– Na, megváltotta már a világot? Vagy, legalábbis Ausztriát – Brandon idétlenül nevetett a saját viccén, miközben az xboxot nyomogatta.
– Mi? – zártam le a telefonomat. Brandon kikerült valami zombit a játékban.
– Sebastian.
– Ja, nem tudom – vallottam be vöröslő fejjel. Brandon egy gombnyomással szüneteltette a játékot, és a dohányzóasztalra rakta a konzolt. Komoly arccal fordult felém.
– Halljam.
– Azt hittem, nem érdekel a kapcsolatom. Meg Sebastian – ráncoltam a homlokomat. Brandon felkönyökölt a kanapé háttámlájára.
– Amíg csak azért akarsz róla beszélni, hogy valaki az arcodba vágja, hogy mi a baj, addig nem is. De most igazán letört vagy – magyarázta.
– Hűha, te aztán szuper barát vagy – meredtem rá rezzenéstelen arccal.
– Gondolod? – vigyorodott el Brandon önelégülten. Válaszul csak hozzávágtam egy díszpárnát. Ha így folytatjuk, hamar új garnitúrát kell belőlük venni.
– A legkevésbé sem – törtem le egy pillanat alatt. Brandon tettetett csalódottsággal sóhajtott.
– Na, ne kímélj. Kivel beszélgetsz ennyit, ha nem Reynolds-szal? – biccentett az újonnan felvillanó telefonkijelzőmre. Gyorsan a combom alá csúsztattam a készüléket, elrejtve előle a választ a kérdésére. Brandon arcára kiült a vegytiszta döbbenet, mert nem igazán titkolózunk a másik előtt. Volt már olyan, hogy felvettük egymás telefonját, amíg egyikünk zuhanyozott, és ha együtt töltöttük az időnket a nappaliban, akkor sem rejtegettük az üzeneteinket. Úgyhogy egyből gyanút fogott. Rám tehénkedett, a lábával arrébb taszított, a jobb kezével pedig lefogott, amíg kihúzta a combom alól a telefonomat. Diadalittasan emelte a magasba, továbbra is fél kézzel visszatartva engem és a kapálózásomat.
– Eressz már el, baszki! – rivalltam rá, bár ez őt cseppet sem hatotta meg. Csak az oldalsó gombot tudta megnyomni rajta, mert egyébként ujjlenyomattal nyílt a készülék. De ez is pont elég volt, az állapotsávban ugyanis lezártan is megjelent a legutóbbi üzenet feladója, és mivel (eddig) nem volt titkolnivalóm, maga a szöveg is.
– Ki az a Seggfej? – olvasta el a beszélgetőpartnerem nevét. Ekkor már nem harcoltam ellene, durcás kislányként inkább elfordítottam a fejemet, és összefontam magam előtt a karjaimat. Brandon egy darabig kapkodta a tekintetét köztem és a telefonom között, végül hallatott egy erőteljes „Na ne"-t. Jól elnyújtva a szavakat, természetesen.
– Add már vissza, te barom – bokszoltam bele a vállába, ő azonban megnyitotta a manuális feloldást, és megpróbálta kitalálni, mi lehet a jelszavam, hogy feloldhassa a készüléket, és végigolvashassa az üzeneteimet.
– Talán a születési dátumod? – morfondírozott. Beütötte a dátumot, de a telefon nem engedte be.
– Ne kísérletezz, három után letilt – kértem. Brandon kifújt egy adag levegőt, miközben konkrétan hozzám vágta a telómat. – Hálásan köszönöm – öltöttem ki rá a nyelvemet. Brandon legyintett, jelezve, hogy lezártnak tekinti a dolgot, és újra a kezébe vette az xboxot. Én pedig megnyitottam az üzeneteimet.
Seggfej:
Dögös voltál ma.
Balerina:
Ma nem is találkoztunk.
Seggfej:
Pont előttem mentél be a házba. Fájt, hogy nem vettél észre – sírós emotikon. Magamban nevetve pötyögtem be a választ.
Balerina:
Megbámultad a seggemet, ugye?
Seggfej:
Mégis miket feltételezel rólam????
Nem reagáltam, ezért pár pillanat múlva már érkezett is a következő üzenet.
Seggfej:
Amúgy kurva jó segged van abban a farmerben.
Balerina:
Köszönöm, sok piruettet csináltam érte.
Seggfej:
Semmi undorító állat? Te már fülig szerelmes vagy belém.
Balerina:
Még ha szerelmes is lennék beléd, akkor is csak maximum a bokámig.
Seggfej:
Ez egy beismerő vallomás.
Brandon remek reflexekkel rendelkezik, és élt a meglepetés erejével is, mert épp pirosló arccal bámultam Jessie legutóbbi üzenetét, amikor a lakótársam fogta magát, és kikapta a kezemből a telefont. Feloldva. A Jessie-vel való beszélgetésem megnyitva. Remek. Hiába kaptam szinte azonnal a telefonom után, Brandon felpattant a kanapéról, és egészen a konyháig sétált, hangosan felolvasva az üzeneteinket.
– Mond neked az a szó valamit, hogy magánszféra? – morogtam. Meg sem próbáltam visszaszerezni a készülékemet, ami veszhetett, az már odavolt.
– Csigavér, nem zuhanyzás közben nyitottam rád – intett le, tovább olvasgatva az üzenetváltásunkat. Amint végzett, megállt velem szemben. Én sértetten pislogtam, miközben ő a fejét csóválva lerogyott a dohányzóasztalra, a telefonomat pedig a kanapéra tette. – Ez nem jó így, Milli. Vagy szakíts Sebastian-nal, és folytasd a fura enyelgésedet Jessie-vel, vagy fejezd be ezt vele – biccentett az újra felvillanó telefonom felé. Törökülésbe húztam a lábamat, és mélyen Brandon szemébe néztem. Tudtam, hogy ez egyike azoknak a ritka pillanatoknak, amikor hajlandó velem komolyan megvitatni szerelmi ügyeket, ezért muszáj volt kihasználnom, egy független vélemény érdekében.
– Szerinted ez megcsalásnak számít? – nyeltem le egy adag könnyet. Brandon a fejét csóválta.
– Basszus, Milli, nem tudom. De az tuti, hogy ha Claire cseverészne így egy másik fickóval, akkor irtó pipa lennék.
– De Sebastian már olyan régen elment, és én... – letöröltem egy könnycseppet. Felesleges volt, két másodpercen belül ugyanis megjelent a többi is. Brandon mellém húzódott a kanapén, és átkarolta a vállamat.
– Hiányzik a szex? – kérdezte, szinte suttogva. Aha, én hülye azt hittem, Brandon is felölt néha egy emberre emlékeztető alakot, aztán mindig elrontja valami disznósággal.
– Nem erről van szó – ráztam a fejem. – Egy kapcsolatban nem a szex van a fókuszban, de hát ezt neked nem kell megmagyaráznom – temettem a tenyerembe az arcomat.
– Na igen, ami azt illeti... – azonnal felkaptam a fejemet, és Brandon elhúzott szájjal meredt rám. – Figyelj, ez igazán csak a kettőnk dolga, főleg, hogy köztünk szuperül működik minden. De megtettük. Mert ő kérte. Többször megkérdeztem, hogy biztos-e benne, és egy percre sem láttam rajta azt, hogy félne, vagy hogy azért csinálná, nehogy elhagyjam. Minden rendben volt, és megígérte, hogy beszél az anyukátokkal, hogy vigye el dokihoz.
– Jézusom – fogtam be a fülemet. – A további részletektől kérlek, kímélj meg!
– Csak arra akarok kilyukadni – dőlt hátra. – hogy a kapcsolatok azért szerelmi kapcsolatok, mert van benne szex. Ha nincs szex, akkor az maximum nagyon szoros barátság.
– De mégis hogy szexelnénk, ha kétezer kilométerre van innen? – tártam szét a karjaimat tehetetlenül. Brandon lassan megvonta a vállát.
– Hát, tudod, Londonban is élnek ám srácok. Jó sok – Brandon felállt, a saját telefonját felmarkolva bezárkózott a szobájába, ami egyet jelentett: most fog beszélni Claire-rel. Órákra maradtam magamra a kérdéseimmel és a kétségeimmel. Kár, hogy senki sem segített megfejteni őket.

Seggfej:
Alszol?
Balerina:
A pöcsfej főnököm szombat reggel hatra a munkahelyemre rendelt, úgyhogy ideje lenne.
Úgy terveztem, hogy legkésőbb tizenegykor alszok, addig lezavartam egy gyors telefonhívást Sebastian-nal, és írogattunk egymásnak a közös beszélgetésbe Josh-sal, Celine-nel és Maggie-vel. Izgatott voltam a holnapi próba miatt, ugyanis végre egyben fogjuk eltáncolni az egész Hamupipőkét, hisz egy hét múlva premier! Életem első igazi premierje. Hűha. Akármennyire is volt borzasztó a helyzet szerelmi téren, a karrierem és a tánc tagadhatatlanul felfelé haladt.
Seggfej:
Én nem tudok aludni.
Balerina:
Én igen. Na szia.
Lezártam a telefont, és a fejem melletti éjjeliszekrényre tettem. Tudtam, hogy szinte rögtön érkezni is fog a következő üzenet.
Az elmúlt hat napban legalábbis így történt. Annyit üzengettünk egymásnak Jessie-vel, hogy már nagyjából könyvet lehetne kiadni belőle. Ami azért volt nagyon fura, mert igazából semmit sem tudtam meg róla. Nem tudom, ki ő, miért van ennyi pénze, ennyi vállalkozása, nem tudom, az apja valóban a Lordok Házában van-e, nem tudom, mi van az anyukájával, hogy van-e testvére, hogy mit jelent az, hogy csak néha lakik velünk szemben... A beszélgetéseink általában csipkelődésekből állnak, amiket a napok során egyre profibb szintre fejlesztettünk. És élveztem. Mintha vele normális lehettem volna. Nem faggatott a balettről, mivel még sosem látott táncolni, nem kérdezgetett a jövőmről, nem vágta a fejemhez, hogy alig tíz év múlva valószínűleg kezdhetek új munka után járni, mert egy harminc éves balerina már igencsak öregnek számít. Laza volt az egész, kötetlen, vicces. És egyikünket sem nyomasztotta a távkapcsolatok fájdalmas tudata.
Seggfej:
Igazán segíthetnél szegény főnöködön.
Balerina:
Azon már túl vagyunk, emlékszel? Úgy egy hete, amikor ájultra piáltad magad, a lakótársammal cipeltünk be téged a lakásodba.
Seggfej:
Jut eszembe, nem szeretnéd újra megfogni a fenekemet? Ezúttal rendesen. Tisztázott körülmények között.
Balerina:
Miért jössz mindig ezzel a fenék-fogással?
Seggfej:
Mert én szeretném megfogni a tiédet.
Balerina:
Álmodozz csak róla.
Seggfej:
Ó, fogalmad sincs, mennyire igazad van.
Balerina:
Erről jobb lett volna nem tudni.
Seggfej:
Miért, szerinted mégis miért puhítalak ennyi ideje?
Balerina:
Mert a kamionnyi egód nem tudja feldolgozni, hogy nem vetettem be magam kapásból az ágyadba meztelenül.
Seggfej:
Ezt tényleg elég nehéz feldolgozni, de hidd el, nem az egóm szenvedi meg a legjobban – újabb kacsintós emotikon. Egyszer biztos, hogy lekacsintom a fütykösét ennek a csávónak.
Balerina:
Jó éjt, Jessie.
Seggfej:
Még sosem mondtad ki a nevemet.
Balerina:
Mi ez a baromság? Hogyne mondtam volna.
Seggfej:
De nekem még sosem mondtad.
Balerina:
Igen, mert általában a főnökök nem díjazzák, ha olyan jelzőkkel illetik a nevüket, amilyenekkel én szoktam a tiédet.
Seggfej:
Őrülten szexi? Hihetetlenül dögös? Szexisten?
Balerina:
Inkább undorító állat. Vagy állati undorító.
Seggfej:
De most komolyan. Még egyszer sem mondtad nekem azt, hogy Jessie.
Balerina:
Hát nem sok lehetőséget adsz rá. Egy kezemen össze tudom számolni, hányszor beszéltünk személyesen. Belevéve azt is, amikor a piától ájultan csüngtél a vállamon.
Seggfej:
Átjöhetnél, és akkor változtathatnánk rajta.
Balerina:
Az egyetlen dolog, amin most változtatni fogok, az a pozícióm. Kikerül ugyanis a kezemből a telefonom. Szia!
Seggfej:
Milyen pózban szoktál aludni? A nagy vagy a kis kifli vagy?
Balerina:
HÚZZÁL MÁR EL!
Seggfej:
Érzékeny pont Mr. Bécs miatt? – sírós emotikon. Ó, azt a sírós eget...
Balerina:
Érzékeny pont a kipihentségem miatt. Már lassan fél egy van. Reggel hatra kell mennem, én nyitok.
Seggfej:
Ha most átjössz, kapsz egy plusz nap szabit – újabb kacsintás. Megölöm.
Balerina:
Ugye tudod, hogy ezzel most teljes mértékben kimerítetted a munkahelyi zaklatás fogalmát? Lényegében új kereteket adtál neki, baszki.
Seggfej:
De te ezt annyira nem bánod, igaz?
Balerina:
Itt most nem rólam van szó.
Seggfej:
Mindig rólad van szó, Milli.
Balerina:
Akkor hagyj aludni.
Seggfej:
Lefogadom, hogy az én ágyam kényelmesebb.
Balerina:
Akkor élvezd ki!
Seggfej:
Egyedül nem valami izgalmas.
Balerina:
Hát erről aztán tudnék mesélni – a francba. Azt már megszoktam, hogy gondolkodás nélkül potyognak ki a szavak a számon, de hogy még üzengetés közben is ennyire meggondolatlan legyek? Az azért még tőlem is meredek. A picsába már...
Seggfej:
Mióta vagytok együtt?
Balerina:
Hm?
Seggfej:
Mr. Béccsel.
Balerina:
Kicsivel több, mint egy éve.
Seggfej:
És mikor ment ki Bécsbe?
Balerina:
Kicsivel kevesebb, mint egy éve.
Seggfej:
Te most csak viccelsz velem.
Balerina:
Bárcsak.
Seggfej:
Majdnem egy éve tart ez az egész távkapcsolatosdi, és még egyszer sem csaltad meg? Nem feküdtél le senki mással? Nem kavartál senki mással? Nem tetszett meg senki más?
Balerina:
Tudod, létezik egy szó, kicsit talán nehéz kimondani, megérteni pedig még bonyolultabb, de itt hagyom neked, javaslom, hogy írd fel egy post-itre, és ragaszd be a határidőnaplódba két eszkortlány időpontja közé: hűség.
Seggfej:
Aha, hát az egészen addig tényleg működik is, amíg van kihez hűségesnek lenni...
Balerina:
Mert te aztán biztosan tudod, mi a titka egy működő kapcsolatnak.
Seggfej:
Kezdetnek mondjuk megteszi, hogy ugyanabban az országban lakjanak a delikvensek.
Balerina:
Hűha, milyen szavakat ismersz...
Seggfej:
Megleptelek?
Balerina:
Kicsit.
Seggfej:
Azt azért ugye tudod, hogy egy nyolc általánossal nem tudnék ennyi vállalkozást ilyen sikeresen vezetni...?
Balerina:
Azt hittem, a sikered titka a mérhetetlen sármod és a csodás meggyőzőképességed.
Seggfej:
Sokáig én is ezt hittem, de aztán jöttél te, és láthatóan egyik sem hat rád, szóval most eléggé kétségbe estem. Nem jönnél át tanácsot adni?
Balerina:
Jellemző. Amint komolyabbra fordul a téma, és el kéne árulnod magadról egy aprócska, picike információmorzsát, menekülsz. Nem is vártam mást tőled.
Seggfej:
És azt sem hiszed el, hogy ha átjönnél, nem nyúlnék hozzád egy ujjal sem, hanem csak beszélgetnénk?
Balerina:
Mivel ismertségünk harmadik hete óta folyamatosan szexuális ajánlatokkal bombázol, igen, eléggé nehezemre esne hinni ilyesmiben. De amúgy is tárgytalan az egész, mert most leteszem a telefonomat, és alszok. Pár óra múlva kelnem kell, hogy növeljem a bevételeidet.
Seggfej:
Hát, én ellennék az általad megtermelt bevételek nélkül, de ha már nem vagy hajlandó átjönni, akkor tényleg inkább a pénzt csináld nekem.
Balerina:
Érzékeny lélek vagy, ez már biztos. Jó éjt, Jessie.
Seggfej:
Jó éjt, Balerina.

– Jessie! – kiáltottam a főnököm után, aki lazán belibbent a kávézóba, valamivel dél előtt. Amelia kezében megállt félúton a kávéval teli pohár, amit épp át akart nyújtani egy srácnak. Jessie megtorpant, miközben összecsukta elázott esernyőjét. Természetesen egy jókora tócsa keletkezett ezáltal a pult mellett, az irodához vezető úton.
– Bocs – vette ki Amelia kezéből a kávét a vevő, amire a munkatársam nem reagált, hagyta, hogy a srác távozzon a rendelésével, és tátott szájjal figyelte az eseményeket Jessie és köztem a pult végében.
– Igen? – cipzárazta le elegáns, és minden bizonnyal drága kabátját Jessie. Nem pillantott rám, úgy viselkedett, mint akármikor máskor a kávézóban. Csalódottan vettem tudomásul, hogy üzengethetünk mi egymásnak akármennyit, ezeken a falakon belül ő a könyörtelen főnök, én pedig a megtűrt alkalmazott.
– Kérsz egy kávét? – kérdeztem végül. Igazából azt akartam neki mondani, hogy tessék, végre hallhatta a nevét a számból, de nemtörődömsége, és Amelia éles füle a közelünkben visszatartott. Jessie fintorogva intett nemet.
– Ezt itt fel kell törölni – bökött a cipője körül összegyűlt tócsára, ami az ő esernyőjéből származott, aztán bevonult az irodájába. A következő, amire feleszméltem, az egy bizonyos, puffanó hang ütemes ismétlődése volt. Ahogy hátrafordultam, megláttam, hogy Amelia folyamatosan a pultba veri a fejét, a következő vevő pedig elég riadtan próbálja tudakolni tőle, hogy jól érzi-e magát. Gyorsan odapattantam a kávégéphez, és felvettem a hölgy rendelését. Miközben felgőzöltem a tejet, Amelia végre abbahagyta az önkínzást, és helyette inkább engem cseszegetett tovább.
– Te nem vagy normális! Belezúgtál? – sziszegte nekem szigorúan. Rápattintottam a fehér tetőt a kávéra, és átvettem a nőtől a pénzt. Megköszöntem, hogy nálunk vásárolt, és nekidőltem a pultnak.
– Szó sincs róla.
– „Jessie, kérsz egy kávét?" – figurázta ki a hangomat Amelia. Ezúttal lilára volt rúzsozva az ajka. – Te totál belezúgtál – állapította meg csalódottan.
– Baj, hogy kedves voltam vele? – tártam szét a karjaimat.
– Kedves? Jessie Graham-mel? Minek? – grimaszolt. – Ő még egy ártatlan kiskutyába is belerúgna.
– Ez nem igaz – keltem egyből a védelmére, ami Amelia-nak persze rögtön gyanús lett. Összefonta maga előtt a karjait, és felvont szemöldökkel várta a magyarázatomat. – Szerintem annyira nem rossz ember – húztam be a nyakam. Amelia beharapta az alsó ajkát, majd körbenézett, ellenőrizve, hogy ki hall minket. Ezután közelebb hajolt hozzám, de még így is csak suttogott.
– Dolgozott itt előtted egy lány – kezdte. – A neve Hannah volt. Pont így kezdte, mint te. Gyorsan Jessie kedvencévé vált, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy esténként vidáman kúrogatnak. Amint Jessie megtudta, hogy Katy és én sem vagyunk hülyék, és rájöttünk a dologra, azonnal kirúgta Hannah-t, és azóta sem hallottunk róla. Lehet, hogy a hullája valahol a Temze alján hánykolódik.
– Ha jól értem – köszörültem meg a torkomat. – az a bajod, hogy volt egy csaja? Szerinted mégis mennyi volt neki összesen? Száz? Ezer? – csóváltam a fejemet. Amelia nagyot sóhajtott.
– A hangsúly nem ezen van, Milli, hanem hogy ő a főnököd. Ha hirtelen úgy dönt, többé nem vagy hasznos számára, könnyedén megszabadíthat a munkahelyedtől és a méltóságodtól is. Tényleg ezt akarod?
– Jézusom – temettem a tenyerembe az arcomat. – Nekem barátom van. Sebastian – hangsúlyoztam a nevét. – Boldog vagyok vele. Semmi sincs köztünk Jessie-vel, de, gondolom, néha neki is jól esik, ha valaki kedvesen szól hozzá, nem úgy, ahogy ő szokott másokhoz – hadartam. Amelia szorosabbra kötötte maga előtt a kötényét.
– Én szóltam – mondta, mielőtt odalépett volna a sütis hűtőhöz, és kiszolgálta az eső elöl csurom vizesen menekülő családot.
– Mégiscsak szükségem lenne egy kávéra – dugta ki a fejét az irodából Jessie. – Balerina, te hozd be! – tette hozzá, mielőtt visszacsukódott volna az ajtó. Amelia csak fél füllel hallotta a főnökünket, de rosszallóan csóválta a fejét, miközben gyorsan feltöröltem az esernyő hagyta tócsát, elkészítettem a presszókávéját, és bekopogtattam az irodájába. Amint kiszólt, hogy szabad, beléptem. Úgy terveztem, hogy csak leteszem az asztalára a csészét, és már megyek is vissza a pultba, de amint a kávé elérte az asztalát, ő felállt, megkerült engem, és egy határozott mozdulattal becsukta mögöttem az ajtót. Öltönyt viselt, de a zakója az irodaszéke háttámláján pihent. – Hiányoztam? – lépett oda mögém, és ahogy beszélt, a lehelete a fülem alatti érzékeny részt csiklandozta. Lehunytam a szemem, teljesen összezavarodtam. Nem mintha eddig nem így lett volna, de Amelia kis sztorija csak dobott a helyzeten. Szerettem Jessie-vel viccelődni, jól esett a lazasága, és, muszáj volt elismernem, hogy baromira tetszett, hogy valaki foglalkozik velem. Ugyanakkor tudtam, a zsigereimben éreztem, hogy ez a lehető legrosszabb, amit tehettem Sebastian-nal. Úgy árultam el őt, ahogy sosem akartam, és sosem hittem, hogy képes lennék ilyesmire. Csalódtam magamban, mégsem tudtam leállni, nem tudtam egyszerűen kisétálni innen, és letiltani Jessie számát. Mert az talán még ennél is jobban fájt volna. Igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy semmi rossz nem történik, hisz nem fekszem le vele, nem csókolózunk, a szavak pedig csak szavak. A szavak igenis csak nyomorult szavak maradnak.
– Nyertem – fontam össze magam előtt a karjaimat elégedetten. Sikeresen elűztem minden káros és fájdalmas gondolatot az agyam hátsó szegletébe. Jessie kíváncsi arcot vágva került meg, és dőlt neki az íróasztalának. – Letelt az egy hét, és még csak az ágyad közelében sem voltam. Leszámítva persze, amikor annyira részeg voltál, hogy...
– Tudod – szakított félbe Jessie. – nem csak az ágyban lehet ám szeretkezni – éreztem, ahogy vér szökik az arcomba. Meg minden más testrészembe is, és ezért legszívesebben sikítva rohantam volna ki a világból. De nem lett volna értelme. Sebastian ugyanis egy teljes világgal odébb volt. Még ha földrajzi értelemben nem is feltétlenül, érzelmek szempontjából én így láttam.
– Akkor is nyertem – erősködtem. – Elvesztetted a fogadást – Jessie oldalra billentett fejjel, az ajkait csücsörítve agyalt.
– Jól van, Balerina – bólintott végül, mintha megegyezett volna magával. – Kérhetsz valamit cserébe.
– Nincs szükségem semmire – vontam vállat. – Pont elég a vesztes képedet látnom – vigyorodtam el, és már sarkon is fordultam volna, hogy kimenjek az irodából, csakhogy Jessie még azelőtt elkapta a csuklómat, hogy a kilincshez érhettem volna.
– Ma este kilenc, nálam. Carbonara, vörösbor, te és én – szinte koncentrálnom kellett, hogy megértsem minden szavát, olyan halkan beszélt.
– Nem randizom veled – néztem mélyen a szemébe. Nem volt nehéz dolgom, ugyanis olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a testéből áradó meleget.
– Ez nem randi – vont vállat, egyetlen centit sem távolodva tőlem.
– Vacsi és vörösbor kettesben? De, szerintem ez iskolapéldája egy randinak – ráncoltam a homlokomat.
– A randik nálam mindig ugyanott végződnek. Ígérem, hogy veled nem fogok illetlen dolgokat művelni – vigyorgott.
– Miért hinnék neked pont ebben a témában? – hunytam le a szemem. Jessie jobb kezével nekitámaszkodott a falnak, így lényegében odapréselve engem is.
– Mert megígérem. Sajna muszáj lesz bíznod bennem.
– Szóval – nyeltem egy nagyot. – együtt vacsorázunk a lakásodon, bort fogunk inni, és végig csak beszélgetni fogunk? Nem fogsz bepróbálkozni? – vontam fel a szemöldökömet. Jessie csettintett a nyelvével.
– A tettlegességről volt szó, a próbálkozásról nem. Azt szabad! Meg persze akármi mást is, egyetlen rövidke szavadba kerül – az arcomat fürkészte, miközben gyengéden a fülem mögé simított egy hajtincset. Nagyot nyeltem, és vakon tapogatóztam a hátam mögött a kilincs után.
– Nyolcig próbám van. Fél tíz – mondtam, majd kislisszoltam az irodából.

– Tuti, hogy ezek az utolsó szavaim, úgyhogy légyszi, mondjátok meg Claire-nek, hogy szeretem – terült el Brandon az Operaház nagyszínpadának padlóján. Celine mellette ült, és a lábán éktelenkedő vízhólyagokat vizsgálgatta, Josh egy másik szólistával beszélgetett Brandon lábánál, én pedig kihalásztam a telefonomat a táskám belső zsebéből.
– Ne hisztizz már! – rivallt rá Celine. – Ez csak egy próba volt.
– Egy próba? – emelte fel a fejét Brandon a földről. – Még akkor sem csináltam ennyi allegrót, amikor Schwartz konkrétan gyűlölte a páromat, és ott szívatott minket, ahol csak tudott.
– Ez a Royal Balett, Mr. Tökély – piszkálta meg Celine Brandon oldalát a lábfejével. – Mostantól hetente kétszer fogod eltáncolni ezt a koreográfiát háromszáz ember előtt, egészen addig, amíg azt nem mondják, hogy elég. Milli? – nyújtogatta a nyakát felém Celine.
– Hm? – pillantottam fel. Brandon a szemét forgatva ejtette vissza a fejét a földre, Celine pedig odahúzódott hozzám. A telefonomon a Sebastian-nal való beszélgetésem volt megnyitva. Leírtam neki, hogy sajnos ma nem fogunk tudni sokat beszélni, mert programom van a barátaimmal. Oké, ez tényleg csak egy icipici hazugság volt! Igazából csak a többes szám nem stimmelt...
– Program? Szuper. Holnap nincs próba, akár nálad is alhatnék – javasolta Celine. Amikor nem válaszoltam egyből, Brandon megszólalt a hátunk mögül.
– Kislány, szerintem Milli-nek nem velünk van programja – na, erre aztán már Josh is felfigyelt. Megveregette a beszélgetőpartnere vállát, aki csatlakozott a többiekhez az öltözőben. Már csak néhányan lézengtek a színpadon rajtunk kívül, mi azért maradtunk le, mert az öltöző nem volt elég nagy ennyi táncos számára. Az előadások alkalmával mindig kinyitnak három plusz öltözőt, de egy sima próba kedvéért nem.
– Neked új barátaid vannak a hátunk mögött? – kapott Josh a szívéhez, meglehetősen túljátszva a szerepét. Lerogyott mellém a földre, és a vállamat rángatva haldoklást tettetett.
– Na igen – ült fel Brandon, a könyökeit a térdén megtámasztva. – A többes szám szükségtelen.
– Mi van? – kapkodta a fejét Celine. Olyan csúnyán néztem Brandon-ra, ahogy legutóbb talán akadémista korunkban, amikor megtudtam, hogy szakított Claire-rel. – Milli, beavatnál? – faggatott a barátnőm. Feltápászkodtam, és a vállamra vettem a sporttáskámat. A többiek is indulásra készen álltak, de mindannyian magyarázatra várva fürkésztek. Remek, szóval semmiképp sem úszom meg a fejmosást. A folyosói fogasoknál épp belebújtunk a kabátjainkba, amikor Tina fékezett le mellettünk, farmerben és feszülő piros pulóverben. Láthatóan őt nem zavarta, hogy alig fér be az öltözőbe. Csábos mosolyt villantott Brandon felé.
– Van egy perced? – még a karját is megérintette, ahogy beszélt. Brandon fintorogva követte a tekintetével Tina kecses ujjainak mozgását a felkarján.
– Nekem van – vetette be magát Josh egy bugyihúzogató pillantással. Tina meg sem hallotta az ajánlatot, felvont szemöldökkel várta Brandon válaszát.
– Hogyne – köhintette a lakótársam, és követte az időközben elégedetten arrébb sétáló Tina-t, aki úgy rázta a fenekét, hogy attól nekem tutira begörcsölne a csípőm. És táncos vagyok, sok mindent elbír a csípőm. Ahogy Brandon csatlakozott a lányhoz, gyors, külsősök számára észrevétlen segítségkérő pillantást lövellt felénk. Én léptem akcióba (ezt úgy döntöttük el, hogy Josh egyszerűen odalökött hozzájuk), bár sejtettem, hogy nem lesz nagy sikerem.
– Bocs, de mennünk kéne. Tudod, a húgom, aki a barátnője – karoltam át Brandon vállát. – nemsoká beér az állomásra – Tina gúnyos mosolyt varázsolt az arcára.
– Fontos lenne.
– Ó, semmi gond, mondd csak előtte – ölelte át a derekamat Brandon. – Lakótársak vagyunk, úgyis rájönne – egy pillanatra elhittem a győzelmet, amikor Tina arcára ráfagyott a mosoly. De csak egyetlen, rövid pillanatra.
– Hát jó. Brandon, lenne kedved elkísérni a Royal Balett jótékonysági báljára? – állj, álljunk meg egy percre. Hogy mire? Hova? Értetlenül kapkodtam a fejem Tina és a lakótársam között, aki pont ugyanolyan meglepett fejet vágott, mint én.
– Hogy hova? – grimaszolt Brandon.
– Jaj, persze, újoncok vagytok – legyintett, a hangszínéből egyértelműen kiérződött a felsőbbrendű érzés. – Minden ősszel megrendezik. Nagy buli az Operaház báltermében. Hercegnős ruhákkal és öltönyös pasikkal – magyarázta.
– És miért velem akarsz jönni? – sóhajtotta Brandon. Láthatóan nem érezte kínosan magát (én helyette is), inkább unta a beszélgetést. Minden valamirevaló lány azonnal leszűrhette Brandon visszajelzéseiből, hogy egyáltalán semmi esélye nincs nála, Tina azonban képtelen volt leállni.
– Mert még nem ismerjük egymást, és gondoltam, ez egy szuper lehetőség lenne – mosolyodott el angyalian a lány. Brandon tovább fintorgott, és most már a zsebében rezgő telefonját is elővette. Színpadiasan eltátotta a száját, ahogy leolvasta a nevet a kijelzőn, aztán belenyomta a készüléket Tina arcába.
– Ó, nézd csak – kopogtatta meg az ujjával a telefon szélét. – A barátnőm hív. Na csá – és már el is sétált mellőlünk, fogadva Claire hívását. Szélesen vigyorogva, a végső győztesek mosolyával ajándékoztam meg Tina-t, miután csatlakoztam a kifelé tartó barátaimhoz.
Útközben Brandon telefonált, Celine zenét hallgatott, Josh pedig mellettem ült a buszon, és a piszkos ablaküvegen keresztül figyelte az utcai világítást.
– Te mit tudsz erről a jótékonysági bálról? – törtem meg a csendet. Josh vállat vont.
– Tavaly egy kórháznak adták a bevételt. Sok híres táncos ott szokott lenni. Menni akarsz? – kérdezte, de nem volt meglepett, inkább csak kíváncsi.
– Hát, sosem járunk ilyen helyekre.
– Jó, felőlem mehetünk – fordította el a fejét, újra kifelé bámulva az ablakon. – Hé – köszörülte meg a torkát kis idő elteltével. – nem felejtettem ám el! – rázogatta meg előttem a mutatóujját fenyegetően. – Kivel is lesz programod ma este? – égető érzés tört fel a torkomban, aztán összegömbölyödött, és egy makacs gombócot alkotva elhelyezkedett ott. Alig tudtam nyelni.
– Jessie-vel. Áthívott beszélgetni – préseltem ki magamból a szavakat. Josh a homlokát ráncolta.
– Jessie, Jessie, Jessie... – mintha ízlelgette volna a nevet. – Nem ugrik be – közölte végül. – Avass be – lökte meg a térdemet. – Jó csaj? – ja, persze. Celine-nek és neki csak a „főnökömként" emlegettem, egyedül Maggie tudta a nevét, mert neki öntöttem ki a szívemet, amikor attól rettegtem, hogy kirúgnak.
– Nem lány – vallottam be. Josh szemöldöke egyből összeszaladt.
– Ezt hogy érted?
– Hát, ha jól tudom, ez egyet jelenthet – pillantottam rá. – Hogy Jessie fiú. Férfi, ami azt illeti – tettem hozzá.
– Honnan ismered? – faggatózott tovább.
– Ő a főnököm.
– A főnököd? – döbbent le Josh. – A nagyképű bunkó, aki lebalerinázott? – de még mennyire.
– Igen.
– És mi a fenéért fogod vele tölteni az estédet? – értetlenkedett Josh.
– Mert áthívott beszélgetni – ismételtem magamat.
– Tud Sebastian-ról? – kérdezte nagy sokára. Bólintottam.
– Persze.
– Sebastian tud róla?
– Mi ez, kvízműsor? – horkantottam fel. – Felnőtt ember vagyok, aki el tudja dönteni, hol akarja tölteni az estéjét.
– Ezt nem kérdőjeleztem meg – védekezett azonnal. – Csak kíváncsi voltam.
– Hát ne legyél – vetettem oda neki, magam előtt összefonva a karjaimat.
– Hű, milyen harapós valaki – jegyezte meg bosszúsan. – Talán mégis jó ötlet vele lenned, hátha leápol, és akkor nem leszel ilyen kiállhatatlan – motyogta.
– Tessék? – szinte sipítottam. Josh a szemét forgatta, de nem válaszolt, csak előtúrta a fülhallgatóját, és az út hátralévő részében zenét hallgatott.

Arra számítottam, hogy Josh nem lesz hajlandó feljönni hozzánk, de aztán ráeszméltem, hogy egy xbox valószínűleg mindig vonzóbb lesz a durcáskodásnál, így négyesben sétáltunk fel a lakásunkhoz. Brandon ajtót nyitott, és miközben Celine levágódott a kanapéra, én bevetettem magam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, még hajat is mostam, villámgyorsan beszárítottam, feltettem egy nagyon halovány, teljesen natúr sminket, és elégedetten konstatáltam, hogy fél óra alatt tényleg mindennel elkészültem. Amikor kiléptem a fürdőszobából, Brandon már ott toporgott az ajtóban, kezében egy tiszta melegítővel és alsónadrággal.
– Tényleg, Milli – tornázta feljebb magát a kanapén Celine. – Hová is mész? És amúgy én miért vagyok itt, ha te lelépsz? – fordult körbe Celine, mire én felnevettem, Josh azonban válaszolt.
– Mert nem tudsz nélkülem élni – úgy mondta ezt, hogy közben már az xboxot nyomkodta, így elvétett egy rúgást, amikor Celine fejbe csapta az egyik díszpárnával.
– A szomszédba megyek – legyintettem. – Szerintem még itt lesztek, mikor hazajövök – ellenőriztem a telefonomat, Sebastian annyit írt, hogy „oké", Maggie pedig, hogy megérkeztek Brazíliába, és baromira kivan az időeltolódás miatt, ne ijedjünk meg, ha pár napig nem lesz túl aktív, már annak is örülni fog, ha életjelet tud adni magáról.
– Óvszert használjatok – kiáltotta oda nekem Josh, miközben épp a cipőmet vettem fel.
– Mi van? – pislogott nagyokat Celine.
– A szexi főnökéhez megy pornófilmet forgatni – magyarázta Josh, két zombi legyilkolása közben. Hitetlenül meredtem rá (vagyis, az oldalára), és már épp felkészültem a feketelevesre, csakhogy Celine egészen furán reagált:
– Ó. Akkor, jó szórakozást! – azt hiszem, nálam jobban csak Josh döbbent le, ő ugyanis elhajította a konzolt, és heves vitába kezdett a barátnőmmel. Amikor kiléptem az ajtón, már egyszerre üvöltöttek. Celine azt hangoztatta, hogy nekem is kijár a szórakozás, és azelőtt kell lépnem, mielőtt begyepesednék, Josh pedig azzal érvelt, hogy az én erkölcseimbe az még belefér, hogy megfenyegessem a Nemzeti Sportakadémia tánc szakjának vezetőjét, de az már nem, hogy megcsaljam a srácot, akiért annyit szenvedtem (azt mindig hozzátette, hogy „de tudjátok, hogy én ki nem állhatom Sebastian-t"). Nem volt sem erőm, sem kedvem ezen gondolkodni, úgy döntöttem, hogy egy kicsit mindkettejük állítását bebizonyítom. Nem fogok lefeküdni Jessie-vel, de igenis jár nekem egy este, amikor nem a távollévő Sebastian Reynolds barátnője vagyok.
Mielőtt bekopogtattam volna Jessie ajtaján, ellenőriztem az időt. Percre pontosan fél tíz volt.
– Egy kicsit meglep, hogy eljöttél – nyitott ajtót Jessie. Egyből megcsapta az orromat a tejszín édeskés illata, ahogy a levegőben táncoló alkoholt is könnyedén felismertem. Jessie fekete farmert viselt, ami arcpirosítóan sokat mutatott, hála a szűkségének, valamint egy világoskék, Pink Floydos pólót. A szín tökéletesen kiemelte a szemét, amit mogyoróbarna haja keretezett. Hatalmas, drága karórája ott virított a csuklóján, a lámpa fénye megcsillant rajta, ahogy Jessie körkörös mozdulatokkal megkavarta az amerikai konyha tűzhelyén gőzölgő tejszínes mártást.
– Engem pedig nagyon meglep, hogy tudsz főzni – álltam meg a pult másik oldalán, a nappali részen. Jessie felnézett rám, de csak egy pillanatra, mert a következőben már beleszórt egy adag borsot a kajába.
– Olyan sok mindent nem tudsz még rólam, Balerina!
– Eddig nem nagyon törted magad, hogy ez változzon – jegyeztem meg halkan. Végighúztam az ujjamat a gránit konyhapulton, és magamban megállapítottam, hogy ilyeneket anya lakberendezős magazinjaiban szoktam látni. Drága volt és gyönyörű. Egek, ez a konyhapult tökéletesen kifejezte Jessie Graham-et.
– Most is itt vagy, nem? – egy adag tésztát szórt a lobogó vízbe. – Azért, hogy jobban megismerj. Hagyom – magyarázta.
– Ó, micsoda megtiszteltetés – meredtem rá hitetlenül. Tetszett, hogy a személyes beszélgetéseink is hasonlóképp zajlanak, mint a virtuálisak, nem feszengünk, udvariaskodunk feleslegesen. Mondjuk, Jessie Graham biztosan nem képes áludvariaskodásra. Meg másmilyenre se. Rátett egy fém tetőt a lábasra, és megkerülte a pultot, így pontosan mellém ért.
– A barátaid sokat vannak itt? – biccentett a lakásunk irányába. Először nem értettem, miért kérdezi ezt, de mivel a helyiséget csak a készülő vacsora sercegése töltötte be, egyből rájöttem. Áthallatszott Celine és Josh kiabálása.
– Igen, általában feljönnek a próbák után, de most... – szívesen mondtam volna, hogy most épp vitatkoznak, de az „épp most" nem igazán stimmelt volna. Celine és Josh csak akkor nem vitatkoztak, amikor mindketten aludtak. – Hát, szóval ja, sokat vannak itt – legyintettem lemondóan. Jessie elnevette magát.
– Az előbb a nevemet hallottam – mondta. A homlokomat ráncolva sétáltam oda az ajtóhoz, és rátapasztottam a fülemet, hogy tisztábban kivehessem a szomszédból átáramló hangokat.
– Csak mert te egy vaskalapos fasz vagy, nem kell neki is úgy viselkednie. Ha a főnöke szexi, akkor hadd élvezze ki! Sebastian meg fulladjon csak bele a hiteligénylő papírokba Bécsben! – üvöltötte Celine. Jessie is odajött hozzám, maga előtt összefont karokkal, bujkáló mosollyal hallgatózott.
– Tudjátok, hogy ha volt valaki, aki nem támogatta ezt az egészet Sebastian-nal, az én voltam – vitázott Josh. – De ez a Jessie, vagy ki, egy valódi pöcs. Ha már megcsalja a pasiját, valaki értelmessel kéne.
– Ember, ennek a csávónak van egy kávézója! Kivel lenne értelmesebb megcsalnia Sebastian-t, veled? – hüledezett Celine jó hangosan.
– Fogjátok már be! – hasított a levegőbe Brandon hangja. A vendégeink valószínűleg megrökönyödtek Brandon fegyelmezésén, mert a továbbiakban nem szűrődött át egyikük hangja sem, mi azonban nem mozdultunk az ajtótól.
– A srác szerelmes beléd? – kérdezte Brandon.
– Josh? – buggyant ki belőlem a nevetés. Azt tudja, hogy Brandon a tesómmal jár, így kizárásos alapon csak Josh-ra célozhatott. – Fúj, dehogy – ráztam a fejem. – Ő a legjobb barátom. Csak félt engem. Habár – vetettem rá egy jelentőségteljes pillantást. – tőled nem kell féltenie, ugye? – vontam fel a szemöldökömet. Jessie csábos mosolyra húzta a száját, a keze pedig a csípőmre siklott. A torkomon akadt a szó, főleg akkor, amikor a pólóm kissé felcsúszott, és az ujja egy kétségbeejtően rövid másodpercre megérintette a csupasz bőrömet.
– Nálam jobban senkitől sem kell féltenie, Balerina – súgta a fülembe, aztán már el is eresztett, és visszament a konyhába. Reszkető térddel követtem.
– Megígérted, hogy nem fogsz rám mászni! – emlékeztettem, felkönyökölve a gránitpultra.
– De ha te nem tudsz tovább ellenállni nekem, akkor sajnos nem tudok mit tenni – vont vállat, miközben egy villa segítségével kiemelt a vízből egy tésztát. – Egyébként – miután megkóstolta, késznek ítélte a vacsorát, ezért elzárta a tészta alatt a tüzet. – miért nem kedveli Mr. Bécset? – belepirultam a kérdésbe, ugyanis ezernyi emlék rohamozta meg az agyamat. Hirtelen minden előjött, Benett-től kezdve Kelly-in át, Kat áskálódásai, minden.
– Ez egy szörnyen hosszú történet – legyintettem. Jessie a villára vett egy falatnyi tejszínes-sonkás szószt a serpenyőből, és a szám felé nyújtotta a pulton keresztül. Nem gondolkodtam, ahogy elfogadtam a falatot. Sosem gondolkodom. A szósz szétáradt a számban, a tejszín és a sonka remekül harmonizált, és a fűszerezés is tökéletesen eltalált volt. Akaratlanul is jóleső hang tört fel a torkomból. Jessie elégedetten vigyorgott, és a szósz alatt is elzárta a gázt.
– Ez kibaszott szexi volt – közölte, rám sem pillantva. Lehunytam a szemem, éreztem, hogy a libabőr a lábujjamtól a fejem tetejéig elönt. Nem bírtam megszólalni, nem tudtam, ezek után mit mondhatnék. Némán doboltam az ujjaimmal a pult szélén, és a mosogatóban tornyosuló edényekkel és eszközökkel néztem farkasszemet. Fura, amikor Brandon-nal becipeltük ide Jessie-t, egyetlen használati tárgyat sem fedeztem fel, most meg hirtelenjében úgy fest ez a konyha, mintha rendszeresen főznének itt. – Hát, a hosszú történetekről szólva – elővett két fehér tányért, és egy kecses mozdulattal szedett az egyikbe egy adag tésztát. – egy vacsora elég, hogy elmeséld? – pillantott rám, de aztán azonnal visszaszegezte a tekintetét a kajára. A tésztára szedett szósszal beborította az egész tányért, amit aztán lerakott a pultra, és a hűtőből előhalászott egy átlátszó dobozt, tele reszelt sajttal.
– Segítek – léptem oda mellé, megragadva a még üres tányért. Annyira közel álltunk egymáshoz, hogy izmos felkarja hozzádörgölőzött a meztelen bőrömhöz. Az érintkezésbe beleborzongtam, de figyelmen kívül hagytam az érzést, és szedtem egy kis tésztát a tányérra. Jessie mozdulatlanul, magában mosolyogva figyelte, ahogy megpakoltam a tányért, és egy csomó sajttal koronázom meg a vacsorát. Végül elővette a tűzhely melletti fiókból az evőeszközöket, és a pult túloldalára mutatott, ami közelebb esett a bejárati ajtóhoz. Két, fekete bőrrel beborított bárszék volt a fal mellett, az egyiket a pult egyik, a másikat a másik oldalára húztam, miközben Jessie két talpas poharat és egy üveg felbontott bort tett elém. – Hm, csak nem a sokadik kuncsaftod vagyok ma? – kocogtattam meg a villámmal a bor oldalát, ahogy felültem a bárszékre. Jessie töltött nekem, aztán magának is egy keveset.
– Akármennyire is szexi a féltékenykedésed, nem, a hiányzó részét nem megittam, hanem beleraktam a vacsorába – vigyorgott. Mialatt ő is felült a bárszékre, velem szembe (tuti, hogy neki simán leért róla a lába), belekortyoltam a borba. Ízletes volt, megfelelően édes, és nem érződött rajta annyira az alkohol íze, amiért hálát rebegtem, attól ugyanis baromira irtózom. – Most komolyan – szólalt meg újból, már evés közben. – ez a Mr. Bécs tényleg olyan nagy szám?
– Életed első nagy szerelmét nagy számnak nevezed? – pillantottam fel rá két falat között. Jessie hitetlen mosolyra húzta a száját. Ja, persze. Elfelejtettem, hogy róla van szó. – Nem hiszem el, hogy te még sosem voltál szerelmes – meredtem rá. Jessie vállat vont.
– Nem mindenki vágyik rá.
– Aha, szóval neked nincs szükséged szerelemre – összegeztem.
– Egyszerűbb nélküle az életem – kortyolt bele a borba. – Hidd el.
– Mégis mi olyan állati nehéz neked, amibe nem fér bele egy szerető, odaadó, támogató lány? – billentettem oldalra a fejemet. Jessie beharapta az alsó ajkát.
– Először is, nem létezik ilyen lány.
– Vagy csak te túl nagy tapló vagy ahhoz, hogy kibírják melletted – böktem felé a villám végével. A fiú a szemét forgatta.
– Nem unod még, hogy mindent rám fogsz? A csajokkal cseszettül sok baj van.
– Mondj egyet! – csettintettem. Jessie lerakta az evőeszközeit, és ivott a borból.
– Először is, meg kell jegyeznem a születésnapjukat. A sajátomat is alig tudom észben tartani – nyitotta ki a hüvelykujját. Legszívesebben hozzávágtam volna a borosüveget, de mégsem akartam félbeszakítani. – Másodszor, randikra kell vinnem, például, valami unalmas színházba vagy mit tudom én. Engem kurvára hidegen hagynak azok a dolgok – fintorgott a mutatóujját kinyújtva. – Harmadszor, hajszálak! – kerekedett el a szeme, mintha csak elképzelte volna, hogy tényleg talál valahol egy nemkívánatos hajszálat. – Mindenhol! – tette hozzá. Értetlenül meredtem rá, hosszú percekre volt szükségem ahhoz, hogy összeszedjem magam annyira, hogy megszólaljak. Ez a csávó tényleg egy seggfej.
– Oké, ezek nem érvek – ráztam a fejem. – Ezek egy seggfej kifogásai.
– Jó, akkor érvelj te – fonta össze maga előtt a karjait, kihívóan fürkészve engem. Én is letettem az evőeszközömet, és belekortyoltam a boromba, mielőtt rázúdíthattam volna minden jó oldalát egy kapcsolatnak.
– Ha van valakid, akit szeretsz, akkor minden sokkal egyszerűbb. Nem félsz semmitől, mert tudod, hogy akármilyen rossz vagy nehéz is lesz, nem egyedül kell végigcsinálnod. Ha éjjel felébredsz, és ő ott van melletted, sokkal könnyebben visszaalszol, sokkal szebbeket álmodsz, sokkal kipihentebb leszel. Úgy érzed, törődnek veled, és ezért igazán, tényleg valójában megéri élned. Mintha révbe érnél, mintha beteljesedne az életed, mert érdemes vagy arra, hogy valaki szeressen, egy olyan különleges szeretettel, amit egyedül és kizárólag te kapsz meg tőle. És csodálatos érzés beleveszni ebbe. Együtt lenni vele. Megfogni a kezét, megcsókolni, megérinteni... Hogy bízhatsz valakiben, és hogy benned is megbíznak. Társak vagytok, egymás támogatói, védelmezői, segítői...
– Milli – szakított félbe Jessie. Csak ekkor eszméltem fel, és jöttem rá, hogy csukott szemmel, totál elkalandozva ábrándoztam hangosan Jessie Graham konyhájában, egy tál carbonara tészta felett. Létezhet ennél nagyobb megaláztatás? Annyira kipirult az arcom, hogy mindkét tenyeremet rászorítottam a bőrömre.
– Sajnálom – motyogtam. Jessie megrázta a fejét, mintha csak ki akarta volna űzni onnan a
hallottakat.
– Nincs miért sajnálkoznod – szólalt meg rekedt hangon. – Szép, hogy ezt gondolod a szerelemről, de ez nem létezik – közölte, visszatérve hanyag hangneméhez.
– Mi van? – hökkentem meg. Most komolyan, lenyomok itt neki egy fél romantikus regényt, erre ezzel jön? Hogy nem létezik?
– Milli, ezek kémiai reakciók. Testi vágy. Semmi több.
– Te tényleg ezt gondolod? – ráncoltam a homlokomat. Nem is értem, mit keresek én itt. A büdös francba, mi a jó eget keresek én itt????? Jessie olyan meggyőződéssel bólintott, ami választ adott ki nem mondott kérdésemre. Leugrottam a bárszékről, és az ajtó irányába indultam. Jessie a másodperc törtrésze alatt reagált, és elállta az utamat.
– Most mit művelsz? – kérdezte zavartan.
– Ezek nem csak kémiai reakciók, Jessie – éreztem, hogy a torkomba órákkal ezelőtt beköltözött gombóc szép lassan könnyek formájában oldódik fel. – Én ezeket tényleg érzem! – paskoltam meg a mellkasomat a szívemnél. A mozdulatot Jessie követte a tekintetével, aminek következtében persze elkalandozott a mellemnél. Rohadt szemét! Dühös morgás tört fel a torkomból, és olyan erővel taszítottam őt félre, amiről nem is hittem, hogy bennem lakozik. Kicsörtettem a lakásából, bevágtam magam mögött az ajtaját, aztán feltéptem a miénket. Celine és Josh a szőnyegen ültek, és egy-egy konzollal játszottak. Mármint, nem a tévén keresztül, hanem a konzolokkal verték egymást. Brandon vihogva nyomkodta a saját konzolját, ami tényleg a tévén fejtett ki különböző hatásokat. Az ajtó csapódására azonban mindannyian felfigyeltek. Josh és Brandon egyszerre káromkodta el magát, Celine azonban talpra ugrott, és odaszaladt hozzám.
– Mi történt? – kérdezte halkan, letörölve egy könnycseppet az arcomról. Mindössze a vállamat vontam meg, mert tudtam, hogy ha megszólalok, elfog a sírógörcs. A barátnőm átölelt, és bevezetett a szobámba, útközben pedig belerúgott egyet Josh combjába. Lerogytam az ágyamra, ő pedig a szőnyegemre ült, és a térdemre tette a kezét. – Volt köztetek valami? – utalt Jessie-re. Fura helyzet volt ez, általában Celine a könyörtelen igazságokat vágta a fejemhez, Maggie pedig ápolta a lelkemet, de ezúttal muszáj volt egyszerre két szerepet betöltenie, amíg Maggie Brazíliában csapja szét az ellenfelei seggét.
– Dehogy – tiltakoztam rögtön. – Azt mondta, a szerelem csak kémiai reakció. Testi vágy – grimaszoltam, ahogy megismételtem Jessie szavait. Celine felült mellém az ágyra.
– Bizonyos értelemben igaza is van – suttogta. Az a különbség Jessie és Celine között, hogy a lányt nem akartam teljes erőből megütni, amikor ezt mondta nekem.
– Én szerelmes vagyok Sebastian-ba – böktem bele a saját mellkasomba, mintegy hangsúlyozásként. Celine megsimogatta a karomat.
– Figyelj, tulajdonképpen senki nem kérdőjelezte ezt meg... Hát, rajtad kívül – mondta ki, nekem pedig hirtelen elviselhetetlen fájdalom nyilallt a mellkasomba. És tudtam, hogy ennek semmi köze a testi egészségemhez.
– Az egész Jessie hibája – szipogtam. – Amíg nem ismertem, tökéletesen működött a dolog Sebastian-nal. De amióta felbukkant, alig beszélünk. És ő is egyre többet jár el az ottani barátaival, amit nem bánok, tényleg, de ha azt akarjuk, hogy ez folytatódjon, több időt kell... – hadartam, de Celine megszorította a kezemet, félbeszakítva a monológomat.
– Ez a ti dolgotok, Milli. Nektek kell dönteni. De már nem az akadémiára járunk, ezt ne felejtsd el.
– Ezt hogy érted? – pislogtam a könnyeimen keresztül. Celine nagyot sóhajtott, és a szemét lesütve válaszolt.
– Nem szabad a múltba kapaszkodnod. Ami az akadémia falai között tökéletesen működött, a való világban talán mégsem állja meg a helyét – megpaskolta a térdemet, és magához ölelt. – Akarod, hogy itt maradjak éjjelre? – kérdezte. A szavai visszhangként csengtek a fülemben, ahogyan válaszoltam.
– Inkább egyedül lennék.
– Rendben – állt talpra. – Holnap jelentkezz, jó? – kérte, a kilincsen tartva a kezét. Bólintottam, ő még küldött felém egy biztató mosolyt, aztán magamra hagyott. Nem volt más, csak én, és a millió, millió gondolatom.

Nem azt mondom, hogy vasárnap sikerült kipihennem magam, mert nem, de határozott progresszivitást mutattam bizonyos dolgokban.
Kezdve a barátaimmal. Legszívesebben sírva könyörögtem volna Celine-nek, Maggie-nek, Brandon-nak és Josh-nak, hogy húzzanak ki a gödörből, ahová magamtól zuhantam. Azt akartam, hogy megoldják helyettem a problémát, hogy valaki másra tolhassam a döntés és a felelősség terhét. De ahogy egyre inkább átgondoltam a helyzetet, rájöttem, hogy ennek a világon semmi értelme nem lenne. Amióta olyan szerencsés vagyok, hogy ilyen nagyszerű barátok vesznek körül, mindig is elvártam tőlük, hogy erejüket felülmúlva analizálják a kapcsolataimat, és segítsenek meghozni bizonyos döntéseket. De ezúttal rájöttem, hogy ez nem opció. Ez az én életem, és akkor sem adhatom azt oda mások kezébe, ha az sokkal könnyebbnek tűnik, mint magamtól megoldani a gondokat. Ezért kibírtam, hogy nem könyörögtem sírva senki segítségéért. Na jó, azért a kávé, amit reggel Brandon az éjjeliszekrényemre rakott, amíg én aludtam, elég jól esett, és tökéletesen megtestesítette az egyetlen hátszelet, amit elvárhattam tőle.
Továbbá. Már tudom, mit akarok Sebastian-tól. Szeretem őt, és Celine-nek talán igaza van abban, hogy bizonyos kapcsolatok nem élik túl a gimit (esetünkben az akadémiát), de a miénk mindig is különleges volt, pont ezért ezúttal is kivétel. Megküzdöttünk egymásért, és sokat szenvedtünk a másik miatt, úgyhogy eszem ágában sincs elengedni az egészet azzal, hogy „nem megy". Igenis menni fog. Különben is, a helyzet lehetne sokkal rosszabb is. Elvégre, csak Bécsben van, nem pedig a tengerentúlon, vagy Ázsiában.
Emellett, teljes erőmmel a balettra fogok koncentrálni. A kávézóba minimális energiát fektetek, épp csak annyit, hogy megkapjam a fizetésemet, és kész. A balett a legfontosabb, egész életemben arról álmodtam, hogy egyszer hivatásos táncos leszek, és most, amikor itt állok a kapujában, nem fogom hagyni, hogy holmi szerelmi zavarodottság elterelje róla a figyelmemet. A Hamupipőke jövő heti premierje életem legjobb teljesítménye lesz, összebarátkozok majd más táncosokkal, és elmegyünk a jótékonysági bálra. Úgy fogok viselkedni végre, mint teljes jogú tagja a Royal Balett-nek, nem pedig egy oda véletlenül betévelyedő külsős.
És Jessie. Jessie Graham dobálózhat a hülye üzeneteivel, piszkálódhat, nem érdekel. Megpróbáltam őt megismerni, de amit láttam a valódi énjéből, az sokkal jobban elriasztott, mint hittem. Nem akarok olyan emberrel barátkozni, aki szerint a szerelem csupán egy kémiai reakció, semmi több, mert az ilyen emberek egy csecsemőt is a busz elé dobnának. És meg kell szabadulnom a negatív behatásoktól.
Amikor vasárnap kora este fáradtan, mégis elégedetten léptem ki a szobámból, Brandon kezében megállt a pizza szelete félúton a szája felé.
– Már épp be akartam csúsztatni az ajtód alatt egyet – emelte fel a pizzáját. Elnevettem magam, és leültem mellé a kanapéra. Épp a Jóbarátok egyik régi részének ismétlését nézte a tévében. – Hű, te nevetsz? – vizsgálgatta az arcomat. – Titokban füvet tartasz a szobádban, vagy mitől van ilyen jó kedved?
– Átgondoltam a dolgokat – kikaptam a kezéből a pizzát, és jókorát haraptam belőle, majd visszaraktam a kajáját a tányérjára. Brandon hitetlenül figyelte, ahogy jóízűen megrágom a vacsoráját.
– És arra jutottál, hogy...? – ráncolta a homlokát, továbbra is az elveszett pizzarészt siratva.
– Hogy nem oldhattok meg helyettem mindent – jelentettem be. – Úgyhogy, Jessie elmehet a francba, Sebastian pedig sokkal több figyelmet érdemel.
– Aha, jó – vonogatta a vállát. Beleharapott a pizzába, amikor csöngettek. – Akkor küldd el őt személyesen is a francba, mert már kétszer járt itt ma – intett az ajtó irányába.
– Mi? – tápászkodtam fel. – Jessie keresett engem? – döbbentem le. Brandon felvont szemöldökkel bólogatott. Nagyszerű. Mielőtt ajtót nyitottam volna, gyorsan végignéztem magamon. Laza melegítőnadrág, foltos trikó. Oké, tök mindegy, épp el akarom küldeni a picsába.
– Nem érdekel a hülye dumád arról, hogy... – kezdte Jessie abban a pillanatban, hogy kinyílt az ajtó. Láthatóan nem rám számított. – Ó – harapta el a mondatát. – Szia – köszönt halkan.
– Mit akarsz? – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– Tudni akartam, mi van veled. Nem válaszolsz az üzeneteimre. Hívtalak is – mondta, kezét farmerja zsebébe süllyesztve.
– Lemerültem, és nem találom a töltőm – dehogy, csak kikapcsoltam, miután az este annyi üzenetet írt nekem, hogy szinte felrobbant szegény telefonom.
– Beszélhetnénk? – kérdezte végül, kifújva egy nagy adag levegőt. Egy pillanatra meginogtam, de szerencsére tényleg csak egy rövidke pillanatig tartott.
– Nincs miről beszélnünk, Jessie – szögeztem le. – És légyszi, ne írogass nekem!
– Mi van? – hökkent meg. – Ez most azért, amit tegnap este mondtam? Ennyire komolyan veszed ezt az egészet?
– Azt hiszem, ezt – mutattam először rá, majd magamra. – vettem túl komolyan. Én igazán a barátod akartam lenni, de már látom, hogy te egy rossz ember vagy. És nekem nincs szükségem rossz emberekre. Szia – csuktam rá az ajtót a meglepett képére. Hah! Megérdemelte. Nagyon is. Brandon arcán értetlenség és büszkeség keveredett, mire odaértem elé a kanapéra, már elismerően bólogatott, és a kezembe nyomta a pizzáját.
– Megérdemled – veregette meg a vállamat, miközben én habozás nélkül megettem a pizzát. Jól esett. Minden.