~~~

- Jó hogy mondod... Kitti, aki ezt az egészet szervezte, rengeteg süteményt fog sütni. Kéne egy ember aki segít neki.
- Ú! Én szívesen. - mondta Eszter.
- Rendben. A többiek vegyenek a boltokban csokimikulásokat. Lehetőleg minél többet. Sok gyerek van abban az árvaházban. Kicsik és nagyok egyaránt.
- És nagyjából mennyit hozzunk? - kérdezte az egyik Kurucz iker.
- Tíz-húsz darabot. Esetleg olyan ruhákat is hozhattok, amik már nem jók rátok és szívesen odaadnátok az árva gyerekeknek.

- Én hozok vagy öt zsákkal. - mondta Levi. - Azok a ruhák, amiket kinövök az öcsémre szállnak, de ha ő is kinövi nem tzdjuk hova rakni.
- Fantasztikus! Hozzatok amennyit csak tudtok. Akkor Kitti és Eszter süt, ti pedig hoztok csokit meg ruhákat. Örülök, hogy ennyire szíveteken viseltek a dolgot.
- Mindjárt karácsony. Tetszik tudni ez a karácsony szellemének a műve. Annyira rám tört az adakozósdi, hogy felajánlom az árvaháznak a számítógépemet. - mondta Gergő.
- Nahát! Ez igazán szép gesztus tőled, Gergő.
- Majd veszek egy másikat a megtakarított pénzemből. - legyintett.
- Én a megtakarított pénzéből a csokikat fogom megvenni. - mondta Balu. - Meg elmegyek anyámmal játékokat venni. Meg ilyesmi.
- Nahát! Igazán büszke vagyok rátok. - szipogta Kántor.
Azt hiszem nem nézte ki belőlünk, hogy képesek vagyunk ilyesmire. Már folytatta volna a fontos dolgokat, amikor megszólalt a csengő. Balu, Levi, Marci, Gergő, Olivér és én már pattantunk is fel.
- Ez jelző csengő volt. A csengő a tanárnak szól. Üljetek vissza! - utasított minket. Úgy utálom ezt a dumát. A csengő a tanárnak szól, nyanyanyanyanya... - Nincs idő a többi dologra. Holnap osztályfőnöki órán mindent átbeszélünk. Ami fontos! Holnap lesz a karácsonyi húzás.
- Gyártsak papírfecniket? - kérdezte Marci.
- Nem kell, majd én megcsinálom. És kérlek majd ne áruljátok el, hogy ki kit húzott. Az úgy nem mókás.
- Nem áruljuk el. - mondta mindenki szinkronban.
Úgyis el fogjuk árulni. Hihi. :)
Kicsengettek, úgyhogy mehettünk ki. Az aulában voltam, amikor SOS tanárúr elkapott. Szó szerint.
- Réka! Szerdán gyere színjátszásra!
- De nem vagyok színjátszós. És épp azt fontolgattam, hogy visszamegyek énekkarra.
- Visszamehetsz felőlem, de csak jövőre. Először segíts nekem.
- Miben segítsek? - kérdeztem kíváncsian.
- Nádas igazgató asszony azt mondta, hogy januárra rendezünk kell egy eget rengető műsort, különben megszűnik a színjátszás.
- Micsoda? - hőköltem hátra.
- Januárra érted? JANUÁRRA! - rángatta a vállam. - Ötletem sincs mit kéne betanítani annak a hat szerencsétlennek.
- Hé! Vanda nem szerencsétlen! Ő színésznő akar lenni. Mondjuk tény, hogy most összevesztünk...
- Kérlek találj ki valami olyat, ami szórakoztatja a diákokat.
- De mit?
- Nem tudom. Én is agyalok, de szerdára kell egy konkrét ötlet. Hisz januárban elő kéne adni.
- Jól van, rendben. Kitalálok valamit. - mondtam és idegesen a hajamba túrtam. Aztán rájöttemttem, hogy fel van kontyolva. - Bazdmeg. - morogtam és kiengedtem a hajam.
- Én most megyek. - mondta SOS, aki figyelmen kívül hagyta a káromkodásom, és inkább elsuhant valamerre.
Az aula közepén megigazítottam a hajam, aztán újra fogtam azt a gyönyörű kontyot.
Már indultam a lépcsőhöz, amikor a megláttam hét fehér ruhába öltözött lányt. A tornateremből jöhettek. És, hogy kik voltak azok a lányok? A hétből négyet ismertem csak. Niki, Lili, Tami és... Emma. Jaj, szegénnyel azóta nem beszéltem, hogy kiesett az énekkarról. Ők is a lépcső felé mentek.
- Lili! Mik ezek a ruhák? - kiáltottam oda a szőke lánynak. Oda is jött hozzám.
- Szia Réka. Tudod, pénteken lesz a szalagavatónk és folyamatosan gyakorolunk. Szombaton vettük a ruhákat. Hát nem meseszép? - nézett rám és pörgött párat.
- De. Tényleg gyönyörű. - mondtam. - Akkor pénteken lesz a szalagavató? Nahát! Nem is tudtam.
- Az ofőd még nem szólt?
- Odáig nem jutottunk el. Amúgy Tomi lesz a párod ugye?
- Ühüm. - bólogatott. - Egyébként mikor jössz vissza az énekkarra? - kérdezte hirtelen.
- Öhm. Úgy volt, hogy mostanában. Ugye karácsony környékén. De izé... Inkább csak január-februárban oké?
- Persze, semmi gond. Azért a márciusi duo előadásban már szeretném hallani a hangod.
- Igyekszem. - mondtam nevetve. Aztán megszólalt a csengő. Milyen óra is jön? Kémia!
Egész órán munkafüzetet töltögettünk. Nagyon uncsi volt. Miért nincs megoldókulcs a hátulján?
Angolon a füzetbe írtunk vázlatot. Aztán hangos olvasás volt, én nyugodtan hátradőlhettem, de szegény Levi (meg persze a többiek is, de leginkább csak ő) nagyon megszenvedett vele.
Éneken Gitta igazán elemében volt. Mozart dalokkal foglalkoztunk. Aztán rátértünk az életrajzára is. Mindenki unta, és egy emberként háborodtunk fel, amikor Gitta kijelentette, hogy jövőhéten dolgozat. Dolgozat?! Énekből?! Mi a szar?!
Mikor kicsengettek mehettünk haza. Eszter és Olivér végig velem volt, egész úton beszélgettünk. Eszter holnap átmegy Kittihez sütni és tökre lelkes, mert még sosem sütött sütiket, mindig cdak megette őket. Ezt nagyon aranyosan mondta.
Amúgy miközben írom ezt a naplóbejegyzést, eszembe jutott valami. Ó, hogy az a... Szerdán megyünk az árvaházba és szerdán lenne a színjátszás is. Most azon kezdtem el gondolkodni, hogy melyik a fontosabb, de eszembe jutott, hogy kettőkor elvileg visszatérünk a suliba, tehát mindkettőre el tudok menni. Huh, akkor nincs miért aggódni. Feleslegesen kreálom magamnak a problémákat.
Otthon ledobtam magamról a csizmát és a kabátot és már mentem is a szobámba. Szétterültem az ágyamon és azon gondolkodtam, hogy mi legyen a színjátszással. A neten se tudok inspirálódni, mert anya elvette a laptopom és a telóm. Bence ugyanígy járt, ezért tőle se tudok segítséget kérni. Mondjuk szerintem nem is segítene.
Hallottam valami motoszkálást odalentről, és hallottam egy idegen hangot is, úgyhogy lementem a lépcsőn. A földszinten és apával találtam szembe magam, meg egy... Egy másik nővel.

- Réka. Már itthon vagy? - nézett rám apa meglepetten. - Hadd mutassam be neked az ügyfelemet.
- Szervusz Réka. Dobó Barbara vagyok. - nyújtotta nekem a kezét a nő.
Esetlenül megráztam a kezét és gyanakodva végigmértem őt. Ez a Barbara egy nagyon magas nő és csinos nő. Vörös haja egy tökéletes kontyba volt fogva és a sminkje is gyönyörű volt. - Milyen egyedi a hajad. Igazán menő ez a fekete szín. - mondta. Gúnyosan rámosolyogtam apára, aki ettől eléggé zavarba jött.
- Gyere Barbara. Ülj le ide a kanapéra, mindjárt hozok valami üdítőt. Aztán aláírhatjuk a papírokat.
- Rendben. - bólintott a nő és leült a kanapéra. Apa pedig a konyha felé vette az irányt.
- Apa! Nem tudod, hogy anya hova tette a laptopom meg a telefonom? - mentem utána.
- Nem.
- Csak mert nagyon kéne.
- Egy hetet se bírsz ki azok nélkül a hülye kütyük nélkül igaz? - kérdezte gorombán miközben a szekrényben kotorászott.
- Nem arról van szó.
- Ezek a poharak borzasztóak. Hozz már légyszíves a vitrinből két üveg poharat!
- Nem. - mondtam és csípőre tettem a kezem.
- Mi az hogy nem? - szaladt fel a szemöldöke.
- Mondd meg hol vannak a cuccaim!
- Réka!
- Kutatómunka miatt van rá szükségem. A színjátszást vezető tanár a segítségemet kérte egy műsor megszervezésében. Ha rosszul sül el, akkor az igazgató asszony megszűnteti a színjátszás szakkört.
- Oh. Mikor lesz az előadás?
- Januárban. - mondtam.
- Ugye ezt nem csak kitaláltad?
- Nem. Szerdára kéne egy komplett ötlet, amit majd meg tudunk valósítani.
- Réka! Ne játszd ki a rendszert! Ha anyád is hazajött megbeszéljük. Most pedig hozd azokat a rohadt poharakat!
Fújtatva mentem vissza a nappaliba. Az a Barbara már nem a kanapén ült. A vitrin előtt állt és az edények között díszelgő képeket nézegette.
- Ő az anyukád? - mutatott egy fekete-fehér képre amin a tizennyolc éves anya mosolygott.
- Igen.
- Gyönyörű volt. És nyilván most is az. Ezt tőle örökölted. - mondta.
- Oh. Köszönöm az ő nevében is. - mondtam mosolyogva. - Arrébb tetszik állni?
- Persze. - mondta és hátrált két lépést. Kivettem két üveg poharat a vitrinből és visszacsuktam azt. Barbara egy másik képre mutatott. - Ez még itt te vagy kislány ként ugye? - bökött egy másik képre. A tízéves énem egy rózsaszín ruhácskában pózol egy játszótéri mászóka mellett.
- Igen az én vagyok.
- Aranyos kislány voltál. - mondta.
- Köszönöm. - erőltettem magamra egy mosolyt és még mielőtt visszamentem volna a konyhába a poharakkal újra megnéztem a képet. Milyen vidám és ártatlan voltam akkor, szeretnék megint olyan kislány lenni, akinek az a legnagyobb problémája, hogy kinőtte a kedvenc cipőjét. - Tessék a poharak. - tettem le a konyhapultra a két poharat. - De akkor megkapom a telóm?
- Nem! - mondta apa mérgesen.
Kiment a konyhából és mindent letett a dohányzóasztalra. Poharak, víz és szénsavas narancslé.
- Akkor adj légyszíves egy kis pénzt. - mondtam.
- Pénzt? Minek? Veszel egy új telefont? Tényleg! Az a kislány, aki eltörte az előzőt mikor akarja kifizetni?
- Vivi. - dünnyögtem. - Nem új telefonra kell a pénz. Csoki mikulásokat akarok venni. Körülbelül húszat. - mondtam. Apának pedig, mint aki rosszul hallotta kidülledt szemekkel rám nézett.
- Minek neked annyi csoki? Magadba roskadsz a bünti miatt és csokit fogsz zabálni?
- Milyen bünti? - kérdezte Barbara.
- Szobafogságot kapott és az anyja elvette tőle a telefonját meg a laptopját.
- Miért? Mit csináltál?
- Két "barátnőm" poénból befestette a hajam feketére és én nem is tudtam róla. Szobafogságot kaptam. De nekem pizsama partim lett volna az igazi barátnőimmel és kiszöktem. De csak ide a szomszédba.
- Most komolyan? - fordult apa felé értetlenül. - Martin a nyáron egy egész hétre eltűnt itthonról. Elment Horvátországba nyaralni a haverjaival. És még egy cetlit se hagyott.
- Az igen. - nevettem fel.
- Milyen bűntetést kapott? - kérdezte apa.
- Semmit. - mondta Barbara tök természetesen.
- Nem baj. Réka nem mehet sehova, fogság van.
- De apa! Egy árvaházba kellenek a csokik.
- Persze, el is hiszem.
- De komolyan. Szerdán megy az egész osztály.
- Szerdán a színjátszás lesz nem?
- Mindkettő szerdán lesz. Mikulás napján.
- Azt mondod, hogy egy árvaházba mentek jótékonykodni? - kérdezte Barbara.
- Igen. Az osztályfőnök azt mondta vegyünk sok csoki mikulást és vigyünk kinőtt ruhákat. Az egyik osztálytársam még sütit is fog sütni.
- Nahát ez fantasztikus! Fogadj el egy kis pénzt, vegyél ebből nekik valamit. Én is segíteni szeretnék nekik. - mondta és a kezembe nyomott egy kevés összeget.
- Jaj. Köszönöm, de nem...
- Tedd csak el!
- Réka! Akkor sem mehetsz a boltba! Menj fel a szobádba! - förmedt rám apa.
- Utállak! - néztem rá csúnyán és felrohantam a szobámba. Istenem. Hogy fogok így vásárolni? És hogy találok ki egy jó műsort? Anya és apa mindent tönkre tesznek, utálom őket!

Fruzsi&Boldi 5/5 legalább ők boldogok :)
Árvaház 5/3 jaj! Lehet, hogy én is sírni fogok.
Vivi 5/3 biztos nehéz neki, de azért adhatna egy új telefont.
Kitti&Levi 5/2 ijj. :/
Színjátszós műsor 5/? Nem tudom mi lesz ebből.
Mozart dolgozat 5/3 na ez az, amihez most rohadtul nincs kedvem. Erre tanulni.
Apa 5/1 utálom!
Barbara 5/5 nagyon jó fej és kedves is. Kétlem, hogy munkaügyi kapcsolazon kívül más lenne közte és apa közt.