December 4. hétfő

Még szerencse, hogy anya, apa és Bence korábban indult el otthonról, mint én. Egyikőjükkel sem akartam találkozni, és ők is így voltak velem. Egész hétvégén a szobámban gubbasztottam. Még jó, hogy van fürdőszobám. Ha éhes voltam egy másodperc alatt kiszedtem a hűtőből és a szekrényből ami kell. Semmi főtt kaját nem ettem, kicsit le is gyengültem.
Ma a sötétzöld pulcsim volt rajtam meg a farmerem. Fekete csizmát és fekete kabátot vettem fel mellé. A világosrózsaszínt már kinőttem, jövőre pedig új kabátot kell venni, mert ez is kezd kicsi lenni rám mellben.
A hajam tegnap vagy háromszor kimostam és kifésültem. Mivel három féle képpen volt befonva, elég hülyén néztem ki, amikor kiengedtem. De felfogtam kontyba, és így nem látszott. Tettem fel szempillaspirált, szájfényt, és zöldes-szürkés szemfestéket, meg persze púdert.
Az utcán menetelve összefutottam Fruzsival, akivel a suliig beszélgettünk. Kérdeztem, hogy van, ő mondta, hogy jól. És tényleg vidámak tűnt. Persze rögtön rákérdeztem az okára, eleinte nem mondott semmit, de látta a szememben, hogy majd megöl a kíváncsiság, úgyhogy végül beadta a derekát.
- Na jó, elmondom. De senkinek ne add tovább oké? - nézett rám.
- Ígérem.
- Khm. Szóval. Én és Boldi. Boldi és én... Hát öhm.
- Mi? Na várj! Jártok? - kérdeztem vigyorogva.
- Aha. - bólogatott Fruzsi és elpirult közben.
- De hisz ez nagyszerű! - örvendeztem.
Hisz Fruzsi már tavaly beleszeretett Boldiba. Mondjuk ő nem viszonozta, mert azzal a Sáfrányos Izabellával járt. De jött Petrányi Zoli, ő összejött Fruzsival és így már kellett Boldinak. Dobta a csajt és gyúrni kezdett, aztán Zoli szakított Fruzsival, mert megtetszett neki egy másik lány. Aki ugye nem más, mint Sáfrányos Izabella. Aki tavaly letudta az érettségit, és vidékről felköltözött ide, Pestre. Legalábbis Fruzsi ezt mesélte.
És így történt, hogy a két magányos és reménytelen lélek egymásra talált. Boldi és Fruzsi összejöttek, még sosem voltak ilyen boldogok!
A

sulinál szétválltunk. Tök fura, hogy az a menő banda, ami tavaly állandóan az aulában csövelt reggelente, egyszerűen eltűnt. A helyünkön jelenleg két 9.-es fiú beszélgetett. Na szép.
A büfénél láttam Nikit, Lili és Tomi a falnak nekidőlve csókolózott (ujuj), Patrik pedig egy képregényt olvasott a lépcsőn ülve. Elmentem mellette és felmentem a lépcsőn. A terem felé indultam, de a szekrényeknél találkoztam Baluval. Piros pulóverben és farmerben volt, kabátja hanyagul lógott a vállán. Úgy nézett ki, mint aki kilépett egy divatmagazin címlapjáról.
- Szia. - köszöntem neki mosolyogva, de ő nem mondott semmit, faképnél hagyott és bement a terembe. Oké mi történik?
Én is bementem a terembe, ahol szokás szerinr hatalmas banzáj fogadott. Az interaktív táblán ment a Tomi mesék (?), Gergő és Levi azt nézte, az ikrek pedig ordibáltak. Íjúj! Valami családi perpatvar volt készülőben.
Eszter a rikító narancssárga körömlakkját kapargatta (Vanda festette ki neki pénteken), Olivér pedig Baluval beszélgetett. Leültem a helyemre és unottan elővettem a matek cuccom. Most komolyan? Matek? Hétfőn reggel nyolckor? Valaki öljön meg!
Rajzon mikulásvirágot kellett festenünk, az enyémen kicsit elmosódott a piros festék, de amúgy szép lett. Nyelvtanon legnagyobb meglepetésünkre Huszár helyett Kántor lépett be a terembe. Azt mondta, hogy Huszár megbetegedett. Mondjuk azok után, amit a múlt héten leműveltünk vele, nem csodálom. :/
- Gyerekek, sok megbeszélnivalónk van. Tudom, hogy holnap lesz egy osztályfőnöi óránk, de most elmondok mindent. - mondta és leült a tanári asztalhoz. - Előszöris. December 6-án, szerdán lesz mikulás napja.
- Az nem 5-én van? - kérdezte bambán Levi.
- De hülye vagy, Istenem. - fogta a fejét Kitti.
- Most mér? Nekem úgy rémlik, hogy 5-én kaptam a csoki mikulásokat anyámtól.
- Akkor vagy rosszul emlékszel, vagy az anyukád...
- Hé! Ha most megsérted az anyámat akkor...
- Mit csinálsz? Megütsz? - emelte fel a szemöldökét Kitti és hátrafordult. Eddig arra se méltatta Leventét, hogy a szemébe nézzen.
- Ha elszalad velem a ló, ki is doblak az ablakon. - vágta rá Levi.
- Gyó! - reagálta le Gergő és vihogva megnyomott valamit a telefonján. Azt hiszem egy újabb hangfelvétel van készülőben. :D
- Hogy mondod? - tápászkodott fel Kitti a székéről.
- Kitti kérlek ülj vissza! Sok dolgot kell még mondanom és ezt te tudod a legjobb...
- Képes lennél kidobni az ablakon? Ahhoz előbb el kell kapnod engem.
- Nem fogócskázom veled. - mondta Levi és kényelmesen hátradőlt a széken. Keresztbefonta karjait és elmosolyodott. Micsoda csábító mosoly, ha bármiféle érzéseim lennének Levi iránt, akkor biztosan elolvadtam volna. Minden tiszteletem Kittié, aki rezzenéstelen arccal nézett végig rajta.
- Csak, hogy tudd. Te nem lennél képes megütni engem.
- Miért nem? Nem érzek irántad semmit, simán megütlek. - mondta Levi.
Kittit ez viszont már szíven ütötte. De csak egy pillanatra. Vett egy mély levegőt és nekirontott Levinek. Olyan hirtelen történt minden, hogy még most se tudom felfogni. Kitti, Levi és Levi széke belecsapódott a földbe, de olyan erővel, hogy azt hittem leszakad és lezuhannak a földszintre. Mi is van alattunk? Tavaly se tudtam, de az átalakítások óta még pláne. Na majd kiderítem.
Kitti püfölte Levit, és akármennyire is erős ütések voltak, Levinek egyik sem fájt, nevetve lefogta Kitti kezét és wgy egyszerű mozdulattal fordított a helyzetükön és felé kerekedett. Ez a képkocka felidézte bennem a tavaly, december 1-én történteket.
A "bunyónak" végül Kántor vetett véget.
- Kitti! Meg vagy veszve? Ülj a helyedre, de rögvest!
- Megyek már. - mondta és kibújt a vigyorgó Levi alól. Még szemeztek egy darabig, aztán leültek. Kántor ismét helyet foglalt a tanári asztalnál és folytatta a mondandóit.
- Aki akar jegyzetelhet is. - mondta.
Semmi kedvem nem volt elővenni az üzenőfüzetem (azt se tudom hol van), de ezzel nem voltam egyedül. Kittin, Eszteren és a Kurucz ikreken kívül mindenki csak ült és nézett. Kántor meg köszörülte a torkát.
- Szóval mikulás nap. Nektek természetes, hogy sok-sok csokoládét kaptok a szüleitektől, de mi van azokkal, akiknek nincsenek szüleik? Vagy az olyan családban előkkel, akiknek nem hogy csokira, még kenyérre sincs pénzük?
- Jaj tanárúr ne tessék ilyeneket mondani. - mondta Eszter nyúzott hangon. - Sírni fogok.
- Eszter, ha nem bírod az ilyesmit akkor nem muszáj eljönnöd.
- Hova? - kérdezte. Na erre én is kíváncsi voltam.
- Kitti említette nekem, hogy olvasott egy cikket egy viszonylag közeli árvaházról. Mikulás napján az osztályunk elmenne oda és ételt osztogatnánk nekik. Na? Mit szóltok?
- Én sírni fogok. Nem, már most sírok. - mondta Eszter és a kibuggyanó könnyeit törölgette.
- Nem kötelező jönni. De ha szeretnétek segíteni nekik akkor...
- Ez szerdán lesz? Iskola után? - kérdezte valaki.
- Nem, iskola időben. Délelőtt kilenctől délután kettőig.
- A diri belement? - kérdezte Marci.
- Bele. Még az iskolaújság két tagját is utánunk küldi, hogy bele tudják majd tenni a januári számba.
- Szóval ellóghatunk egy napot. - értelmezte Vivi. - Én megyek.
- Annyira naiv vagy. - forgatta meg a szemét Kitti. - Szerencsétlen gyerekekre nem is gondolsz? Hogy is gondolnál már rájuk. Azzal a kis agyaddal el se tudod képzelni milyen lehet azoknak a gyerekeknek akiknek nincs anyja, se apja. Neked mindened megvan.
- Azt csak hiszed. Kurvára nem tudsz rólam semmit. Kittike.
- Ne hívj Kittikének Vivike!
- Lányok! Hagyjátok abba, mielőtt még elkezdenétek! - szólt rájuk az ofő.
- Ha azt hiszed mindenem megvan rohadtul tévedsz. Elvesztettem az apámat.
- Meghalt? - kérdezte Marci komoran. Kínos csend ült a teremre, mindenki szomorú tekintettel nézett Vivire.
Azt hitték úgy értette, hogy meghalt. De nem, csak válnak a feleségével. Ezt Dénestől tudom.
- Nem, csak elvált anyától és elköltözött. Azt tervezgeti, hogy az országot is elhagyja.
- Ó. - reagálta le mindenki.
Tény, hogy Vivi elég köcsög volt mindenkivel ebben a félévben. És tavaly se volt oszlopos tagja a társaságunknak, de az osztálytársunk, megérdemli, hogy sajnáljuk.
- Na nem kérek többet a sajnálatból meg ezekből a fancsali képekből! Tanárúr mit vigyünk az árvaházba?
- Jó hogy mondod...

~~~