~~~

A zene elindult, kicsit halk volt, de mindegy, mert nem az lesz a fontos. Hanem én, aki énekelni fog.
- You're broken down and tired
Of living life on a merry go round
And you can't find the fighter
But I see it in you so we gonna walk it out
And move mountains
We gonna walk it out
And move Mountains - énekeltem úgy, hogy azt hittem meghalok.
Mindent beleadtam, de még mindig nem nyitottam ki a szemem. Hallottam a gyerekek ovációját, tapsolását és asszem Levi fütyülését is. Nem adtam fel, folytattam.
- And I'll rise up
I'll rise like the day
I'll rise up
I'll rise unafraid
I'll rise up
And I'll do it a thousand times again
And I'll rise up
High like the waves
I'll rise up
In spite of the ache
I'll rise up
And I'll do it a thousands times again - folytattam.
Mindenki tapsolt, én pedig elmosolyodtam éneklés közben. Most jön a For You-s rész.
- For You
For You
For You
For You.
És vége, itt befejeztem. Túl hosszú a dal ahhoz, hogy most végig énekeljem. Ennyi bőven elég volt. Kinyitottam a szemem és rámosolyogtam a gyerekekre. A néni fellépett mellém a színpadra és tapsikolva elvette tőlem a mikrofont.
Megkönnyebbülve hagytam el a színpadot. Azért nem láttam Balut a gyerekek közt, mert nem is volt ott. A színpad mellett állt, onnan nézett. Megálltam tőle egy méterre és mélyen a szemébe néztem. Ő is engem nézett, nem csináltunk semmit, csak néztük egymást. Nem tudom mennyire volt nevetséges a helyzet, ezért fogtam magam és megöleltem őt. De úgy igazán. Átkaroltam a nyakát és belefúrtam a fejem a vállába. Ő egyik kezével a derekamat ölelte át, másikkal pedig a hátam. Fejét az enyémhez döntötte és éreztem, hogy szagolgatja a hajam. Kinevetném, de én is őt szagolgattam. Balu illata a legjobb. :D
A meghitt pillanatunkat az egyik suli újságos rontotta el, mivel hogy lefotózott minket. Vakuval. Szuper.
Rögtön szétrebbentünk, Balu el kezdett vele veszekedni, hogy törölje ki, én meg otthagytam őket és egyenesen Gergőhöz mentem, mert tudtam, hogy levideózta az éneklést.
És mit mondtam?
- Na mutasd a videót!
- Tessék. - adta át a telefonját. - Nagyon jó volt. Felrakhatom a YouTube csatornámra?
- Ha szeretnéd. - nevettem fel. - Hű. Sikerült kiénekelnem.
- Még szép. - lépett mellém Marci és átölelt. Levi is hasonlóan tett.
- Most ezt miért kaptam?
- Ha Balunak szabad nekünk is, nem? - kérdezte Gergő.
Felnevettem és őt is megöleltem. Kitti és Eszter is megdicsért, aztán arra kértek, hogy kóstoljam meg a süteményeket. Őszinte véleményt kértek tőlem.
- A muffin mennyei; a mézeskalács kicsit száraz, de finom; a kókusztekercs isteni, de lehetne több csoki a tésztában; karamellás és csokis sütik is ahhw... A fantaszelet teteje kicsit csúszós, de amúgy nyami; és a kókusz kockák... Nos az kicsit fura. Túl sok benne a rum, véleményem szerint.
- Mondtam Eszter! Én megmondtam! - rivallt rá Kitti. - Mennyit tettél bele? - kérdezte és beleharapott egy kókusz kockába. - Pfúj! Ha ezt megeszik a gyerekek, berúgnak. Hülye vagy?!
- Kicsit megcsúszott a kezem. - húzta be a nyakát Eszter.
- Na szép. Most dobhatom ki.
- Nehogy kidobd! Az idősebbek megeszik. - mutattam az öt fős társaságra. - De amúgy nem hinném, hogy nagy bajuk lenne a rumos sütitől.
- Neked pl nem lenne bajod tőle. - lökte meg a vállam Kitti. - Hisz ebben a félévben mennyit is ittál pontosan azokkal az emo-sokkal?
- Kitti! - szólt rá Eszter.
- Hagyd, már lepereg rólam. - legyintettem.
- Jó, bocsánat. Tudod, hogy nem úgy értettem... - kezdte Kitti, de félbeszakítottam.
- Nem baj, semmi gáz nincs. Odaviszem a nagyoknak a kókusz kockákat. - mondtam és a kókusz kockás tálcát megragadvta indultam el feléjük. - Sziasztok. Nézzétek csak. A kókusz kockák csak titeket illetnek.
- Hogyhogy? - csodálkozott az egyik fiú. Nem jegyeztem meg a nevét. Patrik, András vagy Benedek.
- Rum van benne és azt inkább nem adjuk a kicsiknek. - nevetgéltem és odaadtam a tálcát a fiúnak. - Tessék András.
- Milyen András?
- Nem Andrásnak hívnak? Elnézést.
- Albert vagyok, de mindegy. Kösz a rumos sütit.
- Nincs mit. - mondtam és már ott is hagytam őket. De valamelyikük utánam jött és megragadta a csuklóm.
- Nagyon szépen énekeltél. - mondta... Vera vagy Dorka? Sajnos nem jegyeztem meg melyik kislány kicsoda.
- Köszönöm.
- Mi a teljes neved? Elmondod?
- Persze, de csak ha te is - pöcköltem meg az orrát játékosan. - Szálkás Réka a teljes nevem.
- Az enyém Eörsi Dorka. - mondta. Szóval ő a Dorka.
- Örülök. Hány éves is vagy?
- tizenhárom múltam két hónapja. - felelte büszkén.
- Én kevesebb, mint egy hónap múlva leszek tizenhat. - mondtam. Jé! Mindjárt itt a szülinapom. Vajon mit kapok a kedves és szerető családomtól?
- De jó neked, már nagy vagy. Ha én tizenhat leszek, megszökök innen.
- Mi? Miért? - kérdeztem ijedten és leültem a - szőnyeg fedte - földre.
- Nem szeretek itt lenni. Minden pillanatban attól rettegek, hogy összedől az épület. Az iskolában csúfolnak, mert szegény vagyok, árvaházban élek, és mert még nem volt barátom. A kis gyerekek meg olyan idegesítőek. Nincsenek szüleik és rajtunk csüngnek. Miről is beszélek? Itt senkinek sincsenek szülei.
- Sajnálom. - sütöttem le a szemem. Akkor hullott le az első könnycseppet. Így utólag leírva nentunik olyan megható nak de élőben borzasztó élmény volt látni Dorka szemében a szomorúságot és a haragot.
- Áh, ugyan. Már csak három év van hátra. Nem leszek tanköteles, dolgozhatok és eltarthatom magam.
- De vajon el tudnád tartani magad? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Nem tudom. Sokszor úgy érzem feleslegesen élek. Senkinek sem tűnne fel, hogyha meghalnék.
- Naaa!
- Egyszer már próbálkoztam öngyilkossággal, de még ahhoz is gyáva vagyok.
- Dorka hagyd abba! - szóltam rá élesen, de éreztem hogy potyognak a könnyeim.
- Elnézést. Énekelnél nekem valamit?
- Mit? - kérdeztem és egy félmosoly kíséretében megtöröltem az arcom.
- Hm. Mondjuk a Rómeó és Júliából valamit?
- A Rómeó és Júlia. - dünnyögtem. És akkor jutott eszembe a színjátszás. Mégis mi a szart kezdjek vele? Fél napom sincs kitalálni valamit. - Nem tudok belőle énekelni semmit. Pedig van pár felvonás. Viszont te segíthetnél nekem valamiben.
- Mégis miben? - kérdezte és kisöpörte a frufruját a szeméből. Le volt nőve, de ettől függetlenül láttam a gyönyörű kék szemeit.
- Az iskolánkban vannak különféle szakkörök. A színjátszást senki se szereti, és az igazgató el akarja törölni. A tanár aki a színjátszást vezeti engem kért meg arra, hogy találjak ki valamit. De nekem nincs semmi ötletem. Mondd csak. Mi az amit te szívesen látnál a színpadon?
- Hű! A Rómeó és Júliát.
- Áh. Mindenhol ez van. Gyönyörű darab, ne érts félre. Shakespeare elképesztő. De túl sablonos lenne és kétlem, hogy szórakoztatná az iskola társaimat.
- Akkor... Nem tudom. Szerintem legyen a Rómeó és Júlia. DE! Legyen benne valami plusz.
- Miféle plusz?
- Nem tudom. Például történjen a modern világban, vagy ú! Legyen egy dolog, egy nem tudom mi, ami köré épül az egész történet.
- Ezt nem értem. - nevettem fel kínosan. Kínos is volt, hogy egy tizenhárom éves lány agya ilyen sebességgel pörgött.
- Adjátok elő a Rómeó és Júliát. De legyen egy dolog, egy nem tudom mi, ami... Ami a kulcsa az egésznek. A sztori ugyanaz, de nem a viszálykodás és a szerelem a lényeg. Hanem az a... Valami.
- De milyen valami?
- Én tudjam? Azt bízd a társaidra. Egy tárgy legyen, szerintem.
- Oké. Nekem ez sok. Viszont köszönöm szépen az ötletet és azt, hogy ennyire fontosnak vélted.
- Ha ezzel segíthetek nektek, akkor szívesen tettem. - vonta meg a vállát. - Szóval te énekelsz és színészkedsz is. Elképesztő! Ha nagy leszel, tuti hites leszel!
- Nem hinném. - nevettem fel. (Hahaha... 😏 Írói szerk.)
- Réka! - lépett mellénk Levi. - Gyere a karácsonyfához. A duci nő felolvas nekünk valamit.
- Babika néni, ah. Túl nagy szíve van. - mondta Dorka. - Csak nektek olvas vagy nekünk is?
- Csak nekünk. Ti itt maradtok, nemsoká jön a Télapó.
- Milyen télapó?!
- A szakállas vénember beöltözik télapónak és szétosztogatja a csoki mikulásokat, amiket mi hoztunk.
- Oké, én visszamegyek a többiekhez. - indult meg Dorka.
- Dorka! Tényleg köszi az ötletet. Hálám jeléül majd elviszlek forró csokizni vagy ilyesmi.
- Komolyan mondod? - döbbent le.
- Persze. Van telefonod? - kérdeztem, mire megcsóválta a fejét. - Nekem sincs.
- Hogyhogy? Te gazdag vagy.
- Anyám elvette. - röhögtem fel. Akkor vettem észre, hogy Levi már rég nincs velünk. - A téli szünetben ráérsz bármikor?
- Igen, bármikor.
- Jó, jó. Akkor beszéld le azzal a Gabika nénivel. Babika nénivel. - korrigáltam magam gyorsan.
- Oké. Köszönöm. - ölelt meg. Különleges volt az illata, egyszerre éreztem gyenge virágillatot és állott, dohos szagot.
Kimentem a szobából és a többiekhez mentem, akik az óriás karácsonyfa előtt állva hallgatták, Babika néni beszédét. Hogy miről is beszélt?

~~~