Ijedten álltam a tükör előtt. Épp fésülködni készültem mikor megláttam, hogy egy vastag fénylő fekete tincs került vöröses barna hajamba. Idegesen próbáltam elrejteni persze sikertelenül. Végül eszembe jutott egy utolsó lehetőség. Fogtam és kontyba kötöttem a hajam. Ugyan így sem tűnt el teljesen, de már sokkal kevésbé látszott, mint mikor becopfoztam. Rá néztem az órára és rémülten vettem tudomásul, hogy késésben vagyok. Gyorsan felkaptam a táskám felhúztam a talizmánom és Gibbyvel a táskámban kirohantam a házból. Már az iskola előtti zebránál voltam mikor összefutottam Marinettel.
- Hát te? - kérdeztem meglepetten.
- Itt lakom ebben a pékségben! - mutatott a háta mögé ahol valóban egy pékség kirakata köszönt vissza.
- Már harmadik napja jövök erre, de eddig még nem vettem észre! - Esett le az állam, de tovább nem nézhettem ki a fejemből, mert zöld lett a lámpa így folytathattuk utunkat a suli felé.
Pontcsengetésre értünk be és azonnal a helyünkre mentünk.
Már az óra fele volt mikor egy papír esett elém a padra.
"A késés fertőző vagy te is későn kelő típus vagy?" - állt a papíron. Ránéztem Nick-re, akin nem látszott, hogy egy perce bármi mást csinált volna jegyzetelésen kívül. Megfordítottam a lapot és gyorsan leírtam a választ.
"Kicsit eltolódott a reggeli készülődés" - firkantottam a lapra majd visszacsúsztattam elé. Míg olvasta addig körbenéztem az osztályban. Mindenki unottan figyelte a tanár magyarázását csak Alya és Marinette nem. Ők lazán beszélgettek valamiről, míg a tanár nem figyelt. Alya egyszer csak felém nézett majd mosolyogva intett egyet pont abban a percben mikor megint egy papírlap érkezett elém. Láttam Alya szemeiben a kíváncsiságot és tudtam, hogy nem úszom meg szünetben a vallatást. Gyorsan kihajtogattam a lapot és elolvastam a szöveget.
"Már féltem, hogy te is elkaptad a késő kórt. :)"
"Ez a veszély nem fenyeget!" - dobtam vissza és folytattam a tananyag leírását. Nem sokára megint írt nekem.
"Megnyugtattál. Iskola után lenne kedved eljönni velünk valahova?"
"Veletek?" - tátogtam neki értetlenül. Visszakérte a papírt és megint írt rá.
"Velem Adriannal meg Ninoval. Most kivételesen szabad a délutánja az unoka tesómnak, mert a fotós megbetegedett." - érkezett vissza elém a lap.
"Végül is mehetek! Csak meg kellene várnotok, hogy előbb haza, menjek."
Gyorsan elrejtettem a lapot és írni kezdtem azt, ami a táblán van, mert a tanár elindult, hogy körbenézzen, ki figyel és ki nem az óráján. Mikor visszament a táblához gyorsan Nick elé hajítottam a papírt. Nem kellett sokat várnom érkezett is a válasz.
"Király akkor szólok nekik!"
Elmosolyodtam. Hirteleneszembe jutott, hogy Marinette hogy nézett Adrienre tegnap és megkérdeztem elhívhatom-e őt és Alyat is.
"Persze minél többen annál jobb" - válaszolta. Csúcs - gondoltam magamban. Reméltem, hogy örülni fog neki. Biztos voltam benne hogy Marinette teljesen bele van zúgva a szöszibe és reméltem, hogy ez valamennyit segít neki.
Mikor kicsengettek Alya szinte azonnal letámadott.
- Már akartam kérdezni, hogy mióta vagy te ilyen jóban Nikolas Agrestével? - húzta össze a szemét.
- Tegnap óta és ma elhívott suli utánra.
- Randizol Nickkel? - kerekedtek el Alya szemei a szemüveg mögött.
- Dehogy is csak Adriennek szabad napja van, mert megbetegedett a fotósa. Titeket is várnak. - hadartam el majd boldogan láttam, hogy Marinette mennyire boldog lesz a hír hallatán.
Suli után megbeszéltük, hogy rajtam kívül mindenki Marinettenél pakol le, mert ő lakott a legközelebb. Míg a többiek a pékségbe mentek addig én gyorsan haza rohantam és Gibby-t átraktam egy kisebb táskába majd egy kis pénzel vissza mentem Marinették pékségéhez. A szülei nagyon kedves emberek voltak. Azonnal felküldtek Mari szobájába ahol a többiek is voltak.
Marinette szobája nagyon hasonlított az enyémre. Neki is a padlástér volt kialakítva szobának. Az elhelyezés is hasonlított az enyémre. Csak a szoba színe volt más meg az ágya.
- Itt vagyok! - ültem le a körbe, amit a földön alkottak.
- Végre! Már nem tudtuk hol vagy! - mosolygott Alya.
- Bocsi! Végül is hova megyünk? - néztem rájuk érdeklődve.
- Még nem döntöttük el! - válaszolt Adrian majd hozzá tette: - Gondoltuk megvárunk.
- Értem. Valakinek van ötlete? - néztem körbe.
- S-szerintem m- mehetnénk a V-vidámparkba! - dadogta Mari lesütött szemekkel.
- Ez remek ötlet Marinette! - mondta lelkesen Adrian és mindenki egyet értett vele.
Gyorsan összeszedelőzködtünk majd elköszöntünk Marinette szüleitől és kiléptünk a pékség ajtaján.
A vidámpark tizenöt percnyire volt Marinette házától gyalog. Mikor oda értünk mindenki vett magának egy jegyet és elindultunk az első játék felé.
Vagy is csak akartunk. Mindenki máshova akart menni ezért ki találtuk, hogy szétválunk és majd az óriáskeréknél találkozunk. Kettes csoportokra bomlottunk ami Alya és az én ötletem volt.
Segíteni akartunk Marinette-nek azzal, hogy elküldjük kettesben Adriennel. Persze teljes KO volt a lány, de végül sikerült a tervünk és ketten indultak el egy irányba. Aztán Alya lestoppolta Ninot, így nekem Nick maradt. Persze nem bántam, mert hamar jó barátok lettünk.
- Hova mennyünk először? - kérdezte felém nézve.
Már mondani akartam valamit mikor valami felrobbant. Mindenki szétrohant. Nick karon ragadott és futni kezdett velem a kijárat felé. Óvatosan kihúztam a kezem a szorításából. Vissza akart fordulni, de a tömeg vitte magával. Gyorsan elbújtam és átváltoztam. Immár Pandaként rohantam a csata színterére.
- Mi a pokol! - néztem társaimra. Katica Macska előtt állt és mérgesen kiabált vele, míg Macska teljes letargiában ült a földön.
Hirtelen el talált egy fényes sugár és elkezdtem nevetni. Már étem ez az akumatizált személy műve. Gyorsan koncentrálni kezdtem az akumára. Nem kellett sok és meg is találtam.
- Katica a karkötője az! - kiáltottam a pöttyös ruhásnak.
- Adjátok át a talizmánotok! - kiáltotta a srác mire meghallottam egy hangot.
- Panda talizmánját vedd el! Ez a legfontosabb!
- Panda add oda a talizmánodat! - változtatott a szövegén a srác.
- Látod, már halálfejnek sem kellünk. - Macska ezt olyan letörten mondta, hogy ha nem a saját szememmel látom és fülemmel hallom, hogy ő ejti, ki a szavakat el sem hinném.
- Ez is a te hibád! - kiabálta Katica. Én meg nevettem. Gyorsan felugrottam és megtámadtam az ellenséget. Egy kicsit harcoltunk, de végül sikerült elvennem a karkötőjét. Afféle barátság karkötő volt. Katicának dobtam és mondtam, hogy ezen töltse ki a mérgét. Katica széttörte a karkötőt, de mielőtt megtisztíthatta volna az akumát az sokszorozódni kezdett és kiadott egy arcot.
- Panda add át a talizmánodat és akkor a többieknek nem esik bajuk!
- És ha nem? - kérdeztem vissza.
- Ha nem akkor kiderítem ki vagy a maszk alatt és mindenkivel végzek, aki csak egy kicsit is fontos neked és mikor megszereztem a talizmánodat végzek veled is! Te döntesz a dologról. De hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, kapsz egy hónapot a döntésre! - mondta azzal eltűnt. Katica elkapta az eredetit és megtisztította.
Hirtelen valaki átölelt oldalról.
- Semmi baj! Majd kitalálunk valamit, amivel megvédhetünk hugi. - mondta kedvesen Macska.
- Hugi? - néztem rá értetlenül.
- Aha. Máris olyan mintha a húgom lennél.
- A lényeg annyi hogy rá kell jönnünk miért, akarja jobban Panda talizmánját még a mieinknél is jobban. - szedte le rólam Katica Macskát. Hirtelen Alya Nino és Nick vágódtak elénk.
- Katica, Macska, Panda három barátunk eltűnt! - mondta Alya kétségbe esve.
- Három? - kérdezte meglepetten Macska.
- Igen. Marinette a legjobb barátnőm, Adrian Nino legjobb barátja és Nick unokatesója, valamint a legújabb barátunk Gilly. - sorolta a szemüveges lány. A talizmánom jelzett, hogy mennem kell.
- Menj, csak ezt majd elintézzük. - vigyorgott a zöldszemű fiú.
- Biztos? - néztem rá mire bólintott és Katica is mondta, hogy menjek csak nyugodtan. Elrohantam és elbújtam a WC mögött pont mikor visszaváltoztam. Körbe néztem, hogy ne lásson meg senki majd a barátaim keresésére indultam. Hirtelen nekiütköztem valakinek.

- B - bocsánat! – kértem elnézést a férfitől, aki egy „semmi baj" kíséretében tovább is ment. Én is menni akartam, de megláttam, hogy elejtette a tárcáját. Gyorsan felkaptam és a férfi után rohantam. Nem kellett sok és utolértem.

- Bocsánat, de elejtette a tárcáját. – adtam oda neki az említett tárgyat.

- Köszönöm. – vette el és a zsebébe helyezte. Mosolyogva néztem rá, ami le is olvadt, amikor a szemébe néztem. Nem volt ijesztő mégis frászt kaptam a tekintetétől. Nálam két fejjel magasabb fehér hajú idősebb férfi volt. Valamiért ismerősnek tűnt. Nem mozdultam, amit megelégelt így kikerült és ment tovább. A szememmel követtem, amíg elnyelte a hömpölygő tömeg. Valaki hátulról hirtelen megragadott és magához szorított. Az előbbiek után még mindig ijedt voltam ezért azonnal szabadulni akartam és rémülten kapálóztam.

- Hé, nyugi! – tolt el magától egy kicsit az alak így láthattam, hogy Macskát akartam lecsapni. – Jól vagy? – hangja tele volt aggódással.

- I - igen sajnálom. – válaszoltam, de még mindig nem nyugodtam, meg amit észre is vett.

- Biztos?

- Persze csak egy kicsit megrémültem. - nyugtattam meg. Bólintott és visszavitt a barátaimhoz. Ott Alya jól lecseszett, amiért eltűntem. Nemsokára Adrien és Marinette is visszaért. Miután megnyugodtunk együtt felültünk pár dologra majd hazamentünk, mert indanyiunknak sok volt ez egy kicsit.

Nagyon fáradt voltam így csak bedőltem az ágyba és már aludtam is.