- Itt az idő újra próbálkozni! – támadt le Alisa amint kiléptem a fürdőből. Nem sok kedvem volt hozzá, de bólintottam, hiszen a hangulatom nem gátolhatta a gyakorlást. Előpakoltunk minden szükséges dolgot majd miután elrendeztük őket leültem a kör közepére. Mindent pontosan ugyan úgy csináltam, mint először de most sem történt semmi. Nem éreztem bizsergést nem árasztottak el az előző pandák emlékei semmi sem történt. Látszott, hogy a dédi sem tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen neki második alkalommal már megjelentek az emléktöredékek.
- Valami gátolja az emlékek áramlását! – jelentette ki végül és le ült elém.
- Ezt hogy érted? – néztem rá kíváncsian. Vett egy mély levegőt majd halkan elkezdett magyarázni.
- Például lehet ok egy trauma vagy rossz emlék. bármi, amit elfojtasz, magadban vagy nem akarsz rá emlékezni. Az összes emlékednek szabadon kell folynia ahhoz, hogy sikeres, legyen az erőd használata. Ha csak egy emlék is elzárja, az utat az elődjeid élete nem tudja megmutatni magát.
Azonnal tudtam melyik emlék zárja el az elmém, de nem akartam elmondani. Valahogy nem tudtam vele közölni a dolgot.
- Nem lehetne inkább holnap folytatni? – kérdeztem miközben ásítottam egyet. Azonnal vette az adást és mosolyogva bólintott. Gyorsan elpakoltunk és aludni mentünk.

A nap gyönyörűen ragyogott a szél épp hogy fújt az idő pedig kellemesen meleg volt egyszóval csodálatos napnak néztünk elébe.
- El sem hiszed! – nevetett Emi miközben lelkesen mesélte, hogy a kiszemeltje hogyan hívta randira. – Csak ott álltam azon gondolkodva, hogy mit kéne tennem azért, hogy Hiroto észre vegyen erre a semmiből előttem termett! Persze megszólalni sem tudtam csak vörösödtem főleg mikor elhívott a találkozóra! Azért végül sikerült kinyögni egy „persze szívesen-t", de azt hittem ott halok meg! – felnevettem, ahogy befejezte a mondanivalóját. Tiszta vicces volt főleg a fejek, amiket a szövegeléséhez vágott. Esküszöm, színésznek kellene mennie. Ráléptem a zebrára miközben felé néztem, hogy válaszoljak, de erre már nem volt lehetőségem. A hátam mögül fékcsikorgást hallottam majd egy sikolyt és egy csattanást.

Hirtelen ültem fel. A szemem könnyes volt a testem izzadt a levegőt pedig olyan szaporán vettem mintha hat akumával küzdöttem volna egyszerre. Körbe néztem a szobában. Az ablakon nappali fény áramlott be, de láttam, hogy még nagyon korán van. Tudtam, hogy esélytelen a vissza alvásom így kipattantam az ágyból felkaptam magamra egy farmert meg egy pandafüles pólót, amit a napokban szereztem valamint és egy üzenetet hagyva elhagytam a házat.

Végig sétáltam az utcánkon és mindenféle cél nélkül mászkáltam a városban. Végül valahogy egy emeletes ház előtt lyukadtam ki. Az ajtaján, egy furcsán ismerős bácsi lépett ki. Amint meglátott elmosolyodott és intett, hogy menjek oda. Vonakodva oda léptem hozzá és vártam, hogy mit mond majd nekem.
- Szervusz, Panda! – köszönt mire leesett az álam.
- Honnan.
- Hogy honnan tudom? – Nézett rám nagy szemeivel. – Tőlem kaptad az erődet.
- Maga az a bácsi, akit véletlenül fellöktem? – néztem rá meglepve mire bólintott. Jelzett, hogy kövessem.
Lassan sétáltunk végig az utcán.
- Én Fu mester vagyok. Én vagyok a talizmánok őrzője. - kezdett bele a mesélésbe. Elmondta a történetét. Mindent kezdve azzal hogyan lett őrző. Azt is elmondta, hogy ő volt az előző teknős, de már tovább adta az erejét. Az utódja lesz a következő, akihez a talizmánok kerülnek majd.
- Most pedig meséld el nekem mi volt az, ami hajnalban az utcára üldözött téged. - kérte kedvesen. Sóhajtottam egyet. Nem igazán szerettem volna elmondani, de úgy éreztem benne megbízhatok.
- Még Japánban volt egy nagyon jó barátnőm. - kezdtem bele a mesébe. - Az egyik hétvégi reggelen sétáltunk a városban mikor figyelmetlen voltam. Nem vettem észre hogy egy kocsi száguld felénk. Éppen mondani akartam valamit ezért a barátnőmre néztem. A következő emlékem hogy a földön fekszem. Emi félre lökött így őt gázolták el. Én megúsztam kisebb sérülésekkel. Ezek után nem mertem a szemébe nézni többé. Nem sokkal később pedig ide költöztünk. Este rémálmom volt ezért jöttem ki ilyen korán. - fejeztem be. A mester hümmögött egyet. Láttam, hogy mélyen elgondolkodott.
- A lány is hibáztat téged? - kérdezte végül.
- Nem hiszem. Bár mint mondtam azóta nem beszéltünk. Az én hibámból bénult le!
- Ha hallgatsz, rám beszélsz vele. Nem tudhatod egy ember érzéseit, csak ha elmondja neked. - mondta bölcsen majd a fejével mögénk intett. Megfordultam és szembe találtam magam Emivel. Fu mester lassan újra elindult, de én csak álltam megfagyva. Barátnőm kedvesen mosolygott rám és közeledett.
- Te is korán kelő lettél? - nevetett. Könnyek gyűltek a szemembe és hátráltam egy lépést. Emi már lefékezett előttem.
- Sajnálom, de nekem ez nem megy. Nem tudok veled beszélni azok után! - mondtam halkan és sarkon fordulva elsiettem onnan. Már nem láthattam, ahogy neki is legördül egy könnycsepp az arcán.

Nem akartam még haza menni ezért a városban köröztem. Éppen egy sikátor előtt haladtam el mikor hirtelen valaki felkapott. Még sikítani sem volt időm mikor már le is tett egy épület tetején. Hátrébb léptem és felnéztem.
- Teknős! – Mondtam meglepve, majd egy kicsit emeltebb hangon tettem hozzá – Ez mire volt jó? A frászt hoztad rám! – Hangom mérgesen csendült, de azt hiszem meg lehetett érteni. A zöldruhás hős zavartan vakarta meg a tarkóját.
- Sajnálom! Láttam, hogy lehangolva mászkálsz a városban, és gondoltam megkérdezem mi a baj. – mosolygott rám.
- Ezért elraboltál? – érdeklődtem még mindig feszülten.
- Nem teljesen gondoltam át, de nem is volt időm. A közeledben volt egy akuma.
- Szóval megláttad, hogy lehangoltan sétálok a városban, nyomomban egy sötét pillangóval ezért felkaptál és ide hoztál? – összegeztem azt, amit elmondott nehogy valamit esetleg félre értsek. Teknős bólintott egyet helyeslés képen. Zavart arckifejezésén képtelen voltam nem nevetni.
- Köszönöm, hogy segítettél! – mosolyogtam rá. Valóban hálás voltam neki. Nem lett volna a legjobb, ha a város egyik hőse halálfej uralma alá került volna. Óvatosan kisétáltam a tető szélére és leültem. A fiú mellém telepedett.
- Mi a baj? Történt valami? Kérlek, meséld el! Lehet, hogy nem tudok segíteni, de talán jobb, lesz. – mosolygott rám félszegen. Vettem egy mély levegőt majd mérlegeltem egy kicsit végül neki kezdtem a mesélésnek. Valamiért megbíztam benne. Még a mesternél is jobban. Így hát sokkal részletesebben meséltem el neki a dolgokat. Ezek mellett még meséltem neki a régebbi történeteinket, amiket Emikoval ketten éltünk át. Néha kérdezett vagy közbe szúrt valamit. Egész idő alatt, amíg a balesetről beszéltem a párizsi tájat néztem. Gyönyörű volt a délelőtti táj.
- De honnan tudod, hogy haragszik rád? – kérdezte végül mikor már percek óta nem szólalt meg egyikünk sem. – Azt mondtad nem beszéltél vele azóta. De mi van, ha ő nem is haragszik rád? Az alapján, amit mondtál nem úgy tűnik, mint aki hibáztat téged. – mondta el véleményét elgondolkodott arccal. – Ha nem beszéled, meg vele soha nem fogod megtudni! Vegyél erőt magadon és beszélj vele. Ez most rajtad múlik! – Meglepve néztem a fiúra. Amit mondott hasonlított arra, amit a mester is közölt velem még is más volt. Valahogy Teknőstől az egész sokkal közelibb volt. Jobban magaménak éreztem. Azt hiszem, mondhatom, hogy ez volt az utolsó löket, amire szükségem volt. Sokkal határozottabban néztem rá.
- Igazad van beszélnem, kell vele! Kérlek, vigyél le! – Teknős nem mondott semmit csak egy hatalmas mosollyal felkapott és már lent is voltunk az utcán.
Mikor elengedett gyorsan megöleltem és elsuttogtam egy „köszönöm-öt" majd mosolyogva hátrébb léptem. Éppen elindultam volna mikor rájöttem, hogy sok idő telt el azóta hogy láttam ráadásul nem is tudtam éppen merre voltam. Vissza akartam fordulni, hogy megkérjem, Teknőst segítsen nekem mikor egy hatalmas földrengés rázta meg a várost. A fiú karjai a derekam köré fonódtak és már is egy falnál találtam magam.
- Maradj itt, ha vége az egésznek érted jövök! – nézett a szemembe majd hátrébb lépve felugrott az épület tetejére.
Én sem teketóriáztam sokat.
- Gibby foltokat fel! – mondtam, de nem történt semmi. Rá kellett döbbennem, hogy nem hoztam magammal a talizmánomat. Körbenéztem és miután behatároltam hol is vagyok gyorsan elindultam haza Gibbyért. Éreztem, hogy fontos ott lennem ennél a harcnál.

Tudom, hogy régen volt rész. Nem ígérhetem, hogy rendszeresen fogok feltölteni részeket de, igyekszem sűrűbben új részekkel szolgálni. Ezek ellenére azért remélem élveztétek a részt.