Megfagyott bennem a vér, mert rögtön tudtam, hogy ez mit jelent. Vajon milyen veszély fenyegetne engem egy olyan helyen, ami szinte csak az Emmához hasonló rockerek és lázadók körében ismert? Nem kellett hozzá sokat agyalnom.

- Nocsak, nocsak, micsoda véletlen egybeesés - közeledett felém Grant Emma oldalán, akivel előtte váltottak pár szót az én hallótávomon kívül.

- Ja, tényleg az... - fordítottam el a fejem haragosan, és szigorúan meredtem a tőlem balra eső falfirkákra. Grant nem zavartatta magát, és még csak azzal sem törődött, mennyire, de mennyire nem vágytam a jelenlétére, szemrebbenés nélkül letelepedett mellém a földre, és kinyújtva keresztbe rakta a fekete bakancsos lábát. Tágra nyílt szemmel meredtem rá, ezzel próbálva érzékeltetni vele, hogy nem kívánatos személy a társaságunkban, de mintha észre se vette volna.

- Mi újság, Sally? Jól kitombolod magad azok után, hogy kidobtál, mindenfélével megvádoltál és a világ legkegyetlenebb emberének állítottál be? - kérdezte könnyed, csevegő stílusban.

- Ki mondta, hogy szólhatsz hozzám?! - fontam össze a karom dühösen, és fel is álltam mellőle. Ebbe az emberbe komolyan nem szorult egy csepp tapintat sem?! Neki kellene bűnhődnie és emésztenie magát a bűntudatban azok után, amiket tett, erre helyette most az én lelkiismeretemet akarja próbára tenni. Na tessék, így állunk!

- Mint az ovisok, komolyan, hagyjátok már abba! - állított le minket Emma, legnagyobb örömömre. - Miért nem bírtok normálisan kommunikálni egymással?

- Nekem nem hiányzik a kommunikáció, főleg, ha csak a provokálás a cél vele - jegyeztem meg.

- Okés, Sally, most már ígérem, jó fiú leszek - hajtotta meg előttem a fejét Grant, mire visszaszólás helyett végül inkább csak lemondóan legyintettem egyet. Ilyenkor egyszerűen képtelen vagyok megérteni mit eszek rajta annyira. Vagyis csak ettem, múlt időben.

- Egyébként mi járatban erre, Grant? - próbálta Emma más vizekre terelni a beszélgetést, mert már ő is bőven megelégelte a feszült hangulatot.

- Nos, Johnny fodrászhoz ment, te nem válaszoltál, a gerlepár randizik, gondoltam akkor eljövök ide egyedül. Akad egy kis dolgom - ezzel előhúzott egy fekete festékszórót a hátizsákja oldalzsebéből, de nem állt fel, csak forgatta a kezei közt.

- Oké, akkor nem tartunk vissza - felelte Emma. - Adams-szel úgyis épp a rajzokat elemezgettük, fejlesztjük a személyiségünket.

Majdnem prüszkölve felnevettem Emma füllentésén, de azért komolynak tettetett arccal hevesen bólogattam, ezzel alátámasztva a szavát. Bár nem hittem, hogy Grant beveszi a sztorit.

- Nagyszerűen hangzik. Beszállhatok én is? - húzta fel a szemöldökét, a szája sarkában bujkáló mosollyal.

- Most mondtad, hogy dolgod... - kezdtem volna, de Emma gyorsabb volt.

- Felőlem - vont vállat, majd egy futó pillantást vetett rám. Na, ebből mi lesz.

Grant feltornázta magát a betonról és mellénk állva a fal felé fordult. Kisterpeszben előre-hátra billegett a lábán, miközben összefont karral, mindentudóan tanulmányozni kezdte a mesterműveket.

- Melyiknél jártok? - tette fel a kérdést úgy, mint akit valóban nagyon érdekel az egész.

Tanácstalanul lehúztam a szám sarkát, majd random rámutattam egy violinkulcsra.

- Na, és milyen mondanivalója van ennek a roppant elvont és mély értelmű rajznak? - érdeklődött, mint valami tanár, aki a táblánál épp verselemzéssel szívat egy diákot. Egy gyengéd oldalba könyökléssel átadtam a szót Emmának, az ötletgazdának.

- A készítője szereti a zenét - válaszolta egyszerűen. Ő nem szereti túlbonyolítani a dolgokat, és Grant nem is firtatta tovább.

- Kiváló válasz, ötös! - bólintott elismerően, mire felnevettem a helyzet abszurditásán. - Sally, te jössz - bökött ezúttal egy részletesen kidolgozott, 3D-s békára. Kifújtam a levegőt a számon, majd megpróbáltam a feladványomra koncentrálni. Még szerencse, hogy irodalmon sok hasonló feladatot csináltunk - nyilván irodalmi művekkel -, így még ha kreatívnak nem is mondhatom magam, a vers- és novellaelemzős órákon tanultakat valamelyest kamatoztathattam.

- Ömm, valószínűleg azt jelenti, hogy a béka nem válik herceggé, azonban ha közelebbről megnézed, ez a béka sem olyan csúnya - vonogattam a vállam, és reméltem, hogy megelégszik az égből kapott elemzésemmel. Tulajdoképpen nem is értettem, miért volt bennem a sulis számonkérésekről jól ismert megfelelési vágy. Én nem akartam megfelelni Grant-nek, csak túl akartam már lenni az egészen és jó távol tudni magam a kotnyeleskedő sráctól.

- Szóval a békát vonzónak találod? - forgatta ki a szavaimat tudálékosan.

- Pfujj, dehogy! Én nem ezt mondtam! - háborodtam fel.

- Most mondtad, hogy a királyfi helyett jó neked a béka is - darálta úgy, mintha hülye lennék. - Ez azt jelenti, hogy a szőke herceget akár ki is dobnád a békáért, ha úgy adódna a helyzet. Ha rájönnél, hogy a béka többet tud neked adni.

- Fejezd be a történet továbbírását - szűrtem mérgesen a fogaim közt, és felsóhajtottam. - Elegem van, hogy folyton minden kis hülye apróságban találsz valamit, ami rám és az én kapcsolataimra vonatkozik! Mikor akadsz már le rólam végre?

- Na várj, te tényleg ennyire paranoiás vagy, hogy azt hiszed, szerintem a herceg Norton, az a nyamvadt béka pedig én vagyok? Azért nem vagyok én az a béka-kategória, vagy igen? - hökkent meg színpadiasan, mire bennem annyira felment a pumpa, hogy az arcom lángolni kezdett, a szemem pedig szikrákat szórt felé. Megéreztem a vállamon Emma kezét.

- Ne húzd fel magad - mondta kedvesen, ami ugyan már késő volt, de azért próbáltam visszatartani magam attól, hogy egy az egyben letépjem Grant fejét. - Te pedig állj már le, ez már nem poén - kérte a srácot nyomatékosan, aki eltüntette az erőltetett mimikákat az arcáról, és vett egy mély levegőt.

- Jól van, nem akartam bunkó lenni... - kezdte meglepően őszintének ható bűnbánattal, és két ujjával megdörzsölte az orrnyergét.

- Nem úgy tűnsz, mint aki nagyon igyekszik - vágtam közbe gorombán.

- ...de másképp szóba se állnál velem. Csak ha kiváltok belőled valami érzelmet... Még az is jobb, ha dühös vagy, mintha semmibe vennél - nézett a szemembe keserű mosollyal. - Egy próbát csak megért, nem?

- Grant, az nem zavar, hogy pont ezért nem álltam veled szóba? Mert ilyen vagy?

- Milyen vagyok?! - tárta szét a karját értetlenül, és most már tényleg semmi nyoma nem volt a humorizálásnak. - Most komolyan, mi rosszat tettem ellened, amitől bekattantál? Mert nekem tényleg fogalmam sincs.

Emma mindeközben szépen félreállt tőlünk, és külső szemlélőként figyelte tovább a műsort. Szerencséje van, hogy ilyen könnyen ki tudta belőle húzni magát. Az elmúlt időben nem volt olyan balhé, amelynek én ne képeztem volna szerves részét, mert ahová csak beteszem a lábam, oda a zűrzavar követ és akarva-akaratlanul is elkap.

- Pontosan tudod, hogy mi a bajom, és légy szíves ne játszd az ártatlan áldozatot! Kihasználtál, rávettél, hogy szakítsak a barátommal és a bizalmamba férkőztél. Te bele sem gondolsz, hogy nekem ez milyen érzés? Hogy miattad romokban hever az életem, csak azért, mert aznap este egy kis szórakozásra vágytál és én voltam ott kéznél? Grant, én megbíztam benned. Azt hittem, megtehetem. De te nem segíteni akartál nekem, nem az volt a célod, hogy megszabadíts egy toxikus kapcsolattól, hanem csak... hanem csak engem is le akartál ejteni a mélybe, majd szépen továbblépni, miután kimulattad magad a szerencsétlenségemen. Lehet, hogy más lányoknak eggyel több vagy kevesebb, de én nem ilyen vagyok, és nem tudok ugyanúgy haverkodni veled, mintha mi sem történt volna!

Grant eközben ott állt velem szemben, és egyre kétségbeesettebb tekintettel hallgatta a szavaimat. Próbált volna megszólalni, de szemlátomást azt se tudta, hol kezdje. Nos, a helyében én se tudtam volna...

- Basszus, de hát... miért vagy ennyire meggyőződve arról, hogy ez történt? - hüledezett, és az iménti vagány rocker hirtelenjében már csak egy sebezhető és tanácstalan gimis fiúnak tűnt. Igyekeztem nem bedőlni megint a látszatnak, nála ez ugyanis már nem sokat számít. - Miért mondod ezt úgy, mintha kőbe lenne vésve, miközben egyetlen-kibaszott-egyszer sem hallgattál végig!?

- Na miért, mit akarsz mondani? - vontam fel az egyik szemöldököm, a mellkasom előtt szorosan összefont karral, és vártam azt a remek beszámolóját.

Grant csak rezzenéstelenül meredt rám, amolyan "te most szívatsz engem"-arccal, majd vetett egy kósza pillantást a tőlünk pár lépésre a telefonját ráérősen nyomkodó Emmára, végül fáradtan legyintett egyet.

- Mindegy, csak annyit, hogy nem akartam kicseszni veled. És a saját érdekedben mondtam, hogy szabadulj meg a szőke hercegtől, mielőtt már harmincévesen a nyugdíjasok klubjában végeznéd.

- Ez igazán kedves tőled. Csak szólok, hogy elérted a célod - jegyeztem meg cinikusan.

- Igen, hallottam róla - sóhajtott erőltetett vigyorral. - Nem akarom, hogy utálj egy félreértés miatt. És nem várom el, hogy ott folytassuk, ahol az incidens előtt abbahagytuk, de azért jó lenne, ha nem állna szándékodban felnyársalni a szemeddel minden alkalommal, mikor találkozunk. Sajnálok mindent, amit tettem veled... De remélem, ezt elfogadod egy bocsánatkérésnek - eresztett meg felém egy barátságos mosolyt, mire észrevettem, hogy a szívem már egy ideje túllépte a sebességhatárt, és nem igazán akart megnyugodni. Viszont akármilyen kedves volt is, nem eshettem kétszer ugyanabba a hibába. Nem hozhattam többé hirtelen döntéseket.

- Igen, ezt határozottan bocsánatkérésnek veszem - húztam föl kissé a szám sarkát hosszú idő után először, de azért a karomat nem eresztettem le, nehogy észrevegye, a szívem dobogását a mellkasom előtt ütemesen fodrozódó pólómon. - Akár még barátok is lehetnénk. Tudod mit? Mi lenne, ha tiszta lappal indulnánk? Mintha most találkoznánk először.

- Oké, benne vagyok. Király ötlet - mutatta fel a hüvelykujját elismerően. Remélem, ez a módszer segíteni fog a helyzetemen, mert az eddigi küzdelmekért mindhiába, per pillanat ismét ugyanott voltam, ahol az elmúlt napokban. Attól, hogy képes voltam megbocsátani, az emlékeket még nem tudom kitörölni a fejemből. De azért majd igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt.

- Na várjatok, ehhez már én is kellek - tette el Emma a mobilját, de mérget vettem volna rá, hogy előtte sem azzal volt elfoglalva, hanem a mi kis műsorszámunkat hallgatta a színfalak mögül. - Gyere Adams, tegyünk úgy, mintha ugyanúgy összefutnánk itt Grant-tel, ahogy az előbb, viszont csak most látnátok egymást először - cövekelte magát mellém, majd odalépett velem a fiú elé, akinek kíváncsiság bujkált a szemében, miközben alig észrevehetően végigmért. - Na, szóóóval. Adams, bemutatom az egyik barátomat, Grant Walker-t. Grant, ő pedig itt a mostohahúgom, Sarah Adams.

- Örülök, hogy megismerhetlek - vigyorogtam rá, miközben kinyújtottam felé a kezem.

- Úgyszintén. Sarah Adams, milyen szép név - rázta meg a kezem finoman. - Szólíthatlak Sally-nek?

Beharaptam az ajkam, hogy elfojtsak egy kitörni készülő nevetést, majd határozottan az aranybarna szemeibe néztem. - Persze, csak nyugodtan.