Egy csepp izzadság pottyant az edzőtáskámra, amikor lehajoltam a mellette heverő vizes palackomért. Ahogy a többi táncos elhaladt mögöttem, egyikük meglökött, így kis híján orra bucskáztam. Reflexszerűen fordultam hátra, és szinte meg sem lepődtem, hogy Tina-t láttam gúnyosan rám vigyorogni. Nos, a kedélyesnek induló kapcsolatunk gyorsan beadta a kulcsot, miután konkrétan randira hívta Brandon-t, holott pontosan tudta, hogy a húgommal jár. Azt azért hozzá kell tennem, hogy Tina sokkal könyörületesebb ellenség, mint Kat Reynolds. Néha „véletlenül" meglök, nem tartja meg nekem az ajtót a bejáratnál, elfoglalja előlem az utolsó helyet az öltözőben, de azért mégsem fúr meg ott, ahol csak tőle telik. Habár, Celine-nek talán igaza van. Ez már nem az akadémia. A dolgok egész egyszerűen csak másképp működnek, és kész.
– Brandon, Milena, egy percre – intett Harley, lezser nadrágja zsebébe mélyesztve a kezeit. Hosszú, fényes barna haja kibontva omlott kecses vállára. Alig lehetett idősebb nálunk tíz évvel, és már vezető koreográfus a Royal Balett-ben. Nem semmi teljesítmény. Miközben Brandon mellém csapódott, és együtt léptünk oda Harley elé, a fülembe súgott:
– Mit műveltél? – válaszként csak belekönyököltem a bordái közé.
– Hamupipőkének és a hercegnek kell egy-egy beugró – dörzsölte össze a tenyerét Harley. – Mivel a szólótáncosok mindannyian a saját szerepükkel vannak elfoglalva, nem akarom őket egy-egy beugróval is terhelni. Úgy látom, ti remek páros vagytok, összeszokottak. Bíztok egymásban – pillantott ránk felváltva. Nekem annyira hevesen vert a szívem, hogy majd' kiugrott, és éreztem, hogy Brandon is egyre izgatottabb mellettem. – És én is bízom bennetek. Szeretném, ha szerda délután bejönnétek, és megtanulnátok Hamupipőke és a herceg koreográfiáját. Mit szóltok? – mosolyodott el. Brandon olyan hevesen bólogatott, hogy szinte a feje is leesett.
– Az remek lenne! – a hangom jóval nyugodtabban csengett, mint számítottam rá. – Nagyon köszönjük! – kiáltottam Harley után, aki már elégedett mosollyal az arcán ugrott le a színpadról, és a vállára kapta a nézőtér első sorában hagyott táskáját.
– Magatoknak köszönjétek! – és már ki is sétált az egyik oldalsó ajtón. Lassan fordultam Brandon felé, aki olyan szélesen vigyorgott, hogy nekem már azt elnézve is megfájdultak az arcizmaim. De pontosan ugyanígy éreztem én is. Lányokhoz méltóan én azonban ezt úgy fejeztem ki, hogy sikoltozni kezdtem, és fel-le ugráltam a színpadon. Brandon nevetve ragadta meg a csuklómat.
– Alig egy hónapja vagyunk a Royal Balett-ben, és máris a főszereplőpár beugrói lettünk! Nem kéne erről egy e-mailt küldeni Miss Schwartz-nak? – viccelődött. A név hallatán grimaszba torzult az arcom.
– Tehetségesen le tudod törni az embert – jegyeztem meg. Brandon csak legyintett, aztán maga után rángatva engem, ott hagytuk a színpadot. A folyosón belefutottunk pár emberbe, akiknek Brandon jókedvűen újságolta el a sikerünket. Azt hiszem, a fiúk kevésbé veszik véresen komolyan ezt az egészet, mert ők mosolyogva megveregették Brandon vállát, nekem pedig biccentettek egyet, elismerésük jeléül. A lányok azonban olyan ellenségesen méregettek engem, hogy legszívesebben elsírtam volna magam. Nagyszerű, szóval eddig csak azért utáltak, mert Brandon-nal lógtam, most meg már azért is, mert én lettem Hamupipőke beugrója, holott annyira új vagyok itt, hogy a legtöbben még a nevemet se tudják.
– Bassza meg! – csúszott ki a számon. Brandon azonnal rám pillantott, de amikor látta, hogy nem vérzek, és nem egyensúlyozok élet és halál között, újra a Bill nevű srácra figyelt, Tina párjára. Azért hagyta el a számat a káromkodás, mert eszembe jutott valami egészen fontos... – Brandon! – rángattam meg a kabátja ujját. A lakótársam gyorsan elköszönt Bill-től, és elindult kifelé az Operaházból.
– Mi bajod? – kérdezte, amikor már kiléptünk a szabadba. A fejére húzta a kapucniját, mert az eső szemerkélt.
– Szerda délután dolgozom! – nyögtem ki, én is a fejemre téve a sapkámat. Brandon a vállát vonogatta.
– Cseréld el a műszakodat.
– De ahhoz beszélnem kell Jessie-vel – grimaszoltam.
– Ő a főnököd – ráncolta a homlokát Brandon. – Tudtad, hogy nem szakíthatsz meg vele minden kapcsolatot, amikor elküldted melegebb éghajlatokra.
– Úgy ismersz engem, mint aki olyan baromira átgondolja a dolgokat, mielőtt kibuknának a száján? – hördültem fel. Brandon megrántotta a táskája pántját a vállán.
– Akkor is el kell intézned. Szerintem a balett neked is fontosabb, mint tejet gőzölni és papírpoharakat rakosgatni ide-oda – tudtam, hogy igaza van, mégis görcs költözött a gyomromba. Napok óta nem beszéltem Jessie-vel. Az üzengetéssel leállt, a kávézóban sem futottunk össze (bár az ominózus eset óta csak kétszer dolgoztam), és a házban sem. Valamiféle fura remény öntött el arra vonatkozóan, hogy életem hátralévő részében elkerülhetem őt, de már látom, hogy ez esélytelen. Remek.

– Csak végy egy nagy levegőt, és kopogj be hozzá. Nincs benne semmi bonyolult – biztatott a maga módján Brandon a kanapéról, miközben én életem megaláztatására készültem. A homlokomat dörzsöltem.
– Előbb kell egy kis csoki – indultam meg a konyha irányába, de még a kanapét sem értem el, amikor Brandon már talpon volt, és elállta az utamat.
– A-a – rázta a mutatóujját. – Menj, és beszélj vele. Most! – biccentett Jessie lakásajtaja felé. Kifújtam egy nagy adag levegőt, és azt ismételgettem magamban, hogy „a balettért teszem, a balettért teszem", miközben kiléptem a folyosóra, és bekopogtattam a szomszédos ajtón. Már szinte megkönnyebbültem, hogy nem fogadott senki, és egyre inkább felszabadultam, mert tudtam, hogy emiatt Brandon igazán nem hibáztathat engem. Épp sarkon fordultam, hogy széles vigyorral térjek vissza a lakásunkba, amikor meghallottam az ajtó nyikorgását. Visszafordultam, de nagyon-nagyon nem az a látvány tárult a szemem elé, amire számítottam.
– Segíthetek? – a fogadóbizottságom egy rendkívül csinos, alacsonyabb lányból állt, akin egyértelműen felfedeztem Jessie egyik fehér ingét. Meg azt is, hogy alatta nem visel semmit. Úgy értem, se melltartót, se bugyit. Hosszú, egyenes, platinaszőke hajáról üvöltött, hogy nem természetes színű, mégis kihívóan keretezték sminkelt arcát. A műszempillái olyan hosszúak voltak, akár egy sólyom szárnyai. Egy pillanatra azt hittem, Jessie talán kiadta a lakást, és ez a lány lesz az új szomszédunk. Egy aprócska pillanat erejéig még csak nem is éreztem ez iránt a lány iránt vegytiszta megvetést és a sejtjeimből áradó gyűlöletet. De aztán a konyha mellől induló folyosón kivágódott egy ajtó, és Jessie Graham sétált ki rajta. Menet közben vette fel fehér pólóját. Alatta csak egy bokszert viselt. Mogyoróbarna haja ziláltan állt, akkor is kitaláltam volna, mit csinált nemrég, ha csak a frizuráját látom, a csaját nem. Boldogabb is lettem volna úgy, mi tagadás. Az arca eltorzult, amikor meglátott, de ez csak rövid ideig tartott. Mire odaért hozzánk, az ajtóhoz, újra az arrogancia és a felsőbbrendűség uralta a vonásait.
– Bébi, magunkra hagynál minket? – támaszkodott meg Jessie a jobb kezével az ajtófélfán. A lány először felnézett Jessie-re, aztán rám, majd vállat vont, és elsétált az ajtóból, de ahogy elhaladt Jessie mellett, azért nyomott egy puszit az állára, és tökéletesen hallhatóan megkérdezte:
– Később ugye visszabújsz mellém? Annyi mindent nem próbáltunk még ki... – két ujja közé fogta Jessie pólóját, mintha maga után akarná vonszolni őt. Nem hinném, hogy Jessie-t annyira kényszeríteni kellett volna, mert csábosan végignyalta az alsó ajkát, miközben biccentett. Még a csaj seggét is megbámulta, ahogy ő elhaladt mellette, és visszament a hálóba.
– Undorító vagy – jelentettem ki rezzenéstelen arccal, magam előtt összefont karokkal. Jessie ellökte magát az ajtófélfától, és hozzám hasonló pózt vett fel.
– Azért jöttél, hogy ezt elmondd?
– Azért csinálod ezt, hogy bizonyítsd nekem, hogy igazad volt? Hogy szerelem nem létezik, csupán kémiai reakciók és testi vágy? – a csaj látványa, és Jessie viselkedése annyira felbosszantott, hogy teljesen eltértem a tárgytól, és megint úgy estek ki a szavak a számon, mintha kötelező lenne nekik.
– Én már nem próbálok meg semmit bebizonyítani neked, Balerina – beszéd közben közelebb hajolt hozzám, olyannyira, hogy lehelete csiklandozta a fülem alatti érzékeny pontot.
– Fogadjunk, hogy a nevét sem tudod – jegyeztem meg szárazon. Jessie a fejét hátravetve válaszolt.
– Minek tudnám? Még ma este elküldöm, és valószínűleg soha többé nem találkozunk.
– Annyira szánalmas vagy, Jessie – csóváltam a fejemet. – Csak sajnálni tudlak.
– Ha csak sértegetni szeretnél, javaslom, hogy küldd el a mondanivalódat üzenetben – vetette oda nekem. Ekkor hirtelen beugrott, hogy miért is jöttem tulajdonképpen.
– Szeretném elcserélni a szerdai műszakomat. Táncpróbára kell mennem, én lettem Hamupipőke beugrója – tettem hozzá, kissé felszegve az államat. Nem csak ő sikeres ám abban, amit csinál.
– Oda mész, ahova akarsz – vonogatta a vállát. – Beszéld meg Amanda-val és Carly-val.
– Amelia és Katy – javítottam ki. – Talán egyszerűen csak képtelen vagy megjegyezni a neveket.
– Mint mondtam, akié nem fontos, azt nem jegyzem meg.
– Egy seggfej vagy – közöltem vele ridegen.
– Végeztél? – vonta fel a szemöldökét.
– A rólad való véleményem további részét majd rátetoválom a következő csajod mellére. Hátha onnan hamarabb eljut az agyadig – morogtam.
– Egy csaj mellére akármit odatetoválhatnál, tuti, hogy nem arra figyelnék – gondolkodott el hangosan.
– Jaj, tényleg, el is felejtettem – csaptam színpadiasan a homlokomra. – olyankor épp folyamatban vannak a kémiai reakcióid.
– Látom, kezded kapiskálni – kacsintott egyet, bár az arckifejezéséből ítélve közel sem volt vidám. A kilincsre csúsztatta a kezét, jelezve, hogy hamarosan becsukja az ajtót. Levegőt vettem, hogy mondjak neki még valamit, magam sem tudom, mit, de mielőtt egyáltalán a számra jöhettek volna a szavak, az ajtaja becsukódott előttem.

– Nem értem, miért is zavar ez minket? – markolt bele a pattogatott kukoricás tálba Josh, le sem véve a szemét a tévéről, ahol valami zombis sorozat ment.
– Mert csak azért csinálta, hogy bizonyítsa az igazát velem szemben! – ismételtem el sokadjára. Celine a földön ült Josh mellett, hátát a kanapénak támasztotta. Ezúttal hátrahajtotta a fejét, a kanapé ülőkéjére.
– Engem speciel ezért is zavar – szólalt meg Brandon, felém nyújtva a telefonomat, ami az új üzenet érkezésére felvillant, és a lakótársam gond nélkül elolvashatta Jessie legutóbbi SMS-ét:
Seggfej:
Kiborítóan szexi vagy dühösen.
Meg sem próbáltam eldugni a készüléket, sőt, feloldottam, és hagytam, hogy Celine és Josh is elolvassa az üzenetet. Celine beharapta az ajkát, Josh pedig füttyentett egyet.
– Azta! Nem gondoltam, hogy ennek a fickónak van töke.
– Nekem eddig is egyértelmű volt, hogy különleges adottságokkal rendelkezik azon a téren –sóhajtotta Celine gondterhelten. Egy gyors mozdulattal megfordult, így már a tévének ült háttal, velem pedig szemben. – Minek írogat ilyen üzeneteket, ha közben személyesen egy büdös bunkó? – tette fel a számomra is igen releváns kérdést a barátnőm. Josh kikapta a kezemből a telefonomat, és újra elolvasta Jessie SMS-ét.
– Majd én megmondom – dobta le a készüléket a dohányzóasztalra. Kicsavarodott derékkal beszélt hozzánk. Mindannyian kíváncsian vártuk a megfejtését. – Pasiból van. Nyilvánvalóan feláll neki. Ír egy ilyen üzenetet, aztán elképzeli a reakciódat, miközben kiveri. Ilyen egyszerű.
– Gratulálok – fintorgott Celine. – Ismét bizonyítottad, hogy te vagy a világ legközönségesebb, legundorítóbb embere.
– Jaj, hagyjál már az álszent dumáddal – vetette oda neki Josh. Kezdtem úgy érezni, a társalgás nem egészen abba az irányba tart, hogy megoldjuk Jessie rejtélyét. – Amikor a farkam a te...
– Na jó, elég! – tapasztottam a fülemre a tenyeremet. – Kösz szépen, most rémálmaim lesznek a farkadról – grimaszoltam Josh irányába. Brandon szintén öklendezve szólalt meg.
– Ez kibaszott gusztustalan.
– Bezzeg te kúrogathatod a kishúgát – fonta össze maga előtt a karjait sértetten Josh.
– Ő megteszi nekem azt a szívességet, hogy nem avat be a részletekbe – motyogtam.
– Különben meg, ez az egész – mutatott Celine először magára, aztán Josh-ra. – évekkel ezelőtt történt. Szánalmas, hogy folyton felhozod.
– Tavaly történt – emlékeztette Josh.
– Rohadtul nem érdekel. Ahogy te sem – vágta rá Celine. Mielőtt bárki reagálhatott volna, újra megrezdült a telefonom. Celine volt a leggyorsabb, így ő kaparintotta meg elsőként.
Seggfej:
Nem tudom, ki a franc vagy te, de veszettül gyorsan kopjál le a pasimról.
Celine-ből kibuggyant a nevetés.
– Na, pontosan az ilyen emberek miatt szörnyen ijesztő, hogy minden nagykorú szavazati joggal rendelkezik. Ez a csaj totál sötét! Nem látta, hogy miket írogatott neked a pasija?
– Ez az a lány lehet, aki tegnap nála volt. Nem tűnt egy észkombájnnak – idéztem fel magam előtt a csajt. Arról a lányról üvöltött, hogy nem tudja mennyi kettő meg kettő.
– Hát, az ilyen Jessie-félék nem igazán az okos csajokra buknak – csettintett a nyelvével Brandon.
– Nyilván ezért tart téged izgisnek – szúrta közbe Josh.
– Szóval szerinted nem vagyok elég szexi ahhoz, hogy bejöjjek egy ilyen kaliberű fickónak? – vontam fel a szemöldökömet kihívóan.
– Hülye vagy – közölte kertelés nélkül, visszafordulva a tévé felé.
– Sebastian tud róla? – kérdezte Celine hirtelen. Nos, azt elárultam a barátomnak, hogy egy nagyképű seggfej a főnököm, aki „néha" velünk szemben lakik (jelentsen ez bármit), de azt természetesen eszem ágában sem volt hozzátenni, hogy miféle üzenetekkel bombáz hetek óta. Na meg hogy eleinte különösebb könyörgés nélkül benne voltam a játékban...
– Nézőpont kérdése – haraptam be az alsó ajkamat.
– Oké, ha nem folytatod vele ezt a fajta beszélgetést, nem kell elmondanod neki. Tulajdonképpen nem történt semmi – vette a kezébe Celine a telefonomat. – De ennek a csajnak válaszolni kell – jelentette ki, majd pötyögni kezdett.
– Ne már! – nyúltam a készülék után, Celine azonban gyorsabb volt, és ügyesen elrántotta előlem a kezét. – Azt fogja hinni, hogy érdekel, kivel dug!
– Azért egy kicsit érdekel, nem? – pillantott rám óvatosan Celine. Kiöltöttem rá a nyelvemet, de nem feleltem. Tudtam, hogy veszett fejsze nyele, Celine válaszolni fog Jessie csajának. Amikor végzett, ledobta elém a telefonomat, aztán, mint aki jól végezte dolgát, összecsapta a tenyereit. – Na, xboxozunk, vagy mi lesz? – a két fiú persze éhes hiénákként reagáltak. Én pedig elolvastam az üzenetet.
Balerina:
Én sem tudom, hogy te ki a franc vagy, de csak úgy szólok, hogy Jessie-nek fogalma sincs a nevedről, még szex közben sem, nemhogy utána. Az enyémre viszont emlékszik. És, mint az üzenetekből ki is derül, rám van izgulva. Bocs, de te csak egy pótlék vagy, amíg meg nem szerez engem. Én vagyok a főnyeremény, szivi.

Én tényleg, őszintén arra számítottam, hogy Jessie kérdőre von, esetleg ki is rúg Celine üzenete miatt, amit az én nevemben küldött neki. Mégsem történt semmi ilyesmi. Igaz, hogy hétfőn nem jött be a kávézóba, és a házban sem futottam össze vele, de ha cseszegetni akart volna, megtalálta volna rá a módot. Főleg, mert a telefonom azt jelezte, hogy Jessie igenis elolvasta az üzenetemet, válaszra azonban nem méltatta.
Némileg megnyugodtam, kezdtem teljesen eltemetni magamban az egészet. Egyre ritkábban jutott eszembe, a többiekkel sem ez volt a fő téma, a kedden hazatérő Maggie-nek például nem is mondtam róla semmit, egyrészt, mert az ő élménybeszámolója sokkal izgalmasabb volt Brazíliáról és a versenyéről, másrészt, mert nem számított. Sebastian-nal egyre gyakrabban kommunikáltunk, nem csak írogattunk vagy hívtuk egymást, hanem végre videóhívások is szerephez jutottak, amik az utóbbi időben igencsak megcsappantak.
Katy bevállalta helyettem a szerdai műszakomat, hogy Brandon-nal mehessünk próbálni a beugrós szerepünket. Ezért cserébe vasárnap kellett dolgoznom, amikor a szombati premier miatt biztosan hulla leszek, de nem érdekelt, csak az számított, hogy a szerdai próbán részt vehettem. Harley-tól megtudtunk néhány részletet a jótékonysági bálról is, például, hogy mikor és hol lesz, úgyhogy már arra is elkezdtem tervezgetni.
Anya, apa, Rosie, a barátja, Zack, és Claire is magától értetődőnek vették, hogy ott lesznek a szombati előadáson. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megnyitottam egy fapados légitársaság oldalát, és legnagyobb meglepetésemre ott virított előttem egy last minute jegy, pofátlanul kevés pénzért. Konkrétan két óra alatt keresem meg a repülőjegyek árát oda-vissza a kávézóban... Pénteken délután indul a gép Bécsből, így már kora este Londonban van, vasárnap, visszafelé pedig ugyanígy, csak épp Londonból Bécsbe. Azonnal elküldtem az oldalt Sebastian-nak, odapasszítva, hogy így megnézhetné életem első Royal Balett-es premierjét. Tudtam, hogy feleslegesen lovalom bele magam, mégis annyira szerettem volna, ha rám szánja ezt a hétvégét... Aztán jött a válasz.
Sebastian:
Milli... Tudod, hogy szeretnék ott lenni, de nem mehetek. Sajnálom.
Reszkető ujjakkal írtam meg a választ.
Milli:
Kifizetem a jegyedet.
Sebastian:
Nem ezen múlik. Különben sem hagynám.
Milli:
Akkor min múlik?
Sebastian:
Már elígérkeztem.
Milli:
Kinek?
Sebastian:
Az egyik csoporttársamnak születésnapja lesz. Hetek óta szervezzük a meglepetés buliját. Ciki lenne, ha pont én hagynám ki...
Egy percre azt hittem, káprázik a szemem.
Milli:
Te most csak szórakozol velem.
Sebastian:
Sokszor láttalak már táncolni. Tudom, hogy csodás leszel.
Milli:
Ez életem első Royal Balett fellépése.
Sebastian:
Tudom. És biztos, hogy te leszel mindenki közül a legszuperebb, és a leggyönyörűbb.
Milli:
Ok.
Nem tudtam, mit írhatnék erre. Inkább megy egy születésnapi bulira Bécsben, mintsem fillérekből hazajönne, és megnézné a debütálásomat a Royal Balett-ben. Hirtelen minden reményemet elnyelte a föld arról, amit Jessie-nek mondtam a szerelemről. Lehet, hogy tényleg csak kémiai reakciók és testi vágy létezik.
Dühös voltam. Annyira, hogy kis híján felrobbantam. Égetett belülről valami, amit nem tudtam meghatározni, mégis irányította a cselekedeteimet. Kirontottam a szobámból, a telefonom hangosat csattanva landolt a padlón. Brandon épp telefonált, de ahogy meglátott, gyorsan elköszönt a beszélgetőpartnerétől, és gyanakodva követte a mozgásomat a tekintetével. Azonnal talpra ugrott, ahogy feltéptem a bejárati ajtót.
– Milli! – kiáltott utánam, de már késő volt. Bekopogtattam a szomszédba. – Mi a jó eget művelsz? – kapta el a felkaromat, olyan erősen, hogy az ujjai nyomot hagytak a bőrömön. Egy másodperc törtrészéig elgyengültem. De nem tovább. Kirántottam magam Brandon szorításából, és visszatessékeltem őt a lakásunkba, rázárva az ajtót. Már azt hittem, kopogtatásom üres fülekre talált, amikor hirtelen kivágódott Jessie ajtaja. Félmeztelen volt, mindössze egy laza melegítőnadrágot viselt, a haja ziláltan állt. Álmos tekintete egyből felélénkült, ahogy meglátott engem. Fortyogtam a dühtől.
– Válaszolj nekem őszintén! – a hangom olyan határozottan csengett, hogy még én magam is meglepődtem. Jessie nem különben, de azért lassan bólintott. – Akarsz engem? – szinte lihegtem a bennem dolgozó méregtől. Jessie összevonta a szemöldökét, aztán közelebb hajolt hozzám.
– Mi bajod van? – kérdezte suttogva.
– Akarsz engem, bassza meg? – ismételtem, jóval hangosabban, már-már sikoltva. Ekkor vágódott ki a mi lakásunk ajtaja, és Brandon újból megragadta a karomat.
– Elég ebből, Milli. Nevetségesen viselkedsz – közölte, és erőnek erejével berángatott a lakásba. Megpróbáltam elszabadulni tőle, de túl erősen tartott. Durván becsukta mögöttünk az ajtót, és kulcsra zárta. Csak akkor engedett el, amikor a saját és az én kulcsomat is magánál tartotta. – Nem vagy normális!
– Mit műveltél? – sziszegtem, nekiesve az ajtónak. Azt hittem, puszta erővel képes leszek kinyitni.
– Megmentettelek életed baklövésétől, te szerencsétlen – rántott el az ajtótól. – Szakíts a csodapasiddal, csak aztán vesd rá magad másra – tanácsolta, a kulcsokat az ujjai között forgatva.
– Neked fogalmad sincs semmiről – vetettem oda neki.
– Hát neked sincs, baszki – grimaszolt. – Mi jött hozzád? Azt tudom, hogy néha elmennek nálad otthonról, de eddig mindig volt valami előzménye.
– Ott hever az előzmény a kurva padlón – biccentettem a telefonom felé. Brandon gyanakodva lépett oda a készülékhez. Megragadta az ujjamat, és a telefon érzékelőjéhez nyomta, hogy feloldódjon a képernyőzár. Ide-oda húzogatta az ujját, láttam, hogy olvas valamit, de nem tudtam, mit.
– Oké – eresztette le a kezét. – értem, hogy ez szarul esik, és Sebastian tényleg egy paraszt, de ez még nem ok arra, hogy átrohanj a szomszédba megdugatni magad!
– Nem akartam megdugatni magam – motyogtam, szinte automatikusan. Nem tudom, mi történt volna, ha Brandon nem ráncigál vissza a lakásba. Hagytam volna, hogy Jessie megfektessen? Ő megtette volna egyáltalán?
– Nem vagy normális – közölte Brandon, majd a kezembe nyomta a telefonomat, ő pedig bevonult a szobájába.

Nem engedhettem meg magamnak túl sok önsajnálatot, tekintve, hogy szombaton premier volt, amire százmillió százalékkal koncentrálnom kellett. Nem voltam hajlandó belegondolni abba, mekkora hülyét csináltam magamból Jessie előtt, nem érdekelt, hogy Sebastian hány üzenetet írt nekem, és hányszor hívott a vitánk óta. Egyszerűen csak baromi dühös voltam rá, annyira, amennyire talán még soha. Maggie-nek nem mertem elmesélni mindezt, elvégre, mégiscsak a bátyjáról van szó, és eszem ágában sem volt ellene fordítani. De Celine szerencsére szuper partner volt Sebastian mocskolásában, pont, mint Josh. Brandon tisztes távot tartott tőlünk, ő kivonta magát a forgalomból ilyen szempontból, így meg is lepett, hogy a konyhában elkapta a csuklómat, miközben tányérra szedtem a közeli étteremből elhozott ebédemet. Péntek délután volt, Harley kiadta nekünk, hogy aznap már ne menjünk sehová, hanem pihenjünk, és készüljünk a holnapra. Úgy terveztem, hogy a tévé előtt nyújtom a lábaimat, esetleg gyakorlunk pár emelést Brandon-nal a kanapé előtt, de semmi komoly. Szóval, mivel a lakótársam napok óta nem igazán vett tudomást a létezésemről, váratlanul ért a kapcsolatteremtése.
– Nem tudom, beszéltél-e vele azóta, de a héten már harmadjára járt itt, amíg zuhanyoztál.
– Sebastian? – kérdeztem, pedig tudtam, hogy ez teljesen lehetetlen. Egy vacak buli miatt nem jön el Londonba a Royal Balett-es debütálásomra, mi a fenét keresne itt?
– Jessie – felelte Brandon, miközben elővett egy bögrét, és töltött magának teát.
– Jessie járt itt? – rökönyödtem meg. Brandon nekidőlt a konyhapultnak, és belekortyolt a teájába. – Miért?
– Kellemesen elcsevegtünk az időjárásról meg a gazdasági inflációról – vágta rá Brandon, de látva értetlen arckifejezésemet, gyorsan hozzátette: – Rólad kérdezett. Meg a holnapi premierről.
– És te mit mondtál neki? – ráncoltam a homlokomat. Brandon leeresztette a kezét, benne a bögrével.
– Megmondtam neki, hogy szombaton lesz az előadás az Operaházban, és hogy arra készülünk. Kellett volna valami mást is mondanom neki?
– Nem – csóváltam a fejem. A nappaliba mentem, és feloldottam a telefonomat. Annyira figyelmen kívül hagytam Sebastian üzeneteit, hogy fel sem tűntek Jessie SMS-ei.
Seggfej:
Otthon vagy?
Beszélnünk kéne, nem gondolod?
Oké, Milli, mi a frász volt ez? Idejössz és kérdőre vonsz, hogy akarlak-e téged, miközben eddig azt hangoztattad, hogy pasid van? Visszavonom, amit korábban mondtam, baromira nem vagy kiszámítható. Kurvára nem tudok rajtad kiigazodni.
Milli...?
Megértem, hogy dühös vagy, de állati gyerekes a szobádba zárkózni előlem.
Bassza meg, persze, hogy akarlak. Fogalmad sincs, hány lánnyal volt már dolgom (és nem is akarom, hogy megtudd, bár a véleményed valószínűleg ennél rosszabb már nem lehetne rólam), de mind közül te vagy a legvadítóbb. Amikor megláttalak abban a sportmelltartóban, úgy éreztem, menten rád vetem magam. Annyiszor elképzeltem már, hogy beadod a derekadat...
Most már tényleg beszélnünk kéne.
Kérlek, nyiss már ajtót!
A telefon szinte magától esett ki a kezemből. Szerencsére a kanapén landolt, így nem lett semmi komolyabb baja. Brandon az ebédemmel együtt sétált oda hozzám, és nyomta a kezembe a tányért.
– Nem küldtem el a francba, ha ez megnyugtat – közölte.
– Nem, nem különösen – húztam el a számat. – Brandon... – kezdtem, de aztán eszembe jutott, hogy ő nem szeret velem a magánéletemről beszélgetni. Ahogy sejtettem, elmosolyodott, és védekezőn tette fel a kezét.
– Tudod a véleményemet.
– Nem, valójában nem – ráncoltam a homlokomat. Akárhogy is kutattam az emlékeim között, nem ugrott be, Brandon mit gondol.
– Sebastian és te nem illetek össze. Ő Bécsben képzeli el a jövőjét, te meg itt. Neki egy olyan haverja bulija fontosabb, akit alig egy éve ismer, mint a barátnője első fellépése a Royal Balett-ben. Mi ez, ha nem égi jel arra, hogy nektek nem szabadna együtt lennetek? – hátradöntött fejjel folytatta. – Nem azt mondom, hogy Jessie jobb választás, mert nem az. Nagyképű, bunkó, önelégült és egy seggfej, de őt legalább érdekli a premiered...
– Hűha – rogytam le mellé a kanapéra, a tányéromat a dohányzóasztalra téve. – Nem hittem, hogy ilyen acélos véleményed van.
– Remélem, mindent szót megjegyeztél, mert még egyszer nem mondom el – közölte, majd feltette a lábát az asztalra, pont a kajám mellé.
– Fúj! – horkantottam fel, az ölembe húzva a tányért. Brandon rám vigyorgott, aztán bekapcsolta a tévét.
– Hé – fordította felém a fejét. Épp egy csirkefalatot ettem. – Itt van egy bónusz vélemény, ráadásul ingyen, úgyhogy örüljél. Azért működik jól a kapcsolatunk Claire-rel annak ellenére, hogy kéthavonta találkozunk, mert mindketten támogatjuk egymást abban, amit csinál. Te sosem értetted meg, Sebastian miért akart Bécsben maradni, és ő sem fogja fel, mit jelent neked a Royal Balett – meg is feledkeztem arról, hogy amúgy épp eszek, tátva maradt a szám, amint elértek Brandon szavai az agyamig. Te. Jóságos. Ég. Nem örültem annak, hogy Sebastian elfogadta az ajánlatot Bécsben. Nem voltam boldog, amiért ő az. Nem örültem a sikerének. Mert úgy gondoltam, ezzel feladta azt, ami köztünk volt, és ami még sokáig lehetett volna itt, Londonban. És ő sem értette meg, miért ragaszkodok ennyire a Royal Balett-hez. Nem fogta fel, mekkora siker számomra, hogy kétévnyi akadémiai tanulás után, ami pont feleannyi, mint a többieké, megkaptam ezt a lehetőséget. És eszem ágában sem volt külföldre menni, a rohadt életbe, még akkor sem, amikor racionálisnak tűnt. Anglia az otthonom, itt születtem, itt tanultam, az itteni embereket akarom elkápráztatni, nem másokat. Ide tartozom, a Royal Balett volt a célom azóta, hogy megtanultam táncolni. És ezt rajta kívül mindenki megértette a környezetemben. A testvéreim, a szüleim, Josh, Celine, Brandon, Maggie. Mindenki. Őt kivéve. És bár a kapcsolatok arról szólnak, hogy alkalmazkodunk, hogy áldozatokat hozunk, ekkora változásra nem voltam képes, még érte sem. Mit számít az, ha van egy kapcsolatod, ha közben önmagadat elveszíted?