Sziasztok, Kedves Olvasóim! <3 Csak annyit szeretnék mondani, hogy mielőtt nekikezdenétek az új fejezetnek, érdemes az előzőt újraolvasni, mert a megosztás óta átírtam benne pár fontosabb részletet (persze, hogy mindig utólag jövök rá, mit hogy kellett volna... :D). Köszi, ha még követitek a sztorit, minden lájk és komment nagyon jólesik! ^^ Jó olvasást!

A hétvége gyorsan elszaladt. Vasárnap ismét érvénybe lépett Emma szobafogsága, aki a tankönyvek társaságától mentes, szabad perceiben vagy az anyjára tett becsmérlő megjegyzéseket a tegnapi eset miatt, vagy Seb után siránkozott. Egy gyengébb pillanatában a földre csapta a kémiakönyvet, és előkapta a telefonját, hogy újból végignézze az összes környékbeli Sebastian profilját.

- Nincs ilyen! El tudod te ezt hinni?! Nincs ilyen profil, nem találom sehol! - nyafogott.

- Lehet valami álnéven van - mondtam, egy újabb falatot bekapva a gyümölcssalátámból, majd lecsavartam az Emmától kölcsönbe kapott körömlakkos üveg kupakját, hogy sötétlila színnel fedjem be a körmeimet. Sosem használtam még sötét lakkot korábban. - Nyugi, egyszer tuti megtalálod.

Hétfőn pedig szenzációs hír keringett a suliban, de mikor megérkeztünk, még mit sem sejtettünk belőle. A folyosón sétált a csapatunk, és miközben Grant arról panaszkodott, milyen rohadt unalmasan telt bezárva a hétvégéje, Emma elvetemültebbnél elvetemültebb ötleteket fundált ki.

- Adams, mi lenne, ha elmennék helyetted a koncertre, viszont a szülőkkel elhihetnénk, hogy én maradtam otthon? Eljátszhatnál engem, vagy valami.

- Csodás ötlet - forgattam a szemem. - Mert biztos elhinnék, hogy én vagyok te.

- Simán. Beszerzünk egy fekete parókát, és bebújsz az ágyamba.

- Hidd el, szívesebben maradnék otthon, de nem vagyok a hazudozások és csalás híve. Akkor se, ha ez hozzátartozik a Lázadás Kezdőknek kurzusomhoz. Ha lebukunk, annyi mindkettőnknek. Nyárig ki se mozdulunk a szobánkból.

- Ajj, basszus... Grant, te hogy oldod meg? Neked is büntid van, nem?

- Az csak a hétvégére szólt - játszadozott szórakozottan a kapucnija húzókájával. - Részemről sima az ügy.

- Ne már! Miért mindig én szívom meg?! - fancsalodott el a képe.

Megálltunk a szekrényemnél, hogy betegyem a fölösleges könyveket és kivegyem azokat, amelyek Mr Williams töriórájára kellenek, ekkor azonban egy rendkívül furcsa látvány szemtanúja lettem.

Kicsit arrébb, a másik falnál két szőke alak egymás nyakába kapaszkodva fonódott egybe, kellőképpen felkeltve mindenkinek a figyelmét. Brian és Daisy voltak azok.

- Ez meg mi az átkozott jó isten! - csaptam be a szekrényajtóm a kelleténél jóval több indulattal. Johnny megérintette a vállam.

- Maradj nyugton, ne kelts feltűnést - mondta alig hallhatóan. - Ne is figyelj oda rájuk.

- Hát ez kész röhej - pördültem meg a tengelyem körül a szekrényem felé fordulva, majd úgy tettem, mintha valamit nagyon buzgón keresnék a táskámban. Brian és Daisy? Ez most komoly?! Hogy tehette... Hogy tehették ezt?!

- Hé hé, azt hittem, már túl vagy rajta! - súgta Emma aggodalmasan.

- Nem is azzal van a gond. Hanem... - túrtam a hajamba, így szétjöttek a hullámcsatokkal oldalra tűzött tincseim. - Miért pont egymással? Mit bánom én, kivel jön össze Brian, de miért pont a régi legjobb barátnőmmel kellett? Ha pedig Daisy valaha is a barátom volt, hogy van képes az exemmel mutatkozni?! Nekem ez sok...

Egész törin azt hallgattam, ahogy a kettővel előttem lévő padban Daisy hangosan sóhajtozgat, miközben az asztal alatt sebesen nyomkodja a telefonját. Alig bírtam Mr Williams-re figyelni és jegyzetelni az anyagot, olyannyira felhúzta az agyam a lány.

- Tuti csak provokálni akarnak - közölte Grant a következő szünetben, mikorra én már teljes idegronccsá lettem. - Vagy azért csinálják, hogy szétszedjenek, amiért ott hagytad mindkettőt, vagy a többiek előtt akarnak felvágni, ezzel is rontva a hírneveden. Vagy leginkább mindkettő.

- Hát akkor szenvedjenek csak, ha ennyire odavannak a színjátékokért. Járjanak csak érdekből egymással, úgy kell nekik! - húztam fel az orrom sértődötten. - Bár, mondjuk mi is pont ezt csináljuk, de mi azért diszkrétebben.

- De azért ez mégsem ugyanaz. Egyikük se bírja elviselni, hogy átpártoltál hozzánk. Valahogy meg kell bosszulniuk - tárta szét Grant a karját huncutkás vigyorral, mire én is halványan elmosolyodtam, és a pillangócskák újra meglengették kis szárnyaikat a gyomromban. Grant egy csodás ember és barát lenne, ha nem történt volna köztünk, ami történt, és képes lennék azóta is csupán haverként tekinteni rá. Ha képes lennék fátylat borítani a múltra, még haragudni se lenne okom, hiszen azóta csupa jót tett értem. Nagyon örültem, hogy ilyen jó barátjának tart és mindig a segítségemre siet, ha arra szorulok, még akkor is, mikor neki abból semmi érdeke nem származik. Ugyanezt Daisy egyetlen cselekedetéről sem tudtam volna elmondani...

A lépcsőnél ácsorogva folytattuk a diskurzust, mikor az ifjú pár ismét elhaladt mellettünk. Egymás kezét szorongatták, és közben idétlen becenevekkel illették a másikat. Mikor pár lépéssel elhagytak minket, Daisy hátrafordította a fejét, mintha csak akkor tűnt volna fel neki, hogy ott állunk. Brian-t maga után rántva odatipegett hozzánk.

- Ó, szia, Sarah és... a többiek - vigyorgott ránk, és üvöltött a lesajnálás a hangjából. - Nem tudom, hallottad-e a nagy hírt.

- Ha az a nagy hír, hogy együtt vagytok, akkor értelmi fogyatékos, amnéziás, halláskárosult, vak remetéknek kéne lennünk ahhoz, hogy ne jutott volna el a "nagy hír" a tudatunkig - közölte vele Emma úgy, mintha egy idiótával beszélne.

- Hozzád meg ki szólt, te kormos szemű ribanc?! - szórt szikrát Daisy szeme.

- Na és hozzátok? - kontrázott Johnny.

- Na jó, elég legyen, nincs több bunyó, oké? - álltam közéjük, mert már megint előtört a jó öreg deja vu érzés. - Mindenki nyugodjon meg. Gratulálok nektek, Daisy, Brian - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Köszönjük szépen! Kíváncsi vagy, hogy találtuk meg egymásban a lelki társat? - bámult közben Daisy szerelmetesen Brian szemébe, mire a plafonra meredve odavetettem egy kissé flegmára sikeredett "hogyne"-t.

- Hétvégén beültünk egy Starbucks-ba, hogy megbeszéljük, mennyire sajnáljuk, hogy elvesztettünk téged. A beszélgetésünk közben rájöttünk, mennyi közös van bennünk és azt is elárultuk egymásnak, hogy titkon egész idő alatt a másikról ábrándoztunk, ezért...

- Mi van?! - szakítottam itt félbe, és az egekig szaladt a szemöldököm. - Hogy micsodát csináltatok? Ez igaz?! - vontam kérdőre Brian-t is, mert ő eddig egy szót sem szólt.

- Ööö, hát...

- Még szép! - válaszolt helyette Daisy, mintha ez annyira egyértelmű lenne.

- Tőle akarom hallani - szűkült össze a szemem.

- Igen, igaz - sütötte le a szemét Brian, majd arcon puszilta újdonsült barátnőjét, mire nekem felfordult a gyomrom tőlük. Hogy lehetnek valakik ekkora férgek?!

- Na, szép. Szóval így állunk - hümmögtem végtelen megvetéssel.

- Azt hittem, már nem számít neked. Úgyis van barátod - értetlenkedett Brian.

- Ha egyáltalán együtt vagytok - kötözködött Daisy. - Kábé egy kézfogást sem láttam, vagy vártok mindennel az esküvőig? Walker, nagy vagány rocker létedre ilyen frigid és távolságtartó vagy, nehogy véletlenül a drága szűzlány haja szála meggörbüljön? - gügyögött Grantnek, mire az karba fonta a kezét, és közelebb lépett hozzánk.

- Ha tudni akarod, semmi közöd ahhoz, mi mit hogy csinálunk - mondta higgadtan. - Mi legalább, veletek ellentétben, nem adjuk közhírré azt, aminek a négy fal között lenne a helye. Képzeljétek, kurvára nem kíváncsi senki arra, ahogy itt Nyuszikázzátok egymást és lecsúsztok egymás torkán. A kezemet tenném rá, hogy nekünk egy éjszaka Sally-vel sokkal forróbb és szenvedélyesebb, mint amilyen nektek valaha is lesz, de mi ezt sosem fogjuk kiposztolni a Facebook-ra, mert rohadtul nem érdekel minket, hogy a hozzátok hasonló pöcsök mit gondolnak.

Mire a végére ért, nem csak az én fejem, de meglepő módon Brian-é is tűzgolyóként égett. Látszólag egyikünk sem tudta, mit kezdjen a helyzettel, de míg az én reakciómmal nem volt semmi gond, hiszen simán be lehetett tudni szemérmes pirulásnak, addig a Brian-é sokkal inkább az őrlődő féltékenységről tanúskodott.

- De ha tényleg ennyire nem hiszitek, hogy együtt vagyunk, akkor inkább nem bízom a képzeletetekre - folytatta Grant, majd egy mozdulattal az egyik karját gyengéden átfonta körülöttem, mire próbáltam nem kiesni a szerepemből, de azért egy alig észrevehető, baljós pillantással megérdeklődtem tőle, mégis mire készül. Aranybarna szemeiben csupán egyetlen kérdést láttam: "Szabad?", mire szintén szavak nélkül egy "Ha muszáj, hát muszáj"-típusú választ hagytam neki, de a vér ekkor már olyan szinten a lüktetett a fülemben, hogy félő volt, elrontom a színjátékot - mindenki előtt.

Ezt követően Grant finoman a két könyökömhöz nyúlt, és lehajolt hozzám, hogy egy óvatos csókot hintsen az ajkamra. Igazából ennyi is lett volna az egész, ha a helyéről majd' kiugró szívem nem szól közbe és nem kezd azonnal lecsapni a ritka alkalomra. Ekkor ugyanis önkéntelenül lehunytam a szemem, átkaroltam a fiú nyakát, újabb, majd újabb csókkal ajándékozva. Grant először ledermedt, majd vette a lapot, és ő is beszállt a játékba. Előre lépett, hogy a hátamat a falnak támassza, és egyre inkább elnyíltak az ajkaink, egyre hevesebb lett minden mozdulatunk. Azt sem tudtam már, hol vagyok. Azt sem, kik vannak körülöttem. Csak Grant-et éreztem, a forró ajkait, a mentolos leheletét és tudtam, hogy soha többé nem akarom elengedni.

Persze a szép pillanatok egyszer mindig véget érnek. Tulajdonképpen az egész nem tarthatott tíz-tizenöt másodpercnél tovább, nekem mégis hosszú, végtelen óráknak tűnt. Grant még egy utolsó puszit nyomott a számra, majd teljesen elhúzódott, és megigazította a pulcsiját, mintha mi sem történt volna. Keserédes érzésekkel ámultam, hogy rá ez az egész mennyire nem volt semmilyen hatással és azonnal képes volt visszatalálni a szerepébe. Ellenben én zihálva vettem a levegőt, alig tudtam megtalálni az egyensúlyom, emellett a hajam valószínűleg egy madárfészekre, az arcom pedig egy csípős paprikára hasonlíthatott.

- Na jó, erre tényleg nem volt senki kíváncsi - bújt hozzá Daisy Brian-hez fintorogva.

- Dettó - bökött feléjük Grant lazán a mutatóujjával, majd ismét átkarolta a vállam. - Mit gondolsz, Sally, szerinted már hisznek nekünk? - pillantott le rám, és a szabad kezével megcirógatta a vérvörös arcom.

- Ööö... remélhetőleg - nyögtem ki nagy nehezen.

- Akkor ne ismételjük meg? - húzta kacér félmosolyra a száját, én pedig nem tudtam, mit feleljek. Szerencsémre Johnny megelőzött a válasszal.

- Na jól van, ennyi volt a móka mára, el lehet kotródni - hessegette el a szőke párost a kezével, akár egy csapat legyet. - Mindent megtudtunk, amit akartunk, még jóval többet is.

Mikor eltűntek a látómezőnkből, Grant gyorsan leemelte rólam a kezét, és hátrált pár lépést.

- Bocs, Sally.

- Túléltem - feleltem, és nem is lett volna ez részemről akkora hazugság, ha nem vonogattam volna közben a vállam nemtörődömséget színlelve.

- Csúcsok vagytok, tök élethű lett - paskolta meg mindkettőnk karját Johnny. - Remélem, többet most már nem jönnek a közelünkbe. Sarah, az exed fejét meg kellett volna örökíteni miközben smároltatok, hatalmas volt!

Óra előtt még gyorsan el akartam ugrani a mosdóba, hogy rendbe szedjem a frizurám, mikor az ajtó előtt valaki megbökte a vállam. Kíváncsian fordítottam a fejem Grant felé, és akaratlanul is lesütöttem a szemem.

- Bocsi, hogy... szóval... hogy úgy letámadtalak - kerestem a szavakat, még mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Nem gond - mosolygott kedvesen, mire kissé felcsillant a szemem. Majd ki is hunyt. - Jobban vágott az agyad, mint nekem. Hülye vagyok, hogy csak később kapcsoltam. Így tényleg sokkal hitelesebb volt - kacsintott rám.

- Ó, hát, igen. Ha már színészkedünk, színészkedjünk jól - nevettem kínosan, a hajamat birizgálva.

- Bocs még egyszer, remélem nem volt nagyon szar.

- Csak nem halok bele - vontam fel a szemöldököm, majd kedvem támadt húzni kicsit az agyát. - Te is menj gyorsan és keress pár jó csajt, hogy elfeledtessék veled ezt a szörnyű traumát - mondtam bujkáló vigyorral.

- Jó ötlet, jó ötlet - bólintott elismerően, majd komolyra fordította a szót. - De figyelj... Tudom, hogy ez az egész gáz neked, ezért kitalálok valamit, hogy ne kelljen eljönnöd velem a koncertre.

- Igen? - néztem rá csodálkozva, és igazából már nem is tudtam, mit akarok. Hiába tölteném szívesen vele kettesben az estét... de minek, ha úgysem érez irántam semmit? Csak fájdítanám a szívem, ráadásul a zenekar sem tudná elterelni a figyelmem, lévén, hogy egyetlen számukat sem ismerem. - Az szuper lenne. Köszi.

- Megoldunk mindent, te csak ne aggódj semmi miatt - borzolta meg pajkosan a már amúgy is csapzott hajam, ezért a fölösleges felháborodás helyett inkább csak finoman a vállába öklöztem. - Erre vannak a jó haverok.