🗡️Szarkha Elek #3🗡️
Főszereplőnk neve Torzsa Etelka.
~Etelka
Az egyik kora nyári reggelen önként felajánlottam édesanyámnak, hogy összeszedem a tojást a tyúkoktól.
– Én is mehetek veled? – kérdezte reménykedve Bori.
– Ugyan, nem kell – simogattam meg mosolyogva a szőke hajacskáját. – Mindjárt jövök is vissza.
Így is lett. Siettem a tyúkokhoz, és mikor bemásztam az ólba, meglepve láttam, hogy a csirkék nincsenek egyedül. Rémülten kiáltottam fel, mire a bent fekvő személy kifejezettem gyorsan felpattant, és be is verte a fejét.
– Hogy a kénköves pokol esne ebbe a gerendába – morogta, én pedig felismertem ezt a hangot.
– Elek? – kérdeztem félénken.
– Etelka... te aztán sokat változtál.
– Azt kétlem. De azért beszélhetnénk? Olyan rég nem láttalak, és hiányoztál.
– Rendben, de ne itt. A tyúkok pletykásak – mondta, mire elnevettem magam.
***
Miután gyorsan odaadtam a tojásokat édesanyámnak, Elekkel letelepedtünk a fűbe, és egy ideig csak néma csendben bámultuk a házat.
– Emlékszem, mikor utoljára láttalak, még egy álmodozó gyermeklány voltál, most pedig... – mosolygott rám.
– Ezzel szemben te egy nappal se tűnsz idősebbnek. De nem is volt olyan régen, mikor utoljára vittem ki úgy az ebédet az édesapámnak, hogy neked is tettem valamit a kosárba.
– Csupán öt éve. Tizenhárom voltál. Akkor még ott kergetőztél a szőlő tetején a Gyulával.
– Igen. Aztán egy nap nem vetted fel a munkát. Másnap se, azután se... két hétig mindennap vittem neked is ebédet, hátha megjelensz, de utána feladtam. Nem tudtuk, hová lettél. Aztán a Sándor nemrég mesélte, hogy te voltál a híd levegőbe repítésének ötletgazdája. Ezért megérdemelnéd, hogy megüsselek!
– Ugyan, képtelen lennél bántani. Ezt mindketten tudjuk – villantotta rám a félmosolyát.
Úgy tettem, mintha megsértődtem volna, és durcásan fordultam el tőle.
– Na! Ne haragudj! – borzolta meg a hajam, mire a kezére csaptam. – Hékás!
– Azt mondod, nem tudnálak bántani? – fordultam vissza felé.
Ő csak elnevette magát, megölelt, de én játékosan próbáltam elszabadulni tőle. Ezzel azt értem el, hogy eldőltünk.
– Szállj le rólam! – nevettem. – Ha édesanyám kinéz az ablakon, nagyon mérges lesz. Tudom, hogy nem kedvel téged...
– Mert betyárnak álltam?
– Talán. De... Miért lettél betyár? Édesapám nem fizetett eleget?
– Nem egészen. Akkor még nem meséltem neked erről, mert kicsi voltál ahhoz, másnak pedig nem kell erről tudnia.
– Miről? – kíváncsiskodtam.
– Tíz éve apámat megölték a labancok, és kisemmiztek minket. Azért dolgoztam napszámban, hogy legyen valamink. Bármink. Az az énem, a szőlőben, egy ostoba kölyök volt. Öt év alatt felnőttem.
– Erről sejtelmem se volt – fogtam meg a kezét. – Sajnálom. Így már megértem... de ugye tudod, hogy mindennap gondoltam rád, amíg távol voltál?
– Nos, ha nem is tudtam, de sejtettem. Főként, mert én is sokat gondoltam rád. Akármerre jártam, láttam gyönyörű dolgokat, apróságokat, amiket, ha meg is vettem neked, ajándékba, egy idő után meg kellett válnom tőlük, hogy legyen egy kevéske pénzem.
– Nem bánom. Nekem már az is elég, hogy újra láthatlak, és remélem egy ideig nem mész majd sehová – öleltem meg.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top