A vacsorához tábortüzet raktunk, amit aztán egy-egy saslikkal a kezünkben ültünk körbe. Cody szigorúan a két szülő közé került, biztos távolságra tőlünk, én pedig Emma és Grant között foglaltam helyet.

- Emma, most ha itt lenne a gitárod, játszhatnál valami tábortüzes zenét, amire közösen tudunk énekelni - mondtam neki, mire elkacagta magát.

- Késő bánat már, de ötletnek nem rossz. Majd talán legközelebb, ha még lesz kedved valaha kirándulni velünk.

- Zenélés helyett most akár beszélgethetnénk is, annak is megvan a maga hangulata. Ismerjük meg egymást jobban - dobta fel Anya az ötletet, mire a szemem sarkából láttam, hogy Emma fészkelődni kezd a balomon. Andrew azonnal vette a lapot.

- Persze csak ha ti is szeretnétek.

- Én kihagynám, de ti sztorizgassatok nyugodtan - sóhajtotta Emma.

- Baj van, Emma? - kapta fel Anya a fejét.

- Hagyd - suttogta Andrew, miközben alig észrevehetően Anya kezére helyezte a tenyerét.

Egyre jobban kezdett izgatni Emma titkolnivalója, amely eleinte még oly' hidegen hagyott. Vajon Anya miért nem tud róla, ha Andrew igen? Nem beszéltek erről egymás között? Ezt elég nehéz elhinni, lévén, hogy már elvileg lassan fél éve együtt vannak, ráadásul egy lakáson osztozunk velük.

- Hát akkor mit szeretnétek, mit csináljunk vacsora után? - tette fel Anya a kérdést végső elkeseredésében.

- Játsszunk a távirányítású csónakommal! - csillant fel Cody szeme, mire mi, a három tini, azonnal elfintorodtunk.

- Leszavazom - emelte égnek a szemét Emma. - Meg amúgy is fáj a fejem.

- Ne már, neked semmi se jó! - grimaszolt Cody, Emma pedig csak a fejét ingatta. - Én a csónakkal akarok játszani!

A vacsit követően Andrew-ék megelégelték Cody folyamatos hisztijét és Emma arrogáns visszaszólásait.

- Na jó, Cody, gyere, menjünk a vízhez Lydiával, a nagyok pedig addig elfoglalják magukat - nézett Andrew Anyára, aki azonnal fel is állt, hogy kövesse az utasítást. Cody majd' kicsattant az örömtől, mi pedig hamarosan hármasban maradtunk a lemenő naptól narancssárgán pompázó sátrak mellett.

- Mihez van kedvetek? - érdeklődött Grant a fűben ücsörögve, miközben a szülőket biztos távban tudva előhúzott egy üveg sört a táskájából, és kortyolt egyet belőle. - Valami játék?

- Mint például? - érdeklődtem.

- Mit tudom én... Mondjuk felelsz vagy mersz.

- Tudod, hogy utálom azt a játékot - mondta Emma fáradtan.

- Ne csináld már, miért kerülgeted a forró kását? - szóltam most már én is, mert kezdett az agyamra menni, hogy Emma folyton utalásokat tesz a múltjára, de sosem hajlandó konkrétan beszélni róla. Legalábbis egy részéről. - Sosem fogom tudni, hogy melyik szavammal ütlek szíven, ha nem tudom, mi a tabutéma, és tökre megértem, hogy nem akarsz róla említést tenni, de akkor meg ne várd el, hogy minden az elképzeléseid szerint történjen!

- Na, ezt megkaptad - morogta Grant az üveg száját rágcsálva, mire Emmának szikrát szórt a szeme. - Egyszer úgyis megtudja, akkor inkább tőled, mint mástól.

- Basszus... - fogta a fejét. - Hagyjatok már, oké? Ha nem akarok beszélni róla, akkor nem akarok, és kész. Na jó, én szerintem ledőlök, rohadtul fáj a fejem.

- Nehogy te is úgy járj, mint Sally lúzer pasija.

- Isten ments!

Emma feltápászkodott, és a fejét fogva elténfergett tőlünk az egyszemélyes sátráig, de mielőtt bemászott volna, azért megkérdeztem.

- Biztos, hogy nem Cody csempészett valamit a te kajádba is?

- Na baszki... - masszírozta a halántékát kissé véreres szemekkel. - Ha igen, én megölöm, mert tényleg vacsi közben kezdtem rosszul lenni.

- Most pihenj, majd utána kinyírod - biccentett neki Grant. - Addig kifaggatjuk.

Emma hamarosan eltűnt a sátra vékony falai mögött, én pedig ott maradtam Grant mellett a földre terített színes csíkos pokrócon. Még mindig az üveggel szórakozott, én meg egyszerűen nem tudtam, mit is mondjak neki, viszont a kínos csöndtől baljós érzetem támadt.

- Hogy érzed magad? - köszörültem meg a torkom, csak hogy megtörjem a szótlanságot.

- Nagyszerűen - felelte könnyedén -, ha arra vagy kíváncsi, hogy engem nem akartak-e eltenni láb alól. Úgy tűnik, egyelőre nem.

- Örülök - igazítottam meg a hajam zavartan.

- Nyugi, Sally, én nem hagylak itt - pillantott fel rám a jellegzetes huncut mosolyával. - Látod, a sors is úgy akarja, hogy mi mindig kettesben legyünk.

- Akkor a sors nagyon rossz munkát végez - forgattam a szemem.

- Ezt most azért mondod, mert nem élvezed a társaságom, vagy mert a barátod nem akarja, hogy velem lógj?

- Nem kell ahhoz Brian utasítása, hogy tudjam, mi helyes és mi nem az. És az elég egyértelműnek tűnik, hogy a távollétében a velem való flörtölgetésed nagyon nem tartozik a "helyes"-kategóriába - fejtettem ki neki eltökélten.

- Hát persze, hogy nem... - emelte égnek a szemét. - Mert az tényleg sokkal jobb, ha csöndben tűröd neki, hogy az legyen, amit ő kitalál, és neked egy szavad se lehessen. Még ha akarnál, se tudnál megszabadulni tőle, úgy megfojt a szeretetével és az örökös óvni akarásával. Képtelen lennél őt megbántani, túlságosan jó fiú ő ahhoz.

- Mégis miről beszélsz? - emeltem meg az állam gyanakodva. - Mégis mi a francért akarnám megbántani vagy megszabadulni tőle?

- Egy ideje ismerlek már titeket és még ha eleinte csak messziről is, de láttam, milyen a kapcsolatotok. És most, hogy egy társaságba kerültünk, már szó szerint megőrjít, ahogy az a fazon bánik veled.

- Mi az ördögről beszélsz?! - hitetlenkedtem. - Brian sosem tett és nem is tenne velem semmi rosszat. Mit láttál te mégis a kapcsolatunkban, ami olyan szörnyű? - faggattam ingerülten.

- Nos, kezdjük ott, hogy teljes mértékben elnyom téged. Semmi döntési jogod nincs sem a közös programjaiokat, sem a baráti társaságodat illetően - támasztotta meg lazán a kezét maga mögött a talajon, mintha csak egy szimpla sztorizásba fogott volna. - A múltkor jól érezted magad velünk a bowlingteremben, nem? Legalábbis akkor ezt állítottad.

- Nos... igen - láttam be, de nem értettem, hova akar kilyukadni.

- És ehhez a drága Brian mit szólt? - húzta fel az egyik szemöldökét.

- Hát, izé... - húztam el a szám. - Igazából nem tud róla.

- Na tessék! - csettintett. - Fogadjunk, ha megtudná, valószínűleg rögtön le lennél cseszve, kapnál tőle egy rózsaszín szívecskékbe burkolt agymosást, aztán megfogadtatná veled, hogy többet nem teszel ilyet. Már csak az a kérdés, hogy ezt te miért nem látod be.

- Ne csináld már ezt, Grant! - torzult el az arcom.

- Mit? Ne mondjam el neked az igazságot? Hagyjam, hogy csöndben tűrd a nyomi, végtelenül unalmas palid nárcisztikus bánásmódját, miközben kimaradsz egy csomó kalandból az életben?

- Nem is ismersz minket. Nem maradok ki semmilyen kalandból, egy csomó izgi programot szervezünk... - fontam össze a karom durcásan, de azért éreztem, hogy ezt a csatát már nem nyerhetem meg.

- Tudni akarod, milyen egy igazi kaland? - állt fel, majd leporolta a farmerjét, és felém nyújtotta a kezét.

- Grant, mire készülsz? - fagyott meg bennem a vér.

- Ne félj már, csak körbenézünk kicsit a környéken. Ha gondolod, és nem akarsz nagyon lázadni, előtte akár még az ősöknek is szólhatunk.

- Mindenképp szóljunk nekik - egyeztem bele, miközben felálltam, mert már csak az hiányzott volna, hogy Anyáék azt higgyék, nyomunk veszett.

A nap épp a horizontot súrolta, mikor magunk mögött hagytuk a sátrakat, és Grant-tel kettesben távolodni kezdtünk a víztől a gyér cserjék közti földúton. A srác előtte előszedett a hátizsákjából egy másik sörösüveget, amit a kezembe nyomott, és akármennyire is próbáltam ellenkezni a szülők viszonylagos jelenlétében való ivás ellen, azt mondta, ez is a "Lázadás kezdőcsomagom" része. Ráadásul jól fog jönni a hűs ital a gyaloglásnál, így kénytelen-kelletlen is, de elfogadtam.

Hamarosan elérkeztünk az üzemi terület külső határait kijelölő öreg drótkerítésig, ahol aztán tanácstalanul megtorpantam.

- Itt vége az útnak, most merre tovább?

- Még hogy vége! - hümmögött Grant szórakozottan. - Még csak most kezdődik!

Ezzel elindult a kerítés mentén, hogy aztán egy keskeny kapunál megálljon, lenyomja a kilincsét, így csodák csodájára szabaddá vált előttünk az út az ismeretlen felé.

- Nem hinném, hogy jó ötlet bejönni ide... - ráncoltam a szemöldököm, de azért készségesen követtem Grant-et a végtelennek tűnő lebetonozott területen, amelyet csak egy-egy neonfényben pislákoló lámpa tett kivehetővé.

- Ha hétpecsétes titkot őriznek itt, miért nem zárják be a kaput? - tette fel Grant a kérdést jogosan, mire kénytelen voltam igazat adni neki. - Erre gyere - ragadta meg hirtelen a szabad csuklóm, hogy a jó irányba fordítson, egy előttünk magasodó, lapos tetejű épület felé. Abszolút nem számítottam rá, de az érintésétől a torkomba ugrott a szívem, és a mellkasomban erőteljesen éreztem minden ütését. Mi a franc van velem?! Mondjuk biztos csak az adrenalin. Igyekeztem nem tudomást venni róla, mielőtt bármi őrültséget bemesélhettem volna magamnak.

Az épület nem tűnt használatban lévőnek, viszont arra sem vettem volna mérget, hogy nincs bent legalább egy éjjeliőr. Grant belesett az üvegajtón, de mivel bent csak sötétség ólálkodott, arra jutottunk, hogy minden bizonnyal kihalt, az ajtó azonban nem akaródzott kinyílni. Inkább nem is akartam tudni, hogy miért áll annyira szándékában bejutni, csak mentem utána, és élveztem, hogy olyasvalamit csinálok, amit magamtól amúgy sosem tennék.

- Gyere, nézzük meg a tűzlépcsőt - indult tovább, még mindig a csuklómon az ujjaival, én pedig meglepően izgalmasnak ítéltem a helyzetet. Még magamnak is fájt bevallani, de örültem, hogy Brian nem maradt itt, máskülönben sosem járnék sötétedés után elhagyatott üzemi területeken, pedig ennek azért megvan a maga hátborzongató hangulata.

A háromemeletes épület tőlünk jobbra eső oldalában rá is bukkantunk egy rozoga tűzlépcsőre, amelyre Grant, a félig kiürült sörét a földön hagyva könnyedén felkapaszkodott, majd a kezemért nyúlt, hogy engem is felsegítsen. Az én üvegem alján már csak pár korty lötyögött, ezért éreztem is, hogy nem állok túl stabilan a lábamon, de szerencsére Grant mindvégig segített a haladásban. A legfelső emeletig fölmásztunk, ahol aztán megálltunk egy betört üvegű ablaknál. A fiú habozás nélkül benyúlt az apró résen, ügyelve, hogy ne sértse fel a kezét a szilánkokkal, és egy pillanat múlva már ki is nyílt az ablak, egyenesen a sötét semmibe.

- Ha megszólalna a riasztó és kijönnének a rendőrök, akkor azt mondom, hogy akaratom ellenére, erőszakkal hoztál ide - szögeztem le, mielőtt bemásztam volna utána a nyíláson egy elhagyatott szobába, tele számomra ismeretlennek tűnő műszaki berendezésekkel - legalábbis amennyire az ablakon bejutó lámpafény látni engedte.

- Hogyne - nevetett fel, aztán a mennyezetre tévedt a tekintete, azon belül is egy csapóajtónak tűnő négyzetre. - Tarts ki, Sally, már nincs sok hátra.

És tényleg, a szobában talált ütött-kopott létra segítségével perceken belül az épület tetején találtuk magunkat, tökéletesen belátva a közeli városrészt és a városi fényektől sárgán hullámzó öblöt.

- Hű! - esett le az állam, alaposan szemügyre véve a körpanorámát.

- Ugye? - fonta össze a karját elégedetten. - Mi már ehhez képest a Coit Tower! Illegálban sokkal izgibb.

- Ki leszek nyírva, ha kiderül, hogy itt jártam - borzadtam el, de az élvezetes felelőtlenség és az alkohol okozta üde vigyor nem hervadt le az arcomról.

- Mármint anyukád vagy a szőke herceged által? - telepedett le a tető szélén, lelógatva a lábát a mélybe. Odaültem mellé, és meg sem próbáltam távolságot tartani magunk közt, noha tudtam jól, hogy rémesen rossz, amit teszek. De ha már egyszer szabályt szegek, hát csináljam rendesen! Grant az ujjaim köré kulcsolta az övéit, a másik tenyerével pedig közrefogta a kezem. Meglepődtem, mennyire meleg és kényelmes a keze, sosem gondoltam volna, hogy egy érintés tud ennyire csodálatos, ennyire bizsergető lenni, hogy a hátamon minden apró szőrszál az égnek álljon tőle.

- Elsősorban Brian nyírna ki. De valószínűleg Anya sem örülne túlzottan - tettem hozzá vállat vonva, és hirtelen úgy éreztem minden szó kigondolása és megformálása extra befektetett energiát igényel. Pedig nem is ittam olyan sokat. - Viszont mindenkinek jobb, ha nem tudnak semmiről.

- Mi a francért jó ez a titkolózás? - sóhajtott fel. - Nem lenne egyszerűbb véget vetni ennek az egész szenvedésnek? Boldogtalan vagy vele, és így semmi értelme erőltetned a kapcsolatot.

Utáltam, sőt gyűlöltem, hogy Grant-nek minden szava igaz volt. Egyszerűen csak képtelen voltam bevallani neki, vagy akár magamnak is. Sosem hiányzott ez a gondolat, és mindvégig próbáltam elkerülni, de így, hogy az arcomba mondták az igazságot, már nem volt mit tennem ellene. A kapcsolatom Brian-nel ahelyett, hogy boldoggá és felszabadulttá tenne, csak visszatart és megfojt. Hihetetlen, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy erre ráeszméljek!

- Ez majd a holnap problémája - legyintettem, majd a vállára hajtottam a fejem és akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá. Nem állt ellen, sőt, még magához is szorított a jobb karjával, miközben a másik keze ujjai azóta is az enyéimmel összefonódva pihentek a combján. - Most nem akarok erre gondolni.

Pár perc néma ücsörgés után Grant előhúzta a telefonját, mondván betesz valami jó zenét alapzajnak.

- Mikor lesz az, hogy én választhatok zenét? - érdeklődtem, de hajthatatlannak tűnt, mert már rá is bökött egy dalra.

- Majd ha megmutattam az összes olyan számomat, ami neked szól - felelte. - Kezdjük ma egy kis old school Green Day-jel. Ez a Why do you want him?.

- Jól hangzik - emeltem égnek a szemem. - Mellesleg miért vannak olyan számaid, amik nekem szólnak? Mármint... úgy értem, egyáltalán hogy jöttem én nálad számításba? - puhatolóztam. - Végül is alig ismersz, minden amit tudsz rólam, az az, hogy van barátom, és hogy az ízlésem gyökeresen különbözik a tiédtől - néztem itt fintorogva a furán recsegő telefonjára, amiben a pasas azóta már végigénekelte az első refrént.

You're so obsessed with his love
That's why push came to shove
You've been feeling bad for so long
You wonder if it's right or wrong

- Fogalmam sincs, egyszerűen csak felkeltetted az érdeklődésem - játszadozott az ujjaimmal. - Még sosem volt közöm egy olyan lányhoz, aki annak ellenére, hogy nem olyan, mint mi, mégis velünk lóg. Igazából ez csak így alakult, nehéz megmagyarázni...

- Nem is kell tovább magyaráznod - néztem a szemébe. - Nem tudom, miért is gondoltam, hogy Brian boldoggá tehet engem... Annyira vak voltam, hogy azt hittem, megvan mindenem, amire vágytam, csak azért, mert nem tudtam, mi mindenből maradok ki. Köszönöm, hogy Emmával és Johnny-val felnyitottátok a szemem.

You find a way out
To throw it all the way
But you can bet
You got something to say

Grant elengedte a kezem, hogy az ujjait az arcomhoz emelje, és végigsimítson vele az állkapcsomon. Már-már elvesztem a város fényeit tükröző aranybarna szemeiben, miközben válaszolt.

- Neked bármikor.

Why do you want him?
Why do you want him?

Már nem. Én már csak egyvalakit akarok.