Augusztus 28. vasárnap

Hát itt vagyunk. Eltelt a nyár. Nem győzöm elmeselni, hogy hogyan. A nagy része uncsi volt. De azért volt benne izgalom is. Mondjuk már leírtam őket, de mindeeegy...
Most vasárnap van. Csütörtökön suli. Jaj ne. Mondjuk várom már, hogy találkozzak a többiekkel. Biztos rengeteget változtak. Akárcsak én.
Hogy miben is változtam? A hajam nőtt vagy 5 centit, világosabb is lett egy kicsit (kiszívta a nap). És én is nőttem. 170 cm lettem. Hű. És persze emiatt a két cm miatt híztam is. 55 kiló vagyok. De mit számít ez? Úgyse fogok elhízni. De ha mégis, akkor max lefogyok.
Ma kB. öt órakor felhívtam Hannát videóchaten. Igen, Veres Hannát. Ő fel is vette és belemosolygott a kamerába. Hanna is megváltozott. Már alig van pattanása (pedig nem is kezeli. Nekem is magától tűntek el, még anno 8.-ban).
- Szia Réka.
- Szia Hanna. Mi újság? Berendezkedtetek már a házba? Minden oké?
- Ühüm. Tök jó minden. Pláne az én szobám. Nagyon jó. Nagyobb a könyvespolcom, mint a ruhásszekrényem.
- Az tényleg jó.
- Hahahaha. - nevetett fel Hanna. - Azért te is olvastál egy "keveset" a nyáron nem?
- De.
- Akkor meg? Igenis jó a nagy könyvespolc.
- Igen. Valóban. De mikkel töltöd meg? Szjg?
- Is. Meg Wass Albert könyvekkel.
- Wass Albert?
- Ühüm.
- Miről ír ez a Wass Albert?
- Történelmi dolgokról. Engem nagyon érdekel.
- Aha... - bólogattam.
- Amúgy nem tudod ki megy a helyünkre?
- He?
- Én és Norbi elmentünk. Nádas nyilván szerez valahonnan két gyereket.
- Igen, nyilván. De nem tudok semmit. A nyáron igyekeztem elkerülni a sulit. Még az építkezést se néztem, csak amikor arra jártam. Alig várom már, hogy eltévedjek a suliban.
- Biztos nem lesznek olyan nagy változások. De azért ha megtudsz valamit az új osztálytársakról szólsz?
- Mindenképp.
Szóval ja. Ennyi történt ma.

Nyaram 5/4 egész jó volt
Hanna 5/5 szerintem jobb lesz neki Győrben.
Új osztálytársak 5/? Fogalmam sincs kik ők. Csütörtökön kiderül kiket "kukázott" Nádas.

Augusztus 29. hétfő

Ma 10-kor keltem. Lefolytam a lépcsőn és megreggeliztem. Anya csinált tükörtojást. Miután megettem visszamentem a szobámba és YouTube videókat néztem a laptopomon. Pizsiben. :)
KB. 4 óra volt amikor csörgött a telefonom. Dénes. Húú... A csók óta nem is beszéltünk.
- Szia. - köszöntem.
- Szia. Mit csinálsz?
- Semmi különöset.
- Holnap tudunk találkozni?
- Hoppá. Hol?
- Nálam. - mondta, nekem meg görcsbe rándult a gyomrom. Hogy miii?!
- Ö...
- Nem miattam. Vivi miatt.
- Mi történt?
- Dávid.
- Ajaj. Bővebben?
- Eléggé... Más lett.
- Aha. Milyen értelemben?
- Ammm... Rossz.
- Na!
- Fültágítója lett. Meg szemöldök piercingje.
- Mi a szar? - grimaszoltam.
- Mondom.
- Honnan vette ezt a baromságot?
- Asszonta, hogy valami régi havertól. Akivel a nyáron újra jóba lett. A Szent Istvánba járt még tavaly is asszem.
- Igen? Nem is járt... Ó.
- Na? Kire tippelsz?
- Nem lehet, hogy Nándi?
- Nem tudom ki az. De ha ilyen a stílusa, akkor lehet.
- Oké. Akkor holnap beszélek Vivivel.
- Azt megköszönném. Anya azt akarja, hogy szakítson Dáviddal. Én nem értek ehhez, apa meg leszarja. Úgyhogy... Te maradtál.
- Oké. Persze. Örömmel. - mosolyogtam.
Este az egész család a TV előtt ült. A Star Wars második részét néztük. A klónok támadása. Anya, apa, én, Bence és Zsemle is. :D

Dávid 5/? mi a szar?
Star Wars 5/4 múlt héten ment az első rész. Akkor ez lesz még hat hétig. A 9. részt még nem vetítik a Tv-ben. Nem is baj.

Augusztus 30. kedd

Jaj. :/
Felvettem a farmersortom és a bordó pólómat. Átmenetem Viviék házába (Fekete István utca), bekopogtam és Viviék anyukája nyitott ajtót.
- Ó! Réka! De jó, hogy jössz. Ne tudd meg mi történt Dáviddal és Vivivel.
- Nem inkább csak Dáviddal?
- Nem. Vivi a fejébe vette, hogy ő is olyan lesz.
- Miii?!
- Ugye? Menj gyorsan, beszélj vele! Ne lepődj meg, ha benyitok közben egy tál sütivel, hogy oldjam a feszültséget.
- Milyen süti?
- Kókuszos, csokis tekercs.
- Nyamiii... - méláztam el és felmentem a lépcsőn. Vivi szobája felé mentem, de kinyílt egy másik ajtó és kijött rajta Dénes. Egy szál alsó gatyában.
- Ó, te jó ég. - kaptam a kezem a szemem elé. Dénes felnevetett. - Ne röhögj! Inkább menj vissza a szobába! - csapkodtam össze vissza, abban reménykedve, hogy eltalálom. De nem sikerült.
- Jól van nyugi. Odavezetlek Vivi szobájához. - mondta Dénes. Megfogta a derekamat (jujuj) és odavezetett egy ajtóhoz.
- Köszi. - mondtam, és reméltem, hogy nem látja az égő vörös fejemet. Benyitottam a szobába, becsuktam az ajtót és kinyitottam a szemem és ami elem tárult az... Az durva volt.
Vivi szobája mindig is egy ágyból állt, egy nagy szekrényből, egy komódból, amin volt egy TV. Volt még egy íróasztal amin volt egy számítógép. És a szoba közepén volt egy lila szőnyeg. Eddig csak Orlando Bloom poszterek, rajzok és gyermekkori képek voltak a falon. De most...
Mindenféle fekete cucc. Rock és Korn együttesek poszterei. A halálfejes ágynemű, és a TV-ből hallatszódó horrorisztikus sikoltas sem tette kellemesebbé a szoba hangulatát.
- Vivi!
- Réka. Szia. Na? Mit szólsz a szobámhoz? - kérdezte vigyorogva.
- Borzasztó. - lomboztam le.
- Ne csináld már! Tök menő!
- Nem menő. - mondtam.
- De. Nézd! Ő nagyon menő. Dávid haja is ilyen, csak nem piros. - mutogatott egy poszteren lévő ijesztő tagot.
- A haja is más lett?
- Aha. Menő. Imádom. - dőlt hátra az ágyán és magához ölelt egy párnát, amin Dávid mosolygott. Mosolygott? Vicsorgott.
- Ez nem beteges egy kicsit? - nevettem el magam és leültem az ágyra törökülésben.
- Nem. Ez olyan mintha neked egy Déneses párna díszelegne az ágyadon.
- Én nem járok Dénessel.
- De szereted őt, és ő is szeret téged.
- Az lehet, de...
- Nem jártok.
- Sziasztok gyerekek. Hoztam sütit, mert Réka vendég szóval... - nyitott be a szobába Vivi anyukája. Viki.
- Milyen süti? - kérdezte Vivi.
- Kókuszos, csokis...
- Tekercs. Ú! Acca! - nyúlt a tálcáért Vivi, de Viktória/Viki visszahúzta.
- Kapcsold ki a horrorfilmet! Réka nem biztos, hogy szereti.
- Ugyanmár. Réka biztos nem bánja, ha a fűrészt nézem pletyi közben. Ugye? - nézett rám Vivi. Az én tekintetem a TV-re kószált. Egy nőnek lefűrészelték a fejét.
- Vááá! - sikitoztam. Felálltam és kifutottam a szobából. Már a lépcső előtt voltam amikor gyorsan visszafordultam. Elvettem vagy három tekercset és...
- Vááá! - szaladtam le a lépcsőn. Az egyik sütit betömtem a számba, a másik kettőt becsavartam egy zsebkendőbe (nem tudom hol találtam), felvettem a cipőmet, megfogtam a sütiket és kirontottam az ajtón. 5 lépést, ha tettem és Vivi kiabált ki az ablakon.
- Teló nem kéne?
- Baszki. Na dobjad! - röhögtem. Vivi stílusváltozása át ment az agyára is, ugyanis kajak kidobta az ablakon a telómat. Mi a szar?!
Messze voltam, tehát 0,00000000001% volt az esély arra, hogy elkapom. Tehát nem kaptam el. A francba. :(
Olyan erővel csapódott a betonba, mint egy meteor. Vivi becsukta az ablakot (köszi szépen), én pedig könnyezve futottam a telefonomhoz.
- Neeeeee! - emeltem fel. Ripityára tört a képernyője. Hatalmas szerencse volt, hogy bekapcsolt. Vivi rontott ki a házból.
- Jézusom Réka. Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom. Kifizetem. Vagyis... Megpróbálom. Nincs túl sok zsebpénzem. Elköltöttem poszter nyomtatásra.
- Meg lehet menteni? Még bekapcsol. De... Ez borzasztó. - akadtam ki.
- Ne aggódj. Megmentjük. Déneees!
- He? Mi van? Mit csináltok odakint? - nyitotta ki az ő ablakát.
- Vivi kidobta a telefonomat az ablakon.
- Hogy mi?!
- Halkabban fiatalok! Nem hallom a Szulejmánt. - jött elő egy öreg néni egy közeli házból.
- Egyet értek. Maradjatok csöndben! - kiabálta egy mogorva férfi.
- Elnézést! - motyogtuk és bementünk a házba.
- Telefont. - mondta Dénes az étkező asztalnál állva. Én meg odaadtam neki a telefonomat.
- Kódot. - mondta, mire beírtam a kódot.
- Pendrive-ot. - tartotta a kezét, amibe Vivi belerakott egy zöld Pendriveot.
- Oké. Milyen adatokat tegyünk rá? - nézett rám.
- Mindent! Fotók, videók, jegyzetek.
- Oké. Töltődik. Azt írja fél óra.
- Huh. És a telefon? Túléli? - kérdeztem, mint egy aggódó szülő. Mondjuk az előbb eljátszottunk egy konkrét műtétet. 
- Nem biztos. Van régi telefonod?
- Igen. Még az is jó. Csak nem tudom hol van. Miután ezt megkaptam karácsonyra...
- Ó. Sajnálom.
- Réka! Meg tudsz bocsátani? - kérdezte Vivi.
- Meg, persze. - öleltem meg.
- Kifizetjük. Ugye? - nézett Dénesre.
- Rám ne nézz. Én most orvost játszottam. Eleget tettem Rékáért. Mondjuk e nélkül is. - mosolygott rám. Nem volt kedvem most ehhez. Annyira. :)
Leültem egy fotelba, amikor éreztem, hogy... A fenekem alatt valami összenyomódott. Jaj, ne. A csokis, kókuszos rúd. Vagy mi. Tekercs.
Gyorsan Felálltam és... Hahahaha.
Olyan volt, mintha összeszartam volna magam meg a kanapét.
- Réka. Sütit? - kínált meg Viki, aztán meglátta a kanapét meg engem.
- Te bekakiltál?!
- Neeem! Ez a süti. Összenyomódott. De... Feltakarítom.
- Á, ugyan. Hagyd csak. Azok után, hogy Vivi tönkretette a telefonodat ez a legkevesebb. - mondta és elkezdte feltakarítani a csokit egy nedves törlőkendővel.
Miután eltelt a fél óra, Dénes odaadta a pendriveot, amit majd otthon feltöltök a gépre. Csütörtökön pedig odaadom Vivinek. Szuper. A telefonnal majd elmegyek a szervizbe. Hogy legalább a kártyát vegyek ki, mert a mi családunk analfabéta az ilyen mechanikai dolgokban.
Anya könyvelő, apa ügyész, Bence meg még gyerek.
Otthon anyáék nem örültek a hírnek, fel voltak háborodva. De biztosítottam őket róla, hogy Vivi ki fogja fizetni a kárt. Legalábbis ajánlom neki.
Jaj, Istenem. Holnapután suli. :/

Kókuszos csokis tekercs 5/4 Finom, de uhhh.
Dénes 5/5 ❤❤❤
Vivi 5/3 ajjaj...
Viki néni 5/5 kedves, aranyos.

Na itt is van az első rész, de nem vagyok rá valami büszke. Ezt még régebben írtam, megpróbáltam feljavítani egy kicsit, remélem azért annyira nem rémes. 🙁