Másnap Emma nélkül hajtottam el a suliba. Ott sem mentem oda a társasághoz, hanem legtöbbször ügyesen elkerültem őket, és a termekben vagy a könyvtárban töltöttem az időm nagy részét. Emmával elvi okokból nem akartam összefutni, Grant-tel pedig azért nem, mert... Mert nem éreztem késznek magam, hogy ezek után a közelébe kerüljek. Fogalmam sem volt, hogy Emma elárulta-e neki a veszekedésünk okát, de se így, se úgy nem mertem elé állni, annak ellenére, hogy legutóbb is így keletkeztek a félreértések. De hát mégis hogy fogjunk bele az egészbe? Jöjjünk össze azonnal, mert szeretjük egymást, és sutty? Ez így nekem nagyon abszurdnak tűnt. Amúgy pedig mérhetetlenül kínos lenne csak úgy egymás mellett ácsorogni, és úgy tenni, mintha minden olyan lenne, mint egy jelentéktelenül átlagos kedd délelőttön.

Nyilván órákon nem térhettem ki Emma és Johnny útjából, lévén majdnem az összes tárgyunk közös, de általában vagy pont csengőre estem be, kicsengőkor meg elhúztam a csíkot, vagy ők tettek ugyanígy. Szegény Johnny-n láttam a pártatlan tehetetlenség jeleit, de mivel Emmával szorosabb a viszonyuk, vele töltötte a legtöbb idejét.

Azonban a negyedik óra előtti szünetben, amíg a kéziszótáramat böngészve Frau Holzmann érkezését vártam a németteremben, a srác hirtelen megállt a padom előtt.

- Mizújs, Sarah? - kérdezte, meglehetősen aggodalmas hangsúllyal.

- Minden oké, mint látod - mutattam fel neki a szótárat. - A névelőket ismétlem.

- Rohadt izginek tűnik.

- Neked most nem franciád lenne? Mindjárt becsengetnek - csuktam össze a füzetet.

- Szóval le akarsz koptatni? Csak meg akartam lesni, hogy vagy. Hallom, balhé volt. Emmához is alig lehet ma szólni. Mondtam, hogy hozzád jövök, nem örült neki túlságosan.

- Milyen csodás is ez a személyi kultusz - emeltem égnek a szemem. - Gondolom halálbüntetés vár most arra, aki bárminemű kommunikációt folytat velem.

- Olyasmi - vont vállat, és kínosan vigyorogva az ajkába harapott. - Nem amúgy, csak nagyon kikészült. De nem mond semmit azon kívül, hogy ellenség lettél.

- De cuki - támasztottam a fejem hitetlenül a kezemnek. Lelkem mélyén persze megkönnyebbültem, hogy senkinek nem kotyogott el semmit. Bár, nyilván ami késik, nem múlik.

- Mi történt amúgy? - guggolt le elém a pad túlsó oldalán, és érdeklődve fürkészte az arcom a pandasminkes szemeivel.

- Á, nem lényeges, csak... Csalódtam benne, mert magán kívül senki másra nem gondol. Nem tudok már számítani rá - redukáltam le a sztorit, amennyire csak bírtam. Mivel a tanárnő épp ekkor lépett be az ajtón, Johnny egyelőre megelégedett a kerettörténettel, és gyorsan el is iszkolt a termünkből. Tudtam, hogy fog még később faggatózni, mert Emma ezek szerint, nem meglepő módon, kábé két szóban rendezhette le a témát ("Utálom Adams-t!"), de addig legalább volt időm és lehetőségem vagy kitalálni valami cenzúrázott sztorit, vagy pedig többet nem kerülni a közelébe. Végül, legnagyobb örömömre, az utóbbi következett be.

Utolsó óra után hihetetlen módon sikerült úgy eljutnom a kocsimhoz, hogy egyetlen ismerős sem keresztezte az utam. Brian és Daisy természetesen ma is a topon voltak és mindenkinek a figyelmét magukra vonzották, de engem ezúttal már nem sikerült kihozniuk a sodromból. Egész álló nap azon kattogott az agyam, Grant valóban úgy érez-e még irántam, ahogyan azt Emma állította. Mi van, ha már nem? Mi van, ha ez az egész is csak egy mese, hogy még nagyobb szart kavarjon? Mégis hogy a fenébe hozhatnám ezt szóba Grant-nél anélkül, hogy ösztönös védekezéssel letagadna mindent?!

A tízperces hazaút alatt arra jutottam, legjobb lesz, ha úgy teszek, mintha nem tudnék semmiről. Mivel azt hiszi, én csak barátként tekintek rá, így annyi lesz a dolgom, hogy megváltoztassam a nézőpontját. Érdeklődést kell mutatnom iránta, hogy aztán ő legyen az, aki kezdeményez. És így legalább neki még egy Emmával való hasonló veszekedést is meg tudnék spórolni.

Üres volt a lakás, mikor hazaértem. Miután átöltöztem és feltettem a vizet forrni az előrecsomagolt tortellinihez, előbányásztam a mobilomat a táskám belső zsebéből, és a konyhapultnak támaszkodva felmentem Messengerre. Grant-tel utoljára szombaton cseteltem, ezért a kis ikonja már egészen lecsúszott a sorban - annak ellenére, hogy mostanában nem beszélek túl sok emberrel. Remegő kézzel és vadul dobogó szívvel nyitottam meg a csevegésünket, és pár pillanat habozás után pötyögni kezdtem.

Én: Hell

Én: Helló!*

Legszívesebben felvisítottam volna. Egyszer írnék rá magamtól a crush-omra, és akkor is elbaltázom. Ez a jelenség is szerepelt már a rémálmaim közt, persze csak az után, hogy véletlenül egy fél évvel ezelőtti posztjára lájkot nyomok.

Hiába akartam egyben elküldeni az egész szöveget; így, hogy véletlenül lenyomtam az entert és gyorsan ki kellett javítanom, azt is elfelejtettem, mit akartam eredetileg mondani neki. Sajnos azonnal reagált.

Grant: hell neked is sally. a pokolba keszulsz kuldeni vagy mi ez a trendi koszones?

Én: Nem, nyugi. 🙂

Grant: na szep. nem eleg h ma teljesen felszivodtal, meg ezt is kapom... jol allunk xd

Én: Bocsi, hogy nem mentem oda. Tudod, Emmával volt egy kis összetűzésünk, jobbnak láttam, ha elkerüllek titeket.

Pár pillanat múlva:

Én: Mi újság amúgy ma veled?

Grant: ez a "mi ujsag" most koltoi kerdes akar lenni (mint kb az emberek 95%-anal) vagy komolyan erdekel? csak azert mert akkor ugy is valaszolok

Hihetetlen, hogy ez a srác mindenbe beleköt. Mosolyogva ráztam a fejem, és szerencsére sikerült időközben valamelyest kihevernem a kezdeti bénázásom okozta sokkot. Kezdett olyan lenni a dolog, mint mikor élőben beszélgetünk - egyre inkább felengedett bennem a görcs, és nem paráztam már annyira azon, hogy valami rosszat mondok.

Én: Nem hiszed, ha azt mondom komolyan érdekel?

Grant: nem am! csakis ketszinu hazugsag lehet

Én: 😀Na, ne kelljen már ennyit győzködni.

Grant: jol van😀 szval az oszinten kivancsi kerdesedre a valasz: csalodott vagyok amiert ma nem tudtunk talalkozni es hiaba mentem 2x is a kovetkezo orad termehez, nem voltal ott. aztan mar inkabb hagytam a f@szba, nem akartalak zaklatni

A szívem a torkomba ugrott, amint elolvastam a sorait, és automatikusan mosolyra húzódott a szám.

Én: Sajnálom. Az első 3 szünetben a könyvtárban dekkoltam, nem gondoltam, hogy jönni fogsz.

Gyorsan lekapcsoltam a telóm, és beleöntöttem a töltött tésztákat a bugyogó vízbe. Közben hallottam, hogy három üzenetem is érkezett egymás után.

Grant: johnny mondta h beszelt veled vmelyik szunetben

Grant: pedig meg az is megfordult a fejemben h kihagytad a sulit

Grant: de miutan mondta azt hittem velem van bajod azert menekulsz

Én: Ne haragudj. Nincs veled semmi bajom.

Na, hát szó szoros értelmében véve a dolgot, nem hazudtam.

Én: Miért kerestél?

Grant: csak kivancsi voltam mi van veled. meg ilyenek, tudod. nem ertettem min vesztetek ossze ennyire. oszinten most se tudom

Én: Aha.

Grant: nem arulod el ugye?

Az egyik előrelógó hajtincsemet tekergettem az ujjaim körül, és gondolkodtam, mit felelhetnék. Csak nehogy gyanút keltsünk bennük a túlzott hallgatásunkkal.

Én: Azt hittem, Johnny elmondta neked, amit én neki.

Grant: ja. lanybunyo. gondoltam kesobb beavattok minket de ha nagyon csajos a tema akkor lehet jobb ha megkimelsz. legalabb engem

Én: Sajna nagyon csajos a téma. 🙂

Grant: jol tippeltem 😀 na mind1. azert remelem meg latlak egyszer kozottunk. talan akkor nem kene folyton atkutatnom erted a fel sulit abban a hitben h pszichopata baltas gyilkosnak nezel

Kulcscsörgést hallottam, majd nyílt az ajtó, és felismertem Emma tornacsukájának ismerős nyikorgását a parkettán. Nem fordultam meg az érkezésére, és ő is hiába volt kénytelen átgázolni a konyhával egybenyitott nappalin, mindketten úgy tettünk, mintha a másik ott se lenne. Pár pillanat múlva stílusosan el is tűnt a szobánk Nirvana-poszteres ajtaja mögött - amelyet egyébként a beköltözésem után sem volt hajlandó leszedni -, és csak fél szemmel láttam, hogy közben végig a mobilját bújta. Én is azonnal visszatértem a sajátomhoz.

Én: Emmáról tudsz amúgy valamit? Mondott valamit a srácról, tudod, Seb-ről?

Grant: mi vagyok en, vmi postagalamb? egy szobaban laktok, miert is nem tole kerdezed?

Én: Tudod, hogy nem vagyunk beszélőviszonyban.😕

Grant: jezus, nok..😑

Megint gépelt.

Grant: am nem hiszem h titok, 1szer ugyis rajonnel.. a fazon elhivta randira ma d.u.

Felszaladt a szemöldököm, és hiába haragudtam Emmára, legszívesebben rátörtem volna az ajtót, hogy kifaggassam a részletekről. Nagyon gáz tényleg, hogy mástól kell megtudnom róla az infókat. Tökre olyan volt most megint minden, mint azokban a régi szép napokban, mikor összeköltöztünk...

Aztán beugrott, hogy jutottunk el idáig, és már rögtön nem tudtam sajnálni a kapcsolatunkat.

Én: Oké. Amúgy nem is érdekel.

Grant: ja, latom:)

Grant: hallod de igy mi lesz a koncerttel?

Én: Hát mi lenne? Attól, hogy összevesztünk, még nem fogok direkt kicseszni senkivel. Magamat is beleértve, így, hogy másnap suli van. Elmegy veled, én meg eljátszom őt, minden marad a régiben. Jó lesz?

Grant: pedig remenykedtem hogy meggondolod magad 😀 de persze, jo lesz igy is. ahogy szeretned sally

Hát lehet valaki ennyire aranyos? El sem hiszem, hogy magamtól nem vettem észre, pedig végig itt volt minden jel a szemem előtt. Hogy a fenébe nem vettem észre, mennyire odavan értem ez a srác?!

Én pedig a paraszt mostohatesóm miatt elszalasztok egy közös programlehetőséget. Pedig még meggondolhatnám magam, de nem teszem. Nem akarok még egyszer lesüllyedni Emma szintjére.