Aznap este még a kórházban kellett töltenem az estét,hogy megfigyeljenek.
Reggel amikor kinyitottam a szemem láttam hogy Austin ott alszik a mellettem lévő betegágyon,amit az enyém mellé húzott.
Nem keltettem fel,had pihenjen.
Bejött anyukám hozott reggelit,a kedvencemet, meggyes rétest.
-Hogy vagy kicsim?
-Már sokkal jobban.
-Na ennek örülök.Egyébként miért ment el Justin?
-Hosszú, de a lényeg hogy átvert.
-Sajnálom kicsim,nem lehet hogy csak félre értés?
-Nem annak tűnt.De mindegy is ne foglalkozzunk vele. Mikor megyünk haza?Mármint végleg haza!
-Hát még nem most.
-Oh - elszomorodtam.
Austin elkezdett mozgolódni a szomszédos ágyon. Anyu kiment,hogy megkérdezze az orvost hogy mikor mehetek haza.
-Jó reggelt csipkerózsika!-mondtam.
-Csak még 5 percet had aludjak.
-Nem nem. Kelj csak fel szépen.
Felkelt az ágyról befeküdt mellém átkarolt és újra becsukta a szemét.
-Nem egészen így gondoltam.
Elkezdtem bökdösni.
-jól van már jól van fent vagyok.
-Na helyes.
-Hogy vagy?
-Azon kívűl hogy összenyomsz egész jól.
-Haha vicces.
Kicsit fentebb csúszott az ágyon és mélyen a szemembe nézett.
-Szóval mikor jössz velem haza?
-Nem mehetek.-mondtam szomorúan.
-Ez esetben akkor én maradok.Nem szeretnék több időt nélküled tölteni.
Életében először bizonytalansággal hajolt felém,mintha csak arra várna, hogy megerősítsem, igen csókolj meg!

Nos túl sokáig áltattam magam.
-Azt hiszem ennek véget kell vetnem.
-Mi?-Nézett rám ijedten.
-Nem tagadhatom többé, hogy szeretlek.
Nem hagytam hogy válaszoljon mert biztos valami egós szöveg jött volna, helyette megcsókoltam.
Azt hiszem ez volt az első igazi szerelmes csókunk.
Anyu visszajött a szobába.
-Oh elnézést, hogy zavarok de beszéltem az orvosokkal.
-Na és?
-Már csak a zárójelentésre várunk és indulhatunk is.-mosolygott
Austinnal egymásra néztünk és szorosan megöleltem.

1 nappal később már a saját ágyamban keltem nem mással mint Austinnal,de ez most más volt. Nem véletlenül és nem akaratom ellenére volt az ágyamban, nagyonis akartam őt oda.
-Jóreggelt szépségem! -végig simította az arcomat és nyomott egy puszit is rá.
-jóreggelt!- ezt még meg kell szoknom.
-Tudod nekem vissza kéne repülnöm.
-Mi? Szó se róla itt kell maradnod velem.
-Nem hiszem hogy ez ilyen egyszerű.
-Dehogynem beszélek anyuval!
Még aznap át is beszéltük ezt anyával, teljesmértékben támogatta az ötletet.

-Hé képzeld,-léptem be a szobába szomorú arcal.
-Kicsim, semmi baj majd meglátogatlak máskor is!
-Eszedbe ne jusson!
Furcsán nézett rám.-Tessék?
-El sem engedlek innen sehová anya is benne van!
Felkapott az ölébe és olyan szorosan ölelt ahogy csak tudott.
-Együtt fogunk élni! Oh ezt hangosan kimondva elkezdtem sajnálni magam.-mondtam mosolyogva.
-Vicces nagyon vicces.