Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Igyekeztem most egy hosszabb részt írni. Remélem tetszeni fog!

- Mi van itt? - léptem oda mintha csak most érkeztem volna, és nem tudnék semmiről.

Mindenki felém fordult majd vissza a másik pandára. Nem igazán értettem miért, amíg rá nem néztem a magát Alisha-nak nevező lánnyal. Mintha tükörbe néztem volna. Mikor idehoztam fel sem tűnt a hasonlóság, mert lefoglalt, hogy Katicára tegyek megjegyzéseket. De most hogy alaposan megnéztem feltűnt a hasonlóság.

Hosszú fekete haján és régies ruháján kívül pontosan olyan volt, mint én. Felém fordult, hogy megnézze a többiek mitől fagytak le. Barna szeme felcsillant, ahogy meglátott engem. Elegáns mozdulattal felpattan a helyéről elém lépett és szorosan megölelt.
- Te nem lehetsz más csak egyetlen lányom!
- Hogy kid? - kérdeztem vissza értetlenül.
- A lányom! - jelentette ki újra. - Igaz mikor a víziómban láttalak még nagyon kicsi voltál Mingmei! - végig simított az arcomon.
Nem is tudom mi sokkolt jobban! Hogy a lányának hisz miközben alig idősebb, mint én vagy, hogy a nagymamám nevén szólított! Persze elég valószínűtlen hogy pont rá gondoljon, hiszen nem ő az egyetlen Mingmei ráadásul a korkülönbség is itt van! Hiszen a nagymamám lassan kilencvenöt éves lesz!
- Bocs, de hány éves is vagy? - bukott ki belőlem a kérdés miközben
leszedtem a kezét az arcomról.
- Nemsokára lesz a 16. Szülinapom. - Mosolyogva nézett miközben a hajamat birizgálta.
- Alig vagy idősebb nálam egy évvel! - akadtam ki.
- Igaz is! - megfogta a kezem és ahhoz a padhoz húzott, amin nemrég még eszméletlenül feküdt. - Elmesélem a történetet.
Óvatosan lenyomott a padra és mesélni kezdett. Nem is foglalkozott a többiekkel bár akkor nekem sem Katicáék vagy Alyaék kötötték le a figyelmem.
Elmondta, hogy ő a Pandatalizmán tulajdonosa és éppen egy harc közepén voltak mikor megjelent egy lány furcsa ruhákban és csinált valamit, aminek köszönhetően itt ébredt fel.
- Szóval ez történt gyermekem! - mosolygott rám és félretűrt egy hajtincset a szememből, ami kiszabadult a kontyomból.
Mindenki hallgatott. Senki nem tudta mit reagáljon arra, amit az Alisa nevű lány mondott. Ráadásul azt még mindig nem tudtam, hogy miből hiszi, hogy én a lánya vagyok, mikor neki még tervben sincs egy gyermek! Az alapján, amit mondott nemrég házasodott - meg kell hagyni ez is furcsa, de messze nem a legfurcsább - és addig nem akarnak gyereket, amíg az ő idejükben lévő halálfejet le nem győzték.
- Akkor te több mint száz évvel korábbról kerültél ide? - szakított ki Nino hangja a gondolataimból.
- Az nem lenne lehetséges hiszen Mingmei is annyi idős lehet, mint én! - válaszolta elgondolkodva a panda elődöm.
- Sajnálom Alisa, de én nem vagyok a lányod! - mondtam óvatosan. Nem akartam megbántani, de nem tudtam ezt hogyan közölhetném vele finomabban. - Az én nevem nem Mingmei hanem Gilberta.
Alisha döbbenten nézett rám látszott, hogy teljesen kiakadt.
- Az nem lehet! Láttam, hogy születik egy Mingmei nevű lányom! Aki nagyon hasonlít rám és az apjára is! Akkor ő hol van?
- Nem tudom! - válaszoltam miközben a cipőmet bámultam. De akkor hirtelen eszembe jutott valami. - A lányod teljes neve nem Mingmei Meng véletlenül? - fordultam a feketehajú felé. Ő egy bólintással jelezte, hogy eltaláltam. Gyorsan előkaptam a telefonom és felhívtam a nagyimat.
Pár csörgés után felvette.
- Halló? Itt Mingmei Take no ha! - hallatszott rekedt hangja.
- Szia, nagyi! Lenne hozzád egy kérdésem! - tértem azonnal a lényegre.
- Gilberta! Persze kérdezz csak! - reagált azonnal.
- Hogy hívták a dédnagyit? - a szám szélét harapdálva vártam mit válaszol. Idő közben kihangosítottam a telefont hogy mindenki hallja a választ.
- Alisa Meng! - érkezett végül a válaszul szolgáló név egy kis habozás után.
- Jól emlékszem, hogy róla mesélted, hogy egy macska egy katica és egy teknős szuperhős mellet volt talizmán hordozó? - tettem fel az újabb kérdést, amire hamar érkezett is a helyeslő válasz.
- De miért érdekel ez téged ennyire? - jött a hirtelen kérdés nagyitól.
Nem tudtam mit válaszoljak. Joga van találkozni Alisával de, kitudja, hogy ő meddig marad ebben a korban. Végül amellett döntöttem, hogy el kell mondanom neki.
- Azért mert itt ül mellettem!
- Igazat mondasz? - kérdezte nagymamám és lehetett hallani a hangján, hogy nem sok kell neki a síráshoz.
- Igazat mond! - szólalt meg mellettem dédmamám. - Bár nem igazán tudom mi ez a furcsa eszköz, amiben benne vagy!
A mamám nevetése harsant a vonal másik végén. Alisa nem igazán értette miért nevet, de nem lehet felróni neki. Mivel ha igazat mond, akkor ő egy olyan korhól jött ahol a telefont még nem nagyon ismerték.
- Mond a szüleidnek, hogy nemsokára látogatást teszek nálatok! Úgy is látnom kell milyen helyre vitték az unokámat. Ha pedig Alisáról kérdeznek, mond, hogy én küldtem előre! A többit majd kitalálom, mire odaérek. Na, lerakom ideje csomagolni! Az első járattal megyek!
- Köszi, nagyi! Szeretlek! - mondtam mosolyogva.

- Én is téged kincsem! - mondta ő is majd bontotta a vonalat.
Elraktam a mobilom és a többiekre néztem.

- Nos, akkor nálunk fogsz lakni, amíg ki nem, találunk valamit. - Néztem Alisára. A többiek eléggé elcsodálkoztak tekintve, hogy a nagymamám milyen könnyen hitt nekünk és szinte azonnal bele egyezett abba, hogy falazzon nekünk.

Persze ők nem tudhatták, hogy nekem a nagyim olyan, mint egy legjobb barátnő. Mindig segített engem és alibit biztosított abban az esetben, ha nagyon szerettem volna elmenni, valahova de anyáék nem engedtek el. Ilyenkor mindig úgy tettünk mintha átmennék hozzá. A szüleim sosem jöttek rá a turpisságra.

- A nagyid egész könnyen belement! - jegyezte meg Macska.

- Igen ő sokkal nyitottabb az ilyen dolgokra, mint mások. - mondtam halkan.

- És honnan tud a talizmánokról? - fordult felém Alya érdeklődve. Látszott a szemén hogy nagyon kíváncsi és legszívesebben letámadna a benne felmerülő kérdésekkel ezért is voltam neki nagyon hálás hogy nem tette.

- Régebben mikor kisgyerek voltam elkezdett mesélni. Arról hogy az ő anyja és apja is talizmánhordozó volt. Az anyja, vagyis Alisa a panda talizmánt birtokolta, míg az apja a teknőst képviselte. Azt is elmondta, hogy ő már azután született, hogy a szülei valamint a másik két talizmántulajdonos legyőzték az akkori halálfejet. Akkor az összes talizmánt a dédnagyapámra bízták, aki így a talizmánok őre lett. Bár én mindig csak egy tündérmesének hittem. - hadartam el a nagyon leegyszerűsített és cenzúrázott sztorit. Gondoltam, ha nagyjából elmondom, akkor megelőzöm a kérdéseket.

- Ezt eddig miért nem mondtad? - méltatlankodott Aly.

Mielőtt viszont válaszolhattam volna megszólalt a hangosbemondó miszerint a mai különleges eseményekre tekintettel a nap többi részében nem kell bent maradnunk. Furcsálltam, hogy ennyivel az eset után mondják ezt be, de az órámra nézve rákellett jönnöm, hogy bizony csak fél óra telt el. Ennyi idő pedig valószínűleg kellett, hogy a tanárok és az igazgató átbeszéljék, hogy a nap többi részével mit kezdjenek.

- Nos, nekünk mennünk kell! - állt fel hirtelen Katica és magával húzta Macskát is. Teknős magától is ment velük.

Miután eltűntek jutott eszembe valami, amit azonnal meg is kérdeztem a többiektől.

- Marinették hol vannak? - néztem körül. Nem kellett sokat várni a válaszra, mert szinte azonnal előbukkantak a lépcső tetején.

- Emlegetett szamarak! - mondta nevetve Aly mikor leértek hozzánk.

- Bocsi hogy eltűntünk. - vakarta a tarkóját Adrien. Alya csak legyintett egy amolyan „már megszoktuk" stílusban.

Ezt követően gyorsan bemutattam Alisát Marinettéknek is majd mind haza mentünk.

Anyáék már nem voltak olyan nyugodtak azzal kapcsolatban, hogy egy idegent viszek haza, de nem tudtak mit tenni. Tudták, hogy a nagyi hóbortos ezért nem könnyen, ugyan de bele egyeztek, hogy egy ideig nálunk lakjon. A szobámba vittünk egy plusz matracot és azon ágyaztunk meg Mivel anyáék nem bíztak meg annyira az új jövevényben, hogy egyedül hagyják. Nekünk ez pont jól jött. Így tudtam neki tanítani pár dolgot a mostani modern világról.

- Kérdezhetek valamit? - törte meg a csendet mikor már egy jó ideje nem beszéltünk. Mindketten lefekvéshez készültünk.

- Persze, csak nyugodtan! - válaszoltam miközben befejeztem a pizsamám áthúzását.

- A te kwamid hol van? - Teljesen lefagytam. Honnan tudja, hogy én is hordozó vagyok? - Mivel a Panda kwami csak a családban öröklődik tovább! Az én elődöm is a dédnagymamám volt és előtte az övé. Ezért kérdeztem. Mert ha te, vagy akinél letelt a századik év akkor neked kell lenned a talizmán tulajdonosának. -vezette végig gondolat menetét. Amin a legjobban meglepődtem, hogy milyen jól beszéli már a mi nyelvezetünket. Fura hogy ez tűnik fel nekem először!

Nem válaszoltam mivel elég válasz volt neki hogy Gibby előrepült és megölelte az arcát.

- Ha szeretnéd, megtaníthatok neked pár trükköt! - ajánlotta fel mosolyogva Alisa. Lelkesen ugrottam a nyakába.

- Az nagyon - nagyon szuper lenne!

Alisa nevetve tolt vissza az ágyhoz.

- Akkor most pihenj! Amennyiben jól értelmeztem ezt a rendszert neked holnap menned kell iskolába! Ha most nem fekszel le, akkor nem tudsz majd időben felkelni. - nyomott le az ágyra. Gyorsan bebújtam a takaró alá és szinte azonnal el is aludtam.

Másnap reggel gyengéd rázogatásra ébredtem. Először azt hittem, hogy anya, de mikor kinyitottam a szemem Alisa tekintetével találtam szemben magam. Feltámaszkodtam a könyökömre és úgy néztem, hogy mit szeretne.

- Ideje indulnod! - mutatott ki az ablakon ahol látszott, hogy éppen kel a nap. Felkapcsoltam a villanyt, felültem és az órámra néztem.

- Még van két órám! - közöltem vele két ásítás között, de azért kikeltem az ágyból. Fogtam pár ruhát majd bevonultam a fürdőbe. Vettem egy frissítő fürdőt aztán mikor végeztem felöltöztem és visszamentem a szobámba.

Az ablakon kívül már világos volt. Alisa az ágyamon ült majd mikor látta, hogy vissza értem felpattant és elém állt.

- Sajnálom, hogy ennyivel korábban felébresztettelek! - kért elnézést.

- Semmi baj! - válaszoltam és elkezdtem fésülködni.

- Befonhatom a hajad? - nézett rám nagy szemekkel. Először nem akartam megengedni, de láttam mennyire szeretné így át bólintottam. Azonnal kivette a kezemből a fésűt és gyakorlott mozdulatokkal kezdte el megcsinálni a frizurám. A végeredmény nagyon tetszett! Megköszöntem neki és lementem, hogy megreggelizzek. Miután végeztem mindennel elindultam. Alisa még nem jön velem, mert nem lett elintézve hogy oda járhasson ahova én is.

A suliban egész nap nem volt semmi érdekes. A tanárok bepótolták a kimaradt napot.

Iskola után éppen hozzám tartottunk mikor halk puffanást hallottam mögülem. Megfordulva Teknőssel találtam szemben magam, de valahogy fura volt.

- Végre megvagy szerelmem! - lépett hozzám és magához rántott. Ajkaink össze értek. Kikerekedett szemekkel lefagyva álltam.

Teknős mi a fene van veled?!