[26] Lopott csókok

▄▄▄▄▄▄

● Coco ● 

- Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb ötlet? – Jan mellettem foglalt helyet az ebédlőben. Lucius egy új jegyzetfüzetbe firkálgatott, de amint feltűnt Talon megeresztett egy mosolyt. Még mindig új volt látnom őket együtt, de minden egyes nap elteltével hozzá szoktam a látványukhoz. Lucius az asztal alatt fűzte össze az ujjaikat.

- Nem tudom. – sóhajtottam fáradtan, de Talon még időben a szavamba vágott.

- Weston Cooper meglátogatta tegnap őket. A mexikói rendőrség azt mondta, hogy bizonyítékok és szemtanúk hiányában nem tudnak semmit elkövetni az ügy érdekében, banda háborús veszteségnek titulálva félbe szakítják az ügyet. – Hatalmasat nyelve hunytam le a szemeimet. Jan nem tudta és Luciusnak se volt fogalma arról, hogy mit művelt Grayson a családunkkal. Egyszerű egybeesésnek gondolták, fel sem merült bennük ez a szörnyű gondolat.

Ujjaimat az asztal alá rejtve próbáltam palástolni a remegésemet.

- Reece? Jött ma iskolába?

Talon bólintott.

Hálát adtam az égnek, míg szemeim Jan arcára tévedtek. Nem tudta mit érezzen, ahogy az egész iskola sem. Összesúgtak Reece háta mögött, megrágalmazták, azt feltételezték róla, hogy követi a bátyja nyomdokait. És amint feltárult a lengő ajtó, az ebédlőt addig eltöltő zsivaj elnémult. Reece alakja jelent meg, néhányan visszatértek az addigi témájukhoz, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni a pusmogó diákokat. Reece meg sem közelítette az egykori asztalukat, nyílegyenesen a fikusz alatt álldogáló asztal felé véve az irányt, egy pillantást se vetett a többiekre. Amint feltűnt mellettünk egy halvány mosolyt kanyarított az ajkaira, de a szemeiben megbújó érzelmeket nem bírta palástolni. Kimerült volt, elárulták a szemei alatt húzódó sötét karikák. Mintha nem az az életerős fiú lett volna, akit egykoron ismertem.

Reece helyet foglalva mellettem egy apró csókot nyomott az arcomra, míg ujjait azonnal a tenyerem köré fonta. Jan nem szólalt meg és a beszélgetésünket félbehagyva próbáltunk az ételre összpontosítani.

- Nemsokára itt a Téli Bál! – Jan utolsó mentőövként vetette be.

- Az utolsó ebben a nyomorult iskolában. Bánom-e? Nem, inkább örömmel tölt el, hogy ez az utolsó kibaszott évem ezen a nyomorult helyen. – Talon sziszegve szúrta a villáját a csirkéjébe.

- Talán pont ezért kellene megpróbálnod élvezni. – Janre pillantott az említett, majd gúnyosan eleresztette a villáját.

- Élvezzem? Ilyen emberekkel, mint Hilary Scott? Mint Taylor Wade? Bocsáss meg nekem, ha nem akarok a kötelezőnél több időt eltölteni velük.

- Nem arra kényszerítelek, hogy velük legyél, hanem, hogy velünk.

- Látom a nyamvadt arcukat, Janine! – Kiáltott fel mérgesen.

Barátnőm arcán sértettség suhant át. – Baj, hogyha legalább egyszer egy mosolyt akarok látni az arcotokon? Itt ültök búval baszottan, egy pillanatnyi boldogságot is elüldöztök magatoktól! Ez az utolsó évetek itt, az utolsó évetek velünk. Tudom talán nem voltunk mindig jóban, talán most sem vagyunk túlzottan jóban. De a legjobb barátnőm a barátnőd, a bátyámmal kavarsz, itt vagyok mert itt akarok lenni, de ti mégis másra se vagytok képesek csak az önsajnálatra! – Jan dühösen csapta a tálcáját az asztalra és megragadva a cuccait azonnal elindult a lengő ajtó felé, gondolkodás nélkül siettem utána, még Reece hangja sem bírt maradásra késztetni.

- Jan!

- Én nem akartam ezt, Coco! – Arca eltorzult, felemelte azt és erősen pislogva tüntette el könnyeinek nyomát. – Bocsáss meg, én nem bírtam tovább. Én hihetetlenül sajnálom Reece-t, el sem tudnám képzelni mit tennék magammal, ha ugyanez történt volna velem is, valószínűleg már itt sem lennék. Én tényleg megértem Talon helyzetét, de nem bírom.

Remegve túrt a fürtjeibe, míg teste tehetetlenül zuhant a szekrényekre, arcát már réges-régóta kételyek hímezték tele. Nem gondoltam soha Jan helyzetére, hiszen látszólag tényleg jól érezte magát, de abban a pillanatban, ahogy kék szemei az enyémekbe mélyedtek megéreztem a benne bugyogó kétségbeesést. Jan sosem volt ilyen, egyikünk sem volt ilyen, ez az év mégis kiborított mindent, tönkre tette az eddigi életünket.

Lehunyt szemekkel hajtottam le a fejemet, mikor meghallottam a lengő ajtó csapódását, majd egy érintés simult a vállamra. Óvatosan pillantottam fel és szemeim belesimultak Lucius tekintetébe. A fiú lassan simított végig az arcomon, majd szembe fordulva a húgával, hagyta, hogy a lány teste reszketve boruljon a mellkasára. Talán erre volt szüksége. Jan és Lucius sose voltak a kifejezetten a legjobb testvérek, de mindketten tudták a másikról, hogyha baj volt, egymásra mindig számíthattak.

Egy apró mosoly mellett akartam megfordulni, de barátnőm remegő hangja egy pillanatra megállásra késztetett.

- Köszönöm, Coco.

Ennyit mondott, sután bólintottam és a szekrényeknél hagytam őket. Visszasétáltam az asztalunkhoz, de most nem bírtam volna velük maradni. Megragadva a táskámat végig simítva Reece arcán elhagytam az ebédlőt. Persze arra nem számítottam, hogy a fiú utánam fog sietni, a szívemet valahogy mégis felperzselte a tudat, hogy Reece igenis törődött velem.

Egy apró mosoly szökött az arcomra, mikor megéreztem forró leheletét a nyakamon, ujjai azonnal átölelték a derekamat és magához húzva éreztem, hogy eddig megfeszült tartása pillanatok alatt lazult el. Tudtam, hogy tegnap az igazat mondott, mikor kiejtette azt, hogy szeretett.

A szívem repesve kezdett száguldani a gondolatra, míg arcom percek töredéke alatt pirult ki teljesen és már csak arra figyeltem fel, hogy a fiú ajkai óvatosan olvadtak a számra. Becézgetve húzott magához. A folyosó üres volt, egyedül mi álltunk összegabalyodva a fények alatt. Hagytam, hogy ujjai lassan felkússzanak a karomon és végül megállapodjanak az arcomon. Egy halvány mosoly mellett csókoltam vissza. Imádtam. Bármilyen szétzilált pillanatban vissza tudott rántani ahhoz az énemhez, akit úgy éreztem kezdtem elveszíteni.

- Ha pénteken lenne a vacsora, el tudnál jönni? – Elválva tőle, azonnal fekete szemeibe vesztem. Reece nyugalma hirtelen foszlott semmivé, alsó ajkát rágcsálva pillantott rám, majd eleresztett. Azonnal megéreztem érintésének hiányát, kinyújtva a kezemet az arcára simítva irányítottam magam felé ezt a csodálatos arcot. Sosem bírtam megszokni, hogy mindez megtörtént, hogy mostantól bármikor megcsókolhatom a fiút, hogy ő most már ténylegesen csak az enyém volt.

- Persze, csak félek. – Lesütött szemekkel akart újból eltávolodni, de egy halk nyüszítést megejtve a fiú egy csintalan pillantással jutalmazott meg, majd egy lusta csókot hagyva az ajkaimon a nyakhajlatomba fúrta az arcát. Sosem éreztem a kapcsolatunkat ennyire valódinak, mint ezekben a percekben.

Magamba szívtam az illatát, elmerültem benne.

- Üres a házunk. – Súgtam halkan a fülébe. Reece forró lélegzete a nyakamat karistolta. – Ha arra kérnélek, hogy lógd el velem a napot, megtennéd?

Egy karcos nevetés volt a válasza, mély hangja a fülemben zengett. – Micsoda kérdés.

▄▄▄

Kisurranni egyáltalán nem volt nehéz, a portás szokásához híven eltűnt, így kézen fogva siettünk ki az aulából. A hó még mindig pelyhekben szállingózott, óvatosan hagytak hűs foltokat az arcomon. Nevetve fogtam meg a kezét és most éreztem először annyi idő elteltével, hogy szabad voltam. Hihetetlen mennyiségű boldogság tört elő belőlem, arcomat belefúrtam a mellkasába és hagytam, hogy a gondolatok elárasszák az elmémet. Mindenemet képes lettem volna a markába nyomni, annyira szerettem ezt a fiút és az érzelmek mégis csak ennyi idő után tudtak kitörni belőlem, csak most fogtam fel, hogy mi ténylegesen egy párt alkottunk. Talán mert Reece is most tudta csak elfogadni a tényt, a bátyja elvesztésével párhuzamosan haladt a kapcsolatunk, és talán a fiúnak csak most sikerült különválasztania a kettőt.

Apró mosolyra húztam az ajkaimat és magamba szívtam a friss levegőt, míg Reece körkörösen cirógatta ujjaival a tenyeremet.

- Hol vannak a szüleid?

- Anya elutazott a nagyihoz a mai napra, csak holnap tér haza, apa pedig egyszerűen dolgozik. Mienk az egész ház. – Halkan felnevetve ölelt magához.

- Nem kell semmit se tennünk, Coco. Ha te nem akarod...

- Múltkor is te visszakoztál meg – vágtam vissza. Reece egy mosolyt elfojtva húzott magához.

▄▄▄

Amint átléptük a küszöböt azonnal végigáramlott a testemet egyfajta a hullám, ijedten néztem hátra a fiúra, de Reece még a küszöbnél elakadt. Lerúgta magáról a cipőjét, majd kabátját felakasztva a fogasra szét nézett a házban. Még egyszer sem járt a házunk ezen a részén, csupán a szobámat ismerhette. A zsebeibe tűrte az ujjait.

- Szép a házatok. – Kínosnak hatott a szájából ez a mondat, rápillantva azonnal észrevettem, hogy zavarban volt. Egy halvány mosolyt elfojtva siettem a konyhába, ugyan ujjaim reszkettek, amint a hűs pohárt érintették. Egy érintés sem történt meg köztünk, az én testem mégis vággyal volt feltüzelve. Az ajkaimba harapva próbáltam elsüllyeszteni piszkos gondolataimat, de amint megéreztem forró ujjait a derekamra fonódni, minden épeszű gondolatom szerte foszlott. Hirtelen szívtam magamba a levegőt, testem azonnal megfeszült, ujjaim közül pedig esetlenül hullott ki az üvegpohár. Hangosan koppanva zúzódott darabokra a csempén. Arcom azonnal felforrósodott, Reece egy halk nevetést engedett meg. Éltetett ez a hang, hiszen olyan ritkán mutatta meg nekem ezt az oldalát, olyan ritkán láttam dús ajkait mosolyra húzódni.

Szívem hevesen kalapált.

- Minden rendben? – Kisöpört egy tincset az arcomból, és kikerülve a szilánkokat egy apró csókot helyezett az orromra. Semmi sem történt a levegő mégis a tüdőben rekedt. Tudtam mire készülünk, pontosan tudtam, hogy miért hívtam ide, most mégis olyan valóságosnak tűnt minden, hogy egy pillanatra páni félelem ölelte körbe a tagjaimat. Csakis Taylorral átélt élmény uralta az elmémet. Reece persze érzékelve, hogy lassan lesápadtam, magához húzva kapta tenyerei közé az arcomat. – Coco, ugye tudod én nem kényszerítek rád semmit...

Lehunyt pillákkal dőltem a mellkasára és kiengedve a levegőt a tüdőmből, hagytam, hogy ajkunk összeolvadjon és nyelveink hevesen gabalyodjanak össze. Reece tudta csak elfeledtetni velem Taylor mocskos ujjait. Beletúrtam a hajába, magamhoz erőszakoltam, de a pillanatnyi hév szertefoszlott. A fiú úgy csókolt meg, mint ahogy még soha ezelőtt, ajkai gyengéden becézgettek, míg ujjai óvatosan a bőrömre simultak. Minden érintésében ott rejtőzött a gyengédség, nyüszítve húztam magamhoz. Ajkai leolvadtak az ajkaimról és nedves csókokat hagyva szerteszét az arcomon megindult a nyakam felé, fogai karistolták a bőrömet. Testem már ettől a kevés érintkezéstől is izzani kezdett.

Tudtam, hogy Reece már feküdt le lányokkal, hiszen Jannel is együtt voltak, mégis most tudatosult bennem a tény, hogy én mennyire tudatlan voltam ilyen téren hozzá képest. Olyan gyakorlottak voltak a tettei, míg én egyszerűen elveszetten simítottam ujjaimat a tarkójára.

- Nyugi, Coco. Csak lazulj el, semmit nem fogok tenni, ami nem tesz boldoggá. – Szavai nyugtatóként akartak hatni, de pontosan az ellenkezőjét tette velem. Taylor hangja csengett a fülemben: Azt teszem, ami téged is boldoggá tesz, Coco. – Shh.

Csókokkal borította be az arcomat. A fiú egy pillanat alatt húzódott el tőlem, lehunyt pillákon keresztül is láttam, ahogy a keserves harag végigszáguldott az erein.

- Nincs semmi baj...

- Rettegsz ettől, Coco! – Reece kifakadva lépett el tőlem, összeszorította a szemeit, míg ujjaival az orrnyergét kezdte el masszírozni. – Félsz tőlem, az érintésemtől, mert az a balfasz jut az eszedbe!

- Akkor segíts nekem elfeledni! – Utánanyúltam. Reece értetlenül húzta össze a szemeit, de mikor megindultam a hálószoba felé, egyetlen egy szót sem szólt. Zavartan zártam be az ajtót magam mögött, hátamat neki vetve pillantottam fel rá, de a fiú nem mert rám nézni.

- Nem akarok úgy hozzád érni, hogy te rettegsz. Azt akarom, hogy csak én járjak a fejedben, hogy ne is gondolj másra csak rám! – Ajkai óvatosan simultak a bőrömhöz. Sóhajtva feszítettem hátamat az ajtónak. – Kívánlak, Coco, mindennél jobban.

És csak ennyi kellett, azonnal fellobbantotta az érzékszerveimet, ujjaim hevesen nyúltak az arca után. Mély hangja beleivódott a dobhártyámba, megannyi semmiséget súgott a fülembe, ujjai nyugtatóan ölelték körbe a derekamat. Már nem jutott eszembe senki, kitöltötték a gondolataimat csókjai, azok a pihekönnyű csodák, amiket szerte szét hagyott az arcomon.

Az idő összemosódott, alighogy megéreztem a hátam alatt matracom puha érintését kitört belőlem az első jóleső sóhaj, borzongás futott végig a testemen, akárhányszor érintette ajkaival fedetlen bőrömet. Hűs volt és egyben forró. Szétrobbantam és csupán ajkai becézgették meztelen bőrömet.

Amint megéreztem ujjaim alatt sötét, forró bőrét pilláim akaratlanul pattantak ki. Reece teste az enyémre nehezedett, forró levegő áramlott ki az ajkai közül. Ujjaim végig karistoltak selymes bőrét, szuszogva fúrta arcát a nyakhajlatomba. Nem bírtam betelni meztelen felsőtestének látványával. Zavartan húztam magamhoz, mellkasunk összesimult.

- Olyan csodaszép vagy! – Lehelete a fülembe olvadt.

Amit tett csak is értem tette, egy pillanatra sem uralkodott el rajta az önzés, óvatos volt és gyengéd, ujjai lesimították rólam melltartóm pántjait és dús ajkai azonnal felfedezték meztelen bőrömet. A fiú karcos hangja megtöltötte a teret, búgott valamit, ami ellazított. Sosem éreztem ehhez foghatót, forró lélegzetünk betöltötte a szoba légterét, csak úgy szikrázott a levegőt. Megrészegített.

Minden annyira csodálatosnak hatott, mikor ujjai óvatosan megérintettek, ajkaival belém fojtotta a hangokat. Kiszáradt a torkom, kapkodtam a levegőt, ujjaimmal a paplanba markolva akartam enyhíteni ezen a túlontúl gyönyörű érzésen, de mindez csak a kezdet volt. Forró nyelve édesen simult hozzám. Mennyei érzés kerített a hatalmába, hátam ívben feszült, forró, sötét bőre izzította bennem a vágyat és úgy éreztem, hogy már nem a földön voltam. Ajkaim közül akaratlanul csúszott ki a neve. A fiú óvatosan húzta mosolyra a száját, nyelvével végigfutott rajtuk, majd egy utolsó csókot helyezve az ajkaimra hagyta, hogy magam mellé rántva elmerüljek benne. Viszonozni akartam a tettét, de ujjai azonnal megragadták a kezemet és az ajkaihoz illesztve megrázta a fejét.

- Pihenj.

Ez a szó pedig, mintha bekapcsolt volna bennem valamit, pilláim ólomsúlyúvá nehezedtek és az egyetlen, amire feleszméltem, hogy a fiú erősen magához szorítva fújta ki a bent tartott levegőt. Éreztem, hogy ő is vágyott rám, de hirtelen túlságosan eluralkodott rajtam a fáradtság, egy pillanat volt az egész, elfogott az álom. Mellette.

▄▄▄

Éles hangra pattant ki a szemem. Reece arca a vállamon pihent, egyenletes légzése simogatta felforrósodott bőrömet, de amint felfogtam, hogy mi volt a halk nesz, ami a felkeltett, a testem egy pillanat alatt fagyott kővé. Dermedten vezettem a szemeimet az ajtóm felé. Reece motyorászva fordult át a másik oldalára, kihasználva az esélyt egy gyors mozdulattal csusszantam ki alóla és felkapkodva magamra elszórt cuccaimat, résnyire tárva az ajtót meg is pillantottam apa szőke haját. Mélyen magamba szívtam a levegőt, szemeimmel pedig óvatosan visszatekintettem az ágyamon szuszogóra, de nem volt szívem felkelteni. Vajon mióta nem aludhatott rendesen? Most mégis arca nyugodtságot árasztott magából, egyetlen egy kétely sem fedte a vonásait. Mintha végre, hosszú idő elteltével ez lett volna az első olyan alkalom, hogy kipihente magát.

Tudtam, hogy apa nem reagálna úgy, mint anya mégis rettegve figyeltem a férfit, aki egyértelműen sejthette, hogy vendégem volt, mivel azonnal kiszúrta a cipőket és a kabátot.

Mély lélegzetet véve, halkan behúztam magam mögött az ajtót, apa érezhette, hogy figyelem, mivel szemei azonnal felszöktek a lépcsőn. Beletúrva a hajába, mást sem tapasztaltam csak egy fáradt sóhajt.

- Coco...

- Apa kérlek! – Azonnal megközelítettem, de a férfi mérgesen fordította el a fejét. Talán haragudhatott rám.

- Itt van? – Dühösen meresztette szemeit Reece küszöbön felejtett cipőjére. – Itt van és gyáva a szemeim elé kerülni?

- Alszik – bukott ki belőlem. De már abban a pillanatban tudtam, hogy nem így kellett volna kifejeznem magamat. Apa a szemei kikerekedve mértek végig, kétségbeesetten markolt a pultba.

- Lefeküdtél vele?

Hevesen megráztam a fejem, ám visszaemlékezve mégis kipirult az arcom, de apa nem tett semmit. Sóhajtva hajtotta arcát a tenyerébe, háta összegörnyedt, csak egy pillantásra méltatott, majd lecsapva a zakóját a kanapéra megindult a konyha felé. A szilánkok még mindig szerteszét feküdtek a csempén.

- Fáradt volt? – Zavartan kérdezte, a seprűvel a kezembe csupán egy gyenge bólintásra tellett. – Látni szeretném, nem akarom, hogy kiszökjön az ablakon, értesz engem? Beszélni akarok vele, látni milyen ember is valójában. – A szoba ajtóm pedig pont ebben a pillanatban nyílt fel. Mindketten hallottuk Reece lépéseit és már csak arra lettem figyelmes, hogy apa meredten nézte a barátomat.

Elfojtottam egy mosolyt, hiszen szokásához híven oltári helyes volt. Fekete pólója összegyűrődött a nyakánál, míg álmos szemei hirtelen fel sem emésztették az információt, hogy egyenesen apával szemezett. De mégsem futamodott meg, egy halk köszönést elmormolva már nyújtotta is a kezét apa felé.

- Soren Hurley.

- Reece Snyder! Örülök, hogy megismerhetem Mr. Hurley! – zavartan köszörülte meg a torkát, egy ujjal sem ért hozzám, még csak rám se pillantott, de izmai pattanásig feszültek.

Összeszedve a darabokat a kukába hajítottam a szilánkokat, de nem bírtam nem fülelni. Ugyan apa még egyszer sem szólalt meg.

- Éhes? Van egy kis maradék tegnapról. – Apa a hűtő felé indult meg. – Nem kérdés volt, szeretném, ha maradna. Ugyan a feleségem, maga szerencséjére nincs itthon, azért szeretném megismerni a lányom barátját. – A barát szót erőteljesen kihangsúlyozta.

- Mit szeretne tudni? – Megforgattam a szemeimet, de már egy fokkal felszabadultabban indultam vissza feléjük, a seprűt a spájzban hagyva.

- Nem kikérdezni akarom, hanem megismerni. Beszéljen, tudja a beszédmód sok mindent elárul. – Kiszedve a tegnapi rizst és húst a tűzhelyre helyezve egy pillantást vetett ránk. – Boldoggá teszi őt. Bár voltak olyan pillanatok, mikor képes lettem volna egy kézzel megfullasztani, de Coco boldog magával.

- Itt állok melletted apa, ne beszélj rólam úgy, mintha nem lennék jelen. – Egy mosollyal néztem fel Reece-re, de ő még mindig egy helyben állt, szemeivel vészesen szuggerálva engem. Bozontos fürtjeibe vezette az ujjait, megkerülve a pultot mellé sietve azonnal rászorítottam az ujjaira, amit egy egyszerű mosollyal köszönt meg, láthatóan eresztett egy kicsit feszes tartásán.

Miután feltálaltam a tegnapi maradékot, zavartan tűrtem egy tincset a füleim mögé és mélyen a tányéromba temetkeztem, de egyszerűen egy falat sem csúszott le a torkomon. Hol a fent történt csókok őrjítettek meg, hol pedig apa tekintete. Egyszerűen a pillantásával akarta megfejteni Reece-t, de a fiú egészen jól tartotta magát.

Villáját beleszúrta az egyik hús darabba, és lassan rágni kezdte azt, megéreztem az asztal alatt az ujjait, ami nem csak számára, de számomra is kellemes volt. Felengedve kezdtem el enni, de apa még időben szakított félbe.

- Hallottam, hogy sok minden történt mostanság a családjában. – A hirtelen jött nyugalmam szinte elpárolgott belőlem. Lehunyt szemekkel szorítottam rá a tenyerére, de mintha őt meg sem érintették volna a szavak. A villát óvatosan eresztette el és hátradőlve bólintott. Várta, hogy mire akar kilyukadni. – Nem tudok nem úgy tenni, mintha nem lenne a családjaink között egy tátongó mélység!

- Kérem Mr. Hurley...

- Nem haragszom önre. – Apa elődre dőlt, egy hitetlen mosolyt engedett meg magának, majd az ujjaira pislantott. – Tudom milyen az, amikor a család nem éppen engem tükröz. Az apámnak volt néhány rossz ügye, bemocskolta a nevünket, alig bírtam kikecmeregni belőle, de engedni kell olykor. Nem engedhetem, hogy a fájdalmam rád hárítsa azt, amit a fivéred követett el. – A villát szorongató ujjai elfehéredtek. – De nem fogok köntörfalazni, gyűlölöm azt, amit a bátyád tett és nem bírom sajnálni azért, ami vele történt! Szeretem a lányomat, Reece. Már csak ő maradt nekem és nem engedhetem úgy valakinek a kezébe, hogy nem ismerem. Mik a szándékaid? Hol akarsz tovább tanulni, itt hagyod Coco-t?

- Apa! – Felcsattantam, de a férfi fáradt szemei bocsánatkérően simultak az arcomra. – Elég volt!

- Nem engedhetlek el úgy, hogy nem tudom mi lesz veled! Hagyjam, hogy összetörjön? – Mérgesen csapta a villát az asztalhoz, összerezzenve hunytam le a szemeimet. Szégyelltem magamat Reece előtt, de mintha meg se ártottak volna neki a vádló szavak, meredtem figyelte apát.

- Köszönöm, Mr. Hurley! Nem várhatok el magától lehetetlen dolgokat és megértem, hogy aggódik a lánya miatt. – Sötét szemei rám tévedtek, mintha lemondás merült volna el az íriszeiben és az én tagjaim abban a pillanatban dermedtek meg. Kétségbeesetten rázni kezdtem a fejemet, de a fiú sietősen pattant fel a helyéről, még apát is meglepte hirtelen kirohanása.

- Kérlek ne!

- Sajnálom. – Ennyit tudott csak mondani. 

▄▄▄

Kedveseim!

Itt is lennék az új fejezettel! Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket és nem, nem kell sokat várni a folytatásra! Pár napon belül fel fogom tölteni :)

Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait!

Puszi Kyra!