Május 7.

Május. Gyönyörű idő van. Süt a nap, meleget árasztva a világra, az emberek sürögnek-forognak az utcákon, a pékségből kiáramló illatok kényeztetik az arra járók érzékszerveit.. Minden gyönyörű. Csak én voltam vak ahhoz, hogy ezt észrevegyem.

Az emberben sokszor megfordul az a gondolat, hogy mi lenne, ha megölné magát. Erről mindenki máshogy vélekedik. Én pedig nem tudom, melyik oldalon állok. Vajon az, aki öngyilkos lesz, egyszerűen csak félt a világtól? A gyáva emberek teszik ezt, akiken kifog egy kis nehézség, és arra sarkallja őket, hogy vessenek véget az életüknek? Vagy éppen arról van szó, hogy ők a legbátrabbak, hiszen kioltani a saját életed.. Mondjuk ki, nem egyszerű.

Gondolkodtam, mi lenne a legjobb megoldás. A gyógyszert nem venném be, nem vinne rá a lélek, a vonat elé folyton csak halogatva ugranék ki. A legtisztább módja, ha levetem magam a hideg vízbe. Elszörnyedek, mikor rájövök, hogy ilyeneken gondolkodok. De nem tehetek mást. Meg kell tennem ahhoz, hogy ők élhessenek.

Senkitől sem fogok elbúcsúzni külön. Mindenkinek írtam egy levelet, amiről gondoskodok, hogy csak akkor vegyék észre, mikor én már nem leszek a földön. Ha felkeresném őket, azzal csak magamnak ártanék. A végén még arra a következtetésre jutok, hogy nem csinálom.

Nem fogom még egyszer végignézni a húgom halálát, ahogy NamJoon letartóztatását se. Úgy kezelem ezt, mintha a sors akarta volna. Holott én választottam magamnak. Talán ezért is fogadom el. Mert én léptem erre az útra, saját akaratomból.

Nagyon fáj a szívem miatta. YoungRa, anya, apa, Rick, YuNa, és most már NamJoon is. Őket itt fogom hagyni, és tudom, hogy nem fognak egyhamar kiheverni. Nem fogják megérteni, miért tettem, elvégre azt nem írtam le. Nem kell, hogy összezavarjam őket. Nem tudhatnak róla. Csendben távozok, ahogyan azt illik.

Reggel úgy mentem el, mintha iskolába tartanék. Rick elvitt a kapuig, én pedig bementem, de az épület helyett elbújtam a kerítés mögött, és onnan néztem, mikor hajt el innen. Megvártam, hogy kiérjen az utca végéig, hisz a visszapillantóból bármikor észrevehet. Nagyot sóhajtva léptem át a küszöböt, és indultam meg a folyó felé. Innen nagyjából háromnegyed óra az első híd, de nem bánom. Mire odaérek, kiszellőzik a fejem, és képes leszek leugrani.

Még ha a csapódásba nem is halnék meg, az áramlatok nem engednének kiúsznom a felszínre, így a fulladás garantált. Talán mégis emberségesebb módszer lett volna a gyógyszer, de én nem vagyok olyan erős. Képtelen lennék egyszerre több pirulát bevenni úgy, hogy tudom, már nem kelek többé fel, ha ezt is lenyelem.

Az autók serényen cikáztak át a hídon. A sofőrök nem foglakoztak velem, még akkor sem, mikor felültem a korlátra. Csak még egy kicsit.. Hadd maradjak. - gondoltam magamban. Az elém táruló kilátás megért még pár percet, olyan szép volt. A nap megvilágította a felhőket, amiknek körvonala aranysárgává változott, belsejük mégis szürkéskék maradt. Gyönyörű festmény lehetne belőle. Vagy akár tájkép. Talán egyszer YuNa is észreveszi majd, és megtalálja a helyét a világban.

Békés minden. A víz is olyan hívogatóan csobog alattam, mintha tudná, mire készülök. Nem akar elriasztani. Most csak ő áll mellettem. Teljesen eltereli a gondolataimat. Behunyom a szemem, hogy a mögöttem zajosan elhaladó autók hangját lecsillapíthassam, és csak a vízre figyelhessek. Szinte már magától mozdult volna a testem, és vetettem volna le magam, mikor meghallottam a nevemet. Egy olyan valaki szájából, akinek most nem kéne itt lennie.

- Lizzy! - NamJoon zaklatott volt, én pedig összezavarodott. Először meg se fordultam mert azt hittem, képzelődök, de mikor másodjára is kiejtette a nevem, felálltam a korláton, és felé fordultam. Azonnal felemelte a kezét, és lassú léptekkel, közeledni kezdett felém. Én viszont nem őt, hanem a mögötte álló nőt néztem. Ő hozta volna ide? Mégis miért? Még a halálom pillanatában is próbatételek elé állít? Arra kíváncsi, hogy vajon NamJoon meg tud-e állítani benne? Hogy lehet ennyire...

- Ne gyere, NamJoon. Állj meg ott, ahol vagy. - kértem. A férfi nem tette, helyette még lassabbra vette a mozgását.

- Kérlek, Lizzy. Mit keresel itt? Miért vagy.. ott? - javította ki magát. - Gyere le, mielőtt leesel. Ugye nem akarsz leesni?

- Sajnálom. - suttogtam. Könnyeim utat törtek maguknak, ahogy a férfié is. Egyikünk se bírta ki, mert mind a ketten tudtuk, mi fog következni.

- De miért? Megbántottalak? Tettem valamit? Kérlek, ne hagyj itt. Biztos meg tudjuk oldani.

- Sajnos, ezt nem. - és bármennyire is bizonygatnám, te ezt nem értheted meg.

- Lizzy. Fogd meg a kezem. - nyújtotta felém remegő karját. Nem ért hozzám, félt, hogy egy rossz mozdulat, és vége. Márpedig ez így volt. Itt a vége.

- Szeretlek. - lehunytam a szemem, és engedtem a gravitációnak, ami egy kicsi megingás után már tette is a dolgát. NamJoon utánam kiáltott, hangja élesen visszhangzott a fülemben, mégis mosolyogtam. Ha elolvassa a levelemet, talán enyhül egy kicsit a fájdalma. És egy szép napon majd, túl tud rajtam lépni.

----------------------------

- Elégedett vagy? - bólintottam. Song Hwa és én ültünk egyedül a csónakban, ami lágyan ringatózott. Nem tudom hol, nem tudom merre. Valószínűleg egyenesen a másvilágra, mivel állítása szerint meghaltam. A vízben levő virágok hol a csónaknak ütköztek, hol pedig messze ringatóztak tőlünk. Meseszép volt ez az egész. Már nem érzek semmit. Nincs bennem sem félelem, sem megbánás. - Miért?

- YoungRa életben marad, NamJoon-t nem fogják lecsukni. Éppen ezért kaptam esélyt tőled, nem? - pillantottam fel a nőre, aki elmosolyodott.

- NamJoon bele fog rokkanni a bánatba, ahogy a családod is. Túl fontos voltál nekik.

- Nem fognak. - ráztam meg a fejem. - A családom szívében örökké ott lesz ez a mély fájdalom, de az idő majd segít nekik. A levél, amit ott hagytam.. Igyekeztem olyat írni, amitől elhiszik, hogy nem tehettek volna ez ellen semmit, és, hogy ez nem az ő hibájuk volt. NamJoon pedig.. - sóhajtottam. Fejemben megjelent a férfi képe, ahogy édesen mosolyogva kiejti a nevemet. - Nem vagyok olyan erős, mint ő. Ha végig kellett volna néznem, amint őt lecsukják, megszakadt volna a szívem. De neki erős jelleme van. Meg fog tudni birkózni ezzel, csak idő kell neki. - ez a közös tényező. A legnagyobb fájdalom is eltűnik, az idővel együtt.

- Nem érzed magad rosszul miatta? Az anyja azt kérte, maradj vele.

- De azt is kérte, hogy vigyázzak rá. Így tudtam csak elérni, hogy az életét ne egy cellában kelljen letöltenie. YoungRa pedig felnő, és egy hihetetlenül tehetséges lány lesz. Talán zenész, talán táncos, talán művész. - találgattam, majd vállat vontam. - Amihez kedve lesz.

- Sose találkoztam még hozzád hasonlóval. Az ember szánalmas kis lény. Mindenki, aki eljutott idáig, rimánkodott nekem, hogy vigyem vissza az életbe. Te azonban, boldognak tűnsz.

- Valamit valamiért. Így fair. - láttam rajta, hogy érdekesnek tartja. Érdekesnek tart. Bevallom, nekem is megfordult az a fejemben, amit mondott, de nem lenne értelme. Nem engedne vissza az életbe, és csak magamra haragítanám. Inkább csendben ülök itt előtte, és hagyom, hogy a beláthatatlan folyón átvezessen oda, ahova mennem kell. - Imádtam ezt a napot. - mosolyodtam el. Kezem a vízbe tettem, és végighúztam kezem YuNa arcán.

Mióta itt lebegek, folyamatosan elúsznak mellettünk az életemből kiragadott másodpercim. Amikor boldog voltam, vagy épp valami tanulságot tanultam meg mások által. NamJoon is közöttük volt, amitől úgy éreztem, melegség járja át a testem. Nem haltam meg szerelem nélkül. Megadta nekem, még ha csak egy rövid időre is. Éppen ezért még egyszer végigsimítottam a víz felszínén, mintha NamJoon arca lenne.

- Köszönöm. - fordultam a nő felé. Ő egész végig engem nézett, miközben én az emlékeim között bambultam. - Mindent.

- Akkor hát, aludj. - felállt, de a csónak ugyan olyan biztonságosan ringatózott tovább, ahogyan eddig. Ujját a homlokomhoz érintette, amitől hátravetődtem. Kellemes, és puha érzést nyújtott a falap, aminek keménynek és hidegnek kellett volna lennie. Mintha telerakták volna liliommal. Szemeim lecsukódtak, de az utolsó mondatot, amit még felém közölt, tisztán hallottam. - Aludj a következő életedig, ahol már tisztán fogsz látni.

VÉGE 

El ne hidd XD még kell egy epilógus😂