^Hye Min szemszöge^

Felébredtem, mivel már a nyakam is sajogni kezdett, ráadásul görcsbe rándult a gyomrom is, ami arra késztetett, hogy indulás hányni! ... De amint kitakaróztam, sok akadályba ütköztem... Kezemet megfogta valaki és szorítani kezdte..

-Engedj el! ...-suttogom...

-Hmm...-hümmögve dörzsölgette szemét...-Hova akarsz menni??-kérdezte rekkedtes hangon...

-A mosdóba! Rosszul vagyok! -öklendezni kezdtem, mire kipattant szemekkel nézett rám, amit a lámpa fénye mutatott meg, de nem is érdekelt..

Kironhantam, ahogy csak tudtam... A mosdóig meg sem álltam és be is zárkóztam! Azonnal a térdemre kényszerültem és a WC kagylót megemelve kezdtem magamból kiadni, minden feleslegesnek tartott dolgokat, amit a szervezet nem akar elfogadni! ... Pár öklendezés és teljesen kitisztultam, de a lábaim remegtek! A hányás maradékot letakarítottam magamról és az arcomat is alaposan megmostam és próbáltam megnyugodni! A kád szélére telepedtem és csak sóhajtoztam, de ez ugyan nem szabad, de már a sok hánytatástól alig kaptam levegőt és csak frissítésként végeztem! 

-Hye Min! Jól vagy??-kérdezte Lee az ajtó mögül...

-I-igen!-akadoztam, mikor válaszoltam...

Felálltam és az ajtóhoz léptem, majd a zárban lévő kulcsot elfordítottam, azzal is jelezve, hogy nyitva van most már, és indulhattam ki... A kilincshez nyúltam, lenyomtam, majd kinyitottam az ajtót, de közvetlen előttem állt Lee aggódó tekintettel nézett rám..

-Biztos, hogy jól érzed magad??-kérdezte, karomhoz nyúlva...

Bólogattam, hiszen válaszolni nem tudtam és a földet pásztáztam... 

-Mondd csak! ... Véletlenül... Nem vagy áldott állapotban??-kérdezte, amitől a szemeim nagyra nyíltak és fel hajtva fejemet néztem szemeibe, amik kíváncsian néztek rám...

-Megőrültél?? Miért lennék az??-kérdeztem kicsit felháborodva...

-... Semmi, csak gyere! Menjünk vissza!-kérte a karomat elkapva és egy lépést tett meg, mivel megrántottam a kezem...

-Neem! ... Mit kerestem ott melletted?? -kérdeztem...

-Én hoztalak fel magammal, mivelhogy... Neked ott a kényelmesebb!-vágta rá...

-De én... Ahw..-sóhajtottam...-... Miért csinálod?? 

-Nem elég egyértelmű, miután bevallottam neked, hogy mennyire szeretlek?? Még mindig nem bírod elfogadni az érzéseimet irántad, mert téged csak Jin és a hazugságai hajtanak!-ordítani kezdett...

Nem bírtam megszólalni! Annyira bántóak voltak, de én mégsem szerelemből vagyok itt vele, hanem mert barátok vagyunk és egyszerűen nem úgy viselkedik! ... 

-... Nem bírom elfogadni, hogy Jin mellett vagy és csak egy barát vagyok számodra!

-Fejezd be, Lee!-kiáltom el magam...-Hagyd abba!

-Szeretném, ha végleg elfelejtenéd őt! Nem akarom, hogy szenvedj miatta! ... -kezdett el nyugodt lenni...-...Khm...-megköszörülte a torkát..

-Jó éjt! ...-földre néztem és visszasétáltam a kanapéhoz és ott nyomban elhelyezkedve próbáltam megnyugodni...

Nem bírtam feldolgozni, hogy amióta ez a baleset van, azóta csak veszekszem Lee-vel! Magának akar, de ... Nem tudnék rá nézni, mint egy barátra! Az ember csak szerelmes és képes megváltozni, hogy magának tudhassa! Aranyos meg mindent megköszönök, de... Ez nem így megy! ... A sok gondolatban elálmosodtam és már a szemem is ragadt lefele... Összehúztam magam és elaludtam... 

  -------------------REGGEL------------------- 

A Nap sugarai bevilágították a szobát és még most is remegek!  Nem tudok mozdulni és a hangom is berekedt! Zsibbadnak a végtagjaim, de erőre kell kapnom, mielőtt még valami baj történik! Lassan ledobtam magam az ágyról és már a padlóra kerültem kisebb hangot hagyva magam után...

-Ahw...-suttogtam...

Felálltam nagy nehezen és az ajtóhoz lépkedtem, a kilincsre helyeztem kezem, lenyomtam és nyitottam volna ki, ha mozdult volna... Rángattam, hogy kinyíljon, de semmi...

-Lee!! Engedj ki!! ...-kiáltottam és ütögettem az ajtót...

De ahogy hallgatóztam, egyetlen egy választ és egy beszédet sem hallottam... Most pedig be vagyok zárva és se ki nem mehetek! ...

-Kérlek! Engedj ki!! ...-tudom, higy itthon van, csak most nem akar mozdulni...-Figyelmeztetlek, hogy visítok, ha azonnal nem nyitod ki az ajtót!! ...-kezdem dühösebb lenni...

Később egy kattanást hallottam, majd kinyílt hirtelen és Lee ölébe estem...

-Jó reggelt!!-mosolyra húzta a száját, amint felegyenesedtem...

-Miért zártál be??-kérdeztem...

-Alvajáró voltál múlt éjjel! -magyarázta meg egy levegőt se hagyva magának...

-Hmm...-hümmögve vontam fel a szemöldökömet...

-Na jó! ... Gyere! ...-sóhajtozott...

Előttem elindult a konyha irányába, míg én csak álltam és néztem... Pár másodperc után én is mentem utánna... Asztalhoz ültünk és az elénk tárult reggelit kezdtük el fogyasztani!

-Mit... Csináltam... Alvajáróként??-furdalt a kíváncsiság, ezért is törtem meg a csendet..

-Hmm??-kérdőn meredt rám...-Miért??-kérdezte lenyelve a megrágott ételt...

-Nem csináltam semmi butaságot??-kérdeztem...

-Neem! -kuncogott...

-Lee, ne hazudj! -kértem...

-Tényleg nem! Csak megijedtem, hogy valami bajod lesz, azért is zártam be az ajtót! -nyugtatott, de valahogy mégsem tudtam elhinni, amiket most mesélni próbált...

------------------------------------------------------

A szobájában üldögéltem és csak vizslattam a plafont és a falak minden egyes szegletét! Sóhajtoztam, unatkoztam és még semmit nem tudok csinálni! Látogatni nem mehetek a múltkori miatt...

-Kopp-kopp!-mondta Lee mosolyogva és beljebb lépett...-Nem mész ki a friss levegőre?? Rád férne! -kérdezte...

-Nincs kedvem! ... Egyszerűen nem tudom elfelejteni!

-Mit??-kérdezte...

-A történteket! Este... Újra elő törnek az álmaimban és... Szinte belém hasít a fájdalom, ahogy újra látom! ...-könnyek gyűltek a szemembe..

Magához ölelt, hogy megnyugodjak! ...

-De... Honnan tudtad, hogy ...

-Nem fontos! -félbeszakított...

-Lee! ...-mérgelődni kezdtem...

-Téma befejezve! ...-hangoztatta...

Ekkor a szekrényen megcsillant valami a fény hatására és azon legeltettem a szemem, amit hamarosan meg is töröltem...

-Lee, mi az a szekrényeden?? -kérdeztem, mire távolabb állt és a szekrényre vetette magát, majd a tárgyat hirtelen eldugta...-Te voltál?! ...-vontam kérdőre...

Nem szólt semmit csak nézett maga elé...

-Válaszolj! -egyre jobban jöttek belőlem a könnyek...

-Hye Min! ... Én ...

-Te voltál! ... Te lőtted meg! ... Befejeztem! ... Én itt nem maradok! ...-felálltam és elindultam az ajtó felé, de elkapta a kezem és magához szorított...-Eressz el! ...-rángattam magam, míg a végén az ágyán kötöttem ki és a kezeimet lefogva helyezte el magát felettem...

-Hallgass meg! ... Nem szándékoztam megtenni! ... Kényszerből tettem! ...-könnyesedni kezdett a szeme...

-Engedj el!! ...-kiáltoztam...

-Jó! ...-suttogta...-De kérlek! ... Hallgass végig! ...-könyörögte...

Leszállt rólam, de a kezemet nem engedte el... Felültem...

-Amikor... Megláttalak titeket sétálni a parknál kézenfogva... Féltékeny voltam! De nem én voltam! ... Valami ember követett titeket ezzel a fegyverrel, majd rálőtt Jinre! ... Megijedtem, hogy neked is bajod esett, azért is rohantam feléd! ... Én csak megtaláltam, hogy feladjam a tettest a rendőrségen, de nem találtam...

-És úgy gondoltad, hogy ezzel meg is oldottad, hogy magadhoz veszel egy veszélyes fegyvert??! ...

-Úgy sajnálom! ...-válaszolta sírva...-Magamhoz vettelek, hogy kettesben lehessünk, de te nem erre vágysz! ... Neked csakis Jin az életed!

-Lee!! Nekem ugyanúgy fontos vagy, de értsd meg, hogy nem több, mint barát! ...-arcát kezeimbe vettem...

-Felfogtam! ... De kérlek! ... Adj magunknak egy esélyt!! -kérlelte...

-... El kell mennem!! ... Nem vagyok jól!! ... Sajnálom!-felálltam és a kezemet is elvettem arcáról és elindultam ki az ajtón...

Lee képes volt ezt tenni, hogy mellette legyek, amikor nem rá vágyik a szívem!!?? ... Nem tudom, hogy képes leszek-e újra a szemébe nézni, vagy újra látni őt! ... De egyet tudok! Soha nem akarom, hogy közünk legyen valami egymáshoz! ... SOHA!! ...