Annyira hülyén éreztem magam, hogy komolyan fennállt a veszélye annak, hogy ki sem lépek a szobámból. Tudtam, hogy Brandon csak beszólna, Josh az orra alatt morogna valamit, Celine pedig valamiféle mocskos poénnal reagálna. Egyébként, nem ártana néhány cuccot áthozniuk a lakásunkba, mert szerintem konkrétan több időt töltenek itt, mint a saját otthonukban. Még egyszer lesöpörtem a piros blúzomról az esetlegesen rajtamaradt szöszöket, felkentem egy kis szempillaspirált, aztán kirúzsoztam a számat. Nem értettem saját magamat. Tisztában voltam vele, hogy valami megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag iszonyatosan vágyom Jessie társaságára, ugyanakkor azt is tudtam, hogy szörnyen helytelen, amit teszek, még úgy is, hogy már lezártam a kapcsolatunkat Sebastian-nal. Gyászolnom kellene az első szerelmemet, megélni a fájdalmat, amit tök normális érezni, egészségtelenebbnél egészségtelenebb kajákat kéne magamba tömnöm szánalmasan romantikus filmeket bámulva, ehelyett randevúra készülök egy olyan fickóval, aki egészen biztosan bajt hoz a fejemre. De már nem hátrálhattam meg, a döntéseim következményeit előszeretettel mismásoltam el korábban, és bár már nem élvezem az akadémia védőfalait, muszáj egy felelősségteljesebb, érettebb Milena-vá válnom.
Amikor kiléptem a szobámból, a megjósolt reakciók fogadtak.
– Húzd lejjebb a blúzodat, hogy egy pillantással a bugyidig is belásson – szólt oda Brandon a kanapéról.
– Meg fog fájdulni a farka, amikor meglát – motyogta Josh, engem bámulva.
– Ó, szivi – füttyentett a konyhából Celine. – Egy igazi vadmacska vagy ebben a szerkóban.
– Aha, kösz – motyogtam, az ajtóhoz sétálva. – Majd jövök – bújtam bele a cipőmbe.
– Holnap reggel próbánk lesz, ne érj haza túl későn! – kiáltott oda nekem Brandon.
– Úgy lesz, apuci – grimaszoltam, mire ő gúnyosan egy szívet formált nekem az ujjaiból. Kiléptem a folyosóra, de mielőtt bekopoghattam volna Jessie-hez, vettem néhány mély levegőt. Nem kell gyűlölnöm magam ezért. Nem csalom meg Sebastian-t. Nem teszek semmi rosszat. Bekopogtam, Jessie pedig egy pillanattal később ki is nyitotta az ajtót. Egyszerű, szürke pólót viselt farmerrel, a lakásból kínai kaja illata szállingózott ki.
– Szia – köszönt Jessie félszeg mosollyal.
–Szia – tördeltem az ujjaimat. Akármennyire is igyekeztem győzködni magamat a tettem helyességéről, valahogy nem múlt az idegességem. Kezdtem úgy érezni, hogy ennek egyre kevesebb köze van Sebastian-hoz.
– Rendeltem kínait – tárta szélesebbre az ajtót. Reszkető lábbal léptem be a lakásba. Jessie a kanapéhoz invitált, ahol a dohányzóasztalra már odakészítette a kaját, a bambuszpálcikákat és két pohárnyi vörösbort.
– Jól hangzik – bólintottam, és leültem a kanapéra. Jessie még kiszaladt a konyhába, és két meggyújtott gyertyával tért vissza. Letette őket az asztalra, majd leült mellém. Elképedve figyeltem a hosszúkás, láthatóan teljesen új gyertyákat. – Ez most komoly? – meredtem Jessie-re.
– Nem tetszik? – hökkent meg. – Azt hittem, te ilyen fajta csaj vagy...
– Milyen fajtára célzol pontosan? – nevettem fel. Jessie a homlokát ráncolva válaszolt.
– Hát, tudod. Gyertyafényes vacsis, romantikus típus...
– A romantika nem feltétlenül van gyertyafényhez kötve, Jessie – csóváltam a fejemet, jól szórakozva. Az idegességem rohamosan csökkent, látva, hogy Jessie legalább annyira feszült, mint én. Valójában ez nagyon fura volt. Jessie Graham, ahogyan feszeng egy randevún? A világegyetem kezd a feje tetejére állni.
– Akkor mégis mit kéne csinálnom? – kérdezte, majd bosszúsan elfújta a gyertyákat.
– Komolyan azt akarod, hogy én mondjam meg? – vontam fel a szemöldökömet. Jessie a kanapé háttámlájára fektette a karját.
– Úgyis téged kell lenyűgöznöm, nem? Eléggé megkönnyítenéd mindkettőnk dolgát.
– Ez nem így működik – jelentettem ki. – Küzdened kell azért, hogy érdekelj engem. A figyelmemet már felhívtad magadra, elvégre, itt ülök – mutattam körbe. – De rajtad múlik, hogy elég érdekes vagy-e ahhoz, hogy maradjak – néztem mélyen a szemébe. Jessie elgondolkodva bólintott.
– Egy kis támpontot azért adhatnál.
– Oké – dörzsöltem meg a homlokomat. – Itt van három kulcsszó, használd őket okosan! – kinyitottam a hüvelykujjamat. – Őszinteség – a mutatóujjam következett. – Figyelmesség. Gyengédség – fejeztem be a sort a középső ujjammal. Jessie határozottan bólintott egyet, aztán az asztalon várakozó dobozokért nyúlt. Az egyiket a térdei közé szorította, míg a másiknak felpattintotta a tetejét. Két bambuszpálcikával együtt nyújtotta felém.
– Remélem, szereted – mondta, és amikor átvettem tőle a dobozt meg a pálcikákat, gyengéden végigsimította az ujjával a kézfejemet. Az érintésétől kirázott a hideg. Azt hiszem, jól megfogta a mondanivalóm lényegét. A saját vacsoráját is kibontotta, és enni kezdett. Én azonban csak ültem ott, a pálcikáimra meredve. Még sosem ettem ilyennel.
– Hozok magamnak villát – tettem le a dobozomat az asztalra. Jessie megragadta a csuklómat, és maga felé fordítva nem hagyta, hogy felálljak.
– Még nem használtál evőpálcikát? – kérdezte, bujkáló mosollyal. A fejemet ráztam. – Mégis milyen londoni vagy te?
– Semmilyen – vágtam rá. – Vidéki vagyok.
– Oké, gyere, megmutatom – közelebb húzódott hozzám, annyira, hogy a combjaink teljesen összepréselődtek. Jobb karjával átkarolt, úgy igazította helyre az ujjaimat a pálcikákat fogva. – Figyelj mindkét ujjadra – simította meg a mutató- és középső ujjamat. A lehelete csiklandozta a fülem alatti érzékeny részt, és akaratlanul is észrevettem, hogy sokkal halkabban, érzékibben beszélt. A gyomrom egy merő görccsé változott, így ha annyira nagyon akartam volna se tudtam volna enni egy falatot sem. Lassan felé fordítottam a fejemet, az ajkaink kétségbeejtően közel kerültek egymáshoz. A keze a kezemről a derekamra siklott, és ha lehetséges, még közelebb húzott magához.
– Nem etikátlan ez? – kérdeztem, hatalmas erőfeszítések árán. Nem hittem, hogy képes leszek három teljes szót a jó sorrendben kimondani. A sikeren felbuzdulva folytattam. – Összeszűrni a levet az alkalmazottaddal?
– Szarok az etikára – lökte ki a kezemből a pálcikákat, és olyan hévvel csókolt meg, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Nem mintha amúgy szükségem lett volna rá, de egyébként ha ilyen kínok között kell meghalnom, ám legyen. A csók először követelőző és mohó volt, de amikor megérezte, hogy a nyelvét beengedtem a számba, lelassult. Sokkal érzékibbé és ráérősebbé vált, a keze óvatosan mozgott fel-le, szigorúan a derekam környékén, amit egy meglehetősen udvarias húzásnak tartottam, mert nem erre számítottam tőle. A másik keze az arcomra vándorolt, egy darabig a hüvelykujjával simogatta a bőrömet, majd az egyik hajtincsemmel kezdett játszadozni. És közben csókolt. Úgy, ahogy még soha senki: felnőttesen, éretten, biztonságosan. Benett-tet csókolni különleges volt, elvégre, ő volt az első fiú, aki megcsókolt, az első, akivel valaha átéltem ehhez hasonlót. Sebastian csókja vágyakozó és beteljesült volt egyszerre, hiszen annyira, de annyira sokat vártam arra, hogy történjen köztünk valami, hogy amikor végre sor került rá, az maga volt a megtestesült álom. De Jessie Graham csókja egyikhez sem hasonlított. Ő idősebb volt, és semmi köze nem volt sem a baletthez, sem az akadémiához. Őt csókolni olyan volt, mintha kiléptem volna a komfortzónámból, mintha visszakaptam volna olyasvalamit, ami sosem volt az enyém, sosem veszítettem el, mégis mindig hiányzott az életemből. Biztonságban éreztem magam, bátran lehettem védtelen, támogatásra szoruló lány, aki egyetlen férfi szerelméért küzd. Lehettem akárki, nem várta el tőlem, hogy a legjobb táncos legyek, vagy a legjobb akadémiai tanuló. Nem kellett megküzdeni a szüleivel, nem kellett elviselni a sajtó visszhangjait. Vele olyan egyszerű volt minden, kívülről legalábbis. Mert tudtam, hogy ő maga sokkal bonyolultabb, mint Benett és Sebastian együttvéve, mégis úgy éreztem, őt kibogozni semmiség ahhoz a jutalomhoz képest, ami a falai mögött vár rám. Csakis rám.
– Oké, inkább együnk, mielőtt még olyasvalamit teszek, amiért egy életre megutálnál – húzódott el tőlem hirtelen, a torkát köszörülve. A tekintetem véletlenül tévedt az ülepe felé, és visszafojtottam egy elégedett vigyort, amikor megláttam a nadrágja alól kitüremkedő férfiasságát. Mindketten a dobozunkért nyúltunk, és bár ő könnyedén evett a pálcikákkal, én sokáig bénáztam, amin persze ő remekül szórakozott. Ő kábé tíz perc alatt megette a vacsoráját, míg nekem legalább huszonötbe telt. Oké, mesterségesen is rásegítettem erre, tekintve, hogy a gyomrom még akkor is egy gyűszű méretével vetekedett, de azért nagyon jó érzés volt együtt nevetni vele. Mivel tudtam, az este jó eséllyel hol fog végződni, igyekeztem túllenni fontosabb körökön.
– Szóval, honnan jött a kávézó ötlete? – húztam törökülésbe a lábamat, miután lerúgtam a cipőmet.
– Amikor tizennyolc lettem, apa egy vaskos bankszámlával köszöntött fel. Jobb ötlete nem volt – nevetett fel, bár sokkal keserűbbnek éreztem ezt, mint amilyennek szánhatta. – De nem akartam mexikói utakra vagy jachtos szexorgiákra költeni.
– Tudod, az első találkozásunkkor azt hittem, te pont olyan fajta srác vagy, aki Mexikóba jár jachtos szexorgiákra – jegyeztem meg, az utolsó falat tésztámmal küzdve.
– Volt egy ilyen időszakom is – vont vállat vigyorogva. – De beértem jó sok csajjal, itt, Londonban.
– Áh, a bögyös szöszi, rá emlékszem – csettintettem a nyelvemmel, arra a lányra utalva, akivel volt szerencsém összefutni a küszöbjén. Jessie hátrahajtott fejjel nevetett.
– Ő volt az utolsó.
– Tessék? – tettem le a kiürült dobozomat az asztalra.
– Azóta nem voltam együtt senkivel – ismételte meg, mélyen a szemembe nézve.
– Mi van? – döbbentem le, azt hittem, rosszul hallok. Jessie elmosolyodott.
– Jól értetted.
– De az már hetekkel ezelőtt volt – értetlenkedtem.
– Több mint egy hónapja – bólintott.
– De... Miért? Vagy hogy? – faggatóztam.
– Van itt valaki sokkal érdekesebb – húzta végig a mutatóujját a felkaromon.
– Akkor még nem tudhattad, mi lesz velünk Sebastian-nal – csóváltam a fejem. Jessie megvonta a vállát.
– Oké, akkor fogalmazzunk úgy, hogy nem volt kedvem senki máshoz.
– Miért? – csúszott ki a számon. Jessie zavartan pislogott. – Úgy értem – köszörültem meg a torkomat. Fene már abba a lepcses számba! – miért vagyok ennyire fontos neked? Mivel vagyok több, mint bármelyik csajod? Ugye tudod, hogy nincsenek túl nagy melleim? – pillantottam el a dekoltázsomra. Jessie jóízűen felnevetett.
– Pont tökéletes méretűek a melleid.
– Ez nem válasz a kérdésemre – ráztam a fejemet. Jessie mély levegőt vett, úgy válaszolt.
– Még soha senki nem kérdőjelezett meg engem, Milli. Te voltál az első. És ez kicseszett szexi.
– Ennyi? – meredtem rá értetlenül. Valamivel többre számítottam, mit ne mondjak...
– Az emberek felszínesek voltak velem, mert engem is annak láttak. Te vetted a fáradtságot, és őszinte voltál velem, még azon az áron is, hogy elküldtél a francba és kiabáltál velem. Nem tetted a szépet, nem érdekelt, mit gondolok rólad. Először rohadtul idegesített, aztán rájöttem, hogy ezt mennyire vonzónak találom. Minden egyes napot tűkön ülve vártam, hogy végre láthassalak. Azelőtt kábé háromhavonta jöttem ebbe a lakásba, csak amikor a környéken buliztam. Nézz körbe – fordította körbe a fejét. – most már gyakorlatilag itt élek, hogy a lehető legközelebb lehessek hozzád – megdöbbentett az őszintesége, no meg az is, amit mondott. Szóval ezt jelentette, hogy csak néha lakik itt, így már világos. Tetszett, hogy ilyen leplezetlenül közölte velem az érzéseit, és persze az is imponált, hogy megfogadta a beszélgetésünk elején elmondott tanácsaimat. És tudtam, hogy most rajtam a sor.
– Tudod, először baromi dühös voltam rád, amiért leszóltad a balettot.
– Nem is szóltam le – szúrta közbe, de egy jelentőségteljes pillantással elhallgattattam.
– De nem másztál ki a fejemből. Végig ott motoszkáltál a gondolataimban, akkor is, amikor Sebastian-nal beszéltem, akkor is, amikor táncoltam, és akkor is, amikor dolgoztam. Mindig azt vártam, mikor toppansz már be, hogy vajon mi lesz rajtad, miféle ostoba beszólással dühítesz fel megint... És nagyon utáltalak, amiért ráébresztettél, hogy nem stimmelnek a dolgok Sebastian-nal. Valószínűleg akkor is szakítottunk volna, ha te nem bukkansz fel, de így sokkal jobban gyűlöltem magamat, mintha egyszerűen a távolságra és a karrierünkre hivatkozva vetünk véget a kapcsolatunknak.
– Tényleg miattam szakítottatok? – kérdezte, bár nem csodálkozó, inkább büszke hangsúllyal.
– Közrejátszottál – bólintottam. Jessie elégedetten húzta ki magát.
– Ezért nem kell hibáztatnod magad – mondta.
– Nem ezért hibáztatom magam, hanem azért, mert alig telt el idő a szakítás óta, és nem rajtam fog múlni, hogy ma este lefekszem-e veled – bukott ki belőlem. Ahogy kimondtam, Jessie szeme elkerekedett, én meg a szám elé kaptam a kezem. – Nem hiszem el, hogy ezt hangosan kimondtam – motyogtam a kezem mögött. Jessie-nek szüksége volt egy kis időre, amíg végiggondolta a dolgokat, amiért nem hibáztathattam. Pár perc elteltével szólalt meg.
– Nem foglak lefektetni ma este.
– Mi? – döbbentem le. – Oké, hagyjuk, biztos félreértettem valamit – legyintettem, igyekezve palástolni a csalódottságomat. Ha nem akar lefeküdni velem, miért játszadozik velem hónapok óta?
– Milli – mosolyodott el, összekulcsolva az ujjainkat. Magam sem tudom, miért, de nem húzódtam el tőle. – Nem azért nem fogunk ma este szexelni, mert nem akarok. Elképzelésed sincs, mennyire vágyom rád. És basszus, ez a piros blúz – harapta be az ajkát, miközben tekintete elidőzött a melleimnél. Végül megrázta a fejét, mintha ezzel minden figyelemelterelő gondolatot kiűzhetne onnan. – Oké, szóval, ha van valami, amit megtanultam, az az, hogy a jó dolgokra várni kell. Nem fogyasztalak el mindenestül ma este, mert még nagyon-nagyon sok estét és éjjelt akarok veled tölteni. És hidd el, fogunk mi még annyit szeretkezni, hogy reggel alig tudsz majd lábra állni.
– Biztató – grimaszoltam, mire Jessie újra felnevetett.
– Ki akarom élvezni az összes lépcsőfokot. Nem ronthatok ajtóstul a házba. Ezúttal nem – simította végig az arcomat. Abban a pillanatban, Jessie Graham kanapéján ülve rádöbbentem, hogy sokkal jobban szeretem ezt a fiút, mint azt valaha is képes lennék beismerni magamnak.

Jessie nem ámított. Valóban nem feküdtünk le egymással aznap éjjel. A vacsora után főzött egy teát, és megnéztünk egy akcióvígjátékot, popcornt csámcsogva és teát szürcsölve. Amikor hozzábújtam, teljesen nyilvánvaló volt, hogy az én aprócska, törékeny testemet tökéletesen az ő hatalmas, izmos mivoltához találták ki. Folyamatosan simogatott valahol, vagy a derekamat, vagy a nyakamat, vagy a kezemet, néha puszit nyomott a homlokomra. Ahogy a film véget ért, bevallotta, hogy még soha nem mozizott összebújva egyetlen lánnyal sem, én pedig nevetve adtam neki egy tízpontot így az első próbálkozására. Ahogy a konyhába ment a popcornos tállal és a bögrékkel, felvettem a cipőmet.
– Mit művelsz? – ráncolta a homlokát.
– Mennem kell. Holnap korán reggel edzek, aztán nyolctól próbám van – magyaráztam.
– Mivel tudnálak rávenni, hogy itt maradj? – lépett oda hozzám, átkarolva a derekamat.
– Egy láncon vagy egy bilincsen kívül gyakorlatilag semmivel – grimaszoltam.
– Van egy bilincs a hálóban, tudod, rózsaszín szőrmével...
– Oké – fintorodtam el. – Nem akarom tudni.
– Kérlek, Milli! Aludj velem ma este – kulcsolta össze az ujjainkat, és még a kiskutya-szemét is bevetette.
– Nem lehet. Brandon apró darabokra szabdalja a testemet, ha nem érek oda időben a próbára – ellenkeztem.
– A helyzet az, Milena – vigyorodott el Jessie. – hogy eddig kedvesen próbáltalak meggyőzni, de ha nem adod be a derekadat, sajnos drasztikusabb eszközre kell váltanom.
– Tényleg? És mi lenne az? Az ágyhoz bilincselsz a szexjátékoddal? – nevettem, mire Jessie egy egyszerű mozdulattal felkapott a földről, és megcsókolt. Időm sem volt ellenkezni, leesni pedig nem akartam, ezért a dereka köré fontam a lábaimat, a karjaimmal pedig a nyakánál kapaszkodtam. Bevitt a hálóba, ahol egyébként még sosem jártam korábban. Hanyatt fektetett az ágyon, ő pedig fölém kerekedett. – Azt mondtad, nem fogunk lefeküdni ma este – emlékeztettem, folyamatosan vigyorogva. Ki tudta, hogy a boldogság ennyire jó érzés?
– Nem is – vont vállat egyszerűen, majd elkezdett megszabadítani a ruháimtól. Először a fekete nadrágomat vette le rólam, szépen összehajtotta, majd a hatalmas, fehér ágyneművel felszerelt franciaágy melletti, fonott anyagból készült fotelra tette. Felkönyökölve figyeltem, ahogyan odalépett a sarokban található nagy szekrényhez, és kivett belőle egy kopott Nirvana-s pólót. Visszajött vele hozzám, és megszabadított a blúzomtól is. Oké, nem mintha túl sok akadályt gördítettem volna elé, de mindegy. A tekintete kicsit hosszabban elidőzött a bézsszínű melltartómon, és lassan megnyalta az alsó ajkát. – Mondd, hogy ebből a melltartóból van legalább tíz darabod – suttogta, egyfolytában a mellemet nézve.
– Bocs, de ebből ez az egy van – biggyesztettem le az ajkamat, aztán újra felkönyököltem, és közelebb hajoltam hozzá. – De van ugyanebből a fazonból piros, fekete, fehér, sőt, képzeld, van olyan piros is, amelyik egy szál csipkéből van – búgtam a fülébe, mire ő felmordult, és hanyatt döntve az ágyon csókolni kezdett.
– Az őrületbe kergetsz, Milena Larson – motyogta csókolózás közben. Beletúrtam a hajába a tarkójánál, az ujjaimmal végigszántottam a pólója hátán, majd egy egyszerű mozdulattal megszabadítottam tőle. Annyira tökéletesen kidolgozott teste volt, mint egy profi sportolónak.
– Ez a felsőtest nem lehet valódi – bámultam meg a hasizmát, szinte csorgó nyállal. Jessie elvigyorodott, majd elhúzódott tőlem, és odadobta nekem a Nirvana-s pólót.
– Mindjárt jövök – mondta, majd az ajtóhoz lépett.
– Hová mész? – értetlenkedtem. Jessie felém fordult, és tehetetlenül tárta szét a karjait. A nadrágja csak úgy lüktetett.
– Én tartom a szavam, Balerina – kacsintott rám, majd kiosont a szobából. Hallottam, ahogyan a fürdőszobában megnyitja a vizet. Ha jobban belegondoltam, nekem is szükségem lett volna egy hidegzuhanyra. Lehetséges egyáltalán ilyen szexuális vágyat érezni valaki iránt? Nem tudom, kibírom-e addig, amíg le akar velem feküdni. De igazat kellett adnom neki abban, hogy az első randin nem érdemes mindent megkapni, ezért beállítottam a telefonomon az ébresztőt, felvettem a pólóját, és bebújtam a takaró alá. Még hallottam a víz csobogását, amikor a szemhéjam teljesen elnehezült, és elaludtam.

Amikor reggel hatkor csörgött az ébresztőm, azonnal kipattant a szemem. Általában nem lustálkodom sokáig, viszonylag hamar fel tudok kelni, de ez most a szokásosnál is gyorsabban ment. Kihámoztam magam Jessie karjaiból, konstatáltam, hogy törvénysértően édesen alszik, adtam egy puszit a homlokára, aztán kisurrantam a lakásából, át a miénkbe. Felkaptam a futócuccomat, beállítottam a legpörgősebb lejátszási listát, és hatszor végigfutottam a kedvenc útvonalamon. Annyi energia gyülemlett fel bennem a tegnap este hatására, hogy akár egy oroszlánt is puszta kézzel legyőztem volna. Elégedetten, és nagyon izzadtan nyitottam be a lakásunkba háromnegyed nyolckor. Már a folyosóról hallottam Brandon hangját.
– Ha egyetlen percet is késel a próbáról, Milena, csak mert holmi idegenek ágyában légtornászkodsz, esküszöm, hogy egyesével töröm ketté minden árva balettcipőde... – itt léptem be, és csuktam vissza magam mögött az ajtót. Brandon épp a telefonom hangpostájával ordítozott, és meglepetten fordult felém. – Szia – harapta el az utolsó betűt.
– Jó reggelt – vettem ki a felkaromra csatolt telefontartóból a mobilomat. – Üzenetet hagytál nekem? – emeltem fel a készülékemet, tettetve, hogy nem értem, miért hívott. A telefonomat mindig repülő üzemmódra kapcsolom futás közben, ezért nem tudott elérni.
– Azt hittem, Jessie-nél vagy – mondta összezavarodva.
– Nem, futni voltam – megkerültem a kanapét, és bementem a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet.
– Itthon aludtál? – kíváncsiskodott. Ivás közben vállat vontam. – Dugtatok? – tátotta el a száját. Dühösen villant rá a szemem, amikor elöblítettem a poharat.
– Annyira közönséges vagy.
– Jó – sóhajtotta, követve engem a szobámba. – Lefeküdtetek? – dőlt neki az ajtófélfámnak, miközben elővettem az aznapi ruhámat és a táncpróbára szánt felszerelésemet.
– Semmi közöd hozzá – átvonultam a fürdőszobába, és rácsaptam az ajtót. Brandon-t azonban ez nem zavarta, csukott ajtón keresztül faggatózott tovább.
– Most komolyan, képes volt megdugni az első igazi randitokon?
– Úgy tudtam, nem érdekel a szerelmi életem – kiabáltam ki, levetve az edzős cuccomat.
– A szenvedős része nem is, az izgis annál inkább – érkezett a válasz. Beléptem a zuhanyfülkébe, ezért hangosabban folytattam.
– Nem dugott meg.
– Mi?
– Nem dugott meg! – üvöltöttem, olyan hangosan, hogy még a kettővel arrébb lakó idős bácsi is kristálytisztán hallhatta.
– Akkor nem is aludtál nála?
– Te is aludtál már úgy együtt a húgommal, hogy nem dugtatok, ugye? – pattintottam fel a tusfürdő tetejét.
– De én nem vagyok hímringyó!
– Ő sem az – feleltem, a kelleténél szélesebb mosollyal. Brandon morgott még valamit az ajtó előtt, de nem kiabált be többet, így nyugodtan lezuhanyozhattam, fogat moshattam és elkészülhettem. Amikor kiléptem a fürdőből, a kanapén ülve nyomkodta a telefonját, indulásra készen. Beledobáltam a próbán szükséges holmimat a táskámba, aztán a nappaliba sietve visszaállítottam a telefonomat normál térerőre. Úgy kezdett rezegni, mintha fel akarna robbanni. Vagy öt nem fogadott hívást és két postafiókos üzenetet jelzett Brandon-tól, és vagy féltucat üzenetet.

Celine:
Tudni akarom, hogy olyan jó-e az ágyban, mint amilyennek kinéz!
Nem kímélhetsz meg a részletektől, Milena.
Jelentkezz már!!!!
Oké, biztosan épp a lábad a magasban van, miközben ő a kettő között... Mindegy.
Remélem, a próbára azért eljössz.
Seggfej:
Tartozol egy ébredéssel.

Mosolyogva válaszoltam a barátnőmnek, hogy nem feküdtünk le, de a részletekről szívesen beszámolok neki a próba után, aztán Jessie üzenete alá pötyögtem.

Balerina:
Hajtsd be rajtam 😉
Azonnal érkezett a válasz.
Seggfej:
Kérned sem kell.
Balerina:
Este találkozunk?
Seggfej:
Olyan sokáig ki kell bírnom?
Balerina:
Ó, nem féltelek.
Seggfej:
Öltözz majd melegen!
Balerina:
Síelni viszel?
Seggfej:
Csak vegyél kabátot, és ne üsd bele a csini orrodat mindenbe. Nyolckor átcsöngetek.
Balerina:
Nem gondolod, hogy kissé irányításmániás vagy?
Seggfej:
Erre még nem volt panasz korábban.

– Nem gondolod, hogy kissé irányításmániás vagy? – figurázta ki a hangomat a hátam mögül Brandon. – Ez annyira szánalmas, Milli – csóválta a fejét.
– Beleolvasni más üzeneteibe nem az? – zártam le gyorsan a telefonomat. Brandon a szemét forgatta.
– Ez a csávó semmi mást nem akar, mint megkúrni téged.
– Jézusom, hogy lehetsz ennyire arrogáns bunkó? – hőköltem hátra. Meglepett a közönségessége.
– Ez az igazság, Milli. Amint megvoltál neki, továbblép. Azért vagy érdekes neki, mert nem ugrottál egyből az ágyába – közölte kíméletlenül.
– Te sem dobtad el Claire-t, miután lefeküdt veled – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– De én nem vagyok hímringyó! – ismételte, ezúttal ordítva a korábbi mondatát.
– Oké – bújtam bele a cipőmbe. – Ezt a beszélgetést itt és most zárjuk le – kértem, magamra véve a bőrdzsekimet.
– Miért? Félsz, hogy igazam van, és fájdalmas lenne szembenézni ezzel? – feszítette tovább a húrt.
– Nem, Brandon – fordultam vissza hozzá, pattanásig feszült idegekkel. – Hanem mert én sem szóltam bele soha abba, hogy mit csinálj a tesómmal. Pedig ahhoz valamivel több közöm van.
– Én csak jót akarok neked – nézett mélyen a szemembe.
– Nem is vontam ezt kétségbe – mondtam. – De meg tudom hozni a saját döntéseimet.
– Ja. Rohadt jól sikerült az elmúlt néhány évben – biccentett.
– Na jó – dörzsöltem a homlokomat. – Nincs szükségem a kioktatásodra, Brandon. Eddig is boldogultam, ezután is fogok.
– Jól van – bólogatott, miközben felvette a cipőjét, és odalépett hozzám. – De az én ágyam szélén ne sírj éjszakánként.
– Hé, Brandon – szóltam utána, amikor már a folyosón járt. Nem akartam egy ilyen boldog reggelt egy veszekedéssel indítani, és a táncpróbánkat sem lett volna jó megbélyegezni egy vitával. Brandon visszafordult, unott fejet vágva. – Nem akartalak megbántani. Tényleg hálás vagyok azért, hogy aggódsz értem, és tudom, hogy kockázatos dologba ugrok bele, de én bízom benne. És a döntésemben is – sóhajtottam egy nagyot. Brandon a száját összeszorítva jött oda hozzám, és a fejét csóválva simított ki egy elkószált hajtincset a szememből. Pont úgy viselkedett velem, mintha a kishúga lennék, és ez mérhetetlen biztonságérzettel töltött el.
– Én csak nem akarlak megint szenvedni látni – suttogta. Bólintottam, majd átöleltem őt. Igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Hozzászoktam már, hogy jó a kapcsolatunk, de Brandon ezt ritkán fejezte ki, és ezeket a néhai pillanatokat nagyon meg kellett ragadni. Tudtam, hogy csak védelmezni akar, de azzal is tisztában voltam, hogy Jessie Graham egy olyan gödör, ahonnan többé nem szabadulok ki. Sértetlenül legalábbis biztosan nem.