Március 21. szerda

Tegnap énekkaron Gitta megmutatta a dalt, amit Róbert javasolt nekem. Sanna Nielsen – Undo. És ma az egyik tanóra helyett lehetőségem volt arra, hogy gyakoroljam a dal eléneklését. Meg kell hagyni izgultam rendesen.
A színjátszó terem teljesen kihalt volt, rajtam, Gittán és Pásztor úron kívül senki sem volt ott. Gitta a hangosítást állítgatta, Róbert pedig a kezembe nyomta a szöveget.
- Otthon gyakoroltad ugye?
- Igen, de nem tudtam annyira kibontakozni. Csodás dal egyébként.
- Valóban az. Garantálom, hogy ezzel megnyered a versenyt. - mosolyodott el. – Egyébként gratulálok a YouTube videóidhoz, egyre nagyobb a nézettsége.
- Jaj, arról teljesen elfeledkeztem. Majd, ha elég jól megy ezt is eléneklem. – mondtam, aztán felmentem a színpadra.
Gitta elindította az alap zenét és intett nekem, hogy mehet.
Az elején roppantul bátortalan voltam, rontottam egyet a szövegben, aztán lemaradtam... Kezdhettük elölről. Hamis voltam, megint lemaradtam, megbotlott a nyelvem, borzasztó volt. Ki is borultam rendesen.
- Muszáj ezt? Felesleges elmennem csak leégetem magam. - nyafogtam.
- Gyönyörű hangod van Réka. Mindenki, aki idejár tisztában van vele. - biztatott Gitta.
- Igyál egy kis vizet aztán próbáljuk meg újra. - nyomott a kezembe Róbert egy féliteres Szentkirályi ásványvizet. De szénsavas volt.
- Én nem iszok szénsavas vizet. - toltam el.
- Ej, de válogatós vagy. - nevetett fel és adott egy kis citromos Nesteát. Ittam pár kortyot, óvatosan megütögettem az arcom és mehetett a menet!
Az elején ismét bizonytalan voltam egy kicsit, de már nem rontottam és a hangom is tiszta volt.
- Hear the rumble
Hear my voice
Undo my sad
Undo what hurts so bad
Undo my pain
Gonna get out, through the rain
I know that I am over you
At last I know what I should do
Undo my sad - énekeltem torkom szakadtából. Minden érzelmemet belesűrítettem ebbe a pár sorba, kifejezetten jólesett. Mondjuk a mikrofon nagyon közel volt a számhoz, Gitta pedig full hangerőre tekerte a hangszórókat, úgyhogy rendesen csengett a fülem. De legalább sikerült hibátlanul elénekelnem az Undo-t.
- Milyen volt? - tartam szét a karom.
- Briliáns! - tapsolt meg Gitta.
- Fantasztikus voltál Réka. Meg fogod nyerni a versenyt! - örvendezett Róbert. Hát, ez azért elég kétséges.
- Fantasztikus, de hangos. Nem lehetett volna egy kicsit halkabban? - rontott be a színjátszó terembe a vörös fejű Tisza tanárnő. - Hogy írassak így biológia témazárót? Ha úgy bömböl a zene, hogy fentre hallani? Ha Réka úgy dalolászik, hogy zeng tőle az iskola?!
- Mariann, megyei ének versenyre készül. – próbált védeni Gitta. Azt említettem már valaha, hogy ő a kedvenc tanárom?
- Nem érdekel, nem tudok dolgozatot íratni!!!
- Halkabb leszek. - mondtam a nyakam behúzva.
- Ajánlom is. - dünnyögte és elhagyta a termet. Mi hárman pedig összenevettünk.

Undo 5/5 Hear the rumble
Hear my voice
Undo my sad
Undo what hurts so bad
Undo my pain
Gonna get out, through the rain
I know that I am over you
At last I know what I should do
Undo my sad... Imádom.
Gitta 5/5 <3

Március 22. csütörtök

A magyar dolgozatokat végül Kovács megíratta velünk. Tanultam, mint állat. A többieknek is segítettem úgy, ahogy tudtam. Írtam nekik kis puskát zsebkendőre. Az is, és a következő is ötös lett. 🙂
Ma viszont épp a folyosón mentem (a büfébe indultam valami nasit venni), amikor neki mentem valaminek. Vagyis valakinek. Kovács. Jajaj.
- Elnézést tanár úr.
- Semmi baj. - mosolyodott el és megsimogatta a vállam. Öhm. - Gratulálok a teljesítményedhez. Az irodalom átlagod megy felfele. Rosszul indítottál velem, de bebizonyítottad, hogy tudsz tanulni.
- Igyekszem. - motyogtam idegesen.
- Arra gondoltam, hogy tarthatnék neked külön órákat irodalomból, hogy még felkészültebb légy. Előre átvesszük az anyagot mondjuk nálam.
- Ez nem fair a többiekkel szemben. - mondtam. Amúgy nem ezt akartam mondani, de ez jött. Kicsit érdekesnek gondoltam, hogy a tanárom felhív magához. Most hívjam a rendőrséget vagy miután kitűnő leszek? Ajj.
- Rendes lány vagy te. - simogatta meg a kézfejem. Én egy nem túl kedves tekintettel jutalmaztam meg, és inkább hátráltam egy lépést.
- Akkor nem vagy benne a plusz órákban?
- Sajnálom, de nem érek rá. Nagyon komoly ének versenyem lesz a jövő hónapban.
- Á, hallottam róla. Szurkolok. - mondta, nekem meg a hideg futkosott a hátamon. - Akkor viszlát magyar órán. - mondta. Miközben elment mellettem, a vállát hozzá döntötte az enyémhez, és hozzáért a kezemhez is. Úristen!
Miért én? Miért mindig velem történik minden? Annyira unom már, hogy mindig van valami balhé körülöttem. Miért nem lehet olyan nyugis életem, mint mondjuk az a-s Bettinek? Argh!
Nem is tudom mikor sírtam utoljára. De ez most nem fontos. Mert úgy éreztem az volt életem mélypontja, hogy a lánymosdó utolsó fülkéjébe bezárkózva bőgök. Úgy! Hogy a sminkem is elkenődött. Fantasztikus. Hallottam, hogy csengettek, de nem érdekelt. Csak sírtam és sírtam. Amikor sikerült megnyugodnom egy pillanatra, újra végig futott az agyamon, hogy mit csinált és hogy még miket csinálhat Kovács. És akkor bummm. Újabb síró roham. Valószínűleg negyven percig, mert újabb csengőszót hallottam. Ez még csak a jelző volt. Én nem vagyok hajlandó kimászni innen. Öt perc múlva újra csengettek, és még egy perc múlva nyílt a WC ajtaja.
- Réka! Réka itt vagy?! - ordította Kitti idegbeteg módjára.
- Itt vagyok. - mondtam rekedtes hangon.
- Melyikben?
- Utolsó. - mondtam és gondoltam kinyitom a zárat. De nem volt kedvem felállni, ezért gondoltam kinyitom a lábammal. Sikertelen küldetés. De közben Kitti odakintről rángatni kezdte a kilincset.
- Nyisd már ki! Mi van veled? Beragadtál?
- Nem. - mondtam és kinyitottam az ajtót. Amikor Kitti meglátott, a szája elé kapta a kezét.
- Veled meg mi a jó büdös ***** élet történt?!
- Kovács... - kezdtem, de Kitti félbeszakított.
- Egyes lett a dogád? Na és? Szarni rá. Nehogy már ezért sírj!
- Nem, dehogy. Ötös lett. De Kovács... Felhívott magához plusz órát tartani, aztán simogatott. - mondtam és újra kitört belőlem a zokogás.
- Jézusom. Zaklatott? Hülye vagyok persze, hogy zaklatott. Gyere, na! Ne sírj! Mossuk meg az arcod! Rendbe teszlek és bemegyünk a terembe.
- Én ne-hem megyek sehova. - ráztam meg a fejem. Ki-be fújtam a levegőt, kicsit rosszul lettem a sírástól.
- De jössz! Gyere! Kovácsot meg bízd rám! Megverem. Vagy, ó! Jobbat tudok. Megmondom Balunak és ő veri meg.
- Hagyj most Baluval!
- Jó, bocsi. Gyere már, na!
Megmostuk az arcom, nagyjából visszacsináltuk a sminkem és mivel már csak egy infó óra volt hátra úgy döntöttem haza megyek. Kitti visszament a terembe a cuccaimért és mindenkinek azt kamuzta, hogy hánytam és ezért mentem haza. Közben én beugrottam Nádashoz ugyanezzel a magyarázattal és látta, hogy elég szarul festek, úgyhogy elengedett.
- Köszönöm Kitti. – öleltem meg.
- Megleszel?
- Persze, menj csak vissza infóra. És kérlek ezt ne mondd el senkinek, az is lehet, hogy csak én beszélem be magamnak a dolgokat.
- Nyugi, lakat a számon. – mosolygott rám bíztatóan. Ő ment az infó terembe, én pedig haza. Most mennem kell, majd írok, ha akarok.

Kovács 5/2 fantasztikus :/
Kitti 5/5 nagyon jó barátnő!!!

Nyugalooom! Nem lesz itt semmi gond. Rékának van így is elég baja.
😵😵‍💫