A 63.rész alapján. Papírzsepit szerezzetek 🥺 lehet kelleni fog. Bocs, ha nem teljesen azonos, csak neten nem tudom rendesen újra nézni

T/N = te neved

Egy héttel azután, hogy Elek Rokocára érkezett, utána jöttem, elvégre már két hónapja nem láttam a bátyámat. Azóta pedig a Torzsa család örömmel befogadott engem, a bátyámat pedig bújtatták. Egészen addig, amíg Elek meg nem ölte a szolgabírót. Annak pedig már két hete, de én még nem jutottam be hozzá a zsandárságra, hogy meglátogassam.

Ma van az utolsó napja és Rózsa megígérte, elmegyünk együtt, hogy utóljára beszélhessek a testvéremmel. Épp Sándort vártuk, hogy hazajöjjön, közben pedig azt figyeltem, ahogy Bori kártyázik az idősebb Torzsával, Rózsa pedig sóhajtozik, és várja az öccsét.

És Sándor végre haza érkezett.

– Na? Hogy van? – kérdeztem rögtön.

– Mint aki beletörődött a sorsába, azt mondja nem fél, még viccelődik is, de látom rajta, hogy be van tojva.

– Ez így normális. Én is be lennék – mondta az apja.

– Azt hiszem, az lenne a leghelyesebb, ha holnap mindannyian ott lennénk.

– Minek? Én biztos nem megyek. Nem tudnám úgy látni – szólalt meg Rózsa. – Meg miért beszélsz ilyenekről a gyerek előtt?

Amíg legjobb barátnőm bement a Borival, rám megint rám jött a könnyezhetnék. Pedig nem is hagymát pucoltunk, hanem krumplit.

– Hé, T/N, nincs semmi baj – simogatta a karomat Sándor. – Ha nem szeretnél jönni, nem kell. De ha mégis akarod, akkor ott leszünk melletted. Egyébként Elek helyettünk fog lógni. Tartozunk neki ennyivel.

– Azért akasztják fel, mert megölte a szolgabírót – nézett a fiára Terka néni.

– Igen, mert az rálőtt. Csak magát védte – sírtam.

– Pontosan. Ráadásul magára vállalta a hídrobbantást, és a merénylet kísérletet is – tette hozzá Sándor.

– Amire ő vett rá téged – mondta az apja.

– Édesapám! Legalább ne T/N előtt szidja az Eleket! Legalább ha érte nem, a húgáért tegyék meg, mert én biztos ott leszek.

***

Délután Rózsával bementünk a városba, Jakab boltjába. Vettünk egy kis csokoládét a bátyámnak, mielőtt bemennénk hozzá.

– T/N, nyugodtan add oda neki te. Rendben? – nézett rám Rózsa, ahogy közeledtünk a zsandárság felé. – Én már voltam nála. Beszélj először te vele!

– Köszönöm – mosolyodtam el halványan, napok óta először.

A zsandárságon először nagyon nem örültek nekünk, de, mikor Rózsa majdnem leállt vitatkozni, inkább beengedtek.

Ahogy nyílt a cella ajtaja, Elek felkapta a fejét, és talán kicsit jobban érezte magát, ahogy meglátott engem.

– T/N, te hogy kerülsz ide? – kérdezte.

– Már meg se látogathatlak? – kérdeztem szomorkásan. – Egyébként hoztam neked valamit – bontottam ki neki a kis csomagot, majd az ölébe tettem.

– Hát emlékezetél, mennyire szeretem – mosolygott, majd az összeláncolt keze miatt nagynehezen sikerült bekapnia az első falatot.

– Még szép – motyogtam, és a könnyek ismét utat törtek maguknak. – Mint ahogy arra is, hogy mennyire szereted a százszorszépet – vettem elő a kis csokrot. – Nem akarom, hogy felakasszanak!

– T/N, ezzel nem tudunk mit tenni. Már így lesz, és kész. Most pedig szívesen megölelnélek, de... – emelte fel a kezeit, így én zártam őt a karjaimba, és ekkor tört el nálam az a bizonyos mécses.

– Mi lesz velem nélküled? – kérdeztem sírva.

– Jó helyed lesz Torzsáéknál. Kedvelnek téged. Sőt, van egy jó hírem. Sándor szeret téged. Legyetek boldogok együtt.

– Tessék? – engedtem el, és egy pillanatra a sírást is abba hagytam.

– Igen. Mondta nekem, mikor itt járt délelőtt. Én pedig testvéri áldásom adtam rátok.

– Jaj, Elek!

– Tudom, nem voltam egy minta testvér. Elvégre magadra hagytalak, hogy betyár lehessek.

– De mindig visszajöttél – mosolyodtam el. – Ideje lenne mennem. Rózsa még biztos szeretne veled beszélni – álltam fel mellőle, és ő is így tett. – Odafent találkozunk – suttogtam támasztottam a homlokom az övének.

– Én innen már csak lejjebb megyek.

– Gyónd meg! Akkor nem.

– Nem fogom megbánni, hogy megöltem egy ilyen labanc bérencet, miután meglőtt.

– Jó, akkor ne. De tudom, hogy te is odafent leszel – töröltem meg a szemem, majd elindultam a cella ajtaja felé. – Nálad jobb bátyám nem is lehetne.

***

Hát, ez a nap is eljött. A bátyám akasztása. Egész reggel egy szót sem szóltam. A reggelit se tudtam megenni. Túl akartam esni rajta.

Mielőtt mentünk volna, Gyula jött beszélni az édesapjával valamiről, de jelenleg nem voltam olyan kedvemben, hogy hallgatózzak.

Ahogy sétáltunk a főtér felé, összetalálkoztunk a város egyik lakójával, aki épp a szolgabírót szidta az úri nép előtt, akik a templomba mentek a gyászmisére.

A főtéren pedig már ott állt az akasztófa, és azok, akik nézni mentek.

– T/N, ha nem bírod, még haza mehetsz – szólt kedvesen Sándor, de én csak még erősebben kapaszkodtam a karjába.

– Nem. Maradok. A bátyámért – jelentettem ki.

Néhány perc múlva jöttek. A két zsandár elől, mögöttük Elek, az ő háta mögött pedig két sötétbe öltözött férfi.

– Mocskos labanc bérencek! Titeket kéne fellógatni! – kiáltott utánuk, az, aki feltartotta az urakat.

Erre az összegyűlt tömeg is rákezdett. Fújoltak, kiabáltak.

– Árulók!

– Mocskok!

– Patkányok!

Csak hogy néhányat említsek. Közben Eleket felkísérték az akasztófához, felállt a hordóra és a nyakába tették a kötelet.

– Ítélet hirdetés következik! – szólt a hadnagy és széthajtogatta a lapot, ami a kezében volt. De még most se hagyták abba.

– Rohadékok!

– Mocskos labancok!

– Kihirdetem, hogy ez az ember itt, Szarkha Elek, bűnösnek találtatott az elkövetkezendő bűnökben... – és sorolta. Úgy éreztem, mintha kitépnék a szívem.

Közben Elek rám pillantott, és az összekötött kezét a jobb zsebe felé irányította. Nála volt a kis csokrom.

– És végezetül ő a felelős a rokocai vasúti híd felrobbantásáért, amely szabotázsával mérhetetlen károkat okozott a városnak, és az egész vármegyének. Ezért, és a többi felsorolt bűnért, ítélete kötél általi halál – fejezte be a zsandár, közben én  Sándor vállához bújva sírtam, ő pedig a vállamat karolta át.

– Árulók!

– Mocskos labancok!

– Hajtsák végre az ítéletet! – parancsolta a hadnagy, közben láttam, hogy Sándor szép lassan felemeli a fekete kendőjét.

– Tedd le! – súgtam.

– Szabadság – suttogta, majd leengedte a kendőt.

– Lógnátok ti is! – kiabálta be valaki. Akármennyire is szegett törvényt Elek, egyet értettem.

A zsandár lement az emelvényről, aki Elek előtt volt, feszesen tarotta a bátyám lábait összetartó kötél végét, majd felment az emelvényre egy másik férfi, és... kirúgta Elek lába alól a hordót. Sándor gyorsan eltakarta a szemem én pedig a vállába temettem az arcom, miközben hallottam azt. Ahogy a bátyámat megfojtja a kötél.

Néhány perc múlva a bátyámat leszedték a kötélről, és mindenki indult volna haza, mikor valaki, a tömegből megszólalt.

– Milyen jó volt hallani, hogy annak a parasztnak reccsen a nyaka.

Megfordultam, és a Rokoczay úrfit pillantottam meg, ahogy önelégülten vigyorog. Nem érdekelt ki ő, kitéptem a kezem Sándoréból, majd visszaindultam, és jó erősen felpofoztam.

– Lehet, hogy a bátyám gyilkolt, de maguk urak lelketlen rohadékok. Mosolyogva nézik meg, ahogy felkötnek valakit. Csak gratulálni tudok – néztem rá megvetően, mire elkapta a csuklóm és erősen megszorította.

– Hogy beszélsz velem te csitri?!

– Nem mindegy? Vádolhat felségárulással, de néhány perccel ezelőtt vették el tőlem az utolsó dolgot, ami maradt.

Ezután kisebb probléma adódott, és már a hadnagy is odajött, szétszedni a verekedő tömeget, ugyanis bár az úrfi orrba vágta Mihály bácsit, az nem húzta fel magát. Annál inkább a tömeg és Sándor.

– És, csak mert maga már Rokoczay, akkor már nem is figyelmezteti a kedves sógorát, amiért egy szerencsételn, gyászoló lányt bántott? Gratulálok, ez aztán az igazságszolgáltatás! – szólalt meg Sándor is, ami után alig lehetett vonszolni onnan.

Otthon elmentem az udvar hátuljába, és leültem a dombra és a szemközt lévő hegyet bámultam. Eleinte oda se hederítettem, mikor Sándor leült mellém.

– Sajnálom – mondta halkan.

– Köszönöm.

– Nagyon fáj a kezed?

– Kicsit. Túl élem. Egyébként... mikor tegnap bent voltam nála, mondott valami olyasmit, hogy beszéltetek rólam. Azt mondta, szeretsz.

– Ez így is van. Csak addig nem akartam mondani, amíg nem bólint rá.

– Ez kedves tőled – mosolyodtam el, majd az ajkaink közeledni kezdtek egymás felé. Erre vártam, mióta csak Rokocára érkeztem. Sándor óvatosan csókolt, de valahogy pont ekkor tört rám a sírógörcs.

– Sajnálom, valamit rosszul csináltam? – kérdezte aggódva.

– Ne-nem. Az... én hibám – sírtam. – Tudom, nem most kellett volna... csak ez az egész.

– Semmi baj – ölelt magához. – Megértelek.