~~~

Na és most jön a mai nap, a december 23-a. Hadd ne mondjam ki mennyire utálok most mindent és mindenkit! Karácsony előtt kellett csinálnod Balu, tényleg. Annyira szeretlek.
Persze erre az egészre az is közre játszott, hogy reggel megjött. Egy órán keresztül görcsölt a hasam, de szerencsére elmúlt, viszont éreztem, hogy fáradt vagyok. Plusz észrevettem három pattanás a homlokomon. Oh, jaj.
A megbeszéltek alapján ma én mentem át Baluhoz azért, hogy folytassuk a betlehem elkészítését. Kíváncsi voltam rá mit fog szólni a barna hajamhoz. Anya és apa reakciója jó volt, tetszett nekik a barna szín. Bence eltátotta a száját és kijelentette, hogy ő is barna hajat akar. Lol. Ugye neki is szőkésbarna haja van, mint nekem (volt), de szerintem ez sokkal jobban áll neki, nem szükséges a hajfestés.
Mikor elindultam Baluhoz, hümmögve vettem tudomásul, hogy esik a hó. De jó! Emlékszem tavaly Bencével még játszottunk is benne, és idén is jó lenne. Tudom, hogy egyre csak növünk, és hogy ez a dolog már annyira gyerekes, de lehet, hogy jövőre már én is lesz hó. Elvégre olyan szinten szennyezzük a környezetet, hogy az időjárást is tönkrevágjuk. Oké, én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de szívesen részt vennék mondjuk egy tüntetésen.
Szóval megálltam annál a bizonyos háznál a Mikszáth utcában. Egyik lábamról a másikra állva azon gondolkodtam, hogy miért nem merem megnyomni azt a kibaszott csengőt? Talán félek Gabitól és Tamástól, akiket te jó ég! Mikor is láttam őket utoljára? Tavaly decemberben? Hm, talán. Így nem igazán tudom megmondani, de az emlékeimben élő szülők teljesen máshogy nézték ki mint azok, akik a jelenben élnek. Rengeteget változtak, de csak jó értelemben. Végül csak becsengettem, és ki más nyitott volna ajtót, mint Tamás? Mikor meglátott összeszaladt a szemöldöke és becsukta az ajtót. Ne már, ez komoly? Végül újra kinyílt az ajtó, de már Balu szaladt ki rajta.
- Bocs, bocs. Már be is engedlek. - mondta mosolyogva. Létezik, hogy egy fiúnak (vagy úgy bárkinek a világon) ilyen gyönyörű és szívdöglesztő mosolya legyen?
- Semmi baj megértem, hogy apukád kizárt.
- Tényleg bocs, csak... Mi a szar? Most már barna a hajad? - döbbent le.
- Igen, tegnap befestettem. Milyen? - kérdeztem az egyik (barna) hajtincsenet tekergetve.
- Hátőőő... - kereste a szavakat.
- Ilyen rossz? - ijedtem meg azonnal.
- Dehogy! Basszus Réka gyönyörű vagy.
- Ó, köszönöm. - mosolyogtam rá meghatottan - Akkor bemenetek a házba?
- Persze gyere. Csak apa nem volt biztos abban, hogy meghívtalak, pedig mondtam is neki.
- Értem. - bólogattam.

Beléptem a házba és reflexszerűen nyúltam a csizmámért, ugye annak érdekében, hogy levegyem a lábamról. Ám állt előttem két szülő. Ajj, miért néznek rám így?
- Öhm. Ö... - kerestem a szavakat, de egyszerűen nem tudtam mit mondani. "Csókolom, csak betlehemet jöttem építeni. Semmi közöm a fiúkhoz." vagy "Sziasztok, rég találkoztunk. Hogysmint? Ja és egyébként ha nem bánjátok Baluval újra összejönnénk."
- Anya, apa ne nézzétek már rá ilyen csúnyán. - lépett mellém rögtön Balu. - Réka anyukája engem öleléssel köszöntött.
- Apa meg késsel. - vihogtam fel. Kicsit hangosan, hupsz.
- Réka. - lépett elém (közvetlenül elém) Tamás. Tekintete szigorú volt, dühöt és haragot sugárzott. Komolyan mondom megijedtem. Nyeltem egyet. Erre felkacagott, széttártata karjait és magához húzva jó szorosan átölelt. Ezt pedig belesúgta a fülembe:
- Örülök, hogy visszajöttél.
- Tamás. - szólt rá lágy hangon Gabi. Aki nem a felesége, hanem mondjuk úgy, hogy az élettársa. Tamás elengedett, most pedig Gabi lépett oda hozzám. Hát ő nem ölelt meg, de megajándékozott egy igazán szívbemarkoló mondattal:
- Rég láttalak. Még mindig gyönyörű vagy, örülök, hogy Balu szíve érted dobog.
- Á, anya ez gáz volt. - mondta Balu nyúzott hangon. Levettem a csizmám és a kabátom, és Balu után haladva felmentem a lépcsőn. A kapcsolatunk alatt nem igazán járkáltunk át a másikhoz, csak néha-néha ugye. Nem volt olyan komolyan dolog, mint amilyennek hittük, és mint amilyennek most így utólag is gondoljuk.
- Tádá! - nyitotta ki a szobája ajtaját.
- Hát tavaly óta semmi se változott. - meredtem rá nevetve. Az íróasztal melletti gurulós széken egy kupac ruha volt.
- Nemár - röhögött fel ő is.
- Segítek. - mondtam és beléptem a Szobába.
- Bocs tényleg, de állandóan félrerakom valahova, hogy "majd holnap megcsinálom", de mindig az lesz belőle, hogy végül anya rakja el.
- Semmi gond, gyors összehajtjuk. - mondtam.
Az első dolog most nem egy alsónadrág volt, mint tavaly (mennyire gáz, hogy ennyire emlékszem rá?), hanem egy piros Pool&Bear-es pulcsi.
- Ú! - csillant fel a szemem és Balura néztem, aki lefejelte a falat.
- Nem. Ezt nem adom oda. Amúgy hol van az pulcsi amit tavaly loptál el tőlem ha? Szakítás után visszaadhattad volna.
- Most már mindegy. - vontam meg a vállam.
- Hogy érted hogy mindegy? Nem járunk.
- Deee járhatnánk újra nem? Elvégre szeretsz engem, én is szeretlek téged, most végre nincsenek akadályok, igazán összejöhetnénk. - magyaráztam álmodozva miközben el kezdtem hajtogatni.
- Persze Réka, mindenképp.
Figyelmen kívül hagytam a közömbös választ, mert megpillantottam az íróasztalán egy bekeretezett képet. A képen pedig nem volt más, mint Balu és Csenge. Balu eszméletlen helyes rajta, Csenge pedig felháborítóan gyönyörű. Az arca, a szeme, a mindene... A DRK-s sapkája is elég menő volt. Azt hiszem, hogy a kép láttán összetört bennem valami. Megfordultam és belenéztem Nagy Balázs szemébe.
- Te még Csenget szereted igaz?
- Mi? Honnan... Ó, a kép. Elfelejtettem leszedni.
- Megértem, még én se töröltem ki a Dénes mappámat a gépből.
- Neked van egy Dénes mappád? - hökkent meg.
- Jézusom dehogy! - csaptam a homlokomra és folytattam a hajtogatást.
- Hagyd a ruhákat Réka. Csináljuk inkább a betlehemet.
- Felőlem.
Fél órán keresztül bügyköltük a betlehemet, a nagyja igazából már megvolt, csak tökéletesíteni kellett. A Betlehem kész volt, én pedig úgy döntöttem folytatom a ruhahajtogatást. Balu pedig segített. Mondjuk lehet, hogy ennek fordítva kellett volna megtörténnie, de mindegy. Mikor azzal is kész voltunk elszaladtam a mosdóba cserélni (khm), utána pedig felültünk az ágyra, és hátunkat a fáknak döntve beszélgetni kezdtünk. Egy csomó dologról, igazából. Nagyon élveztem az egészet. Azt, hogy Baluval lehettem, Balu szobájában, és közvetlenül Balu mellett. Az illata beférkőzte magát az orromba, egyszerűen azt se éreztem volna, ha az orrom alá nyomnak egy csokor rózsát. Nem tudom mennyi volt az idő, de kicsit későinek éreztem azt, hogy továbbra is itt tartózkodjak. Te jó ég, mik ezek a mondatok? Talán hatással van rám kilenc és fél év magyar óra?
- Én szerintem megyek lassan, nem akarok zavarni. - mondtam Balunak.
- Menj csak. - mondta közömbösen. Legalábbis nekem közömbösnek tűnt.
- Haza kísérnél esetleg? - kérdeztem.
- Miért? Félsz hogy megtámadnak? - röhögött ki. - Csak vicceltem. De elkísérlek ha szeretnéd.
- Eddig szerettem volna, de mindegy. Megyek egyedül. - mondtam és felkaptam a telefonom Balu komódjáról.
- Na most mi van? Eddig tök jól elvoltunk, erre átváltassz hisztis picsa módba.
- Mivan?! - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Semmi, hagyjuk. - motyogta és felállt az ágyról. Nyomott egy puszit az arcomra. - Boldog karácsonyt.

És nektek is boldog karácsonyt még akkor is, ha éppen nincs karácsony. XD. Igen, Réka újra hisztizik, komolyan mondom kezd idegesíteni a karaktere, de éppen tinédzser, na. Ígérem át fog esni egy hatalmas változáson, de előbb meg kell történnie egy borzasztó dolognak. Jaj. És a következő részben kezdetét veszi egy BaluVSRéka veszekedés. Óriási, óriási. 😕🤣❤️