~Eun pov.~

-Valaki rángassa le V-t-mondta Jimin, miközben kifelé indult.

-Eun, rád gondoltam-vigyorodott el.

-Menjek fel?-kérdeztem a kanapén ülve.

-Amúgy is fent van a cuccod-vont vállat Mi Cha.

-Ez igaz-keltem fel, majd felmentem az emeletre. A szoba ajtajánál megálltam és vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Tae az ágyon feküdt és a telefonját nyomkodta. Érkezésemre felkapta a fejét.

-Eljössz próbálni?-kérdeztem miután becsuktam az ajtót.

-Ki megy?-nézett a szemembe.

-Mindenki-vontam vállat.

-Aha-bólintott, majd felült-kösz, de most nem megyek, ha nem baj-mondta közömbösen. Na itt lett elegem.

-Mi a baj? Olyan fura vagy-ültem le vele szemben.

-Semmi. Mi lenne?-kérdezte ingerülten.

-Ha nincs semmi, akkor miért jöttél fel? Miért zárkóztál be?-faggattam.

-Mert így volt kedvem-vont vállat.

-Egy hete nem szólsz hozzám-néztem a szemébe, de nem válaszolt.

-Az a baj, hogy Mok itt van?-kérdeztem.

-Őszinte legyek, vagy kedves?-hajtotta oldalra fejét.

-Őszinte-vágtam rá.

-Jó-bólintott kicsit dühösen-miért olyan fontos neked?-kérdezte tekintetét mélyen az enyémbe fúrva. Először meg se tudtam szólalni.

-Mert gyerek kori barátom, és az egyik legfontosabb személy az életemben-vontam vállat-de ezt már mondtam-értetlenkedtem.

-Ha annyira fontos vagy neki, ezelőtt miért nem keresett?-tette fel a kérdést, amit már feltettem magamnak is egy párszor, de hangosan sosem akartam kimondani. Nem akartam beismerni.

Haboztam, majd így szóltam:-Mert nem tudta hol lakok-vontam vállat.

-Aha. Persze-forgatta szemeit.

-Miért érdekel téged ennyire?-kérdeztem tőle.

-Az mindegy-legyintett.

-Ja, persze. Az nem fontos. De az, hogy miért van itt az már az-bólintottam a könnyeimmel küszködve.

-Csak tudod, egy a különbség köztetek-kezdtem, mire felhúzott szemöldökkel nézett rám-hogy ő annyi év után is törődik velem, nem úgy mint te-álltam fel az ágyról, majd kirohantam az ajtón a cuccommal, becsapva azt magam után. Lebaktattam a lépcsőn, majd felkapva a táskámat kimentem a kisbuszhoz. Idegesen léptem fel rá, majd bevágtam magam hátulra. Leghátra. Ahol múltkor V-vel még olyan vidáman nevetgéltünk, mint egy újdonsült pár. Csak nem voltunk azok. Most sem vagyunk, és nem is leszünk.

-Eun, mi a baj?-kérdezte Mika amikor leült mellém.

-Semmi-vágtam rá kapásból.

-Már túl jól ismerlek. Ne mondd nekem, hogy semmi nincs. Akkor nem ilyen szoktál lenni-nézett a szemembe.

-Nincs semmi baj-vontam vállat.

-V-vel van valami?-kérdezte.

-Hagyjatok már Tae-vel!-akadtam ki.

-Bocs, hogy élek-tette fel védekezően a kezét Mikasa.

-Ne haragudj. Nem akartalak megbántani-dörzsöltem meg a halántékomat.

-Nem baj. Nem akarod el mondani mi történt?-kérdezte megsimítva a karomat.

-Majd elmondom. Most nem-néztem ki az ablakon.

-Oké-puszilta meg a homlokomat, majd visszaült Jin-hez.

Nem sokkal később mindenki felszállt a buszra.

-Indulhatunk-szólt előre a sofőrnek RapMon.

Bal oldalon ültem leghátul. Mellettem Jimin, Haru, Mok és J-Hope. Nem beszéltem senkivel. Csendben törölgettem a könnyeim. Utálok sírni. Főleg fiú miatt. És igazából nem is tudom, hogy miért bőgtem, de jól esett. Hirtelen az oldalamhoz kaptam. Néha még fáj, de csak akkor, ha ki vagyok fulladva. Az arcomon még vannak kisebb hegek, de már mindegyik szépen gyógyul. A lelkemben természetesen minden sérelem megmaradt. Nem felejtettem el egyiket sem. Ahogy szokták mondani, az idő begyógyít mindent...

Hi everyone!^^ itt is lenne a folytatás. Remélem tetszett, ha igen ne felejtsetek el szavazni és komizni ^^ hamarosan hozom a Yoora+Kook kiengesztelős ,,éjszakát", viszont egy picit várjatok még :D Szép estét ;)