– Tessék, nézd meg! Érzelmi megcsaló vagyok! Megcsaltam, ezért akar szünetet! – rontottam be Brandon szobájába, és felmutattam neki a telefonom kijelzőjét.
– Baszki, Milli, hagyjál már – szorította a párnáját az arca elé a lakótársam. – Hajnali fél négy van – motyogta.
– Nézd – ültem le Brandon mellé az ágyra, és húzogatni kezdtem a kijelzőn az ujjamat. – Itt ez a cikk, ami csoportosítja a megcsalás formáit. Én a hármas csoport vagyok, az érzelmi megcsaló! A többibe egyszerűen nem illek bele. Nem feküdtem le Jessie-vel, és nem is volt vele rendes kapcsolatom...
– Milli – Brandon felkapcsolta az éjjeliszekrényén lévő kislámpát, és felült. – Nem tudod, hogy Celine és Maggie miért léptek le néhány óra után, ugye? – Brandon pont úgy nézett rám, mint aki tud valamit, amit én nem.
– Mert Maggie Sebastian húga, és nem akarta velem analizálni a tesóját. Celine-nek meg próbája lesz holnap – feleltem magabiztosan. Brandon felvonta a szemöldökét.
– Azért léptek le, mert már mindenkinek baromira elege van a gyerekes szerelmi kicsapongásaidból – közölte velem Brandon mindenféle körítés nélkül. Fájdalmas grimaszba torzult az arcom. – Nézd, sajnálom, de ez a helyzet – tárta szét a karjait. – Hidd el, ennél sokkal rosszabb dolgokkal is fogsz találkozni az életben.
– Mi lehetne rosszabb annál, mint hogy nem tudom eldönteni, mit érzek, sőt, hogy ki iránt? – ráncoltam a homlokomat.
– Például, hogy véges karriert választottál. Mi lesz veled harminc éves korod után, amikor már nem táncolhatsz főállásban? Mik a céljaid, Milli?
– Hogy érted ezt? – pislogtam zavartan. Talán aludnom is kellett volna valamit az éjszaka, és akkor érteném is, miről hadovál Brandon.
– Nem a szerelem az egyetlen értelme az életnek – sóhajtotta Brandon.
– Persze, hogy nem. Ott a balett is – válaszoltam. Brandon hitetlenül nevetett fel.
– Oké, reménytelen eset vagy – először csak zavartan meredtem rá, aztán előtört belőlem a düh, és gondolkodás nélkül kaptam fel a párnáját, hogy aztán hozzávágjam. Brandon az első mozdulat után elvette a fegyveremet, és a háta mögé szorította azt, hogy biztosan ne érjem el.
– Mire célzol? – kérdeztem reszketve.
– Nem én akartam kimondani, de úgy tűnik, mindenki túl sokat törődik a lelki világoddal – forgatta a szemét.
– Miről beszélsz? – egyre türelmetlenebb lettem.
– Arról, hogy egy hisztis picsa vagy – ahogy ezt kimondta, lehetetlen volt eldönteni, melyikünk lepődött meg jobban. Hosszú percek teltek el némán, mindketten csak pislogtunk, én azt nem akartam elhinni, hogy ő ezt mondta, ő meg azt nem, hogy tényleg hangosan kimondta. Lassan álltam fel, és tettem a kezemet a kilincsre. Visszanyeltem a könnyeimet, de mielőtt megszólaltam volna, ő törte meg a csendet. – Nyugodtan megsértődhetsz. Nem kell beszélnünk, nem probléma. De muszáj volt szólnia valakinek, mielőtt még nagyobb hülyét csinálsz magadból.
– Mivel csinálok hülyét magamból? Komolyan érdekelne – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– Én megértem, mindannyian megértjük, hogy nehéz elengedned Sebastian-t. Nem is kell. De ha tényleg annyira szereted, mint állítod, akkor ne flörtölj mással. Ha pedig más tetszik, akkor szakíts Sebastian-nal, és legyél vele. Ez ennyire pofonegyszerű, Milli. És erre te is rájöhettél volna, ha nem ragaszkodnál ennyire a drámázáshoz.
– Te tényleg ilyennek hiszel? – sütöttem le a szemem.
– Nem – vetette neki a hátát a falnak Brandon. – De így viselkedsz. Szerencséd, hogy tudom, hogy valójában nem ilyen vagy. Habár – gondolkodott el – amióta csak ismerlek, ezt játszod. Csak Sebastian ellenfelei változnak. Hol Benett, hol Jessie...
– Jó, nem szükséges felhánytorgatni mindent – tettem fel a kezem gyorsan.
– Nem teszem meg, ha most kimész innen, és hagysz aludni a pár óra múlva esedékes meghallgatásunkig – vetett rám egy jelentőségteljes pillantást. Ó, a francba. A meghallgatás, ahova Harley hívott meg minket. Ha valahol, hát ott nem mondhatok kudarcot. Bólintottam egy aprót, és kiléptem a szobából. – Hé, Milli – szólt utánam Brandon. Kíváncsian fordultam hátra. – Nem akartalak megbántani. Én az idegesítő, hülye, hisztis picsa Milli legjobb barátja is vagyok.
– Ez igazán kedves tőled – grimaszoltam. – Bocs, hogy felébresztettelek. Meg, hogy hülye picsa vagyok – motyogtam, és már rá is csuktam az ajtót. Visszamentem a szobámba, de tudtam, hogy nem fog egyhamar álom jönni a szememre, a gondolataim nagy részét pedig kivételesen nem egyedül a Sebastian kontra Jessie dráma kötötte le.

Természetesen nem sikerült elaludnom később sem, és bár egy darabig türelmesen számolgattam a bárányokat és bámultam a plafont a gondolataim hálójában, valamikor reggel hat körül állati unalmas lett. Addigra túllendültem az első fázison, ami a szörnyű harag volt. Mérges voltam magamra, egyrészt, mert kételkedtem Sebastian-ban, másrészt pedig, mert tudtam, hogy ha tényleg minden rendben lenne köztünk, Jessie legfeljebb a fantáziámat mozgatta volna meg. Kora reggelre azonban már csak csalódott és zavart voltam, és az egyetlen célommá az vált, hogy kiderítsem, mit érzek pontosan. És ez talán azzal jár, hogy néhány hét erejéig hülye picsa leszek, de állok elébe, ha cserébe kitisztul előttem a kép. Nem tudom, miben reménykedtem pontosan, amikor felkaptam egy kapucnis pulcsit a pizsamámra, és kiléptem a lakásunk ajtaján. Percekig farkasszemet néztem Jessie lakásának bejáratával, mire rávettem magam, hogy bekopogjak. Őszintén, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán képes leszek erre, tekintve, hogy legutóbb, amikor itt jártam, Sebastian és Jessie összeverekedett, és a kapcsolatom elindult a lejtőn lefelé. Ja, előtte meg egy csinos lány nyitott ajtót, akit Jessie minden bizonnyal jól leápolt. Mivel senki nem nyitott ajtót, már épp hátat fordítottam, hogy visszamenjek a szobám magányába, amikor hirtelen zár kattanását hallottam. Azt hittem, új lakó fog köszönteni, meglehetősen dühösen, amiért hajnalban felverem, de legnagyobb meglepetésemre Jessie Graham állt a küszöbön, egy szál fehér bokszerben. Ő legalább olyan értetlenül meredt rám, ahogy én őrá.
– Inszomniás lettél? – dőlt neki az ajtófélfának félszeg mosollyal Jessie.
– Valahogy úgy – bólintottam, és közelebb léptem hozzá.
– Ugye most nem fog rám törni egyik barátod sem? – nyújtogatta a nyakát színpadiasan. A szememet forgattam.
– Én is tudok akkorát ütni.
– Kétlem, hogy ezért jöttél ide reggel hatkor – nos, nem téved. Az ajkamat beharapva, lesütött szemmel helyeseltem. Jessie szótlanul tárta szélesebbre az ajtót, jelezve, hogy menjek be. A lakása semmit nem változott, a konyha ugyanolyan steril volt, mint amikor felcipeltük őt részegen Brandon-nal, úgy tűnt, nem főzött mostanában.
– Azt hittem, elköltöztél – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– Mondtam, hogy csak néha lakok itt – vont vállat Jessie, és a konyhába sétált. – Kávé? – kérdezte, miközben lehajolt az egyik szekrényhez.
– Hű, kissé fura ezt tőled hallani – mosolyodtam el, visszaemlékezve arra, hogy eddig minden alkalommal én készítettem neki kávét. – De kérek – sétáltam oda a pulthoz, és felültem az egyik bárszékre. Jessie kivett a szekrényből egy kávégépet, és miközben az bekapcsolt, elővett egy-egy bögrét. – Miért dugod el a kávéfőzőt? Annyi hely van a pulton, bőven tarthatnád ott – értetlenkedtem. Jessie hitetlenül mosolyogva rázta a fejét.
– Azt már tudom, hogy nem azért jöttél, hogy megüss. A következő tippem az, hogy cseszegetni akarsz engem.
– Bocs – csóváltam a fejem. Jessie biccentett egyet, aztán gondolkodás nélkül belerakott két cukrot a kávémba. Elővett a hűtőből egy doboz tejet, és pont annyit öntött hozzá a kávémhoz, amennyit szoktam. – Honnan tudtad? – kérdeztem furán. Jessie vállat vont.
– Te voltál a legjobb alkalmazottam. Figyeltem rád – ahogy belekortyoltam a kávéba, átjárta a testemet a koffein, és egyre éberebb lettem. Jessie a saját bögréjét szorongatva sétált oda a kanapéhoz. – Nyugodtan idejöhetsz – invitált. Magamhoz vettem a kávémat, és odamentem hozzá. Leültem mellé a fehér bőrkanapéra, és bár rettegtem, hogy kiborítom a kávét, mégis tovább kortyolgattam. – Had halljam – fektette a karját a kanapé háttámlájára Jessie. – Miféle önigazolásra van szükséged, Milli?
– Tessék? – döbbentem le teljesen. Jessie mélyen a szemembe nézett.
– Mindketten tudjuk, hogy csak akkor jössz önszántadból hozzám, ha bizonytalan vagy magadban – mondta, nekem meg egyszeriben minden világossá vált. A büdös, büdös francba. Én tényleg egy elviselhetetlen, hülye, hisztis picsa vagyok! – Na jó, mire döbbentél rá? – sóhajtott Jessie.
– Egy hülye, hisztis picsa vagyok – közöltem, leginkább saját magammal. Jessie letette a bögréjét a dohányzóasztalra, és közelebb húzódott hozzám.
– Ezt azért így nem mondanám.
– Gyakorlatilag mindenkit kihasználtam magam körül – motyogtam. – A rohadt életbe, a barátaimat meg sem hallgattam, csak a saját problémáimmal terheltem őket. Sebastian-tól tulajdonképpen elvártam, hogy költözzön haza, és basszus, nem is a kapcsolatunk miatt volt lelkiismeret-furdalásom! Hanem mert meggátoltam őt az álmaiban, és úgy háláltam meg, hogy csókolóztam veled. Annak, amit az elmúlt időben csináltam, lényegében semmi értelme nem volt. Picsába – csak ekkor jöttem rá, hogy én – ezt most hangosan mondtam, ugye? – Jessie óvatos mosollyal bólintott, a következő pillanatban pedig kivette a kezemből a kávét, és lerakta a sajátja mellé.
– Nem vagy hisztis picsa. Hülye néha igen, de mégis ki nem? – tárta szét a karjait. Jessie gyengéden a fülem mögé simított egy hajtincset, és bőrkeményedéses ujjával apró köröket kezdett leírni az arcomon, végig a szemembe nézve.
– Mindent elszúrtam Sebastian-nal – sütöttem le a szemem. Arra számítottam, hogy Jessie erre eltávolodik tőlem, esetleg megsértődik, de erről közel sem volt szó.
– És szeretnéd helyrehozni?
– Csak azt akarom, hogy ne fájjon neki – feleltem, őszintén. Jessie nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához, nyomott egy puszit a homlokomra, én pedig hagytam, hogy a karjaiba zárjon. Ott, akkor, abban a helyzetben el sem tudtam volna képzelni, hogy máshol lenne a helyem.

– Te hol voltál? Pár perc, és ti jöttök, be sem vagy melegítve! – ripakodott rám Celine, ahogy beestem az öltözőbe. – Én megértem, hogy a szerelmi életed romokban van, de Harley és Kevin nem fogja.
– Nyugi, az edzőteremből jövök, bemelegítettem – vettem le a pulcsimat. – Ki az a Kevin? – ráncoltam a homlokomat, miközben elővettem a megtöltött palackomat, és megigazítottam a kontyomat. Celine szorosabbra kötötte a balettcipője masniját.
– A Dzsungel könyve rendezője. Elég hímsoviniszta, elnyomva érzi a férfi táncosokat. Ezért nem egy hercegnős darabot rendez, mert abban női főszereplő van – forgatta a szemét a barátnőm. – Amúgy hol voltál egész nap? Brandon említette, hogy volt egy kis kirohanásod éjszaka, és kicsit talán túl keményen bánt veled.
– Pont úgy bánt velem, ahogy kellett – szögeztem le, mikor kiléptünk a folyosóra. – Gondolkodtam, és sok embertől kell bocsánatot kérnem. Például, tőled is.
– Később megbeszéljük, menj! – bólogatott Celine, és a párom felé taszított, aki a színpad szélén, idegesen várta, hogy mi következzünk.
– Ó, hála az égnek! – tette össze a két kezét Brandon, ahogy odaértem mellé. – Azt hittem, nem jössz el.
– Ez a Dzsungel Könyve válogatója, még szép, hogy itt vagyok – mosolyogtam rá, és belekaroltam, ahogy azt a koreográfia megköveteli. Eléggé lyukra mentem ezzel a válogatóval, tekintve, hogy a darabot egy-két alkalommal gyakoroltam, amikor a Royal Balett műsorra tűzte, és reméltem, hogy behívnak minket a válogatóra. Nos, ha a tegnapom, az éjjelem, és a mai napom nem arra ment volna el, hogy szép lassan rájövök, mekkora szar ember vagyok, nyilván több időm lett volna gyakorolni, így sejtettem, hogy nem én leszek a legfényesebb csillag a mai válogatón. De nem bántam, mert tudtam, hogy ha kudarcot vallok, az egyedül az én hibám lesz. Eddig előszeretettel fogtam rá bárki másra a hibáimat. Miss Schwartz-ra, Kat-re, a távkapcsolatomra, Sebastian-ra, Jessie-re, de az elmúlt huszonnégy óra alatt arra is ráébredtem, hogy az összes baj, amibe belekeveredtem, egyedül az én művem volt, nem másé. Azzal pedig, hogy ezentúl vállalom a felelősséget a tetteimért, mindenkinek tartoztam.
A táncolás mindig a mentsváram volt. Akármilyen problémával kellett megküzdenem, amiről úgy éreztem, lehetetlen küldetés, elmentem táncolni, és hirtelen semmi nem tűnt akkora katasztrófának. Reméltem, hogy ez most is így lesz, ezért kérdés sem volt, hogy minden létező frusztrációmat beleviszem a koreográfiába. A legvégén volt egy bonyolult emelés, amikor Brandon a derekamnál fogva emel a magasba, nekem pedig a háta mögé kell kanyarítanom az egyik lábamat, miközben körbe forgunk... Azt a mozdulatsort egyszer sem sikerült elgyakorolni, de bíztam a párosunkban, és nem hagytam, hogy a tánc túlnyomó részét megfertőzze ez a kétségbeesésem. Úgy táncoltam egész végig, mintha az életem múlna rajta. Elfelejtettem mindent, ami nem a Dzsungel Könyvével kapcsolatos, teljesen ráhangolódtam Brandon-ra, hagytam, hogy vezessen, amikor szükséges volt, és sikerült minden mozdulatot jól teljesítenem, még én is meglepődtem rajta, mennyire szerencsésen jöttem ki belőlük. Aztán eljutottunk az utolsó lépéshez. Az azt megelőző percekben annyi önbizalmat kapartam össze, hogy elhittem, hogy sikerülhet. Az akadémián csináltunk már hasonló mozdulatsort, de pont ugyanilyet még soha. Mielőtt Brandon megragadta a derekamat, összeakadt a tekintetünk, amivel világosan megüzente: vigyáz rám, csak csináljam a dolgomat. Óvatosan elmosolyodtam, jelezve, hogy rendben vagyok, és menni fog. A következő másodpercben elrugaszkodtam a talajtól, megkapaszkodtam Brandon széles vállában, ő pedig a magasba emelt. Éreztem, hogy sziklaszilárdan tart, ezért a lábamat a zene ritmusától kissé elmaradva, de nem látványosan elrontva az összképet, hátranyújtottam, miközben a jobb kezemet előre nyújtottam, hogy az egyensúlyom biztos legyen. Brandon lassan forogni kezdett, a szemem sarkából láttam, hogy a balettszoknyám lebeg mögöttem. És akkor megtörtént az áttörés. Nagyon régóta nem éreztem ilyen szabadnak magam. Ilyen értékesnek. Ilyen fontosnak. Ilyen látványosnak. Tudtam, hogy sok nyomasztó beszélgetés vár még rám, de azt is tudtam, hogy ez a srác, aki a kezében tart, mindig ott lesz nekem, és a legzűrösebb időszakban is megtart a víz felszínén. Nem fogja hagyni, hogy megfulladjak.
– Köszönjük, a következő párt kérnénk – tapsolt kettőt a színpad elé felállított asztal mögül egy férfi, nyakában egy vékony sállal. Ő lehetett Kevin, a darab rendezője. Harley ott ült mellette, és amikor földet értem, megpróbáltam kiolvasni a tekintetéből valamit. Ahogy óvatosan elmosolyodott, és biccentett egyet, tudtam, hogy nem hibáztam. Egyikünk sem. Brandon-nal megköszöntük a lehetőséget, és kivonultunk a színpadról, átadva a helyünket Tina-nak és a párjának. Oldalt Celine várt ránk, aki tátott szájjal fogadott minket.
– Azt a rohadt, durván nyomtátok a végét, basszus! – csettintett a nyelvével elismerően. Brandon belebökött a vállamba.
– Szerintem ez meglesz, Milli.
– Mi lesz meg? – fékezett le mellettünk Josh, kezében a hátizsákjával. – Miről maradtam le?
– Ó, csak Brandon és Milli díjnyertes táncáról – legyintett Celine. – Semmi különös.
– Díjnyertes tánc egy szakítás után? – lepődött meg Josh. – Azta, fejlődsz, Milena – pillantott rám elismerően.
– Nem szakítás, csak szünet – morogta Celine. Ezt a mondatot tegnap szajkóztam, amikor Maggie és ő átjöttek kihúzni az önsajnálatból. Persze, akkor még nem tudtam, hogy tulajdonképpen én vagyok az egyetlen, akinek semmi oka sajnálnia magát, de mindegy. Nem javítottam ki Celine-t, csak rámosolyogtam a barátaimra.
– Celine, beszélhetnénk? – tördeltem az ujjaimat.
– Üljünk be valahova! – javasolta. – Ráérsz? – nincs állásom, nem járok egyetemre, szóval ja, eléggé ráérek.
– Persze. Később találkozunk – búcsúztam el a srácoktól. Tudtam, hogy Josh ma este is nálunk fog kikötni, úgyhogy sejtettem, hogy fogok még vele ma találkozni. Celine megvárta, hogy átöltözzek, aztán elindultunk az egyik közeli kávézóba. Mindketten rendeltünk egy teát, én pedig igyekeztem a lehető legtöbb gondolatomat összeszedni.
– Na jó – dőlt hátra Celine, fura mosollyal az arcán. – Látom, hogy megváltozott rajtad valami tegnap óta. És ez már a tánc előtt is ilyen volt, szóval tuti, hogy nem az lendített át valamilyen ponton. Mindent tudni akarok – dörzsölte a tenyerét kíváncsian. Zavartan szorongattam a bögrém fülét, nem igazán tudtam, hol kezdhetném.
– Reggel átmentem Jessie-hez.
– Mi? – döbbent le teljesen. – Szexeltetek? – hajolt közelebb tágra nyílt szemekkel.
– Nem – szögeztem le gyorsan. – Nem történt semmi. Csak beszélgettünk.
– Nagyon mély beszélgetés lehetett – mért végig gyanakodva.
– Az volt – bólintottam. – Brandon adta a kezdő löketet, de Jessie ráébresztett néhány dologra.
– Például?
– Például, hogy tényleg egy hülye, hisztis, önző picsa voltam. Mindenkivel, aki fontos nekem – mondtam ki sóhajtva. Celine értetlenül meredt rám.
– Mire célzol?
– Nem hallgattalak meg titeket. Maggie életében rengeteg változás van, mégsem tudok róla semmit. Brandon kénytelen végighallgatni minden siránkozásomat, Sebastian-tól elvártam, hogy hazajöjjön, Jessie-t pedig csak kihasználtam. Mindig akkor mentem hozzá, ha elbizonytalanodtam, és arra vágytam, hogy valaki azt éreztesse velem, hogy elég jó vagyok. Amikor Brandon a magasban tartott a koreográfia közben... – lehunyt szemmel idéztem fel a pillanatot. – Azt éreztem, hogy óriásit hibáztam. És minden nő óriásit hibázik, aki egy férfi vagy egy kapcsolat által akarja bizonyítani magának, hogy értékes. Nem kaptam meg mindezt Sebastian-tól, Bécsből, ezért kapva kaptam az alkalmon, amit Jessie kínált. De nem a szerelemtől, vagy a közelségüktől kell értékesnek éreznem magam, hanem attól, amit én magam csinálok. És az a balett. Most még. Tíz év múlva talán egy irodai munka lesz az, vagy a gyerekeim nevelése, vagy a koreografálás, tök mindegy, valami, ami az én produktumom. Nem egy kapcsolat, és nem egy férfi, akármennyire is szeretem őt – ezt így még végiggondolnom sem sikerült, ezért nem csak Celine vágott meglepő arcot, ahogy a nyakába zúdítottam mindezt. Hosszú percek teltek el, mire feleszmélt, és végre megszólalt.
– Hűha, Milli, nem tudom, mit kéne mondanom.
– Ne mondj semmit – ráztam a fejem. – Sajnálom, hogy ennyi időbe telt rájönnöm erre. Ne haragudj, hogy untattalak és mindig elvártam, hogy kihúzz a szerelmi katasztrófáimból.
– Azt hiszem, kicsit túlgondolod ezt – könyökölt fel a kis, kerek asztalra.
– Tessék?
– Mindenben igazad van, egyvalamit kivéve – kíváncsian pislogtam, mire Celine folytatta. – Brandon talán siránkozásnak tartja a hullámvölgyeidet, de Maggie és én tudjuk, min mész keresztül. Nem azért, mert voltunk már hasonló helyzetben, hanem mert lányok vagyunk, és mi is ugyanúgy érezzük a szerelmet, mint a lányok többsége.
– Állj – emeltem fel a kezem hitetlenül. – Te nem voltál még szerelmes. Nem is szereted a szerelmet.
– Attól az még van – vont vállat Celine, enyhe fintorral az arcán. – És tudom, milyen érzés. Ezért megértem, hogy ilyen rossz helyzetben érzed magad. Én is hülye, hisztis picsaként viselkednék, ha egy Sebastian Reynolds és egy Jessie Graham között kellene döntenem. Persze, egy kevésbé idegesítő Sebastian Reynolds, és egy kicsit határozottabb Jessie Graham között, de az most lényegtelen – legyintett. Akaratlanul is elmosolyodtam. – Oké – kortyolt bele a teájába Celine. – Mi a további terved?
– Nos – köszörültem meg a torkomat. – Beszélek mindenkivel. A következő Josh és Brandon lesz.
– Nem a két idiótára voltam kíváncsi – grimaszolt. – Mi lesz Sebastian-nal és Jessie-vel?
– Tudom, hogy baromira fog fájni, de nem lenne helyes, ha együtt maradnék Sebastian-nal. Néhány szálat még nem vágott el végleg Bécsben, és nem tudnám megbocsátani magamnak, ha miattam kellene feladnia az álmát. És tudom, hogy az álma Ausztriában van – mosolyodtam el keserűen. Celine váratlanul a kezemért nyúlt. Amikor megszorította az ujjaimat, láthatóan meglepődött a saját reakcióján. Gyorsan elrántotta a kezét, és a fejét rázta.
– Fura dolgokat hozol ki az emberekből, Milena – jegyezte meg. Elnevettem magam. – És mi lesz Jessie-vel?
– Nem tudom – vontam vállat. – És nem is akarok erre gondolni most. Ő nem az a fajta, aki könnyen belebonyolódik bármiféle kapcsolatba is.
– De ismerd be, hogy állati szexi – húzogatta a szemöldökét Celine.
– Ó, basszus, és még nem láttad bokszerben! – emeltem a plafon felé a tekintetemet. Egyszerre nevettünk fel a legjobb barátnőmmel. Ott, abban a pillanatban tényleg azt hittem, hogy remekül elterveztem mindent. Hogy megoldottam a problémáimat. Jó volt ezt gondolni, legalább néhány rövid pillanat erejéig.