~~~

Hogy miről is beszélt? Az árvaház történetéről, a saját történetéről és a legtöbb gyerek történetéről is. Mindenki, de tényleg mindenki sírt. Majdnem egy órás volt a beszéd, utána pedig még lehettünk egy kicsit a gyerekekkel.
Nem tudtam reakció nélkül hagyni azt, hogy három 8 év körüli kislány rámászott Balura azt kiabálva, hogy "szeretleeek" Balu pedig könnyes szemmel mind három lánynak adott egy puszit a homlokára. Végig futott az agyamon, hogy milyen jó apa lenne és... Ahhhww. De vajon ki lenne az anya? Mert azt mondta Klára néninek, hogy engem SOHA nem fog eljegyezni. Khm. Sebaj. Ott van neki Csenge. :D
Delutan egykor elköszöntünk a gyerekektől, a télapónak öltözött szakállas öregembertől és a lelkes Babika nénitől. Nem tudom, hogy tudják ketten elvezetni az árvaházat, a történetek alapján rájöhettünk, hogy ez egy hatalmas megpróbáltatás számukra.
Vissza indultunk az iskolába, én pedig út közben odasomfordáltam a sor végén kullogó Balázshoz.
- Szia. - mondtam rá se pillantva.

- Szia. - mondta és a hangsúlyából arra következtettem, hogy mosolyog.
- Köszönöm, hogy bíztattál. Jólesett.
- Ki tudtad énekelni, úgyhogy nekem megérte. - mondta - Még mindig gyönyörű hangod van.
- Köszi. - pillantottam fel rá hálásan. Hanyagul megvonta a vállát és átölelt. Közben pedig szívdöglesztően mosolygott. Én tényleg... Tényleg mindennél jobban szeretem őt. És bármit megtennék azért, hogy ellopjak tőle egy csókot.
- Meg akarsz csókolni mi?
- Mi? Dehogy! Honnan vetted?
- A számat nézed. - mondta mosolyogva.
- Azért, mert cserepes. - vágtam rá, Balu pedig jó hangosan felnevetett. - Egyébként te is meg akarsz csókolni engem.
- Én legalább nem tagadom. - suttogta a fülembe. A hideg is kirázott.
- Csókolgasd Csengét.
- Te meg Dénest. - vágott vissza.
- Nem is szeretem.
- Akkor minek jársz vele?
- Sosincs alkalmam szakítani.
- De béna vagy. - nevetett ki. - Szóval nem szereted Dénest. Engem szeretsz?
- Öhm. - szorítottam össze a szám kínosan - Mint egy barátot, igen.
- Aha. - dünnyögte én pedig elhatároztam, hogy nem szerencsétlenkedek többet, már nem bírtam tovább magamban tartani a dolgokat.
- Az Isten szerelmére! Most mondjam azt, hogy bánom amit február 13-án tettem? Mondjam azt, hogy mindennél jobban szeretlek? Mondjam el az igazat?!
- Elmondtad. De köszönöm.
- Argh! Utállak! - néztem rá mérgesen. Én épp az előbb öntöttem ki neki a szívem úgy, hogy mindketten kapcsolatban vagyunk, ő pedig egy cseppet sem vesz komolyan.
- Az előbb mondtad, hogy mindennél jobban szeretsz.
- Balu! - sipítottam, de már nem sokáig. Ugyanis ő befogta a szám, átkarolta a derekam és így szólt:
- Réka. Én abban a pillanatban amikor megláttalak, beléd szerettem. Ott ültél Hanna mellett a padban, és Istenem, de gyönyörű voltál. Aztán amikor meghallottalak énekelni... Tudtam, hogy nem tudok élni nélküled. De mindegy, mert már nem vagyunk együtt.
- Jézusom ez túl bizalmas volt és hirtelen jött. - mondtam miközben próbáltam egyenletessé tenni a légzése. Nem ment, és éreztem, hogy rákvörös a fejem.
- De igaz. Tényleg. - jutott hirtelen eszébe. - Neked mi volt az első reakció rólam?
- Nem mondom meg. - vágtam rá rögtön.
- Naaa. - nógatott.
- Valahova biztos felírtam. - motyogtam.
- Ne már! Naplót vezetsz?
- Nem! - tiltakoztam azonnal. Nekem jól esik leírni az érzéseim, de egyébként cikinek számít ez a "Kedves Naplóm" dolog.
- Jó, na. Egyértelmű volt, hogy felkeltettem az érdeklődésedet. Csak tudni akarom, hogy két oldalú volt-e ez a "Szerelem első látásra" dolog.
- Abszolút.
- Akkor jó. Rebeka. - mondta visszatartott nevetéssel. Lehet, hogy meg kellett volna sértődnöm, de én inkább jó hangosan felnevettem. - Még a nevetésed is gyönyörű. Miért vagy ilyen tökéletes?
- Nem vagyok tökéletes.
- Mondj egy rossz dolgot magadról.
- Hm...
- Na ugye.
- Nem! Nem! Várjál! Egy csomó dolog rossz bennem. De inkább elmondom mi volt életem legnagyobb baklövése.
- Hallgatlak. - mondta és kíváncsian fürkészni kezdett.
- Az, hogy szakítottam veled.
- Ó, ez túl klisés volt.
- De őszinte. - mondtam mosolyogva.
- Réka...
- Elnézést, hogy megszakítom a turbékolásotokat. - lépett mellénk Levi. - De itt vagyunk a sulinál. Gyertek, mert egy földrajz óra még meg lesz tartva.
- Megyünk már. - mondtuk teljesen természetesen. Mintha még sem történtek volna az imént folytatott párbeszédek.
- Ó, és Balu. A suli újságos srácok kitörölték a képet. Megfenyítettem őket.
- Hála az égnek. - könnyebbült meg Balu. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert az ölelkezős képünkről volt szó.
- De Gergő is csinált pár képet. Azok már a felhőben vannak.
- Rohadjatok meg! - röhögött fel Balu.
Ott hagytam őket és felsiettem az iskola lépcsőjén. Miután vége volt a földrajz órának (azt hittük laza óra lesz, de nem úsztuk meg, írtunk két oldalt), elindultam a színjátszó terembe. Pech, hogy a folyosón összefutottam Kornéllal. KORNÉLLAL!!!
- Nahát Réka. Csinos vagy. - dicsért meg és adott egy puszit. Az arcomra természetesen. Ha a számra ment volna megverem.
- Köszi. Jól vagy Kornél? Minden oké veled?
- Ja, jól vagyok. Az osztály brutális, a tanárok se rossz arcok, Budapest meg az én városom. Ja, és crusholok egy lányt.
- Nahát! Ki a szerencsés?
- Titok. Az a gáz, hogy van pasija, de szerintem hamar szakítani fognak.
- Értem. De remélem nem miattad. Tudod, hogy nem szép dolog belerondítani mások kapcsolatába.
- Persze tudom. Hallod megyek most a plázába, ennék egy kis mekit. Jössz velem?
- Oh. Nem tudok bocsi, színjátszásra megyek.
- Átmentél színjátszásra?
- Nem, csak Vandát nézem meg.
- Ja értem. Akkor holnap?
- Szobafogságom van. - mondtam tettetett csalódottsággal.
- Mondanám, hogy nem hiszem el, de a faterod... De azért majd még dumáljunk. - mondta és megölelt. Mosolyogva megveregettem a vállát és kinyitottam a piros, kétszárnyú ajtót.
Minden színjátszós a székeken ült, valamilyen mechanikai eszközt szorongatva. SOS tanárúr pedig a színpadon állt, és le-föl járkált.
- Rékaa! De jó, hogy itt vagy. Mondd, hogy van egy eget rengető ötleted!
- Öhm. Van egy kisebb koncepció, de nem konkrét és...
- Nem érdekel, mondjad!
- Miért neked kell kitalálni ezt is? Miért szól minden rólad? - kérdezte Vanda idegbeteg fejjel. Tejfölszőke haja begöndörödve omlott a vállára, a frufruja pedig bónusz pontnak számított. Fekete, vállnál kivágott felső volt rajta, a nadrágját nem láttam. A sminkje tökéletes volt. Vanda gyönyörű!
- Én nem akartam. Belekeveredtem. - mentegetőztem, de nem igazán érdekelte amit mondok. Felmentem a színpadra és elhadartam SOS-nak amit Eörsi Dorka mondott nekem. Először ő is sablonosnak találta a Rómeó és Júliát, de az a plusz dolog (amiről fogalmunk sincs, hogy mi lesz) igazán feldobná a dolgot. Tehát tetszett neki az ötletem, hálája jeléül meg is ölelt. Öhm. Oké.
- Na gyerekek! A Rómeó és Júliát fogjuk előadni csak kicsit másképp.
- Én leszek Júlia. - mondta a 12.-es lány (elfelejtettem a nevét) de vele egy időben Vanda is ezt mondta.
- A szereposztást majd később. Először kell egy dolog ami köré írjuk a történetet.
- De a történetet már megírta Shakespeare. - mondta az a-s Sanyi okoskodva.
- De hülye vagy Sanyikám. - cseszte le SOS. - Találjatok már ki valamit!
- De mit? - értetlenkedtek.
- Valamit.
- Legyen például egy tárgy. Egy hétköznapi eszköz, vagy egy étel. Na. Te! - néztem Sanyira. - Mondj egy ételt.
- Ööö... Ööö... Sör.
- Az ital te idióta! - dobta meg a végzős lány egy flakonnal.
- Mondhatok én? - tette fel egy másik fiú a kezét. SOS mosolyogva bólintott. Kicsit se volt eszelős a mosoly. - Nutella.
- Ekkora baromsá...
- Ez jó! - vidultam fel. - A Nutella köré építünk mindent. Az lesz a két család viszálykodásának legfőbb oka.
- Zseni vagyok!
- Azért azt nem mondanám. - forgatta meg a szemét Vanda.
- Jól van. Akkor a Rómeó és Júliát fogjuk előadni, plusz elem a Nutella. Jöjjön a szerepbeosztás. Én otthon kidolgozok egy kisebb forgatókönyvet, tele rímekkel, tele Nutellával. - kezdett bele a dolgokba lelkesen SOS.
Én nem kaptam konkrét szerepet (ki mondta, hogy egyáltalán szerepelni akarok?), én leszek a beugró. SOS a mesélő vagy mi a fene (a Rómeó és Júliában van mesélő?), végül Vanda lett Júlia, Sanyi Rómeó, Matyi Tybalt Pali Mercutio, Kíra (a végzős lány) pedig Júlia dajkája. Lehet, hogy lesz olyan, hogy valaki két szerepet is vállal, vagy mit tudom én. De én például minden szerepre fel fogok készülni. Már alig várom. Ahelyett, hogy tanulnék és a jegyeimet javítanám.
Színjátszás után Vandával mentem haza. Próbált gyorsabban menni, mint én, de nem sikerült neki. Valahol a Jókai Mór kereszteződésnél megragadtam a karját, és odarántottam magamhoz, hogy szemtől szembe álljunk egymással.
- Tudom, hogy utálsz, és azt is tudom, hogy szereted Csaba Flóriánt. De tudnod kell, hogy nagyon jó barátnőm vagy, sok mindent köszönhetek neked. Szeretnék én is segíteni neked, de csak akkor ha szükséged van rám.
- Mondanám, hogy nincs rád szükségem, de hiányzol. - vallotta be és előkotorta a telefonját a táskájából. - De Flóri akkor is igazi! Bebizonyítom.
- Hajrá.
- Szia baby. Jó volt a suli, köszi. Jól vagyok igen, te jól vagy? - kezdett el csacsogni a telefonján a Vanda - Ühüm, majd rakok ki újat, csak neked. Én is szeretlek. Itt van velem a barátnőm köszönsz neki?
- Erre kíváncsi vagyok - suttogtam izgatottan és Vanda telefonjáért nyúltam.

~~~