Balhés Gimi 14. 🖤

~~~

- Na most kussolsz be, vagy csak miután megvertünk?! - lépett mellé Balu. Hú.
- Én elmegyek.
- Igazolatlan óra. - mondta Dani és Domi egyszerre.
- Nem most. Egy napot még kibírok. Beszélek Nádassal és elmegyek innen örökre.
- Menjél Győrbe a gyík haverjaidhoz. - mondta Gergő, mire mindenki nevetetni kezdett Én nem, Hanna miatt.
- Nem Győrbe. Megyek Németországba.
- Menjél. Le vagy szarva. - vonta meg a vállát Levi. Én mélyen, legbelül sajnálom Gabikát, elvégre nem tett semmit, mégis így bántunk vele egy éven és két hónapon keresztül. Ezután a kirohanása után szívesen odamentem volna hozzá, de engem is szidott, úgyhogy úgy döntöttem hagyom a fenébe. Ő se kereste a társaságomat, sőt, senkiét. Egyedül Norbival és Hannával barátkozott, és ez az év borzasztóan nehéz lenne a számára nélkülük. Lehet, hogy tényleg elmegy a suliból, de az is lehet, hogy nem.
A nap nagyon unalmas volt, csak tanultunk, tanultunk és tanultunk. Bár szerencsére rövidített óráink voltak. Hazamentem, felvettem a kaszás ruhám és elindultam vissza a suliba.
Mindenhol "ijesztő" jelmezekben flangáló diákokat lehetett látni. Bementem a tesi terembe ahol már mentek a zenék és a remixek. Ledobtam a kistáskám a kilátóra és bementem a tömegbe.
Attól, hogy az osztályom és pár ember megbocsájtott, egy csomóan még mindig Dávidnak hisznek. Dávid egyik haverja (azt se tudom ki az), ki akart buktatni, Fanni, Domcsi és Veronika pedig azt sikoltozta, hogy "Itt a drogos kaszás!" Haha. Mondják ezt a kurvák.
Találkoztam az énekkarosokkal is, megöleltek és a bocsánatomat kérték. Azt is megtehetném, hogy mindenkire megsértődök és nem állok szóba senkivel, de ezúttal megbocsájtol nekik. Lili átkarolt és beszélgetni kezdett velem.
- Nem mehetsz el énekkarról! Muszáj visszajönnöd. Senkit se találni a helyedre. Te vagy a legjobb. Kérlek gyere vissza!
- Nem is tudom. Most, hogy kiderült, Dávid hazudott kicsit jobban vagyok, de énekelni még mindig nem tudok.
- Ó. Nem baj. De... Mondjuk karácsonykor visszaszállsz? Vagy mihez kezdesz?
- Hm. Legyen. Karácsonykor talán visszamegyek.
- Szupi. Ugye holnaptól őszi szünet, és utána november 2-án csütörtökön egyből jön az éneklős triós műsor.
- Na, az jó.
- Ja. De mi Tomival duózunk.
- Miért nem áll be mellétek Gitta? - tartottam vissza a nevetésemet.
- Á... Sokkal jobb ötletem van a show után.
- Mi?
- Titok. - vigyorgott.
- Naaa! - nógattam. Mondja már el. :)
- Ismered Gyenes Fédrát?
- Azt a szőke cafkát, aki a YouTube-on kornyikál?
- Réka!
- Most miért? Nem igaz?
- Jó, tényleg elég... Khm. Érdekes a megjelenése és a személyisége, de jó hangja van.
- Ha te mondod. De mi van vele?
- Meghívtam énekelni.
- Gondolom belement. Talál magának egy csomó helyes fiút. - forgattam a szemem.
- Belement. De pénzért.
- Pénzért?!
- Ja. Hisz ő celeb. Ingyen nem csinál semmit.
Eldünnyögtem magamban egy gyönyörű magyar mondatot, aztán megmondtam Lilinek, hogyha szüksége lenne rám csak szóljon, és tovább mentem.
A buli amúgy egész jó volt. Legalábbis a tavalyinál jobb volt. Uh. Emlékszem tavaly a színjátszó terembe voltunk, nem is tudom miért. Talán csináltak valamit a tornateremmel, nem tudom.
Ettem egy kis chipset, ittam egy pohár baracklevet és elindultam megkeresni Dénest. Mostanában eléggé eltávolodtunk egymástól.
Meg is találtam. Kornéllal volt. Jaj.
Hátulról betakartam a szemét ő pedig összerezzent. Lehámozta a kezeim a szeméről és megfordult.
- Szia. - mosolygott és megölelt. Miért nem csókolt meg? Kornél miatt?
- Szia Réka. Örülök, hogy kiderült az igazság. Amúgy se hittem el azt a badarságot. - mondta Kornél.
- Aha.
- Réka. Most úgy megcsókolnálak. - mondta Dénes. Kornél pedig vette a célzást és elment.
- Akkor mire vársz? - vigyorogtam és közelebb hajoltam hozzá.
- Nem lehet.
- Mi? Miért nem?
- Herpeszem van.
- Mi?
- Mondom. Belül van egy dudor. Nagyon gáz, és fáj is. Nem akarom, hogy elkapj valamit.
- Mutasd meg.
- Nem!
- Dénes. - tettem csipőre a kezem. Jobban járna, ha megijedne a kaszástól.
- Na jó, tessék. - nyitotta ki a száját, mintha csak egy fogorvosi rendelőben lenne.
- Fúj. - bukott ki belőlem.
- Mondtam. Úgyhogy bocsi, de nem smárolhatunk.
- Ajj. Ezt a hetet is alig bírtam ki. - nyafogtam.
- Bocs. Nincs csók. De én itt vagyok neked.
- És ez pont elég. Szeretlek. - öleltem meg.
Még táncoltunk egy kicsit, de Nádas beleszólt egy mikrofonba. Mindenkinek kellemes őszi szünetet kívánt, és azt üzente, hogy másodikán találkozunk. Ajaj.
Otthon elmondtam anyának, hogy a suliban nagyjából rendeződött az ügyem és, hogy sajnálom amiért ők még mindig mérgesek. Anya elsírta magát és megölelt. Remek. Már csak apával kell kibékülnöm. :)

Gabika 5/? kíváncsi vagyok mi lesz ebből.
Halloween buli 5/5 tök jó volt
Dénes 5/5 🖤🖤🖤
Dénes herpesze 5/2 ://

November 1. szerda

Az őszi szünet túl gyorsan eltelt.
Apa is megbocsájtott, így minden kitisztult körülöttem. Vivi viszont nagyon megváltozott. Dávid pártját fogja mindenben és fel volt háborodva, amiért az egész sulit ellene fordítottam. Ez hülye. Én nem is csináltam semmit.
De engem nem izgat se Vivi, se Dávid. Nem megyek el többször a játszótérre, és Vivinek se kellene így tönkre tennie magát... Cigizik, iszik, még jó, hogy Dávid nem fekteti meg a csúszda tetején.
Zalánt se kell többet látnom (pedig ahhoz képest tök rendes volt velem), és akkor Lauráról ne is beszéljünk. Fú, de megtépném. Ha legközelebb találkozok vele meg is fogom tenni. De előtte egyesével töröm le a méteres műkörmeit.
A szünetben rengeteget tanultam, igyekeztem behozni a lemaradásom. A holnapi műsor után egy csomó dogát fogok írni, meg felelni is fogok, hogy kijavítsam a jegyeimet. Pláne az angolt. Kitűnő akarok lenni belőle.
Dénessel egy csomószor találkoztam a szünet alatt. A herpesze is elmúlt.
Rajzból kaptunk egy házit a szünetre. Készítenünk kellett egy makett épületet.
Teljesen mindegy volt mit, csak épület legyen. Fogtam egy karton dobozt (a garázsból kapartam elő), lefestettem fehérre, festettem egy csomó fekete ablakot is, és szintén kartonból emeleteket csináltam. Bútorokat is akartam, de qma szabadidőm nem engedte, úgyhogy már csak egy dolog hiányzott. Egy piros kereszt. Igen, ez egy kórház akar lenni. Elég sokat dolgoztam vele, de a végeredmény sajnos nem lett olyan jó, mint ahogy azt elképzeltem.
Ezeken a dolgokon kívül semmi más érdekes dolog nem történt. Illetve...
Bence kezd lázadni. Úgy tűnik nagyon a tinédzser korszakát éli. Rosszak a jegyei, folyton a gép előtt ül és Blankával beszélget. Na ez meg fog változni, ha anyáék eltiltják az elektromos kütyüktől. Velem is ez volt nyolcadikban, pedig nem is viselkedtem olyan rosszul.

Őszi szünet 5/4 eltelt...
Bence 5/2 ajjaj :/

November 2. csütörtök.

Bevallom hiányoztak az ilyen balhés iskolai programok. Miért van az, hogy minden bulin és énekkaros műsoron történik valami? Igaza van Nádasnak (valamikor mondott hasonlót). Ma van az énekkaros trió műsor. Fura, mert tavaly decemberben volt. December elsején. Hú, milyen balhék voltak akkor is.
Felvettem a sötétzöld pulcsimat és a fekete farmerem. A hajam kivasaltam. Sminknek pedig púdert, szürke szemfestéket, szempillaspirált és szájfényt használtam.
A szünetben volt alkalmam gyakorolni a sminkelést, így jött az ötlet, hogy szemfestéket is használjak. Van szürke, rosegold és bézs színű is.
Amikor odaértem az iskolához, tisztázódott bennem, hogy holnaptól újra jöhetünk ide vissza. Ajj. :/
Bementem a színjátszó terembe, ahol láttam, hogy Balu megölelte Csengét (biztos bíztatja), Kitti Levivel kiabál, hogy vegye ki a ropit az orrából, Dani, Domi, Betti és Dorina nevetgélt valamin, Viktor (10.a-s) Vanda kezét fogva vigyorogva magyarázott neki valamit. Marci őket nézte, senki se látta, hogy kémkedik csak én. Hm. Leültem mellé, eléggé megijedt.
- Mit nézel?
- Én? Semmit. - felelte.
- Aha. Én Vandát meg Viktort. Nagyon aranyosak együtt. - mondtam, de csak azért, hogy hergeljem őt.
- Francokat.
- Te még mindig szereted őt. Meg ne próbáld tagadni!
- Lehet, hogy szeretem. Nem tudom. De teljesen mindegy, már szakítottunk.
- Kedves diákok! Remélem mindenki itt van. Sajnálom, de véget ért az őszi szünet. A mai műsor mindenkié. Az énekkaros diákok hármasával fognak énekelni, de most inkább átadom a szót Pallos Gitta tanárnőnek.
- A műsor után menj oda Vandához. - súgtam oda Marcinak.
- Szervusztok. Az énekkar tagjai hármas csoportokba rendeződtek, de sajnos az egyik csapat csak két személyes. Fogadjátok szeretettel Szepes Liliánát és Gaál Tamást. Ők kezdik a mai műsort.
- Huhú! - kiabálta mindenki.
Lili és Tomi Bebe Rexha és G-Eazy Me, Myself & I című zenéjét énekelte.
A többi csapat is nagyon ügyes volt. Most felírom ki mit énekelt...

Balu, Márton, Patrik - Body (Loud Luxury)
Fruzsi, Csenge, Tami - Please Don't Stop The Music (Rihanna)
Niki, Samu, Kornél - Say Something (Christina Aguilera)

Miközben Balu énekelt láttam, hogy többször is Csenge felé néz. Itt tényleg alakul valami.
De a legjobban a csajok tolták. Fruzsi, Tami és az imént említett Csenge olyan műsort adtak, amit még a magyar "előadók" is megirigyelnének. Rihanna büszke lenne rájuk. Mind a hárman fekete, csillogó nadrágkosztümben voltak, és tökéleres összhangban énekeltek. Nagyon menő volt, hatalmas tapsot kaptak.
Nádas mindenkit a tornaterembe vezetett, ahol már várt ránk Lili meglepetése. Gyenes Fédra. A reakcióm erre pedig csupán ennyi: Jézus. Atya. Úristen. :o

~~~

Hellooo...
Ne haragudjatok, ha esetleg van valahol valami hiba, de nagyon fáradt vagyok mostanában... Még csak egy hét telt el az iskolából, de már most elegem van belőle. 🤣🤣🤣
Még nem kell olyan sokat tanulnunk, de tudom, hogy kemény évem lesz, úgyhogy nem tudom mennyire szorul majd háttérbe az írás. De én igyekezni fogok! 🥺❤

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top