Taehyung szemszöge

A mai nap is olyan, mint a többi, egész nap dolgoztunk. Reggel interjún voltunk, majd onnan azonnal egy fotozásra és egy tévé showra mentünk, most pedig este tíz óra közeleg és végre hazaérünk. Beérve az első dolgom ledobni a cípőm, aztán már indulok is a szobámba, ahol vár rám az én édes ágyam. Elterülve rajta egy fárasztó sóhaj hagyja el a szám. Annyira fáradt vagyok. Nem tudom, hogy a többiek hogyan bírják, de ahogy hallom még kint beszélgetnek, szórakoznak, talán csak azért vagyok jóval fáradtabb, mint ők, mert én velük ellentétbe próbálok egész nap egy energiabombát eljátszani. Ami, ha őszinte akarok lenni, nem nehéz, de ilyenkorra már fájdalmas, és ma gyakorlás sem volt. Ha úgy nézzük, akkor ezt a napot könnyűnek lehetne nevezni.

- Aludni akarok! - bújtatom fejem a párnámba.

- De nem fogsz! - ugrik rám a semmiből két egyén, automaikusan felkiáltok, nem könnyűek, az már szent.

- Hagyjatok! - rúgom le magamról először Kookot, majd nagy erőfeszítések árán Jimint is. Túl erős a lába és azzal kapaszkodik állandóan a testembe.

Míg én morogok, sértéseket vágok hozzájuk, addig ők a földön nevetnek. Ilyen rossz lenne, ha az embert nem hagyják aludni? Egy biztos, soha többé nem fogok senkit szadizni, ha pihenni akar. Legalábbis egy ideig.

- Elegem van! - húzom fejemre a paplant, csakhogy végre felfogják, nincs kedvem játszadozni.

Ezután egy ideig nem hallok semmit, ezért bátran lejjebb fejtem magamról a meleg takarót, de ők még mindig itt vannak, annyi különbséggel, hogy egymással játszanak, ha jól láttom valami olyasmit, hogy nem érhet le a lábuk a földre. Ismerem ezt a játékot, és nagyon szeretem, biztos direkt játszák Hát rendben - kelek ki az ágyból - adjuk meg az őfelségeknek, ami nekik jár.

- Jimin! - szólók oda neki hangosabban, mire az éjjeli szekrényen állva megremeg a lába, azt akarom, hogy leesen és veszítsen. Még a fáradtság is kiszáll belőlem, tudják nagyon jól minek nem tudok ellenállni.

- Hyung, vigyázz! - kiált oda nekem Kook és abban a pillanatban látom meg, hogy a kis Park gyerek felém dob egy gombocá gyúrt zoknit. Szerencséje van, ezt is csak azért tudta eldobni, mert épp rajtuk gondolkodtam. Sajnos már késő, nem tudok elmenekülni előle, hiába probálkozom, gyorsan kell cselekednem, felemelem a lábam rúgó állásba és belerúgok.

- Gyya! Véged! - nevet ki Jimin, már feleselnék neki, hogy honnan veszi ezt, mikor az egyensúlyom eltűnik és esni kezdek, de mint egy filmben itt is időben érkezett a hős, Kook személyében. Elkap, majd egy másodperc sem telik el, nevetve visszalök az ágyra, én meg csak arra tudtam gondolni, mikor került a földre, mikor került pont elém.

- Meg mentettél - nézek rá meglepődve kissé talán mosolyogva. Nem így ismerem őt, nem ad fel könyen egy játékot sem.

- Meg! - bólogat nevetve döbbbent ábrázatomon.

- De mért? - veszem fel a dráma arcom - Te így el fogsz égni - bár úgy lehetet hallani, mintha játékból mondom ezt, mégis komolyan gondoltam.

Mindenki tudja a föld a pokol, ahol lángcsóvák
csapkodnak.

-Fáj? - essem ki szerepemből és őszíntén aggódva kérdem - Már a fél tested elégett, mégis, hogy élhetsz még?

- Nem mindegy? - zavar be Jimin - A lényeg, hogy vesztett, már csak te és én maradtunk a csatatéren, muhahaha - röhög fel a hatás kedvéért "gonoszan."

- Érted bármikor meghalnék - Maknae Jimint figyelmem kívűl hagyva intézte hozzám szavait, majd mint aki hősi halált halt esik össze a talajra.

Egy pillanatig még nézem égő testét, majd hangosan megígérem, hogy megbosszúlom halálát. Ezután már teljesen figyelmen kívűl hagyom őt, Chimchimmel folytatom tovább a játékot. Az ágyról az egyik leejtett fekete táskára lépek, mire ő probál ráugrani Hoseok ágyára, ami sikerül is neki, de ne féljen, kézségesen követni kezdem, bárhová, ahová megy én is, akár az árnyéka.

Végére már egymással szemben lévő ágyon állunk, egy hely van, ahová léphetünk, az ágyak között lévő éjjeli. Elvigyorodom, tudom, ez lesz kettőnk mindent eldöntő csatája. Ezt érzékelve összehúzza szemeit, kezeit két oldalt egy cseppet felemelve mozgassa újjait, természetesen én is ezt csinálom.

- Egy! - vigyorog, mint aki már elkönyvelte magában, hogy ő a győztes. Na, abból nem eszik.

- Kettő! - emelem magasabbra a fejem.

- Három - monduk, szinte egyszerre másodperces különbséggel.

Abban a pillanatban egyszerre lépünk a kis szekrényre, egyik lábunk nem fér fel, így egy lábon állva kezdünk cicaharba, míg el nem kezdem cikizni, ezzel legyőzve őt, a pokolba lőkve.

- Nyertem! - ugrok a mellett lévő
ágyra - A poklot eltűntettem - legyintek fölényesen a kezemmel - ezentúl e szent hely neve Tae tópia.

- Kreatív! - dob meg a sarokban űlő maknae.

- Igenis az, sokat gondolkodtam ezen és most hagyj, had mondjak beszédet. Először is köszönöm magamnak, hogy ilyen kitartó és harcos lélek lakozik bennem, másodszor, a szüleimnek akik felneveltek, harmadszor annak a srácnak - mutatok Kookra - Gyere ide!

- Mit akarsz? - vágja zsebre a telefont.

- Térdelj le! - mondom ki ezeket a szavakat talán túlságosan is erotikusan , ugyanis megzavarodva, de megteszi. Nem tudom, mért így mondtam, de ezt a mondatot képtelenség máshogy kiejteni. - Ma nagyon nemes dolgot tettél - hajolok le vállaira marva -, megmenteted az életem, szóval lovaggá ütlem - körül nézek hátha találok valami hasznos tárgyat, de nem találok. Nem is baj, megoldom én anélkül is, egy kicsit még közelebb hajolva puszit nyomok mindkét arczacskójára. - Tapsot kérek! - tapsolok már kiegyenesedve, de Jungkook meg sem mozdul egy ideig, majd mikor Jimin megkérdezi, hogy jól van-e akkor válaszol, de akkor is pirulva. Mi baja van?

***

Már késő este van, azóta, hogy a kis maknae-t kineveztem, nem is szól hozzám. Nem értem, mi baja lehet, vacsoránál is egész végig engem bámult, nem is evett. Elég feltűnő és zavarba ejtő volt. Mindig is utáltam, ha azokkal a csokoládé barna szemeivel bámult. Valahogy, nem is tudom, hogy magyarázzam meg, olyan mintha a lelkembe látna és ettől mérhetetlenül rettegek, mert akkor rájönne mindenre.
Arra, hogy nem úgy gondolok rá, mint egy kisöcsre, de még rokonnak sem gondolom. Az a baj, hogy Kookie nekem olyan, mintha a lelki társam lenne, a másik felem. És tessék, haragszik rám. Miatta még aludni sem tudok. Felkelek az ágyból,majd lassan kisliccolva a szobából a hyungokat fel nem keltve megyek át a szobájába. Ott is ovatósnak kell lennem, nem akarom Namjoont felébreszteni.

- Kookie, fent vagy? - suttogom szinte alig hallhatóan.

- Nem, alszom - kuncog fel felülve az ágyon-, mit akarsz hyung?

- Semmit - harapom el ajkam, nehogy bevalljam neki az igazat. Jó kedvűnek tűnik, nem akarom a hülye gondolataimmal felbaszni az agyát.

- Biztos? - kell fel az ágyból felém indulva - Talán nem tudsz aludni? Gyere, játszunk! - fog kezen, ezzel kirángatva engem. Leülünk a nappaliban a tévé elé, két konzollal a kezünkben és neki állunk játszani. Nem vagyok valami jó ebbem, nem is csoda, hogy mindig kikapok. Már ötödszörre vesztek, mikor észre veszem, hogy kerüli a pillantásom. Már megint, talán ha nem néztem volna rá egyszer sem, nem tűnt volna fel. De így, fáj. Szorít a mellkasom, lehajtott fejjel leteszem az irányító tárgyat várva, mikor vesz észre. Nem kell sokat várnom, bár a kanapé húzatját figyelve, de rákérdez a dologra. Én meg nem hazudok, elmondom neki.

- Úgy érzem, hogy kerülsz a játék óta! Nem akarsz rámnézni. Vagyis pontosítva rám rám nézel, de bámulsz! Mondd csak Jungkook; Ennyire ronda lenne a hyungod? Vagy megbántottalak valamivel?

- Nem és nem! - tiltakozik azonnal - Hogy is gondolhatsz ilyet? És már nem azért de feltűnt hogy értetlen volt a mondatod? És...

- Azt mond meg mi történt, amitől ilyen fura lettél! - szakítom félbe szegénykét.

- Nem mondhatom el.

- Mért? - lepődök meg, majd hogy lása, bízhat bennem közelebb ülök mellé - Nyugodtan, na halljam.

- De hyung!

- Nincs de, halljam! - erősítem meg hanglejtésem a hatás kedvéért.

- Tetszett az a puszi, amit adtál - ahogy ezt kimondja arca lassacskán kezdi át venni egy katicabogár színét, kezeivel meg megtalálta pólójának alját - Akarok még belőle...

- Jaj, te kis butus! - karolom át, hogy enyhitsem zavartságát - Máskor is pusziltalak meg, nem ügy ha tetszik és akarsz még - puszilom gyorsan arcon.

- I..igaz - bólint egyet, és mint aki tétovázik valamin vár egy kicsit, aztán végre valahára rendesen rámnéz - Megengeded, hogy én is adjak?

- Persze! - nevetek fel, olyan aranyos.

Nevetésem hamar alább marad, főleg mikor keze simogatni kezdi arcszélem ezzel valamilyen bizsergést kelltve testemben. Nem sokkal később már hajol is, de meglepetésemre arcom helyett ajkaim találja el és mielőtt elhúzodna ad rá még egy " csókot."

Reflexből megsimíttom ajkam. Mi fene, ez meg mi volt?! Félszegen ránézek, de ő csak mosolyog, mint aki erre a pillanatra várt volna évezredeken át. Még azt láttom, ahogy beharapja alsó ajkát, majd eltakar előllem mindent, azzal hogy újra ajkaimra hajol. Csak hogy most bírtokba is veszi. Nem akarom kihasználni, de kezem automatikusan nyakára téved és úgy húzom magamhoz. Ezzel át is véve a vezető szerepét. Lassan és szinte már halál óvatosan izlelgetem puha párnáit.

- Hyung - tol el magától, nem telik el tíz másodperc és már ismét magához is húz -, szeretlek!
Azonnal eltólom magamtól. Tessék?! Jól hallottam? Értetlenkedve figyelek rá, aki nagyot nyelve horgasztja le kobakját. - Hogy érted, hogy szeretsz? - Tündér mesében érzem magam, akinek a tündér keresztanya megoldotta szerelmi ügyeit.

- Hogy lehetne vajon? Szeretlek, mint embert. Szeretlek, mint barátot. Szeretlek, mert aranyos, cuki, okos és gondoskodó vagy. Szeretlek, mikor fura vagy, azt a legjobban. Szeretlek, mint a világ legjobb emberét, rajta minden külső-belső tulajdonságaival, és végül szeretlek téged Kim Taehyung, mint ahogy egy nő tud szeretni egy férfit. Azt hiszem mostanra már érted - néz rám szomorkás arccal - , szerelmes vagyok beléd.

Állam a padlót veri, teljesen ledőbbenve, eszem ágában sincs emiatt leordítani, esetleg megutálni. Nem, hogy is tehetném? Úgy érzem a fellegekben járok, vagy talán csak álmodok? Végülis nem egyszer történt már ilyen. Ettől a gondolattol felbátorodva ledöntöm a kanapéra, ajkam ismételten kezelésbe veszikk puha párnáit, csupán annyi különbséggel, hogy lassacskán a nyakát is elkezdem kényeztetni. Még sose csináltam ilyet, de a reakcióiból ítélve jól végzem a dolgom. Az istenit, már ennyitől forrónak érzem magam! Csókjaim között nagy sóhajok hagyják el szám. Tudom, mi következik, adok még egy aprócska csókot nyaka azon részére, ami egy hosszas csókomtól egy cseppet elszíneződött, majd melkasára helyezve tenyerem feltolom magam. Így fentről nézve olyan gyámoltam, olyan édes és annyira zavart. Nem tudja, miért hagytam abba, mindehez még rátesz egy lapáttal, hogy ő is feljebb tornázza magát és érdekesen, szinte már fürkészve bámul. Egyik kezével hajamba símit, ezzel is közelebb vonva engem.

- Van valami baj? - olyan ártatlan, hogy komolyan el kéne azon gondolkodnom, hogy meg e rontsam. Meg sem kérdeztem, hogy egyáltalán szeretné, csak letámadtam.

- Nem akarom ráderőltetni - simíttok végig mellkasán, még így a textil ellenében is érezhető izmos mellkasa és hasa.

- Szerinted, ha nem szeretném hagynám? - kuncog fel zavartan azzal a Isteneket megszégyenítő hangjával, majd pár másodperc múlva komolyra vált - Akarom veled!

Megfogja derekam és még jobban magához préssel. Honnan van ennyi önbizalma? Én majd meghalok, remeg az egész testem, szinte égek és végül a torkom már eléri a sivatagi szintet. Nyelek egyet próbálva magabiztosnak mutatkozni, kezem remegve, de pólója aljához téved. Sokszor láttam már meztelenül, mégis most érzem magam a legfurábban.

- Csináld már! - durcizik be alattam a nyuszika. Ezen elvigyorodva folytatom cselelvésem és továbbra is gyürögetem felfelé ruháját.

- Olyan béna vagy hyung! - fogja meg karom, meglepődöm, ülő helyzetbe tornázza magát, így az ölébe kerülök. - Segítek, jó?

Meg se várja, hogy bólintsak felsőjét már le is veszi, de nem csak azt, engem is lerak az öléből, lenyom a kanapéra és fölém magasodik. - Majd én irányítók.

Ahogy ezt kimodja már el is kezdi kényeztetni testem egyes részeit, olyan precizitással, mintha évek óta ezt csinálná. Minden egyes alkalommal, ahogy puha ajka érinti bőröm, akaratomon kívül nyögök egyet. Erre még rátesz, hogy mire észhez kapok már nincs rajtam semmi a boxeren kívül.

- Kook...- takarom el arcom kezemmel. Olyan perverzül néz rám, tekintete minden kis szegletemre rátalál. - Kérlekh hagyjuk abba, nem fogom ezt sokáig bírni.

- Nyugalom - szedi le kezem -, ígérem hogy óvatos leszek, rendben? - Válaszul bólintok, mire egy csókot kapok.

De ezt a csókot most nem szakítsa meg olyan hamar, mint az ezelőttiket. Szám minden szegletében apró édes puszikat hint, sőt még rá is nyal alsó ajkamra, miközben hallattassa azt a kurva szexi sóhajait.

- Taehyung, mi lenne ha visszacsókolnál?

- Bocsánat - kuncogok fel frusztráltságán és egyben saját ügyetlenségemen -, elfelejtettem hogy viszonoznom kéne.

- Akkor próbáljuk meg újra. - ismételten  birtokába veszi enyémeket, amit mostanra nem felejtek el kézségessen viszonozni és amennyire tudom mélyiteni csókunkat.

Hogy lehet ennyire nyugodt? Én majd kihalok, annyira ver a szívem, olyan mintha bármelyik pillanatban kiszakadhatna a helyéről. Sőt ebben a pillanatban bárki bármit mond én biztos vagyok benne, hogy hallom is a dobogást. Ennyire hangos lenne? Épp félbeszakítanám ezt a csodás jelenetet, csakhogy rákérdezzek hallja-e amit én. De megelőz elengedve, alsó ajkába harap.

- Taehyung... - simít végig oldalamon egészen, míg alsómhoz nem ér, ott szemeimbe nézve lehúzza rólam, még utoljára megajándekoz egy cinkos mosollyal, végül  nem is látom az arcát. Nem látszik, mert lehajol rám, tenyerébe véve féfiasságom jelképét. Felnéz a reakcióm figyelve és ha jól látom, élvezi, hogy már ennyitől úgy érzem a mennyben vagyok.

Lassan teljesen ráfog méretemre, elkezdve mozgatni rajt bőröm. A franc, rendesen érzem ahogy másodpercről másodpercre keménykedek kő keményre, akár egy szikla, és ebben az sem segít hogy ezt látva rágyorsít keze mozgására. Fejem inkább hátra vettem több okból is, de mindezek legfontosabbika, hogy ne kelljen így látnom. Lihegek, mint egy veszett kutya, akjam már sebbesé haraptam a kanapé kárpítjába kapaszkodom.

- Uram! - sikantok egy aprót, mikor megérzem nemi szervemet körbeölel egy meleg dolog, gondolkodnom sem kell, tudom hogy ez Kook szája. Hajába markolba probálom úgy írányítani, ahogy nekem jó, mert be kell vallani, ebben az egy dologban szörnyen ügyetlen.

- Na, mivan? - pillantok le rá - A Golden Maknae mégsem annyira golden, mint ahogy hiszi? - kérdéses, hogy honnan jön ez a merész pimaszság, mikor még nemrég majd a túlvilágra jutottam zavaromban, de nem érdekel a válasz, végre én vagyok az akinek több a bátorsága.

- Fogd be Alien! - enged el száját letörölve levetett pólójával. Fölényesen elmosolyodik, azonnal aggodalmaskodni kezdek, kiéhezettebben néz mint eddig. Nem is tétlenkedik tovább, abban a pillanatban kezd bele tágításomba.

- Hé! - próbálom elütni onnan kezét, ami nem nagyon megy - Ugye nem azt gondolod, hogy én leszek alul?

- De igen, pontosan azt - hajol újra combjaim közé, belső combomra puszit adva.

Egy ideig nem szólók semmit, elfogadom, majd mikorra már második újjával mozog bennem a fájdalomtól ködösülve, de eszembe jut egy jó megoldás.

- Ez nem igazságos - kezdek bele a hisztimbe - kérlek döntsük el felnőttek módjára.

- Rendben - húzódik ki belőllem -, de hogyan?

- Kő papír olló! - vágom rá első gondolatom.

- Háromra! - vihog fel - Egy, kettő, három!

Papírt mutatva nézek kezeimre büszkén, de ahogy megteszem rájövök, hogy muszáj lesz elfogadnom az alárendelt szerepét. Ollót mutat. Kacagva lábaim közé férkőzik.

- Szeretlek Taetae!

- Én is! - mosolyodom el lehúzva őt egy szenvedélyes csókra. - Ne légy már ennyire ügyetlen! - nyúlok le gúnyolodva kettőnk közé kezembe véve szerszámát. Hogy ez milyen forró! Atyám! Gyorsan magamhoz írányitom, mert szegény picikém sehogy sem találta meg a megfelelő helyett.

- Ugye nem fáj? - tolja magát egyre beljebb. Őszintén fáj, de nem fogom neki bevallani.

Mellkasára simítva nyomásokat érzek. Mi ez? Furcsálva megállítom tenyerem és rájövök, ez csak a szíve lehet. Majd kiszakad az övé is. Ő  egész végig ugyanúgy izgult volna?

***

- Jó reggelt! - érzem ahogy valaki gyengéden "ráncigálja" vállam.

Fáradtan nyítom ki szemeim, ránézve a keltegető egyénre. Jin az, mit akar? Varjunk csak, Jin az?! Azonnal felnyitom szemhélyam ijedve nézve rá. Mivel ő nem mond semmit csak mosolyog körbe nézek a helyiségben és rá kell jönnöm, hogy ami este történt nem álom volt. Mellkasomon még mindig az én drága hercegem alszik, azt hiszem lebuktunk...

- Ezt meg tudom magyarázni! - mutatok a Maknae-ra.

- Nem szükséges - borzolja össze amúgy is kócos hajam -, hallottunk este mindent - kuncog egy picit -, keltsd fel a királyfit, reggeli van.

Megvárom, míg elmegy és csak azután merek Kookra rendesen ránézni. El sem hiszem, hogy ez tényleg meg történt. Istenem - cirógatom meg arcocskáját. Ahogy már mondtam, tündér mesében érzem magam, akinek a tündérkeresztanyja mindenbe segít. Mit is mondhatnék; Köszönöm, tündérkeresztanyám.