Van az a megmagyarázhatatlan állapot, amikor mindened elzsibbad, és szinte külső szemlélőként nézed a világot. Mikor nem akarsz arra gondolni, hogy az előbb elhangzottak igazak, hanem inkább ellenkezel, de az elméd már eldöntötte, hogyan is fog reagálni. Rick komoly dolgokkal soha nem viccelődött. És most, ahogy ránézek, csak még jobban elemészti lelkemet a lány hiánya, amit eddig nem is éreztem.

A tudat, hogy nem tudom, mi történt vele, ráadásul a kórházba kellett vinni egy lőtt sérüléssel olyan erővel csapódott az elmémre, hogy egy pillanatra megszédülve toporogtam Rick előtt. Hirtelen állt fel, és nyúlt értem, hogy elkapjon, de nem volt rá szükség. Nem ájultam el, pedig nagyon közel voltam hozzá.

- Ho.. Mikor? - dadogtam rekedtes hangon.

- Indulnunk kell. A rendőrök beszélni szeretnének Önnel, és még a helyszínen vannak. Sajnálom a kellemetlenséget, de kénytelen vagyok odavinni. - szegte le bocsánatkérően a fejét. Látta, hogy magamtól képtelen vagyok elindulni, ezért kinyitotta a kocsi ajtaját, és segített beülni. Még az övemet is bekapcsolta, csakis utána ült be, és indult el. YuNa ott maradt, de nem tudtam ránézni. Biztosan ő is megrémült, mert ilyen helyzetben senki se tudná eldönteni, mit is csináljon. Hogyan segíthet a másikon. És ez a fajta félelem a legrosszabb. Mikor akarsz, de nem tudod, hogyan. Ha azt mondod ,minden rendben lesz, csak nagyobb a fájdalom utána, ha beüt a baj. De ha nem mondasz semmit, az a saját magad elméjét tépkedi, amíg a káosz el nem oszlik.

Nem láttam az utat, merre mentünk. A kezdeti sokktól, ami lezsibbasztotta az agyamat sírni se tudtam, pedig tudatában voltam a történteknek. Rick tíz másodpercenként pillantott hátra rám a tükörből, hogy ellenőrizzen. Szemeiben félelem lobogott, aggódott értem, és nyilván őt is megviselte a hír.

Mikor odaértünk a kisbolthoz, először nem is akartam kiszállni. Csak néztem, ahogy a mentősök hordágyon tolják a kocsi hátuljába a húgomat, aki persze eszméletlen állapotban volt, miközben a rendőrök egymással beszélgetnek, és lezárják ezt a járda szakaszt.

- Kisasszony. - észre se vettem, Rick mikor szállt ki mellőlem. Az ajtó már nyitva volt, így kikötve magam kiléptem a friss levegőre, ami most olyan nyomasztó volt, mintha én lennék halálsoron. A rendőrök rögtön kiszúrtak, és felém kezdtek közeledni, ám a rendőrfőnök gyorsabb volt náluk, és leintette őket.

- Elnézését kérjük, Miss Marla, hogy ilyen helyzetben ide hívtuk.

- Mi történt? - néztem fel könnyes szemekkel rá. Megtörtem, és ez most vetült csak ki rám. Nincs már többé. Csak én leszek, egyes egyedül egy örökkévalóságig.

- Nos, a kollégák elfogtak egy lehetséges gyanúsítottat, de mivel a kamerák a mai napon egyáltalán nem működtek, így nem tudhatjuk, hogy ő volt-e az elkövető.

Amint tájékoztatott erről, az említett férfiak kihoztak egy igen ismerős személyt a boltból. Kezei össze voltak bilincselve, fejét leszegve tartotta, úgy vonult el a kocsiig, és ült be. Meglepődve néztem végig a jelenetet, és fordultam vissza a rendőrfőnökhöz. Ez tényleg Kim Namjoon! - gondoltam magamban. Az egyik őr idefutott hozzánk, majd felém fordulva mélyen meghajolt. Tudja, ki vagyok, és ez nem tetszik.

Megfogta a főnöke vállát, és kicsit arrébb mentek, hogy meg tudják beszélni a történteket. Rickre néztem, aki csak vállat vont, és benézett a boltba. A kassza mögötti férfi nagyban mesélt egy nőnek, akinek a kezében egy cetli volt. Gondolom kikérdezi, mit is látott. A rendőrfőnök visszalépett hozzánk, ám mielőtt megszólalhatott volna, belefojtottam a szót.

- Ő mit keres itt? - mutattam a letartóztatott felé. A férfi nagyot sóhajtott, majd megadóan bólintott egyet.

- A kölyöknél volt a gyilkos fegyver. - biccentett fejével Namjoon felé. - Le se tagadhatja, hogy ő volt. Rajta kívül további két másik vásárló volt jelen, de mind a kettő sokkos állapotban van. A sebesülttel levő férfi pedig ott ül. - mutatott a mentősökre, akik épp KungSoo karját látták el. Ő is megsérült?!

Hátat fordítottam a férfinak, és odaszaladtam KungSoo-hoz. Épp akkor lett kész az orvos a karjával, mikor odaértem, így kettesben, azaz Rickel együtt hármasban hagyott minket. Nem tudtam mit mondani, pedig sok kérdésem lett volna. A sebesült férfi felnézett rám, majd letérdelt elém, és megalázkodva előttem mélyen meghajolt, ezzel szinte lefeküdve a földre.

- Nagyon sajnálom! Hibáztam! - jelentette ki. Hangjában érezhető volt a mély megbánás, ami nyilván az ő lelkét is emészti. A sírás már a torkomat fojtogatta, mégsem engedtem neki. Ordítani, és zokogni akartam, de az nem segít YoungRa-n. Éppen ezért lenyeltem a fojtogató gombócot, ami a torkomban dobogott, majd leguggoltam, s a férfi vállára helyeztem a kezem.

- Állj fel. Nem a te hibád volt. De el kell mondanod, mi történt. - pár másodperc után volt csak hajlandó feltérdelni, és rám nézni. Sóhajtott egy nagyot, és a sérült karjára fogott.

- Figyelmetlen voltam. A kisasszony venni akart az ajándékához alapanyagot, én pedig ahelyett, hogy vigyáztam volna rá, azt nézegettem, miket vesz le a polcról. A lövést a hátam mögött adták le, azért súrolta a karomat. YoungRa kisasszony viszont pont abban a pillanatban lépett hátra, így.. Mellkason lőtték. Mögöttünk csak két ember volt, de az egyiknél megtalálták a fegyvert. - ő volt Namjoon. De ennek semmi értelme! Miért akarta volna bántani YoungRa-t, mikor tudomásom szerint nem is ismerik egymást!

Vagy lehetséges, hogy kiderítette, kik vagyunk? De akkor miért nem engem támadott meg? Ott voltam vele az iskolában.. Ő volt az, aki idő előtt lelépett az órákról! Könnyű célpont lettem volna, mégis a húgomat sebezte meg.

Akaratom ellenére, a világ egy pillanatra olyanná volt, mint a víz. Fodrozódni kezdtek előttem a tárgyak, a föld pedig hirtelen imbolyogni kezdett, én pedig hátradőlve puffantam Rick karjai közé, aki szerencsére elkapott.

- Haza kell mennie.

- Nem, én.. - kezdtem tiltakozni, ám a fejem annyira hasogatott, hogy a szavak fájdalmasan csusszantak csak ki a torkomon, így inkább magamba fojtottam őket.

- Kérem, pihenjen le. El se tudom képzelni, mekkora sokként érhette ez Önt. - állt fel és lépett elém KungSoo.

- A szüleim tudják? - kérdeztem, de ekkor már Rick lágyan megragadta a karom, és a kocsi felé kezdett húzni. KungSoo lehajtott fejjel bólogatott, amitől a szívem nagyot dobbant. - Akkor vigyetek a kórházba! Ott akarok lenni a műtét alatt. - jelentettem ki. Kezem elrántottam Ricktől, majd ellentmondást nem tűrő tekintettel néztem fel rá, és ültem vissza a kocsiba.

Ha a szüleim is tudják, az lesz az első, hogy eljönnek a munkából, és a kórházba sietnek. Ott kell lennem. Mikor YoungRa kinyitja a szemét. Mert ki fogja. Nem halhat meg. Azt sosem bocsájtanám meg annak a szemétládának!