további szó nélkül kiment és hangosan becsapta az ajtót. – Mit keresett itt? – kérdeztem.

– Csak... a báróúr nem tudott bejönni és... érted.

– Igen – mosolyodtam el, majd leültem mellé. – Hogy vagy?

– Én... deréktól lefelé lebénultam. Baba azt mondta, talán lábra tudok még állni, de nem tudja mennyi az esélye. Úgyhogy szerintem jobb lenne ha keresnél magadnak valaki mást.

– Várj, tessék? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Miért szerinted apád képes lenne az egyetlen lányát hozzáadni egy béna kovácshoz?! – csattant fel. – Már azon is csodálkozok, hogy nem egy rangodbelit akar férjedül.

– Zalán... Kérlek ne is mondj ilyet! Majd meggyőzöm. Én téged szeretlek és nem tudnék így érezni más iránt – mondtam szipogva.

– Látom nem érted. Ágyhoz vagyok kötve, nem végezhetem a munkám, gyerekünk se lehetne!

– De én akkor se akarok mást! – jelentettem ki sírva és a vállára hajtottam a fejem, annak ellenére is, hogy nem volt rajta felső.

– Sajnálom, T/N. Nem akartam kiabálni veled – ölelt magához. – Én is szeretlek és épp ezért szeretném azt, ami a legjobb neked.

– Engem nem érdekel, ha nem tudsz felkelni. Ugyanúgy szeretlek. Ha hazamegyek, beszélni fogok apámmal. Meggyőzöm, hogy nem leszek hajlandó máshoz hozzámenni.

***

Néhány nappal később...

Ezúttal is a lehető legnagyobb sebességgel siettem a kastélyba. Néhány perccel ezelőtt jött be hozzánk Zalán édesanyja, mondván, hogy a fiának meglepetése van számomra. Nem tudtam mi az, de nagyon kíváncsi lettem, így nagyon siettem. De azért még a szatócsboltban vettem epret, hogy ne menjek üres kézzel.

A Rokoczay kastélyban szinte berontottam Zalán szobájába, és a kosár eper majdnem kiesett a kezemből, ugyanis Zalán az ágya végének támaszkodva tett meg néhány ingatag lépést. 

– Te... meggyógyultál! – csillant fel a szemem, letettem a kosárkát az ágy melletti szekrénykére, majd alaposan megöleltem. 

– Igen – vigyorgott rám. Leültünk az ágyára és boldogan néztük egymást egy ideig csak néztünk egymásra. 

– Képzeld, apám megengedte volna, hogy hozzádmenjek – vigyorogtam. 

– Tényleg? Ez... hogy történt? 

– Megmondtam neki, hogy vagy te leszel a férjem, vagy zárdába megyek. 

– És inkább egy kovácshoz ad téged? – nevette el magát. 

– Igen – kacagtam. – Ó, és hoztam epret. – Erre felcsillant a szeme és elkezdtük eszegetni a gyümölcsöt, közben pedig a jövőt terveztük. 

– Annyira szeretlek – mondta mosolyogva. 

– Én is szeretlek téged. És azt is ahogy ezt mondod.

– Igen? Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek – mondogatta, közben az arcomat puszilgatta, majd az utolsónál a nyakamra kaptam egyet, ami miatt elnevettem magam és arrébb húzódtam.

– Csak nem csiklandós a kisasszony? – kérdezte vigyorogva és elkezdte csikizni a hasam.

– Zalán! Kérlek fejezd be! – kacagtam. 

– Még nem – mondta nevetve. 

– Kérlek! 

– Mi a varázsszó? 

– Szeretlek? – próbálkoztam

– Jól van! – mondta mosolyogva és abbahagyta a csiklandozást. Felültem mire Zalán nevetni kezdett.

– Mi az? – kérdeztem, mire elkezdte kisimítgatni a hajam, ami ezek szerint összeborzolódott.

– Így már mindjárt más – nyomott egy puszit a homlokomra.

***

2 évvel később...

Éppen a kastély szalonjában ücsörögtem és olvastam, mikor halkan kinyílt az ajtó. Felpillantottam és láttam, hogy Zalán lépett be rajta.

– Szia – mosolyogtam rá.

– Szia. Vagy ha már mondhatom így, sziasztok – mondta és leült mellém. – Hogy vagy?

– Egész jól – simítottam végig a gömbölyödő hasamon.

– A javasasszony megvizsgált már?

– Igen. Mielőtt bement volna a báróhoz.

– És? Megmondta, hogy szerinte fiú lesz-e vagy lány?

– Igen – mosolyogtam sejtelmesen.

– Na! Mondd már!

– Azt mondta, szerinte... kislány lesz.

– Alig várom – ölelt magához.